Egy jobbos legendáról
2010. szeptember 20. írta: Fedor

Egy jobbos legendáról

Kommentár nélküli idézet egy Demszkyvel készült interjúból:

Sokan felróják önnek azt is, hogy a 2006 őszi budapesti zavargások után kitüntette az utcai harcok során törvénytelenségeket és érhetetlen szakmai hibákat elkövető Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt. Innen visszanézve helyesnek tartja azt a döntést?

Egy dolgot nagyon határozottan cáfolnom kell: Gergényi nem azért kapta a kitüntetést, amit 2006. október 23-án csinált vagy nem csinált, hanem Budapest közbiztonsági mutatóinak javításáért részesült elismerésben. A közgyűlés egyhangú döntésével jutalmaztuk őt, a Fidesz és a Jobbik is megszavazta a határozatot.

Jobbik? Hogy került az a 2006-os közgyűlésbe?

Akkor még MIÉP-Jobbiknak hívták, Balczóék, ugyanaz. A kitüntetés körüli félreértésékre az ad okot, hogy a szavazás a szeptemberi zavargások előtt történt, az átadási ceremónia viszont csak november 17-én.

Az utcai harcok láttán miért nem vonta vissza még az átadás előtt a „Budapest közbiztonsági mutatóinak javításáért” adott kitüntetést?

Mert nem volt rá jogosítványom. A főpolgármester nem írhatja fölül a közgyűlés döntését.

Akkor miért nem hívta össze a közgyűlést, hogy vele vonassa vissza azt a kitüntetést?

Ez nem létező jogi kategória. Ilyet még a Fidesz sem javasolt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr642309481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.20. 12:05:40

Hmmm, nem rossz.
Kíváncsi vagyok mit reagál a Fidesz meg a Jobbik.

serwer 2010.09.20. 21:06:27

Azért nem javasolták, mert már a cipőjüket suvickolták az előrehozott választásokra.
Tehát le voltak hajolva, így nem látták.
Akkor.

DeMarco 2010.09.20. 23:12:02

He-he... Jah, ha demszkáj mondja, akkor az már úgy is van mi? :)

Nála már csak az alákérdező riporter érdekesebb...

Bírom ahogy három majmot játszanak. Nem láttam semmit, nem hallottam semmit, nem mondok semmit... sőt nem vagyok semmiért felelős, az nem is úgy volt, stb...

De ezzel még nem is lenne bajom, ha mi is úgy bánnánk velük, mint a majmokkal... be a ketrecbe velük és néha bedobnánk egy banánt...

elfelejtette 2010.09.21. 01:30:45

Szegeny Demszky, a korulmenyek aldozatava valt. Akarcsak az egesz baloldal. Meg a reformok. Megirta az ES is.

loláb 2010.09.21. 08:54:15

Vicces, hogy az elmúlt napok-hetek tvszékház ostrommal, meg gergényivel kapcsolatos hírei közül ez az egyetlen, ami elérte a mi Fedorunk ingerküszöbét.

De ha már így van, akkor reagáljunk erre:

A "jobbosok" soha nem kérték, hogy VONJÁK MEG a kitüntetést Gergényitől. (Hogy van-e rá lehetőség, vagy nincs, azt hagyjuk, szerintem ha egy fórum dönt valahogyan, akkor ugyanaz a forum dönthet ellenkező módon is, azaz a kitüntetést a közgyülés visszavonhatja. Kiváncsi lennék, hogy "akkor sem lett volna rá jogi lehetőség", ha Gergényi a kérdéses időben nem kormányellenesen tüntetőket veret, hanem mondjuk piásan halálra gázol valakit?)
Nos,a fidesz mindösszesen annyit kért, hogy függesszék fel az adományozást addig a pillanatig, ameddig a gergényivel kapcsolatos vizsgálat be nem fejeződik.
Tekintve, hogy a szoci-szadi vizsgálóbizottság akkor semmi törvénytelenséget, vagy hibát fel nem tárt, így Gergényit így is, úgy is kitüntették volna, viszont legalább egy gesztus lett volna.

Különben pedig belül mosolygok Demszky hattyúdalán, amihez a fél sajtó (hirszerző, fn, index) asszisztál.
Demszky liberalizmusa már kb 8 éve a muúté. Utólag átértékelhet dolgokat azzal, hogy mosdatja magát, de ez nem változtat azon, hogy NEM IS AKARTA felülvizsgálni a rendőri brutalitásokkal kapcsolatos fővárosi hozzáállást.
Nem a jogi lehetőség hiányzott már akkor sem, hanem a szándék. Valszeg Demszkynek is csak addig számítanak az emberi jogok, ameddig arról van szó, hogy alhat-e a csöves a bazilika lépcsőjén, hogyha az ellene tüntetők tisztességes eljáráshoz való jogáról van szó, arra anyni a válasz:, "minek ment oda?"

Most már arra vagyok baromira kiváncsi, hogyan fogja újraértelmezni azt, hogy a traktorral behajtani tilos táblák azóta is kint vannak a belvárosban?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.21. 10:04:30

@DeMarco: "Jah, ha demszkáj mondja, akkor az már úgy is van mi?"

Tessék, cáfold meg, elég könnyen ellenőrizhető az állítás...

"Vicces, hogy az elmúlt napok-hetek tvszékház ostrommal, meg gergényivel kapcsolatos hírei közül ez az egyetlen, ami elérte a mi Fedorunk ingerküszöbét."

Én ezt a vizsgálatot egy koncepciózus színjátéknak tartom. Előre ki lett jelentve, hogy Gyurcsány a hunyó, és ehhez lett hozzárendelve minden. Egyébként meg nagyon sok mindennel nem foglalkoztam még.

"A "jobbosok" soha nem kérték, hogy VONJÁK MEG a kitüntetést Gergényitől."

Csak hogy a legenda nem is erről szól, se én nem állítottam ilyet, se Demszky (sőt, ő pont az ellenkezőjét), hanem arról, amit rengetegen helyen lehet olvasni blogokon, hallani beszélgetésekben, hogy Demszky a 2006 szeptemberi, októberi eseményekért tüntette ki Gergényit.

loláb 2010.09.21. 10:32:28

@Fedor:
"Én ezt a vizsgálatot egy koncepciózus színjátéknak tartom."

Félreértés ne essék, én sem gondolom, hogy ebből a vizsgálatból derülne ki az igazság. Arra viszont alkalmas, hogy néhány, korábban jogosan felmerült kérdést megválaszoljon.

Viszont elhangzottak benne Bene, meg a rebisz vezér szájábol olyan durva dolgok, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. És ezeket senki nem cáfolja, mert vagy nem megy el, vagy nem emlékszik.

A koncepciózus eljáráshoz ugyanis szükséges az, hogy IGAZOLJÁK a koncepciót. Ez pedig itt igazolódott.

Az mszp sem tesz semmit a helyzet tisztázására: odaküldhetné a képviselőit, hogy kérdezzenek úgy, és azt, ami alátámasztja, hogy 2006 őszén a rendőrség mindent jól, a jogszabályoknak megfelelően, és külső utasítástól mentesen tett.

Ehelyett blokkolják a vizsgálatot, nem vesznek részt benne, és közben arról beszélnek, hogy koncepciózus.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.21. 11:00:23

@loláb: Én nem látom, hogy bármilyen új információ előkerült volna.

"Viszont elhangzottak benne Bene, meg a rebisz vezér szájábol olyan durva dolgok, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni."

Gondolom erre célzol:

"a 2006. október 23-ai események után Gergényi Péter beadta nyugdíjazási kérelmét, ezzel ő és az igazságügyi miniszter is egyetértett. Gyurcsány Ferenc azonban magához hívatta Gergényi Pétert, és felkérte, vonja vissza nyugdíjazási kérelmét. Bene László felvetette, hogy ezek után miként indíthatott volna eljárást ellene."

index.hu/belfold/2010/09/17/bene_braziliaban_dobbent_meg_a_szekhazostromon/

Meg arra, amit a REBISZ parancsnok a fejetlenségről, meg a hiányos felszerelésekről mondott. De hát ezekben semmi újdonság nincs, mind ismert tény volt eddig is. Gyurcsányról politikai felelőségnél többet úgyse tudnak majd megállapítani, ezen a vonlalon meg már régen megfizetett azzal, hogy egy életre az ország leghiteltelenebb bukott politikusa lett a mögötte álló párttal együtt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.21. 11:04:56

@loláb: "Az mszp sem tesz semmit a helyzet tisztázására: odaküldhetné a képviselőit, hogy kérdezzenek úgy, és azt, ami alátámasztja, hogy 2006 őszén a rendőrség mindent jól, a jogszabályoknak megfelelően, és külső utasítástól mentesen tett.

Ehelyett blokkolják a vizsgálatot, nem vesznek részt benne, és közben arról beszélnek, hogy koncepciózus. "

Mondjuk ebben speciel egyetértünk. Ott lenne a helyük. Ez a "játsszuk a sértődöttet" dolog nekem soha nem jött be, ráadásul szerintem kontra-produktív is.

loláb 2010.09.21. 12:07:15

@Fedor: Igen, arra, hogy Gyurcsány kvázi bevédte a budapesti főkapitányt, megkerülve az illetékes minsztert, meg az országos rendőrfőkapitányt.
Ilyet azért normális jogállamban nem lehet tenni, azért vannak szakminiszterek, meg országos szakterületi vezetők, hogy azok döntsenek akár a vezetőket, akár az állományt érintő, akár szakmai kérdésekben.

Meg arra is gondolok, hogy a rendőrök azért mentek hiányos felszereléssel akcióba, mert nem volt kulcs a raktárhoz. Aki ezután meghozta a döntést (nem megyünk el a kulcsért, hanem kimegyünk pajzs, páncél nélkül), az veszélyeztette az állományt, ez pedig bűncselekmény.

Továbbá arra, hogy őrizetlenül hagyták a rendőrautókban a gépkarabélyokat a hozzá való lőszerrel. Ez is azért durva, és még mennyire durva lehetett volna, ha páran nekiállnak megnézni, mi van a kocsik csomagtartójában.

Vannak még kérdések persze (miért nem ment el a közelben állomásozó kb 400 rendőr a székházat védők segítségére, vagy hogyan lehetséges, hogy csak akkor állították le a rendőri kisziorítósdit, amire azok elérték a 23-ai fidesztüntetést, de ezekre nyilvánvalóan soha nem fogunk választ kapni, mert ha történt is bármilyen utasítás, az csak szóban lehetett, és ezeket azért biztosan letagadják az érintettek.

DeMarco 2010.09.21. 13:56:05

@Fedor: "Én ezt a vizsgálatot egy koncepciózus színjátéknak tartom. Előre ki lett jelentve, hogy Gyurcsány a hunyó, és ehhez lett hozzárendelve minden."

Elképesztő és felháborító tudsz sokszor lenni.

Bazz, ez nem színjáték! Tényleg fletó a hunyó és gergényi. A valódi bűnősöket próbálják elkapni és rájuk bizonyítani az igazságot. Még, hogy koncepció !!!
Meg eleget kapott, mert megbukott...

Te komolyan azt hiszed, hogy ennyi, ha letagadod, elmismásolod, kisebbíted, akkor már meg sem történt?!

Hihetetlen, ilyen nincs vazze...

Tudod milyen kicsin múlt, hogy nem lógatták őket végig az Andrássyn?? Hiszen minden rendőri vezető elismeri, hogy csak a tüntetők önuralmának köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj, mert bármit megtehettek volna...

Az embereknek nem elég ez, a bűnősöknek börtönben a helyük, ez a minimum. Színjátéknak színjáték, de nem úgy ahogyan te értelmezed, sokkal inkább a megmentésükre törekszenek, mint az elítélésükre. Ahogy előre meg lehetett jósolni, nem történik semmiféle elszámolás, jóvátétel, büntetés. Még senki sincs börtönben, még csak egy épkézláb vádat sem képesek összehozni, pedig azokból legalább egy tucat jutna eszembe azonnal, amivel egyenként is évtizedeket lehetne börtönben tölteni... Ha a Fidesz nem képes rá, hogy kielégítő magyarázattal szolgáljon, akkor a következő választáson tarolni fog a Jobbik és majd ők kijavítják ezt a súlyos hibát.

loláb 2010.09.23. 11:54:48

Te, Fedor, arról a balos legendáról mikor akarsz írni, hogy az ÁSZ vezéér a fidesz csicskása:

www.hirszerzo.hu/cikk.asz_valami_nem_stimmel_obudan.167545.html

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.23. 12:05:36

@loláb: Lehet, hogy hihetetlen számodra, de én csak örülök, ha valaki pozitív meglepetést okoz, bár azért abból, hogy egy fideszes kerületi önkormányzatnál találtak némi hibát, még nem vonnák le hosszútávú következtetéseket (majd ha az országos költségvetéssel is objektív lesz, tényleg viszakozok), és ettől még továbbra is áll, hogy az előélete (szakmai múltja és kétes ügyei) alapján nem való Domonkos az ÁSZ elnöki székbe.

loláb 2010.09.23. 13:20:54

@Fedor:
"majd ha az országos költségvetéssel is objektív lesz, tényleg viszakozoK"

Van szerintem némi képzavar azzal kapcsolatban, hogy mi az ÁSZ feladata.
Ne keverd össze a költségvetési tanáccsal, az ÁSZ törvényességi ellenörző szerv, olyat ne várj tőle, hogy megmondja neked, hogy "jó-e" az adott költségvetés.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.23. 16:57:16

@loláb: Nekem elég, ha a feladatának megfelelően rámutat a hibákra, mint ahogy az előde is tette (helyesen) Orbán elődei idején. Mert hogy hibák lesznek, abban az eddigi tevékenységük alapján biztos vagyok.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0