Egy egész pártnyi fordított Piszkos Fred
2009. november 16. írta: Fedor

Egy egész pártnyi fordított Piszkos Fred

Bloggeri pályám kezdetén írtam a fordított Piszkos Fred effektusról. Azóta annyit romlott a helyzet, hogy most már nem csak Fletóra igaz ez (rá halmozottan), hanem gyakorlatilag minden szocira.

Mindez egy ma megjelent publicisztikáról jutott eszembe:

Ha csak egyetlen dolgot sikerülne megértetni a szocialistákkal a következő kampány előtt, azt kérném: hagyják az antirasszista lózungokat. Nem azért, mert olyan jól állunk e téren – de ők már csak rontani tudnak a dolgon. Hosszú és kemény munkával, a demokratákat ébresztgető Gyurcsány Ferenc és az MSZP végül beérte a bojtos sapkában disznót vágó Orbán Viktort a hiteltelenségi versenyben. 

Pedig lenne miért aggódni: az elmúlt húsz év legszörnyűbb bűncselekmény-sorozata, a rasszista romagyilkosságok megmutatták, hogy van szándék és erő, ami a szélsőjobboldal szavait tettekre váltja. A romák elleni gyilkosságok kapcsán készített ténymegállapító vizsgálati jelentést azonban nem tárgyalta a nemzetbiztonsági bizottság, ugyanis ötből négy szocialista képviselő meg sem jelent az ülésen. 

Egy részükről úgy tudni, kampányfelkészítőn voltak. Össze lehet-e ennél tömörebben foglalni, miért nem szeretnék többet a szocialistáktól antirasszista kampánybeszédeket hallani? Kevésbé érdekli őket a romagyilkosságokról készített jelentés, mint a választási kampánytréning – utóbbin bizonyára szépen kidolgozott policy papert kaptak az antirasszizmus témakörében is.

Az írás tovább is van még, eredetiben és teljes egészében a Hírszerzőn jelent meg. Én csak ajánlom elolvasásra.

Persze ez nem azt jelenti, hogy én magam nem fogok megszólalni a témában, mert sajnos szükség van rá. Csupán a cikkíróval együtt azt kérem: a szocik ne húzzák rá a saját hiteltelenségüket a témára, ne tegyék kampányüzenetté, mert úgy járhatnak vele, mint az SZDSZ az EU választásokon, akinek sokat köszönhet a Jobbik.

Kedves jobbos kommentelőimtől meg azt kérem, hogy ne sértegessenek azzal, hogy engem is a szocikhoz sorolnak csak azért, mert néha azt mondják, amit én :-)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr801529856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.11.16. 19:50:43

Mitől fordított, ez a Piszkos Fred effektus?

Egyébként mindenkivel akkor tesznek a legjobbat, ha az antifa, antirasszista bullshitet mindenki hanyagolja most egy darabig. Függetlenül attól mennyire járatta le magát az illető, az elmúlt években.

Már írtam róla, és ebben a részében te is egyet értettél, hogy először a magyarokat kell rendbe tenni.
Amíg a többségi nemzet nem érzi magát biztonságban, addig a kisebbség életét is legfeljebb fegyverrel lehet egy ideig biztosítani.

Szerintem te is fontold meg, hogy egy ideig csakis a többségi magyarok felé fordítod a tekintetedet. Már csak azért is, mert ha továbbra is mindenki azt látja, hogy egyedül a Jobbikot érdekli a sorsuk, akkor az általad oly' gyűlölt "szélsőjobb" tovább fog erősödni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.16. 20:16:19

@TaTa86.: ""

Piszok Fred saját népszerűtlenségét kihasználva úgy segített, hogy célirányosan támadta az illetőt, akit így többiek dafke támogattak vele szemben. A szociknál ez pont fordítva van: akinek ők segítenek, annak harangoztak...

"zerintem te is fontold meg, hogy egy ideig csakis a többségi magyarok felé fordítod a tekintetedet. "

Azt teszem, bármennyire is nem úgy tűnik számodra. Ha én békés megoldást keresek, akkor az a többség számára is hasznos. Egyébként miből gondold, hogy nem törődök velük? Pontosabban velünk, hisz én is ide tartozom...

Win Elen 2009.11.16. 22:47:47

Egyetértek. Ezt mondom, mióta először ide vetődtem a blogodra. A bololdalnak ebben a fajta jogvedő szerepben való hiteltelen tetszelgés többet ártott az ügynek, mint használt volna. Annak ellenére, hogy korán sem alaptalan, de az amúgy általuk képviseltek számára a legkevésbé sem ez volt a fő probléma. Az idő előre haladtával, a csontvázak további szekrényből való kiborulásával, mi több kiömlésével mégkevésbé. Majd az öszödi-beszéd utáni egyre erőebb és nagy nyilvánosságot kapó kormányellenes megmozdulások okozta probléma kezeléseképp ráerősítettek.

A főleg az idősebb korosztályra apeláló, a fideszt nácik gyülekezetének beállító tevékenysége sikeresen működött. Nehéz dolga sem volt ezzel, mert az orbáni kettősbeszédet nem volt nehéz félre magyarázni. A náci-fasiszta szélsőjobbos farkas kiáltása tökéletesen működött.

Azután elkezdődtek a fent említett folyamatok. Az mszp elsődleges célja, az agresszíven kormányellenesekkel való szimpátia vállalás minimalizálása volt. Első körben igyekeztek a régi jól bevált orbán és nácik, a jobboldal egyenlő fasizmus demagóg analógia tovább kommunikálását. Ehhez nagy segítséget jelentettek azon fideszes megnyilvánulások, amiket a prominens jobboldali párt szuperellenzéki szerepe megkivánt.

Csakhogy, a fidesz jól működő stratégiája miatt és az mszp ordas baklövésiből fakadóan az emberek, és főleg a saját szavazói már nem voltak annyira fogékonyak erre a retorikára. Ráadásul az amúgy igen hamar új irányt vett kommunikáció nem is talált be rendesen a fidesszel, mert azok akik szimpatizáltak a szóban forgó csoporttal, a fideszt sem itélték meg különbbül. Csak talán mégmindig a kisebbik rossznak gondolták. De a főszerep immáron a jobbik és a gárdájé volt.

Ezt észrevéve ők kerültek a célkeresztbe. Csak azt felejtették el, hogy épp a folyamatos farkas kiálltás volt az egyik, amiért szalonképessé válhattak.

Az amúgy valóbban sokszor válalhattlan stílus átalakult kellemetlen viseletté, amit egyre többen fogadtak el annak a kivánalomnak a tükrében, hogy csak tünjenek ezek el.

Azok a problémák, amik amúgy mindenkit zavartak persz ez idő alatt nem tűntek el, sőt a válsággal csak felerősödtek. Ehhez képest a választok többsége csak azt látta, hogy a baloldal szerint a legnagyobb probléma továbbra is a szélsőséges erők előretörése. Amelynek igazából a (fel nem ismert) rossz kommunikáció miatt ők is tagjává váltak, mivel a kormányt még annyira sem temogatták. Lévén az egésznek amolyan, aki nincs velünk, az ellenünk hangulata lett.

Továbbá mivel a média is ráharapott, a folyamat csak tovább erősödött, annak ellenére, hogy ez a legkevésbé sem volt szándékukban.

Aztán jött az első hivatalos pofon az únis választásokkal. És mostanra, túl későn kezdik csak észre venni, hogy nagy hibát vétettek. Viszont túl későn, hogy észre vegyék az emberek ennek az oldalnak azon részét, ami valóban problémás. A farkas szelíden besétált az udvarba, és senki sem fél tőle. Vajon tényleg olyan szelíd? Nos ezt már csak az fogja bizonyítani, ha belénk mar. Vagy ha nem. De mostanra, már halk megmosolyogni való nesznek hat szólni: "vigyázz farkas"!

DeMarco 2009.11.17. 04:43:14

Nem egy egész pártnyi Piszkos Fred, hanem két egész pártnyi. Csak az egyik közben megsemmisült. Ráadásul pont az amelyik a legjobban vicsorgott.
A fő probléma mindig is ott volt, hogy az embereket nem értik meg és teljesen hülyének próbálják nézni.
Ez az egész antifa mese, semmi más, csak egy nagy átverés, ködösítés, terelés, a rossz gazdasági helyzetet takargatják és a hiteltelenséget rejtegetik ezzel. De pont ez utóbbi miatt senki nem is veszi őket komolyan. Mindenki rögtön átlátott a szitán. Bírom Fedornak ezeket a mű meglepődéseit, felháborodásait, mint most is, hogy lesza*ták az ülést és inkább kampányolni mentek. Lehet, hogy szikrázó napsütésben esőkabátban járnak, de azért otthon leveszik ők is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.17. 08:03:29

@DeMarco: "Nem egy egész pártnyi Piszkos Fred, hanem két egész pártnyi. Csak az egyik közben megsemmisült."

Tehát egy pártnyi :-)

"Ez az egész antifa mese, semmi más, csak egy nagy átverés, ködösítés, terelés, a rossz gazdasági helyzetet takargatják és a hiteltelenséget rejtegetik ezzel."

Ez baromság. A kettő párhuzamosan fut, azért mert rossz a helyzet, még nem jelenti azt, hogy szélsőségek nincsenek. Csak épp a szocik az egyik helyzetből származó hiteltelenségüket sajnos átviszik a másik helyzetre is.

"Bírom Fedornak ezeket a mű meglepődéseit, felháborodásait"

Miért lenne mű? Ez egyáltalán nem újkeletű gondolat nálam, pont a belinkelt posztom bizonyítja ezt, meg nem egy kommentem az elmúlt időszakból. Ez a mostani eset csak apropó, hogy írjak is róla valamit, pontosabban ajánljak egy erről szóló írást.

Win Elen 2009.11.17. 09:56:32

@DeMarco: Maga a fasizálódás, az intolerancia, a kirekesztés, ne adj isten a rasszista szintre süllyedő általánosítás, attól függetlenül, hogy az aktuális baloldali pártok, mennyire dimenzionáljak túl még létező, és megfelelő mederben tartandó jelenség.

Számomra épp az a baj, hogy ez eljutott arra a szintre - köszönhetően a pártok, az emberek gondjait nem megfelelően felismerő(?) és kezelő politikájának - hogy már nem tartják ezeket olyan fontosságúnak mint amilyenek valójában. Úgy gondolják, hogy ezek kiüresedett, tartalomtalan és csak a ködösítést szolgáló dolgok. Ráadásul a folyamatot megvizsgálva, ez teljesen érthető, és sajnos részben igaz is. Sikerült végigvinni egy kollektív értékrend torzítást. Fontos megjegyezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy mindenki élne is a kirekesztéssel, a rasszizmussal. De az ezen dolgokhoz való viszonyulás olyan mértékben változott meg, hogy a társadalmi együttműködést hátráltathatja(!).

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.17. 12:23:15

Szia Fedor,

Sajnos továbbra is azt kell mondanom hogy naív vagy. Idéznék ezt igazolandó a régi posztodból: "Rejtő Jenő életművének ismerői (kb. az ország lakosságának 80%-a)".
Te jó ég, ezt komolyan gondoltad? Hogy az ország 80%-a ismeri Rejtő életművét? Szerintem sajnos az ország 60%-a megkérdezné tőled hogy "ez a Rejtő focista vagy valami celeb"? Rejtőnek annyira de annyira sajátos stílusa van, hogy egyesek pár oldal után leteszik a könyvet, mert fárasztja őket, minket pedig épp ez az annyira sajátos stílus szórakoztat.
Mint egy Rejtőt nagyon ismerő ember mondom néked, hogy amiről beszélsz az nem fordított hanem konkrétan Piszkos Fred effektus.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.17. 12:26:15

Gyurcsányt és a szocikat Piszkod Fredhez hasonlítani. ÁÁÁÁH. Fedor, ezt kikérem magamnak Piszkos Fred nevében :(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.17. 15:39:03

@Talon Karrde: Hát lehet, hogy más körökben mozgunk, de én még olyan emberrel nem találkoztam, aki ne olvasott volna el legalább egy Rejtő könyvet. De inkább sokkal többet, úgy mint én, vagy mint ezek szerint te.

Egyébként meg érdekes a logikád: Ha rosszul tippelek meg esetleg egy amúgy nem nyilvános számot, akkor már rögtön rosszul látok meg mindent mást is? Nekem ez egy kicsit erőltetett következtetés...

DeMarco 2009.11.17. 15:44:37

@Fedor: Két pártnyi, mert még ott ül néhány áruló a székeikben és papíron még a párt is létezik. Sőt, úgy tűnik, hogy megkapják 30 ezüstjüket, felkerültek a maszop listára?! Bár gyilkos harc lesz azért a 13-14 helyért...

"Miért lenne mű?"
Azért mű, mert bár lehet, hogy téged foglalkoztat az antifa téma, de pontosan tudod, hogy a szocikat meg nem. Nekik csak píár, kirakat, azért kell, mert ezzel akarják valahogy az akolba terelni a birkákat. Ha már kajával nem tudják, mert az elfogyott, akkor megpróbálják riogatással, folyamatosan farkast kiáltozva... Szükségük van egy ellenségképre, mert különben semmik lennének, ahogy egyébként is azok, azok szemében, akik nem vevők a hülyeségre.

Ha holnap eltűnnének és velük a morbid köpenyük, akkor kiderülne, hogy nincsenek is farkasok, csak egy remegő juhász akinek szétfutott éhségükben a nyája.

DeMarco 2009.11.17. 15:59:42

@Win Elen: Lehet, hogy neked ez egy fontos dolog. Talán az is. De számomra csak egy kis pont, huszadrangú kérdés. Ezerszer nagyobb károkat okoz a kormány és a baloldal. Egy régóta kívánt rendcsinálással elejét lehetne venni minden szélsőséges megnyilvánulásnak. Pontosabban elejét már nem, de legalább enyhíteni lehetne a károkat. Ezt ez a kormány nem tudja megtenni. Már csak útban vannak, igaz már jónéhány éve.
Én nem gondolom, hogy az emberek lekicsinyelnék a veszélyét a szélsőségeknek. Csak éppen sokkal fontosabb dolgok is vannak, úgymint a családjuk, otthonuk, értékeik, terményeik, stb. védelme. Amíg ezek nem rendeződnek, addig nem várható túlzott előrelépés. Ami pedig még súlyosabbá teszi a helyzetet, az az, hogy az egyetlen érdemi lépéssorozatot, sőt már magát a kérdéseket is, pont az a szélsőségesnek titulált párt teszi fel, aki ki van kiáltva közellenségnek. Így teljesen törvényszerű, hogy a vádlott nő, a vádoló csökken.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.17. 16:07:36

@DeMarco: A baloldal károkozása létező dolog, csak nem olyan tudatos, és nem akkora mértékű, mint amennyire te láttatni szeretnéd. De azt nem látom be, hogy miért kellene őket rangsorolni, miért kell elfogadni az egyiket a másik ellenében. Az egyik gazdasági téma, a másik szemléletbeli, van némi összefüggés, ezt elismerem (minél rosszabb a gazdasági helyzet, annál jobban előretörnek a szélsőségek), de ettől még nyugodtan fel lehetne lépni mind a kettő ellen, mert nem ellenérdekelt a két téma.

Ha te szeretsz egy együttest, és kiderül, hogy a Gyurcsány is szereti, akkor nem fogod többet hallgatni csak emiatt a tény miatt?

DeMarco 2009.11.17. 16:39:16

@Fedor: "A baloldal károkozása létező dolog, csak nem olyan tudatos, és nem akkora mértékű, mint amennyire te láttatni szeretnéd."

Akkor fuss egy kört a mai Góczi nyilatkozattal... valójában sokkal nagyobb és szerteágazóbb és ami még fontosabb hazaárulóbb, mint amennyire én azt felfestegettem.

Azért kell rangsorolni, mert ha földrengés van, vagy ég a ház, akkor nem azon fogok rugózni, hogy a szomszéd már megint beparkolt a helyemre...ugyanis nem egyenértékű a probléma. De valóban szemléletbeli különbség is van, mert tévedsz, nem fellépni kell ellene, hanem megoldani az okokat amiért létrejött és növekszik. Csakis a probléma megoldása vihet előbbre és nem a problémát megoldani kívánok elleni fellépés. Most olvastam, h drazsé gyorsan elfogadtatott egy határozatot, h most már a gárda ruhát hordó embereket is be lehet vinni. Gratulálok hozzá ezúton is. Ez tényleg nagyon meg fogja oldani a problémát és ismét óriási népszerűségi erőt ad a Jobbiknak. Remélem majd nem fogsz nagyon lázadozni, ha a Jobbik esetleges jobb szereplése után drazsét 100 évre lecsukják. Csak úgy. Mert megérdemli...

DeMarco 2009.11.17. 16:43:34

@DeMarco: Jah és ez ellen a határozat ellen, ami mélyen kirekesztő, sértő és ellentmond az alkotmánynak a szabad vélemény-nyilvánítás és egyéb alapjogok terén, tiltakozva megrendeltem egy Gárda ruhát. Pedig nem is kedvelem a Jobbikot. De ha ez bosszantja a maszopot, akkor ideje felvenni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.17. 16:47:29

@DeMarco: Ha ez kirekesztő határozat, akkor a vörös csillag és a horogkereszt tiltása is az. Menj, vegyél nyilasegyenruhát is tiltakozásul, mert az is idegesíti őket...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.17. 16:49:32

@DeMarco: Ha ez kirekesztő határozat, akkor a vörös csillag és a horogkereszt tiltása is az. Menj, vegyél nyilasegyenruhát is tiltakozásul, mert az is idegesíti őket...

DeMarco 2009.11.17. 16:59:22

@Fedor: Én nem keverem össze a hatvan-hetven évvel ezelőtti eseményeket a maiakkal. Bocs, de erre sem vagyok vevő. Ma ma van, tegnap meg tegnap volt. Ma a közbiztonságért megy a lázadás. Ennek semmi köze máshoz. Csak ez is része az antifa mesének, mert a nyugger bázisukat ezzel lehet legjobban rémítgetni... de nálam ez nem jön be.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.17. 17:09:29

@Fedor: Sajnálom Fedor, úgy érzem reménytelen eset vagy.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.17. 20:17:07

@DeMarco: bocs, de a hatvan-hetven évvel ezelőtti eszméket nem én keverem a közbiztonság problémáival, hanem a Jobbik és a Gárda...

Win Elen 2009.11.18. 00:09:48

@DeMarco: Mar megint az van, ami nem eloszor fordul elo, nevezetesen, hogy nagy vonalakban ugyanazt mondod, mint en. Most a fo kulonbseg kiemelesekepen csak a fontossagokra tett megjegyzesedre ternek ki.

Eloszor is nem vitatom el, hogy Te igy latod, de mivel nem is ertettel egyet velem, a tovabbiakban ugy gondolom, jogos az a konkluzio, hogy reszedrol nem tartod jogosnak a meglatasom .

Ugy latom, hogy felre ertesz. Ez ertheto is, leven nem ismersz ugy, mint a szuk barati korom, akik tudjak nagy vonalakban, hogy adott esetekben milyen viszonyulsak a jellemzoek ram. Ezert, hogy kicsit tisztaba tegyem a dolgot megprobalom kifejteni. Amikor en azt modnom valamire, hogy fontos, az nem azt jelenti, hogy mas ne lenne kevesbe fontos (ezt miert kell allandoan leirni?). A fentiekben megjegyzett dolgok a tarsadalmi egyuttmukodes kivanalma tukreben lettek megteve. Ehhez nyilvanvanloan az olyan explicit elkulonitest elosegito jellemzoket illendo mellozni, amelyek pusztan a nezet es vilagszemleleti kulonbsegekbol fakado elteresek alapjan, eles hatarvonalak kialakitasat vonjak maguk utan.

Amikor fontossagi sorrendet allitasz fel, olyan dolgok kozott, amelyeknel csak effektiv tavoli kapcsolodas allapithato csupan meg, akkor egy a szubjektivitasbol fakado jelentos hibat vetesz. Hogy gyakorlati peldaval is ereztessem a dolgot: Az egeszsegugyben es az oktatsugyben is fontos valtozasokat kell meghozni. Ebben egyetertunk. Ha a tarsadalmat nezzuk, akkor az egyiknek ez, a masaiknak az a fontos. De nem engedhutjuk meg magunknak, hogy eldontsuk melyik legyen a hivatalosan is elsodleges. A ket dolgot egyforman fontosnak kell kezelni, es ennek tukreben kell megtenni a megfelelo intezkedeseket. Nincs hierarchia. Leven demokracia van, es nem egy ember feladata mindennel foglalkozni. Ha te azt mondod, hogy ez vagy az a fontosabb, olyan esetekben, ahol az elteresek jelentosek, akkor igazabol nem mondasz mast mint, hogy azokkal a dolgokkal kell torodni, amik szamodra fontosak.

Tovabb megyek. En meg ezt is elfogadom. De akkor kerlek ezt ird. Azt hogy legyen a vilag olyan, amilyennek Te elkepzeled*. De ne maszatolj nem idevago dolgokkal. Foleg ugy, hogy ezt a fajta viszonyulast nem eloszor iteled el. Mond ki.

Egy tarsadalom ettol valik eredmenyesse, hogy az azt felepito emberek valtozatossaga, es ezen elteresek adta ertekek, hogyan talalnak egymasra, es valnak kollektiven a teljesseget meghatarozova. Ezek kozott nem lehet olyan kulonbseget tenni, ezen megallapitas valossaganak elutasitasa nelkul, hogy ez, vagy az attol ertekesebb, vagy ertektelenebb, hogy milyen ideologiahaz valo igazodas jellemzi. En azt mondom, hogy, mind a konzervativ, mind a liberalis, az opportunista a hosszutavon gondolkodo, egyforman fontos tagja a tarsadalomnak. Te azt mondod, ez, vagy az fontosabb. Nem. Persze nem mondod. De ez sul ki a legtobbszor abbol, amit levezetsz. Ertem azt is, hogy elsosorban csak a Te szemszogodbol tudsz viszonyulni a dolgokhoz. De mi van a masodsorral?

(kerlek ne vedd tamadasnak, amit leirtam, nem annak szanom, csak sok dolgot felelotlennek tartok, es sokadik italomon vagyok tul, tehat lehet kicsit szetcsuszva fogalmaztam, fenntartom a kesobbi pontositas jogat :))

@Talon Karrde: Sajnalom Talon Karrde, ugy erzem remenytelen eset vagy. :) Rejto ismertsegerol kezdesz beszelni, amirol nyilvanvaloan nincsen semmilyen statisztikad (ahogyan fedornak sem), es olyan megallapitasokat teszel, ami messze tulmutat azon, amire amugy kovetkeztetni lehet. Van ertelme ennek az ad hominem megkozelitesnek?

* ezt tovabb lehet ragozni, de ennyire nem erzem a filozofalgatas szukseget. Ertjuk enelkul is :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.18. 10:31:56

@Fedor:
Látom egyikőtös sem értette hogy miről beszéltem, konkretizálok kicsit:
"Hát lehet, hogy más körökben mozgunk, de én még olyan emberrel nem találkoztam, aki ne olvasott volna el legalább egy Rejtő könyvet. De inkább sokkal többet, úgy mint én, vagy mint ezek szerint te."
"Rejtő Jenő életművének ismerői (kb. az ország lakosságának 80%-a)"
A kutya lényege ott van elásva, hogy a te/én ismerettségi körödbe/mbe garantáltan nem tartozik az ország 80%-a és én elhiszem neked hogy esetleg az ismerettségi körödbe tartozók veled egy véleményen vannak de sajnos az ország nagyrésze nem olyan békés beállítottságú mint te vagy én.

"Egyébként meg érdekes a logikád: Ha rosszul tippelek meg esetleg egy amúgy nem nyilvános számot, akkor már rögtön rosszul látok meg mindent mást is? Nekem ez egy kicsit erőltetett következtetés..."
Fedor te nem rosszul tippelted meg azt az amúgy nem nyílvános számot, hanem leírtál egy bődületes marhaságot és utólag sem ismered ezt be. Sajnos azért szoktam le nagyon hamar arról hogy kommenteljem a posztjaidat.

@Win Elen: Nem hiszem hogy ilyen hamar következtetéseket kellene levonjál rólam. :) Fedorral ellentétben én képes vagyok elfogadni más véleményét és alakítani világképemen, nem vagyok a végtelenségig meggyőződve saját tévedhetetlenségemről.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.18. 10:59:44

@Talon Karrde: Én nem állítottam, hogy biztosan annyi, csak azt, hogy szerintem kb. ennyi. Lehet, hogy bődületes marhaság, de mivel nem ismered te sem a konkrét számot, mi alapján állítod ezt?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.18. 11:12:58

@Fedor: Az óceánban szerintem kb. 35678434632 kvadrilliárd csepp víz van.

Win Elen 2009.11.18. 15:26:34

@Talon Karrde: Semmilyen kovetkeztetest nem vontam le rolad, csak megjegyeztem, hogy az alapjan, ami alapjan kovetkezteteseket vontal le, nem igazan lehet. :)

Amugy javaslom, hogy ezt a vitat rekesszetek be gyorsan, mert ez igy sehova sem vezet. Mind a ketten spekulaltatok. Kerjetek elnezest, aztan le van zarva :) Ahogyan Talon Karrde is hangsulyozzta, ez ilyen szerintem dolog.

@Fedor: En sem olvastam tole sok muvt, s azokat is valamikor altalanos iskolas koromban...

Amugy innen letolthetoek, megy is szepen majd telora: www.scribd.com/search?cx=007890693382555206581%3A7fgc6et2hmk&cof=FORID%3A10&ie=UTF-8&q=rejt%C5%91+jen%C5%91&sa=Search#666

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.18. 15:58:03

@Win Elen: Kösz, megnyugodtam :)
@Fedor: Mit szólsz hozzá hogy kedvenc cigányaid zsidóztak?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.18. 15:58:53

@Talon Karrde: ja, látom már! Egyik lában itt a másik!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.18. 18:25:12

@Talon Karrde: Nincsenek kedvenc cigányaim. Ha neked az írásaimból ez jött le, akkor valamit nagyon félreértettél. Nincsenek olyanok hogy "a" cigányok, akiket kötelező szeretni, vagy utálni, hanem egyenként kell megítélni őket, mindegyiket a maga tette után. Így természetesen a zsidózó vajda szavait károsnak tartom, a bűnök elkövetőit elítélem, de nem vetítem ki a tetteiket az összes cigányra. Az összes témába vonatkozó írásom visszavezethető erre a pofonegyszerű elvre.

Ennyi.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.18. 18:27:48

@Win Elen: Bocsi, de miért kérjek elnézést? Mert tippelni merészeltem, és nem biztos, hogy igazam van? :-) De hát ezt eddig se vitattam, nem én neveztem bődületes marhaságnak más tippjét, és nem én vontam le belőle meredek következtetéseket...

DeMarco 2009.11.18. 19:03:18

@Win Elen: Ma nagyon lemaradtam a reagálásokban, bocs.

"A fentiekben megjegyzett dolgok a tarsadalmi egyuttmukodes kivanalma tukreben lettek megteve. Ehhez nyilvanvanloan az olyan explicit elkulonitest elosegito jellemzoket illendo mellozni, amelyek pusztan a nezet es vilagszemleleti kulonbsegekbol fakado elteresek alapjan, eles hatarvonalak kialakitasat vonjak maguk utan."

Jó nagy az idézet, de egyben akartam tartani. Én úgy gondolom, hogy nincs társadalmi együttműködés. És pont nézet, világszemlélet alapján létrejött éles határvonalak vannak jelenleg. Hatalmas árkokkal. Ráadásul ez csak növekszik és nem csökken. Véletlenül láttam egy kis részt a heti hetesből, ahol Jucus megjegyezte, hogy csak akkor lenne nyugalom, ha az ország egyik fele eltakarítaná a másik felét. (Nem pontos az idézet.) Az arányok ugyan nem stimmelnek, mert éppen a nagyobb része, tüntetné el a kisebbet, de ez a lényegen nem változtat. Egyet értek vele. Csak egy teljesen új párt(ok), aki(k) semleges, középső részen lenne segítene kimászni a mókuskerékből. A cigányokkal sincs társadalmi együttműködés, mert nem megy a társadalmi együttélés, nem tudnak és nem is akarnak asszimilálódni (tisztelet a kivételeknek).

"Az egeszsegugyben es az oktatsugyben is fontos valtozasokat kell meghozni. Ebben egyetertunk. Ha a tarsadalmat nezzuk, akkor az egyiknek ez, a masaiknak az a fontos. De nem engedhutjuk meg magunknak, hogy eldontsuk melyik legyen a hivatalosan is elsodleges. A ket dolgot egyforman fontosnak kell kezelni, es ennek tukreben kell megtenni a megfelelo intezkedeseket. Nincs hierarchia. Leven demokracia van, es nem egy ember feladata mindennel foglalkozni. Ha te azt mondod, hogy ez vagy az a fontosabb, olyan esetekben, ahol az elteresek jelentosek, akkor igazabol nem mondasz mast mint, hogy azokkal a dolgokkal kell torodni, amik szamodra fontosak."

Bocs, hogy megint kivágtam az egészet, de muszáj volt.

Ebben nem értünk egyet. Már hajnalban megfogalmaztam magamban erre a választ, de már nem volt erőm megírni. Az ok a szemléletünkben egyrészt valóban szubjektivitásból adódik. Ahogy sztem az ország maga is, hiszen mindenki a maga szubjektivitásából indul ki, pont tegnap volt egy cikk erről, h az unióban a magyarok a rendszerváltás és azóta eltelt éveket, elsősorban a pénztárcájukon keresztül nézik...

De engem talán csak kis részben érint szubjektivitás maga. Egyrészt olyan a habitusom és az alapelvem, hogy kétféle ember van: Az egyik aki elfogadja a világot olyannak amilyen és alkalmazkodik hozzá, a másik pedig aki nem fogadja el és a saját képére igyekszik formálni azt. Én inkább ez utóbbi lennék. Soha nem szerettem a szabályokat, a megkötéseket és mindig feszegetem a korlátokat. Ehhez társul egy nagy adag makacsság is amit tovább ront a következetesség. Szélsőséges esetben a polgárpukkasztás, bár ez utóbbiról igyekszem leszokni, igaz a tegnapi gárdaruha-rendelet, pont erre hajaz...
És van egy harmadik aspektus is: Úgy tűnik, hogy megragadtak bennem a sok civilization, settlers és hasonló játékok módszertanai. Ezeknél bizony sorrend van. Először feltaláljuk a kereket és csak aztán építünk kocsit, mert fordítva csücskös lenne. Először búzát vetünk és malmot csinálunk, mert különben nem lesz liszt és abból kenyér. Stb.
Kicsit jobban körbekerítettem a mondanivalómat, de a lényege az lenne, hogy én bizony sorrendet állítanék fel.
Valóban fontos az egészségügy és az oktatás is. De miért kellene mindent egyszerre csinálni? Ez sztem sehová sem vezet. Én úgy képzelem el, hogy van egy listám: Az országban van xy kórház. Ebből van xyz ami a legrosszabb állapotban van és xyk ami rossz, de még épp elmegy, xyh ami viszonylag jó és xyf ami cool. Ennek alapján csinálnék egy hosszú távú tervet és lebontanám évekre. Adott évben minden forrást a legrosszabb kórházakra csoportosítanék és feljavítanám őket csúcsminőségűre. Addig a többi a szokásos pénzt kapná. A következő évben jönne a másik kategória stb. Hasonlóan működne az iskolák, óvódák felújításainál is. Vagy a cigánytelepeknél. Miért kellene egyszerre mindet felszámolni? Évről évre kellene mindig néhányat eltüntetni. Miért kellene minden irányba autópálya egyszerre? Eddig is elvoltunk nélküle. De egy irányba egy évben tökéletesen megcsináltatnám. Nem csak egy darabot belőle. Sokkal kiszámíthatóbb lenne minden, mert pontosan lehetne tudni, hogy mikor melyik évben fog sor kerülni az adott út, iskola, óvóda, kórház felújítására, megépítésére. Ugyanígy az állami forrásokat is megyékre szabdalnám. 19 évbe tellene minden megyét feltuningolni, de akkor pontosan tudná mindenki, hogy mikor kerül rá sor, amikor elkezdődnek a teljes megyei alúthálózatok javításai, cseréi, az önkormányzatok épületeinek helyreállításai, gátak felújításai, megépítései stb. Persze a pénz függvényében lehet ezt duplázni, triplázni, de én nem tartom jó ötletnek a mindenkinek, mindenfelé pénzszórást, mert ez túlzottan felerősíti a korrupciót és a lobbiérdekeket. Lásd Veres mocskos húzását, ahogy szabálytszegve jól megdobta a költségvetést az utolsó pillanatban a szabolcsi autópályával...

"De mi van a masodsorral?" A másodsor az másodsor, benne van a nevében. :)) Ha megvan az első sor, akkor felőlem jöhet...

"kerlek ne vedd tamadasnak, amit leirtam, nem annak szanom.."

Nem vettem, sőt. Ahhoz képest, hogy ittál, elég világosak a gondolataid...

DeMarco 2009.11.18. 19:12:24

@Fedor: A másik posztodra nem reagálok, itt már elmondtunk mindent (és már sokszor). Amúgy is kaptál bőven meleget a nyakadba. Rájöttem, h mazochista vagy...
Bár legalább türelmesen válaszolgattál a viharban. Azért ez se semmi. Gáz lehet Csingacsguknak lenni...

DeMarco 2009.11.18. 19:21:57

@Fedor: Jah, tényleg a cigó zsidózó fejtegetése volt a legnagyobb csúcs... :))
A Jobbik rendezvényén a cigány vajda zsidók elleni összefogást sürget. Alighanem a libsik egész nap csuklottak...

10 évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy ez képtelenség. Ma már csak a vállamat vonogatom és bár a történések nem tetszenek, de még mindig nem őket tekintem veszélyesebbnek, hanem a maszopot. És ennek a helyzetnek az előidézőjeként is őket tartom felelősnek.

Win Elen 2009.11.19. 23:17:22

@DeMarco: megprobalok valaszolni, de mivel hosszu, es telefonon csapatom, nem tudom mennyire sikerul szofisztikaltan megoldanom. A valaszaim, a reakciok alapjan pontokba szedem. :)

De azt gyorsan megjegyzem megint az van, hogy alapjaban veve egyrol beszelunk :)

1. En is ugy gondolom, hogy nincsen tarsadalmi egyutmukodes. Ennek a kivanalma hatarozza meg a temahoz valo hozzaallasom. Ennyire vonatkozott. Es ebben egyet is ertunk.

2. Ezt felreerted. A hamis dilemmak felallitasanak elkeruleset szorgalmaztam ezzel a peldaval. Nem azt, hogy azonos teruleten ne kellene priorizalni. De nem azonos teruleteknel kell. Az allam nem egy feladatra kell koncentraljon. Most nem foglalkozunk a segelyezesi rendszer ujra gondolasaval, mert az Orban-Fico talalkozot keszitjuk elo. Ilyen forman ertsd es akkor a szubjektivitasra tett megjegyzes is ertheto.

3. Ha igy nezed akkor ertheto a "masodsor" is. :) nem a konkret jelenteseben, hanem mint modszer ujra ellenorzeshez hasonlatossa valasaban. En peldaul kreativ tervezoi es kivitelezoi munkat vegzek. Amikor jon egy project, azonnal van egy elkepzelesem. Abbol indulok ki. Torom rajta a fejem, beszelunk rola, egyeztetunk. Aztan nekilatok kivitelezni. Es elkeszul egy eros vazlat. Ezt en kapasbol elkezdem romma kritizalni. Hibakat keresek benne, belekotok. Ha tamadhatatlan, akkor nyertugyem van. De pont a lelkesedesem, a hatarido miegymas miat mindig van valami amit nem vettem eszre. Es jon a masodsor. :) valahogy igy.

DeMarco 2009.11.26. 08:16:16

@Win Elen: Bocs a késői válaszért. De értem mire gondolsz. :)
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0