Kétkeréken ott, ahol a hatos megáll
2009. szeptember 22. írta: Fedor

Kétkeréken ott, ahol a hatos megáll

Túl vagyok egy újabb Critical Mass-on. Tavasszal nem vittem fényképezőgépet, ezt most pótoltam, és az eredményt be is mutatom a poszt végén. Ízelítőül egy kép a kormánytáskámról:

Az autósok reakciója vegyes volt, de összességében korrekt. Volt, aki pacsira nyújtotta a kezét a nyitott ablakból, volt, aki fényképezett minket, volt, akinek helyet csináltunk, hogy bekanyarodhasson, csak épp ezt legalább egy percig nem vette észre, mert telefonált, és volt egy olyan is, aki a szidalmazásunkat azzal vezette fel, hogy "én már az előző rendszerben is rendőr voltam..." Hát én ezzel azért nem dicsekedtem volna a helyében.

Persze ezek az élmények ott értek minket, ahol együtt közlekedtünk velük, az Andrássy úton, meg a Körúton. A Városháza utcában, ahol a gyülekező volt, mozdulni se lehetett tőlünk, de azért volt egy-két vakmerő autós, aki utat tört magának, igen jelentős, fütty-, csengő- és dudakoncertet kiprovokálva:

De most komolyan: mi visz rá az embert arra, hogy autóval behajtson egy ekkora tömegbe, amikor a szomszéd utcán ki is kerülhette volna?

A hangulat persze ettől függetlenül jó volt, köszönhetően többek között a Critical Mass alkalmi énekkórusának:

Persze volt bicajemelés az elején is, meg a végén is, de hát anélkül ugye nem Critical Mass a Critical Mass.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr901400855

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Érdemes volt fotózni... 2009.09.27. 10:00:50

A World Press Photo kiállítás szervezői idén gondoltak egyet, és pályázatot hirdettek: Szívesen látnád kiállítva legjobb fotódat a World Press Photo díjnyertes sajtófotói mellett? Készítsd el, töltsd fel, az Indafotó pedig kiállítja! Idén először akár...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2009.09.23. 07:29:16

De most komolyan: mi visz rá az embert arra, hogy autóval behajtson egy ekkora tömegbe, amikor a szomszéd utcán ki is kerülhette volna?
De most komolyan: mi visz rá az embert arr, hogy kerékpárral forgalommal szemben behajtson egy utcába, amikor a szomszéd utcán is kikerülhette volna?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.23. 08:12:22

@Rocko-: Azért ez nagyon álnaív kérdés volt... Majd ha az az egy biciklis akkor kalamajkát okoz, mint az az egy autós, akkor tedd fel a kérdésed.

Mester1202 2009.09.23. 08:36:21

Azt azért nem árt tudni, hogy a Városház utca és környéke (pláne most, hogy a Petőfi S. és a Bécsi utca felújítás miatt le van zárva) sok belvárosban lakó egyetlen lehetősége, hogy ingyen leparkolja az autóját valahol. Az az egy autós lehet, hogy éppen munkából jött haza, és csak szeretett volna parkolni, hogy hazamenjen a családjához. Persze lehet, hogy nem, de gondoljunk bele, hogy hátha mégis.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.23. 08:40:42

@Mester1202: Az ingyen parkolás este hat után már nem igazán érv... Ha ott lakott, akkor valószínűleg tudta, hogy mi lesz ott aznap este, és akkor meg pláne érthetetlen, hogy miért nem szervezte úgy, hogy 30-40 perccel később érjen haza, amikor már elvonultunk onnan. Nekem is volt már olyan, hogy filmforgatás volt az ablakunk alatt, és nem tudtam kocsival hazamenni, mert le volt zárva a parkolóhoz vezető út. Megoldottam.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.09.23. 10:59:25

@Mester1202: Aki ezen a környéken lakik, igazán járhatna BKV-val. Vagy legalább ezen az egy napon biciklire ülhetne. Akinek ennyire kényelmes a picsája hogy ilyenkor sem képes otthon hagyni az autót (és most nem a betonkeverőt és hegesztőtrafót szállítókra gondolok) az igenis szenvedjen egy napot.

DeMarco 2009.09.23. 12:20:02

És mi van, ha vidéki volt, akinek épp ott volt dolga? Neki gőze sem volt a mass-áról és nem is ismerős a környéken, hogy tudja, merre lehet kerülni?

Mt 2009.09.23. 12:28:28

Nem csak Budapesten volt CM, több vidéki városban is megrendezték. Valamint az összes országos tv-rádió beszélt róla. Lehetett tudni, hogy lesz. Az autókat pedig kiengettük, nem volt probléma, csak lépésben kellett menniük 200 métert:)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.09.23. 13:11:33

@DeMarco: És mi van akkor, ha nekem a belvárosban van dolgom, bringával megyek és gőzöm nincs róla hogy autós critical mass (=mindennapi dugó) van ami miatt nem tudok haladni? :))

DeMarco 2009.09.23. 14:14:28

@Gery Greyhound >: Nem kötekedni akartam, csak számtalanszor fordult már elő, hogy kavarogtunk az utcákban, mert minden második egyirányú, vagy építkezés zajlik, vagy nem is lehet arra kanyarodni amerre menni szeretnénk. Szerencsétlen delikvens bekanyarodik egy utcába és szembetalálja magát egy óriási biciklis tömeggel... Biztos nem érezte kényelmesen magát.
Mt: Nyomta az országos média, de akit ez nem érdekel az nem is figyel oda rá túlzottan. Fél füllel én is olvastam róla, de meg nem tudtam volna mondani, h mikor lesz pontosan... Ha nekem kellett volna tegnap bemennem Pestre én is néztem volna, h bazz cumi.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.23. 14:34:12

@DeMarco: "Szerencsétlen delikvens bekanyarodik egy utcába és szembetalálja magát egy óriási biciklis tömeggel..."

És akkor megfordul, és keres másik utat.

Egy órán át volt mindössze lezárva miattunk a Városháza előtti utcaszakasz. A Kossuth tériekhez képest sehol sem voltunk :-)

Puncskocka 2009.09.23. 16:39:42

De jó volt látni, hogy mennyire sokan jöttek el megint! Az autósoknak meg annyit, hogy letehetnék nem csak CM napokon!
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0