Született június negyedikén
2011. június 06. írta: Fedor

Született június negyedikén

A Csillag születik szombati döntőjébe beletenyerelt a politika, és lehet, hogy még a végeredménybe is beleszólt.

Nem, nem Nagy Sanyi alekoszos utalással tarkított, kacifántosan óvatos szociál-makroökonómiai helyzetértékelésére gondolok, mely szerint

...ha az országunkban is ilyen összetartozás volna legfölsőbb szinteken, akkor a gazdasági, őő válság se tartana és nem húzódna el olyan sokáig.

Tegye fel a kezét, aki el tudja dönteni, hogy ez a mondat most kritizálta a kormányt, vagy támogatta. Nekem nem sikerült, bár az tény, hogy ami a "legfölsőbb szinteken" folyik, az színvonalban sokszor pariban van Alekosszal, szóval hajlok arra, hogy az előbbi.

De mondom, nem ez a nem igazán odavaló kiszólás a poszt tárgya, hanem a győztes személye, és az ő szavazásra invitáló mondatai:

Tehát összefoglalom: Ne azért szavazzanak rá a kedves nézők, mert ő a legtehetségesebb, hanem azért, mert Trianon évforduló van, ő pedig szegény kis erdélyi hazánkfia, egy kis Ábel, aki enélkül elveszne a nagy pesti rengetegben.

Szögezzünk le valamit. Én vagyok az, aki szerint a tévés tehetségkutató műfaját azért találták fel, hogy Rúzsa Magdit felfedezzék vele, szóval nem igazán lehet azzal vádolni, hogy azok közé tartozom, akiket zavar, ha határon-túliak nyerik meg a magyarországi versenyeket. Nekem ilyenkor csak a produkció számít.

Épp azért mondom azt, hogy ezt a versenyt, amelyből már korábban Attilánál jóval tehetségesebb énekesek is kiestek, és amelynek a döntőjébe két olyan versenytárs is bejutott (nevezetesen az Appril Project és Szabó Ádám), akiket a virtuozitásuk és a profizmusuk alapján simán el lehetett volna fogadni győztesnek minden morgás nélkül, nem neki kellett volna megnyernie.

Tehetséges a srác, ez kétségtelen, szép a hangja, de még kiforratlan. Egy 14 éves kiskamasz ő, akinek nem egyszer hamis hangok is kicsúsztak a torkán még a döntőben is. Ha csak a teljesítmény számítana, biztos nem jutott volna el idáig. De hát egy tévéshow-ról beszélünk, amelynél tudjuk, nem csak ez számít, hanem az érzelmi vonulat is erősen beleszól a végeredménybe, márpedig a valóban fület melengető, ízes beszéde a kisfiús bájával társítva sokakat levett a lábáról.

Lehet, hogy ez már önmagában is elég lett volna nyeréshez, lehet, hogy nem (én azért a józan észre apellálva az utóbbi felé hajlok), ezt már nem tudhatjuk meg, mert a zsűri részéről nem túl őszinte mosollyal fogadott eredmény kihirdetése után kapásból a fenti párbeszéd jutott az eszembe (amelyben Ördög Nóráról nem tudtam eldönteni, hogy most valóban nem kapcsolt, mire is utal Attila, vagy pont ellenkezőleg, alákérdezett a srácnak, hogy jobban kifejthesse a mondanivalóját). Mert nem lehet tudni, hogy nem -e ez a kis közjáték döntött a nyertes személyéről, amit - tekintve, hogy elvileg egy politika-mentes show-ról beszélünk - nem igazán éreznék szerencsésnek.

Kíváncsi lennék egy grafikonra a szavazatok műsor közbeni alakulásáról. Nem tud valaki egy linket?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr342960977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loláb 2011.06.06. 11:13:04

Én nem néztem ezt a műsort (sem), de a tangóharmonikás gyereket megmutatták a neten. Ő tetszett, tényleg ügyes volt, de ezer százalékig biztos voltam abban, hogy nem fogja megnyerni, mert az elején lenyilatkozta, hogy ő komolyan gondolja a harmonikázást, és nem fog filmslágerek-harmonikán stílusú cédéket kiadni, meg nem fog vidéki művházakban, ingyenes utcafesztiválokon bohóckodni.

Márpedig ilyen hozzáállással a sztárgyár semmire nem fogja tudni használni, felesleges rá pazarolni azt a rivaldafényt (és nyereményt), ami a győztesnek jár. Győztesnek olyan emberek kellenek, mint a Ruzsa magdi, Caramell, akik minden további nélkül elvállalnak akármit, amit a csatorna az egy-két éves kizárólagosság alatt az orruk alá tesz. Ez a srác nem ilyen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.06. 11:20:26

@loláb: 1. Rúzsa Magdi se vállal el bármit. Pont arról híres, hogy nem hajlandó kompromisszumokra, pl. csak élőzenekaros koncertet vállal, fél-playback-es haknit nem.
2. A zsűri az Appril Projectet hozta ki győztesnek, és azt kell, hogy mondjam, bár én be vagyok oltva tánc ellen, hogy el tudtam volna fogadni ezt végeredménynek, mert tényleg jók voltak nagyon. És ők abszolút képernyőképesek, az RTL nyomta is őket, még célozgattak is rá, hogy világtrend, hogy ezeket a Got Talent klónokat tánccsoportok nyerik...

SerialKillah 2011.06.06. 11:59:37

@Fedor: Ruzsa Magdi is elvallat mindent amig szerzodese vot a csatornaval, miutan lejart mar szabhat o is felteteleket, de lassuk be azota hatterbe is szorult.
a szavazatok musor kozbeni alakulasarol meg rajzolj grafikont magadnak, kb. annyi koze lesz a valosaghoz mint amit az eretelklub nyilvanossagra hozna.

loláb 2011.06.06. 12:03:49

@Fedor:
"1. Rúzsa Magdi se vállal el bármit. "
Nem csak koncertekre, fellépésekre gondoltam, hanem a vacsoracsatás, celebes típusú bohóckodásra.
Azokban Ruzsa Magdi is gyakran szerepelt, ez a srác szerintem nem lett volna hajlandó rá.

Ezek a műsorok arról szólnak, hogy olyan termékeket állítsanak elő, akikkel megtöltheti a tévécsatorna a műsorait. Nyilván ilyen fog nyerni, és a műsorvezetők, műsorszerkesztők effele terelik az adást, még akkor is, hogyha a zsűri mást tart favoritnak.

Volt már olyan, hogy egy megasztáron valaki hetekig csak olyan dalokat kapott, ami neki feküdt, míg a legfőbb esélyes sorra kapta azokat a dalokat, amikben nem tudja megmutatni magát.
Ez a tudatos szerkesztés működik, észrevehető minden szavazós műsorban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.06. 14:47:24

@loláb: "Nem csak koncertekre, fellépésekre gondoltam, hanem a vacsoracsatás, celebes típusú bohóckodásra. Azokban Ruzsa Magdi is gyakran szerepelt"

Én nem nagyon emlékszem ilyenekre, bár igaz, ezekt a műsorokat leginkább csak az előzetesekből ismerem :-) De azért ne essünk már végletekbe, hogy a koncerten kívül mást nm csinálhat. Azok a műsorok között is lehet különséget tenni. Van, ami szerintem vállalható. Ha valahova énekelni hívják, akkor pl. miért ne menne, ez a munkája. Ha beszélgetni hívják, miért ne menne. Nekem még a főzőcskézés is belefér, bár nem néztem. Persze lealázós celebvetélkedőbe ne menjen, de nem is tudok ilyenről.

Sokszor felmerül, hogy ezek a a mai sztárok mi mindent elvállalnak, bezzeg a régiek. Hát egyszer majd isten bizony összeszedem, hogy a régiek mi mindenféle tévéműsorban szerepeltek anno gyerekkoromban.

"Ezek a műsorok arról szólnak, hogy olyan termékeket állítsanak elő, akikkel megtöltheti a tévécsatorna a műsorait."

Pont ezt mondtam én is, hogy most nem ez érvényesült, mert a tánccsoportot nyomta nagyon az RTL. Vagy szerinted a zsűri ítélete nem a terelés része? Az RTL egyszer már megégette magát azzal, hogy hagyott nyerni egy határontúli aranyos kisfiút. Semmire se tudták használni, épp ezért most próbálták elkerülni. Nem sikerült. De nem lenne ez baj, ha tényleg ő lett volna a legjobb. De nem ő volt...

loláb 2011.06.06. 15:33:11

@Fedor:
"De azért ne essünk már végletekbe, hogy a koncerten kívül mást nm csinálhat."
Félreértesz, felőlem aztán akármit csinálhat.
A harminikás gyerekből viszont nem nézem ki, hogy beköltözik egy hétre a bigbrother házba, csak mert a csatornával kötött szerződés arra kötelezi.
Ezért nem jó nyertes. Nagyon tehetséges, ügyes, de a csatorna számára pár hétig használható, egyszer-kétszer végighakniztatják az országon, aztán kifúlt.

"Sokszor felmerül, hogy ezek a a mai sztárok mi mindent elvállalnak, bezzeg a régiek."
Biztos sokszor felmerül, csak nem nálam. A mai sztárok is pénzből élnek, és szemmel láthatóan sok az eszkimó, kevés a fóka, tehát Vásáry André például várhat a sidney opera felkérésére, de valószinüleg addig, amig ezt meg nem kapja, be kell érnie a vacsoracsatáért kapott gázsival, vagy éhenhal.

"Vagy szerinted a zsűri ítélete nem a terelés része?"
Szerintem nem feltétlenül az, a kritikus csávóról például nehezen képzelem el, hogy a saját véleményével ellentétes álláspontot képviseljen, csak mert a csatornának nem lenne jó, ha x, vagy y győzne.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.06. 15:39:45

@loláb: "A harminikás gyerekből viszont nem nézem ki, hogy beköltözik egy hétre a bigbrother házba, csak mert a csatornával kötött szerződés arra kötelezi."

Én se, de ez meg Rúzsa Magdira és Caramelre se volt jellemző...

"Biztos sokszor felmerül, csak nem nálam."

Ezt már nem konkrétan neked írtam, csak általánosságban, mert sok ilyen véleményt olvastam már kommentekben hasonló témáknál.

"Szerintem nem feltétlenül az, a kritikus csávóról például nehezen képzelem el, hogy a saját véleményével ellentétes álláspontot képviseljen"

Ez végül is jogos, én se úgy gondoltam, hogy ki van adva ukázban, inkább úgy, hogy a zsűri eleve úgy van összeválogatva, hogy az értékítéletük ne essen messze a csatornáétól.

loláb 2011.06.06. 15:46:56

@Fedor:
"Én se, de ez meg Rúzsa Magdira és Caramelre se volt jellemző..."

A ruzsa magdi nem volt valamelyik celeb valóságshowban? Nekem úgy rémlik...

A mostani Való Világban viszont voltak x-factorosok, hogy konkrétan kik, azt nem tudom, mert nem is néztem, sem az x-factort, sem a VV-t, de a velvet cikkekből valami Vastag fivérek rémlenek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.06. 15:55:57

@loláb: "A ruzsa magdi nem volt valamelyik celeb valóságshowban?"

Szerintem kevered valakivel...

"A mostani Való Világban viszont voltak x-factorosok"

Ez igaz, látogatóba bementek. De nem vagyok benne biztos, hogy nem mondhattak volna nemet. Ott van előző Csillag születik győztese, a Tabáni, ő se az tipikus valóságshow sztár, pedig ugyanúgy RTL Klub. A X-Faktoros srácok alkatilag alkalmasabbak, bevállalják, ők mentek, gondolom jó pénzért, de Tabáni példája mutatja, hogy lehet nemet mondani, mert gondolom őt is hívták ilyenekre...

DeMarco 2011.06.06. 16:40:56

Virtuálisan köptem egyet. :(

Csúnya dolog, de vannak ilyen posztok amik ezt hozzák ki belőlem. (Vörös posztós posztok, így szoktam magamban hívni ezeket.)

Sajnos nem láttam a döntőt, egyéb programom volt. Még arra sem volt időm, hogy visszanézzem. De tudom ki nyert és szögezzük le, két dologban egyetértek Fedorral. Ha az Appril Project, vagy a harmónikás srác nyerte volna, elégedett lettem volna bármelyikkel, mindegyiket nagyon megkedveltem.
És abban is egyetértünk, amit egyébként is mindenki tud, hogy a szerkesztők manipulálják az eredményt, nem a telefonos csalással, (bár..), hanem szimplán emóciókkal, terelgetéssel. Nóri szerintem alákérdezett ebben az esetben, talán ő is kíváncsi volt a válaszra, vagy tudatosan. Lényegtelen.

Minden Magyar embernek tudnia kell, hogy június 4-e Trianon, az összetartozás napja, amikor egységesen kinyilvánítjuk határon innen és határon túl, hogy összetartozunk, akárhogyan is igyekeznek elválasztani egymástól minket fizikailag, lelkileg most is egységet képezünk, egy nemzet vagyunk. Ez egy határontúli még sokkal jobban átérzi, sokkal inkább fontosabb ez neki. Teljesen természetes, hogy június 4-én egy határontúli magyar, az összetartozás jegyében (is) kéri a plusz szavazatokat.
Ezt egy liberális, maszopos egész egyszerűen képtelen felfogni, képtelen megemészteni és tudatosan undorodik mindentől ami nemzeti, de persze azért kikéri magának, ha ezzel szembesítik. Hányok ettől a poszttól, megmondom őszintén. Én szégyellem magam...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.06. 16:47:57

@DeMarco: "Teljesen természetes, hogy június 4-én egy határontúli magyar, az összetartozás jegyében (is) kéri a plusz szavazatokat."

Én elhiszem, hogy nem manipulálási szándékkal mondta ezt, hanem őszintén, végül is egy 14 éves gyerekről van szó. De ettől még egyáltalán nem volt szerencsés odakeverni.

"Ezt egy liberális, maszopos egész egyszerűen képtelen felfogni, képtelen megemészteni és tudatosan undorodik mindentől ami nemzeti"

Szokás szerint hülyeségeket beszélsz.

"Hányok ettől a poszttól"

Két dolgot állítottam.

1. A teljesítménye alapján nem a srácnak kellett volna nyernie.
2. Nem kellett volna politikát keverni egy szórakoztató showműsorba, pláne olyan módon, ami befolyásolhatja a verseny menetét.

Ha ennyitől hánynod kell, akkor szar lehet neked, mert nagyon alacsonyan van az ingerküszöböd...

Ja, és virtuálisan moss fel magad után.

DeMarco 2011.06.06. 18:58:14

@Fedor: "Én elhiszem, hogy nem manipulálási szándékkal mondta ezt, hanem őszintén"

Nem tök' mindegy? Ha épp anyák napja van és őket kéri, h szavazzanak rá, akkor most basszák meg az anyák? Vagy épp Karácsony van és a keresztények szavazatát kéri, akkor basszák meg ők is?
Nem, nem, neked kifejezetten Trianonnal van bajod, a Nemzeti kifejeződéssel van bajod, az emberek zöménél jelen lévő összetartozás érzésével van bajod.

"De ettől még egyáltalán nem volt szerencsés odakeverni."

Mármint a NAPJÁN amikor erre emlékezünk? Nem szerencsés Jézust Karácsonykor emlegetni? No komment...

"1. A teljesítménye alapján nem a srácnak kellett volna nyernie."

A teljesítménye alapján bőven belefért, hogy ő nyerjen, bárkit hallottam ez ügyben előtte és utána megszólalni, csak szépet mondott róla. Ahogy belefért volna a másik két potens jelöltnek is, valójában mindhárman nyertek, függetlenül attól, hogy csak egy nyertes lehetett.

"2. Nem kellett volna politikát keverni egy szórakoztató showműsorba"

Jah, persze, mert egyébként ez olyan ritka mi? Heti Hetes, Showder Klub, stb. Arról nem is beszélve, hogy a határontúli magyarokat és az összetartozást, vagy a közös Trianonra emlékezést egyszerűen "politikára" degradálni, undorító.

Még kora délelőtt én is részt vettem nézőként egy Trianon megemlékezésen, nagyon szép volt a rendezvény. Zömében cserkészek szerepeltek. Este volt egy Jobbikos is, de akkor már más programom volt, azt nem tudtam megnézni.

Várpalotán van az ország egyetlen Trianon múzeuma, javaslom látogasd meg egyszer, hátha hat a jellemfejlődésedre, bár kétlem.

Nem volt ebben semmi politika. Kedves gesztus volt inkább, ahogy egy 14 éves határontúli fiatalember, nem csak tudta, hogy milyen nap volt aznap és milyen jelentőséggel bír, de

DeMarco 2011.06.06. 19:02:10

@DeMarco: de kifejezetten összetartásra kért fel mindenkit.

Sajnos kérése bizonyos körökben nem, hogy fogadásra nem talált, de teljes értetlenséget és felháborodást okozott. Még az a szerencse, hogy ezek a körök csúnyán elbuktak, vagy teljesen megszűntek és a társadalmi bázisuk mérhetetlen, vagy rettentő alacsony. Jól is van ez így...

loláb 2011.06.06. 19:21:46

@Fedor:
"Szerintem kevered valakivel..."
Volt valami délutáni celeb ökörködés, asszem az afrikás, ott szerepelt. Meg egyébként sok-sok aktívban (nem kifejezetten az énekesi mivoltából adódóan) vacsoracsatában, stb...
Nyilván nem Benkő feleségkereső showjába hívták, de ezek a limonádéműsorok, ha nem is annyira ordenáréak, mint az említett show, igazából semmivel nem ér többet annál.
Kezd el számolni, hogy a médiaszerepléseinek hány százaléka kötődik ahhoz, hogy Ő énekes, és hány ahhoz, hogy híres. Meglepődnék, hogyha az énekességhez kötődő hírek nyernének.

"de Tabáni példája mutatja, hogy lehet nemet mondani"
Igen, Tabáni a jó példa mindarra, amilyen nyertest mégegyszer nem akar egyik kertévé sem. Abszolut használhatatlan, az éneklésen kívül párszor hívták vacsoracsatába, ide-oda de mindenben olyan szürke, unalmas volt, mint egy egér. Szerintem a kardigános nő azért nem nyerhette meg a tv2-es vetélkedőt, mert az előző Rtl-esben a Tabáni nyert, és a tv2-nek esze ágában nem volt elkövetni a retekklub baklővését azzal, hogy egy láthatóan komplexusos, zárkozótt emberre építse az "év hangja" hajcihőt.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.06.06. 19:51:07

,,az érzelmi vonulat is erősen beleszól a végeredménybe, márpedig a valóban fület melengető, ízes beszéde a kisfiús bájával társítva sokakat levett a lábáról."

Számon lehet kérni azt, hogy az érzelmi vonulat beleszól a végeredménybe?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.06. 20:07:50

@DeMarco: "Nem tök' mindegy? Ha épp anyák napja van és őket kéri, h szavazzanak rá, akkor most basszák meg az anyák? Vagy épp Karácsony van és a keresztények szavazatát kéri, akkor basszák meg ők is?"

1. Nem szokásom így fogalmazni.
2. Igen, ha valaki nem odaillő indokkal akar előnyt szerezni, akkor az zavar.

"Nem, nem, neked kifejezetten Trianonnal van bajod"

Ez hülyeség.

"Mármint a NAPJÁN amikor erre emlékezünk? Nem szerencsés Jézust Karácsonykor emlegetni? No komment..."

Basszus, komolyan mondom, te provokálsz. Ha csak megemlékezett volna, mondjuk egy lassú dalt ennek ajánlott volna, egy szavam se lenne. De ő ezt a saját önös érdekei miatt dobta be, ha úgy tetszik aprópénzre váltotta a nagy nemzeti összetartozást...

"Jah, persze, mert egyébként ez olyan ritka mi? Heti Hetes, Showder Klub, stb."

Könyörgöm, azok közéleti szórakoztató műsorok, ez meg egy tehetségkutató, ne akarj már még hülyébbnek látszani!

"Még kora délelőtt én is részt vettem nézőként egy Trianon megemlékezésen, nagyon szép volt a rendezvény."

Meg fogsz lepődni: ha idén nem is, de tavaly voltam én is megemlékezésen. És nem azért mert muszáj lett volna. Mert az igazságtalanság nekem is fáj, csak épp 90 év után már nem ekörül forog az életem, és nem ebből vezetek le mindent.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.06. 20:21:57

@loláb: "Volt valami délutáni celeb ökörködés, asszem az afrikás, ott szerepelt."

Mondom, hogy kevered valakivel.

"Meg egyébként sok-sok aktívban (nem kifejezetten az énekesi mivoltából adódóan) vacsoracsatában, stb..."

Lehet, én ezeket nem nézem, nem tudom, milyen sűrűn fordul elő, de sajnos ez ezzel jár manapság. Mondok egy példát. Van egy vidéki idősebb nőrokonunk, amikor néha meglátogatjuk, nála szoktam Bestet és Storyt olvasni (máskor nem nagyon). Kifejezetten szórakoztató az egy héten megjelenteket egymás után elolvasni, hogy ugyanarról a személyről néha homlokegyenest mást írnak (ez különösen annak a fényében vicces, hogy tudtommal egy kézben van a két újság), vagy hogy az egyiknél mínuszos hír, ami másiknál címlapsztori. A múltkor pl. mind a kettőben benne volt Benedek Miklós egy-egy nagy riporttal, aki azért pár dolgot már lerakott az asztalra. Csodálkoztam is, hogy miért van neki szüksége erre, pláne egyszerre, aztán feltűnt, hogy mintegy mellékes információkén mindkettőben szerepel, hogy épp most állít színpadra egy új darabot, játszák itt is itt. ez van, a mai világban sajnos nem a Film, Színház, Muzsikából tájékozódik az emberek többsége, hanem az ilyen újságokból, meg az olyan tévéműsorokból, mint az Aktív vagy a Fókusz. Tudni kell használni őket persze, mert a másik véglet az elgyőzikéződés, de teljesen kimaradni nem lehet, bármilyen tehetséges is vagy.

Tallono 2011.06.06. 20:33:13

@Fedor: "Mert az igazságtalanság nekem is fáj, csak épp 90 év után már nem ekörül forog az életem, és nem ebből vezetek le mindent. "

Na itt a gond...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.07. 07:34:02

hogyan raktad ezt youtube videóhoz?

loláb 2011.06.07. 08:26:35

@Fedor:
"Tudni kell használni őket persze, mert a másik véglet az elgyőzikéződés, de teljesen kimaradni nem lehet, bármilyen tehetséges is vagy."

Én nem is várok el senkitől ilyet, csak arra céloztam, hogy egy 14 éves gyereket valszeg több mindenre képes lesz rávenni a csatortna, mint azt a tangóharmonika-művészt, aki állandóan hangoztatja, hogy mennyire komolyan gondolja a dolgot.
De még azt is megkockáztatom, hogy egy "arc" használhatóbb a csatornának, mint egy csoport, amiben igazából nincs domináns egyén, nincs olyan, akinek a személyével összekpacsolhatják az mondják "appril project" nevet.

Nyilvánvaló, hogy ezek a szempontok vezetik a szerkesztőket. Ha belefeccölnek egy csomó pénzt a műsorb a, abból nyilván nem csak addig szeretnénének profitálni, ameddig tart a műsor, hanem a műsor biztosította nyilvánosságot, az új arckat fel akarják használni arra, hogy a többi műsor nézettségét feljebb tornásszák.
Erre pedig a győztes személye a legalkalmasabb, magyarországon az ezüst érem nem csillog szépen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.07. 09:19:27

@tesz-vesz: Kapcs. ford. Nem tudom értelmezni a kérdést.

Katapán 2011.06.08. 10:01:10

Szerintem:
1., Ördög Nórika tényleg nem tudta, miért nevezetes az időpont a srácnak - természetesen nem csak neki, de Nóra teljesen azt hitte, hogy a fiú nagyijának szülinapja van ma, vagy hasonló.
2., A srácnak, akinek meg pont nagyon is érdekes volt az ő e napi szereplése.
3., Ha megkérdezték, válaszolt.
4., Semmi mást nem tett, csak minden magyart kért, szavazzanak rá - bejött.

Biztos naív vagyok - de lehet, hogy csak nem vagyok paranoiás (mindenben összeesküvés elmeéleteket találni).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.29. 11:16:44

@Fedor: a reklámot, ott volt a videóválaszok között

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.29. 11:41:44

@tesz-vesz: Milyen reklámot? Milyen videóválaszok között? Továbbra se értelek...
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0