Kétfarkú főpolgármestert!
2010. május 25. írta: Fedor

Kétfarkú főpolgármestert!

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt ugyebár közismerten csak vicc, egy street art-os magánakciója. De mi lenne, ha az ötletgazda egyszer csak gondolna egyet, és valóban bejegyezné pártként?

Hát lehet, hogy pont az, ami mostanában Izlandon:

Nem kis meglepetésre, az izlandi politikai állapotok kifigurázására létrehozott Legjobb Párt nyerheti meg a küszöbönálló helyhatósági választást a szigetország fővárosában. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Jón Gnorr komikus protestpártja elképesztően magas népszerűségnek örvend Reykjavíkban, és a szavazatok 44 százalékára számíthat a szombati voksoláson. A többi szavazat várhatóan három nagy párt között oszlik majd meg a fővárosban: a konzervatívok és a szociáldemokraták 21-21 százalékot kaphatnak, a Baloldal-Zöld Párt pedig 10 százalékban bízhat.

Mandátumarányra lefordítva ez azt jelenti, hogy a komikus csapata nyolc önkormányzati képviselői helyet szerezhet meg a tizenötből, és az abszolút többség birtokában koalíciós partner nélkül kormányozhat Reykjavíkban. Gnarr és tréfacsináló társai Tina Turner Simply The Best című slágerét írták át kampánydaluknak, szándékosan teljesen tartalmatlan szlogenjeikhez igazított izlandi szövegváltozattal. A helyi kampánytémák, az elcsépelt szófordulatok és a politikai szakzsargon kigúnyolását zászlajára tűző álpárt a kezdetektől vallja, hogy nem fogja betartani egyetlen választási ígéretét sem, és tagjai nyíltan hirdetik megvesztegethetőségüket.

A 43 éves Gnarr (eredetileg: Jón Gunnar Kristinsson) áprilisban jelöltette magát hivatalosan reykjavíki polgármesternek. A Legjobb Párt népszerűsége azóta szédítő sebességgel és folyamatosan emelkedett. A közvélemény-kutatók március végén még csak 13 százalékos támogatottságot mértek a pártnak, egy hónappal később már 24 százalékot, május közepén pedig 36 százalékot – írta az MTI.

Gretar Thór Eythórsson politológus abban bízik, hogy az urnáknál a válaszadók közül sokan meggondolják magukat és végül mégis inkább egy bevett pártra szavaznak. Azt sem tartja azonban kizártnak, hogy a viccből alakult Legjobb Párt többséget kap és Gnarr polgármester lesz. A tréfamester közkedveltségét alapvetően két okkal magyarázza: egyrészt a bankcsődök és ezek feldolgozása révén napvilágra került korrupcióval, másrészt a most véget érő, zűrzavaros reykjavíki önkormányzati ciklussal.

A párhuzamok azt hiszem több, mint szembeötlőek: Izlandon is keményen keresztülgyalogolt a válság (még előbb is, mint rajtunk), nálunk is hamarosan helyhatósági választás lesz, és a kiemelt utolsó mondat is azt bizonyítja: ez a hír akár kishazánkról is szólhatna.

A főpolgármester-választásig még van hátra kb. 5 hónap. A szavazók már rákaptak annak az ízére, hogy milyen is vadonatúj pártokra szavazni. Vajon van annyi humora a magyar népnek, hogy egy ilyen poénnal fejezze ki a véleményét a politikai elitről? És vajon volna olyan humorista, aki bevállalná ezt a médiahack-et?

UPDATE

Megnyerte a választást az izlandi viccpárt

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr992030477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mizrolist 2010.05.25. 16:48:59

"Vajon van annyi humora a magyar népnek, hogy egy ilyen poénnal fejezze ki a véleményét a politikai elitről?" Nincs.
"És vajon volna olyan humorista, aki bevállalná ezt a médiahack-et?" Még ha lenne is... aki meghúzza, az magyon csúnyán megjárhatja a magyar politikusok humorérzékét ismerve.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.05.25. 20:09:39

Én mindig is tudtam, hogy az izlandiak jó fejek :)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.05.25. 20:34:41

Én Sándor Györgyre szavaztam, nem érdekel, hogy nincs a listán.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.26. 08:18:20

@vadász2: Tudtam, hogy valami miatt hiányérzetem van. De most pótoltam, és szavazhatsz rá.

Vidéki 2010.05.26. 09:21:42

A szerző is terjeszti a kétely mételyét

„Vajon van annyi humora a magyar népnek, hogy egy ilyen poénnal fejezze ki a véleményét a politikai elitről?”

Én ezt nem humornak, hanem nihilizmusnak nevezném és arra utalna, hogy a választópolgárok semmire sem becsülik a demokrácia intézményeit.

A LMP jól érvel: „Magyarország nem tud úgy megújulni, ha örökké csak a szkepszisből indul ki.”

MagyarZizzi (törölt) 2010.05.26. 11:57:34

Ha a Kétfarkú Kutya vállalja a közszereplést, bennem hűséges támogatójára lel. Szerintem a magyar népnek is van annyi humora, mint az izlandinak. Hajrá, Dr. Nagy István!

DeMarco 2010.05.26. 14:45:27

Nem kellenek nekünk humoristák, épp elég, hogy a Jobbik ott ül a maszop mellett... :DD
Bőven lesznek humoros perceink, ami azt illeti, már most is vannak, például a minap leültetett nyakó elvtárs, aki igen meglepődött, hogy a mikrofonjáról lekeverték a hangot és nem tudta befejezni a fröcsögését...

Ma ugyan nem humorosak voltak, amikor fletó, sípánka, sanyi, molnár nemmel szavazott és öten tartózkodtak közülük. Sokkal inkább nyíltan hazaárulók. Nem mintha ezt nem tudtuk volna eddig is, láttuk már korábban is. Én biztosan megkértem volna őket, hogy fáradjanak haza és ne is jöjjenek többet vissza...

mizrolist 2010.05.26. 15:35:07

@DeMarco: Hárman szavaztak nemmel, nem négyen; és az 5 tartózkodóból ketten LMP-sek voltak, akik azért tartózkodtak, mert a módosítójukat nem fogadták el. De ezek a tények ne zavarjanak.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.05.26. 15:46:55

@Fedor: Köszi, megtettem (ahogy látom, én egyedül;-)

@DeMarco: "Nem kellenek nekünk humoristák, épp elég, hogy a Jobbik ott ül a maszop mellett... :DD"
Hogy az olyan csörgősipkásokról már ne is beszéljünk, mint Kövér, Szíjártó, Rogán... ;-)

legeslegujabbkor 2010.05.26. 15:52:01

@DeMarco: Rossz az a többgombos gép. Egyszerűsíteni kellene: elég egy gomb is a 99,9%-os eredményhez.

Dr. No 2010.05.27. 15:00:59

@DeMarco: "Nem kellenek nekünk humoristák"

És még mire van / nincs szüksége épülő népi demokráciánknak? Beszéld meg Horn Gyulával, mert szerinte pl. egy időben túl sok volt a filozófushallgató is.

lvjtn (törölt) 2010.06.01. 13:19:51

@Vidéki: kicsit másként élem ezt meg. nem az a baj, ha egy választáson elindul és nyer egy viccpárt. a gond az, hogy amelyik komolyan veszi magát, azoknak a programja (már ha van) is csak egy rossz vicc. ennyiből inkább a nihilista "komoly" pártok elutasítása lenne számomra egy hasonló ötlet nálunk is. ez is egy mód rámutatni, hogy a demokrácia intézményei jócskán kiüresedtek mára

skip22 2010.06.01. 14:10:57

Sajnos Izlandon sem az ígérgető pártokkal van a baj. A baj az, hogy a nyugati típusú fogyasztói társadalmak ezrelékes szinten sem tudják előállítani az életszínvonaluk fenntartásához szükséges energiát!

Egy olló zárul tehát: a XIX-XX. század fordulóján 100 liter olaj felszínre hozásához egy liternél kevesebb olaj energiatartalmára volt szükség, mára ez jóval 10 liter fölé emelkedett és a költség gyorsuló ütemben nő. Optimista becslés szerint is eléri az 3/1 szintet húsz éven belül, ami azt jelenti, hogy árfolyama tömegek számára elérhetetlenné teszi... (szén és gáz kicsit nyújtottabb rátával dettó)

A kormányok sajnos nehezen vallják be, különösen itt Közép-Európában, - ahol egy fogyasztási kontrollt erőltető rezsimet váltottunk le néhány éve a fogyasztói társadalom kedvéért - hogy az amit választottunk, gyakorlatilag feléli a jövőt! Olyan életfelfogás modellt honosítottunk meg, ami globális katasztrófához vezet záros határidőn belül...

Egy olló nyílik tehát: az elmúlt generációk hozzászoktak az
életszínvonal pozitív változásához és ezzel az "ígéretcunami" elvárássá lett. Ez az elvárás ütközik most a természet kérlelhetetlen valóságával, nevezetesen: az ígéretekre nincs fedezet! Nincs fenntartható fejlődés még véletlenül se! Az optimum, amit elérhetünk, a békés átmenet a szükségleti piac irányába...

Nagy fegyelem, tudás és önuralom kell hozzá. A "majomkodás" ezzel szemben a meghasonlás jele: A társadalom önmagáról alkotott képe disszonánssá, feldolgozhatatlanná válik és ezt tudattalanul vezetőire vetíti, igyekezvén ezzel lemosni magáról az ígéretek kikényszerítésének szégyenét...

A politikusok gondja most az, hogy fel tudnak-e emelni a tömegből valakiket, akik el tudják mondani, - anélkül, hogy azonnal meglincselnék őket - milyen lesz az élet a fosszilis korszak után és hogy milyen lépésekre van szükség az átmenet békés végrehajtásához...

Míg ilyenek nem jelentkeznek, az ígérgetés felelőtlen korszaka zajlik mindenütt a világon (kivéve néhol Latin-Amerikában). Erre ideig óráig sem válasz nihilista proteszt pártra szavazni, válság idején a jó humor szükséges, de távolról sem elégséges megoldás...

Szerintem, ha a fosszilis energia valami teljesen előreláthatatlan okokból kifolyólag (ahogy ez általában ilyen helyzetekben lenni szokott) mégis az előjelzett ütemnél gyorsabban fogyna, a mezőgazdaság fel tud venni egymillió embert Magyarországon a közeli jövőben... Csak addigra kaszából, kapából, kézi ekéből le kellene gyártani a megfelelő mennyiséget... (és nem ártana hátas paripák helyett igás állatokat is tenyészteni, mert néhány százezer abból se füttyre terem!...) EROEI
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0