Üres címlap: A sajtószabadság felszámolása
2010. november 25. írta: Fedor

Üres címlap: A sajtószabadság felszámolása

A magánnyugdíjpénztári államosítás körüli felháborodás hangja mindent elnyom, és nem is csoda. Lopás, zsarolással súlyosbítva, nem lehet ezt szebben leírni.

Viszont történnek itt más dolgok is a kormány háza táján, amelyek ha nem is ennyire zsebrevágóak, és nem veszélyeztetik ennyire több millió ember jövőjét, de ugyanúgy elképzelhetetlen lenne egy normális demokráciában.

A HVG cikke, minden kommentár nélkül, mindössze pár kiemeléssel:

Lépésről lépésre és érdemi ellenállás nélkül számolja fel a Fidesz-KDNP a sajtószabadságot. A legújabb törvénytervezet az írott sajtót is a mindenható médiahatóság felügyelete alá helyezi.

Múlt csütörtökön úgy tűnt, végrehajtókat keresett és talált a Fidesz a közszolgálati médiumok élére, hétfőre azonban kiderült, valójában ítélet-végrehajtókat szerződtetett. A Lánchíd Rádiónál pallérozódott Jónás Istvánnak a Magyar Rádió, a Hír Tv-nél csiszolódott Ókovács Szilveszternek a Duna Tv, és az idejében köpönyeget fordított Medveczky Balázsnak a Magyar Televízió vezérigazgatói posztján a hírszerkesztőségek kivégzése lesz az első feladata.

A parlamentnek hétfőn benyújtott vadonatúj médiatörvény tervezete szerint ugyanis kizárólagos joggal a Lánchíd Rádiónál ugyancsak megfordult Belénessy Csaba által irányított MTI gyártja majd a hírműsorokat a többi közmédium számára, és azok egységes hírportálját és más internetes szolgáltatásait is a „nemzeti együttműködés” hírügynöksége működteti. Ez egyfelől több száz rádiós-tévés újságíró szélnek eresztését és a többiek átsorolását jelenti, másfelől a hírverseny teljes kiiktatását abból a szektorból, amely felett a Fidesz–KDNP mostanra totális uralmat épített ki.

Nem az elektronikus médiáért folytatott harc volt a végső: az írott sajtót is a Fidesz-központból kézi vezérelt médiahatóság részleges felügyelete alá helyezi az új tervezet, amely „a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról” címet viseli, és a preambuluma szerint a sajtószabadság megőrzése érdekében készült. A sajtószabadság új magyar modellje ezek szerint úgy néz ki, hogy adva van a színfideszes delegáltakból kilenc évre bebetonozott médiahatóság, élén a miniszterelnöki kinevezett Szalai Annamáriával, az ugyancsak a kormánypártiak által dominált közszolgálati közalapítvány, a bábszínházzá silányítani szándékozott közmédiarendszer államosított vagyonnal, és a központosított hírgyár, amely nem mellesleg a többi – magánkézben lévő – orgánumnak is szolgáltat. Ezzel a gépezettel próbálják bedarálni hamarosan az írott sajtót és az internetet is.

Az 1986-os sajtótörvényt is felváltó szabályozás arról rendelkezne, hogy az írott sajtótermékeket a médiahatóságnál nyilvántartásba kell vetetni, amire lehet legyinteni, mondván, hogy regisztrációs kötelezettség eddig is volt. Csakhogy a kódex szerint a médiaigazgatásra vonatkozó szabályok megsértőire bírságot is kiszabhat a hatóság, melynek összege jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiaszolgáltató esetén akár 500 millió forint is lehet, a kisebbek 50 millió, országos napilapok és internetes sajtótermékek 25 millió, az országos hetilapok és folyóiratok 10 millió forintig szankcionálhatók.

Ismételt súlyos jogsértés esetén pedig a médiaszolgáltatót törölni lehet a nyilvántartásból, és azonnali hatállyal felmondható a vele kötött szerződés. Azt viszont, hogy mi minősül jogsértésnek, szintén a hatóság dönti el. A törvénytervezetből azt lehet például biztosan tudni, hogy a médiaszolgáltatási díj késedelmes fizetése a súlyos jogsértés kategóriájába esik. A díj mértéke egyelőre nem ismeretes, azt Szalai rendeletben határozza majd meg, az adott rádió-tévé működési területén élők vásárlóerejének figyelembevételével, ami kritikus csapást jelenthet a kisebb, ellenzéki hangvételű adóknak, például a most is a hallgatók anyagi támogatására szoruló Klubrádiónak.

„Horror az egész” – fakadt ki a HVG kérdésére Majtényi László, a médiahatóság által felváltott ORTT volt elnöke, aki szerint „az írott, elektronikus és internetes média azonos elvek szerinti szabályozása filozófiájában is alkotmánysértő”. Különös tekintettel az írott sajtóra, amely eddig csak a bíróság előtt felelt a tartalomért, mostantól pedig egy mindenható hatóságtól is retteghet. A posztjáról egy elvtelen ORTT-döntés (a kereskedelmirádió-frekvenciák 2009-es elosztása) elleni tiltakozásul lemondott Majtényi nem érti, hogy a saját és a nyilvánosság érdekeit más országokban hatékonyan megvédeni képes újságírók miért nem tiltakoznak, miért nem jelennek meg üres címlappal a lapok, és sok tehetséges szakember is miért adja a nevét ehhez a színjátékhoz.

Amikor a kereszténydemokrata Semjén Zsolt kijelentette, hogy a Fidesz a hardver, a KDNP a szoftver, azt lehetett hinni, viccel, pedig – mint az oktatásügy sorsa is mutatja – ennek a fele sem tréfa. A közszolgálati kötelezettségek felsorolásában rögtön a nemzeti és az európai identitás után a második pontban szerepel a házasság intézményének és a család értékének tiszteletben tartása, és csak sokadik helyen áll a kiegyensúlyozott hírszolgáltatás. Mindezek betartásán pedig egy olyan 12 fős „közszolgálati” testület őrködik majd, amelynek 4 tagját a történelmi egyházak delegálják.

Az állami média az eddigieknél valamivel több pénzükbe kerül az adófizetőknek. A tervezet szerint a költségvetés háztartásonként havi 1350 forint közszolgálati hozzájárulást fizet a közmédiumoknak, ami 4 millió készülékhasználó háztartással számolva 2012-ben mintegy 65 milliárd forint, szemben az idei 47 és a jövő évi közel 59 milliárddal. Hogy ebből ki mennyit érdemel, arról az újonnan felállítandó, a vezérigazgatókból és az Állami Számvevőszék delegáltjaiból álló közszolgálati költségvetési tanács dönt majd.

JAKUS IBOLYA

 Én - bár legnagyképűbb pillanataimban se tartom magam újságírónak - a magam módján tiltakozom.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr882471998

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reményi Tibor - A RÁDIÓ VARÁZSA (2) 2010.11.27. 08:00:05

Diákkoromban meleg nyári estéken, amikor a hőség elviselhetővé szelídült, édesanyámmal sokszor sétáltunk a környező utcákon. A házak ablakai nyitva voltak, kihallatszott a rádiók hangja. Tíz órakor, a pontos időjelzést jelentő gongütés után Pintér Sánd...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisa 2010.11.25. 10:38:03

Ravasz: minden, a jogállamiságot és a demokráciát érintő lépést egy másik, nagyobb vihart kavaróval rejtenek el. A manyupok ügye, meg ez, azért ez már sokk.
www.facebook.com/event.php?eid=131425533580203&num_event_invites=0

Walter Melone (törölt) 2010.11.25. 11:34:29

Nem fog ez menni.

az internet szabad marad, azt nem fogják tudni szabályozni.

A hírek meg onnan is terjednek rendesen.

Majd a blogot újra szamizdatnak fogjuk hívni.

mizrolist 2010.11.25. 11:45:30

@Walter Melone: majd lesz nekünk is Nagy Tűzfalunk.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.11.25. 13:15:16

@Walter Melone: - megelőztél a "szamizdat"-tal, bár nekem erről jutottak eszembe a régi szép idők:
"az írott sajtótermékeket a médiahatóságnál nyilvántartásba kell vetetni"

DeMarco 2010.11.25. 18:15:35

Pont ilyen egy libsi belülről: üres. :)

1. "MTI gyártja majd a hírműsorokat a többi közmédium számára, és azok egységes hírportálját és más internetes szolgáltatásait is a hírügynökség működteti."

Nagyon helyes. Közpénzből tartjuk fent őket, tessék spórolni. Az MTV2-t már egy évtizede be kellett volna zárni, ahogy a Bartókot, vagy a Kossuth-ot közül az egyiket. (Bár felőlem az MTV1-et párttévét is). Ezekért az állam, kormány felel, legyen akkor egységes keret, összevonás, SPÓROLÁS. Nem kell semmi fölösleges klientúra. Én ennél sokkal drasztikusabb lettem volna...

2. "A közszolgálati kötelezettségek felsorolásában rögtön a nemzeti és az európai identitás után a második pontban szerepel a házasság intézményének és a család értékének tiszteletben tartása"

Helytelen. Az első helyre kellett volna tenni... Erre épül az országunk, ezek az alapkövek.

Hú, micsoda szörnyű lépések, megint lehet rettegni liberális felebarátaim... :))

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.11.25. 19:27:10

@DeMarco: "Nagyon helyes. Közpénzből tartjuk fent őket, tessék spórolni."

Akkor külön a te figyelmedbe ajánlanám a HVG-s cikk utolsó bekezdését!

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.11.25. 20:09:55

@DeMarco: A tervezet szerint a költségvetés háztartásonként havi 1350 forint közszolgálati hozzájárulást fizet a közmédiumoknak, ami 4 millió készülékhasználó háztartással számolva 2012-ben mintegy 65 milliárd forint, szemben az idei 47 és a jövő évi közel 59 milliárddal.

Ki fizeti te barom? A költségvetés! az adódból te szerencsétlen! - kinek és mire? A lakájmédia seggfejeinek azért, hogy hülyítsék az együgyűt (nem tudom, érzed-e hogy azt, akit teljesen felesleges, mert helyből buggyant, ha tévét néz)
Az épeszűek számára már most is érdektelen és nézhetetlen műsorokba pumpálnak egyre nagyobb összegeket...
A többit meg talán te is sejtheted már (de nem biztos)... hogyan is mossák az agyakat fideszes elvbarátaid.
én is TILTAKOZOM (de már az utcán)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.26. 06:49:30

@DeMarco: Tehát akkor téged egy csöppet sem zavar, hogy egy párttestület a kénye-kedve szerint tilthat be majd sajtótermékeket.

Kikelsz a klientúra-építés ellen, de nem zavar, hogy mindenhova pártkatonák kerülnek.

Szoclib kormányzat alatt a köztévé=párttévé, pedig akkor jóval kiegyensúlyozottabb volt, de most bezzeg nem gond, hogy még a látszatra se adnak.

Ez is egy álláspont...

DeMarco 2010.11.26. 10:19:08

@vadász2: "Akkor külön a te figyelmedbe ajánlanám a HVG-s cikk utolsó bekezdését!"

Bocs, de nem tartom mérvadónak a hvg-t alapból sem, pláne így, hogy érintett...

Az összevonás többnyire spórolással jár, főleg ha figyelembe veszed ezt:

"Ez egyfelől több száz rádiós-tévés újságíró szélnek eresztését és a többiek átsorolását jelenti.."

Ezek költsége mind megmarad és valljuk be tök' fölösleges munkát végeztek, mert tegye fel a kezét, aki nézte bármelyik közszolgálati híradást eddig is... (az megérdemli).

DeMarco 2010.11.26. 10:22:05

@térfél: "hogyan is mossák az agyakat fideszes elvbarátaid."

Ha-ha-ha... ez jó.. :))

Ezt most a maszopos párttévéről állítod??

Fáj a csere mi?

Felőlem nyugodtan be lehetne zárni mindegyiket és akkor még több pénzt meg lehetne spórolni...

DeMarco 2010.11.26. 10:35:38

@Fedor: "Tehát akkor téged egy csöppet sem zavar, hogy egy párttestület a kénye-kedve szerint tilthat be majd sajtótermékeket."

Engem sok minden zavar. Például az amit a retek művelt a múlt hétvégén, vagy amit roberta.
És igenis úgy gondolom, hogy szükség van egy szervezetre aki az eddigieknél komolyabban ügyel az erkölcsre és a nemzeti értékekre. A liberális fertőt fel kell számolni és újra a valódi értékeket kell képviselni a deviancia helyett.
Aki pedig megsérti ezeket azokat intsék meg.
Ugyanakkor nyilván nem tetszik, hogy ezt egy túlburjánzott pártfunkci akarja eldönteni, egy vén hülyékből álló testület. Nem tetszik ahogy korlátozni igyekeznek a szólásszabadságot.
A két gondolat egymásnak ellentmondó és nehéz feloldani a csomót. De nem is lehetetlen. Vannak alapvető társadalmi normák és elvárások. Valahol ezek mentén kell haladni és lehetőség szerint korlátozni a szélsőségeket.
Mondjuk egy vegyes rendszert lenne értelme létrehozni. Az állam képviselje az állami érdekeket és minden az adózók által fenntartott orgánumban egységes képet mutasson, egységes szabályozással. De a net maradjon teljesen szabad, ahol már az egyén él a korlátlan szabadságával. A piaci orgánumokat erős szabályozással elég lenne kordában tartani.

Valóban erősnek érzem a leendő szabályozást, de ugyanakkor a célt követendőnek.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.11.26. 15:54:48

Kedves DeMarco! Én rühellek minden politikust, tehát nem a csereberék fájnak, hanem a hugyagyú kormányok töketlen viselkedése és abnormális intézkedései. Az fáj, hogy egy-egy seggfej, semmibe veheti ezrek, százezrek és milliók munkáját, lakhatását, szakmai tudását, múltját, és jövőjét, egész életét és megtakarítását...
Érzed a különbséget? Míg nálam a tett értelme és következménye számít kizárólag - addig leszarom, hogy ki az aktuális elmebeteg, ha akként vezeti az országot a pusztulás felé. Dögöljön meg inkább egy, mint egy miatt milliók!
Ennyi a történet lényege. Ha képes vagy felfogni.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.11.26. 21:21:05

@DeMarco: "Ez egyfelől több száz rádiós-tévés újságíró szélnek eresztését és a többiek átsorolását jelenti.."
Másfelől újabb vízfejeket növesztenek a szervezet fölé.
Magyarul: elbocsáltanak néhány (szak)munkást, és kreálnak jó párcsókosnak jól fizető státuszt.

DeMarco 2010.11.26. 22:23:59

@térfél: Rossz helyre születtél... egy lakatlan szigeten kellett volna felébredned, mert az általad leírt ország nem létezik... ébresztőőőő...

DeMarco 2010.11.26. 22:30:17

@vadász2: Na jah. De mondjuk van némi különbség több száz rádiós-tévés újságíró fizetése és 12 felügyelőé között, akiknek lehet egyéb polgári foglalkozásuk is.
A csókosságról meg annyit, hogy minden vezető szeret saját maga által kialakított szervezettel dolgozni és a nem odaillő embereket eltávolítani rövid úton.
De abban egyetértünk, hogy Szalainét és társulatát szó nélkül ereszteném szélnek. Ugyanakkor én is meglépném amit ők, csak sokkal drasztikusabban és sokkal több pénzt megspórolva.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.11.27. 07:34:38

@térfél: @DeMarco:
- a lényeg:
"A mi tolvajunk (komcsink stb.) JÓ tolvaj (komcsi stb.)"

DeMarco 2010.11.27. 08:57:57

@1.szolo -2014;): Ne legyünk naívak. Én már azzal is elégedett lennék, ha valamelyik kevesebbet lopna... ezért támogattam én mindig az adócsökkentést. Kevesebb pénzből nehezebb lopni...
Ezért én feltétlenül szükségesnek tartanám, hogy a magánnyugdíjból származó bevételt csak nyugdíjakra lehessen elkölteni és napi kiadásokra ne, főleg ne költségvetési lyukak betömésére.
Ha már fletóék eladósították az országot, akkor ne a jövőből fizessünk, dobjuk össze amink van és pengessünk mi, ne a gyerekeink. Hiszen mi vagyunk érte a felelősek, mi hagytuk őket tobzódni 8 évig...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.27. 09:30:28

@DeMarco: "a magánnyugdíjból származó bevételt csak nyugdíjakra lehessen elkölteni és napi kiadásokra ne, főleg ne költségvetési lyukak betömésére"

Hát pedig pont ez fog történni...

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.11.27. 09:51:24

@DeMarco: "De mondjuk van némi különbség több száz rádiós-tévés újságíró fizetése és 12 felügyelőé között,"
Hát persze, hogy van. a dolgozók mindig kevesebbet kapnak.

"Ezért én feltétlenül szükségesnek tartanám, hogy a magánnyugdíjból származó bevételt csak nyugdíjakra lehessen elkölteni és napi kiadásokra ne, főleg ne költségvetési lyukak betömésére."
Miért, a nyugdíj kifizetés szerinted mi, ha nem napi kiadás?
Ezt egy módon lehetett volna elfogadhatóan meglépni: lenyúljuk, hogy megszüntessük(!) az államadósságot (és adósságszolgálatot).

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.11.27. 16:25:44

Gyerekek! Mondjuk már ki bátran, hogy nem a világ szar és nekünk kellene máskor, máshová lennünk, hanem MarcoDe :) - le kell szoknia az ingyenélőknek arról, hogy mások életének tönkretételével szerzik be a sajátjuk magasztosnak hitt jussait! Senki nem születik "magasabb rendűnek" vagy nagyobb igényekkel erre a világra. Vegye tudomásul, hogy utáljuk emiatt és semmi kedvünk elnézni bárkinek is, hogy ha uralkodni támad kedve a józan ész fölött, vagy csak a másik ember életén. Ő menjen a lakatlan szigetre - lássa el magát egyedül! Én képes vagyok másokat tiszteletben tartani és együttműködni anélkül, hogy eltaposni akarnám bármilyen számára is kedves és fontos törekvésében, amíg! Amíg nem másik emberen akar előbbre törni csalással, erőszakkal, hazugságokkal...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0