Horn nem képes meghalni
2011. március 24. írta: Fedor

Horn nem képes meghalni

Kétpercesben az ötvenhatos Wittner Mária (...) lehóhérozta Horn Gyulát, majd helytelenítette, hogy „a mi adónkból” finanszírozzák a volt miniszterelnök kórházi kezelését, aki „nem képes meghalni”.

Hát ezek mennek a magyar Parlamentben az új alkotmányról szóló "emelkedett" vita keretein belül a jóízlés, a keresztényi megbocsájtás, a felebaráti tisztelet és a haldoklók iránti szánalom jegyében.

Én megértem, hogy Wittner Mária indulattal gondol arra a Horn Gyulára, akivel, hát finoman szólva is nem egy oldalon álltak fiatalkorukban. Neki nem elég az, hogy Horn a rendszerváltáskori és miniszterelnöki tevékenységével sokak szemében jóvá tette a fiatalkori bűneit (amire egyébként hasonló, de sokkal frissebb sérelmek vezették - ebből is látszik, hogy hova vezethet ez). De hogy ekkora gyűlölet legyen benne 55 év után is, hogy ilyen nyíltan és ordenáré módon a halálát kívánja, nem törődve azzal, hogy épp hol van... Azért, amit 56-ban tett, tisztelem. De ez nem jogosítja fel még őt sem, hogy ilyen hangon beszéljen az ország házában egy haldoklóról. Még a szociszimpátiával csak jelentős sértődést kiváltva és privát telefonszám nyilvánosságra hozatalának veszélye mellett vádolható jobbikos/kurucos Novák Előd is képes volt arra, hogy némi méltányosságot mutasson egy szakmai vita keretein belül Horn felé, erre a FIDESZ részéről ez a válasz.

Persze mit várjon el el az ember egy olyan országban, ahol a Wittner Mária pártja által vezetett kormány még nyelvtani kérdésekben se tűr ellentmondást. Méltányosság? Ugyan már.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr372768503

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rémálom a Fideszről 2011.03.27. 17:58:08

Az álmos könyv szerint, ha a FIDESZ adócsökkentésről szavaz az álmunkban, akkor az kevesebb pénz, szegénységet jelent. Nem tudom ki írta a könyvet, de átkozottul igaza volt… Bárcsak rémálom lenne a következő is, mert akkor bármelyik pillana...

Trackback: Ne kívánd politikai ellenfeled halálát! 2011.03.25. 16:27:07

A tegnapi nap negatív szenzációja Wittner Mária parlamenti kirohanása volt: az alkotmány vitájában Horn Gyula halálát kívánta. Tudjuk korábbi nyilatkozataiból, hogy nem különösebben művelt és higgadt, azt is tudjuk, hogy nehéz sorsa volt. ’56 utá...

Trackback: Jobboldali többség VI.: Granny porn Wittner Máriával? 2011.03.25. 11:41:06

Vagy lehet, hogy mégse ő az? ;) Döntsd el te a videó alapján.

Trackback: Wittner: Horn "Gézengúz Recskabajnok" Gyula képtelen meghalni 2011.03.25. 11:10:20

 Folytatódott az új alkotmányra vonatkozó javaslatok együttes általános vitája csütörtökön az Országgyűlésben; szóba kerültek a választójoggal és a szottyadt NATO-tagsággal kapcsolatos rendelkezések is, Wittner "Királyi Fallosz" Mária...

Trackback: Mondjátok meg Máriának szeretem! 2011.03.25. 10:12:56

 Mondjátok meg Máriának, szeretem, És ez a szerelem most is lánggal ég Bennem minden emlék olyan eleven, Mintha el se ment volna még … Mindenkinek volt egy Máriája, Akinek volt, az egyet ért… Álmaimban sem jött elő, hogy alkot...

Trackback: Wittner Máriának elgurult a gyógyszere 2011.03.24. 22:22:51

Orbán Viktor párttársa minden korábbinál mélyebb morális szakadékba tévedt, ha nem állna távol tőlünk ez a stílus, azt írnánk: amit mondott, az tahóság a köbön....

Trackback: Wittner Máriának elgurult a gyógyszere 2011.03.24. 22:22:51

Orbán Viktor párttársa minden korábbinál mélyebb morális szakadékba tévedt, ha nem állna távol tőlünk ez a stílus, azt írnánk: amit mondott, az tahóság a köbön....

Trackback: Új magyar Elektra 2011.03.24. 21:20:47

Nekem kamaszkorom óta gondom van Elektrával. Ha mondták, tisztelni kell, tiszteltem, ha mondták igaza van, igazát elismertem, de indulatai táplálta kérlelhetetlensége akkor is zavart.                Az volt az ...

Trackback: Új magyar Elektra 2011.03.24. 21:10:24

Nekem kamaszkorom óta gondom van Elektrával. Ha mondták, tisztelni kell, tiszteltem, ha mondták igaza van, igazát elismertem, de indulatai táplálta kérlelhetetlensége akkor is zavart.                Az volt az ...

Trackback: Horn nem képes meghalni 2011.03.24. 20:30:03

Kétpercesben az ötvenhatos Wittner Mária (...) lehóhérozta Horn Gyulát, majd helytelenítette, hogy „a mi adónkból” finanszírozzák a volt miniszterelnök kórházi kezelését, aki „nem képes meghalni”.

Trackback: "Mert képtelen meghalni" 2011.03.24. 20:06:49

A jobbikos Novák Előd a mai parlamenti vitában a Fidesz-alkotmányozását bírálta. Sorolta a tervezett tákolmány alkotmányszöveg helyesírási hibáit. Végül hozzátette: "Fájó kimondani, de kimondom mindannyiszor, hogy Horn Gyuláék komolyabban vet...

Trackback: Önkormányzati reform szükségessége 2011.03.24. 19:35:34

Manapság valamennyi demokratikus állam elismeri a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogát. Annak a lehetőségét, hogy az egyes települések lakói az őket érintő kérdésekben szabadon, a központi hatalomtól függetlenül hozhassanak döntéseket. Az Európa...

Trackback: Mindenki elégedett az új jegybankárokkal? 2011.03.24. 19:18:23

Hogy illik ez az „Orbán Viktátor” képbe? Bár a jegybanktörvény módosításakor még sokan újabb bizonyítékát látták/láttatták Orbán totális diktatúrára törekvő szándékainak, most, hogy megvannak a konkrét személyek, meglepően nagy a csend a blogoszféráb...

Trackback: Letöltendő Geréb Ágnesnek 2011.03.24. 18:54:35

Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért ítélte el a Fővárosi Bíróság két évre. A letöltendő fogházbüntetés mellett a szülésznőt öt évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától. Geréb Ágnes a bíróság előtt 2010 decemb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

popo1969 2011.03.24. 18:13:07

Szégyellje magát ez a vénasszony ,aki azt sem tudja ki a Horn Gyula...

És remélem,hogy az utókor kitörli a történelemből a semmirekellő Wittner Máriákat....Primitív antidemokrata nőszemély ,az ország szégyene,a varrónői munka jobban ment neki,mert a politikához gőze sincs...

mréveiller 2011.03.24. 18:38:56

gondolom te se így írnál a dolgokról ha több évig azzal a tudattal élsz: lehet ma kötnek fel. szóval Wittnerről egy rossz szót se, csoda hogy nem örült bele!

sbarrett 2011.03.24. 18:39:01

Szegény Gyula Miniszterelnök Úr állítólag már Gyurcsányt sem ismerte fel, amikor meglátogatta. Bár valószínűleg egészségesen sem ismerné fel. :) Horn to be WILD! :D

Kelly és a szexi dög 2011.03.24. 18:39:22

Biszku Bélával mi van? Majd a halála után vonjuk felelősségre?

balf 2011.03.24. 18:39:34

Ha Horn Gyula második világháborús német náci lett volna, aki bármilyen sérelmek miatt állt volna akkor a nácik közé, és az alakulata meg a hozzá hasonlók zsidókat lövettek volna agyon, akkor is a volt náci későbbi tevékenységét meg a betegségét emlegetnéd. Akkor is "nem jogosítja fel", meg "ordenáré" meg ilyeneket mondanál arra, aki a vén náci halálát kívánja?

Persze hogy nem. Sőt, te is ott lihegnél a nácivadászok mellett, bíróságot, felelősségre vonást stb követelve hangosan.

Csakhogy neked nem fájnak annyira a kommunisták bűnei. A volt balos zsarnokok meg már megfáradt öregemberek, akik koruk meg a betegségük miatt kíméletet érdemelnek...

Ez az igazán borzasztó.

Kivlov 2011.03.24. 18:42:28

felesleges duma. '89ben az összes hasonló, népnyúzó vörös férget akasztani kellett volna. erre a hülye magyar min.elnöknek választja. no comment...

Uva 2011.03.24. 18:43:56

mondja ezt wittner, akit meg sajnos elfelejtettek felakasztani, pedig már rajta voltak a témán

billy reed 2011.03.24. 18:46:33

@MM87: De beleőrült!
Milyen egyéb bizonyíték kell még???
Akad...

Pajtás 2011.03.24. 18:46:38

pff, Hornról németországban utcát neveztek el, itthon meg elaltatnák...

Vitéz Kőbányai Világos 2011.03.24. 18:48:37

@popo1969: Beleőrült
@balf: Konrétan Horn pontosan miért is lehetne felelősségre vonni? És ha vannak ilyenek, akkor miért nem próbálták meg eddig??? Hmmm?
Addig a gyalázkodás megy azért, ugye? Na szaladj szépen a narancsos bögréért, meg a buksisimiért!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.24. 18:49:30

@balf: "Ha Horn Gyula második világháborús német náci lett volna... Csakhogy neked nem fájnak annyira a kommunisták bűnei."

Ez így, ebben a formában persze hülyeség. Tudod hány olyan német és osztrák politikus volt, aki fiatalkorában hitlerjugend vagy náci párttag volt, később megváltozva mégis miniszterek meg miniszterelnökök lettek a demokráciákban, és még jól is csinálták a dolgukat?

Lone Starr (törölt) 2011.03.24. 18:50:44

Wittner Mária hiteltelen lett, mikor lefeküdt a mainstream "jobboldalnak".
Kijelentésének tartalmi része ellenben helytálló.
Horn Gyula erkölcsi hulla, a 200 szavas szókincsűek méltó miniszterelnöke.
Amikor fiatalon elgázolták a testvérét, elhatározta, hogy bosszút áll a "gyilkosokon". Ez alatt ő a magyar népet értette.
Sikerrel járt. És hozzá mindig jókor volt jó helyen.
Most is, pedig tényleg a helyére küldhetné az Isten. De én nem tudom, mi mért történik. Annak is oka van, hogy Horn Gyula "él".
Tudod mit? Éljen soká! Így. Hogy meddig kezeltetik milliókból "tisztelői", az ő dolguk. Az ő pénzük. Tőlünk lopták, Kvasztics Fedor úr, de az övék. Kétségtelen. Gratulálok!

sárkányfő 2011.03.24. 18:52:19

Pozsgay, Mikola, Stumpf, Martonyi, matolcsy, stb. ellen volt már rossz szava?

Vagy a Fidesz = purgatórium? Jézus = Orbán? Az Orbánhoz megtérő komcsik bűnbocsánatot nyernek és megtisztulnak? Ha meg nem térnek meg, haldoklásukban is beléjük lehet rúgni?

Na jó, hagyjuk ezt az iszonyat ízléstelen történetet, gondolom Wittner lemondása órák kérdése...

majomkutya 2011.03.24. 18:54:07

Witter Mária a Kárpátia zenekar Neveket akarok hallani c. számában lévő betétben:
„Azt várja tőlünk most a világ, hogy pusztán keresztényi könyörületből, bocsássunk meg, lépjünk tovább?!
Bocsássunk meg azoknak, kik gyermeket lánctalppal tapostak?!
Akik a sortüzet vezényelték, bocsássunk meg a mészárlásért?!
A sok évnyi kegyetlen megtorlásért?!
Felejtsük el, hogy arccal lefele temették a magyart?!
Hogy sokaknak csak az emigráció maradt?!
Felejtsük el a kínzások iszonyú borzalmait?!
A halálra ítéltek utolsó szavait?!
Bocsássunk meg, s majd ítél a történelem?! Hát nem, nem és nem….!”
Itt meghallgatható:
www.youtube.com/watch?v=WYLwj-MjR1E&feature=player_embedded
Amit mondott egyet kell értenem Wittnerrel. A kommunizmus kb. 100 millió áldozatára, nemzetek megnyomorítására való tekintettel az ilyeneknek nem jár keresztényi megbocsájtás és felebaráti szeretet.
A felebaráti szeretet legtöbbször a zsidók és a liberálisok követelik félőrült módjára a magyaroktól és sokan sajnos be is dőlnek neki.
A felebaráti szeretet és a megbocsájtás nem egyenlő a hülyeséggel és igen komoly feltételei vannak.
Horn Gyula pufajkás volt. A pufajkások meg szimpla gyilkosok. Miért is mondanánk bármi jót Horn Gyuláról?

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.03.24. 18:55:07

@balf: ne keverj bele ilyeneket. rendszerváltás volt 89-ben, horn meg 3 éve magatehetetlen. 18 évig anyázhatott volna fel is jelenthette volna, bármit megtehetett volna. kussolt. most meg ripacskodik.
ennek most így mi értelme? ha a csurka vagy az orbán vagy a gyurcsány feküdne 3 éve magatehetetlenül ez azokkal szemben is gusztustalan lenne. vagy úgy gondolja hogy egy 56-os igaz magyar ezzel lesz igazán igaz magyar? hogy 54 évvel az események után bátran ki meri jelenteni az országházban hogy megdögölhetne már egy ember? miben különbözik akkor horn gyulától? sztem semmiben.

sofalwy 2011.03.24. 18:55:21

Láthattunk filmeket, ahol a volt világháborús ellenfelek - németek és oroszok, amerikaiak pl. - együtt koszorúzták meg elesett katonatársaik sírjait a csatatereken. Pedig a csaták idején nem bántak finoman egymással. Közben talán rájöttek arra, hogy hasonszőrű emberek, akiket a silány politika szétsodort. Attól emberek, hogy nem az indulatokból akarnak megélni.

Jellemző a magyar közéletre, hogy akár érdekből, akár sportból képtelen az ország egy része embernek tekinteni azt, aki sok évvel korábban a másik oldalon állt. Oda és vissza egyaránt.

Talán 56 emlékét tisztelve egyben annak is az ünnepévé lehetne tenni októbert, hogy nem feledve a forradalom igazi célját, egyben a megbékélésre is fordítunk energiát.

Nyilván nehezíti ezt a Kádár-korszakban megmerevedett politikai elnyomás gyakorlata. Ha Antall tényleg rendszert akart volna váltani, akkor elsősorban azt kellett volna kitalálnia, hogy a volt nomenklatúra miként legyen kizárva a hatalomból, ugyanakkor miként maradhatnak azok családtagjai is elviselhető körülmények között. Na ez akkor eszébe sem jutott az mdf-nek, meg a rendszerváltást játszóknak.

Ha meggondoljuk, WM is egy szegény prolicsaládból jött, meg ugyanez HGY is. Az már a mi ostoba történelmünk tragédiája, hogy képesek voltak valaha is ellenségekké válni.

Nem hiszem, hogy talpra fog állni ez az ország addig, ameddig képtelenek leszünk túllépni a történelmi sérelmeinken. Arra viszont mindig jók lesznek ezek szembenállások, hogy erre hivatkozva teljesítmény nélkül juthasson előre hol az egyik szekértábor, hol a másik. Csak azokhoz nem akarnak tartozni ezek a drága emberek, akik mindezek hátterét megtermelik.

intruderjani 2011.03.24. 18:55:50

+1 Máriának.

Végre egy (igazán) őszinte, mélyről jövő szó a parlamentben...

gramercy 2011.03.24. 18:56:09

kedves Mariska neni,

en megatalkodott antikommunistakent kerdezem: a Mariska nenit letartoztato Biszku ugyevel mi van?

oppardon

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.03.24. 18:57:12

Féreg.
Gusztustalan, habzó szájú elmebeteg.

Bűnös 2011.03.24. 18:57:30

Talán mutasson jó példát!

makvirag75 2011.03.24. 18:57:32

Én nem sajnálom Hornt, megérdemli a sorsát. Most szenved, legalább úgy, ahogy az ő áldozatai szenvedtek tőle, amikor pufajkás volt.
Az meg, hogy Wittnernek meg kéne bocsájtani, mert keresztény? Hát ennek is vannak határai. Aki azt mondja, hogy ennyi megaláztatás, lelki és fizikai kínzás után meg tudna bocsájtani, na az az igazi álszent.

sofalwy 2011.03.24. 18:57:37

@majomkutya: Nem vagyok biztos benne, de emlékeim szerint Horn azért is állt be a rosszak közé, mert a testvérét akkor lelőtték az utcán. Nem mondom, hogy ez legitimál egy pufajkás múltat, de azért emberileg érthető a választása - ismétlem, ha ez igaz!

spontan · http://erdekessegek.info 2011.03.24. 18:57:39

Nem kedvelem se Hornt, se az mszp-t úgy általában, de ez a nő visszataszító.

csi szi 2011.03.24. 18:57:58

@Fedor: Na de ezek közül hányan nyilatkozták később is, hogy "a törvényes rendet védtem", meg "náci voltam, na és?" :)

pumpusek bácsi 2011.03.24. 18:58:12

@MM87: De, beleőrült. Szerintem.

borovi 2011.03.24. 18:58:21

vitner mária a gyűlöletből él. Így aztán tök mindegy, hogy mit beszél.

Vitéz Kőbányai Világos 2011.03.24. 18:58:54

@majomkutya: Annyira cukin buta ez a kilóra számolgatás (1 hulla= 1 hulla). Magyarországon pl. hány áldozata volt a kommunizmusnak? Kitesz összesen annyit, mint egy magadfajta ostóbenkó nyilas mézmázos álmában megjelenő pogrom? nem? tényleg?

kén-e egy nick? 2011.03.24. 18:59:19

És mi a faszt csinált ez az ostoba picsa 56-ban?

@balf:
Túl rövid a nicked. Valójában a balfasz lenne a megfelelő.

De még inkább a neonáci.

Horn konkrétan mit is csinált 1956-ban? Már azon kívül, hogy SORkatona volt.

Horn többet tett ezért az országért, mint Kádáron kívül előtte és utána bárki az elmúlt 100 évben.

makvirag75 2011.03.24. 18:59:38

Horn örüljön, hogy nem kötötték föl '90-ben a többi gerinctelennel együtt!

rockjano_ 2011.03.24. 18:59:48

@majomkutya: Majom te magyar vagy??? És ha igen mitől???

Wittner lehet 56-os hős de egyébként egy nagyon primitív tanulatlan valaki, ez kiütközik minden mondatából.

Az hogy életének egyes időszakaiban valaki hősiessen viselkedik senkit nem tesz sem intelligensebbé és támadhatatlanná.

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.03.24. 19:00:43

Frankó kis ország vagyunk, ahol még egy színtiszta tahóságról is politikai irányultság alapján kezdenek el vitázni a tisztelt kommentelők.

borovi 2011.03.24. 19:01:02

@borovi: És még valami. mari nénit is mi tartjuk el az adónkból stb. Mégse hőzöngünk miatta. Pedig lehetne.

nyubocs 2011.03.24. 19:01:43

@Fedor:

Mondjuk többek közt ugye Tömjén Zsótika vatikáni nagyfőnöke :)

Annyira imádom az ugatást a komcsi múlton csak egyet ne felejtsünk már el, meglehetősen sok helyen az egykori üzemi, nagyközségi MSZMP párttitkárok, meg VB bizottsági tagok jelentik a FIDESZ legfőbb aktivistáit. Ja, hogy azt lehet, ott nem számít, hogy hogy basztak ki akkor helyi szinten emberekkel az nem érdekes. Igaz most ugyanezt csinálják csak FIDESZ aktivistaként.

Szimpla dolog ez, 1989 előtt mindenki partizán meg antifasiszta volt, 1989 után meg hirtelen mindenkiből 56-os forradalmár lett.

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2011.03.24. 19:02:57

nézmárf ezt a vicsorgó vénasszonyt

nem beszámítható

és ráadásul küldetéstudata van

pszichopata

sárkányfő 2011.03.24. 19:03:48

@makvirag75: ha valaki itt álszent, akkor az te vagy meg az agyhalott Wittner. Akinek persze fideszes komcsik nem fájnak, csak a szocik.

Amúgy pusztán a parlament (vagy az alkotmány, ha már azt tárgyalják) iránti tiszteletből is megtehetné, hogy elvonul egy büdös kocsma mélyébe böfögni.

sofalwy 2011.03.24. 19:05:36

@nyubocs: Drága jóemlékű Pongrácz Gergely mondta a 90-es évek elején, hogy már annyian mondták maguknak, hogy Corvin-köziek, hogy a kerületben se fért volna el annyi "hős". Az említettek persze markolták fel a kitüntetéseket, csak éppen Gergely bácsi maradt mindig a sor végén.

myrealworld 2011.03.24. 19:05:50

wittnermari' örüljön,hogy nem akasztották fel ötvenhat után az általa elkövetett rablógyilkosságért. Szégyen ez a nő,szégyen,hogy ez a lumpen alak bekerült a parlamentbe.Vannak,akik még jól emlékeznek,hogy milyen fogatlan senkiházi volt,mielőtt felkarolta a jobboldal. Ha rajtam múlt volna,ma egy "ötvenhatos hős" sem élne.. Túl kíméletesen,vékonyan fogott az akkori bírok ceruzája..

Amidazophen 2011.03.24. 19:05:54

Feltételezhető, hogy az '56-ot követő megtorlás éveiben a parlament falai között (és naná, persze a pártközpontban is) sokszor hangozhattak el konkrét nevek, akikkel szemben "elvárás" volt a halálos itélet kimondása. Ezek a megbeszélések zárt ajtók mögött történhettek, s nem hiszem, hogy bárhol irásos nyomuk maradt volna. Talán WM is közöttük volt, bár 56-os szerepét ismerve valószinűbb, hogy a vele kapcsolatos itélettel nem a legmagasabb szinten foglalkoztak. Ő "csak" az elvárások áldozata lett volna. Feltételezhető, hogy Kádár és legszűkebb akkori környezete (Marosán, Biszku, Papp János, Münnich) vehetett részt ezeken a zárt, szúkkörű tanácskozásokon. Ezeket az embereket még 55 év múltán is joggal vethetjük meg.

Wittner Mária ma még ezeknél az embereknél is mélyebbre sűllyedt, amikor a parlament falai közé vissza akarja csemészni azt a szellemet, amit véleményem szerint ez a nemzet egyszer s mindenkorra szeretett volna kitörölni onnan! Ez a dolog egyik oldala: egy senki szövege.

Ami ennél sokkal fontosabb: mindeddig senki sem volt a fidesz nevű gittegyletben, aki elhatárolódott volna WM menthetetlen kijelentésétől. A földrajzi-név bizottságot pillanat alatt szélnek lehetett engedni egy hangyafasznyi ügy miatt. Sőt: WM-t védi a mentelmi jog. Az a kurva mentelmi jog, ami mögé összes politikusunk rögtön elbújik, ha valami, ami nem kéne, rájuk ragad?

(De néhány nap múlva feledésbe fog merülni felháorodásom: jön majd valami más, ami ennél is lejjebb lesz.)

makvirag75 2011.03.24. 19:08:00

@sárkányfő: Nem értetted a mondandómat, de úgy látom inkább nem akartad.
A kettő között pedig azért van egy árnyalatnyi különbség. Aki a 80-as években valamilyen posztot töltött be, azt nem lehet egyenlőnek tekinteni egy pufajkással, aki emberek tucatjait, akár százait kínozta, csakhogy beismerjenek valamit, amit nem tettek! De persze ez van, amikor valaki csak feketén lát meg fehéren (vagy inkább vörösen).

bélakirály 2011.03.24. 19:08:46

@intruderjani: hát mélyről jött az biztos.

kén-e egy nick? 2011.03.24. 19:09:24

@makvirag75:
Vagy apáddal, aki szintén párttitkár volt, nem?

majomkutya 2011.03.24. 19:09:46

@sofalwy: JA, persze, érthető a választása. Ártatlan, sokszor fegyvertelen emberek legéppuskázása teljesen érthető dolog, amolyan semmiség...
Tudomásom szerint a valószínűbb sztori a testvérével kapcsolatban, hogy egy szovjet teherautó ütötte el. De Kovács László, a cégéres hazudozó szerint Horn Gyulát a pufajkások közé besorozták. Besorozták, annak ellenére, hogy a pufajkások csapata ideológia mentén szervezett karhatalom (terrorszervezet) volt.

Mystes 2011.03.24. 19:10:07

Nem helyes, amit Wittner Mária tett. Viszont: Horn Gyulának is meg lehetne bocsájtani. De nem kért.

Úgyhogy, mind a kettőben van hiba.

tadj 2011.03.24. 19:10:20

@kén-e egy nick?:
Talán olvass utána, hogy mit csinált ez az "ostoba picsa" '56-ban, te faszparaszt.

nem nemsiker_s 2011.03.24. 19:10:25

Azért azt elvárom, hogy respektálják a jobboldalnak, hogy a rendszerváltás Horn számára meg a többi vérkomcsi számára nem végződött durvábban.
Wittner Máriát meg tudom érteni, számomra is bizarr, hogy olyan emberek, akik kulcspozícióban voltak a rendszarváltás (nem elírás) előtt, most kiemelten magas nyugdíjaikat élvezik, míg azok a munkások, akik annak idején pályakezdők voltak, kétkezi munkával keresték kenyerüket, most javarészt munkanélküliek, és a létminimumon élnek
azért, mert a volt elvtársak a rendszerváltást követő időkben cégek ezreit privatizálták, majd gyakorlatilag (kevés kivételtől eltekintve) megszüntették azokat, ezzel munkahelyek 100 ezreit szüntetve meg.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.24. 19:11:15

@MM87: de, beleőrült. Egy ostoba, rosszindulatú vénasszony, semmi több.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.24. 19:11:43

@makvirag75: De hol van arra bármi bizonyíték, hogy Horn személyesen bárkit is megölt, vagy megkínzott volna? Egyszerű közkatona volt, nem tiszt, és pláne nem döntéshozó...

majomkutya 2011.03.24. 19:11:56

@rockjano_: Ha már megkérdezted, hgy mitől merészelem magyarnak nevezni magam: magyar a családnevem, magyar az anyanyelvem, 1400-as évekig visszavezetett családfámban mindenki magyar és magyarnak vallom magam.
Szerinted Wittner primitív, szerintem egy igaz ember.

Goompah 2011.03.24. 19:12:00

@balf: Egyetértek veled. Valahogy egész Európában sokkalta bocsánatosabb bűn a szélsőbal vagy a kommunizmus szekerét tolni, mint a szélsőjobbét.

Magát Wittner Máriát nem hallgattam, így a konkrét megszólalásáról nem akarok véleményt formálni. Azonban ha valakinek, akkor egy '56-ban meghurcolt, majdnem felakasztott embernek mindenképp minden joga megvan keresetlen szavakkal véleményt mondani Hornról.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.24. 19:14:04

@tadj: na mit? A portréjával ijesztgették a ruszkikat? Vagy megfenyegették őket, hogy ha nem takarodnak el, akkor a naccságos asszony fog szózatot intézni hozzájuk?
Ettől a nőnemű humanoidtól eddig értelmes mondatot nem hallottam. Annál több rosszindulatú, aljas fröcsögést.

regress 2011.03.24. 19:14:42

@majomkutya: és az egyház?a papok hány millió embert öltek meg jézus nevében? a pápa meg náci volt.ezt a vén picsát azért ítélték el mert a fél déli hadseregcsoportot tripperrel fertőzött meg

gramercy 2011.03.24. 19:14:59

@nemsiker_s: tetszettek volna forr, akkarom mondani ize

szoval ha ez a mocskosszaju oregasszony komolyan gondolna amit pofazik, akkor most a Jobbikban ulne es nem egy olyan partban amelyik:
- tele van komcsikkal
- a lusztraciorol kinosan hallgat
- a biszku ugyet eltussolja

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.24. 19:15:28

@majomkutya: és ha jól értem, fenntartod magadnak a jogot, hogy megmondd, ki lehet magyar és ki nem. Igaz?

makvirag75 2011.03.24. 19:15:39

@Fedor: És olyan naiv vagy, hogy azt hiszed, hogy Péter Gábor félék vezették a kihallgatásokat és a kínzásokat?
A legtöbbet az egyszerű "kiskatonák" végezték.

@kén-e egy nick?: Hűű, most jól odamondtál, anyád biztos büszke rád, hogy ilyen okos fia van...

rockjano_ 2011.03.24. 19:16:09

@majomkutya: áhhh óhhh szóvval te ilyen ős magyar vagy ....hmmm...nagyszerű

Gondolom ennek jegyében vindikálod magadnak a jogot hogy azt is meghatározd ki a magyar és ki nem ugye???

Gyönyörű színtiszta nyilas mentalitás...

sárkányfő 2011.03.24. 19:16:10

@makvirag75:
blabla... pozsgay az elnyomó véres kommunista diktatúra egyik csúcsvezetője volt, 50-ben lépett be a pártba, és 56-ban sem lépett ki, mint nagyfőnök mindenről pontosan tudott, a gyilkosságokról, a kínzásokról, az ÁVH-ról, a tönkretett emberektől, családokról, spiclikről, mindenről. De attól még ragyogó karriert futott be, a rendszer haszonélvezője és irányítója volt, és végül a rendszer egyik arca lett.
És ő csak egy sok szarház közül, akit ma felvállal a saját antikommunizmusát eláruló Fidesz. Az a Fidesz amelyik nem hajlandó törvényt hozni a volt komcsik közéletből való kizárásáról, nem hajlandó nyilvánosságra hozni az aktákat, gyakorlatilag védi a komcsikat és besúgókat, tetteiben a pártjukra áll.

És ha valami igazán visszataszító, az az extrém gusztustalan álszent kétszínűség, amikor ugyanazzal a szájjal védik hevesen a fideszes komcsikat, amelyikkel szidják a másik oldal komcsijait. undorító...

majomkutya 2011.03.24. 19:16:29

@Vitéz Kőbányai Világos:
Nyilasozzál csak, ha attól neked jobb lesz.
A 100 millió az 100 millió. 10 Magyarországnyi ember.
Hogy itthon mennyi volt az áldozat azt csak becsülni lehet, de bármennyi áldozata bármelyik rendszernek túl sok. Mert az ember alkotásra és nem pusztításra született.
Viszont az ellenséggel szembeni könyörület, a megbocsájtás amegbocsájtásra érdemtelennek az önpusztítás és önfeladás biztos jele.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.24. 19:17:08

@rockjano_:
:DDDD
Ezek után nem fogod tudni lemosni magadról, hogy te én vagy! :-P

sofalwy 2011.03.24. 19:17:33

@majomkutya: Mint jeleztem, nem tudom a pontos történetet. Az a baj ebben a történetben, hogy 56-ban két hasonló szegény sorsú fiatalt ugyanabban az országban két szemben álló oldalra sodort a politika. Biztos, hogy van mindegyiknek maga igazsága. Azt nem gondolom, hogy igazságot lehetne tenni közöttük, azt meg nem mondom, hogy az idegen világból ránk nyomott Horn oldallal tudnék rokonszenvezni. De Wittnerrel sem lehet rokonszenvezni, ha egy szerencsétlen haldoklón még képes lenne bosszút gyakorolni 55 év után. Ugyanannak az országnak ugyanolyan sorsból szétsodródott szerencsétlen polgárai.

Vuvuzela 2011.03.24. 19:17:48

Ez egy poszt?
Ez címlapra került?
Az élő adásban történő jobbra tolódás után az Index vészesen zuhan vissza balra.

Nemsokára elvesztenek egy előfizetőt!

Mr. Waszabi 2011.03.24. 19:17:59

Lehet kommunistázni. Azért lehet,
mert aktív közreműködésükkel békés rendszerváltást segítettek elő 89-90-ben. Nem azért lehetett rendszert váltani, mert Lezsák vagy Viktor vagy Kis János vagy Csurka megküzdöttek érte golyózáporban kockáztatva életüket. Ezt jó lenne nem elfelejteni, mert hozzátartozik a valósághoz, a magyar történelemhez. Akkor is, ha egyesek szeretnék kizárólag ellenzéki érdemeknek feltüntetni. Antall és más sem komcsizott 90-ben, amikor Grósz megengedő támogatásával létrehozhatták az Ellenzéki Kerekasztal és leült velük tárgyalni. Látni kell, hogy ha az erős, tekintélyes kommunista vezető valóban bigott kommunista lett volna, s nem az ország, a népe érdekeit nézi, akkor sok vér folyhatott volna. De nem folyt.
Horn Moszkva engedélye nélkül nyitotta meg a a vasfüggönyt, amivel messze többet tett, több emberért, mint ahánynak ártott 56-ban.
Tudom, hogy kell egy ellenség az elkövetett bűnökért, de nem a rendszerváltó MSZMPseket kell kikiáltani bűnösnek, mert ez épp olyan igazságtalanság, mint ami az 56-osokkal történt. Le kell zárni végre a gyűlöletet, és egy uj korszakot nyitni végre az ország történelmében, különben sosem lesz vége a belső viszálynak, mindig lesz ok, ami miatt valakiket lehet gyűlölni.

mcafee 2011.03.24. 19:18:09

ven qurva... me nem takarodik mar ez is el..

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.24. 19:18:46

@majomkutya: ja, jóvanna... visszaolvastam egy kicsit, te tényleg egy tipikus zsebnyilas vagy. Úgy él, úgy viselkedik, mint egy nyilas, de tagadja, hogy az lenne, mert a gerince valahol elveszett... (Kárpátia... jóhogynem a Mos-oi vagymi)

moncayo 2011.03.24. 19:18:47

A vén szipirtyó stílusával élve: " remélem, hogy benne meg a rák dolgozik ezerrel". S nagyon nem szeretném, ha mások adóforintjaiból gyógyitgatnák.

rockjano_ 2011.03.24. 19:19:03

@Álamfő álomás következik: Na most mis a francot csináljak :-))) Még a végén eljönnek értem a majomék és elvisznek...

Éljen a nemzetvezető....

majomkutya 2011.03.24. 19:19:08

@rockjano_: Nyilasozzál te is te szerencsétlen. Ehhez nagyon értetek.
Nem vindikálok magamnak semmit.
Aki magát magyarnak, vagy magyarnak is érzi az magyar. Ez ennyire egyszerű. Aztán hogy jó ember, vagy jó hazafi-e az ettől teljesen független.

rockjano_ 2011.03.24. 19:20:20

@majomkutya: Aha te biztos nagyon-nagyon jó hazafi vagy :-)))...imádlak kedves...

ökörpöröly 2011.03.24. 19:20:41

1956-os forradalom elég bonyolult dolog. Nagy Imre csekista és NKVD-ügynök volt, a napvilágra került dokumentumok szerint -Jurovszkij, a likvidálást végző egység parancsnokának jelentése- nagy valószínűséggel ő is részt vett a cári család és közvetlen alkalmazottaik lemészárlásában, más emberiségellenes bűncselekményekben, később pedig ügynökként sorra jelentette fel a magyar kommunistákat, lehetne még sorolni. De hasonlóan mocskos életútjuk volt a minisztertársainak is.
A forradalmárok közt is voltak bűnözők, vagányok, utcanők, illetve voltak az idealisták, na meg ezek kombinációi. Minden forradalomban, felkelésben ezek az alaptípusok játszanak főszerepet.
Wittner Mária közönséges utcanőként került az eseményekbe. Ha valaki megnézi az életrajzát, láthatja, hogy félig-meddig kitaszított zabigyerek volt, aki nem akart és nem is tudott beilleszkedni a társadalomba -nem a kommunista társadalomba, egyikbe se tudott volna-. Hátrányos helyzete miatt a kommunista rendszer kiemelten kezelte. Iskolázatlansága ellenére titkárnő és gépírónő lett. 17 évesen gyereket szült, házasságon kívül. Ezt a gyereket eldobta magától, majd Budapestre költözött. Itt alkalmi munkás és háztartási alkalmazott lett, ahol is belevetette magát az éjszakai életbe. Röviden és tömören, minden valószínűség szerint prostituált volt. Ugyanis bejelentett munkahelye, jövedelme nem volt.
Elhiszem, hogy nem volt könnyű élete, de egy gyerekét eldobó útszéli kurva ne osztogasson erkölcsi tanácsokat.

A másik oldal, Hornéké még mocskosabb volt. Ezek nem csak kiszolgálták a Rákosi-rendszert, részt vettek annak minden mocskában 1945-től -emberek munkaszolgálatra hajtása, a polgári elit legyilkolása, a szovjetek emberiségellenes bűntetteiben való közreműködés, illetve azok eltusolása stb.-, hanem gátlástalanul újra és újra elárulták az országot. Részt vettek a forradalmárok lemészárlásában -itt nem csak a felkelőkre, hanem a munkástanácsok tagjaira, a szellemi ellenállás képviselőire is gondolok-, a forradalom vívmányainak leverésében -munkástanácsok, munkásképviseletek stb.-.
Ezekért nem lehet soha megbocsátani.

makvirag75 2011.03.24. 19:21:47

@sárkányfő: Pozsgay Pozsgay, az egy másik személy, ettől Horn nem lesz kevésbé ártatlan. Ha neki van vaj a füle mögött, feleljen ő is, de Horn se felelt még semmiért. Nálunk valahogy minden elmaradt...

csoko20 2011.03.24. 19:21:51

Ebben az a szörnyű,hogy itt vagyok húszonévesen, kilátások ebben az országban 0, ha körbenézek még az életkedvem is elmegy. Dolgozok látástól vakulásig, aminek csak a még több adó és járulék a következménye.

Erre a parlament e körül a vén kurva, meg vén komcsi fasz körül forog?!

Wittnernek csak annyit kivánok, hogy egy átlag elfekvő osztályon /nem a V.I.P., hanem a nyolcágyas/ ágyszomszádja legyen Horn Gyulának!!!

A többi teremben meg az összes többi; aztán gondolkozzanak, hogy tényleg ez volt-e a legfontosabb probléma ennek a 10.000.000 szerencsétlennek????

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.24. 19:21:58

@ökörpöröly: te szerencsétlen barom! Te ugatsz Rákosit kiszolgálókról, miközben a vezéreid épp most restaurálják azt a rendszert????

F_Jikov 2011.03.24. 19:22:02

Egyetértek Wittner Máriával. Teljes mértékben. A posztoló meg egy seggfej.

Vitéz Kőbányai Világos 2011.03.24. 19:22:08

@majomkutya: És mond nyilaskám, ugye a fentiek alapján te ellenzed a halábüntetést is, továbbá minden évben viszel kavicsot a dunába lőtt zsidók emlékművéhez is pl?

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.24. 19:23:08

@F_Jikov: nem baj. Nácik nélkül nem lenne Magyarország...

real madafaka 2011.03.24. 19:23:09

Wittner,Stohl,Geréb.Akasztanivaló mind.Remélem Horn Gyula sokáig él még!Szegény Hofi élne és látná ezt a mocskot amit a mostani csapat hozott.100 évig teltházas lenne minden előadása.Ezt a túrbófideszes elmebeteg nőt valaki utalja már be a Csernushoz...

Goompah 2011.03.24. 19:23:45

@waszabi: "Lehet kommunistázni. Azért lehet, mert aktív közreműködésükkel békés rendszerváltást segítettek elő 89-90-ben."

Közelebb áll az igazsághoz az, hogy átmentették a hatalmukat a kapitalizmusba, mivel a szocializmusban már nem lehetett tovább növelni azt. Nekik legelemibb érdekük volt a békés "rendszerváltás", mert egy forradalmi váltás során nem tudták volna a hatalmukat ily mértékben megőrizni. Épp ezért olyan nagy tisztelet nem illető őket a békés rendszerváltásért.

sárkányfő 2011.03.24. 19:24:01

@makvirag75: és a te agyad hogy van, hogy nem bírod felfogni, hogy jelenleg Wittner egy szekérderék komcsival vállal közösséget a fideszben? és így jár a pofája? tényleg nem érted?

myrealworld 2011.03.24. 19:25:26

wittnermari' nem meghurcolt áldozat,nem hős,csak egy köztörvényes bűnöző. Kirabolt egy üzletet és lelőtte hidegvérrel az ott dolgozó eladót. Hőst próbál belőle csinálni a jobbos média,de csak egy akasztófaszökevény. Egy aljas ellenforradalmár bandita. Most a Magyar Gárdának és a náciknak nyal. Végre tényleg börtönbe dughatnák,tényleges életfogytiglan..

tadj 2011.03.24. 19:26:00

@Álamfő álomás következik:
Valószínűleg '56-ban még nem volt annyira rémisztő a portréja.. :)

Viszont azt megértem, hogy miután Wittner -kb 200 nap siralomház után, az utolsók között- '70-ben szabadult, nincs éppen elragadtatva Horn lényétől, aki eléggé aktív szerepet vállalt a forradalom leverésében. Vagy a megtorlásban, ez most tökmindegy.

Nem valami "politikailag korrekt" Wittner megnyilatkozása, de egyet tudok vele érteni.

Anti Anyag (törölt) 2011.03.24. 19:27:00

Nem szép dolog, de ha valakit megértek, az többek között Wittner.

Egyébként is érdekes, hogy megünnepeljük 56-ot, egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk és itt dédelgetünk egy csomó komcsit kiemelt nyugdíjjal.

Akik másodvonala (vajon mely nyugdíjasok állhatnak a hátterükben) ráadásul vagy kétszer hálából még jól le is rabolták az országot.

picurimano 2011.03.24. 19:28:03

Nagyon csúnya megnyilvánulás volt!!!

Vuvuzela 2011.03.24. 19:28:08

Kötöttségek nélkül, mi?!

ökörpöröly 2011.03.24. 19:28:58

@Álamfő álomás következik: Én rühellem I. Cigány Kadhafit rezsimjét, rossz helyen kopogtatsz, te, nyomorult!:)
Én "modern konzervatív" lennék, ebbe nem fér bele se a FIDESZ-KDNP ótvaros, hagymázas, primitív rendszere, se a Jobbik hasonlóan torz eszmevilága.

Én annak örülnék, ha mondjuk az észt jobboldal jutott volna hatalomra.:)

De ezt te soha nem fogod tudni megérteni, mert primitív vagy. Neked van az MSZP és a FIDESZ. Az egyik zavarodott, értékrohasztó, tolvajcsürhe, a másik meg gátlástalan, álnemzeti, hagymázas, ódivatú, nemzeti kádárista csökevény. :)

majomkutya 2011.03.24. 19:29:11

@Goompah: Pontosan. Az egész rendszerváltás lényege volt a kommunista hatalomátmentés és a felelősségre vonás elkerülése.
A rendszerváltásból fakad az ország jelenlegi bajainak a döntő többsége.

tadj 2011.03.24. 19:30:20

@myrealworld:
"aljas ellenforradalmár bandita" lol :)))

Az a baj az ilyen szellemi egytálételekkel, hogy pont annyit ér a szavazatom, mint az övék.

Dorian 2011.03.24. 19:30:27

Szerintem ezzel a Fidesz kiírta magát a nemzeti együttműködés rendszeréből :)

smartdrive 2011.03.24. 19:30:30

jó hát Horn meg őt akarta anno megölni (ha nem is személyesen és közvetlenül), szerintem ez egy teljesen jogos frusztráció

walker57 2011.03.24. 19:30:55

Ma a parlamentben "alkotmányoztak" szép csöndesen átnyomtak jó pár javaslatot, míg mindenki csak Wittner Máriára figyelt.
Ez tudatos, szándékos. Mindíg akad majd egy egy eszement aki ilyen szerepeket felvállal.
Nem irgylem Martonyit, mert jó pár diplomáciai megkeresést fog kapni A Magyar Köztársaság(Magyarország) Parlamentjében felszólaló kormánypárti képviselő kijelentése miatt.
A Wittner az ugye echte magyar név?

ökörpöröly 2011.03.24. 19:32:13

@smartdrive: Pedig hasonló a koruk, még járhatnának is együtt!:P

majomkutya 2011.03.24. 19:33:23

@Vitéz Kőbányai Világos:
A halálbüntetést csak felerészben ellenzem, mert benne van a lehetőség, hogy esetleg ártatlan embereket is elítélnek. Amúgy nem ellenzem, mert van olyan súlyos bűn, ami miatt megérdemli az elkövető: pl. népírtás, gyerekgyilkosság, sok ember szándékos meggyilkolása, hazaárulás.
Kavicsot nem viszek, de azt tartom, hogy nem kellett volna ártatlan zsidókat megölni, ahogy nem kellett volna semmilyen népcsoporthoz tartozó ártatlan embereket, civileket megölni, még háborúban sem.
Nem értem, hogy mit nyilasozol?

catsndogs 2011.03.24. 19:34:04

Ez egyszerűen félelmetes, és siralmas! Nem akarom én Hornt védeni, de senki nem süllyedhet odáig, hogy egy másik ember agóniájából is politikát csinál. Nos, ezek vagyunk, mi magyarok. Ha az általunk gyűlölt összes ember halálát így kívánnánk, már kihaltunk volna. Én senkiről, de senkiről nem tudnék így nyilatkozni, pedig sajnos hívő mivoltom ellenére bizony vannak bennem indulatok. De aki ezeket az indulatokat nem tudja kordában tartani azt semmi nem különbözteti meg az állattól. Ebben az országban a politika mindent, de mindent elsöpör. Családok mennek tönkre, emberi kapcsolatok semmisülnek meg csak azért, mert Viktor, vagy Gyula, vagy Feri, vagy Gábor, vagy mittomén... És akkor egy NŐ így beszél. Szégyen. Majd Isten ítélkezik.

ökörpöröly 2011.03.24. 19:36:26

@cats'ndogs: Saulusból Paulus, avagy kurvából forradalmár, hazaáruló pufajkásból demokratikus ország miniszterelnöke.:)

Szergej55 2011.03.24. 19:36:32

Magyarország 1941-ben hadba lépett az akkori Szovjetunió ellen. Moszkva még vissza is küldte "meggondolásra" a hadüzenetet, de Mo. kötötte az ebet a karóhoz, majd jól elpicsázták odakint a sereget a Don-kanyarban. Magyarországnak háború kellett, megkapta, mint ahogy a következményeket is.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.24. 19:37:00

Wittner Mária egy kurva volt, aki az 56-os eseményeket kihasználva, még rabló gyilkosságot is elkövetett.
Tépitek itt egymás, hogy jobb, meg baloldal, de azt nem veszitek észre, hogy nem volt itt semmiféle rendszerváltás. A kerekasztal résztvevői minden felhatalmazás nélkül szépen megegyeztek a hatalom, és a vagyon felosztásában. Ennyi az utóbbi 20 év története. A tömeg előtt szapulják egymást, a háttérben meg együtt röhögnek a hüje népen.

majomkutya 2011.03.24. 19:37:25

@cats'ndogs: Ha lett volna rendszerváltás, akkor 90 környékén becsukták volna az összes volt komcsi gazembert és nem hagyták volna, hogy ők legyenek az urak gazdasági, ideológiai és mindenféle vonalon. Akkor nem is itt tartana ez az ország.
Az MDF és Antal szerintem nem tehetetlen jó szándékú, kényszerpályán lévő társaság volt, hanem a probléma maga, de legalábbis a probléma egy nagyon fontos alkotórésze.

kén-e egy nick? 2011.03.24. 19:38:05

@makvirag75:
Hát még a tied terád, hogy ekkora barom fia van...

sofalwy 2011.03.24. 19:38:25

@cats'ndogs: Igen, amit írsz, az a szomorú lényeg. Egyszer blogolnánk már arról, hogy valaki képes lenne közösségteremtő élményekről való írogatásra alkalmat adni.

krausz2 2011.03.24. 19:38:27

@myrealworld: Egy büdös szarházi ember utánzat vagy!

kén-e egy nick? 2011.03.24. 19:39:40

@tadj:
Hé, nem a kurva anyáddal beszélsz!

beeble 2011.03.24. 19:39:41

Csak szólok, hogy Wittner Máriát Horn és társai először halálra ítélték, majd pedig hosszú évekig börtönben kellet sínylődnie miattuk. Nem csodálom, hogy nem tud megbocsájtani. Én se tudnék, nem is akarnék.
A vén pufajkás meg úgy látszik, az ördögnek se kell...

is 2011.03.24. 19:40:35

ja, nincsenek mar erkolcsi gatlasok. regen tenyleg az volt, hogy haldokloba nem rugunk, de az itteni kommentelok ezt nem ilyen gyerekszobaban szocializalodtak. Mo- a kikozositesek orszaga. kell az ellenseg, akibe barmikor, barhol bele lehet rugni.

en elore mondom, hogy ha Wittner Maria fog igy haldokolni, vagy barmely mai FIDESZes, aki ebben az alkotmanyban pl,. reszt vesz, egyikre sem fogok ilyeneket mondani. aki haldoklo beteg, az haldoklo beteg.

soproni1 2011.03.24. 19:41:49

@majomkutya:

Ha becsukták volna az összes rendszerváltás előtti politikust, tanárt, katonát, akkor ki maradt volna kint ?

A kommunizmusban legyen a többség kommunista, kapitalizmusban meg kapitalista !

Waldorf Rolandó 2011.03.24. 19:42:30

Horn önként és dalolva jelentkezett ávósnak, nem sorozták, ilyen nem volt
tesóját meg valami részeg orosz gázolta halálra már a forradalom után

youtube-on van valami videó is

jó szórakozást: www.youtube.com/watch?v=MODzo670OVE

Szergej55 2011.03.24. 19:43:12

Wittner Mária az igaz magyar, még a nevéről is az süt...

Vitéz Kőbányai Világos 2011.03.24. 19:43:54

@majomkutya: A százmillió áldozat, meg pl a Hornról szóló legendák mániás ismételgetése miatt. Továbbra is.

Grigorij Pantyelejevics 2011.03.24. 19:46:31

Szerencsétlen öregasszonytól a bebörtönzéssel pont a tanulás, a nevelődés, a művelődés, a kulturált emberré válás lehetőségét vették el anno. ... és ez meg is látszik.

Rá és 'gazdáira' nézve is megalázó, hogy behurcolják a parlamentbe biodíszletnek. :(

beeble 2011.03.24. 19:46:36

@is: A kommunistáknak 56-ban voltak ilyen erkölcsi gátlásai?
A Wiesental-kopók miért ráncigálnak 80-90 éves trottyokat bíróság elé? Nincsenek erkölcsi gátlásaik?

Kandabula 2011.03.24. 19:47:32

Vörösre festeti a haját! Gyanús, nagyon gyanús!

catsndogs 2011.03.24. 19:47:47

@sofalwy: Erről beszélek én is. Törökig, tatárig visszamehetnénk, meg turbózhatnánk magunkat nap, mint nap azzal, hogy ki, milyen kárt tett az országban. Sajnos, sokan voltak, és sok kárt tettek. Ennek ellenére, ha valaki haldoklik- még, ha nem is sajnáljuk- így beszélni NEM LEHET. Egyébként meg minden, de minden párt tele van "komcsikkal", azok rokonaival. Sokakról derült ki, hogy bizony, vagy neki, vagy valamelyik rokonának van valami stiklije... Egyébként meg irtsunk csak ki minden bűnözőt, aki a börtönben ül a "pénzünkből", mindenkit, aki valamit elkövetett, lopott. A végkövetkeztetés ugyanaz: elfogy az ország.

Waldorf Rolandó 2011.03.24. 19:47:55

@is: haldoklóba nem rúgunk, de élőbe szabad, hogy aztán haldokoljon?

más itt piedesztálra emelné a sok trógert, hogy vér nélkül átengedték a hatalmat...kac
1. nem engedték át
2. be voltak fosva, ezért igyekeztek vér nélkül bonyolítani

nélkülözhetetlen kézikönyv 2011.03.24. 19:48:39

Félretéve azt, hogy magyar szívem nem igazán tűri az idegen tankokkal eltaposott gyermekeket; szeretném tudni éppen mi dolga van az éppen otthon ücsörgő netezőnek -amikor néhány kilométerrel odébb ugyanez zajlik 2011-ben- és éppen kommentelni próbál....

Na ez a durva. Kápíííse????

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.03.24. 19:49:00

néha néha beleolvasok a kommentekben különböző helyeken és ilyenkor mindig elmélázok azon, hogy a szavazati jogot diplomához és legalább 130-as iq-hoz kellene kötni.
vicces hogy emberek arra nem képesek hogy véleményüket a másik minősítése nélkül leírják, valamint az hogy mielőtt kinyitják a szájukat, legalább picit is tájékozódjanak.
ennek a népnek ezen a színvonalon ilyen vezetés dukál. viccen is minősítésen kívül.
az szidja a vezetőket aki az elmúlt 14 évben egyszer sem az mszp/fidesz párosra szavazott.
nagy csönd lenne itt (is).

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.03.24. 19:49:14

50 éve, hogy Pistike, a szomszéd gyerek elvette a lapátomat a homokozóban.
Gondoltam most bosszút állok rajta...

Ugyan már Marika!!! Menjen a nyugdíjas klubba haknizni!

ökörpöröly 2011.03.24. 19:50:11

@butus: Igazad van, nem történt elitváltás. Ez a legnagyobb probléma.
A későkádári elitnek a tolvaj, intelligens része maradt a nyakunkon.

Orbán: anyja és apja is függetlenített párttitkár volt. Oldalági rokonságban áll a hírhedt Vitézy-Erdős zsidó-kommunista klánnal.

Kövér: rákosista pártkáder család sarja, az asztalos szakmájú apja kiemelt Rákosi-káder lett, mert részt vett a SZDP szétverésében, és a rákosista MDP-be integrálásába, később Kádár káderei lettek. Első munkahelye az MSZMP egyik politikai kutatóintézete

Stumpf István: rákosista, kádárista kádercsalád sarja, MSZMP-tag, a hazafias Népfront alelnöke, felesége az utolsó kommunista belügyminiszter lánya

Martonyi: kommunista káder, az állampárt (MSZMP) utolsó kormányának tagja, MSZMP-tag

Mikola István: MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

snittpál: kommunista káder, a kommunista Lázár-kormány miniszterhelyettese 13 évig, a kommunista rendszerben mindig kiemelkedő állásokban volt, gyaníthatóan kapcsolatban volt a kommunista titkosszolgálattal

Pozsgay Imre: 18 éves korában belépett a rákosista MDP-be, már 1956-ban, amikor a forradalmárok vére fel se száradt belépett az MSZMP-be, rögtön megyei marxista-leninista egyetem vezetője lett, azaz feladatkörébe tartozott a demokratikus eszméktől megzavart polgárok elleni harc, államminiszter, MSZMP KB tagja,

Szűrös Mátyás: családilag őskommunista káder, moszkovita, moszkvai kommunista nagykövet,az MSZMP KB tagja, fia többszörösen visszaeső köztörvényes bűnöző -aki önéletrajzi regényt írt 1989 után-.

Soroljam még?:)

arnyjaro 2011.03.24. 19:52:02

Ez a múmia WM nem képes meghalni?
Már elég lerágott csonat amit csinál. 56 a múlt. Volt, nem lehet ellene tenni. Ezért tart itt ez a nyomorult ország, mert mindig hátrafelé néznek és mutogatnak az emberek.
DÖGÖLJ MEG TE IS WM. REMÉLEM SZENVEDVE, A FÁJDALOMTÓL VONYÍTVA FOGOD MEGTENNI MINÉL ELŐBB...

ökörpöröly 2011.03.24. 19:54:33

Olyan nyomorult ország vagyunk, hogy nekünk parlamenti díszötvenhatosnak is kiérdemesült, tanulatlan kurvát kellett bejuttatni, aztán még őt akarják a "nemzet anyja" szerepébe tenni. Szánalmas az egész.
Ahogy az is az volt, amikor Göncz vigyorogva kitüntette 56-os emlékéremmel azokat, akik részt vettek 56 leverésében. Meg az is, ahogy kedélyeskedett a pufajkás Hornnal.

arnyjaro 2011.03.24. 19:55:29

@ökörpöröly: Na jó. Szűrös Ivánt hagyjad már. Dolgoztam vele, elmesélte az életét. Azért lett olyan amilyen, mert az apja ellen lázadt. Jó gyerek ez az Iván, csak meg kell ismerni :)

Képviselőné Háztartásbeli Andrea 2011.03.24. 19:55:33

MEGBOCSÁTÁS LYÉ NÉLKÜL.

FELYLŐDJÜNK MÁR, EMBEREK!

Ringlósztár 2011.03.24. 19:56:07

mekkora egy igénytelen prolikurva

balf 2011.03.24. 19:57:23

@ap: Nem "kussolt", ez nagy tévedés .. ha valaki, akkor Wittner sosem félt kimondani azt, ami a szívét nyomta. Majd nézz utána.

ökörpöröly 2011.03.24. 19:58:14

@arnyjaro: Én a romantikus szálat erősíteném Gyula és Mari közt! Gondold el, a szexüket közvetíthetné az M1!
Biztos jól esne Kun Miklósnak, a vakbuzgó kommunistának, illetve Kun Béla unokájának, a kommunista Pozsgaynak, Szűrös Mátyásnak, hogy megtörténik a kibékülés, se együtt harcol az országért mindenki!:P
Drukkolhatnánk: "nyomjad Gyuszi, nyomjad Gyuszi, élvezz Mari, pucsíts Mari!".:D

BKV reszelő 2011.03.24. 19:58:39

Sajnos igaza van a marcsinak. A legtöbb kommentelő nem élt a horn idejében, az igaziban. Amikor a gyuszi még pufajkában tolta az ipart. Ha éltek volna, akkor ők is így látnák. Igen, van amit nem lehet 55 év után sem megbocsájtani. A poszt írójának üzenem, hogy ha acsaládírtásban lenne része pl. vagy börtönben - nem mai színes tv-és unatkozós - kellene eltöltenie 10-15 évet, akkor is bocsájtson meg azoknak, akik meghurcolják vagy vérengzenek körülötte. Hornnak nem jóvátenni kellett volna a bűneit, hanem 1990-ben fel kellett volna akasztani a többi ma is a parlamentben jaszkarizó elvtársával egy azon napon.

badboy70 2011.03.24. 19:59:02

Leesett róla a szájkosár?

ökörpöröly 2011.03.24. 19:59:28

@arnyjaro: Valamikor olvastam az önéletrajzi könyvét, nem lehetett ő se egyszerű gyerek.:)

fakopács 2011.03.24. 19:59:34

Ez a hülye szipirtyó miért nem döglik meg már? Az ilyen bunkók járatják le az 56-os forradalmat. Attól mert valaki egy nagyszájú picsa, attól nem lesz igaza. Horn meg sorkatona volt 56-ban, ennyi. Semmi mást nem tudtak rábizonyítani.
Rohadjon meg a boszorkány!

nem nemsiker_s 2011.03.24. 20:00:38

Ok ezt a csontot már sokszor lerágták -tuk.
A rendszerváltás kényszer volt, és nem valamiféle kegy, vagy megvilágosodás az MSZMP akkori elitje részéről. Pontosan tudták azt, hogy ha az ellenzékkel nem tudnak megegyezni, akkor előbb vagy utóbb forradalom lesz, és külső támogatás híján ők húzzák a rövidebbet.
Gyorsan megegyeztek hát (tudván maguk mögött a németek támogatását) az ellenzékkel, (ezért azóta is neheztelek az akkori ellenzékre, mert egy tál lencséért gyakorlatilag eladták az országot a volt smasszeroknak, mert azt hitték, hogy a volt komcsik politikailag úgyis halottak.)

fakopács 2011.03.24. 20:00:50

@BKV reszelő: És konkrátan Horn mit tett? Tudsz konkrétumot vagy csak fröcsögsz, idióta?

BKV reszelő 2011.03.24. 20:00:56

@arnyjaro: Tévedsz. Azért tart itt ez az ország, mert sosem dolgozza fel a múltját, csak kesereg rajta. Egy feldolgozott múltat el lehet felejteni illetve lehet vele úgy élni együtt, hogy a jövőbe tekintesz. Nem nyomaszt már, mert feldolgoztad.

csorsza 2011.03.24. 20:01:11

Nem tett jóvá Horn semmit. Nem is lehet azt jóvá tenni.
Szimpla hazaáruló, ruszkik szolgája, legfeljebb értelmesebb (volt) a többi elvtársnál.
Ezeket mind fel kellett volna akasztani 89-ben.

Wittner meg egy nem túl intelligens, idős hölgy-féle.

És ennek az egésznek semmi köze a kereszténységhez. Csak egy ilyen csúsztató poszt írója próbálja összemosni a dolgokat.

Waldorf Rolandó 2011.03.24. 20:01:54

az összes kurvázónak kívánom, hogy toljanak egy villanykörtét a farkukba vagy a vaginájukba és ott törjék szét. Ahogy azt az elvtársaik - a gyula - is szerették csinálni. Az 50 év múlva is minden nap emlékeztetné őket az esetre.

BKV reszelő 2011.03.24. 20:02:06

@fakopács: Édesanyád az idióta, mert nem kereste fel időben az orvost.

nem nemsiker_s 2011.03.24. 20:02:43

Külső támogatás alatt az oroszokat értettem persze. A németek katonailag nyilván nem támogatták volna a szocikat.

fakopács 2011.03.24. 20:03:16

Valaki nevezze meg konkrétan mit csinált Horn 56-ban! Kit ölt meg, kit kínzott meg, milyen bűnt követett el azon kívül hogy sorkatona volt.

ökörpöröly 2011.03.24. 20:04:02

@BKV reszelő: A parlament többsége érintett volt ebben a témában. Vagy személyesen, vagy családtagokon keresztül, vagy pártfunkcionáriusként, vagy spicliként.
Mit gondolsz, miért Magyarország az egyetlen a régióban, ahol mindig, minden egyes párt megakadályozta a titkos akták nyilvánosságra hozatalát? Kenediéket és Ungváryékat is visszafogták. A régi elit és leszármazottaik uralkodnak a mai napig. Bejátsszák az egész terepet. "Szocdemtől" a "liberálisokon" át a "konzervatívokig". Amit látunk, az a kommunista elit és utódjainak az egymás közti belháborúja, semmi más.
FÜLKEFORRADALOM, POZSGAYVAL, SZŰRÖSSEL ÉS A TÖBBIEKKEL, VICCES!:D

fakopács 2011.03.24. 20:05:21

@BKV reszelő: Neked meg apád húzott volna fel gumit, vagy jól elvert volna hogy konkrátumok nélkül ne vádaskodj faszfej!
Konkrétan mit tett Horn. Tudsz ponot s személyt, helyet időpontot és hogy mit követett el?
Ha nem akkor csak egy fröcsögő hülyegyerek vagy!
Na lássuk, írjad, hülyegyerek!

BKV reszelő 2011.03.24. 20:06:15

@fakopács: Rosszul indítottál, maradok veled az anyázásnál, ahhoz értesz.

arnyjaro 2011.03.24. 20:06:26

@ökörpöröly: Én nem olvastam még, mert a személyes beszélgetések hatása alatt vagyok még mindig. De elmondhatom hogy van egy dedikált SZ.I. könyvem és esküszöm, nagyon örülök hogy személyesen ismerhetem :) A mai napig nem egyszerű eset, de kevesen mondhatják el magukról, hogy annyi műveltséget felszedtek magukra mint Ő. Talán az a légió nem volt a legjobb választás a részéről, de úgy érezte ezzel tud a legjobban alátenni az apjának. Soha nem akarta kihasználni az apja hátszelét. Azért tart ott sajnos most, ahol tart... De egy biztos. Nem bűnöző, csak a komcsi rezsim állította azzá, mert nem állt be az apja mögé.

BKV reszelő 2011.03.24. 20:07:31

@ökörpöröly: Így van. Ez a fel nem dolgozott múlt. A feldolgozott múlt az úgy nézne ki, hogy a megfelelő emberek nem kerülhetnek semmilyen közszereplői státuszba...menjenek megélni máshová, ahol kellenek.

ökörpöröly 2011.03.24. 20:08:15

@fakopács: Nem sorkatona volt, hanem önkéntes pufajkás. Horn egy zsidó-kommunista család sarja, akik a kezdetektől részt vettek a cionkommunista Rákosi-rendszerben. Gyuszika mehetett is Moszkvába tanulni, majd az önkéntes pufajkások közé állt be. A zsidó-kommunista testvére elhullott 56-ban, nem hiszem, hoyg pufajkás Gyuszi megsimogatta a forradalmárok fejét, nem olyan családból származik ő!:)

BKV reszelő 2011.03.24. 20:08:20

@arnyjaro: Mindjárt meg fogok hatódni. Esküszöm!

2011.03.24. 20:09:01

önmagát minősíti a nő..amúgy meg: őt sem sok választja el a végtől és 3 nap után már a kutya se emlékszik rá, sokat nem adott a világnak, érdemi munkája nincs, amit tesz azt egy Troll is megteszi...ennyi

Mr. Waszabi 2011.03.24. 20:09:59

@Goompah: békés átmenet volt vagy sem?
Amit mondasz, csak utólag mondja sok ember, nem mintha nem lenne igaz. Csak éppen akkor nem erről volt szó elsősorban, hanem a változtatásról. Amennyire én emlékszem, semmi nem volt biztos akkor, nyakunkban az oroszokkal, ezt se felejtsd el. Leginkább egy forradalomtól féltek az MSZPsek is, nem hiányzott volna még egy 56, ez világosna látszott. Szerintem nem volt ez rossz így ahogy volt. Utólag lehet a kákán is csomót keresni persze, de méltatlan. Vektor és Deutsch is azér tmeb el Prágába tüntetni, mert itthon nem kellett, nem volt mi ellen:)
Emlékszem, a legnagyobb félsz a Munkásőrség lefegyverzése körül volt. Katona voltam akkor egy elsőlépcsős alakulatnál, és aznap este bejött az üpk a hálóba és azt mondta: fiúk, a honvédelmi miniszter a mi dandárunktól önöket jelölte ki a rendőrség fegyveres támogatására a Munkásőrség lefegyverzéséhez, ha valami gubanc adódna. Még a bakancsot se fűzhetik ki ma este, csak fekhetnek az ágyon. Na, ahogy ki tette alábát, mindjárt 56-ot kezdtünk vizionálni, mi lesz ha fegyvertelen emberekre kell lőni(tüntetőkre, mert ez is opció volt), hova disszidálunk. Aztán nem történt semmi:) - szerencsére.

kzolika 2011.03.24. 20:10:50

56 igenis a jelen része. 1541 már nem, de 56 igen.
Gondoljon bele mindenki, a TSZ-esítés és 56 miatt az én apám nem tanulhatott tovább, pedig esze lett volna hozzá. 14 évesen elvették a jövőjét a kommunisták. "Engedték", hogy legalább szakmunkásképzőbe menjen (nagybátyám oda se mehetett). Ez azért elég erősen befolyásolta a család sorsát.
Én meg évekig nap mint nap találkoztam a kis Gyuszival. Gondolatban mindig leköptem, amikor elmentem mellette. És ezekre (mert ezek csak ezek és nem ők) sose fogok máshogy nézni, csak zsigeri gyűlölettel.

anyad2 2011.03.24. 20:10:54

"Hát ezek mennek a magyar Parlamentben az új alkotmányról szóló "emelkedett" vita keretein belül a jóízlés, a keresztényi megbocsájtás, a felebaráti tisztelet és a haldoklók iránti szánalom jegyében"

Meg a kacsamesék.
Ha a náci gyilkosoknak nincs (ős)keresztényi megbocsájtás, akkor a kommunista gyilkosoknak se legyen.

fakopács 2011.03.24. 20:11:03

@BKV reszelő: Ja, konkrétum tehát nincs! Akkor jól indítottam, egy fröcsögő hülye barom vagy!

@ökörpöröly: "nem hiszem, hoyg pufajkás Gyuszi megsimogatta a forradalmárok fejét" - Ja hogy te feltételezel! Stimmel, mehetsz a békávés barom mellé!

ökörpöröly 2011.03.24. 20:11:10

1956. október vége, november eleje között – állítása szerint – nemzetőr volt,[4] majd belépett a megalakuló Magyar Szocialista Munkáspártba MSZMP. Saját korábbi önéletrajzai és más hivatalos okiratok szerint 1956 novemberétől a „forradalmi karhatalmi őrszolgálatnál” volt állományban, 1957 júniusáig.[5][6][7] A kommunizmus bukása utáni önéletrajzaiban kezdő időpontnak már decembert tüntette fel.[8]

Bátyja, Géza a forradalom alatt tisztázatlan körülmények között meghalt, Horn szerint forradalmárok ölték meg. Lánya október 30-án született.

arnyjaro 2011.03.24. 20:14:07

@BKV reszelő: Nem kell. Csak egy olyan emberről ne írj negatívumot akit még csak hírből sem ismersz :P

ökörpöröly 2011.03.24. 20:14:36

@fakopács: A zsidó-kommunisták nem arról híresek, hogy annyira szeretik az ellenállókat, főleg akkor nem, ha közben kinyírják a testvérüket.
A pufajkás karhatalom ahol lehetett, ott veréssel,kínzásokkal és gyilkosságokkal adott nyomatékot az új -kádárista- elképzelésekről. Menj könyvtárba, elég szép mennyiségű anyag van az általuk elkövetett rémtettekről!

fakopács 2011.03.24. 20:15:42

@ökörpöröly: Ennyi? Szóval mit is követett el Horn?
Áldozat, hely, idő, bűntett?

EvilHedgehog 2011.03.24. 20:17:09

@BKV reszelő: A fel nem dolgozott múlt csak addig létezik, amíg azok is élnek akik nem tudták feldolgozni az akkor isérelmeket...

Köv. generációk iPod-dal a kézben a saját jólétükért és életükért akarnak tenni...

VM és a többi megkeseredett ember csak át akarja örökíteni a gyűlöletét...ne hagyjuk...

fakopács 2011.03.24. 20:19:08

@ökörpöröly: Ja hogy ezzel az erővel az összes 1939-1945-ben felnőtt korú német férfit háborús bűnösnek mondhatnád, az összes 1990-1998-ig a jugoszláv hadseregbe besorozottal együtt. Ennyi észt honnan örököltél? BKV ráspollyal közüs a családfa?
Hallgat mint szar a fűben, mert konkrétumot nem tud az se.

tadj 2011.03.24. 20:20:37

@kén-e egy nick?:
A válaszod megnyugtatott, hogy igazam volt. Kár beléd a golyó is.

qwasder 2011.03.24. 20:22:06

A j... K... anyj... az @sszes kormányon lévő baromarcúnak.

Ekkora barmok hogy lehetnek ilyen pozíciókban! Mintha az OPNI megszüntetésével kirajzottak volna és azóta is ideiglenesen hazánkban tartózkodnának.......

BEZÁRNI ŐKET!

salamander 2011.03.24. 20:22:24

Fröcskölődő szánalmas kis kommunista csőcselékek azok akik nem képesek Wittner Mária szavait megérteni.

Wittnert halálraítélték jól megkínozták, majd ezek és a utódpárt tagjai ott ülnek vele szemben a parlamentben.

A zsidók pénzt energiát nem kímélve országhatárokat sem tisztelve vadsásszák le az általuk bűnösnek vélt nácikat.

Mondjatok nekem egyetlen mocskos komcsit akit a rendszerváltás után levadásztak volna!
Az a keserűség, ami árad Wittnerből mindannyiunk sajátja akiknek a családját az előző rohadék hazug rendszer megcsonkította, majd ahelyett, hogy ezt elítélné még nekünk kell vitatkozni nem csak velük, hanem már a kis ivadékaikkal is...
Nem csak hogy döbbenet, hanem vérlázító.

Legalább kussolna a sok kis gennyláda aki nem érti mit mondott és miért Wittner.

Horn egy kimagaslóan nagy tróger állat volt hazánk történelmében, s örülhet hogy nem lógatták fel a rendszerváltás után ahogy ők tették másokkal 1957-ben.
Az hogy ez a háborús bűnös ezután még miniszterelnök is lehetett, azt nem tudom kommentálni.

...

Kivlov 2011.03.24. 20:22:30

fingani ér? nem, de vicces... :D

lolperec 2011.03.24. 20:24:11

szégyen, lassan már nem csak azt szégyelem hogy magyar vagyok, hanem azt is hogy keresztény.. ehh. Gratulálok kedves pártunk és kormányunk.

EvilHedgehog 2011.03.24. 20:24:18

Azt mi a f...szért nem sérelmezi, hogy mellette is ülnek ezekből...?

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.24. 20:26:39

Ennyi gusztustalan, tetves nácit már rég láttam egy rakáson, amennyien itt őrjöngenek. :D

@salamander: aham... legalábbis egy szarházi nyilaska szemében. Egyébként csak helyén kezelik azt az ostoba, rosszindulatú, vén humanoidot.

ökörpöröly 2011.03.24. 20:27:05

@fakopács: Te nagyon keversz valamit. Horn Gyula önkéntesként lépett le a kommunisták megtorló szervezetébe, a "forradalmi karhatalmi őrszolgálatba".
Ezek voltak a csekisták utódai, hasonló módszerekkel. Nem sorozott, hanem önkéntes. Mit nem lehet ezen érteni?

igényes 2011.03.24. 20:27:21

A gimnáziumot félbehagyva gépírónőként dolgozott Szolnokon, később Kunhegyesen, a járási tanácson. 1955-ben fia született, akit egyedül nevelt. Fél évre rá Budapestre költözött vissza és alkalmi munkákból élt.

Varrónő, majd takarítónő lett, 1980-ban rokkantnyugdíjba küldték. A Kádár-rendszer bukása óta számos 1956-os szervezet munkájában vett részt, következetes és határozott antikommunizmusáról vált híressé.

Lényeg, azért gondoskodott róla a Kádár rendszer.

qwertzuiop05 2011.03.24. 20:29:23

WM egy megkeseredett, egyesek szerint megkattant öregasszony.
Szar élete volt, melyet csak részben magyarázhat a komonistákkal.
Hiba volt őt beterelni a politikába, top10es helyet adni a pártlistán pedig egyenesen bűn.
Nem mostani kijelentésével vált teljesen szalonképtelenné, ezen már régen túl vagyunk.

gramercy 2011.03.24. 20:30:08

@salamander: lassan mondom hogy a hozzad hasonlo agyhalott fidesz droidok is megertsek:

wittner abban a partban ul, amelyik
- 20 eve nem hajlando megszolali a lusztracio kerdeseben
- eltussolta a biszku ugyet
- tele van komcsikkal

ökörpöröly 2011.03.24. 20:30:16

@fakopács: Orbán mostoha unokatestvére Vitézy Dávid, Vitézy Dávid féltestvére Orbán Viktor első unokatestvére. A családból kikerült egy EU parlamenti képviselő, egy minisztériumi főosztály-vezető, egy vezérigazgató.:) Egyébként Vitézy Dávid nagyapja a zsidó-kommunista Erdős Péter, a popcézár!:)

soproni1 2011.03.24. 20:30:22

@igényes:

nem tartozott a szellemi elithez

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.03.24. 20:30:45

@balf: én nem hallottam egy perről sem amit a wm a hgy ellen indított. ezzel nem azt mondom h semmit nem tett, de ha már valakire köpködök akkor vagy tudom bizonyítani az igazam vagy csöndben maradok. vagy a szemébe mondom, vagy csöndben maradok. de nem a háta mögött, és főleg nem akkor amikor már arra sem képes h reagáljon. de ez az én hozzáállásom. mint látjuk ebben az országban sok emberé nem ilyen. nagyon soké.

2011.03.24. 20:31:38

Nagyon büdös paraszt a nő. Leginkább nem is írok semmit arra, hogy miket hord össze, mert a végén még én érzem magam kellemetlenül, helyette. Szégyellheti magát.

sárkányfő 2011.03.24. 20:35:03

@gramercy:
és:
- nem hajlandó nyilvánosságra hozni a III/III-as aktákat
- fedezi a besúgókat, spicliket

Waldorf Rolandó 2011.03.24. 20:38:18

@igényes: őszintén kívánom, hogy rólad is az gondoskodjon, hasonlóan mindenben.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2011.03.24. 20:39:08

"hogy Horn a rendszerváltáskori és miniszterelnöki tevékenységével sokak szemében jóvá tette a fiatalkori bűneit"

Ja, végülis 56-ban "csak" lőtte az embereket, 94-98 között meg "csak" egzisztenciálisan tett tönkre embereket... (Elég ha csak a Bokros csomagra gondolunk...)

V u, de ja vu 2011.03.24. 20:40:17

Őszintén: nem kellene már abbahagyni a folytonos múltban-turkálást, esetleg megfizetni 10-30 történészt hogy kutakodjon, a többiek meg azzal foglalkoznának, hogy MI A F.SZÉRT NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA, AMIKOR A MÁSIK OLDALRÓL 80.000 ÚJ MUNKAHELY JÖTT LÉTRE???

A tököm tele van már azzal, hogy állandóan azt hallja az ember '89 óta, hogy mert a Kádár-rendszer, mert az előző kormány, mert a komcsik, mert a jobberek...

Nagy ívben teszek rá!!! Mikor lesztek képesek végre visszatérni a mába és aktuális problémákra frappáns megoldással előrukkolni???

Normális ember nem pártszimpátia alapján él, és nem kötődik kultikusan politikusokhoz, hanem belátja hogy mindenhol vannak normális emberek és jellemtelen senkiháziak, ráadásul ezt nem az alapján ítéli meg hogy mit pofáznak, hanem hogy mit tesznek és az mekkora ELŐRElépést jelent!!!

Szánalmas már nagyon a nemzeti ünnepek kisajátítása is, aktuálpolitikával való összemosása, de főleg az, hogy ezek a még mindig eladható maszlagok terjesztőhelyei, hályogos szemű, agyatlan választópolgárok számára:-(((

Wittner meg nyugodjon meg: akár akar akár nem, meg fog halni Horn Gyula... (IS!!!), mint bárki más...

freebiker 2011.03.24. 20:40:32

Még ennyi szabadságharcos komcsit mint ami itt van. A náci bűnösöket még tolókocsiban is bíróság elé citálják. A komcsi gyilkosok, ÁVH-sok és pufajkások is pont oda valók. Aki embert ölt a hatalom jegyében semmiféle megbocsátás nem illeti meg. Így Horn-t sem. Mellesleg a komcsi tetvek a világon több mint 100 millió életet oltottak ki. A nácik tanulófiúk hozzájuk képest. Aki itt fröcsög és nácizik az olvasson már kicsit, de tudom hiába. Semmi baj rettegjetek. Ideje minden komcsinak, elvbarátnak a tetteiért fizetnie, akár 50 éve tette, akár most.

freebiker 2011.03.24. 20:45:40

@Álamfő álomás következik: Szarházi komcsika. Förtelem vagy egy rákos daganat az elvbarátaiddal együtt.

V u, de ja vu 2011.03.24. 20:47:51

Nem mellesleg megkérdezem bármelyik oldalt, hogy vajon ma mire számíthat az, aki fegyveresen a hatalom megdöntésére indul??? Na? Na? Na? Na ugye!!!

Ma sem különb semmivel a helyzet, ma is ugyanúgy agyonlövik azt, aki erőszakkal akar a dolgokon változtatni és ha ne adj Isten mégis megismétlődne '56, a szembenálló két oldal mellett ugyanúgy lenne egy harmadik, 'semleges' csürhe, amelyik ugyanúgy lőne minden mozgó célra, mint tették anno '56-ban, meg ugyanúgy koncolnák egymást az emberek, oldaltól függetlenül:-(((

Borzalmas naivitás azt feltételezni, hogy '56-ban volt 'jó oldal', mert mindkét oldalon emberi mivoltukból kivetkőzött fegyveresek tomboltak és különösebb konkrétum nélkül akasztgattak, lövöldöztek, öltek és pusztítottak... van is mit ünnepelni rajta:-(((

Kandabula 2011.03.24. 20:48:00

Az agyérelmeszesedés korral jár. A lassú elhülyülés sajnálatos folyamat. Érdekesség, hogy a jelenséget a Parlament falai között figyelhetjük meg és követhetjük mindannyiunk okulására. Nem jó megöregedni. Majd még jön a padsorok közötti bolyongás, bepisilés, hallucinációk. Kéne szólni.

Bagamoyo 2011.03.24. 20:49:02

Ízléstelen agyhalott mámi.. Nem mondom tovább a véleményem, lemennék a szintjére..

szellemi vébéká 2011.03.24. 20:50:19

mégis, mit csinált ez a nő 56-ban? mármint valójában? mariska egy megélhetési halálraítélt.

val 2011.03.24. 20:52:47

""emelkedett" vita keretein belül a jóízlés, a keresztényi megbocsájtás, a felebaráti tisztelet és a haldoklók iránti szánalom jegyében."

Aha, bocsájtsunk meg minden gyilkosnak! Nyissuk meg a börtönöket a keresztényi megbocsájtás jegyében. Legyen minden bíró munkanélküli vagy utcaseprő ezután. A tetovált fekulákat pedig te személyesen várd virágcsokorral és forró puszival a fegyház előtt. :)

blz42 2011.03.24. 20:57:25

ez a néni nem akar lemondani? annyi butaságot beszélt már össze, ez most mondjuk a durvábbak közé tartozik.

balf 2011.03.24. 20:57:32

@gramercy: Nagyjából igazad van (a "tele" azért kicsit túlzás), sajnos. DE! Ez nem jelenti azt, hogy Wittnernek ne lehetne igaza! Legalábbis ami az alapállást, az érzéseit, a morális szempontokat illeti. Elég nagy párt a Fidesz, sok jogos kétely leng körül nem egy alakot benne és körülötte... De ezt ne vetítsd rá Wittnerre, az úgy nem egészen fair.

Amúgy a nicked honnan jön? Ez eléggé érdekelne...

Mózsi bá (törölt) 2011.03.24. 21:01:24

Kedves buta blogoló. Nem kívánom neked azt az utat, amit Marika néni végigjárt. Ő beszélhet horn gyuláról elítélően. Te viszont nem beszélhetsz róla pozitív értelemben. Nincs jogod hozzá. Az írásod undorító. Te is az vagy, mert lejegyezted.

Dr Kangörény 2011.03.24. 21:03:28

wittner mária egy agyatlan buta vén ribanc, akinek már rég el kellett volna patkolnia, mert csak mérgezi a levegőt és terheli a nyugdíjkasszát.

balf 2011.03.24. 21:03:46

@ap: Fején találtad a szöget. Azaz mégsem. Mert pont ez az egyik lényeg. El lett qrva a rendszerváltás, "nem kicsit, nagyon", ebből a szempontból (is). Tudniillik mi alapján is perelhette volna WM be Gyulánkat? Na ugye. Volt egy kompromisszumokkal agyonvágott 89-90-es időszak, amelynek az egyik fundamentuma pont az volt, hogy az összes szemét kommunista vezető nyugodtan hátradőlhetett, és páholyból röhöghette végig, ahogy az ellenzékük évek alatt szépen ledarálja saját magát. NEM LEHETETT SENKIHEZ HOZZÁNYÚLNI. Ezt hívták "jogállam"-nak, emlékezz csak vissza. Jószándék vagy tudatos tervezés volt? Vszínű mindkettő. De az eredmény akkor is gyomorforgató. És ezt ne Wittneren kérd számon. Sólyom, Tölgyessy, Antall, etc, etc...........

csoko20 2011.03.24. 21:04:15

@Bagamoyo: Ez az agyhalott mami szavaz a parlamentben adókról, egészségügyről, foglalkoztatás-politikáról, nyugdíjról vagy épp alkotmányról. Így belegondolva aszem, a következő 9 évünk sem leszjobb mint az előző :(

@szellemi vébéká: "mariska egy megélhetési halálraítélt. "

Egész pontosan egy igen jól megfizetett megélhetési halálraítélt. Akiről levették Orbánék a pórázt....

Dr Kangörény 2011.03.24. 21:04:44

@Mózsi bá: felakaszthatnád magad, te buzeráns, a vén ribanccal együtt.

patsi 2011.03.24. 21:07:29

8 elemis mocskos kurva.

balf 2011.03.24. 21:07:44

@V u, de ja vu: Annyira nem tudod, hogy mi volt 56-ban, hogy az már fáj! Olvass már el legalább 1-2 könyvet a forradalomról, nagyon meg fogsz lepődni!

ökörpöröly 2011.03.24. 21:08:05

@Mózsi bá: Wittman egy útszéli nőcske volt, aki elhagyta a munkáját -pedig sok diplomással ellentétben ő nem segédmunkás volt, hanem titkárnő és gépíró-, elhagyta saját, 17 évesen szült gyerekét, aztán tengett lengett az éjszakai életben. Abból, hogy egy bejelentett helye se volt, a "gépíróskodást" is nehéznek találta, sejthető, hogy mi volt. Kurva.
Attól, hogy utcanőként belekeveredett az 56-os forradalomba, attól még nem lett szent.
Ahogy Horn Gyuszi se teheti jóvá "önkéntes pufajkás" múltját semmivel. Maximum tompíthatja a negatív megítélést.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy Szűrös Mátyásnak, illetnek Pozsgaynak ad-e fideszpuszit, hiszen ez a két patkány már akkor belépett az MSZMP-be, amikor az utcán még nem száradt fel a felkelők vére!
Számomra Wittner egy kiöregedett, nehéz sorsú kurva, aki sokat szenvedett életében. Ha komolyan gondolná azt, amibe belekeveredett utcanőként, akkor szembeköpné Pozsgayt és Szűröst is.

plb 2011.03.24. 21:09:17

Ki ez a Wittner Mária? És Horn Gyula? Hol fociznak?

Halál Bika 2011.03.24. 21:10:00

Ez a Wittner Mária egy broáf!

Hornt sem szeretem azért amiért tett, de haldoklóról ilyesmit mondani meglehetősen gusztustalan.

Főleg, hogy WM tényleg nem perelte be. Pedig még most is beperelhetné, az ügyészség fideszes...

@Mózsi bá: "Te viszont nem beszélhetsz róla pozitív értelemben. Nincs jogod hozzá. Az írásod undorító. Te is az vagy, mert lejegyezted. "

Te meg billenytyűbátor vagy :)

Hogyan érted azt, hogy valaki nem beszélhet szabadon valamiről amiről van véleménye? Fejtsd ki, kérlek, hogy miért nincs joga :)

soproni1 2011.03.24. 21:10:11

@ökörpöröly:

pedig Marisunk nemcsak antikommunista volt ( tehát véres kapitalista), hanem antialkoholista is. Látszik a fején.

Szergej55 2011.03.24. 21:10:34

Micsoda fröcsögés megy itt. Csak egyet csodálok: bárkinek bármilyen sara volt, az valahogy érdekesen sosem magyar. Mindig zsidóbérenc, kommunista, meg ez, meg az. Ez ritka érdekes pedig. Ennyire nem megy az önelfogadás?

soproni1 2011.03.24. 21:13:13

@balf:

legjobb, ha az ember végigkérdezi a családját, és kiderül, hogy aki hősnek állította be magát, valójában kis segg volt. Jó kis családi csetepatét lehet kirobbantani, mert mindenki máshogy emlékszik.

ökörpöröly 2011.03.24. 21:13:28

@soproni1: Nem vitatom, nem lehetett egyszerű élete. Nem volt családja, iszonyatos lehetett a szocializációja. Tulajdonképpen ő is egy áldozat, egy nehéz korszaké. Ahogy sok millió más ember is. Nem csodálnám, ha alkoholba menekült volna.
Viszont nem értem, hogy ez a sorsverte, kiöregedett prosti mit keres a Parlamentben.
Ahogy azt se fogom soha megérteni, hogy pufajkás Horn és a többi volt állampárti főmufti mit kereshetett benne.

tcom 2011.03.24. 21:13:45

Érdekes a Fidesz kettős mércéje. A jó kommunista Pozsgay éppen hogy nem Fidesz tag. Pozsgay is ellenforradalmározott 57-ben.
A másik érdekesség, hogy Hornt pufajkás múltja mellett választották meg, lehetett min. elnök. Akár mennyire is rühellem Orbán bandáját, mégis csak a nép választotta meg, ott a helye és csak akkor vonuljon el, ha választáson megbukik, vagy a parlamentben.

Azon meg csak nagyon csodálkozom, hogy engedhetnek egy ilyen Wittner Máriát ennyire előtérbe a Fideszben. Volt már 4. is választási listán. Nyilván a platform legszélebb részére is kellett valaki, aki mégis csak megsínylette az 56 utáni időszakot. Az meg groteszk, ahogy összeborul a platform másik végével, Pozsgay elvtárssal és ez egyiket sem zavarja.

Goompah 2011.03.24. 21:13:54

@waszabi:

"Leginkább egy forradalomtól féltek az MSZPsek is, nem hiányzott volna még egy 56, ez világosna látszott."

Nem ezt mondtam én is? Le volt az egész vajazva, Antall is megmondta, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. Persze Antall is fasz volt, nem lett volna szabad betartania, amit a kulisszák mögött ígért a komcsiknak.

"Szerintem nem volt ez rossz így ahogy volt."

A komcsiknak nem volt rossz, a velük lepaktált MDF-es érdekembereknek sem, az országnak annál inkább. Bár az is igaz, hogy aztán a nemzeti vagyon 85%-át Hornék privatizálták bagóért, Antallék még a lopáshoz is hülyék voltak.

"Utólag lehet a kákán is csomót keresni persze, de méltatlan."

Mitől méltatlan? Miféle magasztos dolog volt az a hatalomátjátszás? Megszépültek a 20 év előtti bűnök?

"Vektor és Deutsch is azér tmeb el Prágába tüntetni, mert itthon nem kellett, nem volt mi ellen:)"

Ez is csak azt támasztja alá, hogy az egész le volt vajazva.

"Emlékszem, a legnagyobb félsz a Munkásőrség lefegyverzése körül volt."

Színjáték volt. A Munkásőrség képtelen lett volna egyetlen összehangolt akciót sem végrehajtani. Nálunk pl. a falu orvosa volt az egyik nagy munkásőr, el sem tudta volna sütni a puskát, még józanon sem, de örökké részeg volt. A legtöbben csak kisebb előnyökért voltak munkásőrök, kb. annyit éert, mint a KISZ-tagság. Jó, volt egy-két keményebb alakulat, oszt annyi.

ökörpöröly 2011.03.24. 21:16:24

@soproni1: Nem túl sokan vettek részt az 56-os forradalom fegyveres részében. Alig pár ezer emberről van szó. Mondjuk itt is van szaporodás, mint a partizánoknál.:)Aki szarás közben azt mondta: "etetem a kommunistákat", az már kaphat kitüntetést. Persze csak akkor, ha vannak jóféle kapcsolatai!:)

Goompah 2011.03.24. 21:17:07

@cats'ndogs:

"Nem akarom én Hornt védeni, de senki nem süllyedhet odáig, hogy egy másik ember agóniájából is politikát csinál."

Horn és a főnökei akkoriban több ezer ember felakasztásából, felakasztásával csináltak politikát. Nehogy már az áldozatokat (pl. Wittner) köpködd le. Wittner Mária stílusa talán nem a legelegánsabb, a tiéd sem lenne az 15 év börtön és az akasztófa közelsége után.

hüséges 2011.03.24. 21:17:42

@Mózsi bá: Kedves blogoló ! Mária néni egy köztörvényes bűnöző volt, gyilkos, akit emiatt és nem az 56-os forradalom miatt itéltek el. Az csak hab a tortán, hogy a kiszabadított többi bünözővel együtt " meglovagolta" a lehetőségeket. Szégyellheti magát Mária "néni",aki képes ilyen mocsok módon viselkedni az ország házában
és egy beteg ember halálát kivánni.

gorillka 2011.03.24. 21:20:17

"A Fidesz-frakció sajtóosztálya ezzel kapcsolatosan az MTI-vel azt közölte: "mi a tisztelet kultúrájának pártján vagyunk, de itt egy kegyetlen megtorlásba és diktatúrába torkolló szabadságharc túlélőinek egymás közötti vitájáról van szó. Ez is azt bizonyítja, hogy a múlt nagy vitái még mindig itt vannak közöttünk.""

az egymás közti vitában mindkét fél ki tudja fejteni álláspontját

szerintem ez most nem áll meg

keresem még, hogy mi erre a megfelelő kifejezés

Hungeralien 2011.03.24. 21:22:53

"Akinek nincs semmije az életben, az annyit is ér" - Lázár János

matulagergely 2011.03.24. 21:24:03

@Mózsi bá: Nyald ki Marika néni seggét, idióta.

vadai1978 2011.03.24. 21:26:04

Kérdem én, ha Orbán, vagy Vona lenne ott és olyan állapotban ugyanígy hőzöngenének. Méltóság emberek.
Wittnernek és a Nováknak meg csak azt tudom mondani „A stílus maga az ember”

matulagergely 2011.03.24. 21:27:49

@ökörpöröly: A vén szutyoknak a hátára volt szerelve a matrac, hogy bárhol hanyatt tudja vágni magát...

4c 2011.03.24. 21:28:54

Végül is Horn Gyula négy évig volt Magyarország - hogy időszerű legyek - kormányfője. Erről valahogy eddig egy szó sem esett. Az harmadik köztársaság első huszon-valahány évének eddig legsikeresebb miniszterelnöke. Pénzügyminisztere ma is hivatkozási alap, - akkoriban persze meg vörös posztó... Azért érdekes, hogy míg WM mellett mindig konkrét életrajzi hivatkozásokkal lehet pro és kontra érvelni, addig Horn egy szimpla pufajkázással mindig elintézhető...

gorillka 2011.03.24. 21:29:04

@Atatata: földön fekvőbe nem rúgunk
mindegy, ki kerül ilyen állapotba, mint ahogy rákot és egyéb hasonló betegséget sem kívánunk senkinek

gorillka 2011.03.24. 21:32:18

@4c: volt fentebb egy kérdés, hogy a Fidesz miért helyezi ennyire előre W. M.-et.
Hát azért, mert hívószó, egy embercsoport erre mozdul meg, minden mérlegelés, gondolkodás nélkül.
Van még pár ilyen emberük, nagyon jól csinálják a politikát.
Sajnos a tényleges működtetését az országnak már nem művelik ezen a szinten :-(

ökörpöröly 2011.03.24. 21:34:06

@matulagergely: Ha kirúgja a FIDESZ, mehet "nagyipornózni"!:) Vagy valóságshow-ba. Nemzeti nagyi pár keres, pufajka kizáró ok.

Karipapa01 2011.03.24. 21:35:16

Jézusom, mi megy itt!! Ha ezek a hozzászólások reprezentálják a magyar nép összefogását, akkor végünk van! Itt majdnem mindenki félinformációk, legendák, pletykák és az idő által torzított emlékek alapján osztja az észt és képes harcolni, ölni a vélt igazáért. Ezért tart itt ez az ország, ezért lesz lassan legendás a magyar gyűlölködés. Atya Isten! A mi Himnuszunkban nem ezért könyörgünk, miért súlytod ezzel ezt az okos, lelkes és kitartó népet?

ökörpöröly 2011.03.24. 21:36:07

@gorillka: Wittner Marcsa, a kiöregedett ribanc a radikális jobboldali szívóemberük, elvégre szakmája a szívás.:)

Cpeti123456 2011.03.24. 21:36:49

Wittner Mária egy borzalmas nő. Még nagymamának is. Nem is tudom, hogy mikép képes az unokái szemébe nézni ha mer egyáltalán.
Szegény fia, ki már másképp nézi a világot egy áldott jó ember volt. Wittner Máriára jellemző, hogy a fia egy lakókocsiban vesztette életét, mert ugyan a Mamának jól ment, a többi dolgot maga körül vastagon leszarta. Miután "menő" lett sem segített a családján...
A temetésen Wittner "vén ribanc" Mária egy könnyet sem ejtett szegény Kareszért...
Szóval ott gondoltam azt, hogy ez egy némber. Vastagon. Szánalmas vénember, élete szart sem ér.

soproni1 2011.03.24. 21:37:46

@ökörpöröly:

Igen. Milyen kevesen voltunk, milyen sokan maradtunk !
( régi partizán mondás)

ökörpöröly 2011.03.24. 21:37:51

@Karipapa01: Csak az idealizálást szedjük le egyes közszereplőkről.:)

matulagergely 2011.03.24. 21:38:26

@ökörpöröly: A Kovinál biztos van felvétel:)

cso zsi 2011.03.24. 21:38:42

@Kandabula: Nem lennék meglepődve, ha valóba arról szól ez az ötven éves ügy.
"Egy nő mindenre képes azért, hogy legyen gyermeke, és hogy ne legyen."

Joe84 2011.03.24. 21:39:49

Nem az a baj, amit Hornról mondott, mert az igaz az utolsó szóig, hanem az, hogy egy végtelenségig elvakult, kétszínű fideszes pártkatona.

Mécs Imrét is leültették 56 miatt mégsincs benne semmi tisztelni való, ugyan így Wittner Máriában sincs.

soproni1 2011.03.24. 21:40:47

@Cpeti:

20 éve volt a Duna tv-n egy dokumentum film valami másik "hősnőről".
Azt mesélte a gyerekeknek, hogy ő a forradalomban szórólapokat szerkesztett,forradalmi szöveggel.
A csattanó:

Kovács Júlia álnéven.

ökörpöröly 2011.03.24. 21:40:47

@matulagergely: Jól felverte az árfolyamát a képviselőséggel.:) Biztos találna egy fiatal gárdistát, aki a rendelkezésére állna a Hazáért tett szolgálataiért!:)

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.03.24. 21:41:20

@balf: én nem kérek senkin semmit számon. felesleges. nem mellesleg eltértünk a tárgytól innentől meg értelmetlen tovább ragozni. szerintem ilyen stílus egy ország parlamentjében nem szalonképes senki szájából senkivel szemben. minősít. lealacsonyít. szánalomra méltó. az más kérdés hogy az emberek hozzászoktak. én nem.

nyehehe 2011.03.24. 21:42:26

"...keresztényi megbocsájtás, a felebaráti tisztelet és a haldoklók iránti szánalom jegyében."

Ha ismernéd a Kárpátia "Nevetek akarok hallani" c. számát, nem beszélnél keresztényi megbocsátásról, mert ott pont Wittner beszél arról, hogy "ezeknek" nem jár!
www.youtube.com/watch?v=EP9ookx9g6U

hetzer87 2011.03.24. 21:42:41

"Horn a rendszerváltáskori és miniszterelnöki tevékenységével sokak szemében jóvá tette a fiatalkori bűneit"

te miről beszélsz?!?!?!?!?!arról,hogy "elprivatizálta" a fél országot?csak helyileg,ahol élek olyan kulcsfontosságú intézmények kerültek a haverjai kezébe,hogy AZONNAL felülvizsgálatért kiáltana..regionálisan meg országos szinten már BELEGONDOLNI sem merek

de igazat adok neked..NE! dögöljön meg,szenvedjen sokáig!

matulagergely 2011.03.24. 21:44:38

@Cpeti: Ha jól emlékszem, a Batthyány-térnél állt egy ideig a lakókocsija.

hetzer87 2011.03.24. 21:44:46

"jobbikos/kurucos Novák Előd"

:D hihetetlen hogy még azok után is kuruc.infozzátok a Novákot,hogy a kuruc hozta le először,hogy holokauszt emlékművet koszorúztak

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.24. 21:44:57

@salamander:
"A zsidók pénzt energiát nem kímélve országhatárokat sem tisztelve vadsásszák le az általuk bűnösnek vélt nácikat. "

Én nem vagyok antiszemita, csak a rohadt zsidók terjesztik rólam...

releváns tapasztalat 2011.03.24. 21:46:01

"Wittner M. az ország házában" lehetne az első pontja a "10 érv Magyarország ellen" programnak.

ifjabb Hábetler János 2011.03.24. 21:46:02

@Waldorf Rolandó: Egyszerű vagy, de legalább van önbizalmad. Az Államvédelmi Hatósághoz (ÁVH), pont úgy soroztak 18 éves fiúkat, mint a Néphadseregbe. Nem volt választásuk. Az ÁVO (Államvédelmi Osztály) a BM belső elhárítási részlege volt az 1940-es évek végén. Bocs.

W.M. meg egyszerűen minősíti a Fiatal Demokraták Szövetségét, melynek pártlistájáról az ötödik helyen volt.

KopaszMercis 2011.03.24. 21:46:09

Hala istennek az a "logni" fogtok fideszes cigany mar megdoglott utana remelem ez a tirpak kurva jon... aztan a horngyula

matulagergely 2011.03.24. 21:47:00

@ökörpöröly:Mindig vallásos volt, ahogy meghallotta: Térdre! Imához! ő azonnal tudta a dolgát!:)

hackbard.celine 2011.03.24. 21:49:08

228 kommentet nem olvastam vissza.
Wittner Mária köztörvényesként került börtönbe.
Idézet
"A kalocsai börtön 52A559 (ez Wittner) számú rabja jogerős halálraítélt volt-e az 1958/59-es években vagy csupán egy olyan személy a népbíróság előtt, akit a legszigorúbb ítélet kimondásával fenyegettek? Hozáférhető dokumentumok bizonyítják: a Corvin közi fegyveres felkelők ellen indított 1958. Bül. 2123. számú vádírat és büntetőeljárás első rendű vádlottját (!) életben hagyták, míg a másik nyolc vádlott közül Havriláné Sticker Katalint, Kóté Sörös Józsefet és Tóth Józsefet kivégezték – a fiatalkorú Varga János 13 évet, Neumann Tivadar életfogytig tartó börtönbüntetést, Bertalan Pál honv. százados 15 évet, Kludsky Géza 10 évet és Máté Ferenc 8 év börtönbüntetést kapott…

Sticker Katalint 1958-ban külföldről az amnesztia ígéretével csalogatták vissza és WM cellatársaként később ki is végezték. Az elsőrendű vádlott (WM) az egyetlen túlélő. Akinek ez nem furcsa, annak úgyis mindegy.
(zárójelben: Kóté Sörös József ráadásul cigány volt)

facsiga_ 2011.03.24. 21:51:32

Mondjuk a Horn tenyleg megdogolhetne mar a kurcsanyival egyutt.

Cpeti123456 2011.03.24. 21:53:58

@matulagergely:
Szia!

Nem, nem. Karesz utazó vidámparkban és cirkuszban nőtt fel, miután az "anyukája" intézetbe pattintotta és onnan kikerült. Tanult szakmája asztalos volt, s igen jó volt abban!

Buzi, vén ribanc...

Agyvérzést kapott éjjel a lakókocsiban - Pesttől keletre - nem akarom a település nevét írni. Épp egy kaszkadőr csapattal járta az országot, s sajnos két napig feküdt eszméletlen agyvérzéssel majd elhunyt.
Szóval a temetésen találkoztam özvegy Dölyfösnével, de bazdmeg belöktem volna a gödörbe.
Bár Kukac nem érdemli meg, hogy az "anyukájával" együtt aludjon.
Egyébiránt két unokája van...

Hilts 2011.03.24. 21:54:58

Hát nem azért, de van egy-két olyan ember,akit nem tudnék sajnálni, ha végre feldobná a talpát. A pufajkás az egyik ilyen.

ökörpöröly 2011.03.24. 21:55:25

@hetzer87: Nem hiába hívták Fotex-kormánynak a Horn-kormányt. Tény és való, hogy ő és csapata hatalmas vagyontesteket játszott át a "haveroknak". Ebben hasonlított Antallékhoz, I. Cigány Szaddamékhoz.
Egyetlen egy kormány se tett mást, mint amit tudott, azt ellopott. Az embereknek meg odavetettek néha egy-egy koncot, persze szigorúan a választópolgárok által finanszírozott hitelekből.
Így lett ez egy ilyen nyomorult, semmire se jó ország. Egy igazi szemétdomb, amin egy cigány törpekakas tapos jelenleg.:)

cso zsi 2011.03.24. 21:56:20

@hackbard.celine: "(zárójelben: Kóté Sörös József ráadásul cigány volt)"
Nemrég sétáltam a terrorháza mellett. A falon kis keretekben vagy sok rossz minőségű kép van, vagy sok rossszarcú csavargó, mintha csak a "Szondi-teszt"-ből kerültek volna ki.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.24. 21:57:45

Egyébként totál bírom, hogy az emberi értékeket mindenki leszarja. Hogy is hívták azt a nőt, aki kinyírt egy általa vélt ávóst? Meg voltak azok a srácok akik autókat loptak, majd egy rendőrt túszul ejtettek? Ugyanazok akik őket éltetik küldenék halálba a pufajkás Hornt. Vagy hős=terrorista, csak nézőpont kérdése?

gyászhuszár 2011.03.24. 22:01:06

WM önéletrajza a parlamenti honlapon találtam:
"1956. október 23-án részt vett a tüntetésen, a Rádió ostroma során csatlakozott a felkelőkhöz. Október 24-én a Corvin közben megismerkedett Havrila Béláné Sticker Katalinnal, akivel a következő napokban a sebesültek ellátásában segítettek. Később a Vajdahunyad utcai csoport tagja, társaival 30-án a fegyverszerzés céljából elfoglalta a X. kerületi rendőrkapitányság épületét. A november 4-ei szovjet invázió során az Üllői úton aknarepeszektől megsebesült, a Péterfy Sándor Utcai Kórházban ápolták. November 9-én megpróbálta elhagyni az országot, de letartóztatták. A kihallgatás után elengedték, újból disszidált, néhány hetet Ausztriában töltött. Hazajövetele után segédmunkásként dolgozott. 1957. július 16-án letartóztatták, 1958. július 23-án halálra ítélték. Ítéletét másodfokon 1959. február 24-én életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták. 1970. március 25-én szabadult"
Pl. Fegyverszerzés céljából elfoglalta a rendőrkapitányságot? Ezért ma engem kitüntetnének, nem valószínű, bár ha a TV székházat ostromoltam volna...talán!

A rendőrségen nem magyar emberek dolgoztak akkor? A feltehetően meggyilkolt rendőrök nem emberek voltak, csak mocskos kommunisták?
Hova jut ez az ország? Meddig lehet még ezt csinálni?

Úgy gondolom minden történést a maga helyzetében, környezetében,viszonylagosságában kell vizsgálni, azaz nem biztos, hogy 56-os mércével kellene a parlamentben (szigorúan kisbetűvel!)fröcskölni.
Hány éve is volt WM? 19? egyáltalán mi a fasz ellen lázadt? tisztában volt bármivel is? mindegy, megyek aludni...

ostvan 2011.03.24. 22:01:30

Ne pofázzon olyan ember, aki nem volt katona az 50-es években. Engem a 70-es évek végén soroztak be, addigra már sokat enyhült a sereg, de akkor sem kérdezték meg senkitől, hogy
- be akar-e vonulni, vagy sem (ha nem jelent meg a bevonuló PARANCS szerint, jöttek érte a rendőrök)
- hol akar szolgálni (én mérnökként pincér lettem, a pincér meg rakétás).
- mit akar, vagy mit nem szeretne csinálni. Amikor Horn volt kiskatona, még bőven szolgáltak olyan tisztek, akik a világháborúban tanulták meg, hogy kell végrehajtatni olyan parancsokat, amit épelméjű ember nem tenne meg.
Wittner volt börtönben, tudnia kell, milyen az, amikor levegőt sem vehet engedély nélkül. A katonaság nem sokban különbözik a börtöntől (nem a mostaniról, az önkéntesről beszélek).
Szóval - szerintem - Wittner öregkorára meghülyült. Agyára ment a gyűlölet.

ökörpöröly 2011.03.24. 22:05:50

@ostvan: Egyet ne felejtsünk el, Horn nem sorozott katona volt, hanem önkéntes pufajkás. Ne mossuk már tisztára ezt a szart se.
1954-től a Magyar Dolgozók Pártjának tagja, az MDP MSZMP-vé alakulásakor (1956 november) az újjászerveződött pártba is felvételt nyert. 1954-től 1959-ig a Pénzügyminisztérium alkalmazottja volt.
Szerepe 1956-ban [szerkesztés]

1956. október vége, november eleje között – állítása szerint – nemzetőr volt,[4] majd belépett a megalakuló Magyar Szocialista Munkáspártba MSZMP. Saját korábbi önéletrajzai és más hivatalos okiratok szerint 1956 novemberétől a „forradalmi karhatalmi őrszolgálatnál” volt állományban, 1957 júniusáig.[5][6][7] A kommunizmus bukása utáni önéletrajzaiban kezdő időpontnak már decembert tüntette fel.[8]

matulagergely 2011.03.24. 22:06:19

@Cpeti: Köszi! Csak párszor találkoztam vele, de jó srác volt.

gorillka 2011.03.24. 22:06:21

@ostvan: hát igen, a régi szép idők :-)

Fatal Error! System Halted! 2011.03.24. 22:07:02

Wittner Mária, te vén kurva, még mindig élsz, mikor DÖGLESZ MÁR MEG?!!

Fatal Error! System Halted! 2011.03.24. 22:12:23

@Mózsi bá: @facsiga_: remélem Ti és a hozzátok hasonlóak lesznek a következők, akik autójába belerohan egy szembejövő részeg sofőr.

soproni1 2011.03.24. 22:12:51

@Fatal Error! System Halted!:

Kedves Testvérem ! Eljő annak is az ideje, hogy őtet az Úr magához szólítá !

ökörpöröly 2011.03.24. 22:13:08

@Fatal Error! System Halted!: Túl jól keres ahhoz, hogy siessen elpatkolni. Jól érzi magát a forradalom nagyasszonya szerepében!:) Azért nem minden utcanő kap idővel ilyen megbecsülést!:)
Őszinte leszek, Wittner Mária nekem nem nő, nem anya. Aki eldobja saját gyerekét azért, hogy Budapesten szabadon élhessen éjszakai életet, az magát minősíti.
Egyik dédapám elesett 1916-ban, a dédanyám egyedül nevelt fel 3 gyereket, halálra dolgozta magát. Eszébe se jutott lemondani egyikről se, inkább gürizett napestig, na meg szegény olvasta a Bibliát, hogy legyen lelki ereje.
Ennek a nőnek volt "kellemes" irodai munkája, lehetősége a gyermeknevelésre, mégis eldobta.
Mit akar egy ilyen egy állítólagosan konzervatív pártban?
Cicciolina mikor lesz "népnemzeti etalon"?

V u, de ja vu 2011.03.24. 22:14:24

@balf: Persze hogy semmit sem tudok 56-ról... elvégre nagyapám is a semmiért ült, apám meg az öccse is azért szerették annyira a RENDSZERT...

Még szerencse, hogy van aki felnyissa a szemünket, aki elolvasott 1-2 könyvet... 10-20 "56 igaz története" után más sajnos nem tudja, hogy kinek higgyen:-P

Arra gondolni sem merek, hogy netán a Wittner-félék vagy a szoci törikönyvek alapján vagy okos, de a családodban esetleg nincs is érintettje a történteknek.

Lapozni kéne már, nem azon rugózni, hogy mi is volt 55 éve, hogy addig aztán egy lépést se tovább, amíg ki nem derül a totális igazság... ez nem jövőkép, hanem szellemi öncsonkítás, folyton azon rágódni, ami már elmúlt, beleértve azt is ami nem a távoli múltban volt.

Persze, meg kell keresni a bűnösöket és felelősségre kell vonni őket, no de hogy egy egész országot ez kösse le, ezt kicsit túlzásnak tartom!

Lehetne már egy igazán független igazságszolgáltatás (ugye, mert szerintem ilyen a magyarok történelmében még nem volt), aztán rájuk kell bízni ezt a dolgot, a többiek meg IRÁNY DOLGOZNI, ORSZÁGOT ÉPÍTENI!!!

Goompah 2011.03.24. 22:16:05

@hackbard.celine:

56 előtt sok egyszerű bűncselekménynek adtak politikai színezetet (szabotázs a népi hatalom ellen). Utána pedig sokszor épp fordítva tettek. Az akkori szigorúan törvényes jogállamban ez bevett szokás volt, kisebbnek tüntették fel ezzel a politikai terrort.

@ökörpöröly: Azt ne feledjük, hogy a 20 év alatt privatizált állami vagyon 85%-át Hornék játszották át a haveroknak. Akkoriban volt szokás azzal érvelni, hogy mindegy, ki működteti az állami vagyont, csak működtesse. Az MSZP végezte a szervezett lopást, az SZDSZ szállította hozzá az ideológiát.

hollario 2011.03.24. 22:17:51

Sajnos, az általa állandóan emlegetett hóhérok félmunkát végeztek. 56-ban lehet, hogy csinált valamit, bár talán ez is csak mese, de azóta csak rombol, csak árt az országnak. Igazán megdögölhetne már, ha már nem tudja befogni a pofáját.

ökörpöröly 2011.03.24. 22:18:45

@V u, de ja vu: Az elit nem változott, egyetlen egy kormány se tett semmit azért, hogy tisztázzák a múltat, nyilvánosságra hozzák polgári titkosszolgálatok dolgait, a besúgók és a tartótisztek nevét.
I. Cigány Szaddam kormányának a tagjai, a holdudvar tagjai, illetve szüleik nyakig szarosan az előző rendszer mocskában.
Wittner Mária nem szolgál másra, minthogy I. Cigány Szaddam be tudja mutatni, van egy 56-asunk is ám. Ennyi. Wittner Marcsa meg vállalja a szerepet a kiemelt fizetésért. Takarítónőként és varrónőként nem keresett ennyit. Fiatalkorában a testét adta el, most meg a lelkét, ennyi az egész.:)

Karipapa01 2011.03.24. 22:18:50

Fiúk-Lányok! lenne egy javaslatom: Mariskának kezébe kellene nyomni egy nagykést, hogy vágja el a Gyuszikának a torkát és feküdjön a helyére! Ezzel egy országos szintű problémának lehetne véget vetni és végre foglalkozhatnánk azzal, hogy milyen lesz az unokáink jövője! Jó, tudom: ez sokkal nehezebb feladat, mint szapulni agyalágyult vénembereket a múltbeli tetteikért. Nem megbocsájtani kell, hanem a történelemkönyvekbe leírni, hogy mi történt annak idején és úgy nevelni az ifjúságot, hogy ez ne ismétlődhessen meg. Nem a szomszéd istállóját kell felgyújtani, ha megdöglött a lovunk, hanem meg kell próbálni (ha már biztosítani nem tudjuk) a jövő nemzedék boldogulásához a feltételek megteremtését. A történelemben mindig is voltak negatív és pozitív szereplők, az egyiket megveti, a másikat dícséri az utókor. Ennél többet utólag már nem nagyon lehet tenni, szerintem elégedjünk meg ennyivel.

ökörpöröly 2011.03.24. 22:20:41

@Karipapa01: Nem teszünk mást, mint árnyaljuk a képet, s új perspektívákat nyitunk!:)

fedkvas 2011.03.24. 22:21:53

@makvirag75: a nagy lófaszt, Péter Gábor pont olyan volt, mint Berija, szerette nézni. ha meg valaki beáll ugyan iráni motoroshuszárnak, izé munkásőrnek, nem feltétlenül arra számít, hogy PG áll mondjuk mögötte kéjes vigyorral követelve, hogy tedd rá a drótot, szóval a kiskatonákat pont az menti fel sok esetben, hogy PG a pokol (ha van olyan) legmélyebb bugyrában Levrantyijjel együtt üvölt a kíntól örökkön-örökké.

ökörpöröly 2011.03.24. 22:22:21

@Karipapa01: Boldogulás nem lesz olyan egyszerű. I. Cigány Szaddam rezsimje most szívja le az utolsó csepp vért, ami megmaradt még az elmúlt 20 évből, meg amit termelt a magyar nemzet.:)

ökörpöröly 2011.03.24. 22:24:05

@JimK1rk: Én nem tartóztatnám, mehetne vele Wittner Marcsa is, ketten izgalmasabb.:O

EvilHedgehog 2011.03.24. 22:24:09

Don't care!

Az embereket az érdekli ami most van és ami holnap lesz...

Lassan kihal az a szavazótábor akit érdekel, hogy 2011-ben, az 56-ban részt vevők mit gondolnak egymásról. Ahogy fentebb írták WM kijelentése 56-ban lett volna elfogadható...

Foglalkozhatunk a problémával ha 2/3-addal megszavazzuk az időutazást...

Ha az MTA megvétózná a döntést akkor pedig hagyjuk abba és gondolkodjunk azon, hogy milyen környezetben fog felnőni a felnövendő nemzedék...

Netuddki. 2011.03.24. 22:24:34

Azért novák előd a végére észbekapott és csak kibukott belőle a jobbik fele.

wittner mariskának meg a fidesznek pedig csak annyi tiszteletet kívánok amennyit ők mutatnak embertársaik iránt...

Szittyakürt 2011.03.24. 22:28:24

Nem értem Marika nénit. Ha annyira nem tetszik neki Horn pillanatnyi magatartása (az életben maradás), miért nem mutat példát?

flippant 2011.03.24. 22:30:42

Bakker, nem is tudtam, hogy a pufajkás még életben van..

ökörpöröly 2011.03.24. 22:30:45

@Szittyakürt: Mi lenne, ha becsületsértés miatt a bíróság arra ítélné Wittner Marcsát, hogy szájon át lélegeztesse Horn Gyuszit!?:P

ökörpöröly 2011.03.24. 22:31:32

@flippant: Hát, még működik egy-két funkciója, de már nincs pártfunkciója.:)

fedkvas 2011.03.24. 22:33:15

@Karipapa01: azért Horn, ha ártott is sokat, megszámlálhatatlanul többet tett az országért, mint ez a rendőrségfoglaló főpartizán, aki fél év fene tudja milyen indokok vezérelte (sejtésem szerint szesz meg f***) hősködés miatt egész életében a legmagasabb szintű elismerést és toleranciát várja el a maga irányában, tegyen ugyan bármit.

Napkutya 2011.03.24. 22:34:14

Senkinek sem kell Gyulát szeretni... Nekem sem.

De az, hogy a FIDESZ képviselőjeként Mariska néni fröcsögve, döglött oroszlánt rugdos, az "ALKOTMÁNY NEKÜNK" című tragikomédia részeként, az nekem csak azt bizonyítja, hogy nem az eszéért szerették be a képviselői listába.

Petykabá 2011.03.24. 22:34:59

De rohadt egy képmutató banda vagytok. Orbánra napi húszezerszer olvasom, hogy dögölne már meg "a cigány" (ilyenkor elmúlnak a liberális egyenlőségi elvek?), de amikor valakiből aki a legszebb éveit börtönben töltötte, mert ki mert állni a szabadságért, szemben valakivel, aki ki mert állni az elnyomás húsosfazekáért, kibuggyannak az indulatok, akkor mindjárt kegyeletellenes. Súlyos képmutatás... Hánynom kell.
Most már igen relatív minden: horn meg biszku csak szegény öreg emberek, akiket jaj de bántanak.
Azok, akiket megöltek, halálraítéltek, elvették az életükből a tartást, azoknak a kínjai már nincsenek rajta a pizsamán, a kórházban.
Én nem szólnék bele: Ha már nem büntették meg a kommunistákat, akkor legalább gyűlölni lehessen őket teljes szívből, ha valaki így érzi. Egyébként ez az élet rendje: aki bűnhődött annak könnyebb megbocsájtani, mint annak, akivel nem számoltatták el a tetteit. És egy valamiben biztos vagyok: Hornnak bűnhődnie kellett volna, de legalább bánnia emberi értelemben. Volt ilyen? Nem.

Azzal senki nem foglalkozik, hogy azok akiket megtörtek, azokban milyen súlyos traumát okoz, hogy akik megalázták őket, azok ma is be be ugathatnak és nincs elszámoltatás. Ezért a rugózás a témán. És ezek a traumák öröklődnek. Mint ahogyan a zsidó emberek sem tudják feldolgozni, hogy mi történt. Ezeket nem lehet csak úgy elfelejteni, hiába mondják a kis kompjúter mellett nevelkedett okoskák, akiknek fingja nincs mi az, amikor bármikor bevihetnek, bármikor bebörtönözhetnek.

Olyan műemberség, amikor a Wittner féle gyűlölködésben, valaki a Horn-t sajnálja, nem pedig azt, akinek az új rendszer sem tudott békét adni... Röhejes.

KenSentMe 2011.03.24. 22:34:59

Nem tudom.. tény, hogy Horn Gyula igencsak jó káder volt, de amikor az ember bekapcsolja a tévét újévkor, és Schmit Pál néz reá, akkor azért arra gondol, hogy Horn Gyula legalább egy tehetséges káder volt.. jó, ő sem volt atomfizikus, de értett ahhoz, amit csinált, és hiába szerzett az mszp nagyarányú győzelmet, azért ő nem vezette be a diktatúrát..

Ezzel azt akarom mondani, hogy a mostani állapotok segítenek átértékelni a régi dolgokat.

Petykabá 2011.03.24. 22:40:18

Ja és még valami, amikor valaki pl. "rendőrségfoglaló főpartizánnak" nevez olyanokat, akik mondjuk az életüket adták volna azért, hogy ne kis lenin szobrokat kelljen festegetni az oviban 2010ben, az nekem ne kommentelgessen a kegyeletsértésről. idióta.

Goompah 2011.03.24. 22:41:18

@Petykabá:

Na igen, nekem is feltűnt, hogy most arról az oldalról ostorozzák Wittnert, amely oldalról ömlik az Orbánt mocskoló szenny. Kb. egyformán hiteles mindkettő szöveg.

"Egyébként ez az élet rendje: aki bűnhődött annak könnyebb megbocsájtani, mint annak, akivel nem számoltatták el a tetteit."

Nagyon igaz.

Nem vagyok fideszes 2011.03.24. 22:41:59

Hornról akárkinek lehet akármilyen sarkos véleménye, de ilyet kultúrember nem mond.

Wittner Mária egy büdös bunkó, aki meg tapsol neki és ezen kijelentésének, az szintúgy.

Lehet elküldeni anyámba, nem fog érdekelni egy cseppet sem.

Petykabá 2011.03.24. 22:42:08

@kovi1970: neked meg annyi tiszteletet kívánok, amennyit a Horn mutatott azoknak akiket lelőtt idióta.

zebugata 2011.03.24. 22:43:31

@hetzer87: Te nagyon buta vagy.

Hallottál már a spontán privatizációról 1987-1990-ben. Ekkor kezdődött el a csókosok meggazdagodása. A cégvezetők, pártkatonák bagóért megkapták a vállaltok területeit, épületeit, termelő eszközeit az adósságot meg ott hagyták az államnak. Így lettek a zorbán bányák,a Demján birodalom. és még sokan mások. Kapaszkodj meg. Ennek a lebonyolítóját úgy hívták, hogy Matolcsy György. Akkor most kik lopták szét az országot?

Jankanéni 2011.03.24. 22:43:39

Ez a witner 56-ban egy bárcás qrva volt.

EvilHedgehog 2011.03.24. 22:44:56

@Petykabá: WM-el az a baj, hogy beragadt 56-ban.

"Ezeket nem lehet csak úgy elfelejteni, hiába mondják a kis kompjúter mellett nevelkedett okoskák..."

Viszont óriási bűn átörökíteni a gyűlöletet, a következő generációnak. Mert akkor azok majd olyan dolgokért fogják egymást ölni amit a dédnagyapjuk csinált/nem csinált.

V u, de ja vu 2011.03.24. 22:46:00

@ökörpöröly: Én azt láttam azóta hogy eszemet tudom, hogy bármelyik regnáló hatalomról is legyen szó, mindegyik vetített a polgárainak, mert zsigerből képtelenek kimondani az igazat.

Annyira kicsi nemzet vagyunk, hogy képtelen vagyunk mégegy eredményes focicsapatot összehozni, és 'padlást kéne söpörni' ha egy parlamentnyi tisztességes embert akarnánk összeszedni, aki nem önös érdekből hozna döntéseket:-(

Az hogy egymásnak ennyire falaznak, sajnos azt a feltevést (játsszuk azt hogy nem hiszünk a szemünknek és a fülünknek) erősíti, hogy bizony csak szájkarate folyik minden párt felől, és a balek szerepét már annyiszor játszatták el velünk, hogy a szavazók mára tényleg csak 'karakterszínészek' lettek, nem is tudnának máshogy viselkedni, mint egy balek:-(((

Az ilyen fórumokon remekül anyázgatunk oda-vissza, addig sincs eszünkben, hogy bakker 400 a benzin, egekben a gáz meg a villany, a korábban virágzó vállalkozások léket kaptak süllyednek, lakáshitelek sora dől be a futamidő felénél (nyilván nincs összefüggés a bennfentes értékpapír-kereskedelemnek tűnő alapokon nyugvó tőzsdei manipulációkkal), alternatíva már a látóhatáron sincs...

...de nálunk még mindig azon megy a vita, hogy "de miért nem hal meg a pufis"... Hát tudunk élni, bázzze:-(((

Jankanéni 2011.03.24. 22:46:17

Aki ezzel a w lénnyel bármilyen szinten azonosulni tud, az nem tekinthető embernek semilyen szinten akárcsk wm.

ökörpöröly 2011.03.24. 22:46:28

@Petykabá: Én leírtam Hornról a véleményem. De egy gyerekét eldobó, közveszélyes munkakerülő, brahiból a forradalomba keveredő utcanő ne ossza már annyira az észt, főleg ne Parlamentben, ráadásul ne úgy, hogy a FIDESZ és holdudvara tele van hasonló komcsikkal. Wittner fiatalon a testét, öregen meg a lelkét adja el, ilyen a kurvasors!
Nem lehetett könnyű élete, sokat szenvedhetett, sok szenvedést okozhatott -például az eldobott gyerekének-. De a Parlamentben semmi keresnivalója nem lenne neki se.

nemstatikus 2011.03.24. 22:46:35

Mária néni 2 percese (ez mit jelenthet?) segít minket abban, hogy az új alkotmányt (vagy mit?) mindannyian teljes szívünkből megszerethessük, és halálunkig tisztelhessük. Az én tiszteletem elé ezek után már a Szent Korona bekerülése sem gördíthet akadályt.

gorillka 2011.03.24. 22:47:04

@zebugata: ezt a Matolcsy dolgot nem tudtam...

EvilHedgehog 2011.03.24. 22:47:36

@Petykabá: Nana! Nagy Imre sem akart kapitalizmust...csak light-osabb szocializmust, személyi kultusz nélkül.

Nomante 2.0 2011.03.24. 22:47:48

Horn lassan feldobja a pacskert, szóval Wittney Marcsi megnyugodhat. Mivel egyelőre még élő, lehet róla mindenkinek véleménye. Majd ha halott lesz, v. jót v. semmit.

Persze nem csodálom h. zsigerből gyülőli Horn-t. Ki tudja kiket lőtt le a nyugatin anno...

altec 2011.03.24. 22:49:15

kedveseim,tulajdonképpen mit tett ez rendkívül buta, vérgőzös varrónő!? komolyan kérdezem, mert jobbára mindenki úgy beszél róla, mintha az '56-os forradalmat ez a vénasszony robbantotta volna ki, mi több, a forradalom napjaiban johannaként viselkedett volna. komolyan és nagy tisztelettel kérem, ha valaki hitelesen megírná a néni sztoriját, ki ez a picsa!? mert akkor talán többet értenék meg abból a fékeveszett gyűlöletes sziszegésből, ami fröcskölve dől a száján kifelé! a 2. ciklusát tölti képviselőként, leginkább a párttallam egykori fejőnő képviselőire hasonlító förmedvény, tegyem gyorsan hozzá, a fejőnők a parlamentben csendben voltak...szóval ez a nő nem keresztény és talán nem is ember, de akkor ki az a nő!?????

ökörpöröly 2011.03.24. 22:49:57

@V u, de ja vu: Hát, én se látok sok jövőt itt. Azon se lepődnék meg, ha holnap ki lenne téve az országhatárhoz, hogy Orbán és Csendestársai Bányatársaság Magyarországi Fióktelepe!:)
Nem lehet nagyon mást tenni, mint kivándorolni valamelyik kultúrállamba. Aztán olyan helyre adózni, ahol az ember kap érte valamit. Közbiztonságot, tisztaságot, rendet, nyugalmat, szociális biztonságot.:)

nemstatikus 2011.03.24. 22:50:27

@Nomante 2.0:
És azt tudjuk, hogy Mária néni kiket lőtt le?

Napkutya 2011.03.24. 22:50:30

Csak hogy elkerüljük a félreértéseket: A Mária-féle alakok 56-ban igencsak az NBIII-ban játszottak, mondjuk egy Göncz Árpádhoz vagy Maléter Pálhoz képest...

A fröcsögésen kívül, mi a f.sztól lett szakértő? Hogy felkapta a média? Vagy hogy szónokol az (amúgy jó) Kárpátia lemezen?

Basszus! Ott ül egy 56-os Dundika a parlamentben, és ő az Ikon?

naijtitu 2011.03.24. 22:52:10

Tényleg, nem is értem miért nem tud megbocsájtani az áldozat a hóhérnak, ez valóban felháborító!

Napkutya 2011.03.24. 22:53:18

@naijtitu: Van, akinek sikerült. Persze, ehhez kell némi kultúráltság...

ökörpöröly 2011.03.24. 22:54:16

@altec: 1956-ban 19 éves utcanő volt, aki eldobta a gyerekét, hogy Budapesten élvezhesse az éjszakai életet. 17 éves korától nem volt bejelentett munkahelye, míg mások 12-14 órát robotoltak -akár több diplomával is-, addig neki nem tetszett még a titkárnősködés és a gépírás se. Ebből az útszéliből csináltak egy kis marketinggel 1956-os mementót.:) Közröhej!:)
Egyébként a pere érdekes, a barátnőjét kivégezték, miközben ő volt az elsőrendű vádlott, ráadásul kiderült a vallomásokból, hogy a barátnőjét is ő rángatta bele a forradalomba. Valószínűleg Wittner Mária spicli volt, aki életfogytiglant kapott kötél helyett. Bár nem tudom, hogy milyen lehet a lelkiismerete, hiszen a barátnőjét mellőle vitték akasztani a kommunista hóhérok.

Labancz 2011.03.24. 22:54:27

@Petykabá: W.M. gyűlöli Hornt? Tegye, leszarom. De a Parlamentben akkor is tudja befogni a száját!
Persze ebben az országban politikai erkölcsről és jóérzésről, netán eleganciáról annyira felesleges beszélni, hogy nem is érdemes folytatnom.

naijtitu 2011.03.24. 22:54:34

@ökörpöröly:

"a FIDESZ és holdudvara tele van hasonló komcsikkal"

egy pufajkást mutass a Fideszből

hackbard.celine 2011.03.24. 22:56:47

@Goompah: hogy jön ide a privatizáció?
Mellesleg a fő privatizátor ki is volt?
Idézet egy életrajzból:
(Ami kimaradt: tagja volt az MSZMP-nek)
"1985-ig a miniszteri titkárság főelőadója, majd osztályvezetője volt. Ezt követően 1990-ig a Pénzügykutató Intézet (1987-től részvénytársaság) munkatársa, majd tudományos főmunkatársa. 1990 júliusától decemberéig a privatizációért felelős kormánybizottság elnöke volt.
Rövid kormányzati kitérő után 1991 januárja és szeptembere között a Privatizációs Kutatóintézet igazgatója volt.
1995 és 1998 között a Tulajdon Alapítvány Privatizációs Kutatóintézet igazgatója.
Találós kérdés? Persze hogy Matolcsy.
Ennyit erről.

ökörpöröly 2011.03.24. 22:57:26

@Napkutya: Valami olyasmi.:) Tudod, a FIDESZ beszed mindenhonnan díszpéldányokat, hogy minél nagyobb szavazóbázist lefedjen. Vannak zsidók, kommunisták, kisgazdák, 56-osok, liberálisok, 1 fős munkástagozat stb. Ez egy ilyen párt!:)

ökörpöröly 2011.03.24. 22:58:57

@naijtitu: Keress vissza, leírtam egy-két életrajzot! De megkaparhatod a szülőket is. Kövér László apja rákosista "hóhérsegéd" volt, az SZDP szétveréséért lett pártkáder, aztán továbbment Kádárék alatt.

Petykabá 2011.03.24. 23:00:22

@Labancz: igen az elegancia, az tényleg hiányzik, aminek része a nagyvonalúság. ezekben teljesen egyetértek. azt hiszem a türelem elfogyott, és a gyengéknél ezzel elpárolog az eleganciai is. szomorú, de igaz. és ez igaz a Wittnerre is.

cso zsi 2011.03.24. 23:00:41

@Nomante 2.0: "Majd ha halott lesz, v. jót v. semmit."

Az istentisztelet vége felé a lelkész megkérdezte nyáját
- Hányan bocsátottatok meg az ellenetek vétkezőknek?
Mindenki feltartotta a kezét, kivéve egy törékeny idős hölgyet.
- Kovács néni!? Ön elzárkózik attól, hogy megbocsásson ellenségeinek?!
- Nekem nincs egyetlen ellenségem sem - mondta kedvesen mosolyogva az apró hölgy.
- Asszonyom, ez igen szokatlan. Megkérdezhetem, mennyi idős is Ön?
- Kilencvennyolc múltam - felelte az ősz matróna.
- Kedves asszonyom, megkérhetem, hogy jöjjön ki ide a gyülekezet elé, s mesélje el nekünk, miképpen lehetséges, hogy valaki majdnem százéves, és nincs egyetlen ellensége sem!
Az aranyos néni kitotyogott a lelkész mellé, szembefordult a gyülekezettel, és csak ennyit mondott angyali mosollyal: - Túléltem a rohadékokat!

Napkutya 2011.03.24. 23:01:22

@ökörpöröly: Sőt, ha kell csinálnak is!

Lesz még olyan kotta, hogy Deutsch für Elise

naijtitu 2011.03.24. 23:01:36

@hackbard.celine: Matolcsyt mint fő privatizátort emlegetni - tudván hogy a 30 legnagyobb értékű privatizációs tranzakcióból 27-et a Horn-kormány idején követtek el - finoman szólva is enyhe túlzás.

Labancz 2011.03.24. 23:01:40

@naijtitu: azért azt tudjuk ugye, hogy a komcsik legfőbb ismertető jegye nem a pufajka, egész jól elvannak nélküle is. Sokáig kellene most itt pötyögni a neveket. Gondolom, ezt nem csak sejted, de tudod is.

Fatal Error! System Halted! 2011.03.24. 23:02:02

@ökörpöröly: Őszinte leszek, Wittner Mária nekem nem nő, nem anya. Aki eldobja saját gyerekét azért, hogy Budapesten szabadon élhessen éjszakai életet, az magát minősíti.

Nahát, tudtam, hogy rosszlány volt, de hogy a gyerekét is eldobta... Szerette a szexet, de úgy látszik nem kaphatott eleget, ha ennyire frusztrált nyanya lett belőle.

ostvan 2011.03.24. 23:02:16

@ökörpöröly: Nem tudom, hány éves vagy, de akkor fogalmad sincs arról, miként működött akkoriban a hatalom.
Összehasonlításképpen: a magánnyugdíjak beadása a közösbe is "önkéntesen" történt. Vagy a tsz-be is önként adták be apáink a földjüket.
Akik régebben szolgáltak a seregben, azok sok olyan történetet tudnak mesélni, ami úgy kezdődik, hogy a pk. parancsot ad: "Kovács honvéd, maga önként jelentkezik ...."
De ha nincs ilyen emléked, akkor örülj neki. Mert az aknaszedésre és a másik ember megverésére is így lehetett jelentkezni.

ökörpöröly 2011.03.24. 23:02:27

@hackbard.celine: A fideszesek tele vannak magasrangú kommunistákkal vagy családtagjaikkal. Írtam egy pár életrajzot. Mondjuk vicces, de a Horn-Kuncze-kormányban kevesebb MSZMP párttag volt, mint az Orbán-Torgyán-kormányban!:) Most akkor melyik is a nemzeti?:D Tiszta vicc az egész. Egyébként I. Cigány Szaddam terrorrezsimjét még Rákosi is megirigyelné, ilyen gyors államosítást még neki se sikerült végrehajtania!

zebugata 2011.03.24. 23:02:48

Jó lenne Fityesz rajongó komcsizók megkérdeznék Viktor királyt, hogy mit kellet tennie anno egy éven keresztül azért, hogy roxfordban megtanulja azt a nagy varázslást amit csinál. Én nemrégiben elbeszélgettem azzal a kedves, idős bácsival akinek jelentgetett.
Stimpálesszel meg beszélgessetek el a csajozásairól és a házasságán kivüli gyermekéről. Ez sincs benne az önéletrajzában, meg a bibliájában a 10 parancsolatban amit minden reggel elolvas
Pokrócnyi zotyóval meg arról a 10 milkáról amit egy nagy élelmiszeripari cég csusztatatott oda neki.
Roggyant Tónitól meg kérjétek már el a számlákat amik a luxus kéglijének kivitelezésénél nem kért el a vállalkozóktól, meg a beépített luxus anyagokról. Ja, hogy nincsenek! Persze nem tellene neki guccikelvinhugobossra ha ÁFA-t is fizetne. Meg arról, hogy egy bizonyos kőfaragó zrt miért csúsztatott 12 milkát neki meg a haverjának.

És akkor elbeszélgethetünk a komcsikról, meg az ország szét rablóiról. Fityesz-MSZP tolvaj bandáról. A bujkáló komcsikról. Nagyon naivak vagytok.

naijtitu 2011.03.24. 23:04:07

@ökörpöröly: Kövér apja mióta tagja a Fidesznek ?

Petykabá 2011.03.24. 23:05:32

@ökörpöröly: melyik államra gondolsz? mondjuk ha kockával dobok, ami kb. 200 oldalú (, merthogy ennyi az alternatíva kb), akkor kimész oda, ami kijön? Kicsit szarok az esélyeid. Szerintem örülhetsz egy kicsit annak amid van, mert nem vagy te olyan nagyon rossz helyen azért...

zsirfeka 2011.03.24. 23:06:02

Más halálát kívánni teljesen rendben van, csak akkor nem kellene felvenni ájtatatos nemzetmentő keresztény pózt, mert ez a kettő eléggé hányingerkeltő így együtt. Aki nem tud megbocsátani, az nem kap bűnbocsánatot, ez van a könyvben, ennyi. Persze ettől még tetszelghet kereszténynek, de a szarnak a látványa is elég ahhoz, hogy tudatalatt megérezd a szagát.

Szóval lehet, hogy papíron valaki keresztény, de akkor elég gyenge keresztény, ha ezzel az egésszel nincs tisztában és mondjuk nem kér elnézést utána, mondván, hogy tudja, hogy gyűlölködni nem szép dolog, de nem tud megbocsátani, és ezzel együtt kell élnie. Csak hogy legyen valami kontext.

Ráadásul a földi/politikai hatalom akarása és birtoklása sehogy nem vezethető le Jézus bármelyik tanításából, sőt.
Szóval bármilyen politikai tett mögé betenni azt a tuti érvet, hogy valami azért jó meg kell, mert keresztények vagyunk, ez a keresztény érték, a világ egyik legnagyobb hazugsága.

Aki sokat akar tenni a saját közössgéért, ahhoz kurvára nem kell parlamenti képviselőnek lenni meg keresztény pózban tetszelegni. Elég aktív, céltudatos, közösségi polgárnak lenni.
Ha mellesleg tényleg keresztény politikus valaki, és aszerint is él, akkor az világosan látszik, és nem kell a kibaszott mellényére tűznie.

ökörpöröly 2011.03.24. 23:06:08

@Fatal Error! System Halted!: Életrajzában benne van. 17 évesen eldobta a gyerekét, a titkárnő-gépírónő állását, utána nem volt 19 éves korában se bejelentett munkahelye. Élte az éjszakai életet. Egyébként szülei őt is eldobták. Szocializálódása felettébb érdekes. Sajnálatosan nehéz életút, de ettől még nem lett szent, se alkalmas parlamenti munkára. Valószínűsített spicliségét meg megmagyarázhatná. Miért maradt életben fővádlottként, miközben a több társát kivégezték, olyanokat is, akiket kevesebbel vádoltak, ráadásul akit ő szervezett be? Mondjuk nem lehetett egyszerű neki, élet és árulás vagy kötél. majd ő elszámol a lelkiismeretével!

ökörpöröly 2011.03.24. 23:07:41

@naijtitu: Én azt írtam, hogy kommunista vezetők és utódjaik. Egyébként Kövér László MSZMP-tag volt, első munkahelye az MSZMP Politikai Kutatóintézete volt. Gondolod, hogy oda az demokrata ellenzékieket gyűjtötték össze?:)

Csomorkány 2011.03.24. 23:07:52

Voltatok ti már halálra ítélve? Dosztojevszkij világhírű író lett tőle, és egy életre epilepsziás.

Wittner megnyilvánulásait értelmetlenség normális emberek mércéjével mérni, mert ifjúkorában átélt egy abnormális sokkot.

Egyébként ugyanez áll Mécs Imrére is. Ő az egyetlen szadeszos, akire soha semmi rosszat nem mondtam, bármennyi hülyeséget csinált.

Joguk van hozzá, megszenvedtek érte.

naijtitu 2011.03.24. 23:09:14

@Labancz: Hogy stílszerű legyek: neveket akarok hallani! :D
(csak és kizárólag bizonyítottan ex-pufajkásokat fogadunk el, a "80-as években az X-minisztériumban tologatta az aktákat" sajnos nem ér pontot :)

Goompah 2011.03.24. 23:09:59

@hackbard.celine: "hogy jön ide a privatizáció?"

Ugye nem zavar, hogy azt már nem neked válaszoltam, ahogy azt jeleztem is. :)

"Mellesleg a fő privatizátor ki is volt?"

Talán olvasd el ezt: @naijtitu: , majd gondolkozz kicsit el. Persze vádaskodhatsz megalapozatlanul, ehhez jogod van, de akkor ne várd el, hogy komolyan vegyenek.

ökörpöröly 2011.03.24. 23:10:39

@Petykabá: Elég sok ismerősöm van kint, egészen jól eléldegelnének. Egyelőre nekem nem volt annyira motivációm kimenni, de a FIDESZ kezdi megerősíteni, hogy kimenjek.:)
Egyébként nem mennék ki csak úgy habokra, semmire. Csak akkor, ha lenne munkahely stb. Egyébként elsősorban Írországban, Angliában, Németországban és Kanadában élnek ismerősök. Rá kell feküdni a nyelvre, aztán gooooooooo.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.24. 23:12:45

@Petykabá:
"De rohadt egy képmutató banda vagytok. Orbánra napi húszezerszer olvasom, hogy dögölne már meg "a cigány" (ilyenkor elmúlnak a liberális egyenlőségi elvek?), de amikor valakiből aki a legszebb éveit börtönben töltötte, mert ki mert állni a szabadságért, szemben valakivel, aki ki mert állni az elnyomás húsosfazekáért, kibuggyannak az indulatok, akkor mindjárt kegyeletellenes. Súlyos képmutatás... Hánynom kell."

Az a képmutatás, hogy összevetsz egy parlamenti felszólalást az interneten névtelenül trollkodó emberektől. És akkor még hánynod kell. Ja, magadtól...

"Én nem szólnék bele: Ha már nem büntették meg a kommunistákat, akkor legalább gyűlölni lehessen őket teljes szívből, ha valaki így érzi. Egyébként ez az élet rendje: aki bűnhődött annak könnyebb megbocsájtani, mint annak, akivel nem számoltatták el a tetteit. És egy valamiben biztos vagyok: Hornnak bűnhődnie kellett volna, de legalább bánnia emberi értelemben. Volt ilyen? Nem."

Ha gyűlölsz, akkor mennyivel vagy jobb náluk?

Labancz 2011.03.24. 23:12:56

Türelem? Milyen türelemről beszélsz? Ne vakíts. Egyszerűen vannak dolgok, amit ember nem tesz meg, vagy nem mond. Sehol sincs leírva, hogy nem szabad templomban a földre köpni. Mégsem teszi meg senki, mondván, hogy most már elfogyott a türelme.

Napkutya 2011.03.24. 23:13:58

@Csomorkány: Őőő... NEM volt halálra ítélve. Halálra ítélhették VOLNA. Nem tették. Szemben azokkal, akiket igen, és végre is hajtották.

MIÉRT?

Mi a fene történt július 23 és február 24 között?

Mellesleg meghallgatnám MA a véleményét a rokkantnyugdíjasokról, mert 1980 óta az!

finalNmbr 2011.03.24. 23:14:00

@hetzer87: mert anno az első kuruc domain regisztációjánál novák előd volt a regisztráló.. Meg azért mert kb mindenki tudja nováké (volt) a kuruc info

Labancz 2011.03.24. 23:14:13

@naijtitu: Rossz hírem van, az kettőt ér. :P

ökörpöröly 2011.03.24. 23:15:10

@Csomorkány: Nem voltunk halálra ítélve, nem tudjuk, hogy milyen lehet az. De attól, hogy halálra lett ítélve, hogy rá lett kényszerítve -józan logika szerint-, hogy árulással vegye meg az életét -szörnyű lehetett-, attól még nincs keresnivalója a Parlamentben, főleg nem okoskodnia!
Kíváncsi lennék én arra nagyon, hogy I. rendű vádlottként, sokkal súlyosabb bűnökkel vádolva -és azok miatt elítélve, hisz az ítélet szerint megálltak a rablás, gyilkosság és egyéb vádpontok-, mint kivégzett társai miként tudott életben maradni?
Mit adott érte? Hány embert árult el?

Lacusru 2011.03.24. 23:15:36

Komolyan azon rágódtok, ki mit csinált 50-60évvel ezelőtt? Ez a baj, hogy a többség, vagyis az állítólagos 2/3-ad képtelen tovább lépni. Olyan szinten retardáltak, hogy még egy ősközösségi életforma is magas lenne nekik!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.24. 23:16:34

@Petykabá:
Ez a történet nem Horn Gyuláról szól. Ez inkább Wittner Máriáról, aki az ellenségén annak halálos ágyán gúnyolódik. Vagy szerinted ez rendben van?

indapass90210 2011.03.24. 23:16:57

Nekem ez is tetszett:

A jobbikos Németh Zsolt felszólalásában arról beszélt, hogy pártja nem ért egyet Magyarország NATO-tagságával, ezért szerintük ennek az új alkotmányban sem kellene szerepelnie. Az ellenzéki politikus szerint a NATO-tagság nem magyar, de nem is európai érdek és "itt az ideje, hogy kimondjuk: nem akarunk gyalogok lenni az USA sakktábláján."

A jó, hogy ő a paraszt, Magyarország meg maximum egy mező azon a sakktáblán.

finalNmbr 2011.03.24. 23:17:28

@ökörpöröly: szerencséd van, hogy neten vagyunk

Anti Anyag (törölt) 2011.03.24. 23:19:32

Persze, keresztényi megbocsátás. Az a vezeklőnek jár.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.24. 23:19:37

Ahogy elnézem, ma itt tartja a Munkáspárt 2006 a kihelyezett elnökségi ülését. Igen, ez egy lekommunistázás volt a troll kommentelők irányába.
Kár, pedig akár értelmes vitát is lehetett volna folytatni az erkölcsről és az etikáról.

Azért néhány kérdés felmerült bennem, amire megkereshetnénk a választ. Például azok az önmagukat liberálisnak vallók, akik eddig tagadták az erkölcsi szabályok lényegét (lásd: médiatörvény kapcsán az a gyakori kérdés, hogy "mégis ki határozná meg, hogy mi az erkölcsös?"), azok most milyen alapon hivatkoznak erkölcsi szabályokra?

Aztán itt van az is, hogy milyen alapon hivatkoznak a nem keresztények a keresztény megbocsájtásra.

Milyen alapon várjuk el bárkitől is, hogy Wittner (vagy bárki más) megbocsájtson bárkinek is? Ha jól sejtem, akkor a megbocsájtás eléggé szoros összefüggésben van a lelkiismereti illetve gondolatszabadsággal.

Helyes-e összevetni egy hitlerjugendest vagy NSDAP párttagot Hornnal? Hornnak tényleg csak annyi a bűne, hogy az MSZMP tagja volt, esetleg úttörő volt? Tényleg magasrangú politikusként működhetnek Németországban SS tagok a mai napig?

Milyen érdemei vannak Hornnak?

Emellett persze felvetődik, hogy minek szólal fel valaki a Parlamentben, ha csak ennyi hozzáfűznivalója van az Alkotmányhoz.

Helyes-e más halálát kívánni? Amúgy szerintem nem helyes, hiszen a salátaként vegetálásnál nagyobb büntetést egyelőre nehezen tudnék elképzelni. Márhogy ezen a világon. Leszámítva a körömtépdesést és egyéb hasonlókat... Hoppá...

De most komolyan, minden náculás nélkül megkérdezem: sajnáljátok Hitler halálát? (Kurucosok ne válaszoljanak!) Jó-jó, gyilkolászott politikai alapon, de volt egy csomó érdeme is! Pl. autópályák, munkanélküliség felszámolása... És igen, ez egy cinikus kérdés volt. A hasonlat ugyanakkor adott, és megállja a helyét.

Ja igen, akik meg itt azon siránkoznak, hogy miért nem lehetett kinyírni (Hornéknak) az összes szemét ötvenhatost, esetleg azon polemizálnak, hogy W.M. nem vitte semmire, csak mint "politikus" (értsd: miért nem érvényesült a Kádár-korszakban), azt meg csókoltatom. Biztos sok elhati lesz majd tőlük.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.24. 23:20:14

@Petykabá:
A türelem fogyott el? Fel tudod fogni mi történt? Annyi, hogy a kissé diktatórikus lépését Orbánnak egy szélsőjobbos képviselő kritizálta, és azt mondta ilyet még Hornnak sem volt pofája megtenni. Erre Wittner jött ezzel a szöveggel. Ez egyrészt nem jött ide, mert Novák nem dicsőítette Horn Gyulát, másrészt pedig miért nem Orbán Viktor háborítja fel Wittnert, aki most éppen olyan határt lép át, amit Horn sem mert, szóval egy olyan elvvel megy szembe, amiért elvileg Wittner harcolt.

EvilHedgehog 2011.03.24. 23:20:38

@Csomorkány: Ahhoz nincs joguk hogy a saját keserűségüket tovább örökítsék. Ahhoz lenne joguk és kötelességük, hogy a tanulságokat vigyék tovább...

indapass90210 2011.03.24. 23:21:37

Egyébként Horn Gyula pufajkája állítólag urban legend.

De ez még hagyján, azért fekszik az ÁEK-ban, mert nincs pár összelopott milliárdja valami svájci magánklinikára.

Ha az összes elvtárs ilyen lett volna, akkor nem lopják szét az országot a rendszerváltás után.

Petykabá 2011.03.24. 23:22:39

@Zabalint: Azt hiszem ez a kommentelés nem a te műfajod. Wittner gúnyolódott? Hol? Mikor. Ez indulat, semmi gúny. Legalább az érzéseket felismerhetnéd. Szerintem amit kérdezel arra a válasz: Nincs rendben ez szomorú. Szomorú, hogy ilyen indulatok vannak. Miért vannak? Mert miniszterelnök lett a pufajkásból? Hát ez a probléma egy általad nem nagyon kiemelt része.

"Ha gyűlölsz, akkor mennyivel vagy jobb náluk?"

Na ebből a mondatodból tudom, hogy képmutató vagy. Köszi ezt a szép példát.

EvilHedgehog 2011.03.24. 23:22:40

@[Lombroso]: Neked fingod sincs a liberalizmusról.

A keresztényi megbocsájtás olyan jogon lehet elvárni egy kereszténytől, mint a susztertől azt, hogy értsen a cipőtalpaláshoz.

Napkutya 2011.03.24. 23:23:49

@[Lombroso]: "Tényleg magasrangú politikusként működhetnek Németországban SS tagok a mai napig?"

És mondd csak, tényleg magas rangú politikusként működhetnek volt MSZMP és KISZ tagok Magyarországon a mai napig?

GMÁTÉ 2011.03.24. 23:24:28

Én támogatom Horn halálát, csak úgy mint Wittner.

Napkutya 2011.03.24. 23:25:53

Ha valaki elfelejtette volna: Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség

Senkifia 2011.03.24. 23:26:03

@Napkutya: sőt,90 után miniszterelnök lehetett egy pufajkás pribék(ja hogy oka volt rá? biztos a párttársainak is),meg egy ÁVH-s elhárítótiszt :)

ökörpöröly 2011.03.24. 23:26:11

@ökörpöröly: Hozzá kell tenni, ha valaki megnézi a pereket, akkor ebben az időszakban szervezkedésért is ítéltek halálra embereket! Egyetlen egy esetben se történt meg ismereteim szerint, hogy valakit akit kimondtak ilyen súlyos vádpontokban bűnösnek, annak ítéletét életfogytiglanra mérsékeljék! Államrend megdöntésére irányuló szervezkedéssel, többrendbeli meg nem állapítható gyilkossággal, rablással és tiltott határátlépéssel gyanúsították, és ezek miatt el is ítélték őt! Ilyenért soha nem kapott kegyelmet senki, csak ha megvásárolta az életét!
Már az első vádpontért általában halálbüntetést szabtak ki! A kivégzettek tekintélyes részének nem volt része fegyveres harcokban!
Wittner Mária elszámolhatna azzal, neki hogy sikerült túlélnie!

altec 2011.03.24. 23:26:25

@ökörpöröly: kösz! szóval egy büdös ribanc a picsa! de miért hagyja magát a égetni, sárba rántani vele a fidesz? miként védi kommünikében meg ezt a csótányt, valami eszement baromsággal takarva el az eltakarhatatlant!? miért nem mondják meg neki, hogy nem való kultúrkörnyezetbe - mert a parlament ülésterme az kell legyen!

finalNmbr 2011.03.24. 23:27:23

Nem tudom mit görcsöltök.. Horn egy utolsó patkány, puffajkás geci aki azt érdemli amit kap.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.24. 23:27:34

@Dövan:

"Egyébként Horn Gyula pufajkája állítólag urban legend."

:D Ezek szerint még Horn is beszopta, amikor erről nyilatkozott egy német lapnak.:P

Senkifia 2011.03.24. 23:28:02

@Zabalint: helyesebben : Te is ,fiam, Bluetooth ?? :)

finalNmbr 2011.03.24. 23:28:28

@EvilHedgehog: Tanulság az, hogy Hornt már 90ben deportálni kellett volna (ha nem kötelet adni neki).

zebugata 2011.03.24. 23:28:30

@Petykabá: Részben egyet értek önnel, részben nem.

Öszz társadalmilag meg kellene egyezni abban, hogy vagy tárjunk mindent a nyilvánosság elé és azok akik a múlt rendszerben bűnt követtek feleljenek a tetteikért. Vagy égessünk el mindent tabula rasa és csak aszt nézzük, hogy mit tesz most az országért és az istenadta népért.

Egy biztos, hogy a mostani lebegtetés és időnkénti és szivárogtatás megmérgezi a mindennapjainkat.

Nézzen szét. Mi zajlik itt. Egymásnak írogatunk mindenféle rondaságokat, egymásnak ugrunk, pedig lehet, hogy ha az életben megismernénk egymást még emberi(bb) kapcsolatok is kialakulhatnának.

Kinek jó Ez? Önnek Penykabá?

Se Wmarcsi sem Hgyulus nem ér egy fabatkát sem. Semmi olyan nem adtak vagy ártottak az országnak amivel vagy ami nélkül ennek az országnak jobb vagy rosszabb lett. Szerintem ostobaság felmagasztalni vagy eltiporni bármelyiküket.

indapass90210 2011.03.24. 23:29:19

@Mj: De erről linket biztos nem tudsz mutatni :)

hackbard.celine 2011.03.24. 23:30:17

@Goompah: ugye nem zavar, hogy a nevezett MSZMP káder a Horn kormány idején (1995-1998) egy privatizációs kutatóintézet élén állt?

2011.03.24. 23:30:23

Puffajkás?
Írni nem tudsz, pofád nagy?

tol-vaj-orban 2011.03.24. 23:30:29

Remélem a vén náci ribanc-kurva nem sokáig rontja már a levegőt a földön.

Senkifia 2011.03.24. 23:31:58

az ilyen témájú blogok egész szépen leképzik a magyar társadalmat. Hogyaszongy:te dögölj meg!! Nem! Te dögölj meg!
Ahogy a vicc mondja:Öreg székely Szovátán áll az út mellett,mikor megáll egy kirándulóbusz,leszállnak a turisták, és nagy zajosan pihennek. Az öreg megkérdi az egyiket:Ne haragudjon,fiatalember,maguk pestiek? Persze! jön a válasz. Mire az öreg: Na gratulálok !!! :)

GMÁTÉ 2011.03.24. 23:32:09

Tényleg idegyűlik az összes libsi, még a végén kiderül, hogy a ti nagyszüleitek ültek a párthivatalokban. Hát milyen magyar emberek vagytok? Hornt éltetitek Wittner meg egy kurva???, hol élünk uramisten. Ő átélte amiről ti csak hallottatok. Ő megtapasztalta azt a terrort. Ezért támadjátok mert felszólalt Horn ellen? Hornt ki kellett volna végezni a magyarság ellen elkövetett bűnökért 90 után.

altec 2011.03.24. 23:32:11

@Csomorkány: te nagyon hülye, azt gondol és azt mond amit akar, de ezt ne az országházban tegye a kurvája! mert ezzelo meggyalázta a demokráciát, a szent koronát, az államot az egyházat! "mongyonle" mert ha nem, akkor én mondok le!

Goompah 2011.03.24. 23:32:13

@EvilHedgehog: A megbocsájtást nem lehet elvárni. Maximum meg lehet köszönni, ha megkapod.

@Petykabá:

Nem feltétlenül képmutató. Inkább demagóg, aki összemossa a bűnöst és a szenvedőt.

@Zabalint:

"Ha gyűlölsz, akkor mennyivel vagy jobb náluk?"

Annyival, amennyivel kevesebb bűnt követtem el. Vagy pl. amennyivel kevesebb embert akasztattam fel. Vagy pl. amennyivel kevesebb közvagyont osztogattam szét haveroknak. Világos, nem?

Amúgy Petykabá minősítette ezt a kijelentésedet nagyon jól.

altec 2011.03.24. 23:33:32

@Napkutya: bocs, miért roki? szétbaszták kurválkodás közepette a valagát?

Senkifia 2011.03.24. 23:33:35

@ViKtOr: az az egy f nem sokat változtat a tényen :)

Petykabá 2011.03.24. 23:33:40

@Zabalint: Hirtelen a szélsőjobbos fehérgalléros úriember, mert egyetért veled: Orbán a diktátor. Már a szélsőjobbos is kiszúrja a diktátort, na ebből látszik, hogy Orbán mekkora diktátor. Ez a logikád.

Képmutatás 2. Van még folytatás? Tudsz még lehúzóbbat mondani?

Attól is hányok, hogy Orbán 2/3-a diktatúra. Hogy mer (egyébként jogszerűen) alkotmányozni, anélkül, hogy 4/5, meg 6/7, meg húsz évig mindenki írja alá, aki az országház közelébe megy, különben kuka az alkotmány. Ez a savanyú a szőlő helyzet barátaim.

Milyen tartás-nélküliség az, hogy amikor a játékszabályok szerint az ellenfelem ötletei érvényesülnek akkor meg akarom változtatni a szabályokat, és még róla mondom, hogy diktátor, pedig a szabályok szerint játszik.

@EvilHedgehog: Neked meg fingod sincs a kereszténységről. mindenki magától várja el amit a lelkiismerete elvár, a többiek, meg itélkezzenek inkább maguk felett.

Exploiter 2011.03.24. 23:34:25

Kultúra? Méltányosság? Mi a faszról beszéltek?

Adjak listát, hány tucat ember halálakor fogok pezsgőt bontani? Bakker, emberek millióinak baszták el az életét az elmúlt évtizedekben, a létezésük káros volt, a haláluk jó dolog.

Hagyjuk már az álszenteskedést.

Magyar politikus nem érdemel sajnálatot, szánalmat, semmit, csak megvetést életében és halálában egyaránt.
Osztjónapot.

Labancz 2011.03.24. 23:35:43

@Steve_Jobs: szerintem menjél vissza csendben a piacra és áruld tovább az almát.

cso zsi 2011.03.24. 23:35:47

@[Lombroso]: "Milyen érdemei vannak Hornnak?"

www.terrorhaza.hu/muzeum/sajtoszoba/atvagva.html

Bár tavaly ősszel Németh Miklós akkori miniszterelnök szerint nem az ő érdeme.

finalNmbr 2011.03.24. 23:35:55

@GMÁTÉ: Ki kellett volna.. így van..

altec 2011.03.24. 23:37:09

@tol-vaj-orban: egyetértek veled! földet rá!

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.24. 23:37:14

@EvilHedgehog:

"Neked fingod sincs a liberalizmusról.

A keresztényi megbocsájtás olyan jogon lehet elvárni egy kereszténytől, mint a susztertől azt, hogy értsen a cipőtalpaláshoz."

Mivel igyekeztél a tőled telhető legkulturáltabban fogalmazni, ezért szívesen válaszolok neked.

Egyrészt köszönöm az épületes értekezést a 20. és 21. századi liberalizmus kvintesszenciájáról.

Másodszor: neked fingod sincs a keresztényi megbocsájtásról. Mint azt bizonyára nagyon jól tudod, a bűnbocsánatot meg kell, hogy előzze valami keresztényéknél. És ez nemcsak maga a bűn, hanem a _bűnbánat_ is. Rémlik neked bármilyen mea culpázós rész Gyuszkótól?

@Napkutya:

Sajnos igen. Ha engem kérdezel, akkor szerintem nyugodtan ki lehetne kergetni őket a Parlamentből vagy a Sándor-palotából, mint anno a kufárokat. Látod, egyetértünk.
Bár azt szomorúan vettem észre, hogy nem voltál képes felfogni a mondandóm lényegét: nevezetesen az ÁVH-s vagy pufajkás egyáltalán nem egyenlő a KISZ-essel, az úttörővel vagy a párttaggal. Pont úgy, ahogyan az SS-es sem egyenlő a náci párttaggal vagy a HJ-essel.

ökörpöröly 2011.03.24. 23:39:10

@altec: Hát eddig se volt az!:) Egyébként reakciók nagy része a FIDESZ-nek is szól. Tele van már a töke az embereknek velük!
A FIDESZ összeszedett mindenféle szemetet, hogy minél nagyobb bázist fedjen le, a kommunista miniszterek és miniszterhelyettesek megférnek az 56-os utcanővel. :) Szép kis katyvasz!:)

Petykabá 2011.03.24. 23:39:41

@zebugata: Ok. Magának igaza van. Komolyan. Már százszor megfogadtam, hogy nem kommentelek. Ez a műfaj kihozza az emberből az ellentétek szélsőséges védelmét, és rengeteg energiát emészt, és indulatot kelt. Megyek is aludni. Köszönöm zebugata.

finalNmbr 2011.03.24. 23:41:14

@Labancz: net véd.. tökös vagy? dobj egy helyet és egy időt. Ottvagyok és megdumáljuk barátom..

labancz@mpp.hu

nem fake, meg fogom kapni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.24. 23:41:47

@Dövan:

Látszik, hogy nem ismersz.:P

Tessék, a Die Welt-nek nyilatkozott:

index.hu/belfold/horn1956/

"Én a pufajkás osztagban (Steppenjackenbrigade) a törvényes rendet védtem."

Amúgy ki is tüntették ezért még Kádárék.

Fatal Error! System Halted! 2011.03.24. 23:44:27

@ökörpöröly: ő az lő példa arra, hogy bárkiből lehet parlamenti képviselő...

ökörpöröly 2011.03.24. 23:45:42

@[Lombroso]: Ki lehetne kényszeríteni valahogy, hogy Wittner Mária számoljon el, hogy vele miért kivételezett a kommunista bíróság, mikor vádlott társai közül mindhárom halálra ítéltet kivégezték? Mi lehetett az indoka annak, hogy pontosan az elsőrendű vádlott kapott kegyelemből életfogytiglant -melyből "csak" 13 évet kellett leülnie-, mikor minden vádpontban megállapították a bűnösségét?
Államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával, minden fegyveres tevékenység nélkül rengeteg embert ítéltek halálra és végeztek ki!
Wittner Mária megmenekülése több mint gyanús! A nagy elszámoltatásban ő is elszámolhatna ezzel az érdekességgel, hiszen parlamenti képviselő és közszereplő!

cso zsi 2011.03.24. 23:45:49

@GMÁTÉ: Mielőtt lelibsiznél, nemrég már lenáciztak. :)))
'56-ban adott egy 24 éves fiú, meg egy 19 éves félárva lány, aki 17 évesen szült.

@Exploiter: Erről van szó.

ökörpöröly 2011.03.24. 23:46:43

@Mj: Szép jó estét!:) Hogy-hogy errefelé?:)

indapass90210 2011.03.24. 23:49:52

@Mj: tényleg nem ismerlek. De bírom az okos csajokat!

altec 2011.03.24. 23:52:49

@Steve_Jobs: provokálsz itt!? hát most megkapod: a büdöskurvaanád, akinek ahelyett, hogy lecsorogtál volna a torkán,inkább belecsimpaszkodtál rothadó petéjébe, hogy förtelmes torzszülöttként az apádbujakorosfaszát szopva cseperedjél fel, odvasfogú, bűzösszájú töketlen visszamaradt felnőttnek, aki sikertelen balsorsú baszatlan nácinyilaspribék buziköcsög létét próbálja ijesztgető betűvetéssel igazolni, pedig se helye se nője se pasija nincs, csak a testén élősködő férgei. vagyis kapdbe a gázcsapot de előtte kapj görcsősgombásótvaros kezedbe égő gyufát, hogy majd a biztosan felrobbanó agyatlan lufifejed mint secco díszítse a közöségi szállás vakolatlan falát!

ökörpöröly 2011.03.24. 23:52:55

@Mj: Horn Gyuszi és szépen tudott hazudni:
"WELT.de: Mi nyűgözte le a kommunizmusban akkortájt?

Horn: Először is szeretném világossá tenni, hogy 1956 nem a kommunizmus elleni harc volt. A felkelők sem akarták eltörölni azt. Ezt manapság gyakran helytelenül ábrázolják. Német származású munkásgyerek vagyok. Apám az ellenállásban harcolt a nácik ellen, a kommunizmusért, és ezért ölték meg. Nyomorúságos helyzetben éltünk. A kommunizmus akkoriban segített, hogy normális életet élhessünk. De ez ma már a múlt. "

Wikipédia:

Horn Gyula 1932. július 5-én született Budapesten, a Szent István Kórházban, a Horn család harmadik gyermekeként. Édesapja Horn Géza izraelita vallású szállítómunkás, bútormunkás, édesanyja az evangélikus vallású Csörnyei Anna gyári munkásnő.

Most német vagy zsidó?:)

Labancz 2011.03.24. 23:53:47

@Steve_Jobs: ne törd magad, elfáradsz. megyek én. hová is? :)

finalNmbr 2011.03.24. 23:55:22

@Labancz: Mailcím az elözőben :) dobj rám privit aztán megdumáljuk

ökörpöröly 2011.03.24. 23:56:09

Mindenkinek jó éjszakát!

nyárspolgár 2011.03.24. 23:56:33

Repedtsarkú kurva volt '56-ban. Orbán bevitte listán a parlamentbe, legyen egy kis pénze. Esze nem sok volt, látszik is. Több szót nem is érdemes pazarolni rá.

Labancz 2011.03.24. 23:57:20

@Steve_Jobs: mi vagy te Rózsa Sándor, hogy bujdokolnod kell? itt akarom látni!

ökörpöröly 2011.03.24. 23:57:34

@Steve_Jobs: Rakjátok fel az internetre is a verekedést! Hagy élvezze a nép a szurkolók csatáját!:)

Dr. No 2011.03.24. 23:59:06

Wittner Máriának igazából nem ezzel az egy bunkóságával van a baj, hanem hogy egyetlen ettől eltérő, emberileg példamutató mondata nem volt húsz éve. Mindez persze nem érinti az 56-os hősiességét, nekünk, úgy látszik, ilyen hősök jutnak.

ökörpöröly 2011.03.25. 00:01:18

@nyárspolgár: Viszont 19 évesen nem is nézett ki rosszul.:) Lehet, hogy spicliskedése mellett a feltételezett prosti előélete mentette meg a kötéltől?:)
Szívesen venném, ha a kedves adófizetők pénzéből eltartott képviselő elmesélné, hogy furcsa módon miért menekült meg első rendű vádlottként, amikor 3 társát felakasztották? Többszörös gyilkosság, állam elleni szervezkedés, rablás, tiltott határátlépés... Aztán kegyelmet kap? Nem életszerű, a töredékéért akasztottak fel embereket!
Wittner Mária számoljon el a társadalom előtt!

indapass90210 2011.03.25. 00:02:03

Azt, hogy pina, írta már valaki?

finalNmbr 2011.03.25. 00:02:12

@Labancz: Mit akarsz itt látni?:)

ökörpöröly 2011.03.25. 00:05:02

@Dr. No: Az nem nő és nem anya, aki eldobja a gyerekét, kellemes állását -titkárnő- és gépírónő volt- azért, hogy Budapesten éjszakai életet élhessen! Az is érdekelne, hogy 17 és 19 éves kora között, amikor nem volt egyetlen bejelentett munkahelye se, akkor miből élt? Néha gondoskodott az eldobott gyermekéről?
Egyáltalán nem illik bele az élete egy konzervatív, tisztességes nő szerepkörébe! Nem hazafi volt, hanem egy kalandor, aki "bebukott"!

EvilHedgehog 2011.03.25. 00:05:22

@EvilHedgehog: A cipész is akkor talpal cipőt amikor akar...viszont amikor ezt teszi akkor ELVÁRják hogy helyesen tegye....

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.03.25. 00:07:04

@Petykabá: "Azzal senki nem foglalkozik, hogy azok akiket megtörtek, azokban milyen súlyos traumát okoz, hogy akik megalázták őket, azok ma is be be ugathatnak és nincs elszámoltatás."

Igazad van öreg. Nagyapámat két háborúba vezényelték ki. Az elsőben évekig volt fogoly Szibériában, a másodikban megsebesült. Hat gyereket nevelt fel, közben elvették a javait a kommunisták és belekényszerítették a TSZ-be. (Ha valakinek ismerős esetleg, hogy az állam hogyan lopja el az emberek tulajdonát, mint idén januárban... utána meg nekiáll alkotmányozni.)
Viszont 200 ezer ember nem volt annyira szerencsés, mert ott maradt elesve a Don-kanyarban. Az ország kétharmada elveszett, és újfent Észak-Erdély is... aztán jöttek az oroszok...
Nem akarom védeni a kommunistákat, de az a másik oldal, a "keresztény és jobboldali", illetve "nemzeti" mikor fog bocsánatot kérni a néptől? Mert speciel van is miért...

nyárspolgár 2011.03.25. 00:16:16

@ökörpöröly: Nem csak neki kellene elszámolni a társadalom előtt hanem annak is, aki rátette a listára. A Fideszeseket ugyan nem sajnálom, de valakit így biztos lelökött a listáról.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 00:17:09

@cso zsi:

Érdekes, Horváth István, akkori belügyminiszter is elvitatja Horn érdemeit. Már ha azt érdemnek tekintjük, hogy egy akkor már hónapok óta felszámolt "vasfüggőny" szándékosan fenntartott 10 méteres szakaszát átvágta a kamerák előtt.

@ökörpöröly:

Érdekes felvetés, ugyanezt el lehetne sütni mindenki Göncz Árpi bácsijánál vagy Mécsnél is.
Bár érdekes, hogy te az életfogytiglan és a halál között komoly minőségbeli különbséget látsz.
Az '56-os megtorlásoknak párszáz áldozata volt. Ez persze nem a honi et.-akon múlt, Kádár körmenetben akart akasztani (Húsvét volt, na), Biszku (ismerős név, ugye?) pedig mélységes sajnálatát fejezte ki a "fizikai megsemmisítések" csekély száma miatt. A szovjet et.-ak viszont jelezték, hogy vissza kéne venni a forradalmi hevületből. Így a másodfok sokszor enyhített az 1. fokú vérbírók (remélem nem kell külön értekezést tartani erről a terminus technicusról) ítéletein. A hatvanas években pedig általános közkegyelemben részesültek az '56-os (élő) elítéltek.
Természetesen, ha gyanúsnak tartod Wittner kiemelkedő karrierjét, amit a Kádár-korban futott be, mint varrónő, akkor jogodban áll kutatni. Nem lehetetlen hozzájutni levéltári adatokhoz, amelyek igazolnák az egyelőre eléggé ingatag lábakon álló teóriádat.

Tudod, nem csak MJ olvasta azt a kommentedet, amelyikben kifejtetted, hogy trollkodással kell sulykolni a jónépbe közhelyes faszságokat. Tudom, hogy ez akkor még csak a "cigány Száddámra" vonatkozott, de ahogy elnézem, kiterjesztetted a tevékenységi körödet a "mindenki gyanús, aki nem gyanús" axiómára is.

vauvauvau 2011.03.25. 00:17:39

Ez a Wittner Mária nevű öreglány mit keres ott a parlamentben? Adja át a helyét a fiataloknak, húzzon el a nyugdíjba, ne foglalja a helyet. Nem aza baj, hogy öreg, hanem egy iq nulla.

sanche_ 2011.03.25. 00:18:31

@Petykabá:

"Attól is hányok, hogy Orbán 2/3-a diktatúra. Hogy mer (egyébként jogszerűen) alkotmányozni, anélkül, hogy 4/5, meg 6/7, meg húsz évig mindenki írja alá, aki az országház közelébe megy, különben kuka az alkotmány. Ez a savanyú a szőlő helyzet barátaim."

Igazságszerint nagyon felületesen látod a dolgot. A 2/3 lehetőségnek békeidőben, demokratikus országban egyszerűen léteznie se szabadna.
Főleg nem olyan választási rendszerben, ahol az emberek 55 százalékának a 60%-a szavaz egy pártra.

A 2/3 mint lehetőség háborúban lehet értelmes, normál esetben, Európában NEM.
És ezt még a vörösök is belátták anno.

Van az a mondás, amit már többször Viktor fejéhez vágták és bár régi, mintha neki találták volna ki: "Az igazság nem mindig a többség oldalán áll".

És felületesen, persze igazad van. De ez olyan, mintha azt mondanám, hogy bárkit megölhetsz, nem fogsz érte felelni. Gyilkolnál? Mert én nem. És a többség szintén nem. Ugyanakkor az, aki gyilkolna, egy köcsög gyilkos lenne, függetlenül attól, hogy épp jogilag, törvényileg megtehette. Érted? Nem a játékszabályok megszegése, vagy eltörlése jelenti a diktatúrát!

Amúgy a médiatörvényt sok oldalról támadják, de a legrosszabb részéről nincs szó: mégpedig arról, hogy a médiahatóság KIZÁRÓLAG fideszes emberekből áll. És ez tudod miért nem tűnik fel a nyugatiaknak? Azért mert lehet, hogy náluk is így működik, csak egy nyugati politikus fejében MEG SE FORDUL, hogy ezt úgy használják ki, ahogy nálunk BIZTOSAN kifogják.

Vagy, ha akarsz még a diktatúráról: A Liszt Ferihegy. A földrajzi bizottság nem támogatta a névváltoztatást, hallottad, hogy mi történt? Kirúgták őket, még a munkahelyükről is!! Ilyen durva dolog még Rákosi alatt, a legdurvább kommunista pokolban se volt. Az, hogy valakit eltávolítottak, elvették a szavazati jogát az volt, dehogymég a munkahelye után is utánanyúlnak! Ilyen nincs. És a 21-ik században van.Itt. És Te ezt nem tartod diktatúrának?
"A testület egyes tagjai néhány nappal azután kapták meg felmondólevelüket, hogy leszavazták a Ferihegyi repülőtér nevére tett kormányjavaslatot. Az ügy azért különösen meglepő, mert a renitensek közül néhányat nem a bizottságból távolítottak el, hanem a bizottsági tevékenységüktől független munkahelyükről."

Ha ez neked nem diktatúra, akkor a diktatúra szó neked nem is létezik. És végső soron nem is nagy butaság, mert mit akarsz diktatúrának nevezni? Sztálin diktátor volt? Miért? Törvényt szegett? Nem.. betartott minden törvényt..főként a sajátjait. Hitler diktátor volt? Miért? A nép megválasztotta és bizalmat adott neki! Akkor miért diktátor, hiszen csak élt a játékszabályok adta lehetőségeivel!

A diktátorság sosem arról szól, hogy nulla a támogatottság, hanem arról, hogy a hatalom egyetlen kézben van és ebből egy fél pillanatra sem engednek.
A diktátor és a nemdiktátor közt annyi a különbség, hogy az előbbi kihasználja a helyzetet az egyeduralmához, az utóbbi meg lásd, nem él vele. És bármilyen furcsa, a döntő többség soha nem élne vele. Sem a volt kommunista Hornék, de egyetlen nyugati párt sem élne vele ilyen szemrebbenés nélkül.

Magyarországon, amióta pártok léteznek, soha sem volt 2/3-os támogatottság, egy pillanatig sem. A normális országokban nem kell félni, hogy kétharmadozni kell, nálunk már nyilvánvaló, hogy rossz a választási törvény. 2/3-ot akkor lehessen csak szerezni, ha a választok 90%-a elmegy szavazni, és a 90% 2/3-a egy pártra szavaz. De mondom, ilyen még nem volt. a lehetőséget meg lehet hagyni, tényleg jöhet még káosz és világháború és akkor a demokrácia csak hátráltató erő. De addig...

ps: Szerintem azért vagy tájékozatlan, vagyis azért nem érted a diktatúra fogalmát, mert amerika évek óta azon igyekszik, hogy a saját szennyes rendszerét szembeállítsa az ellenfelei rendszereivel.
Kikált nagy diktátorokat és úgy folyatják a médiát, mintha azok valami támogatás nélküli akárkik lennének. Baromira nem támogatás nélküliek. Ahogy egy átlag kínai, vagy szingapúri ember, semmivel sem kevésbé szabadabb, egy akármilyen amerikainál. Órákig lehetne sorolni a pro és kontrát, hogy melyik országban mit lehet és mit nem lehet csinálni, de a lényeg az, hogy ugyanannyira vagy szabad. Hiába terjeszt mást a világ.
És míg Kadhafiról meg a többi diktátorról azt terjesztik, hogy mindenki utálja, addig persze, hogy nem értitek, hogy miért diktátorozzák le Viktort, hiszen Ti szeretitek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 00:18:41

@ökörpöröly:

Neked számít?:P Nekem az számít, hogy mit tett.

vauvauvau 2011.03.25. 00:19:19

Wittner Marika, így mutatsz példát a fiataloknak, hogy kell viselkedni?
Házasság csak férfi és nő között?
Ti mondjátok meg, hogy éljem az életemet?
Ez a kormány egy nagy nulla.
Diktáló diktátorok, magyar köntösbe bújva. Rohadt mocskos ingyenélők.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 00:20:23

@ökörpöröly:

Viszont!:) Csak úgy, urban legendek eloszlatását még mindig szívesen vállalom.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 00:21:07

@Dövan:

Téged viszont szoktalak látni szakítóson.:P

ikszel 2011.03.25. 00:25:54

@ökörpöröly: úgy tűnik egész jól működik ez az "oszd meg és uralkodj" elv :)

Dr. No 2011.03.25. 00:26:44

@ökörpöröly: Én ilyen dolgok alapján nem próbálnám megítélni őt. Az viszont, hogy a rendszerváltás óta - amikor megjelent közszereplőként a nyilvánosságban - egyetlen emberi mondata nem volt, annyi se, hogy "gyerekek, tanuljatok jól, mert többre viszitek az életben", hanem minden alkalommal és testhelyzetben kizárólag "a kommunisták" elleni gutaütött acsargás volt az összes mondanivalója, ez viszont magáért beszél. Soha nem jöttem rá, mivel foglalkozik a Parlamentben, az adórendszerrel, az oktatással vagy a szociális kérdéssel, esetleg a nőpolitikával? Mondjuk egy ilyen beégett agyú, antikommunista zombi pontosan illik a Fidesz politikáról alkotott koncepciójába.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 00:35:51

@EvilHedgehog:
"A cipész is akkor talpal cipőt amikor akar...viszont amikor ezt teszi akkor ELVÁRják hogy helyesen tegye...."

Ennyi? Ezzel a teljesen irreleváns, még csak távolról sem hasonlító analógiával akarod elkerülni annak beismerését, hogy úgy nyilatkozol a keresztényi megbocsájtásról, hogy lövésed sincs annak a fogalmáról? Nem lenne korrektebb egy "Bocsi, benéztem."?

nyárspolgár 2011.03.25. 00:37:13

A Fidesz jobbnak látta, ha még este "megbocsátó szép üzenetet" küld az embereknek. Nem bírta tovább, hogy egész éjjel ezt hallgassák!!!

nyárspolgár 2011.03.25. 00:45:12

@Dr. No: Pont az ilyeneknek kell kiabálni szavazáskor, hogy mit kell nyomni: igen, nem, tartózkodás. :)

indapass90210 2011.03.25. 00:59:50

@Mj: nem tudom, hogy jó a megítélésemnek, vagy sem :D

Hegyirablo 2011.03.25. 01:16:58

Én ugyan nem voltam ott 1956-ban, de elsőkézből vannak történeteim Marika néniről, mert hogy a záhonyi Szűcs Sándor a bácsikám (aki valódi '56-os volt, nem ilyen mű hős), és nem volt fukar elmondani, ki is az a Wittner Mária.

Meséljek?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 01:19:53

@Dövan:

Szerintem a szakítóson írt kommentek alapján nem sok ember ítélhető meg en bloc helyesen.:) Én is kommenteltem oda nemrég, de éppen egy trianonos, földrajzos kérdésben.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 01:21:13

@Hegyirablo:

Engem érdekelnek a sztorik, bár attól nem fogom eleve hitelesnek tartani őket, hogy a "záhonyi Szűcs Sándor" mondta, hiszen ő is ember.:P

kamuszutra 2011.03.25. 01:23:05

úgy látom ennek az öregasszonynak az élet a legnagyobb büntetés.

Hegyirablo 2011.03.25. 01:25:48

@Mj: Mi oka lett volna hazudni? Vannak valódi 56-osok, és vannak ilyen wittner máriák, megélhetési 56-osok. Inkább hiszek neki, egy embernek, aki ha nem jön közbe a forradalom közlekedési miniszter lett volna, így viszont a Norvég Királyi Vasút főmérnöke lett.

Wittner, a 8 általánost végzett szava egy nemzetközileg elismert politikus és vasúti mérnök szavaival szemben. Ez itt a helyzet!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 01:39:48

@Hegyirablo:

Nem kell hazudni ahhoz, hogy szubjektív legyél, elég csak embernek, szemtanúnak lenned. (Ezt egyébként töri szakon is elmondják, meg te is tudod, ha mondjuk átélted 2006 őszét.) Másrészt nem a végzettség tesz hazuggá vagy szavahihetővé egy embert. Az akkor 60 éves dédapámat, aki a jászberényi forradalmi bizottság tagja volt, és a város fényképészeként fotózta az eseményeket, például úgy összeverte egy ávéhás, hogy 4 év múlva, sok szenvedés után bele is halt - pár éve legalább van egy kopjafája a temetőben -, úgyhogy nekem nem kell valódi meg megélhetési '56-osokról beszélned.:)

Szóval, inkább a lényegről beszélj, mit mondott Wittner Máriáról Szűcs Sándor?

Hegyirablo 2011.03.25. 01:52:29

@Mj: Volt egy tanárom az egyetemen, talán ismered, Szegvári Katalin a neve. Ő 9 éves volt 1956-ban, elmesélt egy történetet. Egy 16 éves taknyos, géppisztollyal a kezében lement a pincébe, ahol meghúzták magukat ők és a szomszédok, és megkérdezte vannak-e ott zsidók.

No, ez a "ti" '56-otoknak az egyik oldala.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 02:00:28

@Hegyirablo:

Amennyiben arról az N.SZ.K.-ról van szó, akinek akkora problémái voltak az alkohollal, hogy mára már egy értelmes mondatot nem bír összerakni - ajánlott irodalom az EÁJT tankönyv -, akkor engedtessék meg nekem az enyhe kételkedés egy 9 éves kislány emlékeivel kapcsolatban. Mivel akkor fent nevezett "lány" 26 éves volt.
Pedig az akkor valóban 9 éves anyámat is bújtatták a zsidó származású, már '45 előtt kommunista szülei, úgyhogy ennyit arról, hogy mi az "én" 56-om.

Ráadásul ez még mindig nem Szűcs sztorija.

Mokrivtsák Pónika (törölt) 2011.03.25. 02:10:13

@Hegyirablo: Meg tudom érteni! Nekem a nagyapámat gyilkolták meg 3 éves korában Auschwitzban!!!!!!

Hegyirablo 2011.03.25. 02:16:17

@Mj:

Hú, ez ám egy érv, problémái voltak az alkohollal! Honnan tudod, te voltál az addiktológusa. Én meg rólad azt hallottam, hogy nem veted meg az animalszexet!

Érted a hasonlatot? Le lehet ám írni bármit, azt is, hogy Szegvári Katalin alkoholista, csak hát alá kellene támasztani valamivel, mert ha nincs alátámasztva, akkor csak rágalmazás.

Sejtem, hogy te erre azt írnád, "wittner máriával kapcsolatos dolgok is csak rágalmazás!". Nos, nem. Levéltár, kérem alásan, levéltár! Érdekes dolgokat lehet ám ott találni, ami nyilvánosságra került a vén kurváról, azt érdemileg nem is tudta tagadni.

Én sosem foglalkoztam történelmileg és ideológiailag sem 1956-al. Én csak találkoztam különböző emberekkel életem 31 éves során, és ők szinte kivétel nélkül a következőket mesélték nekem 1956-ról:

- köztörvényes bűnözők jutottak fegyverhez
- az un. "hősök" jelentős része korábban a nyilas párt tagja vagy szimpatizánsa volt
- '56 baloldali forradalom volt <-- mindezt talán alá is támasztja, hogy Jánosi Katalin melyik oldalhoz húz.

Szóval én csak hallottam sok embertől, hasonló dolgokat, ebből levontam egy következtetést. Nem tartom valószínűnek, hogy ha százaktól hallom ugyanazt egy dologról, akkor annak nincs valóságalapja.

kén-e egy nick? 2011.03.25. 02:20:28

@Lone Starr:
Ha Horn Gyula a 200 szavas szókincsűek miniszterelnöke, akkor kiknek a köztársasági elnöke Schmitt Pál?
A beszédképtelen makogóké?
A Fidesz ex-alelnökéről beszélünk, ugye...

Mokrivtsák Pónika (törölt) 2011.03.25. 02:22:46

@Hegyirablo: - az un. "hősök" jelentős része korábban a nyilas párt tagja vagy szimpatizánsa volt

Azok voltak! Nekem 45-ben egy nyilas elrabolta a füstölt libacombos pászkagyrosomat, amit uzsonnára kaptam! Aztán 56-ban felismertem! Ott volt a kezében!

Hegyirablo 2011.03.25. 02:31:22

Ja, még valami!

wittner máriát a családi háttere és a szociális körülményei alapján a kor egy olyan alakjának képzelem el, amely nagyjából megfelel annak a csőcseléknek, akik tévészékházat gyújtogattak, majd ki is fosztottak (bár azt mai napig nem értem, miért lopott el pár újnáci pl. BETA kazettákat, sem lejátszani, sem eladni nem tudja).

De persze a vén kurva erre is megmondta a frankót: "Dehogy fosztották ki azok a büfét, fizettek érte!". Aha, bazdmeg, éjszaka mi! Készpénzzel vagy kártyával, de akinél éppen nem volt egy sem, az később átutalta.

Lángoló autó 3 millió. Kifosztott büfé 1 millió. Az országot lejáratni felbecsülhetetlen. Valamit nem lehet pénzzel megvenni, minden másra ott a MasterCard!

Bravó, mariska néni és elvbarátai!

Szociológiából az elsők között van a tananyagban: a személyes sikertelenség, szorgalom vagy tehetség hiányában adódó keserű élettől adott frusztráltság egyenes út a szélsőségekhez, a gyűlölködéshez, a más népcsoportok (pl. zsidók, cigányok) hibáztatásához.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 02:35:16

@Hegyirablo:

Nem mintha arra építeném az érvelésemet, hogy Nagyné tényleg alkesz, az is lehet, hogy csak leépült, trehány, vagy mittomén, de ha már ennyire erőlteted, játsszunk el ezzel a gondolattal is.:)

Én is sok embertől hallottam ugyanolyan információtartalmú sztorikat N.SZ.K.-ról - ahogy te is '56-ról -, azaz te pont azt az érvet nem fogadod el nálam, ami nálad evidenciaként érvényes. Plusz tényleg jó szívvel ajánlom az EÁJT tankönyv amerikai alkotmányozásról szóló részét, amiből jó, ha egy értelmes mondatot ki lehet hámozni. Továbbá, ami a LÉNYEG, még mindig nem sikerült áthidalnod az 1956-ban 9 éves kislány és Nagyné Szegvári Katalin 1930-as születési dátumának ellentmondását.
Személyeskedés helyett pedig jó lenne, ha előállnál már azzal a bizonyos Szűcs-féle sztorival, különben kénytelen leszek azt hinni, csak fel akartál vágni valamivel, és amikor pechedre rákérdeztek, kisült, hogy tulajdonképpen semmit sem tudsz.

Tőlem egyébként az a véleményed '56-ról, amit nem szégyellsz - egészen addig, amíg nem tagadod a kommunizmus bűneit nagy nyilvánosság előtt -, hála Istennek nekem szerencséltetett töri szakon '56-os kutatótól is tanulnom, úgyhogy nyugodtan megengedhetem magamnak, hogy középkiskolában forradalomként és szabadságharcként fogok róla megemlékezni. Merthogy az is volt.

Szóval a LÉNYEGET szeretném olvasni már, nem Nagyné hogylétéről vagy az '56-os véleményedről kívánok akadémiai vitát tartani.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 02:38:21

@Hegyirablo:

Már megint nem a lényeg, csak a fröcsögés... Azt hittem, valami újjal is tudsz szolgálni.

"a személyes sikertelenség, szorgalom vagy tehetség hiányában adódó keserű élettől adott frusztráltság egyenes út a szélsőségekhez, a gyűlölködéshez"

Amúgy te most gyűlölködsz, nem?:)

kén-e egy nick? 2011.03.25. 02:40:03

@ökörpöröly:
A Wikipédia mint megbízható forrás?
Na ne röhögtess.

A Ringo Starr-ról (valami Beatles nevű liverpooli hobbizenekarban csörömpölt pár évig, de már régen) szóló ANGOL nyelvű (azaz a magyarnál pl. jóval szigorúbban ellenőrzött) szócikkében kb. 2008 elejétől több mint 1 évig élt egy olyan bejegyzés, amit pár huncut honfitársunk tett oda - direkt annak tesztelésére, hogy mikor veszi észre és javítja ki a Wiki közössége a nyilvánvaló blődlit -, miszerint Ringo Starr egy MAGYAR kerületi kisközösségi rádióban (ezek azok a kis rádiók, amelyekben mindenki ingyen dolgozik, a Tilos ezek közül a legnagyobbak közé tartozik) lesz társműsorvezető és DJ.

Mokrivtsák Pónika (törölt) 2011.03.25. 02:41:47

@Hegyirablo:
Szociológiából az elsők között van a tananyagban: a személyes sikertelenség, szorgalom vagy tehetség hiányában adódó keserű élettől adott frusztráltság egyenes út a szélsőségekhez, a gyűlölködéshez, a más népcsoportok (pl. zsidók, cigányok) hibáztatásához

A négereket kihagyták! Ezért nem veszi a sok rasszista szegény Pákó kazettáit sem!

kén-e egy nick? 2011.03.25. 02:47:46

@Mj:
Nem lehet, hogy a tévés Szegvári Katiról van szó?

www.mtv.hu/arckepcsarnok/index.php?_page=adatlap&_id=92

Eszerint 1947-es születésű, stimmel 1956-ra a 9 éves kor.

kén-e egy nick? 2011.03.25. 02:48:45

@Hegyirablo:
Szerintem másik Szegvári Katalinról beszél.

Hegyirablo 2011.03.25. 02:49:29

@Mj: Azt gondolom, hogy neked fogalmad sincs, kicsoda az a Szegvári Katalin. Ezt viszont szégyennek tartom, akárhány éves is vagy, nem ismerni a hazánk egyik legelismertebb kultúrális újságíróját, függetlenül attól, hogy az illető melyik oldalhoz tartozik, vagy hogy mi a véleménye 1956-ról. Sajnos az egyetem amit elvégeztem is tele volt a hozzád hasonlókkal, akik nem tudták - csak pár példa - ki az a Kósa Ferenc, Gács Rezső, Esterházy Péter Kis magyar pornográfia című könyvére azt hitték, hogy pornóregény, stb, had ne soroljam, pedig lehetne napestig.

A lényeget leírták már itt páran, közben eljutottam ezekhez a hozzászólásokhoz. wittner egy kurva volt, a "hősök" egymásnak adták, vagy hogyan kell ezt írni. Támasszam alá ezt tényekkel? Hát legyen. 17 évesem törvénytelen gyereket szül, amit állami gondozásba ad, az apját nem is lehet tudni, hogy ki (alma-fája - anyja-lánya), stb.

A többit meg amit tudok, azt már nem veled fogom megosztani, cica.

Hegyirablo 2011.03.25. 02:50:27

@kén-e egy nick?: Fogalma sincs ki az a Szegvári Katalin. Szégyen! :(

Mokrivtsák Pónika (törölt) 2011.03.25. 02:51:51

@kén-e egy nick?: Ki? Ringo Starr? (bocs klotyón voltam, nem tudtam figyelni!)

Mokrivtsák Pónika (törölt) 2011.03.25. 02:55:37

@Hegyirablo: A többit meg amit tudok, azt már nem veled fogom megosztani

Meg ne mondd neki! Dögöljön meg hülyén! Megérdemli!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 03:02:34

@kén-e egy nick?:

Na, nála stimmel, megnyugtató, hogy egy no name újságíróról van szó - ja, bocs: "SZOT-díj (1985)
Táncsics Mihály-díj (1995)", utóbbit drága Bolgár úr is megkapta:) -, és nem egy olyan professor emeritáról és akadémikusról, akinek inkább a neve cseng jól, mint a teljesítménye kivételes. Mellesleg végig vagy Nagyné, vagy N.SZ.K. névvel illettem, Hegyirablo legalább annyit írhatott volna, hogy ő nem Nagyné, és nem írt EÁJT tankönyvet, mivel nem is jogász.

@Hegyirablo:

Amúgy ja, tényleg szégyen, hogy nem járhat mindenki kommunikáció vagy magyar szakra, így az akadémikusra gondoltam.:) Nálad meg micsoda szégyen, hogy nem ismersz egy akadémikust, pff. Na, még rugózzunk ezen a félreértésen, amiből te szánalmas műveltségi kérdést csinálsz, vagy leírod már végre azt a Szűcs-sztorit?:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 03:04:45

@Hegyirablo:

"A többit meg amit tudok, azt már nem veled fogom megosztani, cica."

Szóval sz@rt se tudsz, de tök jól hangzott, hogy mennyire bennfentes vagy, aztán most koppansz, amikor véletlenül valaki rákérdez kíváncsiságból, és mindjárt jön a személyeskedés, a "becézés", meg a terelés.:P

Hegyirablo 2011.03.25. 03:11:46

@Mj: Ez nem kommunikáció vagy magyar szak kérdése, ez általános műveltség és hazád köz- politikai- és kultúrális életének ismerete kérdés. Függetlenül attól, hogy kedvelem-e az illetőt vagy sem. Én nem kedvelem Makovecz Imrét, de tudom kicsoda, és még építész sem vagyok, nem is jártam semmilyen műszaki karra sosem.

Ennyi. Te az a kategória vagy, akikkel sajnos az összes felsőoktatási intézmény tele van jelenleg. Az retek klubbon, való- és celebvilágon nevelkedett korosztály, akinek Szegvári Katalin névtelen senki, de Vad Katalin meg művésznő.

Jól mondta egy IGAZI konzervatív-jobboldali barátom, a felsőoktatást újra elitképzéssé kellene tenni, hogy a hozzád hasonlók a közelébe se kerülhessenek.

Hogy mondta szegény Hofi korunk ifjúságáról:

"A jövő záloga. Hát dögöljek meg, ha kiváltom!"

Hegyirablo 2011.03.25. 03:14:48

@Mj: Cica, veled nincs mit beszélnem tovább. Nem vagyunk egy szinten. Te félművelt, tájékozatlan, magyar közéletből sík hülye vagy. Próbálhatod menteni a helyzetet, de ezt az égést nem mosod már le, és hidd el, bármit írsz, rá tudok kontrázni, azért, mert sokkal okosabb, műveltebb és tapasztaltabb vagyok, mint te. Tehát ezt már buktad, javaslom vonulj vissza, mert reggel már nem csak ketten fogják látni, hogy milyen műveletlen vagy.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 03:18:16

@Hegyirablo:

Makoveczet én is ismerem, úgyhogy innentől kezdve ne menjünk már el abba az irányba, hogy szerinted vagy szerintem kit kell ismerni és kit nem. Bár mondhatnám, hogy gyere honfoglalózni, és akkor majd kiderül, ki mennyit tud miről. Sőt, le is mérhetnénk másodpercre, hogy melyikünk tudja hamarabb elsorolni az összes magyar királyt uralkodási évszámmal, akár hónap-nappal együtt, ha gondolod, hagyok rá neked pár nap tanulási időt.;-) Zárszóként inkább maradjunk annyiban, hogy ordít rólad, hogy semmit sem tudsz rólam, a továbbiakban pedig szeretettel ajánlom a kommentjeim olvasgatását, amiből kiderül, min is nevelkedtem valójában.:)

Mellesleg olvasnám már azt a Szűcs-sztorit, kár, hogy nincs is ilyen, ugye?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 03:24:20

@Hegyirablo:

Kíváncsian várom a reggeli kommenteket, amelyek mind-mind arról fognak szólni, hogy mennyire műveletlen vagyok.:D Például, hogy én az ismertebb Szegvári Katalint ismerem - persze nem a joggal meg az akadémikusokkal áll kapcsolatban, hanem a Való Világgal, amitől hányok:) -, illetve te állítólag ismersz egy Szűcs-sztorit Wittner Máriáról, én meg nem.:D

Összefoglalva a tevékenységedet: nevetséges, szánalmas és kisebbségi komplexusról árulkodik eddig az ide írt összes kommented. Az önellentmondásaidat nem oldod fel, érdemi választ nem adsz, ehelyett fölöslegesen személyeskedsz, és még vitakultúrád sincs. Tipikus művelt, okos és elit értelmiségi viselkedés, mit mondjak.

Hegyirablo 2011.03.25. 03:25:45

@Mj: Én Honfoglalóban is lenyomnálak, ne felejtsd el, ki koppant akkorát Szegvári-ügyben! A királyok miatt se aggódj, azt is jobban tudom nálad, mint ahogy minden mást is. Látom, hogy célbatalált a műveltségeddel kapcsolatos megjegyzésem, valószínűleg te is azon hallgatók közé tartozol, akik csak néz kerek szemekkel, amikor szóbakerül az előadáson valami, ami az általános műveltséghez kapcsolódik.

Hidd el, láttam ilyet eleget, pedig mindkét, a shanghai világranglistán rajta lévő egyetemre jártam.

Egyébként mérhetsz te bármit, másodpercben, meg akármiben, attól még műveletlen és tájékozatlan vagy.

Ennyi.

Butters77 2011.03.25. 03:29:04

hát azért Szegvári Katalint nem tudni kicsoda tényleg elég ciki...

Hegyirablo 2011.03.25. 03:31:52

Jaj, ha nem ipszilonnal írnád, még azt hinném Hisztina néni rokona vagy, ez mindent megmagyarázna! Kor, jogi egyetem, szélsőséges nézetek stimmel! :D

Hegyirablo 2011.03.25. 03:39:55

@Mj: Iwiwen meg beírod a "születési név" rovathoz, hogy "nekem is 4 jegyű évszám:)".

Képzeld, nekem nem. Nekem latin betűkből áll a születési nevem. :D

Tehát nem kellett csalódnom, hozod a korosztályod értelmi színvonalát! :D :(

Születési név nálad egyenlő születési év! :D :D :D

De ne aggódj, ezzel a szinttel köztársasági elnök még lehetsz! :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 03:40:47

@Hegyirablo:

Mint utaltam rá, az akadémikus Szegvárit nem ismerni gázabb, mint egy tucatújságírót, akinek még normális elismerés sem jutott.

"A királyok miatt se aggódj, azt is jobban tudom nálad, mint ahogy minden mást is."

Abszolút hihető, nyilván a méreteid is 35 cm-nél kezdődnek, az IQ-d pedig négyjegyű.:D

"Látom, hogy célbatalált a műveltségeddel kapcsolatos megjegyzésem, valószínűleg te is azon hallgatók közé tartozol, akik csak néz kerek szemekkel,"

Hm, diszgráfia?:) Ezek szerint te azok közé tartozol, akik nem tudják egyeztetni az alanyt és az állítmányt.:)

"amikor szóbakerül az előadáson valami, ami az általános műveltséghez kapcsolódik."

Nem tudom, hogy milyen összefüggésben van a jeles egyetemi teljesítményem a Szűcs-féle sztorival. Esetleg ezt az ellentmondást is feloldhatnád.;-)

"Hidd el, láttam ilyet eleget, pedig mindkét, a shanghai világranglistán rajta lévő egyetemre jártam."

Szegeden takarító voltál, az ELTE-n meg portás, vagy fordítva?:)

"Egyébként mérhetsz te bármit, másodpercben, meg akármiben, attól még műveletlen és tájékozatlan vagy."

Szerintem másodpercben inkább az asszony szokott téged mérni.:P Már, ha van persze, nem akarok én rosszat egy nőtársamnak sem.:)

"Ennyi."

Ez így elég szánalmas. Adok egy utolsó esélyt: vagy leírod a Szűcs-sztorit Wittnerről, vagy kénytelen leszek azt mondani rólad, hogy egy egyszerű, kisebbségi komplexusos hazug vagy, aki csak felvágni szeret, teljesítmény nincs mögötte. Úgyhogy jó éjt, öleld át szépen a trollkalapácsodat, és álmodj arról, hogy mennyi, de mennyi embernél vagy sokkal, de sokkal okosabb, szebb, műveltebb, nagyobb farkú...:)

Hegyirablo 2011.03.25. 03:46:00

@Mj: Mit szólnál hozzá, ha inkább elmagyaráznám mi a különbség a születési név és a születési év között? :D :)

Nem jó üzlet?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 03:46:27

@Hegyirablo:

Nem is a jogra jártam, ezek szerint diszlexiás is vagy.:D Egyébként remélem te is leszel olyan gerinces, hogy névvel és arccal vállalod a véleményedet.;-)

"Iwiwen meg beírod a "születési név" rovathoz, hogy "nekem is 4 jegyű évszám:)".

Képzeld, nekem nem. Nekem latin betűkből áll a születési nevem. :D"

Mégis mit kéne még a :) mellé raknom ahhoz, hogy felfogd az iróniát? Atyaég, rég találkoztam ekkora kreténnel... Ezért jár neked egy facepalm:

. . . . . .. . . . . . . . . . . ,.-‘”. . . . . . . . . .``~.,
. . . . . . . .. . . . . .,.-”. . . . . . . . . . . . . . . . . .“-.,
. . . . .. . . . . . ..,/. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ”:,
. . . . . . . .. .,?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .\,
. . . . . . . . . /. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,}
. . . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:`^`.}
. . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:”. . . ./
. . . . . . .?. . . __. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . :`. . . ./
. . . . . . . /__.(. . .“~-,_. . . . . . . . . . . . . . ,:`. . . .. ./
. . . . . . /(_. . ”~,_. . . ..“~,_. . . . . . . . . .,:`. . . . _/
. . . .. .{.._$;_. . .”=,_. . . .“-,_. . . ,.-~-,}, .~”; /. .. .}
. . .. . .((. . .*~_. . . .”=-._. . .“;,,./`. . /” . . . ./. .. ../
. . . .. . .\`~,. . ..“~.,. . . . . . . . . ..`. . .}. . . . . . ../
. . . . . .(. ..`=-,,. . . .`. . . . . . . . . . . ..(. . . ;_,,-”
. . . . . ../.`~,. . ..`-.. . . . . . . . . . . . . . ..\. . /\
. . . . . . \`~.*-,. . . . . . . . . . . . . . . . . ..|,./.....\,__
,,_. . . . . }.>-._\. . . . . . . . . . . . . . . . . .|. . . . . . ..`=~-,
. .. `=~-,_\_. . . `\,. . . . . . . . . . . . . . . . .\
. . . . . . . . . .`=~-,,.\,. . . . . . . . . . . . . . . .\
. . . . . . . . . . . . . . . . `:,, . . . . . . . . . . . . . `\. . . . . . ..__
. . . . . . . . . . . . . . . . . . .`=-,. . . . . . . . . .,%`>--==``
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . _\. . . . . ._,-%. . . ..

Hegyirablo 2011.03.25. 03:47:11

Hát ez kész, jön itt vele, hogy mekkora ész, aztán beég egy ilyennel, hogy születési név-év anomália! Ez mekkora már! :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 03:47:25

@Hegyirablo:

Az egyikről gondolom az ELTE-n tanultál, a másikról meg Szegeden, ugye?:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 03:48:13

@Hegyirablo:

Még mindig az irónia meg nem értésén rugózol, te szerencsétlen?:D Vicces, hogy én meg azon röhögök, ahogy te rajtam röhögsz.:))

Hegyirablo 2011.03.25. 03:49:08

@Mj: Jaj, de ócska magyarázkodás! Irónia, mi!? Inkább Schmitt Pál effektus! Mindegy, már írt valaki, hogy rakja fel a születési név ügyedet egy puruttya oldalra!!!! :DDDDD

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 03:50:28

@Hegyirablo:

Most halál komolyan, te tényleg nem érted a :)-t? Elmagyarázzam, hogy mit jelent?

Hegyirablo 2011.03.25. 03:50:41

@Mj: "Szerencsétlen"? Na, most kezd kínos lenni a helyzet, amikor jönnek az ilyen beszólások! Akkora!!! :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 03:51:59

@Hegyirablo:

No comment. Tehát ezek után leszögezhetjük, hogy semmiféle Szűcs-sztorival nem tudsz előállni.

Hegyirablo 2011.03.25. 03:53:19

@Mj: Duma-duma, bla-bla-bla, tipikus nagymagyar mellébeszélés.

Inkább ismernéd be, hogy a "születési név" szavakat "születési év"-nek olvastad. Ennyi lenne, nőnél is a szememben. Egy igaz magyar, keresztény, hívő ember nem ismeri el a hibáját tévedését? Ezért Isten haragja lesújt rád, a pokolban fogsz égni!!!

:)

Hegyirablo 2011.03.25. 03:56:13

@Mj: Szerintem azt sem tudod te, hogy ki az a Szűcs Sándor. A Szegvári és a születési név fiaskó után nincsenek már illúzióim. :(

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.25. 03:57:15

ezt a Wittner Mária szélkakast, már 56 ban fel kellett volna akasztani..akkor nem lenne a Parlament szégyene!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 04:07:35

@Hegyirablo:

"Inkább ismernéd be, hogy a "születési név" szavakat "születési év"-nek olvastad. Ennyi lenne, nőnél is a szememben. Egy igaz magyar, keresztény, hívő ember nem ismeri el a hibáját tévedését?"

Nem egyszer ismertem már el blogokon azt, ha tévedtem, most is szívesen megtenném, viszont ehhez elengedhetetlen előfeltétel az, hogy tévedjek. Például elismerem, hogy én nem az újságíró, hanem az akadémikus Szegvárit ismerem - akit te nem ismersz, és akit én végig Nagynénak vagy N.SZ.K.-nak hívtam, ami neked fel se tűnt, de gonosz lenne megint a diszlexiádon gúnyolódnom, nem tehetsz róla -, és ebből alakult ki egy sajnálatos félreértés.
Jelen esetben viszont pont azért írtam oda viccesen a "nekem is négyjegyű évszám"-ot, mert ezzel éppen arra a jelenségre reagálok, amit már te is észrevettél, t.i., hogy sokak nem nevet, hanem évet olvasnak. Ha valóban évet olvastam volna, akkor nem betűket, hanem számokat írok oda, ennek logikáját szerintem még te is beláthatod. Mint ahogy annak logikáját is, hogy valaminek a viccességét, humorértékét, iróniáját :)-val szokták jelezni. Esetleg még sokadszorra is végigjárhatjuk, hogy mitől érzed magad olyan intelligensnek - nekem nagyon fárasztó már az egyszeregy elmagyarázása -, bizonyára ez sokkal értelmesebb tevékenység, mint kitalálni végre egy hazugságot, hogy mégis mi a tűzlángját mondhatott Szűcs Wittnerről.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 04:08:39

@Hegyirablo:

De, több ilyen nevűt is ismerek. Szóval, mit is mondott pontosan? Sikerül végre egy újabbat hazudnod? Szerintem elég időt kaptál rá.:P

Rothstein 2011.03.25. 04:14:32

Ezt a Hornt agyon kellett volna lőni már 56-ban. Akkor nem lett volna a nemzet szégyene később.

SzaGyu 2011.03.25. 04:31:35

A múmia visszatér!
Mit beszél ez a múmiakövület?
Milyen ember az és főképp milyen keresztény, aki más halálát óhajtja?

Ez a múmiaszökevény arra sem képes, hogy bejárjon a parlamentbe, mert a sok hazugsága és átka elvette az erejét.

Úgy látszik a Fidesznél az 5-ös szám fanatikus varázs erővel bír, mert a 5. sorozatszámú pártagkönyv Bayer elvtársé, Wittner múmia meg szintén 5. volt a Fidesz pártlistáján.

Horn Gyula többet tett a demokráciáért mint mint Wittner egész pereputtyával együtt.
A Fidesznek minimum el kellett volna határolódnia ettől az állattól.

Az ilyen mocskoknak mint a Wittner, még az ibolya is elszárad a sírjukon. -Szégyenében.

SzaGyu 2011.03.25. 04:42:36

MJ. Te hivatásos Troll vagy?
Gondolom Orbán jól megfizet. . .

bandigyerek 2011.03.25. 04:51:52

Mindig mély szánalmat érzek ha ezt a bomlott elméjű szerencsétlen öregasszonyt látom.Torzult személyiségéből csak úgy süt a tébolyult gyűlölet,borzasztó élete lehet,hiszen neki napi 24 órában kell elviselnie önmagát.Az említett parlamenti gondolata nyilván a keresztényi szeretet jegyében született. Szégyellem magam helyette is.

Grisa 2011.03.25. 04:51:57

Nem akarok beleszólni a nagyok dolgába, Szegvári Katalinra azt mondani, hogy noname tucatújságíró az elég meredek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 04:59:17

@Grisa:

Saját köreiben bizonyára elismert, országosan viszont sokkal kevésbé, mint egy akadémikus professzor. És itt még mindig arról van szó, hogy a "vita"partnerem azon bukott ki, hogy Szegvári Katalin néven én utóbbira asszociáltam.

igényes 2011.03.25. 06:09:36

Witner Mária 1937-ben született, édesapját nem ismerte, anyukáját 11 éves korában látta meg elöször, a karmelitáknál kapott nevelést 2 éves korától 13 éves koráig. Nem sokáig kapott anyai szeretetet, mert anyja állami gondozásba vette, tehát sokat köszönhetett a szocialista rendszernek, mely lehetővé tette számára a középiskolai tanulmányokat.

Mária anyja vérét örökölte, abbahagyta tanulmányait és gépíróként helyezkedett el, majd ismeretlen férfi teherbe ejtette 1954-ben. Gyermekéről nincs hír, lényeg felköltözött a Rákóczi-tér közelébe. Nem lehetett túl jó anya, mert ugye gyermekéről (1955) nem nagyon gondoskodhatott 1956-os események alkalmával sem, sőt utána sem. Akkoriban a Rákoczi téri forradalmi leányok jól megéltek a katonaságból, ugyanis az Üllői úti laktanyából sokan megkeresték őket. A stricikkel is jól kijöttek. Végűl volt neki néhány gyilkossági kisérlete, meg fegyveres rablása.

Szerette-e gyermekét, törödött-e vele, nem tudni. Valószínűleg eldobta a gyermekét. Annyira hülye volt, hogy sikeres határátlépést követően visszajött. Elítélték 1957-ben, majd 1970-ban szabadult.Varrónő, majd takarítónő lett, 1980-ban rokkantnyugdíjba küldték. Witner 10 év után is kapott nyugdíjat, ma Orbán 40 év után ad hölgyeknek, de azoknak viszont kell, hogy legyen gyerekük.

2011.03.25. 06:21:42

Én ismerek olyan 56-os halálraítéltet, aki nem ebben a stílusban éli meg az életét. Inkább nem nevezném meg őket, mert ők már nem tagjai a parlamentnek. Őket elzavarta a nép.

fehéregér 2011.03.25. 06:29:00

Trollkodom egyet: Ez az Mj milyen egy baromi ellenszenves valaki. A "vita" stílusa, meg úgy egyáltalán...brrrr.

fehéregér 2011.03.25. 06:30:20

De a témához is: Horn és Wittner múltjától függetlenül: amit ez az alkesz néni művelt és művel a parlamentben, attól pirul a magyar.

MetálFater (törölt) 2011.03.25. 06:44:13

@igényes:

...Nem sokáig kapott anyai szeretetet, mert anyja állami gondozásba vette, tehát sokat köszönhetett a szocialista rendszernek, mely lehetővé tette számára a középiskolai tanulmányokat...

Hülyeségeket beszélsz.
Példának okáért, én is Állami Gondozott voltam. Anyám és apám munkásőrök, a MSZMP pártkatonái voltak. Apám, a Borbély (gyengébbek kedvéért: a Munkásőrség parancsnoka)jó barátja és jobbkeze volt. Újpesten volt zászlóalj-parancsnok. Hja. És Önkéntes rendőr. Anyám szakaszvezető.
Mégis. Annyi erkölcsi-etika tartás nem volt bennük, hogy 3 azaz három gyermeket is Állami Gondozásba adtak.
Abba már ne is menjünk bele, hogy milyen életem volt állami gondozottként. 19 év alatt, 11 különböző Nevelőintézet(a Gyermekvédelmi törvény okáért), így mire egy helyen megszoktam volna, már jött a következő. No és a szeretet, amit ott adnak, arról ne is beszéljünk.
30 gyerekre 1 (képesítés nélküli) nevelő. 1965-ről beszélünk!

Slusszpoénként.
Te nyilván nem emlékszel rá, de én voltam az, aki kisátorozott az Országház elé, hogy az állam, - miután 19 éves lettem, kitett az utcára - ha már "felnevelt", adjon lakást is. Mielőtt felhördülsz.
Gondolom, Téged sem tettek ki a szüleid az utcára 19 évesen, és Te sem fogod (valószínűleg) kirakni a gyermekedet.

Ebből következik, hogy önerőből, saját magam tanultam, felnőtt koromban érettségiztem le, és 38 évesen lett diplomám.

No. Én ezt kaptam a szocialista rendszertől.

Biztos vagyok benne, hogy nem irigyled tőlem. És mások sem.

Bakker.

ford? 2011.03.25. 06:45:54

nemzeti érdek hogy a 70 év feletti magyarokat eutanáziában részesítsük, mert túl nagyok a nyugdíjkiadások. vegyünk példát a természetről, az altruizmus jegyében, a stegodyphus pók születése után megeszi az anyját, és az élet megy tovább. wittner máriával vagyunk az eutanázia mellett!444444

,,i, 2011.03.25. 06:51:32

@Hegyirablo: te mekkora hülye vagy :D
totál leégetted magad :)

a Wittneren kereszténységet számon kérni tizenéves korában elég nagy baromság. különösen egy szocialista reform-forradalom után. nem nyilasforradalom volt vagy fidesz előkép, legalább annyira szocialista is /a korabeli röpiratok szerint/.

mai tizenévest is basztak sokan, ettől még lehet belőle később forradalmár vagy képviselő is. Jézus kurvái és vámszedői után pedig hiteles keresztény is! szóval tessék lovat szopni gecik. az hogy fideszes a mai fidesz mellett inkább égő :(

horn tényleg egy vén geci aki már csak szerbül gagyog hálisten.

Mj meg egy jófej csaj akit ideológiai okokból nem sunáznék :D

venszivar 2011.03.25. 06:53:02

@Mj: Rég "láttalak".Hoztad a szokásos "formádat".Látom" volt elég bor az asztalon.
A w.mária is megmurdelhatna már.....

Mercyful Fate 2011.03.25. 07:01:48

"Neki nem elég az, hogy Horn a rendszerváltáskori és miniszterelnöki tevékenységével sokak szemében jóvá tette a fiatalkori bűneit....."

Úristeeeen..mit tett jóvá????Azok szemében tett maximum jót akik azt is bekajálták,hogy gyurcsány kiszivárgott öszödi beszéde egy szemvedélyes igazságbeszéd..

Mi nem keresztényi abban,hogyha kijelentjük h valaki nemképes meghalni?régóta, évek óta szenved megkönnyebülés lenne ez neki..W.Mária ezzel épphogy keresztény kijelentést tett a további szenvedéstől akarja megkímélni.

igényes 2011.03.25. 07:07:09

@ford?:

Vegyük Szijjártó Pétert. Nagyon sokat nem hozott Magyarországnak ezzel nagyjából egyetértünk.

Felvesz néhány állásért 2 000 000Ft-ot.
Vásáról földeket, megtakarít gazdagodik, de nagyon. Az ő államkasszába történő befizetései csekélyek, ugyanis nem tud elkölteni csak 500 000Ft-ot havonta, melynek ÁFA vonzata 100 000Ft, tehát 400 ezer+ 100 ezer ÁFA. A Többi pénz nem forog vissza.

Viszont amit keres azért 20 ember dolgozik keményen, és természetesen mind a 20x100 ezer visszakerül a gazdasági körforgásba és az állam is nem 100 ezer bevételre tesz szert, hanem 400 ezer forintra.

Egyébként ezért is van munkanélküliség mert a Fidesz képviselők, rokonok 3-6 állással rendelkeznek.

ursus artos 2011.03.25. 07:13:02

"Kétpercesben az ötvenhatos Wittner Mária (...) lehóhérozta Horn Gyulát, majd helytelenítette, hogy „a mi adónkból” finanszírozzák a volt miniszterelnök kórházi kezelését, aki „nem képes meghalni.”

Milyen igaza van!

ursus artos 2011.03.25. 07:18:29

"Egyébként ezért is van munkanélküliség mert a Fidesz képviselők, rokonok 3-6 állással rendelkeznek. "

262 képviselő *4 rokon* 6 állás= 6288 álláshely!
Tényleg ezért van munkanélküliség!

Walter Melone (törölt) 2011.03.25. 07:18:38

Ez a nyomorult öregasszony miért nem takarodik már el a közéletből?

Semmi szükség az ilyen komplexusos idiótákra.

Alhazred 2011.03.25. 07:19:17

wm anno durván megzakkant, nem kell bántani, bármekkora tahóságokat is mond.

hattyú 2011.03.25. 07:23:03

a kommenteket végigolvasva megnyugtató volt arra a következtetésre jutnom, hogy amikor leléptem Magyarorszságról, akkor életem eddigi legjobb döntését hoztam. Reménytelen ország, max. arra lenne jó, hogy pszichiátraiai kísérleteket végezzenek benne.

fehéregér 2011.03.25. 07:23:23

@Alhazred: ugye nem beszélsz komolyan? Rendben, ne "bántsuk", de ne is tartsuk el az adónkból, mint "képviselőt", ez egy
rossz vicc.

sprenczl 2011.03.25. 07:25:00

Miért? Az a pufajkás szarházi még él? És pénzt költenek a kezelésére?
Örüljön, hogy eddig életben hagyták!

fehéregér 2011.03.25. 07:25:36

@hattyú: azért az Index-blogok kommentelői nem modellezik az országot, bár valóban elég szomorú a helyzet a magyarok mentális állapotát illetően. Én hazajöttem jónéhány éve, és én is egyre gyakrabban gondolom, hogy rossz döntés volt.

igényes 2011.03.25. 07:25:43

@ursus artos: Ott vannak még az önkormányzatiak is.

fehéregér 2011.03.25. 07:26:25

@sprenczl: és te milyen szarházi vagy?

Zelefánt 2011.03.25. 07:26:55

Wittner totál zombi, minden megnyilvánulása otromba és visszataszító.
Szégyent hoz a többi ötvenhatosra, a még élőkre és a holtakra egyaránt.
Viszont képviselő lehet Abszurdisztánban.
Itt tartunk.

,,i, 2011.03.25. 07:27:53

@volvo6067: gondolom hitlert is megsiratnád égés közben :D

,,i, 2011.03.25. 07:30:28

@fehéregér: igen, jobb mondjuk az usa ahol a hatvanas évekig szadizták a gyapotszedőket! az egy jó, demokratikus ország egészséges emberekkel. soroljam a többit is? majmok, fejetek a seggetekbe!

kisa 2011.03.25. 07:30:35

@ursus artos:
A rokonság nem csak a gyerekeket/szülőket jelentheti.Orbán mostoha-másodunkaöccséből kiindulva (BKK-vezér), meg a smitpál unokaöccséből,egy fideszes is elég kiterjedt rokonsággal rendelkezhet. És akkor a haverokról még nem is beszéltünk.

don07 2011.03.25. 07:31:01

"Azt várja tőlünk most a világ, hogy pusztán keresztényi könyörületből, bocsássunk meg, lépjünk tovább?! Bocsássunk meg azoknak, kik gyermeket lánctalppal tapostak?! Akik a sortüzet vezényelték, bocsássunk meg a mészárlásért?!
A sok évnyi kegyetlen megtorlásért?! Felejtsük el, hogy arccal lefele temették a magyart?! Hogy sokaknak csak az emigráció maradt?! Felejtsük el a kínzások iszonyú borzalmait?! A halálra ítéltek utolsó szavait?! Bocsássunk meg, s majd ítél a történelem?! Hát nem, nem és nem..."

,,i, 2011.03.25. 07:31:19

@Zelefánt: ki vagy te? ne beszélj mások helyett

DeMarco 2011.03.25. 07:35:25

@Fedor: Látom megint darázsfészekbe nyúltál...

Nagyjából elolvasva a kommenteket fifti-fifti az állás, ahogy az várható volt.

Marika nénit innen is csókolom, mindig kedveltem az őszinteségéért és szókimondásáért.

Te meg szégyeld magad a relativizálásért és a bűnök kisebbíteni akarásáért. Egyetértek egy korai hozzászólóval, ha gyuszi náci lett volna, akkor bezzeg habzó szájjal követelnétek, h adjuk ki izraelnek...

váév építők (törölt) 2011.03.25. 07:36:05

hogy ez a wittner mária nem képes még meghalni...?!

a fidesz csak szánalomból rakja be mindig a képviselői listájába, de úgy látszik ez őt nem zavarja. még a végén rárakják az új 50 ezresre....

zuttyi 2011.03.25. 07:36:07

És Marika néni mikor hal meg?!

Melee 2011.03.25. 07:37:29

Ilyen képviselőkre van szüksége a Fidesznek, mint Wittner Mária, aki nem gondolkozik, csak teszi amit mondanak neki. Cserébe el kell viselni, hogy néha elgurul a gyógyszere, de hát az csak apró kellemetlenség, a vakság ára.

fakopács 2011.03.25. 07:37:35

Ó látom megy itt a hörgés ezerrel!
Azt hogy wittner mária egy bunkó kivénhedt kurva, a parlament és a politika szégyene, azt tudjuk, nap mint nap bizonyítékét adja.
De Horn konkrétan mit tett? Kit kínzott, lőtt, tartóztatott, súgott be 56-ban?
Név, időpont, hely. Konkrétan.
Addig amíg ilyen konkrét vád nincs, addig az egész csak fröcsögés.
Aki felkötötte a piros nyakkendőt, főképp aki aztén KISZ tag is lett, arra ezen az alapon simán mondhatom, hogy neki Gyurcsány szellemi örököse.
Tehát, konkrétan mitt tett Horn 56-ban?

csoko20 2011.03.25. 07:39:11

@ursus artos: "262 képviselő *4 rokon* 6 állás= 6288 álláshely!
Tényleg ezért van munkanélküliség!"

Ezt mond azoknak akik elől Pálffy felesége, Petykó lánya, Orbán vagy Schmitt unokaöccse vette el a helyet.
A többi indoklás nélkül kirughatóról ne is beszéljünk.

Pont erre a morális megújhodásra volt szüksége az országnak....

igényes 2011.03.25. 07:41:30

Nem szabad megfeledkezni a Schmitt Pálról továbbra sem. Pain Lajos anyagában jól olvasható, hogy Schmitt támaszkodott rá.

PAIN LAJOS
AB-74
Anyja neve: Pap Ilona
Született: Budapest, 1955. 08. 26.
Állami iskola: Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, vendéglátóipari szak (1976)

Fedőmunkahely: Astoria Szálló, üzletvezető helyettes
Elhárítás: Elhárítás az idegenforgalom területén

Lakcím: Budapest XIX. Határ út 18. fszt. 3.
Szociális származás: alkalmazotti
SZOLGÁLATI ADATOKRendfokozat: Alhadnagy (1979. 10. 01.)
Hadnagy (1982. 10. 01.)
Főhadnagy (1986. 10. 01.)

Szolgálati hely, idő: III/II-8. Oszt., op.beo., K-17 (1979. 10. 01.)
III/II.2. Oszt., főop.beo., T-17 (1985. 07. 01.)
III/II.2. Oszt., főop.ti., T-17 (1988. 01. 01.)
BM szolgálat vége elhalálozás miatt (1988. 04. 18.)

Kitüntetés: Közbiztonsági Érdemérem - ezüst (1986)

Dícséret: Dicséretben és jutalomban két alkalommal részesült.
BIOGRÁFIA
Az 1983. december 8-i minősítése szerint:

„Munkaköréhez tartozik az operatív szempontból kiemelt jelentőségű szálloda portai munkájának irányítása és felügyelete. […] A szálloda vezetése nagymértékben támaszkodik munkájára, tapasztalataira, véleményét minden szakmai kérdésben kikérik és azt elfogadják. […] Operatív feladatát képezi fedőmunkahelyén a kémelhárító szűrő-kutató felderítő munka szervezése, végzése, a hozzákapcsolt hálózati személyek vezetése, nevelése, képzése, továbbá az objektumban végrehajtandó operatív akciók előkészítése és azok lebonyolításában történő aktív részvétel. […] Felesége előtt a BM-hez tartozását ezideig nem fedtük fel, de Pain elvtárs azt szükségesnek tartja. A kérdés megoldását a közeljövőben tervezzük.”

Kivonat Szolgálati adatlapjából:

Apja a Dél pesti Vendéglátóipari Vállalat osztályvezető helyettese, anyja háztartásbeli. Neje adminisztrátor. 1978-tól párttag, 1969-től KISZ tag. Az ELTE gyakorló Gimnáziumban végzett, ott KISZ agitprop. titkár volt. A katonaság alatt a határőrségnél szolgált Kőszegen, mint sorállományú útlevélkezelő. Itt kezdte el érdekelni önéletrajza szerint az operatív munka. 1976-tól a Kelet-Pesti Vendéglátóipari Vállalat termelési osztályán instruktor. 1979-től SZT-tiszt fedőmunkahelye az Astoria Szálló, ahol üzletvezető helyettes. Ez előtt a Szabadság szállóban dolgozott, ahol szakmai gyakorlatot is szerzett. Havi SZT pótdíja 800 Ft volt. Munkájával felettesei maximálisan elégedettek voltak.

Melee 2011.03.25. 07:42:34

Wittner Máriának hosszú életet kívánok.
Meg egy kis emberséget.
Meg egy kis cavintont, hogy tudja átgondolni, hogy ha felveszi az albérleti támogatást, azért amit nem használ, akkor a mi adónkat lopja.

fehéregér 2011.03.25. 07:44:27

@don07: necsináld! fuldokló zokogásban törtem ki! Szeeegény magyar, balsors akit régen tééép....

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2011.03.25. 07:45:12

Igaza van Wittner Máriának! Szegény jólelkű Gyulabácsinak már régen az örök pufajkásmezőkön kellene vodkáznia!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.03.25. 07:48:18

Így járt Horn Gyula, élet és halál között lebeg.
Nincs Isten, aki magához szólitsa.

anyahajókabinajtóhajtogató 2011.03.25. 07:51:04

mariska is dögöljön + oszt jóvan

Vad.Korte (törölt) 2011.03.25. 07:59:14

A FIDESZ Wittner Mária pártja volna? Örülne, ha hallaná... Demaógia.

don07 2011.03.25. 08:01:32

@fehéregér: Csak jelezni akartam, hogy Ő már régen ezen a véleményen van, így a posztítórnak az elős bekezdésben szereplő dolgokat "számon kérni" Rajta teljesen felesleges...
Akire 56-ban lőttek a horn gyula féle férgek (mint apámra, anyámra) vagy bebörtönözték jó hosszú időre, azt igazán nem fogja érdekelni azok emberi méltósága akik lőttek vagy épp parancsot adtak rá. Ennyi. Horn Gyula egy féreg, az összes többi vörös gyökérrel együtt. Csak nyernénk vele, ha az összes elpusztulna.

Vad.Korte (törölt) 2011.03.25. 08:01:35

@fakopács: Gyula bátyád mondta mag a parlamentben, hogy pufajkás volt. Az meg nem egy karitatív szervezet, ha jól értesültem. Valakit nem illet meg tisztelet pusztán azért, mert haldoklik. Persze jó ízlés, meg intelligencia sem árt annak, aki felszólal a Parlamentben.

Vad.Korte (törölt) 2011.03.25. 08:07:22

@don07: Nem, nem kell elflejeteni. Meg kell bocsájtani. A legnagyobb bűn a meg nem bocsájtás.

velorex-vezető 2011.03.25. 08:11:37

Én is felháborítónak tartom Wittner Mária szavait: hogy lehet horngyulával kapcsolatban ilyen kifejezést használni, hogy "meghalni"? A horngyula-félék általában "MEGDÖGLENI" szoktak.
ELHATÁROLÓDOM!!!!

Motyóbábi 2011.03.25. 08:11:51

Ahogy olvaslak benneteket... hm. Elérték amit akartak. Sajnos nem veszi észre a tömeg, hogy ez a nevetséges pártoskodás mindössze az ősi módszer a nép elhallgattatására. Az "Oszd meg és uralkodj" elv. Míg Ti itt ölitek egymást, hogy szoci, vagy jobbik, náci, vagy hős, addig Ők ott simán tönkreteszik az országot, kilopják az utolsó fillért is a zsebetekből, és eltűnnek vele a balfenéken.És ez most párttól, nézettől független, nincs különbség. Sőt, odáig mennek, hogy még utánuk sem nyúlhat senki, mert mikor felelősségre vonnátok őket, akkor kiderül, hogy törvény adta joguk volt ezt tenni, hiszen a törvényt is megváltoztathatták. :))
Anyukámnak van igaza...(1938-as) "A változással vele jár, hogy felkavarodik a zacc" Most is egy ilyen zaccos időszakot élünk. Mindenféle szélsőséges banda garázdálkodik, míg a normális, nem politizáló, de becsületes embereknek már-már félnie kell, ha kimennek az utcára.
Mindegy, hogy ezt egy jobbos, vagy balos éri el, az eredmény ugyanaz.
Próbáljunk már meg békésen együtt élni! Annyira nehéz azt mondani, hogy tojok rá, hogy bal, vagy jobb, csak EMBER legyen? Én igyekszem kívül maradni az alantas politikán, de sajnos a szaga mindenhol utolér...
Ennek "csak" működtetni kéne az országot, láthatatlanul, tisztességesen, nem pedig meghatározni a mindennapjainkat! Fejlett társadalmakban az emberek nagy része azt sem tudja, hogy hogy hívják a minisztereit... (az autódban sem ismered minden alkatrész nevét)...nem az őskövületeken vitatkoznak. Ami akkor volt, azon már változtatni nem lehet. És felhívnám tanult beszélgetőtársaim figyelmét arra a tanulmányra, miszerint egy rendezvényen részt vevő tömeg 5 tagját megkérdezed, hogy hogy zajlott az esemény, 5 féle, egymásnak helyenként akár ellent is mondó beszámolókat kapsz. Hogy lehetne hát igazságot tenni egy több, mint 50 éve zajlott esemény körül? Sehogy... de most mindenki nagyon igyekszik, mert ez trendi. Szerintem hagyjuk a fenébe, és törődjünk azzal, ami közben a hátunk mögött zajlik! Most is vannak megoldásra váró problémáink, ne a múlt kifehéredett csontjain rágódjunk!

Jólét Polgártársak! :))))

,,i, 2011.03.25. 08:12:51

@Vad.Korte: ezt ki tanította neked? hitlernél bűnösebb a zsidó aki haragot táplál iránta? képmutató majom :D

regress 2011.03.25. 08:16:25

@anyahajókabinajtóhajtogató: ja,de előtte szenvedjen 10-évig,és a kezelést ne mi fizessük

kormányzó 2011.03.25. 08:19:10

Sittner Mária dögöljön meg!Ezzel a címmel jelent meg a Vihar-tengeri,Bili-szigetek vezető reggel-délben este lapja!A vezércikk "bennfentesekre" hivatkozva azt állítja,Sittner azért gyűlöli a -jelenleg éppen haldokló -Horn"Pufajkás" Gyulát mert az látta Őt ,amikor a Forradalom idején,lyukas 20-filléresért árulta bájait az OROSZOKNAK!!Vannak olyan vélemények is,melyek szerint Horn azt a "végzetes" bűnt is elkövette hogy hazazavarta a lotyót mosakodni!Emiatt Mária /Nem tévesztendő össze a Szűzzel!/véres bosszút fogadott két menet között,és most látta elérkezettnek az időt, terve végrehajtására!Jelentések szerint a "nemes bosszú" elkövetése idején a kormánypárti frakció tagjai,önkívületi állapotig maszturbálták magukat a padsorokban.Meg nem erősített hírek arról szólnak hogy a távolmaradókat a Pártvezetés kötelezte a kézi munka utólagos -Kossuth-téri- végrehajtására! A szerző -bár nem, kérdezhette meg Hornt-ismerve a "Pufajkás" stílusát,nem tartja kizártnak hogy a fenti bűnöket elkövette.Lapzártáig a Kormánypárt nem készült el az Új Tákolmány, Sittnert méltató szövegtervezetével.

MACISAJT 2011.03.25. 08:21:11

A hörgésekkel meg arról hogy kellett-e ez most..nem kívános foglalkozni.

Viszont néhány tény.
Horn Gyula személyi aktája "eltünt" a rendszerváltás után, emiatt egy szerencsétlen levéltárost el is
ítéltek.
Így aztán maradtak a "pufajkás volt de nem annyira" tipusú mosdatások.

Azok pedig akik "megbocsátásról" és hasonlóakról óbégatnak most, nem voltak restek a múltbeli büneik miattt
komplett , határokon átívelő hajtóvadászatokat rendezni, "utolsó esély" címmel, olyan halál elött álló aggastyánok mint pl. Képiró Sándor vagy Zentai Károly ellen.
Mert számukra" azok"a bünök másmilyenek mint "ezek" bünei...
Ott bezzeg hangoztatják :soha nincs bűnbocsánat.

Már megint az a fránya (kettős)
mérce.

balfék 2011.03.25. 08:28:18

@MACISAJT: Képírót bíróság elé idézik . Jelentsd fel Horn Gy-t , vagy akit akarsz a bíróság majd eldönti.

Vad.Korte (törölt) 2011.03.25. 08:29:11

@,,i,: Igazad van. Ápold csak a gyűlöletet, bosszuld meg, aztán majd a bosszú bosszúját is! Mérgezd magad, az életedet, mindenkit a gyűlöleteddel.

Gulogulo 2011.03.25. 08:30:10

Perszeee! Mert marinéniről pontosan tudjuk mit csinált 56-ban! Marhaság az egész. Igazán nem akarom gyulabácsit védeni, de ő nem ellenforradalmár volt, hanem rendpárti. És a kettő nem ugyanaz, különösen annak fényében, hogy sok magát forradalmárnak nevező, csak azt csinálta hogy lövöldözött! Lehet hogy vannak páran akik marinéni halálát várják, és nem is komcsik!

Utazó677 2011.03.25. 08:39:39

Minden elhangzott. Remek keresztmetszet a mai magyar véleményekről. De előre sajnos ne visz, mert érdemi vita.
Viszont a Hegyirablonak és Mj-nek érdemes lenne a továbbiakban eszmét cserélni. Akik ilyen folyamatosan vitáznak, azok közt van "kapcsolat".

V u, de ja vu 2011.03.25. 08:41:41

@Motyóbábi: Hát ezeknek mondhatod...

A rendszerváltáskor behúzták a kéziféket és azóta nagypapától a koraszülöttig ezt a gumicsontot rágják:-(

Képtelenek elfogadni olyan kompromisszumot, hogy elsősorban a jövőre koncentráljunk, a múlt feltárását hagyjuk meg pár megbízható szakembernek, mert abban is képtelenek egyetérteni, hogy kit tekintenek 'megbízható' szakembernek... azt semmiképpen sem, akinek a véleménye nem formálható pártérdek szerint, független szakember képes lenne igazat is mondani, az igazság viszont nem vesz figyelembe pártérdekeket, ergo 'nem kívánatos':-(((

Sajnos a rengeteg hozzászólásból alig akad olyan, amelyik nem venné föl azonnal a kesztyűt, így aztán amikor valami kedvezőtlen dolgot kell lenyomni a torkukon, elég bedobni a valamelyik gumicsontot, máris azon marakodnak, nem pedig az aktuális agymenéssel:-(

Olyan hogy független ember, szerintük nincs is... az a független aki nincs velük, az csakis a másik oldal bérence lehet, tehát bizonyított a tétel, hogy nem független...

v. jókormányzósember 2011.03.25. 08:43:02

winter mária egy sváb ember. Írhattam volna azt is, hogy tisztességes sváb ember. (Amint ezt majd meg lehet írni, megteszem). Magát '56-osnak mondja. Kétségtelen, hogy ott volt a Corvin köznél. Kérdés- mit gondol '56-ról? Azt, hogy az emberek emberarcú szocializmust szerettek volna? Kommunista Pártot- de rákosi és gerő nélkül? Szövetkezetet- behajtás (padlássöprés) nélkül? Vagy- horthista szolgaságot, cselédséget? A válasz nem kétséges. Nem véletlen, hogy a Kossuth(!) címert vették elő- a 2. Magyar Köztársaság címerét. winter máriának így aztán nem sok köze van a forradalom valódi eszméjéhez. Távol van tőle, mint a keresztényi valóságtól. Ő nem keresztény- csak zsidótagadó. Ha valaki elmegy a Birodalmi Hadügyi Múzeumba (vonalkódosok ne reménykedjenek- ez Londonban van)- meglátja, milyen "Nagy Német Anya" címet osztogattak egyesek. Nem mondom, hogy ezt hordják egyesek- mindenesetre- Jézus keresztjét- tegyék le. De nyomban! Adjon az Isten- több józan észt! VJK.

histar007 2011.03.25. 08:46:56

Már a 6-ik kommentben megy a zsidózás...
Amúgy Horn Gyuláról kevés szó esik. Haldoklik. Mindenki fog. Viszont ő papíron gyilkos volt, és legalább közreműködött gyilkosságokban, kínzásokban.Ehhez képes miniszterelnök lett.
Anno kinyitotta a határt, mert előre menekült. Pedig le is lövethetett volna mindenkit. Ettől minden bűne meg van bocsájtva?

Ha jól rémlik, a Simon Wiesenthal intézet célkitűzése, hogy minden nácikkal kollaboráns élő embert bíróság elé állítsanak. Mert amit a nácik tettek az nem évül el. Amit Horn Gyula tett Magyarország ellen, az sem évül el.

Amíg pedig az AVH arcal lefelé, jelöletelen gödrökbe kaparta el a megkínzott fogvatartottak maradványait, abból csak az jön le, hogy még holtukban sem tiszteltek senkit. Itt meg most mindenki azért sír, hogy szegény Gyula, dehát haldoklik. Ő életében nem bűnhődött meg soha.

Amúgy meg kissé álságos megbocsájtást és tiszteltet várni a keresztény erkölcsre való hivatkozással. Tán fogalmazzunk úgy, hogy aki szintén képes erre annak megbocsájtunk.

,,i, 2011.03.25. 08:47:21

@Vad.Korte: ezt teszem :)))
nem szokás bocsánatkérés nélkül fátylat borítani a bűnökre. le lehet zárni de ez nem lesz teljes, nincs katarzis. mondják a pszichok

ökörpöröly 2011.03.25. 08:50:54

Horn Gyula: vad kommunista volt, a rendszer gátlástalan kiszolgálója. Számomra valószínűtlen, hogy pont ő nem vett részt a forradalmárok elleni terrorban, kínzásokban és gyilkosságokban. Ebben erősen szerepet játszott zsidó származása, apja 1944-es kivégzése, bátyja megölése.
Számomra nonszensz, hogy ez a figura visszatérhetett 1994-ben miniszterelnökként.

Wittner Mária: egy kitaszított, eldobott lelencgyerek volt, aki szörnyű módon szocializálódott. Ennek következtében már 16 évesen kapcsolaton kívül terhes lett. Hátrányos helyzete miatt a Rákosi-rendszer támogatta. Gimnáziumba mehetett, majd adminisztratív állást kapott. Se tanulni, se dolgozni nem szeretett. A tanulást és a gimnáziumot is otthagyta. Gyereknevelés se volt az ínyére, gyermekét is eldobta. Budapesten élt, de nem volt egyetlen bejelentett munkahelye se. Az éjszakai élet alakja lett. Egy egyszerű lumpenproli nőcske volt, aki valószínűleg prostituáltként "tengette" életét. Belekeveredett az 1956-os forradalomba. Minden valószínűség szerint azért -ő volt az első fokú vádlott- azért kapott kegyelmet, mert spicli lett. Másik 3 halálra ítélt társát kivégezték, ő 13 évet töltött börtönben.

kukahontas 2011.03.25. 08:51:13

@v. jókormányzósember: Ő volt a kukásnéni?
Mert ekkora iq-val vagy az vagy fideszes képviselő lehet

kisa 2011.03.25. 08:52:56

@Motyóbábi: Egyetértek. nagyon jól megfogalmaztad a lényeget!

aszekelyek 2011.03.25. 08:53:38

Kedves felebarátaim. Nem kívánták-e Wittner Mária halálást , megerősítve egy halálos ítélettel , annak a rendszernek a vezetői, akiket Horn Gyula, később miniszterelnök fegyverrel és orosz csapatok behívásával védelmezett? Van a Szentírásban egy ilyen mondat: Amilyen mércével neked mérnek, olyannal mérj te is. Olyan szépen elbagatellizálnák egyesek azt a tényt, hogy egy véreskezű diktatúra halálos ítéletéről van itt szó, a képviselő asszony esetében. Nem a haját húzták meg az iskolában.A halálát kívánták. Mellesleg hitehagyott zsidók is voltak közöttük. egy hívő zsidó számára ez szigorúan tilos. Lendvai naccsaágos nyilván nem hívő. Neki ez semmi. Igaz, ő még nem volt halálraítélt egy diktatúra által. Amig FIDESZ KDNP kormány lesz, addig nem is lesz erről személyes tapasztalata.Ugyanis ma Magyarországon nincs diktatúra. A kormány él a legális jogköreivel és pont. Semmivel nem jobban, mint az őket megelőző nyolc évben kormányzók.

csababácsi 2011.03.25. 08:55:41

@Vad.Korte: A fidesz nem felejt ,és sohasem bocsát meg.
Ez az őskövület már múmiának sem megy el.
Ki bizonyítja ,hogy 56-ban valamit is csinált? Ez kell nektek magyarok , igazi szakmai hozzáértés- egy takarítónőtől- aki csak 55 év után a gyűlöletről tud fröcsögni.
Egyébként Horn Gy. is visszakapja a Jóistentől, mert nem kívánom senkinek az ő állapotát- kivéve Wittner Máriának.

Napkutya 2011.03.25. 08:57:15

Ezen a túlvilág dolgon elméláztam.

Gondolom, Horn tényleg szívesen vodkázgatna az örök vadászmezőkön az elvtársakkal, és az ő felfogása szerint ezt meg is érdemli, mert mindvégig hű maradt ahhoz amit képviselt. Tetszik vagy nem tetszik, jár neki. Ahogy a vikingnek a walhalla.

Ugyanakkor a keresztényi, megbocsátó Máriát alighanem rettenetesen p.csán reccsinti majd valaki a túlvilágon, mert amit művel, az szöges ellentétben áll azzal, amit saját bevallott hite szerint tennie KELLENE.

Azt pedig ő sem tudhatja, hogy nincs-e előjegyezve maga is egy-két év ágytálazásra és néhány újraélesztésre.

Furcsa, hogy ebbe nem gondolt bele...

Gulogulo 2011.03.25. 08:58:51

@aszekelyek: Mert 56-ban minden egyértelmű volt! Voltak a jók, és a rosszak. És aki rosszakat ölt az beztos jó volt. Senki sem lövöldözött "szórakozásból"?

Gulogulo 2011.03.25. 09:00:12

@csababácsi: Má' mé'? Hát nem elég jó tett gyulától, hogy első viktort nevelte? :-)))

Lone Starr (törölt) 2011.03.25. 09:00:19

@kén-e egy nick?:
"kén-e egy nick? 2011.03.25. 02:20:28
@Lone Starr:
Ha Horn Gyula a 200 szavas szókincsűek miniszterelnöke, akkor kiknek a köztársasági elnöke Schmitt Pál?
A beszédképtelen makogóké?
A Fidesz ex-alelnökéről beszélünk, ugye... "

Kedves kén-e!
Ha engem kérdezel, Schmitt Pál egy idióta.
Erről nem-e offolnánk inkább egy smittpalis bejegyzésben, mint egy horngyufásban?

aszekelyek 2011.03.25. 09:00:20

Még valamit. Igen sok más halálát kívánó elvtárs van busásan finanszírozva azóta is és semmiféle történelmi igazságtétel nem volt azóta sem. A látszata volt eljátszva. Nem vagyunk, -miattuk főképpen- abban a pénzügyi helyzetben, hogy ilyesmit finanszírozzunk ész nélkül. Meg még hagyjuk, hogy ők gyalázzák az általuk halálra ítélteket. Nyilván a fentieket sem hívő írta. A nyugdíjrendszert kell úgy átalakítani pld, hogy abból, ami van, az áldozataik részesüljenek tisztességesen, nem pedig a véreskezüek. Ez soha nem történt meg. Sőt, egy szoci kormány még el is vette a nevetséges kis pénzüket. Miközben a belügyminiszter hatalmas nyugdíjat kap. Akinek egészen mást kellett volna kapnia.

global001 2011.03.25. 09:02:20

„a mi adónkból” finanszírozzák ...
Ez azért egy cseppet erős !!! Inkább úgy kellene fogalmazni, hogy: az ADÓFIZETŐK és nem mi !!!
Egyelőre ott tartunk, hogy a "köccségtrítést duplán veszik fel, semmivel nem számolnak el, S8 kell a legeladósodottabb város polgármesterének stb. Ezeket nem a Witter félék hanem a VERSENYSZFÉRÁBAN dolgozók keresik meg !!! Ebből adóznak vissza az államnak, úgyhogy inkább a közpénztolvaj a helyes kifejezés !!!! Köcsögök.......
Egyébként semmi gond nincs ezzel a picsával, pont beleillik a Fidesz pökhendi, cinikus, aljas, dilettáns politikájába. Ennyi

Lone Starr (törölt) 2011.03.25. 09:03:58

@Gulogulo: hát igen. majdan a fidesz-koszorú gyufabá sírján közvetlen a zemeszpé koszorú után jön.

Csak a koponyádat ölelve feküdj be gyula bá!
Na ez morbid volt. Elnézést kérek.

MACISAJT 2011.03.25. 09:05:55

2007. július 4.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr részére
Országház
BUDAPEST
VII-2/2576-1/2007.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Miniszterelnök Úr 2007. június 8-án a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetés adományozására tett előterjesztést Horn Gyula volt miniszterelnök számára.

Tájékoztatom Miniszterelnök Urat, hogy az előterjesztést az alábbi indokok alapján nem írom alá, a kitüntetés adományozását megtagadom.

1. Az Alkotmánybíróság 2007. július 3-án kihirdetett 282/G/2006. számú határozata (ABh.) megállapította, hogy az állami kitüntetésre való érdemesség legfőbb mércéje a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendje. Az alkotmányos értékrend az Alkotmányban, mint normában megjelenő, illetve az Alkotmányból levezethető értékek összessége. Az ebbe az értékrendbe ütköző, vagy attól eltérő értékrend alapján való előterjesztés vagy adományozás ellentétes az Alkotmánnyal.

Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a köztársasági elnök kitüntetésadományozási hatásköre tartalmi, érdemi döntési jogot foglal magában, amely kiterjed az alkotmányos értékrendbe ütköző kitüntetési előterjesztés teljesítésének megtagadására is. A köztársasági elnök ezzel tudja teljesíteni azt a kötelességét, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjét a kitüntetési eljárásban érvényre juttassa.

2. Miniszterelnök Úr az előterjesztést Horn Gyula számos érdemével indokolja, a nyolcvanas évek közepétől a jelenkorig terjedő időből. Ezeket nem áll szándékomban vitatni. A kitüntetési előterjesztés vizsgálatát azonban nem lehet csupán az előterjesztésben megnevezett indokokra korlátozni, hiszen az erre szorítkozás nem biztosítaná, hogy a kitüntetés adományozása valóban összhangban legyen az alkotmány értékrendjével. Vagyis a köztársasági elnöknek nem egyes elszigetelt érdemeket kell minősítenie, hanem arról kell gondoskodnia, hogy a kitüntetés adományozása ne sértse az Alkotmány értékrendjét. A kitüntetési előterjesztés tartalmi vizsgálatának az Alkotmánybíróság szerint is része az előterjesztésben szereplő, kitüntetésre javasolt személy érdemességének a vizsgálata. Ennek során az államfő által alkalmazható alkotmányos mérce a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendje (Abh. III. 5. utolsó bekezdése). Különösen egy olyan magas kitüntetésnél, mint a Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, szükséges ezért a kitüntetésre javasolt személy egész életútját mérlegelni. Magyar állampolgár kitüntetése esetében a kitüntetés alapjául szolgáló érdemek nagyságán kívül a felterjesztendő személy közéleti szerepének figyelembevételét egyébként a kitüntetési törvény az előterjesztő miniszterelnök számára is előírja.

3. Az 1956-os forradalom és szabadságharc célkitűzései - Magyarország függetlensége, a többpárti demokrácia, a jogállamiság és a szabadságjogok - mai Alkotmányunk alapértékei is. Az 1956-os forradalom tagadása a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének tagadása. A forradalmat eltipró Kádár-rendszer és a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendje viszont egymással össze nem egyeztethető. Ezt az Alkotmánybíróság is sokszor megállapította - legutóbb a kitüntetési Abh.-ban is, amikor kimondta, hogy a rendszerváltás előtti és a rendszerváltás utáni társadalmi berendezkedéshez kötődő alkotmányos értékrendek egymással össze nem egyeztethető értékrendet jelentenek. A forradalom ötvenedik évfordulóján tartott összes beszédemben figyelmeztettem arra, hogy nem lehet egyszerre Kádár örökösének és Í56 örökösének lenni. Nem kaphatja meg Horn Gyula ugyanazt a kitüntetést, amelyet Király Béla megkapott.

4. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány értékrendjével ellentétes tevékenységnek értékelte a karhatalmi alakulatban való szolgálatot 1956-1957-ben (60/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994. 355-356.). Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXII. törvény (Átvilágítási törvény) alapján létrehozott II. számú Bizottság 1997. augusztus 26. napján kelt határozatában megállapította, hogy Horn Gyula 1956-1957-ben karhatalmi alakulatban teljesített szolgálatot. A Bizottság ezért felszólította Horn Gyulát, hogy a határozat közlésétől számított 30 napon belül országgyűlési képviselői, valamint miniszterelnöki tisztségéről mondjon le. Mivel a miniszterelnök e felszólításnak nem tett eleget, a Bizottság a döntését nyilvánosságra hozta (Magyar Közlöny 1997. évi 93. száma). A Bizottság ugyanezen indokok alapján az 1999. január 20-án kelt határozatában ismételten megállapította Horn Gyula országgyűlési képviselő érintettségét (Magyar Közlöny 1999. évi 25. száma).

5. Horn Gyula a forradalom 50. évfordulója alkalmából azt nyilatkozta a Die Welt című napilapnak, hogy a felkeléssel együtt sok bűnöző került szabadlábra, akik veszélyeztették a biztonságot. A pufajkás osztagban a törvényes rendet védte.

Az 56-os forradalom ilyen minősítése ellen már tavaly decemberben, az 1956. december 8-i sortűz áldozataira emlékezve felemeltem szavam Salgótarjánban:
"1956-ban az volt az alapkérdés: forradalom, vagy ellenforradalom. Kádár rendszere arra épült, azon állt és bukott, hogy 56-ot ellenforradalomnak minősítette. S ma is egyértelműen le kell szögeznünk, hogy nem lehet viszonylagossá tenni az elhatárolást. A forradalom szemszögéből a Kádár-rendszer keletkezése, megszilárdítása, s ezen belül a forradalom megtorlása nem tűrhet el semmiféle, sem jogi, sem erkölcsi igazolást.
Salgótarjánban a helyi és a Budapestről hozott karhatalmisták, valamint a szovjet katonák lőtték a fegyvertelen tömeget. Különösen fájó, hogy a forradalom ötvenedik évfordulóján a külföldön legismertebb magyar politikusok egyike azt tudatta a világgal, hogy a pufajkások csak a törvényes rendet védték - hiszen a bűnözőket kiengedték a börtönökből. Nem lehet erről a nyilatkozatról hallgatni - nehogy beleegyezésnek tűnjön.
Vajon akik nem határolódnak el, lelkük mélyén valóban forradalomnak tartják-e 1956-ot? Hiszen így azt is lehetne mondani, hogy a törvényes rendet védték azok a bírák, akik az embereket szinte üzemszerűen ítélték halálra. Magam hallottam, hogy a Nagy Imre-per bírója is így nyilatkozott. Azt az úgynevezett törvényes rendet, amely még saját jogszabályai szerint is törvénytelenül működött, a forradalom és mai rendszerünk szemszögéből csakis elítélni és elvetni lehet."

Horn Gyula karhatalmista volta 1956-ban, és különösen akkori szerepének értékelése és vállalása a forradalom ötvenedik évfordulóján 1956 értékeiről való állásfoglalás is. Egykori tette és mai állásfoglalása olyan alapvető ellentétben állnak a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjével, hogy Miniszterelnök Úr előterjesztését Horn Gyulának az indokolásban felhozott érdemeire tekintettel sem teljesíthetem.

Budapest, 2007. július 4.
Üdvözlettel: Sólyom László

ökörpöröly 2011.03.25. 09:06:58

@aszekelyek: A kedves képviselő asszony nyomorát senki se vitatja. De az emberek számára unalmas, hogy egy gyerekét, munkáját eldobó, lumpenproli kurva akar a nemzet "nagyanyja" lenni. Aki véletlenül keveredett bele az egész 56-os forradalomba. Két alaptípus "harcol" a forradalomban, az idealista és a lumpenproli. Wittner útszéli, éjszakai nőként keveredett bele a neki akkor jó brahinak tűnő forradalomba. Életútja sajnálatos, de nem tiszteletre méltó.
Ráadásul nagyon erős a gyanú, hogy különleges kegyelme mögött az áll, hogy a rendszer spiclije lett.
Egyetlen eset sincs, amikor többszörös gyilkossággal vádolt -emellett még rendszerellenes szervezkedés, rablás, tiltott határátlépés-, és ezért elítélt személynek kegyelmet adnak -főleg nem I. rendű vádlottként-, miközben másik 3 halálra ítélt társát kivégzik.
Wittner egy szerencsétlen, sajnálatra méltó sorsú nő. Mindent meg lehet magyarázni. A kellemes munkájának elhagyását, a gyermeke eldobását, valószínűsített prostituált voltát, valószínűsített spicli és besúgó múltját. De se ő, se Horn nem való a Parlamentbe! Egy ilyen nőt be se szabadna engedni oda, főleg nem egy konzervatív pártba! Talán a Kiöregedett Prostituáltak Egyletének lehetne a díszelnöke.

Gulogulo 2011.03.25. 09:09:22

@Lone Starr: A háború művészet is lehet, ha nem gyilkolás a cél. Még kádár is kiengedte sutyiban, hogy a ruszkik ne nagyon tudják az ellenségeit a kaptárból, OK egy két gyilkost felakasztottak példastatuálásból, de ennyi. A mautnertökről ez nem mondható el. Hogy marinéni ugyanolyan lenne mint a mautnertök csak ellenkezőleg? Ez nem az én hibám...
A ruszkik visznek virágot a mi katonáink sírjára is!

guderian 2011.03.25. 09:10:51

Hornról utcákat neveznek el nyugaton itthon meg köpködnek rá. Nekem meggyőződésem, hogy a mai politikusok , ha a helyzet úgy hozza ezerszer nagyobb gazemberségekre képesek és teszik is minden nap.
Szerintem nincs joga senkinek ítélkezni a régi "komcsik" felett. Az egy olyan helyzet volt amit ma már elképzelni sem lehet. Ki tudja, hogy aki ma ítél akkor mit tett volna. Lehet hőbörögni, de Hofival élve kicsit módosítva, "laposabb lettél volna, mint a tehénszar félelmedben"

Napkutya 2011.03.25. 09:10:53

@MACISAJT: Ezzel kb. egyet is értek. A Nagykereszt nem járt. Sólyom jól döntött.

DE

Ha most ugyanezt a kitüntetést Orbán oda akarná adni a mi Máriánknak és Schmidt valamilyen okból nem írná alá, hát úgy kirúgnák, mint macskát szarni.

Szerinted MI változott?

Gulogulo 2011.03.25. 09:15:36

@MACISAJT:

"5. Horn Gyula a forradalom 50. évfordulója alkalmából azt nyilatkozta a Die Welt című napilapnak, hogy a felkeléssel együtt sok bűnöző került szabadlábra, akik veszélyeztették a biztonságot. A pufajkás osztagban a törvényes rendet védte."

Hogy van az, hogy ezt senki sem cáfolta meg?

ökörpöröly 2011.03.25. 09:16:29

Wittner nem forradalmár volt, hanem egy lumpenproli utcanő, aki belekeveredett a forradalomba.
Mivel szülei elhagyták a Rákosi-rendszer kedvezményezettje volt. Gimnáziumba járhatott, annak ellenére, hogy otthagyta gépírónő-titkárnő állást kapott.
16 évesen felcsinálták, kapcsolaton kívül. 17 évesen megszülte gyerekét, akit eldobott, mint őt a szülei. Ezután belevetette magát a budapesti éjszakai életbe. Itt egyetlen egy bejelentett munkahelye se volt. Valószínűleg prostituáltként tartotta el magát -hacsak nem nyomott hamis bankjegyeket-. Az 56-os forradalomba véletlenül keveredett bele. I. rendű vádlottként, többszörös gyilkosságért, rendszerellenes szervezkedésért, rablásért, tiltott határátlépésért őt és három társát halálra ítélték. Azonban őt nem végezték ki, kegyelmet kapott! Ilyen egyetlen egy esetben se történt a kommunista vérbíróságoknál!
Csak akkor eshetett meg ilyen, ha nagyon komoly egyezséget köt a vérügyészekkel!
Tömegesen végeztek ki embereket rendszerellenes szervezkedésért, olyanokat, akiknek kezükben soha nem volt fegyver!
Kegyelmének csak egyetlen egy oka lehetett, áruló és spicli lett!
Ezt a nőt, Wittner Máriát lehet sajnálni, de se életútja, se jelleme, se képességei nem teszik alkalmassá a parlamenti képviselőségre!

aszekelyek 2011.03.25. 09:17:16

@Gulogulo: Aaaaaaaaaaaaaazt ön látta, hogy a képviselőasszony szórakozásból lövöldözött? Voltak olyanok is biztosan. Valakik kinyitották a börtön ajtaját és fegyvereket is adtak nekik. Fegyvere akkoriban pedig kevés embernek lehetett.Akik a Kossuth téren a tetőről orvlövészkedtek, ők sem hitükből öldösték az ott tüntetőket. Valóban, nekik ez a szórakozásuk lehetett. Tóth Ilonát és sok más embert is, nem lövöldözés miatt öltek meg. A hatalmukat megszilárdítandó leszámolást hajtottak végre, 56 utáni években. Megtorlásokat.Ártatlanokon is . akik valakinek egyszer ráléptek a lábára, azok is kötéllen végezhették hamar. Tudja nem hiszem, hogy Mács képviselő vagy Göncz köztársasági elnök úr szórakozásból lövöldözésért volt Recsken. Amiről még csak nem is tudott a nép, hogy létezik egyáltalán. Biztosan voltak elmebetegek is, akik szórakozásból lövöldöztek. Minden népfelkelés körül megtalálhatóak. Pld Che Guevara is. Piszokul sokat öletett. Nem a hívők példaképe ő sem.Azt írja meg kedves, miért jó ember Mécs úr és Göncz elnök úr és miért nem Wittner Mária. Egyszer sem mondták, hogy ácsi, amikor a lépviselőasszonyt nyilvánosan gyalázták. Valóban nem egyértelműek ezek a dolgok.

Becs 2011.03.25. 09:18:14

Nem olvastam a szövegben, hogy HELYTELENÍTETTE volna azt, hogy Horn Gyulát életben tartják a MI pénzünkből.

Amúgy pedig Horn egy hóhér és kész.

Nincs jobb dolgod, csak hülyeségeket posztolni? Kicsit tanulj történelmet, rádfér.

HgGina 2011.03.25. 09:19:25

horn (kis h-val, mert hazaáruló) nem fog meghalni. horn megdöglik. Remélem, nem sokáig kell fizessük a teljesen felesleges lélegeztetését. A Természet mindig igazságot tesz.

vadöreg 2011.03.25. 09:20:09

Nem olvastam végig az összes hsz-t, idő:). Már elhangzott korábban "Oszd meg és uralkodj". Wittner Máriát a gyűlölete tartja életben, határozza meg személyiségét. Nem fogom vitatni, hogy hős-e vagy nem. Hornról sem fogok dicsőítő beszédet, vagy gyalázkodó ítéletet mondani, de WM kijelentése nem a megfelelő helyen hangzott el. Ezt az asszonyt a Fidesz pajzsként, időnként faltörő kosként szabadítja a közéletre, majd azt sugallják, hogy a szavait, kijelentéseit a múltja miatt nem szabad neki felróni! A baj csak az, hogy ha már nem lesz kit gyűlölni, akkor mire lehet majd használni? Iskolázatlan,"szakértő politikusnak" vicc, szóval mi lesz? Egyszer ő is megtér majd arra a helyre ahonnan nincs visszaút, és ott nem pusztán az 56-os "szubjektív, objektív?" tettek kerülnek mérlegre. Fontosabb dolgok várnak megoldásra, ne fecséreljétek szánalmas gyűlölködésre az energiáitokat, főleg ne mások bűnei miatt.

Napkutya 2011.03.25. 09:21:11

@Becs: Nem a mi pénzünkből. EZ volt az egyik nyilvánvaló hazugság. Azért tartják életben mert rendesen fizette a TB-t néhány évtizedig.

Kb. Te is ezt várnád.

Az más kérdés, hogy már valószínüleg nem annyira örül neki.

HgGina 2011.03.25. 09:23:11

@aszekelyek: Mécset kihagynám belőle, ő a saját hóhérai mellé állt. Benne a tisztesség nevű akármi vagy nem fejlődött ki, vagy a pénz és hatalom reményében erkölcsi szemétdombra vetette. Lesz helye ott neki is.

aszekelyek 2011.03.25. 09:25:13

@guderian: Véletlenül nem Horn féle pufajkás, géppisztolyos illetőktől kellett annyira félni meg a fönökeiktől, a régi komcsiktól, pld. Biszku is, hogy laposabbak voltak, mint a tehénszar ? akik meg nem féltek eléggé a kötélen végezték. Wagy legalább kaptak egy halos ítéletet. Vagy Recsken voltak, semmi hír róluk és sokakról máig sem. Ugye nem Wittner Máriától kellett úgy félni?

HgGina 2011.03.25. 09:25:14

@Napkutya: a TB-jét a mi pénzünkből az állam fizette saját magának. Gondolom, te is 1990 után születtél, ha ezt nem tudod.

Gulogulo 2011.03.25. 09:25:16

@aszekelyek: Erről beszélek!

1. voltak hősök, akik harcoltak (hála és tisztelet)
2. voltak szórakozásból lövöldözők
3. ellenforradalmárok (már az igaziak, nem azok akikre a komcsik mondták)
4. rendpártiak

És voltak ezek keverékei. És voltak a tettek. Tudsz olyan ítéletet mutatni, amikor felakasztottak valakit államellenes tevékenységért 56 után? Vaaagy csak olyanok vannak, hogy ezt meg ezt megölte, és mellékesen ellenforradalmár volt?

velorex-vezető 2011.03.25. 09:27:41

nem szabad állandóan a múlton rágódni, a jövőbe kell nézni!
Felháborító, hogy Wittner Mária Horn Gyula halálát kívánja. Legyünk megbocsátóak a keresztényi szeretet nevében.
Igenis jár a békés öregkor Horn Gyulának és Adolf Eichmann-nak is.

Napkutya 2011.03.25. 09:27:41

@HgGina: Nem cimbora, nem 90 után születtem.

Mellesleg ugyanez a helyzet pl. Orbán Viktorral is, és mindazokkal akiknek 89-óta csak politikusi vagy államigazgatási állása volt.

Gondolkodjunk!

NA YA! 2011.03.25. 09:28:23

Szerintem nem szabad lesüllyedni egy gyűlölködő fidesz képviselő vénasszony szintjére!
Viszont két megjegyzés:
- először azt kéri számon a volt miniszterelnökön, hogy miért is nem tud már meghalni? Utána pedig kinyilatkoztatja, hogy az életet csak a jó isten tudja elvenni? Most akkor ki a "hibás"?
- másodszor a gyűlölethez fűződő jogát nem vitatom el, de egy ilyen elborultan gyűlölködő ember, hogyan is tudhatna racionális, mindannyiunk sorsát meghatározó döntéseket hozni?!

aszekelyek 2011.03.25. 09:28:27

@HgGina: Ez így van de abból a szempontból, hogy ab ovo megkülönböztetünk annak a véreskezű diktatúrának az áldozataiból egyeseket és őket sarazzuk, abból az egy szempontból ez mellékes.Wittner Mária valamiért diszkriminált személy.Ez az, amit nem nagyon nézek jó szemmel. Talán csak nem azért, mert ő nem állta hóhérai szolgálatába? nem szépít és bagatellizál? Ezek lehetséges okok.

igényes 2011.03.25. 09:29:49

Szerintem Horn Gyula nem akarna sem Orbán Viktor, sem Wittner Mária terhére lenni. Szerintem Horn ezt a két forradalmi embert nem szidalmazná.

Orbán Viktornak kellenek a keresztény eszményképek, ezért nem is szabad bántani sem őt sem Máriát. Igenis Orbán Viktornak kell becsülnie Máriát.

Gulogulo 2011.03.25. 09:30:29

@aszekelyek:

Voltak:
1. hősök (hála és tisztelet)
2. rendpártiak (akik a fegyveres csőcselékre vadásztak)
3. fegyveres csőcselék, szórakozásból lövöldözők stb
4. ellenforradalmárok, akik az elnyomók pártjára álltak.

És voltak a tettek.

Azokat akiket elítéltek a tetteik alapján tették. És nem tudok olyanról, hogy valakit azért akasztottak fel mert államellens tevékenysége volt, ha csak nem csúszott be egy két hulla. Ha tudsz olyan ítéletről ami hulla nélkül kötél volt, arra kiváncsi lennék. Talán mécs sem élne, ha valakit lelőtt volna...

Gulogulo 2011.03.25. 09:33:45

@igényes: Én nem akarom vityát védeni, de dolgozik (méga ennek nem is örülönk) és nevelei a gyermekeit. Nehogymár marinénire kelljen felnéznie!

Gulogulo 2011.03.25. 09:34:34

@NA YA!: Megaztán! Mit kotkodácsol bele a jóisten dolgába?

aszekelyek 2011.03.25. 09:35:42

@Gulogulo: Fáradj a levéltárba kedves. Ott vannak azok, amiket nekem kéne mutatnom. Az teljesen mindegy, milyen vád és ítélet volt, ugyanis igazat akkor sem és azóta sem mondtak az elvtársak. Ráfogtak valamit arra, akit halálra ítéltek és pont. Annál rafkósabbak voltak, hogy azzal vádolják, az ő hatalmukat veszélyeztette az, akire a kötelet ráítélték. Nem hülyék voltak , hanem elvetemült aljas ok azok, akik anno ezt csinálták nem eléggé félénk és /vagy megfélemlíthető magyarokkal. Még a hatvanas évek végén is csak nagyon szűk családi körben, minden ajtót, ablakot bezárva beszéltek a felnött rokonaim erről. Bizony nagyon meg voltak félemlítve. Jött éjjel a fekete autó és annyi. A mi házunkból is tűnt el örökre egy illető. Vissza nemigen hozott senkit a fekete autó. Nekem a szüleim megtiltották, hogy egy szót is szóljak bárhl arról, amit beszéltek.Ha nem akarom, hogy apám is odalegyen.

velorex-vezető 2011.03.25. 09:37:58

@Gulogulo: Kapásból: Péch Géza, Szigethy Attila, Brusznyai árpád, Földes Gábor stb.

pacus 2011.03.25. 09:37:59

Ami itt megy stílusban egyeseknél az borzalom.A lényeg a gyűlölködés.Néhány adalék.Nem védem Horn-t,de a pufajka az mint a szovjet hadseregben is a magyar katonák rendszeresített téli öltözéke volt.Horn karhatalmista volt nem ávós.Rendfenttartó.A másik.A keletnémetek kiengedése amivel elősegítette a német ujraegyesítést az is bűn volt?A nyugatnémetek majd az egyesített németország vezetése többször is magas kitüntetésben részesítette,elismerte.Ezeket sem ártana tudni.
Hogy van az,hogy a nagy elvhűséget hangoztatva probléma nélkül tárgyalnak vezetőink pl.Putyinnal aki szovjet KGB /ami azonos volt az ÁVH-val/ legfelsőbb vezetője volt.Vagy a kinai kommunista párt vezette kinai népköztársasággal is keresik a lehető legszorosabb kapcsolatot.Pedig azok hívatalosan is kommunisták.Ez hogy van?
A másik dolog.
A spanyol polgárháborúban a köztársaságiak és a nemzetiek egymást gyílkolták saját eszméjük nevében.A mindkét oldalon meghaltak Madridban ugyanabbab a temetőben vannak eltemetve és az utódokat egyik oldalon sem zavarja,hogy a korábbi ellensége is ott van eltemetve.A halottak mint mondják is már nem harcolnak,nyugodjanak békében.Igaz,hogy ehhez kultúráltság kell.Sajnos Magyarországon az oszd meg és uralkodj már nagyon régóta bevett gyakorlat a mai napig.Sokkal többre vinné az ország ha azzal foglalkozna,hogyan lehet az országot közösen magasabb szintre emelni.Spanyolországban Franco halála után a király azt mondta a köztörvényes gyilkosokon kivűl nem érdekli ki milyen pártnak volt tagja,milyen elveket képviselt,egy a lényeg hajlandó-e minden energiájával az ország érdekében dolgozni.Meg is lett az eredménye.
Fiam aki egyetemistaként gyakorlaton volt fél évig spanyolországban.Felsőfokon beszél spanyolul.Elmondta voltak kikocsmában és a mellettük lévő asztalnál ülő csoport hangosan,kiabálva vitázott politikárol.Azt hitte hamarosan összeverekednek.Egy idő után viszont abba maradt a vita,megrendelték az ételeket,italokat és békésen falatoztak,ittak együtt.Ideheza ez elképzelhető?Jó lenne már oda jutni,hogy az embereket/közösen/az érdekelje,hogyan juthat az ország elöbbre.Az állandó gyülölködéssel megosztottsággal nem jutunk előre soha.

aszekelyek 2011.03.25. 09:38:19

@Gulogulo: Wittner mária halálos ítélete tudtommal nem fűződik valaki lelövéséhez. Nyilván nem ő az egyetlen . HA ez kell , ezt tudom prezentálni.

tomwar 2011.03.25. 09:40:59

Gondolom Mariska neninek jol esett belerugni a fogatlan oroszlanba...

Gulogulo 2011.03.25. 09:42:01

@aszekelyek:

Összekevered a rákosi kort és az 56 utáni megtorlást. 56 után nem volt fekete autó, nem volt csengőfrász. De egy dolog biztosan volt! Hazaszállingózó bebörtönzöttek.

Természetesen így is úgy is borzasztó korszakok voltak. Én csak arról beszéltem, hogy nehéz megítélni ki és miért ölt 56-ban. Nehéz megítélni kit és miért akasztottak fel, de az biztos, hogy kishalakat nem akasztottak fel mondvacsinált indokkal.

igényes 2011.03.25. 09:43:49

Itt azért jól látható, hogy egy példaértékű anya harcol a Rákóczi tér közelében.

A corvinistákkal kapcsolatos legfontosabb levéltári források:

Nagy József és társai perirata ÁSZTL V-143260, BFL 8016/58

László Béla György és társai perirata ÁSZTL V-143767, HL 432/58

Iván Kovács László és társai perirata ÁSZTL V-145626, PM 002/57

Kovács István és társai perirata ÁSZTL V-150005

Váradi Gyula és társai perirata ÁSZTL V-150006

Klenovszky István és társai perirata ÁSZTL V-141409, BFL 2134/57

Schmidt László és társa perirata ÁSZTL V-141587, BFL 2834/57

Wittner Mária és társai perirata ÁSZTL V-142941, 8046/58

Fáncsik György és társai perirata (TH V-141310, V-144071, BFL 9024/59

aszekelyek 2011.03.25. 09:44:24

@pacus: Bagatelliálóó is megjött. Ne vicceljen már, a magyar katonák téli öltözékére senki nem gondol ha azt hallja, a pufajkások. Az állambiztonság fegyvereseire gondol mindenki. Akik előbb löttek, mint kérdeztek. A Kossuth téren például. A tömegbe. Putyin külpolitika. Horn és az ő érájuk, a megtorlásuk pedig belpolitika. Ezt sem kéne összemosnunk.A polgárháborúkban általában egymást gyilkolják, ugyanis egy országon belül zajlik. Csakhogy nálunk nem polgárháború volt, hanem idegen csapatok a regnáló hatalom által a saját nép leverésére egyenesen ránk hívva. Az nem polgárháború. Az népfelkelés vérbe fojtva a szovjet által.

blah 2011.03.25. 09:45:50

lehet itt Horn Gyulát ávósozni meg gyalázni, de én már visszasírom mint politikust mert a jelenlegi parlamentben nem sokan vannak akik többet tettek volna az országért. ha már a bűnöknél tartunk, a jelenlegi parlamentbe szinte mindenki kivette részét abban, hogy jelenleg az ország kilátástalan helyzetben van, és ők nem parancsra tették hanem önszántukból, szóval erről ennyit.
Amit ez a vén ribanc tett még a balkáni színvonalat is alulmúlja.

matulagergely 2011.03.25. 09:45:53

@Mj: Én ismerek egy Szegvári Katalint, ő a beszamolok.hu egyik prominense. Gondolom, ezáltal van némi köze a szociológiához.

velorex-vezető 2011.03.25. 09:46:31

@tomwar: Fogatlannak lehet, hogy fogatlan, de miféle oroszlán? Legfeljebb hiéna.

Gulogulo 2011.03.25. 09:46:31

@velorex-vezető: Ott a pont!
Megjegyzem Péch kilóg a sorból, ő sem pártfunkci sem politikus sem veszélyes nem volt.

aszekelyek 2011.03.25. 09:47:29

@pacus: Ugyanezt a csehekkel is megcsinálta a naaagy szovjet hatalom. Nem sokkal később. Épp ott voltam a rokonaimnál anyámmal, amikor jött a távirat apámtól. Őt behívták és nem volt pardon.Az kérem a diktatúra.Cseheknél sem polgárháború volt.

Gulogulo 2011.03.25. 09:47:56

@aszekelyek: Úgy írták a vádban, hogy az államrend fegyveres...

Szaros ügy volt oda vissza!

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 09:48:27

@Gulogulo:
Borzalmas, hogy valaki ennyire tájékozatlan és műveletlen legyen ma Magyarországon. Ez az oktatásunk igazi tragédiája, hogy ennyi tudással rendelkező emberek kerülnek ki iskolákból. Tényleg a legjobb szándékkal tudom javasolni neked, hogy sétálj el a teljesen nyilvános levéltárba, és nézzél utána a dolgoknak. Akkor talán eljutsz oda, hogy tisztába legyél, mennyi embert is öltek meg, lehetetlenítettek el a szabadság utána vágya miatt 56 után. Valamint még lehet az is megvilágosul számodra, hogy bizony ebben az országban még a 80-as években is zártak börtönbe embereket rendszer ellenes cselekmény miatt..

aszekelyek 2011.03.25. 09:49:33

@blah: Az ön stílusa múlja azt alul.

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 09:49:58

Egyébként pedig az egész ügyből nagyjából ez a lényeg:
"Ha Horn Gyula maga a baloldal, akkor Magyarországon baj van. Ha Wittner Mária szavaira a baloldal egyként hördül fel, akkor még nagyobb baj van, mert a baloldal még mindig nem tanulta meg a történelmet, amelyben egyértelmű elem, hogy Horn Gyula pufajkásként szolgálta az 56 utáni megtorlásokat..."

Gulogulo 2011.03.25. 09:50:12

@aszekelyek: Az orosz tankosok kaptak egy rádióparancsot, és menten harckocsiba pattantak, búvórés zár...Aztán elkezdtek fentről lőni! Majd az oroszok is, mindenfelé, de észbekaptak, és elkezdtek felfelé lőni...Ők sem akartak meggebedni...

aszekelyek 2011.03.25. 09:50:32

@Gulogulo: Az olyan, mint a feriék pszichikai bűnsegédlete. Aki ott volt, mind bűnös....

igényes 2011.03.25. 09:50:43

A Mártírok útján (Margit körút)laktam akkoriban és a bölcsödében a Dudás úr felesége volt a dadusom.

Dudás úr nem strici volt, jobbítani szeretett volna nem a szó eszközeivel. Wittner Máriáktól nagyon távol állt. Vajon miért?

server2001.rev.hu/msite/msite_display_otherdoc_picture.asp?id=34&parent=3&order=1

velorex-vezető 2011.03.25. 09:50:48

@Gulogulo: Talán még az közös bennük, hogy mindegyikük próbálta megakadályozni a lincseléseket. Ettől függetlenül kivégezték őket, illetve "öngyilkos" lett valamelyikük.

aszekelyek 2011.03.25. 09:55:14

@Gulogulo: Képzeld el, ezt nem így tanították , illetve sehogy a Horn érában. azelőtt sem. Nagyon nem így. Sztem mai s eufémizmusokkal teletűzdelt tananyag van erről. Most megyek. Dolgom van. Egyszer a helyükre kell kerülniük a dolgoknak.

matulagergely 2011.03.25. 09:56:14

@igényes: Orbánnak pénz, és hatalom kell, a vénasszonynak meg az, hogy valaki jól seggbe rúgja.

Plumper_ 2011.03.25. 09:56:20

Wittner Mária egy végtelenül otromba, GONOSZ, gyűlölködő perszóna, méltatlan bármire a közéletben! Miért nem képes elpatkolni? Ez 56-os hős? Ő is olyan, mint a levegőt fecskendővel a szovjet kiskatonába oltó gyilkos némber.

Plumper_ 2011.03.25. 09:58:50

@velorex-vezető: Eichmann lelkén 600.000 magyar zsidó lelke szárad.
Horn Gyula?!
Akkor sok lelki üdvösséget Sztálinnak is?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.25. 10:00:11

@Petykabá:
Már megbocsáss, de a személyeskedéseidre nem válaszolok.

"Hirtelen a szélsőjobbos fehérgalléros úriember, mert egyetért veled: Orbán a diktátor. Már a szélsőjobbos is kiszúrja a diktátort, na ebből látszik, hogy Orbán mekkora diktátor. Ez a logikád."

Hol mondtam, hogy fehérgalléros úriember? A te logikád ugyanaz, mint Wittneré, csak te Novákról, Wittner meg Hornról. Sehol egy szóval nem dícsértem Novákot, ahogy Novák se Hornt. A te logikád az, hogy ha valakivel valamiben egyetértek, akkor már a barátom. A francokat van így. De ehhez egy kicsit árnyaltabban kellene gondolkodni, ami látom a letámadásod stílusából, hogy neked nem megy.

"Képmutatás 2. Van még folytatás? Tudsz még lehúzóbbat mondani?"

Szóval akkor is képmutató vagyok, ha azt mondom, Hitlerék helyesen tették, hogy kitalálták a nem dohányzó szerelvényeket? Hát ha neked képmutatás az, ha elsősorban azt értékelem, mint mondtak, és csak másodsorban azt, hogy ki, akkor tényleg képmutató vagyok, és ezt büszkén vállalom. Meg azt is büszkén vállalom, hogy nem mérek kettős mércével, mint te. Tudom, ez is képmutatás.

"Attól is hányok, hogy Orbán 2/3-a diktatúra. Hogy mer (egyébként jogszerűen) alkotmányozni, anélkül, hogy 4/5, meg 6/7, meg húsz évig mindenki írja alá, aki az országház közelébe megy, különben kuka az alkotmány. Ez a savanyú a szőlő helyzet barátaim."

Nyugodtan tapsikolhatsz Orbánnak. Na, a pufajkás meg miért nem használta ki a 2/3-ot ilyen módon, mint Orbán? Erről volt szó, és erre reagált Wittner úgy, hogy látszott kicsit sem érti, és te sem érted. Savanyú pedig mindannyiunknak vagy egyikünknek sem a szőlő, ez a kormányzati teljesítmény függvénye. Te úgy beszélsz, mint ha maszop vagy jobbik seggnyaló lennék, mert aki nem veled, az ellened. Pedig még csak nem is ismersz, de egyből jönnek ezek a szövegek, hogy ti. Tudod mit, vallhatod románnak vagy amerikainak is magadat, és akkor tényleg mondhatod ránk magyarokra, hogy ti!

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:00:57

@Plumper_:
Mondd, szerinted hány emberélet után kell valakinek szégyellnie magát. Na, halljuk a számot. 1000, 10 000? Mennyi? Horn nem érte el a bűvös határt, így már nem is gond, hogy egy diktatúra elnyomó rendszerének része volt, ugye?

blah 2011.03.25. 10:01:29

@aszekelyek: egy román miért szól bele abba amihez semmi köze?

velorex-vezető 2011.03.25. 10:02:37

@Plumper_: Kedves Havas Szófia!
Miért ír plumper élnéven? És az Ön lelke hol szárad?

igényes 2011.03.25. 10:02:46

@Muad\\\'Dib: Te nagyon buta vagy! A Horn Gyula nem egy Rambo típus, egy az egyben szinte Orbáni magasságú. Nem hiszem, hogy valami nagyobb akcióban vett volna rész, hiszen akkor gyorsan haladt volna előre.

Az igazi pufajkás szerintem a Szijjártó, Orbán, Kövér. Schmitt.

Pufajkát hordanak ma Orbán gyermekei is. Vatta kabátnak hívják.

2011.03.25. 10:03:23

@aszekelyek:
1956.
Nem kell azt hinni, hogy csak a remek emberek vettek részt a forradalomban.
Legalább két félre lehet osztani a felkelőket. Volt bizony egy jelentős réteg (kiszabadított köztörvényesek, balhékeresők), akik gyilkoltak. NEM CSAK AVH véreskezű pribékek végezték fejjel lefelé lógva a fán, miközben a hős forradalmárok tüzet raktak alá.
Közönséges, kivezényelt kiskatona (értsd sorozott) szívét mutatta fel egy nő a pártszékház előtt. Ki lehetett ez a nő?
Örök homály.
Amúgy: Nagy Imre , a hős, szovjetellenes mártír, csak Rákosi rezsimje ellen tiltakozott, kommunista volt, dehogy akart ő kiugrani a táborból, és polgári Magyarországot csinálni!

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:04:58

@igényes:
Elgondolkodtató, hogy szerinted ettől függ, valaki milyen elnyomóhatalom része. Hát ez mindenesetre alaposan felment mondjuk Himmlert, hiszen nem volt egy acélos alkat. Hiába, a penge logikáddal nem nagyon lehet vitázni...

igényes 2011.03.25. 10:05:01

@Muad\\\'Dib:

A te fajtád elküldte a Don kanyarba nagyapámat, és két testvérét pufajka nélkül.

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:07:30

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Most óriási okosságot mondtál. Egy forradalomban halnak meg emberek? Még ártatlanok is? Neeee. Akkor hagyjuk a fenébe az egészet. Már csak annyi kérdésem lenne, hogy a művelt nyugat, akkor mit is akar ezzel a demokrácia exporttal? Most akkor jók ezek a szabadságért folytatott forradalmak, vagy nem? Most akkor elnyomó a diktatúra, vagy nem is annyira? Jó lenne ezt tudni, mert mintha kissé kettős mérce lenne ebben a kérdésben a "művelt baloldalon".

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.25. 10:08:59

@Petykabá:
És még annyit, hogy én totál megértem Wittnert, még azt is, ha a parlamentben teszi. Azokat nem értem meg, akik oda ültették.

@Goompah:
Akkor mondjuk ha én kijelenteném, hogy gyűlölöm az 56-os forradalmárokat úgy általában, mert voltak népítélkezések is, míg én soha senkit nem bántottam? Nem, nem jelentem ezt ki, de ezen logika szerint simán kijelenthető. Meg akkor azokat is gyűlölni kellene, akik a Szent Jobbot őrzik, hiszen Szent István rengeteg magyar embert öletett meg, akik nem voltak hajlandóak a nyugati kereszténységre áttérni. Wittnernél megértem, mert személyesen élte át, nyilván ennek nem a parlamentben lenne a helye. De attól még a halálba kívánni a legdurvább gyilkost is, hát hogy is mondjam, a halálbüntetésnek sem az a célja, ahol van, hogy elégtételt vegyenek az áldozatok, hanem hogy eltávolítsanak az élők köréből egy veszélyes bűnözőt.

velorex-vezető 2011.03.25. 10:09:16

Bizony, bizony az orgoványi erdő. Itt vannak ezek, illetve leszármazottaik közöttünk és fröcsögnek, magyaroznak, antiszemitáznak. Nem viselik el, hogy most nem kedvenc pártjuk az SZDSZ van kormányon.

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:09:53

@igényes:
ROTFLMAO... Micsoda érveléstechnika, ez igen!

2011.03.25. 10:13:18

@Muad\\\'Dib: Nem ez a kérdés!
Wittner úrasszony a kérdés!
Ez az egész nem Hornról szól, hanem imádott Marikáknról, a keresztényi szeretet és az erkölcs megtestesítőjéről!

Amúgy valami olyan mondás is van, hogy az a nő gyűlöl a legjobban, aki felkínálkozott, de nem ba...tad meg!

igényes 2011.03.25. 10:14:54

@Muad\\\'Dib: "Elgondolkodtató, hogy szerinted ettől függ, valaki milyen elnyomóhatalom része. Hát ez mindenesetre alaposan felment mondjuk Himmlert, hiszen nem volt egy acélos alkat. Hiába, a penge logikáddal nem nagyon lehet vitázni..."

Wiitner Mária, Orbán és Himmler neked ezek a nevek jutnak eszedbe. Nekem pedig a jóság és tisztelet.

Nagyon megkérlek tájékozódjál Wittner Máriával kapcsolatban egy kissé. Vannak ám itt magyar polgárok, akik se nem zsidók, se nem Horvátok, törökök, szlovákok, de azért kibaszottul megszenvedik az orbánokat, schmitteket, kövéreket, szijjártókat, wittnwr félékről szót se ejtsünk. A forradalom idején ott voltak az értelmiségiek, munkások, akik nem gyilkoltak, nem raboltak mint orbáni példakép wittnerek, lecsúszott prostituáltak, sticik. Forradalom volt, melybe beleköptek a szarházi bűnözői csoportok. Veled szemben én forradalomnak nevezem, és hiszem.

Hol tartunk ma? Egy lebutított fűlkeforradalomnál, mert a hősöd a győzedelmes viktor meghívta harcab Európát és a teljes földet. Tudd azért, hogy Kínába sem várják vissza.

Plumper_ 2011.03.25. 10:15:32

@Muad\\\'Dib: 1 is sok, de 10.000 már durva. Mentsd fel Eichmannt, Hornt pedig tedd a háborús bűnösök közé, bazd+ te barom. Ha meghal a nagyanyád, ne sírj, mert a gulágon állítólag 800.000.000.000 ember patkolt el.

@Könnyen elkaptuk, uram!: 56-ban kuuuuurva kevesen vettek részt!!!:-D
a többség otthon maradt, vidéken alig volt valami. Nagy Imre kommunista reformer volt, csak ezt szeretik elfeledni.

@igényes: továbbá a koncentrációs- és megsemmisítő táborokba. @velorex-vezető:

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:16:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ugye te sem gondolod komolyan, hogy teszem azt Izraelben például vita lenne róla, ha egy volt SS tisztről hasonló stílusban nyilatkozna valaki? Szerintem tartsuk magunkat ehhez a kiindulási alaphoz, ugyanis az ÁVH-t és társait teljes joggal mérhetjük funkciójában (nem feltétlenül halottak számában, ne számháborúzzunk)az SS-hez.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.25. 10:16:34

@Muad\\\'Dib:
Volt egy ember az életemben, aki nagyon megkeserítette az életem. Teszem azt, ha kórházba kerülne, haldokolna, szerinted teljesen helyénvaló lenne, ha azt hangoztatnám a környezetemben, hogy dögöljön már meg végre? Milyen ember az, akinek a gonosz ellenségének a halála jelent elégtételt?

Mokrivtsák Pónika (törölt) 2011.03.25. 10:17:42

@igényes: A Horn Gyula nem egy Rambo típus, egy az egyben szinte Orbáni magasságú. Nem hiszem, hogy valami nagyobb akcióban vett volna rész, hiszen akkor gyorsan haladt volna előre

Te nagyon műveletlen vagy és nem vagy tisztában a történelemmel!!!
Ők foglalták vissza az Akácfa bisztrót a szemét ellenforradalmároktól a Lónyai utcában! Kérlek nézz utána a levéltárakban!

igényes 2011.03.25. 10:18:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: Wittner Mária és a hét mesterlövész esete a Corvin közben. Szép volt. Hősiesen kiraboltak mindenkit, kifosztották a boltokat. A TV székházánál is arattak.

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:19:01

@Plumper_:
Na, olvasni sem tudsz, alakul ez. Ilyet ugyanis szerintem nem írtam. A mai napon te vagy a legviccesebb kisiskolás. Mi van tavaszi szünet rulz?

tre' 2011.03.25. 10:19:08

@Motyóbábi: teljesen egyetértek! "kenyeret és cirkuszt a népnek"
politika: jövőnek őrzött múlt

2011.03.25. 10:20:38

@Muad\\\'Dib: Látom, olvasni tudsz, értelmezni nem.
Nem a forradalom tényét, célját tagadtam!
Azt mondtam, hogy a börtönök kinyitásakor köztörvényes bűnözők is özönlöttek az utcákra, akik válogatás nélkül, ideológiai meggondolások nélkül gyilkoltak, raboltak, fosztogattak.
Wittnert miért is ítélték el?
Ja! Rablás!
Olyan emberek tetszelegnek '56-os jelmezben, akiknek semmi közük nem volt a forradalmi eszmékhez. Kihasználták a zűrzavart.
Most ezeket is piedesztálra állítjátok. Te dolgod, tiszteld!

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:21:15

@Zabalint:
Nem tudom. Ez az illető aktívan működött közre egy szabadságáért küzdő megszállt ország forradalmának leverésében és a megtorlásokban? Esetleg hasonlóan kellemetlen dolgokat okozott neked? Elég elvetemült lehet...

velorex-vezető 2011.03.25. 10:22:59

@igényes: A TV székház meg az Astoria. Ez az! Témánál vagyunk. Az a szemét Révész Máriusz meg a puszta lapockájával támadt szegény rendőr gumibotjára. Ha nem törik el a lapockája, hát megsérül még a gumibot. Ütni kell ezeket, amíg mozognak! A leninfiúk kellenének ide. Még a pufigyuszi is túl puhány volt.

2011.03.25. 10:23:05

@igényes: Tudod, ritkán vezet jóra, ha egy kurva a teste helyett az eszével akar pénzt keresni.

Mokrivtsák Pónika (törölt) 2011.03.25. 10:25:34

@igényes: Hol! A bisztróban? Persze! A csapos összeszedni a szétdobált sörösüvegeket! Ő a balhé alatt hátul volt a raktárban, ezért később felvették a partizánszövetségbe!

Plumper_ 2011.03.25. 10:25:42

@velorex-vezető: pontosan. te is csak egy nyilas vagy. mint bayer zsóti, onnantól jobbra pedig mindenki.
csak ne sípolj, ha nácinak, de minimum nyilasnak mondanak téged.

@Muad\\\'Dib: aljas egybemosás és relativizálás.

@igényes: rablógyilkos banda, nem több.

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:27:10

@Könnyen elkaptuk, uram!: @igényes:
Értem én, sőt még igazat is adok, de továbbra sem értem azt, miért is kellene egy diktatúrát önként az elnyomó hatalom oldalára álló embert egy ilyen megszólalás miatt sajnálni.

2011.03.25. 10:27:43

@velorex-vezető:
Demagóg vagy!
Ha a büdös komcsik vonulnának az utcán, és a hősi Pintér (volt komcsi) rendőrség verné őket, tapsolnál!
Ugyanaz a rendőr vonul ki, mert kivezénylik.
Életszerűtlen, hogy bárhol a világon kivezényelt rendőr tömegoszlatáskor így szóljon:
Bocsásson meg uram, legyen kedves hazafáradni, nem szeretném a gumibotommal illetni becses lapockáját.

bájgúnár 2011.03.25. 10:30:20

Wittner kijelentésetöbb szempontból is káros.Egyrészt a kádári rendszer elkötelezett híveiben megerősitik azt a nézetet hogy az ilyeneket jó volt likvidálni.Másrészt a jóízlésű emberekben joggal kelt felháborodást ez a gyűlölködő kijelentés.Harmadrészt ma egy valóban jólműködő demokráciában ilyen kijelentés után illő lemondani vagy lemondatni az illető.Negyedszer pont az ilyen felszólalások,elszólások azok amik a nemzeti megbékélést évekre évtizadekre vetik vissza.Negyedszer nem akkor rugok bele egy emberbe amikor az tehetetlen,beteg és már fogalma sincs mi is történik körülötte!Végezetűl gyáva és alattomos kijelentését /hogy Horn hóhér/ miért nem tette meg személyesen 2006 ban amikor képviselővé választották?

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:30:35

@Plumper_:
Egybemosás? Tehát ott tartunk, hogy diktatúra és diktatúra között van különbség? Kettős mérce?

2011.03.25. 10:30:41

@Muad\\\'Dib: Ismétlem. Ez nem Horn gyuláról szó. Wittner Máriáról, az ő intelligenciájáról, érzelmeiről, a forradalomban betöltött szerepéről.

velorex-vezető 2011.03.25. 10:31:05

@Plumper_: Ha egy magadfajta nyilasnak nevez, azt megtiszteltetésnek veszem. Tanácstalan vagyok, hogy én minek nevezzelek Téged erre a mintára? Kampós?
Körmös? Gumibotos? Válassz tetszés szerint!

igényes 2011.03.25. 10:32:35

@velorex-vezető: Révész Máriusszal voltam egy légtérben, egy vendéglátóipari egységben, A pincér jött és kinálgatott, ott könyököltünk és néztük a műsort. Mi iszogattunk enyhe rostos üdítőket ez a gyerek nyomatta az agyába az italt, de rendesen. Azt gondolta fizetésnél, hogy mi hívtuk meg, természetesen a pincér igazolta, hogy a rendelések személyre szólóak voltak. Kifakadt a srác, hogy nincs hozzászokva. Több évvel ezelött történt, nem is tudtuk, hogy ilyen nagy ember. Viszont tényleg a szórakozóhelyen bemondták a nevét, hogy valamit nyert. Onnan ragadt meg a neve elmémben.

Cinizmusprofesszor 2011.03.25. 10:32:41

Elszomorító ez a sok komment tele gyűlölettel, nácizással, zsidózással, nyilasozással...Csodálkozunk, hogy a magyarok nem jutnak sehova, de oda is nehezen?
Ebből áll ki ez a szerencsétlen ország, a rosszindulatból, a másik lenézéséből és az állandó irigykedésből.
Horn Gyula pufajkás volt, egy gazember, ez tény, de a halálát a magyar parlamentben kívánni minimum izléstelen. Szegény Arnóth Sándornak kevesebbért is le kellett mondania...szóval legyünk következetesek és menjen vissza nagyrabecsült Marika néni 56-osnak és ne a magyar választók, így az én pénzemen fröcsögjön, még ha az jogos is!

2011.03.25. 10:33:55

@Muad\\\'Dib: Egybemosás? Tehát ott tartunk, hogy diktatúra és diktatúra között van különbség? Kettős mérce?

Azért visszás a helyzet, mert egy diktatúrát ítélünk el erkölcsi magasságunkról, miközben egy másik van kialakulóban.

velorex-vezető 2011.03.25. 10:34:40

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ezt gondolod Te. Már csak azért sem örülnék neki, mert nem szeretném ezeket az embereket mártír szerepben látni. Hadd élvezkedjenek, rettegjenek, követeljenek sajtószabadságot! Csak mosolyogni tudok rajtuk és nem a vérüket kívánom.

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:35:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Azért attól tudtommal elég messze vagyunk, hogy embereket öljenek meg/csukjanak börtönbe nézeteik miatt. Vagy esetleg te tudsz ilyenről?

s 2011.03.25. 10:36:11

Senkinek a halálát ne kívánjátok, szemetek. (dögöljetek meg, buzeráns tahók)

Dr. No 2011.03.25. 10:36:17

Nem értem, Wittner miért dumált erről a Parlamentben, ennyi erővel egyszerűbb lett volna, ha bemegy a kórházba és lekapcsolja a lélegeztetőgépet.

velorex-vezető 2011.03.25. 10:37:23

@igényes: Ez egy kissé összefüggéstelen. Nem értem kristály tisztán.

Plumper_ 2011.03.25. 10:37:32

@Muad\\\'Dib: nem mindegy, ki hogyan halt meg! a szibériai száműzés szar dolog volt, ahogy az ávh-nál is sínlődni vagy meghalni stb, de annak vége, senki nem tagadja, és már szerencsére nincsenek kommunisták sem (vagy magukat annak mondó szemétládák). a nácizmus bűneit pedig minden eszközzel próbálja felmenteni a nyilas-sereg, egészen odáig, hogy hány fa kellett a hullák elégetéséhez. döbbenet.

@velorex-vezető: én büszkén lennék/vagyok zsidó, de te vállald a legocsmányabb jelzőt a világon. és úgy is áll hozzád az emberek többsége.
kampós, gumibotos...micsoda?:-D te baromarcú náci sz@r. még nyíltan zsidózni sem mersz, olyan gyáva vagy. fogadok, az utcán csak a cipőnket mered nézni. gyere ide, rendezvényekre, már a sarkon betakarunk. nem viccelek.

makvirag75 2011.03.25. 10:37:39

@Gulogulo: Hogy csak egy, mindenki által ismert nevet említsek: Mansfeld Péter.

2011.03.25. 10:38:43

@Muad\\\'Dib: Egybemosás? Tehát ott tartunk, hogy diktatúra és diktatúra között van különbség? Kettős mérce?

Van különbség. Éltél volna az ötvenes években, meg a hetvenes években, kur...nagy különbséget tapasztaltál volna. Noha mindkettő diktatúra volt, mindkettő kommunista/szocialista, a szovjet árnyékában, megszállt országban!

velorex-vezető 2011.03.25. 10:39:23

@Dr. No: Nem szükséges ilyen drasztikus lépés. Elég lenne elzárni a pálinkavezetéket. Az elvonási tünetek végzetesek lennének.

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:41:42

@Könnyen elkaptuk, uram!:
De azért a 70-es években is sikerült emberek életét tönkretenni, sőt még a 80-as években is összejött néhány politikai alapon elítélt ember. Esetleg nem kívánsz mindjárt mártírt faragni az egypártrendszer haszonélvezőiből és kiszolgálóiból?

2011.03.25. 10:43:00

@velorex-vezető: @igényes: Ez egy kissé összefüggéstelen. Nem értem kristály tisztán.

Én értettem.

velorex-vezető 2011.03.25. 10:43:34

@Plumper_: Nagyon jól látod a helyzetet.
Valóban rettegek a 10 dioptriás, x-lábú, csapott vállú, tarisznyás bölcsészhallgatóktól.

igényes 2011.03.25. 10:44:33

@bájgúnár: Tudni kell, hogy Orbán Viktor példaképe Mária!

Mária 1937-ben született a keresztény erkölcsöt mellőzve, mondhatni anyukája nem emlékezett apukára. Máriát anyukája átadta a szomszédnak bérdajkaságba, majd a karmeliták fogadták be, innen az erkölcse. Mária 13 éves korában anyukájához csapodott, de anyukája inkább beadta a szocialista állami nevelőintézetbe. Tanult Orbán Viktor példaképe és sikító titkárnő lett belőle. Felcsinálták 1954-ben, fia született 1955-ben, és már ment is Budapestre, majd a Rákóczi térről elszaladt a Corvin közbe a férfiak közé. Gyilkolászott és rabolt egy kissé, majd eltalálta egyx repesz állítólag. Elkapták elengedték, majd kiment Ausztriába, de visszajött. Na most, hogy közben honnan szerzett pénzt fenntartásához, az nagy talány. Orbán Viktor eszményképét elítélték (Halál), valamilyen oknál fogva "jó magaviselet" eltekintettek a haláltól szabadon engedték, majd 1980-ban már terhelte is a nyugdíjkasszát. Orbán Viktor az eszményképet nem tudom mikor emelte fel magához, 2002-ben még nem volt példaképei között az bizonyos.

Dr. No 2011.03.25. 10:44:56

@velorex-vezető: Én nem érzem a különbséget a drasztikum mértékében. Legfeljebb a büntethetőségben.

Dr. No 2011.03.25. 10:47:27

Mindenesetre így húsz évvel 1989 után, államilag vezérelve újrajátszani az elmaradt forradalmat, nem éppen ízléses. De használhatnék durvább szavakat is.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.25. 10:52:35

@Muad\\\'Dib:
Ha a tettek súlyát akarod összevetni, rossz úton jársz, és csúsztatsz. Nem azt kérdeztem. Hanem azt, hogy szerinted ha valaki nagyon rosszat cselekedett ellened, legyen az akár a legsúlyosabb, akkor ha kórházban fekszik, hangoztatod környezetedben, hogy haljon már meg végre?

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:52:43

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Csak nem értem mit akarsz. Horn Gyula egy diktatúra része volt, mind a Rákosi, mind a Kádár rendszerben. Ez a kiindulási pont. Pont azért van a fityesznek ekkora hatalma, mert a magyar baloldal még nem jött rá, hogy amíg az ilyen alakokat állítják be ikonnak maguk elé soha a büdös életben nem fognak tudni igazán széles tömegeket megszólítani.

nyesta 2011.03.25. 10:53:47

ökörpöröly, azért tudod ilyen jól , mert anyáddal kurváskodott?

Komponista 2011.03.25. 10:54:01

@ökörpöröly: Wittnernek igenis helye van ebben az országgyűlésben. Jól reprezentálja az egész inkompetens, cinikus, jellemtelen bagázst. Amúgy pedig tisztességes ember egy ilyennek, mint Wittner, szóba sem áll. Egy immorális véglény.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.25. 10:54:02

@Muad\\\'Dib:
El vagy tévedve, akit sajnálni kell az Wittner Mária, és ezúttal nem azért, amit a forradalom után tettek vele, hanem azért, amiket most mond.

Muad\\\'Dib 2011.03.25. 10:54:04

@Zabalint:
Igen, van olyan eset, amikor ez elfogadható. Ahogy van olyan eset, amikor teljesen megérdemelten végeznek ki embereket.

Fatal Error! System Halted! 2011.03.25. 10:55:37

Marika, még mindig élsz? Pedig tegap óta rengetegen kívánták a halálodat, ideje erre koncentrálni.

igényes 2011.03.25. 10:55:48

@Muad\\\'Dib: Azt is tudni kell, hogy a Rákóczi térről a stricik és a kurvák nem álltak a kommunisták mellé, laktak ott rendes munkások, tisztviselők és azok családjai, hát bizony fegyverrel Orbán Viktor példaképe, eszményképe könnyebben jutott élelmiszerhez, mint Orbán Matilda, vagy Kolompár Dzsenifer, vagy Lobenstein Viktor, vagy Szájer Klotilda, esetleg Rogán Győző kétkezi munkás ötgyermekes.

Hegyirablo 2011.03.25. 10:55:49

@,,i,: A funkcionális analfabetizmus hazánk lakosságának 40%-át sújtja, sajnálatos, hogy te is beleesel ebbe, de semmi probléma, javasolom szakember felkeresését.

Én ugyanis nem wittner mária forradalmi escort girl-ön kértem számon a kereszténységet, hanem troll társadon, aki igaz beszéd helyett a mellébeszédet használta, ilyet egy igaz magyar, hívő keresztény nem csinál, ezért prognosztizáltam neki, hogy a pokolban fog égni!

Érted? Na, ezt félreolvasni, ez (is) az égő, apám!

nyesta 2011.03.25. 10:58:52

Teljes mértékben igaza van Wittnernek! Ha mondjuk Josef Mengele élne, akkor a zsidók nem várnák a halálát?

velorex-vezető 2011.03.25. 11:00:16

@Muad\\\'Dib: Nem érted a lényeget:
az exkomcsik haláláét kívánni nem comme il faut.
A nácziak viszont dögöljenek meg egytől- egyig.
1. nekünk mindig igazunk van.
2. ha véletlenül nincs igazunk, életbe lép az 1. pont.
És akinek ez nem tetszik, az náczi, nyilas pondró, kiirtandó féreg és kész!

igényes 2011.03.25. 11:00:39

@Muad\\\'Dib: szabadnet.origo.hu/20061029koztarsasag.html

Wittner Mária áldozatai egy része, kinyírt egy csomó komcsit.

Szelid sunmalac 2011.03.25. 11:03:02

@nyesta: Es ez az osszehasonlitas honnan jott? Amugy meg akkor ok jobak lennenek akarcsak egy fokkal is? Szerintem nem.

Plumper_ 2011.03.25. 11:04:40

@velorex-vezető: ezt alaposan benézted kispajtás. de jobb így, ha alábecsülsz.
az se rossz, ha rettegsz, te bérrettegtető. a náciknak van és lesz is félnivalójuk.

@igényes: ez mennyire komoly? :-)

jobbcsapott 2011.03.25. 11:06:14

először is: bazdmeg hogy itt védesz egy hazaáruló gyilkos pufajkást.
másodszor igaza van Wittner Máriának! egy gyilkost ápolunk aki elárulta többszörösen hazáját!
miért kell mentegetni itt hornt? egyszer lenne tökötök kiállni annak a véleménye mellett aki épp személyes és sorstársai sérelmei miatt mondja azt amit mond. Magyarán próbálnátok átérezni ami történhetett vele/velük olyanok miatt mint horn és társai!

igényes 2011.03.25. 11:08:14

@Plumper_: Mire gondolsz, mi mennyire komoly?

velorex-vezető 2011.03.25. 11:08:27

@Plumper_: Jó látni, hogy milyen ideges vagy. Tudod én nem tudlak gyűlölni benneteket, csak mulatok rajtatok. Azért vigyázz a vérnyomásoddal, nehogy agytolulást kapjál.
A következő rettegő tömeggyűléseteken is ott fogok röhögni rajtatok, mint legutóbb az Erzsébet hídnál.

2011.03.25. 11:12:50

@Muad\\\'Dib: Pont azért van a fityesznek ekkora hatalma, mert a magyar baloldal még nem jött rá, hogy amíg az ilyen alakokat állítják be ikonnak maguk elé soha a büdös életben nem fognak tudni igazán széles tömegeket megszólítani.

Nagyon tévedsz! Nem is akarnak! Ott vannak mindkét oldalon! Csak nézz körül O.V. jobbján! Ki is alkotmányoz?

Kissé visszás dolog III/II-esezni, miközben Matolcsy, Pozsgay, Pintér és még sokan mások terhelik a pártkasszát!

Igaz, elvtárs!

Plumper_ 2011.03.25. 11:14:46

@igényes: hát hogy ez igaz, vagy némi színezék is van benne? simán el tudom képzelni erről a gonosz öreg luvnyáról.

@velorex-vezető: dehogy vagyok ideges. féljen az, akinek félnivalója van.
nem járok emeszpés, és semmilyen pártos gyűlésre. az a te világod, menj tojást dobálni. én másról beszéltem. a velorex aktuálissá válhat nálad, ha bepróbálkozol.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.25. 11:15:36

@jobbcsapott: még nem késő...Wittnert fel lehet akasztani!!!!!!!!!
A vén banya dögöljön meg!

velorex-vezető 2011.03.25. 11:15:58

@Plumper_: Nagyon szórakoztató a felháborodásod és az idegességed. Nehogy agyvérzést kapjál! Tudod, én egyáltalán nem gyűlöllek benneteket, csak mulatok rajtatok. ott fogok röhögni a következő "rettegés tömegrendezvényetek" közelében is, mint legutóbb az Erzsébet hídnál. Élmény volt látni ennyi korcsot.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.25. 11:16:41

Jobb ha rettegtek rohadt fasiszták!!!!!!
jön az elszámoltatás!!!!!!!

Melchi Zadok 2011.03.25. 11:18:39

szigorúan a magánvéleményem: wittner mária egy ostoba tahó. lehet, hogy 56-os mártír, elismerem az "érdemeit" nem akarom én elvitatni a "történelmi szerepét", de akkor is, csak egy gyűlölködő, ostoba tahó.

jobbcsapott 2011.03.25. 11:20:36

@igényes: védjed te is a gyilkos pufajkás hornt. kapod a maszoptól a béredet te, de remélem gyógyszerre költöd, esetleg egy aranylövésre.

jobbcsapott 2011.03.25. 11:21:57

@melchi zadok: mint ahogy itt a sok posztoló bérblogger, akik csak nicknév mögé bújva mernek irogatni. és pont ezért kommentelünk mi is nick névvel...

igényes 2011.03.25. 11:27:19

@jobbcsapott: Nem vagyok MSZP tag sem, gyógyszert szedek havi 10 000Ft körüli az összeg melyet fizetek érte. Felsőfokú a végzettségem, nem voltam rossz tanuló sem. A pufajkások voltak gondolom a karhatalmisták. Állítólag szerepük volt a rend helyreállítása. Nem tudom, hogy milyen eredményesek voltak, vagy eredménytelenek, tudom, hogy később a rend helyreállítását követően megkezdődött ismét az ország építése. Wittner Máriáknak megbocsájtottak, nyugdíjat is kaptak. Tehetséges fiatalok tanulását segítették. Olyan mintapéldányokat is képesek voltak kitermelni, mint Orbán Viktor és társai. Orbánék ingyenesen tanulhattak, engedték őket külföldre stb. Mi a baj ezekkel?

velorex-vezető 2011.03.25. 11:34:58

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: A leninfiúk feltámadnak és összefogdossák az utcán a fasisztának látszó járókelőket felakasztás céljából? Ki számít vajon fasisztának? Aki nem az SZDSZ-re szavazott? Vagy elég, ha nem gyűlöli kellőképpen Orbán Viktort?
A kedves kis nickneved hornfgyufára céloz?

jobbcsapott 2011.03.25. 11:38:53

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: tudom én hogy sunáznád...

@igényes: Te mást nem tudsz írni?
Orbán hogy jön ide most? ki beszélt itt arrol hogy hogy épült az ország? bár ha már linkelgetünk... ehhez valami:
www.youtube.com/watch?v=9ExySC1o6N4

katus949 2011.03.25. 11:39:24

Emberek, mind a két, vagy több oldalon. Én nagyon szomorú vagyok a hozzáálásotok miatt.Müvelt emberek és ilyen hangnemben mondanak oda egymásnak, azért mert nem egy a pártállásuk. Magyarország ketté van osztva eléggé már igy is, nem azon kellene elgondolkodni,hogy lehetne ezt kiküszöbölni.A történelem fontos dolog, de jobb lenne már a múltba nézés helyett inkább az aktuális dolgokkal foglalkozni.Nagyon sok jól képzett, magas iskolai végzettséggel rendelkező /2o év alatt kb. 2mill/ emberünk van, akikről feltételezhető, hogy müveltek is. Nekik kellene egy kicsit vissza hozni az ország renoméját, és kikérni maguknak, hogy egyes unintelligens emberek csak romboljanak.Nekem fáj ami most itt történik.

igényes 2011.03.25. 11:45:07

@velorex-vezető: Nem kell itt semmit tenni, csak menjen el a kormány és válasszunk szakértőket, vagy szakértőket kiválasztani képes vezetőt. Sértödött ember ne képviselje az országot.

Kupa Mihály legyen Prof. Dr. Schmitt helyett, miniszterelnök pedig Bajnai Gordon!

igényes 2011.03.25. 11:48:05

@jobbcsapott: Na, de itt nekem az jön le, hogy Orbán hülye. Neked az jön le, hogy Orbán reális?

nick: 2011.03.25. 11:55:12

Legyen már inkább az, hogy az kritizálja Wittner Mária szavait, aki legalább hasonló helyzetben volt már, OK?!

Az, hogy tegnap lemaradtál a barátokm köztről, az nem hasonló helyzet.

Szerencsétlenek...
:-S

jobbcsapott 2011.03.25. 12:07:28

@igényes: nekem az jön le hogy idekevered OV-t egy 56os gyilkos horn és egy 56os forradalmár közé. gondolkozz már! horn hazaáruló és gyilkos. karhatalmista egy faszt! bár nevezzük őket annak de akkor azok mind egytől egyig hóhérok és hazaáruló kádár kiszolgálói. ne jöjjünk azzal hogy kádár építette az országot mert ez sem igaz. épült az mert kellett a "társadalmi béke" hisz rezgett a léc nekik 56ban. bárcsak lett volna egy véresebb forradalom ahol ezeknek a tetveknek mint horn, kádár vére folyt volna!

jobbcsapott 2011.03.25. 12:14:00

@igényes: egyébként ez már offtopik, de OV ott rámutatott hogy az akkori vezetésnek lövése nem volt arról hogy gazdaságpolitikailag mi a különbség a kapitalizmus és a szocializmus között és hogy Magyarország mi felé szeretne (?) orientálódni. Nah ki akkor a hülye?

tomwar 2011.03.25. 12:17:55

@velorex-vezető:
Hat, ilyen a mondas...nem en irtam.

igényes 2011.03.25. 12:18:18

@jobbcsapott: Ember, ezt a pufajkás történetet a forradalom után hozták létre. A magyar katonák sem a magyar rendőrök nem vettek részt a forradalom leverésében, eltekintve néhány nem felülről jövő utasítástól. Apám katona volt és nem vezényelték őket a nép ellen.

Teljesen más, ha megtámadták őket fegyveresek, én is, te is védekeztünk volna szerintem.

A kunhegyesi parasztgyereknek kiadták védje ezt vagy azt, baromira nem tudott eligazodni.

Wittner és a helyi stricik pedig tudták, hogyan lehet ölni, rabolni.

Goompah 2011.03.25. 12:19:40

@Zabalint: Azt gyűlölsz, akit akarsz. Amíg csak gyűlölöd, nem ártasz neki. Akiket viszont felakasztatsz, azoknak - és a családtagjaiknak - kicsit ártasz. Nehéz megérteni, ugye?

kén-e egy nick? 2011.03.25. 12:21:07

@nick::
Azaz csak az, aki 1956 októbere előtt a főelvtársak kurvájaként tengette az életét?

@jobbcsapott:
Horn gyilkos? Kit ölt meg?
Írd már le a névsort.
Ha nem tudod, akkor csak egy alaptalanul fröcsögő szélsőjobbos barom vagy.

Goompah 2011.03.25. 12:23:13

@hackbard.celine: Ugye nem zavar, hogy nem a privatizációs kutatóintézet privatizál?

Avagy szerinted pl. a holocaust-kutatóintézet okozta a holocaustot? A passzátszél-kutatóintézet fújja a passzátszelet?

igényes 2011.03.25. 12:26:21

Azt sem értem kit hellyettesít ma az Országgyűlésben Szájer József, kinek a helyét bitorolja. Lehet rosszul tudom, de mintha nem lenne tagja az országgyűlésnek, vagy igen?

Dr. Schmitt is képviselő ezt sem tudtam.

A
Dr. Apáti István
Dr. Aradszki András
Arnóth Sándor

Á
Ágh Péter
Dr. Ángyán József

B
B Nagy László
Babák Mihály
Bábiné Szottfried Gabriella
Dr. Bácskai János
Bagdy Gábor
Dr. Baja Ferenc
Balázs József
Balczó Zoltán
Balla Gergő
Balla György
Balla Mihály
Balog Zoltán
Balogh József
Dr. Balsai István
Bana Tibor
Bánki Erik
Bányai Gábor
Baracskai József
Dr. Bárándy Gergely
Baráth Zsolt
Bartos Mónika
Básthy Tamás
Bebes István
Becsó Zsolt
Bencsik János
Berényi László
Bertha Szilvia
Bíró Márk
Bodó Imre
Dr. Bohács Zsolt
Dr. Bóka István
Boldog István
Boldvai László
Borbély Lénárd
Borkai Zsolt
Dr. Botka László
Bödecs Barna
Brájer Éva
Dr. Braun Márton
Dr. Budai Gyula
Burány Sándor
Bús Balázs

C
Csampa Zsolt
Csenger-Zalán Zsolt
Cseresnyés Péter
Cserna Gábor
Dr. Cser-Palkovics András
Csizi Péter
Csöbör Katalin
Czerván György
Dr. Czira Szabolcs
Dr. Czomba Sándor
Czunyiné Dr. Bertalan Judit

D
Dr. Daher Pierre
Dr. Dancsó József
Dankó Béla
Demeter Ervin
Demeter Zoltán
Dióssi Csaba
Domokos László
Dr. Dorkota Lajos
Dr. Dorosz Dávid
Dúró Dóra

E
Egyed Zsolt
Endrésik Zsolt
Erdős Norbert
Ertsey Katalin

É
Ékes Ilona
Ékes József

F
Farkas Flórián
Farkas Gergely
Farkas Sándor
Farkas Zoltán
Dr. Fazekas Sándor
Fejér Andor
Ferenczi Gábor
Ficsor Ádám
Firtl Mátyás
Dr. Fónagy János
Font Sándor
Földesi Gyula
Földi László
Fülöp István

G
Gajda Róbert
Dr. Garai István Levente
Dr. Gaudi-Nagy Tamás
Gelencsér Attila
Gőgös Zoltán
Göndör István
Dr. Gruber Attila
Gulyás Dénes
Gulyás Gergely
Gúr Nándor
Dr. Gyenes Géza
Dr. Gyimesi Endre
Gyopáros Alpár
Gyöngyösi Márton
Győrffy Balázs
Dr. György István
Gyurcsány Ferenc
Gyutai Csaba
Dr. Gyüre Csaba

H
Habis László
Hadházy Sándor
Halász János
Hanó Miklós
Harangozó Gábor
Dr. Harangozó Tamás
Dr. Hargitai János
Harrach Péter
Hegedűs Lorántné
Hegedűs Tamás
Dr. Heintz Tamás
Dr. Hende Csaba
Herman István Ervin
Dr. Hiller István
Hirt Ferenc
Hoffman Pál
Dr. Hoffmann Rózsa
Dr. Hollósi Antal Gábor
Dr. Hoppál Péter
Horváth András Tibor
Horváth Csaba
Horváth István
Dr. Horváth János
Horváth László
Dr. Horváth Zsolt
Dr. Horváth Zsolt (Veszprém)
Dr. Hörcsik Richárd

I
Dr. Illés Zoltán
Dr. Ipkovich György
Ivády Gábor
Prof. Iván László
Iváncsik Imre
Ivanics Ferenc

J
Jakab István
Jánosiné Dr. Bene Ildikó
Jávor Benedek
Dr. Józsa István
Juhász Ferenc

K
Káli Sándor
Kalmár Ferenc András
Kapus Krisztián
Kara Ákos
Karácsony Gergely
Dr. Karakó László
Karvalics Ottó
Kaufer Virág
Kepli Lajos
Dr. Kerényi János
Kiss Attila
Kiss Péter
Dr. Kiss Sándor
Dr. Kocsis Máté
Dr. Kolber István
Koncz Ferenc
Kontrát Károly
Kontur Pál
Korondi Miklós
Kósa Lajos
Koszorús László
Kovács Ernő
Kovács Ferenc
Dr. Kovács Ferenc
Dr. Kovács József
Kovács László
Kovács Péter
Kovács Tibor
Dr. Kovács Zoltán
Kozma Péter
Kőszegi Zoltán
Kővári János
Kövér László
Kubatov Gábor
Kucsák László
Kukorelly Endre
Kulcsár Gergely
Kulcsár József Ferenc
Dr. Kupcsok Lajos
Dr. Kupper András

L
L. Simon László
Lakatosné Sira Magdolna
Dr. Lamperth Mónika
Dr. Lanczendorfer Erzsébet
Dr. Láng Zsolt
László Tamás
Lasztovicza Jenő
Dr. Latorcai János
Lázár János
Lendvai Ildikó
Dr. Lenhardt Balázs
Lezsák Sándor
Lipők Sándor
Lukács László
Dr. Lukács Tamás
Lukács Zoltán
M
Mágori Józsefné
Magyar Anna
Magyar Zoltán
Mandur László
Manninger Jenő
Márton Attila
Dr. Matolcsy György
Dr. Mátrai Márta
Meggyes Tamás
Menczer Erzsébet
Dr. Mengyi Roland
Mesterházy Attila
Michl József
Mihalovics Péter
Dr. Mikola István
Mile Lajos
Mirkóczki Ádám
Dr. Molnár Ágnes
Dr. Molnár Attila
Dr. Molnár Csaba
Molnár Oszkár
Dr. Molnár Zsolt
Móring József Attila
Murányi Levente

N
Dr. Nagy Andor
Nagy Csaba
Dr. Nagy Gábor Tamás
Nagy István
Dr. Nagy István
Dr. Nagy Kálmán
Dr. Navracsics Tibor
Dr. Nemény András
Németh Szilárd István
Németh Zoltán
Németh Zsolt
Németh Zsolt
Nógrádi Zoltán
Novák Előd
Nyakó István
Dr. Nyikos László
Dr. Nyitrai Zsolt

O
Obreczán Ferenc
Dr. Oláh Lajos
Orbán Viktor
Osztolykán Ágnes

Ó
Dr. Ódor Ferenc

Ö
Örvendi László

P
Pál Béla
Pál Tibor
Pálffy István
Pánczél Károly
Dr. Papcsák Ferenc
Patay Vilmos
Pelczné Dr. Gáll Ildikó
Dr. Pesti Imre
Pichler Imre László
Pintér László
Pócs János
Pogácsás Tibor
Pokorni Zoltán
Polics József
Dr. Pósán László
Potápi Árpád János
Pörzse Sándor
Pősze Lajos
Puch László
Dr. Puskás Imre
Dr. Puskás Tivadar

R
Rácz Róbert
Dr. Répássy Róbert
Dr. Rétvári Bence
Révész Máriusz
Riz Gábor
Riz Levente
Rogán Antal
Román István
Rónaszékiné Keresztes Monika
Rozgonyi Ernő
Rubi Gergely
Dr. Rubovszky György

S
Sági István
Dr. Salamon László
Samu Tamás Gergő
Sáringer-Kenyeres Tamás
Scheiring Gábor
Dr. Schiffer András
Schmidt Csaba
Dr. Schmitt Pál
Schön Péter
Sebestyén László
Dr. Selmeczi Gabriella
Dr. Semjén Zsolt
Dr. Seszták Miklós
Seszták Oszkár
Dr. Simicskó István
Simon Gábor
Dr. Simon Gábor
Dr. Simon Miklós
Simonka György
Sneider Tamás
Soltész Miklós
Sós Tamás
Spaller Endre
Dr. Stágel Bence
Dr. Staudt Gábor
Dr. Steiner Pál
Szabó Csaba
Dr. Szabó Erika
Szabó Gábor
Szabó Imre
Szabó Rebeka
Dr. Szabó Tamás
Szabó Timea
Szabó Vilmos
Szabó Zsolt
Dr. Szakács Imre
Szalay Ferenc
Dr. Szalay Péter
Dr. Szanyi Tibor
Szászfalvi László
Szatmáry Kristóf
Szávay István
Szedlák Attila
Dr. Szekeres Imre
Szekó József
Székyné Dr. Sztrémi Melinda
Szijjártó Péter
Szilágyi György
Szilágyi László
Szilágyi Péter
Dr. Szili Katalin
Szólláth Tibor Zoltán
Szűcs Erika
Dr. Szűcs Lajos

T
Talabér Márta
Tállai András
Tamás Barnabás
Dr. Tapolczai Gergely
Tarlós István
Dr. Tarnai Richárd
Tasó László
Tessely Zoltán
Dr. Tiba István
Tiffán Zsolt
Dr. Tilki Attila
Tóbiás József
Tóth Csaba
Tóth Ferenc
Tóth Gábor
Dr. Tóth József
Dr. Tóth József
Törő Gábor
Tukacs István
Dr. Turi-Kovács Béla

U
Ughy Attila
Dr. Ujhelyi István

V
V. Németh Zsolt
Dr. Vadai Ágnes
Vágó Gábor
Vágó Sebestyén
Vantara Gyula
Varga Gábor
Varga Géza
Dr. Varga István
Varga József
Varga László
Dr. Varga László
Varga Mihály
Varga Zoltán
Vargha Tamás
Varju László
Dr. Vas Imre
Vécsey László
Dr. Vejkey Imre
Dr. Veres János
Vigh László
Vincze László
Dr. Vinnai Győző
Dr. Vitányi István
Vitányi Iván
Volner János
Vona Gábor
Dr. Völner Pál

W
Wintermantel Zsolt
Wittner Mária

Z
Z. Kárpát Dániel
Zagyva György Gyula
Zakó László
Dr. Zombor Gábor
Dr. Zsiga Marcell
Zsigó Róbert

Goompah 2011.03.25. 12:27:25

@Muad\\\'Dib:

"Pont azért van a fityesznek ekkora hatalma, mert a magyar baloldal még nem jött rá, hogy amíg az ilyen alakokat állítják be ikonnak maguk elé soha a büdös életben nem fognak tudni igazán széles tömegeket megszólítani."

Ezzel annyiban vitatkoznék, hogy a zemberek gyorsan felejtenek. Lásd 1994-ben, s ezt az Antall-kormány faszságai sem mentik.

Az MSZP-nek egyetlen vállalható embere sincs, a Fidesz meg a legjobb úton van afelé, hogy neki se legyen.

velorex-vezető 2011.03.25. 12:30:49

@kén-e egy nick?: Először is anyád a a barom.
Szerinted az elfogott SS-eket kérdezgették az oroszok holmi névsorokról, hogy kiket öltek meg, mielőtt lelövöldözték őket?
Van azért némi információ a pufajkásokról
és tetteikről. Tételezzük fel, hogy Hornnak csak vaktöltény volt a dobtáras géppisztolyában, de akkor is tagja volt egy gyilkos, hazaáruló fegyveres különítménynek.

Emiksz 2011.03.25. 12:36:51

"Wittner tudja jól, hogy a gólörömben történő mezlehúzás sárgalapot érne, de nem aggódik, amikor már a cserepadon mutogatja a pólójára írt feliratot a nézőknek: "Gyula, pusztulj meg stoplisban!". Nyilván tudja, hogy úgysem lép pályára, így meg mégis bekerülhet az összefoglalóba."

emiksz.blog.hu/2011/03/25/24_null_null

kén-e egy nick? 2011.03.25. 12:40:52

@Mj:
Nem tudom, hány éves vagy, de ha éltél volna a 70-es és 80-as években, akkor nem mondanád Szegvári Katira, hogy egy noname tévés.

Az egyik legjobb (meg az egyik legszebb) riporter volt a maga idejében.
Amellett egy nagyon intelligens, okos nő.

Akkor még nem volt Pulitzer-emlékdíj meg egy csomó hasonló semmitmondó szarság, amiket ma kapnak a TV2, az Index és hasonló nagyszerű sajtótermékek biztosan méltán nagyszerű riporterei (akik szerintem Szegvárinak pl. nyomába sem érhetnek, sőt, a többséget képernyőre sem lenne szabad engedni).

Amúgy meg te voltál az, aki nem tájékozódott, hanem kapásból elkezdett hülyeségeket írni, szóval nehogy már azt fikázd, aki nem arról az emberről írt, akire te AZUTÁN gondoltál.
Tudod: a Gugli a barátod.

cso zsi 2011.03.25. 12:45:04

@igényes: Muszáj?
Bajnai miatt kerültek már kötél végére emberek.
Kupa meg "megmentette" a gazdaságot, akarom mondani a nem fizikai munkát végző államigazgatást, amikor elad(at)ta a növényolaj-bizniszt.

kén-e egy nick? 2011.03.25. 12:48:27

@velorex-vezető:
Ne magadból indulj ki.
Azért, mert a te anyád barom - nyilvánvaló, hiszen hozzád hasonló idióta ökröt nevelt -, még nem mindenkié.
Tudom, nehezen hihető ez azok után, hogy otthon ezt látod, de bizony így van. Sok meglepetést tartogat még számodra az élet.

Horn meg sorkatona volt, akit épp az AVH-hoz soroztak be. Nem saját jószántából ment oda.

Egyébként ilyen alapon az összes "56-os forradalmárt" agyon lehetne lőni, mert ők önszántukból vettek fegyvert a kezükbe, és öltek meg más magyarokat és nem magyarokat.
Horn Gyula - ha tett is ilyet, ami közel sem biztos - katonaként - bár az AVH és a Határőrség a BM-hez és nem a HM-hez tartozott, de ugyanúgy sorkatonákat vittek oda 3 évre -, parancsra. Ilyen helyzetben a parancsmegtagadás azonnali főbelövéssel jár. Hülye lett volna kockáztatni. Őt oda vezényelték, a "forradalmárokat" - akik jelentős része sima köztörvényes bűnöző volt - meg nem, azok maguktól mentek.

velorex-vezető 2011.03.25. 12:53:18

Szegvári Katalin szép volt? Ha valakinek szép Hernádi Judit, Lang Györgyi, Spitzer Gyöngyi, Kishonti Ildikó, az valóban szépnek láthatja. A legtöbb minimális esztétikai érzékkel bíró ember számára ő csak egy óriási pápaszemet viselő, tudálékos, színházi témát túllihegő, jelentéktelen külsejű perszóna, aki nem átallott a kollégáiról jelentgetni.

velorex-vezető 2011.03.25. 12:57:53

@kén-e egy nick?: ne keress megadnak tovább nicket. A Havas Szófia is megteszi. Az alábbiakat pedig a Wikipédia írja a nagybátyádról:

„A körülmények rosszak voltak. A felkeléssel együtt sok bűnöző került szabadlábra, akik veszélyeztették a biztonságot. Én a pufajkás osztagban (Steppenjackenbrigade) a törvényes rendet védtem” – mondta Horn ötven évvel később a német Die Weltnek. „Először is szeretném világossá tenni, hogy 1956 nem a kommunizmus elleni harc volt. A felkelők sem akarták eltörölni azt. Ezt manapság gyakran helytelenül ábrázolják” – tette hozzá.[9]

Horn szerepe a forradalom leverésében tisztázatlan, mert ezredének járőrnaplója hiányos, mindenesetre 1957-ben részesült a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremben, amit az olyanok, akik megtagadták az aktív szolgálatban és az atrocitásokban való részvételt, nem kaphattak meg, vagy azt tőlük megvonták.[10] A Hunyadi-zászlóalj, amelynek Horn a tagja volt, Germuska Pál írása szerint a megtorlás élcsapata volt.[4

Gulogulo 2011.03.25. 13:00:42

@Muad\\\'Dib:
Tájékozatlan és műveletlen? Kedvesen leereszkedő dumád rohadt nagy képzavarat takar.

Összekevered a feketeautós csengőfrászos rákosi időket, amikor egy politikai viccért elvittek Recskre, és ott gebedtél meg, azzal amikor Hofi volt, meg a felettünk lévő lakásba járt a Fazekashoz a Gönc vagy az Antall MDF-et gründolni, és a melette lakó munkásőrparancsnok, vagy a melettünk lakó szt tisz vénk nem vitette el őket!
A nyócvanas évek meg letartóztatás. Hihá most is van olyan pl budaházy. Egyébként is akkoriban bontották le a börtönyt a Mammut helyén, mert elfogytak a politikai rabok.

A lényeg az, hogy jellemtelenség amit marcsanéni csinál. Vannak vitatott alakjaink az tuti, és nem mi fogjuk megmondani mi lett volna nélkülük. De az alkotmányozás közepette szalonképtelen oda nem illő dumákat nyomni bárdolatlanság.

Ja! Én értem, hogy te 80 után születtél. De attól még nem kell mindent zsigerből tolnod!

Gulogulo 2011.03.25. 13:05:22

@makvirag75: Jogos! Mármint róla elfelejtkeztem.

cso zsi 2011.03.25. 13:05:27

@velorex-vezető: Jó, de hová is jelentett?
tegla.b13.hu/index.php?f=7&s=1&blogid=766&arch=200512
"Hogy is van ez? Szegvári Katalin, akit a Political Capital ügynöknek nevezett, s aki ezt a tényt nem is vitatta, második felesége Vitézy Lászlónak. Aki viszont Orbán Viktor rokona. Szegvári meg az MSZP-s kancelláriaminiszter, Kiss Péter sajtó-főtanácsadója. Megvan tehát, a nyilvánosság teljes kizárásával, a kapocs Orbán és Kiss Péter, a Fidesz és az MSZP között. Csintalan Sándor meg azt mondja, Vitézy László kérte fel, dolgozzék a HÍR TV-ben. Talán a rokon Orbán megbízásából tette? "

velorex-vezető 2011.03.25. 13:16:19

@cso zsi: Ez nem mond ellen annak, amit írtam erről a nőről.

Gulogulo 2011.03.25. 13:18:02

@nick:: Na ne má!

Most mondjak fel, hagyjam el az asszonyt, és tegyem zaciba a gyereket? Csak azért, hog ykritizálhassak?

anyátok 2011.03.25. 13:20:55

Szerintem ennek a tyúknak az a pénz fáj, amibe Horn ápolása kerül, mert attól fél, hogy ráköltik az ő képviselői, bizottsági, stb. pénzecskéit.
Egyébként, aki elmúlt 30 éves, mind kiszolgálta a rendszert, mert kenyeret sütött, vakbelet műtött, kéményt söpört, iskolába járt.

Gulogulo 2011.03.25. 13:41:13

Vagy az alkotmányról horn jut eszébe.

kén-e egy nick? 2011.03.25. 13:45:41

@velorex-vezető:
Hornnak igaza van, 56 tényleg nem a kommunizmus ellen irányult. Nem véletlenül volt a vezetője Nagy Imre, aki tősgyökeres kommunista volt (az 50-es évek elején a padláslesöpréseket elrendelő és végigvivő miniszter), hozzá képest Kádár csak kezdő kisinas.

Aki meg megtagadta katonaként az aktív szolgálatot, azt helyben lelőtték, már csak ezért sem kaphattak az ilyenek utána semmiféle emlékérmet.

Igen, az ilyen Germuska-félék meg mind teljesen szavahihető emberek. Naná!

Imádom, amikor a hozzád hasonló, komoly helyzetet tévében sem látott 20 éves hügye gyerekek megpróbálják megítélni, hogy kinek mit kellett volna tenni harci körülmények között.

Szerintem ki kéne menned Líbábam, beléni Kadhafi hadseregébe, aztán ellenállni a parancsoknak.

Ja, Horn sajnos nem a nagybátyám. Pedig az elmúlt 20 év magyar politikusai közül az egyik lenne a jóval kevesebb mint 10-ből, akit elfogadnék annak.

Melchi Zadok 2011.03.25. 13:48:46

@jobbcsapott: inkoherens faszság. valami egyéb?

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.25. 13:55:38

wittner agyi kapacitása a mostani Horn Gyuláéval azonos szinten van. No nem a fénykorában lévővel, azt tisztázzuk!
Wittner mári néni leképezése a fidesznek. Teljesen megértem, ha valaki fideSS-nek nevezi.
Szégyen.
Képzelje el mindenki, hol lenne ma Németország, ha a II. vh-t követő 30-40 évben a parlamenti pártok a régi náci kötődéseket vizsgáltatták volna!
Neked az apád volt náci..
Neked meg a sógorod bebebe...

Tán tovább kéne lépni.
Arról nem beszélve, hogy Horn Gyula is hihetett valamiben vakon, mint ahogy a Fidesz hívők teszik ezt ma. Egyszer szégyen lesz ez is. (már most is az csak ők még nem érzik)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 14:36:11

@venszivar:

Egyrészt, még mindig adósom vagy válaszokkal, másrészt, nálunk csak vendégségek alkalmával fogy a bor. De ha van kedved, koccinthatsz ma velem a Helvéciában, ott leszünk ugyanis a magyar-holland előtt.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 14:38:42

@fehéregér:

Látom, te is évek óta ismersz, Hegyirablóval meg semmi gond sincs.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 14:42:43

@Utazó677:

Szerintem tegnap már elég zoo-csemegét kapott tőlem... Persze, ha végre előáll azzal az annyira beígért sztorival, én szívesen elolvasom.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 14:44:16

@matulagergely:

Biztosan így van. Én is ismerek olyan Szegvárit, akinek a jogtörténethez meg az MTA-hoz van köze.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 15:04:21

@kén-e egy nick?:

"Nem tudom, hány éves vagy, de ha éltél volna a 70-es és 80-as években, akkor nem mondanád Szegvári Katira, hogy egy noname tévés."

A '80-as évek közepén születtem, amiről ugyebár nem tehetek, így mondom, mert utánanéztem, hogy mégis ki lehet az. Eddig Szot- és Táncsics-díjat kapott, utóbbit is 1995-ben. 16 év alatt meg annyit nem volt képes letenni az asztalra, hogy azóta elismerjék valamivel a munkásságát, vagyis, ha nem figyeltem 9 évesen, akkor gyakorlatilag esélyem nem volt arra, hogy megismerkedjek a nevével. (És én 9 éves koromban inkább László Gyula-könyveket olvastam, mint tévét néztem, vagy kitüntetett újságírók nevét bogarásztam.) Tehát 1995 óta nem tett le semmit az asztalra, ellenben Nagyné Szegvári Katalinnal, aki jogtörténész, az ELTE ÁJK professor emeritája, és nem mellesleg akadémikus. Szerintem tehát az a gáz, hogy a tévéből inkább ismernek embereket, mint az Akadémiáról. 30 év múlva például nem fogok haragudni, ha valaki nem tudja, ki az az Avar János vagy, hogy a másik oldalról is írjak egyet, ki Borbás Marcsi.:)

"Az egyik legjobb (meg az egyik legszebb) riporter volt a maga idejében.
Amellett egy nagyon intelligens, okos nő."

Na és? Ezek abszolút szubjektív dolgok, és még mindig arról van szó, hogy ismersz valakit a tévéből, aki számodra szimpatikus, és akit előbbre helyezel egy akadémikusnál, aki egyébként nekem sem szimpatikus.
Én is nagyon megnyerő személyiségnek tartom Szeless Andor újságírót, ugye te is ismered?:) Mert szerintem az általános műveltség része.

"Akkor még nem volt Pulitzer-emlékdíj meg egy csomó hasonló semmitmondó szarság, amiket ma kapnak a TV2, az Index és hasonló nagyszerű sajtótermékek biztosan méltán nagyszerű riporterei (akik szerintem Szegvárinak pl. nyomába sem érhetnek, sőt, a többséget képernyőre sem lenne szabad engedni)."

Összesen 2 elismerést kapott élete 64 éve során, és egyik sem "országos". Ezen nincs mit magyarázni.

"Amúgy meg te voltál az, aki nem tájékozódott, hanem kapásból elkezdett hülyeségeket írni, szóval nehogy már azt fikázd, aki nem arról az emberről írt, akire te AZUTÁN gondoltál.
Tudod: a Gugli a barátod."

Éppen azért nem kerestem rá egyből, mert evidens volt számomra, hogy az akadémikusra gondolt, aki ráadásul ugyanúgy tanított, mint a névrokona. Igen jellemző amúgy, hogy sem a Nagyné, sem az N.SZ.K. nem tűnt föl neki, egy harmadik személytől kellett megtudnom, hogy másra gondol. Amint kiderült, hogy nem az, utánanéztem, ennyi.
Na, ragozzuk még túl, vagy elég lesz?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 15:09:05

@,,i,:

Ebben csak az a vicces, hogy ideológiai fejtegetésekbe még bele se mentem.:) Sőt, Hornról meg Wittnerről sem írtam véleményt.:)

Dr Smit Plagius 2011.03.25. 15:11:09

pufajkásozzák itt sokan horn gyulát, de senki sem emlékszik, mit tett le az asztalra a rendszerváltozás alatt és után. a sok jobboldali... keresztény szellemiségű... marhára fel vannak háborodva, ha valahol azt hallják, magyarország nem keresztény ország, de a szeretet és a megbocsátás képessége teljesen hiányzik belőlük.
magyarország, én így nem szeretlek

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 15:14:21

@gattamorte:

A kommentek erről is szólnak, tessék utánanézni Horváth István nevének, vagy annak, hogy a megbocsájtást először bűnbánat előzi meg.

venszivar 2011.03.25. 15:23:32

@Mj: Üdv.Nagyon aranyos vagy,igazán értékelem,hogy oda hívtál,ezzel elárulva,hogy hol leszel (ekkor,akkor).Úgy kellett megnéznem a neten,hogy ez a terror háza előtti u.-ba van.Nos énnekem is rémlik,hogy volt részedről,valamivel kapcsolatba "követelésed",de faguriga legyek ha beugrik.Persze jobb lenne,ha tudnám s inkább aranyrúd lenne.....
Én BIZTOS,hogy nem vagyok veled egy "súlycsoportba",az én "káromra".Anno 8-10 hónapja segítettél 2-3 technikai kérdésemnél.Aztán ha 2x-3x kicsit diskuráltunk.Nem egy "világban élünk",én már megkeseredett s morgós,lettem.Lett sok időm s először érdekesnek,jónak tünt ez a diskurálási forma,de nem az igazi,már rég rájöttem,hogy ellenőrizhetetlen,mit írunk s bármit egymás fejéhez vághatunk.(ha begyagyásodok,akkor én is bőven ontom a felesleges rondaságokat!Csak egy védekezésem van,hogy én nem kezdem,de utána igyekszem kamatos kamattal adni,hogy,mivel engem felhúzott,utána az illető se lehessen már nyugodt!)Persze ez a hátránya is a "dolognak".No újra kösz a felajánlott lehetőséget,de a "TÁVOLSÁG elriaszt". Innom kell egy konyakot.....,kifáradtam. Űdv. U.i.: 2:0 !

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 15:53:10

@venszivar:

Az egyik a jóemberek blogon volt, a másik most nekem sem ugrik be, de a saját aktivitásodnál meg tudod nézni.
Ha tudok valamiben segíteni, szólj bátran.:)

venszivar 2011.03.25. 16:36:02

@Mj: A "jóemberek" stimmel,de az nem,hogy ott kimaradt volna valami!? A másikat,meg elvitte a cica........U.i.: 1:0 v. 2:0 ?

2011.03.25. 16:39:04

@nick:: Legyen már inkább az, hogy az kritizálja Wittner Mária szavait, aki legalább hasonló helyzetben volt már, OK?!

OK. Csak az kritizálhatja, aki volt már elítélve fegyveres rablás miatt!
Mert a mártíromsága NEM politikai alapú! KÖZTÖRVÉNYES bűnöző volt! Azért ítélték el, mert rabolt, gyilkolt!
Vagy szerinted kommunistáktól szabad?
Akkor a Te családod is az volt!

Sorozott kiskatonákat is meglincseltek a börtönből kiszabadított köztörvényesek!
Hidd el, nem a politikaiak gyilkolásztak a tereken, hanem a csürhe!

2011.03.25. 16:39:35

@nick:: Legyen már inkább az, hogy az kritizálja Wittner Mária szavait, aki legalább hasonló helyzetben volt már, OK?!

OK. Csak az kritizálhatja, aki volt már elítélve fegyveres rablás miatt!
Mert a mártíromsága NEM politikai alapú! KÖZTÖRVÉNYES bűnöző volt! Azért ítélték el, mert rabolt, gyilkolt!
Vagy szerinted kommunistáktól szabad?
Akkor a Te családod is az volt!

Sorozott kiskatonákat is meglincseltek a börtönből kiszabadított köztörvényesek!
Hidd el, nem a politikaiak gyilkolásztak a tereken, hanem a csürhe!

2011.03.25. 16:49:15

@cso zsi: Kupa meg "megmentette" a gazdaságot, akarom mondani a nem fizikai munkát végző államigazgatást, amikor elad(at)ta a növényolaj-bizniszt.

Kupa? Úgy emlékszem, hogy a növényolaj eladása a Cereolnak, a margarin eladása az Unilevernek később történt.

bőrmók 2011.03.25. 16:53:09

Hát ha itt valaki vergődik, az WM. Bár van benne egy jó adag megjátszás.
Politikai ribanc.

2011.03.25. 16:54:26

@velorex-vezető: Tételezzük fel, hogy Hornnak csak vaktöltény volt a dobtáras géppisztolyában, de akkor is tagja volt egy gyilkos, hazaáruló fegyveres különítménynek.
Nem tudom megítélni Horn mit tett. Én is BM-es voltam, oda soroztak be, határőrnek. Éleslőszer volt a géppisztolyban, és ha határsértőt fogtál, adott esetben lőttél is vele.
Tehát aki a szocialista Magyar Népköztársaság határán emberre lőtt, az ellenforradalmár, gyilkos?

Mégegyszer: nem mondom, hogy Horn nem volt az. Csak szeretnék nem prejudikálni, főleg nem egy W.M. szavahihetősége alapján!

2011.03.25. 17:00:00

@igényes: A magyar katonák sem a magyar rendőrök nem vettek részt a forradalom leverésében, eltekintve néhány nem felülről jövő utasítástól. Apám katona volt és nem vezényelték őket a nép ellen.

Így van! Apám 2 napig kergetett egy AVH-st, aki állítólag lelőtt valakit, majd visszament a l.aktanyába, ahol senkit nem talált, aztán hazament a családjához. Sorállományúként. Mégse került a futira, nem is lőtték agyon mint dezertőrt Kádárék.

2011.03.25. 17:04:10

@jobbcsapott: egy 56os forradalmár közé.

Ez W.M. lenne? Mire alapozod? Tényeket, ne az ő leírását az eseményekről!

2011.03.25. 17:08:19

@Takony_fősámán: Ja!
Igaz!
Engem arra emlékeztet, hogy a rákosi időkben annyi hős partizánunk volt, hogy csoda, hogy a Németek be tudtak jönni!
Ugyanis elég volt, ha valaki igazolta az áűllítást, már elhitték. ÍYgy egymást igazolgatták hőseink!

velorex-vezető 2011.03.25. 18:28:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: Elég nagy szerencséje volt édesapádnak, mert ennél kevesebbért is simán halálra ítéltek embereket 56 után. Tanulmányozd pl. Földes Gábor életrajzát.
A továbbiakban senkit sem akarok megakadályozni, hogy imádja az ajropúniós, alkesz, Horn Gyula névre hallgató, gonosz törpét. Lehet bemenni hozzá a Kútvölgyibe kicsit kimosdatni a saját ...ból és megmasszírozni az elmacskásodott lábát. Én nem vagyok olyan jó keresztény, mint Wittner Mária, ezért egyáltalán nem kívánom Horn halálát. Azt hiszem ő most éppen egy kis ízelítőt kap még itt a Földön, abból, ami majd odaát vár rá.

Butters77 2011.03.25. 18:57:02

MJ nevű hős magyar trollunk felkerült egy fikablogra, mert a születési név neki négy számjegy:

www.webszolga.hu/gallery/?p=2341

Butters77 2011.03.25. 19:01:58

@Mj: Okostojás, a te Szegvárid meg a mi Szegvárink között az a különbség, hogy az utóbbit milliók nézték hétről hétre keddenként a Stúdióban és más műsorokban.

Szerintem inkább illik ismerni az újságíró Szegvári Katalint, mint az akadémikust. De teljesen mindegy, mert te a másikat is alkoholistának tituáltad.

Lényeg, beégtél, viselhetnéd méltósággal, de nem teszed. Ez téged minősít.

Hegyirablo 2011.03.25. 19:19:04

@Mj írta:

"Saját köreiben bizonyára elismert, országosan viszont sokkal kevésbé, mint egy akadémikus professzor."

Te tényleg ennyire ostoba vagy, hogy le mersz írni ilyet??? Menj már ki az utcára, és kérdezd meg az embereket, tudják-e ki az a Szegvári Katalin. 10-ből 11 azt fogja felelni, hogy egy újságíró!

Tényleg azt gondolod, hogy az akadémikus Szegvárit többen ismerik országosan, mint a tévést? Medve anyám! Fizikai fájdalmat okoz nekem az ostobaságod!

velorex-vezető 2011.03.25. 20:19:06

Azt rágcsálófogazatot tényleg nem lehet összekeverni egy akadémikuséval.

cso zsi 2011.03.26. 00:14:58

@velorex-vezető: Azt az akadémikust biztos jegyzik valahol, nem vonom késégbe tudását. Lehet, hogy a P.P. kaotikus egyetemen őt többen ismerik, mint a legalább 40 évet élt, Magyar Televízión felnőtt hazánkfiai.
Mindenesetre a Google első 10 találata a riporterre mutat, a 11. dr. Nagynéra, majd megint a tévés sokszor.

2011.03.26. 01:03:33

@velorex-vezető: Elég nagy szerencséje volt édesapádnak, mert ennél kevesebbért is simán halálra ítéltek embereket 56 után. Tanulmányozd pl. Földes Gábor életrajzát.

Nem szerencséje volt. Mikor visszament a laktanyába, azért nem talált senkit, mert mind hazament, ez volt az általános. Egy egész sorállományú hadsereget meg mégse lehet dutyiba dugni!

Még annyit: ha nem Kádár, ki jött volna? Ezen elgondolkoztál már? Mekkora lett volna akkor a megtorlás, ha Rákosi jön orosz tankok élén?

velorex-vezető 2011.03.26. 08:39:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Elég lett volna, ha valaki emlékszik rá, hogy látta valahol édesapádat fegyverrel a kezében. hamar hozzácsapták volna valamelyik csoport ügyéhez, ahol kiosztottak pár kötelet.

Kádár? Rákosi? Feltehetjük úgy a kérdést:
mi lett volna, ha a háború után az oroszok nem Rákosit, hanem egy még véresebb kezű diktátort ültetnek a nyakunkra? A muszkavezetőket sose szerettük. Ennek régi hagyományai vannak már. Nekem azért az volt mindig az érzésem, hogy hazai kommunistáink még túl is teljesítik a szovjet elvárásokat.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.26. 11:14:52

ha nem képes wittner meghalni én nagyon szívesen segítek neki......

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.26. 16:21:27

Wittnernek tökéletesen igaza van.
Hornt pedig fel kellett volna már régen akasztani.

velorex-vezető 2011.03.26. 16:41:54

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Ezt elkúrtad pszychopata Hórihorgas pápai Gyerek. Szólj a Tutsek barátodnak! Együtt többre mennétek.

velorex-vezető 2011.03.26. 16:43:58

@TaTa86.: Kár lett volna. Azzal sokkal simábban megúszta volna. Ez éppen megfelelő állapot számára. Meg aztán milyen szomorú lenne itt a fórumon a sok ávéhás származék rajongója.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.26. 17:43:38

@velorex-vezető: Én nem akarok semmi rosszat Hornnak. Szóval még abban is kiegyeztem volna, hogy agyonlőjék.

Az országnak viszont nagyon nem tesz jót az ügy.

Megint ott vagyunk, hogy egy gyáva, elvtelen hazaáruló méltóságát védik itt ezerrel, és nekimennek kevés nemzeti hősünk egyikének.

Persze nem csoda egy olyan országban, ahol ezt a hazaárulót megszavazták 2/3ados miniszterelnöknek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.26. 18:19:38

@venszivar:

Egyrészt, ez nem focimeccs, másrészt tényleg nem válaszoltál a jóemberek blogon. A másik talán a szájtépő volt, de neked áll érdekedben visszakeresni.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.26. 18:22:29

@Butters77:

Látom, te sem érted az iróniát, gratulálok. Majd legközelebb pörögj már azon a mondáson is légyszi, hogy "sajtból van a Hold", mert mindenki tudja, hogy nem abból van.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.26. 18:29:14

@Butters77:

"Okostojás, a te Szegvárid meg a mi Szegvárink között az a különbség, hogy az utóbbit milliók nézték hétről hétre keddenként a Stúdióban és más műsorokban."

Már, ha tényleg milliók nézték - nem nagyon volt verseny, az igaz:) -, ahogy Majkát is meg VV Alekoszt, mégsem fogom égőnek találni, ha Majkát 20-30 év múlva összekeverik valaki mással.

"Szerintem inkább illik ismerni az újságíró Szegvári Katalint, mint az akadémikust."

Szerintem meg annak illik ismerni, aki a '70-es, '80-as években a tévé előtt bambult ahelyett, hogy értelmesebben tölti el az idejét.

"De teljesen mindegy, mert te a másikat is alkoholistának tituáltad."

Mert az, mégis akadémikus. Egyébként sem tartozik a tárgyhoz.

"Lényeg, beégtél, viselhetnéd méltósággal, de nem teszed. Ez téged minősít."

Kettőnk közül inkább te minősíted magadat azzal, hogy egy akadémikusnál többre tartasz egy 16 éve elfelejtett tévést.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.26. 18:35:02

@Hegyirablo:

"Te tényleg ennyire ostoba vagy, hogy le mersz írni ilyet???"

Sokáig rettegtem tőle, de végül rászántam magam.:)

"Menj már ki az utcára, és kérdezd meg az embereket, tudják-e ki az a Szegvári Katalin. 10-ből 11 azt fogja felelni, hogy egy újságíró!"

Megkérdeztem tegnap, és pont a maradék -1-gyel futottam össze.:D Úgy látszik, más körökben mozgunk.:) Bár most én is elkezdhetnélek osztani téged, hogy nem tudsz számolni, hiszen 10-ből nem lehet 11-et megkérdezni, viszont ellentétben veled, én tudom, hogy nem elírás, hanem szándékos példa volt.:P

"Tényleg azt gondolod, hogy az akadémikus Szegvárit többen ismerik országosan, mint a tévést?"

Hm, nem arról sopánkodtál nem olyan régen, hogy milyen borzasztó állapotok vannak az országban, és ma már csak a tévéseket meg a celebeket ismerik az emberek?:) Amiben egyébként egyetértek veled.:)

"Medve anyám!"

Nahát, már a biológia sem megy?:) Ja, tudom, ezt sem írtad komolyan.:P

"Fizikai fájdalmat okoz nekem az ostobaságod!"

Akkor gyorsan szedd be a gyógyszeredet, hátha segít.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.26. 18:39:07

@cso zsi:

"Azt az akadémikust biztos jegyzik valahol, nem vonom késégbe tudását. Lehet, hogy a P.P. kaotikus egyetemen őt többen ismerik, mint a legalább 40 évet élt, Magyar Televízión felnőtt hazánkfiai."

Egyébként az ELTE jogon tanít, és én sem azért ismerem, mert pázmányos vagyok, hanem mert jogi témában is szoktam tájékozódni, ellentétben a tévével.

"Mindenesetre a Google első 10 találata a riporterre mutat, a 11. dr. Nagynéra, majd megint a tévés sokszor."

Nyilván nem keresek rá a google-ön, ha tudom, hogy ki az a Nagyné Szegvári Katalin. Ezentúl egyébként nem lepődnék meg, ha Nagynéra elsőre ezt a blogot dobná ki a google.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.26. 18:39:56

@velorex-vezető:

Hála Istennek itt csak a nevét említették először.:)

cso zsi 2011.03.26. 22:27:22

@Mj: "Megkérdeztem tegnap, és pont a maradék -1-gyel futottam össze.:D Úgy látszik, más körökben mozgunk.:)"
Lehet, csak annyi a probléma, hogy nem éltél annyit, mint mások, és ebben a "sikeres" oktatási rendszerben folytattad a tanulmányaidat. Gyaníthatóan a gyermekeim sem vágnák elsőre egyik Szegváriról sem, hogy kicsoda. A tévés ugyan nem egy Kudlik Juli, de attól még heti rendszerességgel, plusz Hiradókban képernyőn volt.

nyárspolgár 2011.03.26. 23:05:44

A miniszterelnöknek azt mondta a parlamentben, hogy "nem képes meghalni". Ennek a nőnek le kell mondani.

nyárspolgár 2011.03.26. 23:10:34

@nyárspolgár: Semmi eszmefuttatás, magyarázat, ígéret, cécó nem kell: lemondás kell.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.26. 23:12:19

@cso zsi:

"Lehet, csak annyi a probléma, hogy nem éltél annyit, mint mások, és ebben a "sikeres" oktatási rendszerben folytattad a tanulmányaidat."

Nem értem, hogy hogy jön ide az oktatási rendszer. 8 osztályos gimibe jártam, és ezért nem tanítottak róla egy árva betűt sem?:) Máshol meg kötelező a Kádár-rendszer ilyen-olyan tévéseinek név szerinti bemagolása? Vagy talán tényleg az a hibám, hogy merészeltem a '80-as évek közepén megszületni? Utólag is elnézést kérek e borzasztó bűnért.:)

"Gyaníthatóan a gyermekeim sem vágnák elsőre egyik Szegváriról sem, hogy kicsoda."

Pedig a műveltségükért te is jócskán felelős vagy, úgyhogy ha nálam borzalmas műveltségbeli hiányosság, hogy ilyen néven csak akadémikust ismerek, akkor a gyerekeidnél megpróbálhatnád mindkettőt beemelni ebbe a kánonba.:)

"A tévés ugyan nem egy Kudlik Juli,"

Szerintem épp ez a baj. Az ő nevét ugyanúgy ismerem, mint a Delta című műsort, amit sokáig ő is vezetett.

"de attól még heti rendszerességgel, plusz Hiradókban képernyőn volt."

Csak azt mondd meg, érdemes-e annak ismerni a nevét, aki 1995 óta semmilyen elismerést nem kapott - azelőtt is csak kettő, elég jelentéktelen díjat -, és a Kádár-rendszerben egy mezei tévés volt (mint ma mondjuk Erős Antónia), azzal szemben, aki az MTA tagja? Szerintem nem.

velorex-vezető 2011.03.26. 23:45:14

@nyárspolgár: Igazad van. Sürgősen mondjál le az alkoholról, mert úgy jársz mint a gyula!

velorex-vezető 2011.03.26. 23:49:51

@Mj: Szegvári egy reneszánsz egyéniség, egy valóságos polihisztor. Nem csak tévés volt, hanem III/III-as is.
Tehát, ha valaki ismeri az ügynöklistákat, onnan is ismernie kell a nevét. Ő nem csak egy egyszerű akadémikus.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.27. 00:19:52

@velorex-vezető:

Áhh, egyre jobb.:) Az is érdekes, hogy a tévés ügynök, nem akadémikus második férje Vitézy László, Vitézy Dávid és Zsófia apja, szegről-végről Orbán Viktor rokona. (Külön eszmefuttatást érne a Vitézy-klán, ahol mindenki mindenkivel összefonódott már...)

nyárspolgár 2011.03.27. 01:17:01

@velorex-vezető: Véletlenül nem Fideszes vagy? Ott szokás mindent összekapcsolni mindennel csak azért hogy a végeredmény negatív legyen.

velorex-vezető 2011.03.27. 12:16:30

@Mj: Vitézy Dávidka a BKK Zrt vezérigazgatója a híres Erdős Péter unokája.
Még csak 26 éves, de kívülről tudja a menetrendet, tehát biztosan nagyon rátermett.
Találós kérdés: hol érettségizett?

2011.03.27. 22:11:24

@velorex-vezető:
A kép teljessé tételéhez:
A Kínai kommunista Párt (akkor még nagy barátságban voltak az Oroszokkal) 30000! ember kivégzését követelte! ugye, ez Kínai viszonylatban nem sok.
Ha Kádár csak egy kicsit is ügybuzgóbb, az orosz ajánlását fogadja el. 5000?

2011.03.27. 22:18:32

@Mj: Örülök, hogy nem ismered Szegvárit, a TV műroraiból. Egy felháborítóan arrogáns, de legalább felkészülten egyoldalú, gazdasági ismeretek híján levő, ezért ilyen témában gyakran kérdező műsorvezető volt, akit abszolút nem érdekelt a riporteralany, sem annak válasza. Prekoncepciókkal érkezett, ha a válasz nem volt megfelelő, egyszerűen figyelmen kívül hagyta.
NE SZÉGYELLD!!!

2011.03.27. 22:21:48

@cso zsi: A tévés ugyan nem egy Kudlik Juli, de attól még heti rendszerességgel, plusz Hiradókban képernyőn volt.

Sajnos. Szigorúan magánvélemény!!! Egy arrogáns p... volt. Gazdasági kérdésekbe szeretett belemászni, de f.. se volt róla.

2011.03.27. 22:28:06

@Mj: "Menj már ki az utcára, és kérdezd meg az embereket, tudják-e ki az a Szegvári Katalin. 10-ből 11 azt fogja felelni, hogy egy újságíró!"

Kedves MJ!
Ne foglalkozz vele. Ha megkérded az embereket, mi volt Mátyás családi neve, azt mondják: Usztics!

2011.03.27. 22:32:33

@TaTa86.: Megint ott vagyunk, hogy egy gyáva, elvtelen hazaáruló méltóságát védik itt ezerrel, és nekimennek kevés nemzeti hősünk egyikén

MI van???
Ezt komolyan gondolod?
Szerinted Ruzsa Sándor is nemzeti hős volt?
Összekevered a Jézuskát a géppuskával!
Ébredj föl, ember! Attól, hogy valaki fegyveres útonálló még nem hős!
Bár ha neked ez a nemzeted...

2011.03.27. 22:35:33

@TaTa86.: Wittnernek tökéletesen igaza van.
Hornt pedig fel kellett volna már régen akasztani.
Ja. Wittnerrel együtt. Tudod, abban az időben fegyveres rablásért könnyen ment! Megúszta börtönnel.
De azért csak imádd! Legyen a példaképed!

2011.03.27. 22:38:43

@Butters77: Okostojás, a te Szegvárid meg a mi Szegvárink között az a különbség, hogy az utóbbit milliók nézték hétről hétre keddenként a Stúdióban és más műsorokban.

nEM SOK MÁS LEHETŐSÉG VOLT. Bár aki némi ismeretanyaggal , vagy jóízléssel volt megáldva, annak forgott a gyomra.

bandigyerek 2011.03.28. 04:35:57

@MetálFater: Ne vetíts. Ezt nem a szocialista rendszertől kaptad,hanem a szüleidtől. Hasonló helyzetben most sem járnál másképp.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.29. 01:51:20

@velorex-vezető:

Tudom hol, a Lauderben, elég szerteágazó a családfája.:)

A másikat is ismerem, még láttam róluk egy műsort a tévében. (Kedves személyeskedők, igen, én is szoktam tévézni, csak általában megválogatom, hogy mit nézek.:) Szegvárit valószínűleg most sem nézném.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.29. 01:54:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Kádárt még az orosz elvtársak "csitították", hogy elég lesz már. (Mint anno 1944 októberében a románokat Erdélyben, akiket később nem is engedtek újra bevonulni Budapestre. Na nem mintha a megszálló Vörös Hadsereg úriemberekből és gáncs nélküli lovagokból állt volna...:-/)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.29. 01:55:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Akkor ebből a szempontból is örülök, hogy csak pár évig éltem a Kádár-rendszerben.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.29. 01:57:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

:))
Ha már szóba jött Mátyás, Kádár elvtárs messze megelőzi a magyar történelem legnépszerűbb alakjai sorában.:(

Kandabula 2011.03.30. 21:50:48

@Mj:... "örülök, hogy csak pár évig éltem a Kádár-rendszerben". Akkor fogd be a szád. Örülj a munkanélküliségnek, a kiszolgáltatottságnak. Örülj százezrek jövőtlenségének. Örülj.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.30. 22:12:09

@Kandabula:

Jellemző, hogy egy magyarországi felmérés szerint inkább választanák a megkérdezettek a jó gazdaságot a demokrácia kárára, mint fordítva, a jogállam sértetlenségét a jólét rovására. Inkább élek jogállamban szegényen és aggódva a jövőmért, mint egy gerincpuhító, cinkos hazugságokra építő diktatúrában Trabanttal, telefonnal, telekkel, betömött pofával, boldog tudatlanságban.
Persze akinek csak a létbiztonság számít, meg hogy kapun belül legyen a munkanélküliség - az ország akkori eladósításáról ugye ne beszéljünk -, annál érthető, ha visszasírja a Kádár-rendszert.

cso zsi 2011.03.31. 06:25:52

@Mj: Azt akarod mondani, hogy jelenleg jogállamban, és demokráciában élsz?
Mert azt, hogy most tudod osztani az eszet, annak köszönheted, hogy a szüleidnek módjában állt némi alapot összerakni ehhez.
50-60 között lehetnek. Ha melósok, akkor most nem sok esélyük van folytatni, hiszen bármikor lapátra kerülhetnek. Ha a felső-középosztály tagjai, akkor nem különbek, mint az elmúlt 20 év politikai elitje, akik szintén nem kétkezi munkával jutottak ahhoz, amijük van.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2011.03.31. 20:29:22

@cso zsi:

Igen, ma jogállamban élünk, bár az AB jogkörét csorbító döntés óta azért ez a jogállamiság is sérült, viszont semmiképpen sem egyenértékű egy szovjet megszállás nyomán létrejövő, forradalmat és szabadságharcot leverő kommunista diktatúrával.
A szüleimnek semmi közük ahhoz, hogy 1989-cel véget ért a kádári diktatúra - erről ugyanis Kádár halála és Gorbacsov gondoskodott -, bár a nagybátyám 1 hónap börtönt ült azért, mert '73-ban el akart menni a Petőfi szoborhoz, letenni egy piros szegfűt, plusz nacionalista uszításnak értelmezték a rajta lévő Petőfi-idézetet.
Nem, idősebbek 60-nál, és semmi közöd az életükhöz. Mert az egy dolog, hogy én névvel-arccal vállalom, amit mondok, de a szüleimről nem kívánok bármilyen olyan személyes jellegű információt megosztani, amit nem hiszem, hogy elmondanának neked. Amúgy nagy vonalakban annyit, hogy nem szedték meg magukat és nem is "melósok", mint sok más ember az országban, a Kádár-rendszer idején sem volt fekete-fehér a társadalom.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0