Magánügy
2010. január 18. írta: Fedor

Magánügy

Tegnap ellátogattunk az utódokkal az Állatkertbe kölyökgorrillát nézni.

Ha jó időben nézünk ki a Városligetbe, akkor meg se próbálunk ott megállni, de azt hittük, most talán kevesebben mennek oda. Hát nem, egy darab üres parkoló sem volt. Pontosabban lett volna egy, épp elindult valaki, mi meg indexelve vártunk, hogy a placc felszabaduljon, amikor egy ötvenes fickó bevágott elénk, és gondosan ügyelve arra, hogy még véletlenül se nézzen felénk - bár rádudáltunk - szintén elkezdett arra a helyre beállni, mi meg két gyerekkel a hátsó ülésen nem álltunk le gyáva nyulat játszani, inkább ráhagytuk, ez legyen a legnagyobb öröme az életében. Fogtuk magunkat, és átmentünk a Mexikói úti P+R parkolóba, onnan egy megálló a kisföldalattival vissza a Ligetbe, máskor is ez szokott lenni a menetrend.

Akkor még azt hittem, hogy ez a fickó okozta aznap a legnagyobb bosszúságot a számunkra.

Pár óra múlva értünk vissza a kocsihoz, ahol is olyan látvány fogadott, hogy azt hittem, felrobbanok. A jobboldal a hátsó keréktől a hátsó ajtó szinte teljes széltében meg volt húzva. Nem csak egy kis karcolás, hanem jó mélyen, szélesen be is volt nyomva, szóval nem csak a fényezőnek, hanem a karosszériásnak is lesz vele dolga. Nem is nagyon értem, hogy miképp sikerült ezt összehozni egy félig üres parkolóban. Gondolom a delikvens egy forrófejű suhanc volt, aki Schumachernek képzelve magát nagy sebességgel akart beállni mellénk (óvatos araszolással ekkora sérülést nem tudott volna okozni), csak eltévesztette az ívet.

Betétlap persze nuku.

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, az tudhatja, hogy elítélem az agressziót, és a legritkább esetben hagyják el a billentyűzetemet nem szalonképes kifejezések. Jelen lelkiállapotomat viszont mi sem jelzi jobban, hogy saját szókincsemet ezúttal túl kicsinek találtam, hogy kifejezzem érzéseimet, így kerestem egy kis segítséget, hogy megfogalmazzam üzenetemet ismeretlen kártevőmnek.

Íme:

A rongyosfaszú seggberakott öregördög lova verné beléd a rézzelcifrázott kóchengeres ráncos faszát a földönfutó ingyenkurva világi öreganyádnak abba a kankós bús picsájába, hogy a tarisznyarák enné ki a két szemedet, kínai evőpálcákkal, csípős mártásba forgatva, olyat rúgok abba a csődörtejbe mártott majompicsa képedbe, hogy a Kakasos Templom tetején szánkázó bőgőmajomnak nézed az öreganyád rézzel kivert csatakos valagát!!

Na. Ez jólesett :-)

Ja igen: nem tudja valaki, hogy abban a parkolóban vannak -e térfigyelő kamerák, és ha igen, akkor miképp lehet azokhoz a felvételekhez hozzájutni? Ha megvan a rendszáma, akkor már volna értelme a rendőrséghez fordulnom...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr441680365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Avatar 2010.01.18. 10:42:59

Öööö... Szerintem mindenképpen fordulj a rendőrséghez, sőt, már ott a helyszínen fel kellett volna hívnod őket. A térfigyelő kamerák keresgélése meg szerintem a rendőri nyomozó munka része kell legyen, amiben megpróbálhatsz segíteni, de alapvetően erre tartjuk őket, szóval csinálják csak.
Én egy ilyet ismerek, de több, mint 2 éves és nem tudom frissítik-e: geospace.hu/map2
Sajnos a rendőrségtől sok eredményre nem érdemes számítani, előbb-utóbb küldenek majd egy levelet, hogy a nyomozást eredménytelenül lezárták. Szóval igazából a bejelentés csak arra jó, hogy legalább látszódjon a statisztikájukban, hogy volt ilyen ügy is...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.18. 11:12:45

@Avatar: Nézd, én egyszer már növeltem a rendőrség sikerességi statisztikáját (ugyanezt az autót másfél éve ellopták a házunk elől, és a zsaruk két nap alatt megtalálták - igen, ilyen is van), de ettől függetlenül annyira nem bízok abban, hogy ebben az esetben bármit is ki tudnának deríteni. Szóval csak akkor pazarolnám az időmet megint feljelentgetésre, ha látom értelmét.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.01.18. 13:06:21

alapvető probléma, hogy hiába találod meg, az ő autója azóta javítva, fényezve, szinte bizonyíthatatlan a károkozás.
mellesleg azért szeretném ha ilyenkor működne a 'szarjon sünt' jókívánság...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.18. 13:22:28

@úriparaszt: Hát szerintem ha van egy videófelvétel az esetről, amin jó beazonosítható a vétkes fél, az elég bizonyíték...

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.01.18. 13:27:17

@Fedor: nem akarom elvenni a kedved, de gondold végig milyen tortúrát kell(ene) végigcsinálnod, egy (vélhetően) gerinctelen (és nem szimplán figyelmetlen) figurával szemben.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.18. 14:27:08

@úriparaszt: És akkor gondolod, hogy az a megoldás, hogy ne éljek a jogaimmal, ne próbáljam meg megtéríteni az engem ért kárt, csak mert kényelmetlenségek érhetnek?

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.01.18. 14:31:44

@Fedor: dehogy! szívem szerint olyasmire beszélnélek rá, amire lélektanilag nem vagy alkalmas (és az jó!). én megkeresném és kiverném a szart belőle. ráadásul nem az anyagi kár miatt, hanem mert gerinctelen.
ha megtalálják neked (ehhez minimum rendszámos felvétel kell) és érvényesíteni tudod a jogaidat, akkor jó.
sajna nekem már elég kicsi az ingerküszöböm, ezért pár esteben úgy hárítok, hogy inkább nem foglalkozom vele.

DeMarco 2010.01.19. 00:03:23

Tanulság: A Széchenyi-fürdő háta mögötti parkoló szinte mindig üres, ráadásul ingyenes és még földalattival sem kell menni... pedig én nem is vok pesti, csak hülye vidéki...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.19. 10:15:55

@DeMarco: Tanulság: látszik, hogy tényleg nem vagy pesti, ha úgy gondolod, hogy mindig üres. Szinte sose az, mint ahogy most sem volt az, ugyanis természetesen oda is bekukkantottunk. Mikor jártál te arra utoljára, valamelyik hétköznap délben? Merthogy nem hétvégén, az biztos...

DeMarco 2010.01.19. 11:36:45

@Fedor: Ööö, nem tudom. Szerencsére ritkán megyek Pestre, valamikor nyáron volt az biztos. Holnap meg tudom mondani konkrétan is a fényképek felrakásának dátumából. Bár látatlanban is van némi sansza, hogy hétköznap lehetett, mert utálom a tömeget...

Walter Melone (törölt) 2010.01.19. 18:58:22

Szia Fedor!

Attól tartok nincs esélyed.
Felháborító az ilyen dolog, de nem tudsz tenni semmit. Még ha volna is felvétel, akkor sem csinálnának semmit a rendőrök.

btw: milyen a gorillabébi?

DeMarco 2010.01.20. 15:43:58

@DeMarco: Jún. 19. péntek, vagy előtte csütörtök. Jól emlékeztem, nyár volt és hétköznap. Mint mondtam, utálom a tömeget...
Végül is bepróbálkoztál a rendőrökkel?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.20. 15:49:55

@DeMarco: Még a rendőr ismerősöm is azt mondta, hogy nincs értelme...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.20. 17:03:46

a parkolóba beállós sztorihoz: amikor velem utoljára ilyen történt, annyira biztos voltam, hogy a parasztja be fog állni, hogy még mielőtt a párom elkezdett volna szentségelni, elmosolyodtam, legyintettem és továbbhajtottam.

ja, mindez a karácsonyi csúcsban volt, szóval mivel én nem ajándékot készültem vásárolni, elfogadtam, hogy a szeretet ünnepe elsőbbséget élvez az én irodai (munka) ügyemmel szemben... :-)

a párom mindenesetre meglepődött, ilyennek még nem látott... ;-)))

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.20. 17:06:00

@Fedor: a csávó biztos már a legmagasabb bonus fokozatban van (lófüttyöt, he-he), azért sunnyogott el... ;-)

bár te nem fogsz tudni róla, de majd visszakapja a Sorstól...
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0