Janicsák mindenhol
2010. szeptember 06. írta: Fedor

Janicsák mindenhol

Csak engem zavart, hogy kampány idején az X-Faktor szombati adásában (tehát egy nem politikával foglalkozó műsorban) hosszasan mutogattak egy polgármesterjelöltet?

Jó, persze azt nem állítom, hogy ez egy megtervezett, fizetett kampány volt, inkább egy kis figyelmetlenség a szerkesztők részéről. Hisz nem lehet azt mondani, hogy teljesen indokolatlan volt a jelenléte, a lánya az indulók között volt (ráadásul a tehetségek és nem a lúzerek táborát erősítve).

Értem én, hogy a műsor készítői igyekeznek lecsapni minden híres emberre (az adásban nem csak annyit mutatták, mint amennyi a lentebbi videón látszik, volt vele beszélgetés a leányzó fellépése előtt is), de azért belegondolhattak volna, hogy Janicsák perpillanat nem csak egy korábban híres zenész, nem csak egy szimpla celeb. Vera produkciója az ő előtérbe nyomása nélkül is abszolút megállt a lábán, nem lett volna feltétlenül szükség ennyire szánkba rágni, hogy ki is az apuka (mint ahogy a legtöbb jelöltnél nem is nagyon mutogatták a hozzátartozókat).

Személy szerint egyébként nincs semmi bajom a veresegyházi asszonykórus nagy patrónusával, de elvi alapon idegesít, ha akár csak véletlenül is, de politika keveredik oda, ahova nem való.

Janicsáknak amúgy sikerült az, ami másnak a kizárólagosságra törekvő szerződések miatt nem nagyon, egy hétvégén belül szerepelt mind a két nagy kertévé showműsorában, főműsoridőben, hisz vasárnap meg más celeb-polgármester-jelöltekkel együtt szerepelt Hajdú Frizbijében.

Aztán hogy ez utóbbi megjelenés (egy szinten lenni Mr. Bikicsunájjal) jót tett -e neki, vagy sem, az majd kiderül. Bokrosnak és Mesterházynak tavasszal nem jött be annyira...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr72274830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kodó tamás 2010.09.06. 14:04:54

ezt nem értem miért tételezi fel kedves fedor, hogy nincs összeesküvés ott, ahol nyilvánvalóan van...
bocs. talán nem tuggya, hogy az eszdéesz "arca", vagy segge (már ha beülne a polgármesteri hivatali székbe, ha meg nem akkor ott megrúgják...)
a lényeg a szavazatok száma, hiszen az ejtőernyős szdszesek egyik módja hogyan landolhatnak ÚJRA a képviselői székekbe...
több eszdéesz, többb pénz... ne legyünk má naivak...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.06. 15:07:04

@kodó tamás: Ha "nyilvánvalóan van", akkor tessék bizonyítani. Vagy talán azt feltételezed, hogy már az se véletlen, hogy a leányzó indult a versenyen? Persze, biztos már három éve is apukának kampányolt, amikor az első Csillag születikben is próbálkozott, és el is jutott a középdöntőig, ha jól emlékszem. Hallgasd meg, ahogy énekel: van ott keresnivalója.

Igen, tudom, hogy a Janicsákot indító szervezet milyen kötődésű, mint ahogy azt is, hogy milyen kötődésű tulajdonosi köre révén az RTL. Finoman szólva is nem kompatibilisek. Itt tényleg csak arról lehetett szó, hogy a nem körültekintő szerkesztők az apukában csak a celebet látták, és a szerepeltetésétől csak a nézettségszám növelését várták.

Avatar 2010.09.06. 16:13:43

Én nem pörgetném annyira túl ezt a szereplést. Az Xfaktorban celeb apukaként szerepelt, még csak a polgármesteri jelöltsége se került szóba.
A TV2n viszont politikuskodott, de bár ne tette volna. Mr. Bikicsunáj 2 értelmes mondatot nem volt képes összerakni, Schmuck pedig már bebukta a főpolgi jelöltségét mire adásba került a műsor. Nem jó társaság.
Az énekversenyt talán megnyerte ezek ellen, de nem hiszem, hogy sok új szavazót hozott neki ez a Bono utánérzéses napszemüveg, meg a hú-de-megkomolyodom-ki-is-veszem-a-fülbevalóm akció...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.06. 18:39:30

@Avatar: "Az Xfaktorban celeb apukaként szerepelt, még csak a polgármesteri jelöltsége se került szóba."

Nem is kell, elég csak, hogy szem előtt legyen, ráadásul pozitív színben.

"A TV2n viszont politikuskodott, de bár ne tette volna."

Azt nem láttam, nekem elég volt az előzetes is.

nestrot10 2010.09.07. 14:16:41

Igen ott volt az egész " családi "hitközség"....Janicsáknak elfogyott a pénze...a szinkron stúdió nem megy...az asszonykórus buli sem...mot olyan megélhetési politikus akr lenni...mint általában a zsidók olyat keres ahol nem kell dolgozni....
A lánya aki énekelt, az meg ott akar képviselő lenni ahol az apja osztja a pénzt (ha ),..szóval egy kerület családi vállalkozás kézben.....ügyes kereskedők ezek a " metéltek":)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.07. 15:00:53

@nestrot10: Neked a mi a jóisten bajod van, hogy nem tudsz egy poszthoz se normálisan hozzászólni?

nestrot10 2010.09.08. 00:17:36

@Fedor: mert nem szeretem a zsidó és cigó mentalitást.( Orsós Rákosi Viktort meg egyenesen utálom)......baj? Rossz a tapasztalatom ezekkel.

Presszós Laci 2010.09.12. 03:35:14

A kislány alá kiírták, hogy Budakesziről gyütt. Gondolom, ott lakik az egész család. Akkor meg mi a bánatot akarnak Zuglóban? (A kérdés persze költői. Egy igazi liberális csak Budakesziről tudja intézni a fővárosi ügyeket (lásd: Demszky).)

@nestrot10: Ott a pont.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0