Most nem tudok írni, szombat van
Ez volt az első mondat, ami megütötte a fülemet, amikor az Erzsébet téren odaértem a tömegbe. Ha ezt az az árpádsávos zászlós ellentüntető hallotta volna, aki a közelben állt, rögtön igazolva látta volna előítéleteit. Pedig nem lett volna igaza, hisz az a zsidó srác csak egy volt a többezer résztvevő közül, akik között mindenféle ember megtalálható volt a raszta fiataloktól a mozgalmár nyugdíjasokon át a magamfajta átlagos szimpatizánsig.
A magyar dal napja után rövid idő után másodszor láthattam Novák Pétert a lelkes ceremóniamester szerepében. Nem rajta, hanem a pocsék időjáráson múlott valószínűleg, hogy még a tízezret se közelítette meg a résztvevők száma, nemhogy a várt százezret.
Írtó nagy volt a rendőri biztosítás, egy kicsit talán túl sok is. Birodalmi rohamosztagosnak öltözött lányok és fiatal fiúk, öltözékük ellenére se tűntek túl félelmetesnek. Ja, és volt azonosító számuk :-)
It's a antiviolence demonstration
Ezt válaszoltam annak az angolul kérdező öregúrnak, aki egy padon ülve nézte az Andrássy úton elvonuló tömeget. Egyetértőn bólintott. Csak az úttestet foglalták el a menetelők, a járda a profi sajtósok és a magamfajta amatőr tudósítók menekülő útvonalaként funkcionált. A menet nem haladt túl gyorsan, többször végighaladtam mellette az elejétől a végéig.
A tömegben jó volt a hangulat, amelyről dobosok és csörgősök gondoskodtak.
Persze nem csak én fotóztam :-)
És készült az esti a híradó is.
Nem nagyon bírtam a tötymörgést, így a körút után egy kicsit előre mentem, megelőzve az élen vonulókat. A Hősök tere már nem volt üres. Persze rendőrök mindenhol, ekkor már egy kicsit lazítva, hogy nem volt komoly probléma. Egy furgonból forró teát kapnak, megérdemelten, abban a hidegben én is elfogadtam volna :-)
Amíg a tömeg utol nem ért, elkezdtem lófrálni a Szépművészeti előtt felállított kicsiny színpad környékén. Egyszer csak az erőszak-ellenesség legnagyobb dicsőségére a következő mondat ütötte meg a fülem:
Fejbelőhetné valaki!
Igen, ez azt jelentette, hogy befutott a Feri is. A túrát kihagyta, de itt csatlakozott, ígéretéhez híven, minden kérés ellenére, viszont enyhítésül párjával az oldalán.
Onnantól kezdve bárhonnan látni lehetett, hogy hol van a miniszterelnök: csak azt kellett keresni, hogy a tömeg melyik pontjára szegeződik a kamerák és fényképezőgépek tömkelege.
A színpad is életre kelt a jónép odaérkezését követően, egy rövidke Rácz Kati koncerttel.
Ezután Bódis Kriszta előolvasta a sokat idézett 70. paragrafust, mint egy avatáson, és a tömeg utánamondta szöveget, hitet téve ezzel mellette. Mivel én nem vagyok túlságosan oda a színpadias gesztusokért, ráadásul amikor legutóbb kerültem ilyen szituációba (a mérnökké avatásomkor) konkrétan szétröhögtem az eskütételt, most inkább meg se próbálkoztam vele. Enélkül is tudom, hogy egyetértek vele.
Végül nem maradt más hátra, mint a daruról készülő közös fotó kedvéért meglengetni a tarka sálakat, kendőket, esernyőket és egyéb kiegészítőket, majd békésen elindultunk hazafele. Talán még a Kossuth teres Gonda László is hazament idővel, aki csak nem bírt otthon maradni, és kijött ide beszólogatni a hazatartóknak.