Meghekkelt szobrok
2012. január 01. írta: Fedor

Meghekkelt szobrok

Adott két, gyakorlatilag ugyanolyan akció. Az egyiket felkarolta a helyi (egyébként fideszes) önkormányzat, a másik rendőri intézkedést vont maga után. A kettő között  kevesebb, mint egy hónap telt el.

1. Mikulás-sapkát húztak a pécsi szobrokra

Nagy feltűnést keltettek a reggeli órákban a Zsolnay-szobor alakjai: valakik ugyanis az éjszaka folyamán Mikulás-sapkát húztak a fejükre. (...) A délelőtt folyamán aztán leszedték a sapkákat a Biokom munkatársai, de délután ismét visszakerültek a fejfedők a Zsolnay-szoborra. Mint megtudtuk, a városházának megtetszett az ötlet, s hagyományt szeretnének teremteni a Mikulás-napi szoboröltöztetéssel.

2. Lecsapott az „Új ellenállás” – szabálysértési eljárás LMP-s aktivisták ellen

Szabálysértési eljárást indított a XIV. kerületi rendőrkapitányság LMP-s aktivisták ellen, akiket a Hősök terén értek tetten, amint Új ellenállás feliratú táblákat helyeztek el a tér szobrain. Az éjszaka során számos budapesti köztéri szoborra került ilyen tábla, az Új Ellenállás kifejezés mellett mindegyiken egy-egy, a szoborhoz kapcsolódó idézet szerepelt.

A két akció üzenete persze más és más. De ha csak pusztán a tettet nézzük, akkor mégis, mi a különbség?

Már azon kívül, hogy közben új alkotmányunk lett, annak minden áldásával.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr423511963

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Új köztársaság kényszere 2012.01.01. 21:12:22

Orbán – meg az azt várhatóan követő jobbikos koalíciós intermezzo – után igen nehéz munka vár ránk. Mindenekelőtt kell egy alapos cezúra. A politikai, a szimbolikus és az intézményi változás mellé akár büntetőjogi cezúra* is szükséges lehet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2012.01.01. 20:54:43

Tömeges szoborgyalázás újév napján? A magyar kultúra és történelem sárba tiprása az új Alaptörvény tiszteletére? Ahogy nézem, az internacionalista mozgalom 2012-ben is a szokott formáját fogja hozni. Mondjuk eddig is tudtuk, hogy a magyar nemzet nagyjait mennyire tiszteli az SZDSZ-LMP néven összeverődött hazátlan, liberálbolsevik társulat: semennyire.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.01. 21:29:05

@troll ellenpólus: Elárulnád, hogy mi volt ebben a gyalázás? Nem megrongálták, nem leöntötték festékkel, hanem az adott személytől választottak egy idézetet, és egy táblára írva ráakasztották. Ezt a sárbatiprást...

DeMarco 2012.01.01. 22:30:50

@Fedor: Látod, hiába az eltelt évek, mégcsak nem is érted a lényeget...

Két nap zárka kellene annak, aki meggyalázza a fontos kultúrális, történelmi szobrokat.
Ki az a bolond, aki a legfontosabb kultúrális terünkön lévő és nem utolsó sorban az egyik leginkább turisztikailag látogatott helyen lévő történelmi szobrainkkal performanszkodik??
Igaza van a trollnak, semmi tisztelet nincs, csak a már meglévő multikulti libsi csökevények.

Nagy szerencséjük van, hogy nem én jártam arra akkor, mert egyrészt kirúgtam volna alóluk a létrát, másrészt kezüket törtem volna szoborgyalázásért... és kurvára nem érdekel, hogy milyen párti, milyen céljai vannak, még ha véletlenül egyet is értenék vele, akkor sem hagynám, hogy szobrokon élje ki a perverz kisebbségi érzését, főleg nem ezeken a szobrokon...

Most kellene gyorsan kiszámlázni egy renoválást, vagy egy sérülést a lumpeneknek, lenne akkor mindjárt sápadás...

Inkább arról mesélj, miért nem jár be a kedves ellenzék a parlamentbe? Csak nem szembeköptek benneteket? Ejnye-ejnye, most hol marad a dorgálás? Hol marad az, "ezért kapják a fizetésüket" nóta?

Kettős mérce rulez, kettős mérce...

Ha meg nincs programjuk, nincsenek ötleteik, akkor maradjanak csendben, ne keverjék fel a polgárok gyomrát, már az év első napján.

mrgnc 2012.01.01. 23:27:12

És az hány tockost érdemel, aki a "kulturális"-t konzekvensen hosszú ú-val írja? :) Te kis rugdosós, te...
Program kapcsán meg szerintem minden fidesznyik mélyen hallgasson. :D

Kiránduló · http://www.setafika.hu 2012.01.01. 23:28:30

@DeMarco: Szívemből szóltál, egyezik a véleményünk.

Főleg az utolsó mondatoddal értek egyet!

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2012.01.01. 23:39:26

@Fedor: Az alkotmányos rend felforgatására törő liberálbolsevik bűnelkövetők II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem szobrára ezt a táblát akasztották:

img1.hvg.hu/image.aspx?id=18ab766b-8fa2-483e-8aa9-1bfeba989aba&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

Mit lehet erre mondani? Hazátlan, hitehagyott gazemberek vagytok, újév napján meggyaláztátok a legnagyobb magyar hősök szobrait. A jogosan elvesztett választások miatti sértődöttségetekben most rárontottatok a nemzetre, a sáros csizmátokkal tapostátok meg a magyar nép legszentebb érzéseit. Erre nincsen mentség.

Tallono 2012.01.01. 23:43:06

Gondolom ez az elmés bosszú a Károlyi-szoborért...
Nekem az tetszik, hogy "Én felelek Trianonért" táblával a szoborparkba viszik, nektek nem.
Nekem az tetszik, amikor szétverik a szovjet emlékművet, nektek nem.
Nekem tetszik, hogy ledöntik Sztálin szobrát, nektek nem.
Nektek tetszik, hogy liberális szövegeket akasztotok történelmi személyek szobrára, nekem nem.
Nektek tetszik, ha nem engedtek a fővárosban Wass Albert szobrot állítani, nekem nem.

A példákból látszik, hogy amíg az ellenfélnek van valamilyen jelképe, amin ki tudjuk fejezni ellenvéleményünket, addig ilyesmik fognak történni. Csak tudod voltak szebb idők, amikor a normális emberek csúnyán megbüntették a szoborgyalázókat. (Amúgy a mikulásos se tetszik, nem kéne a multikulti mikulás trendet szobrokra erőltetni, ha a művésznek ez lett volna a célja, akkor mikulássapkákkal faragta volna őket meg...)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.02. 08:48:07

@Tallono: Elég aljas csúsztatás Sztálint idekeverni, vagy egyenlőségjelet tenni eközé és a rongálások közé...

@troll ellenpólus: @Kiránduló: @DeMarco: Érezhetitek gyalázásnak, bár én túlzásnak tartom a hőzöngéseteket, hisz a szobrokat szerintem nem igazán gyalázza, ha saját szavaikkal díszítik őket, és természetesen meg se sérültek az akció közben, de a lényegi kérdésre akkor se válaszoltatok. mi a különbség a mikulássapka és a tábla között? Az egyiket támogatja a fideszes (ön)kormányzat, a másikra rendőrt küld. Miért?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.02. 08:54:58

@DeMarco: Ami meg az LMP-t illeti, természetesen nem támogatok semmi olyat, hogy ne járjanak be, ezt leírtam már a az Alkotmány körüli hajcihőkor is. Ugyanakkor Orbánék most fogadtak el egy olyan törvényt, hogy parlamenti vita nélkül is átvihetnek bármit, ha úgy látják jónak, gyakorlatilag felszámolva ezzel a parlamenti demokráciát, szóval némileg érthető, hogy ezek után valóban fölösleges bohózatnak érzik a parlamenti munkát, és egyáltalán nem lehet ezt összehasonlítani azzal, hogy Orbán nem járt be 2002 után, meg amikor Gyurcsány alatt kivonultak a teremből, szóval majd akkor emlegess kettős mércét, ha valóban az lenne a véleményem, amit nekem tulajdonítasz, és ha ugyanazok lennének a körülmények...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.02. 09:20:22

Tömegek a kormány mellett:

"Mintegy 20-an ünnepelték az új alaptörvényt a Parlament előtt."

mno.hu/ahirtvhirei/az-uj-alaptorvenyt-unnepeltek-video-1040669

:-)

chronometere 2012.01.02. 11:31:30

@DeMarco: Tiszteletlenül közlöm:én is kirúgtam volna alólad a létrát,tarson meg a kötél nyaknál fogva,hogy ne keverd fel a polgárok gyomrát, már az év első napján.

loláb 2012.01.02. 11:54:23

"A két akció üzenete persze más és más. De ha csak pusztán a tettet nézzük, akkor mégis, mi a különbség?"

Mondjuk az, hogy az LMP-s akció esetében a tettesek egy része ismert, megvan, míg a pécsi esetében csak az eredmény ismert, az, hogy ki rakott sapkát a szobrokra, arról nincs információ.

Jó lenne tudni, mi volt a konkrét szabálysértés, ami miatt előállították őket (garázdaság valamilyen formája, vagypedig az, hogy felmásztak a több méter magas szobrokra, a saját, és mások testi épségét kockáztatva). Mindenesetre bármi is, nyilvánvaló túlreagálása ez a dolgoknak, ami arra emlékeztet, mint amikor néhány éve tojással, rothadt paradicsommal dobálókat vegzáltak a rendőrök.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.02. 17:08:35

@loláb: "a pécsi esetében csak az eredmény ismert, az, hogy ki rakott sapkát a szobrokra, arról nincs információ"

Talán kattints a belinkelt cikkre. Ismertek azok is, akik először rakták ki a sapkákat, és még ismertebb az, aki visszarakatta, ráadásul hagyományteremtő célzattal: úgy hívják, hogy Páva Zsolt.

DeMarco 2012.01.02. 17:11:09

@mrgnc: "És az hány tockost érdemel, aki a "kulturális"-t konzekvensen hosszú ú-val írja? :)"

Jajj, te kis nyelvtannáci... másba nem tudsz belekötni?

Nekem is gyanús volt egyébként, de annyira nem izgatott, hogy éjjel átváltsak helyesírás ellenőrzőre.

Neked meg kívánom, hogy annyit hibázz csak, amennyit én szoktam a kommentekben. Már boldogabb ember leszel...

DeMarco 2012.01.02. 17:15:09

@Fedor: Van aki az Operában mulat.

Van aki előtte. (Végül csak összenő, ami összetartozik, csak össze kell lapátolni egy kupacba a társaságot.) (Nem vagy még ott? Siess!) (Így talán végre lesz egy tisztességes vágóképre való ember).

És van aki most is dolgozni megy, kitermeli a két társaságnak a mulatni valót...

Ennyi unatkozó embert, öcsém...

Avatar 2012.01.02. 18:50:34

@DeMarco: Szerintem a postban szereplő két eset nem annyira megalázása a köztéri szobroknak, mint amekkora megalázása Széchenyi István és Széll Kálmán nevének, hogy a kormányunk a saját fantazmagóriáinak népszerűsítésére, eladására használja őket, mikor tervet nevez el róluk. A sapkát, táblát könnyen le lehet venni a szoborról, és ismét teljes fényében ragyoghat, tartós károsodás nem történt.
Vajon megalázzák-e Hadik András lovasszobrát a BME-sek, mikor évente révétlenítik a ló tökét?

mrgnc 2012.01.02. 19:24:02

@DeMarco A kulturgestapo stílusosabb lett volna. ;)
Jókívánságoddal nem élnék, ha nem haragszol. A kapufát köszönöm, a pluszórákon kívül még másfél hét szabadságom is maradt tavalyról. :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.02. 21:31:02

@DeMarco: "Nem vagy még ott? Siess!) (Így talán végre lesz egy tisztességes vágóképre való ember"

Hát az M1 Híradóban lehet, hogy csak egy vágóképnyi ember volt, de egyébként az Oktogonnál volt a sor vége :-)

"És van aki most is dolgozni megy, kitermeli a két társaságnak a mulatni valót..."

Nem unod még, hogy ezt a szöveget minden MUNKAIDŐ UTÁN rendezett tüntetéssel kapcsolatosan elsütöd? Mert én már nagyon...

DeMarco 2012.01.03. 09:28:09

@Fedor: "Hát az M1 Híradóban lehet, hogy csak egy vágóképnyi ember volt, de egyébként az Oktogonnál volt a sor vége :-)"

Nocsak? Kajaosztás volt? :)

"Nem unod még, hogy ezt a szöveget minden MUNKAIDŐ UTÁN rendezett tüntetéssel kapcsolatosan elsütöd? Mert én már nagyon..."

Én speciel a hetenkénti dzsemborikat unom. Főleg, hogy tegnap ismét bebizonyították, hogy nem lehet más a politika. Csak nekem volt dejavu érzésem? Opera=buli=tünti. Volt már sokszor. Csak van amikor szétverik. Várjunk csak, ki is volt? Jah, igen: Kuncze...

Mi lenne, ha megpróbálnál mások szemével is látni? Nem mindenkinek van munkaidő UTÁN, rengeteg embernek van KÖZBEN, vagy épp ELŐTTE. Én nem is követtem az eseményeket, részben nem érdekelt, részben dolgoztam, részben várt egy király szarvaspörkölt, ami maximálisan elvonta a figyelmemet tegnap este.

De kétségem sincs, hogy jól szórakoztatok ti is, megvolt az eheti betevő...

loláb 2012.01.03. 09:44:02

@Fedor:
"Talán kattints a belinkelt cikkre."

Jaj Fedorkám, hát ne haragudj, hogy véletlenül megbíztam abban, hogy a posztban idézed az ügy szempontjából összes lényeges információt, és emiatt nem olvastam bele újra a cikkbe, hanem arra hagyatkoztam, amit ídéztél:

"Nagy feltűnést keltettek a reggeli órákban a Zsolnay-szobor alakjai: VALAKIK ugyanis az éjszaka folyamán Mikulás-sapkát húztak a fejükre."

Legközelebb körültekintőbb leszek, és nem ülök fel annak, hogy te BÁRMILYEN KÉRDÉSBEN képes vagy arra, hogy az informatívitás igényével nyúlj a témához.
Úgy látszik a legjelentéktelenebb dolgokban is csak a hazug ferdítésre törekszel, és ezért meg sem kísérled azt, hogy egy-egy témával kapcsolatban minden lényeges körülménynek utánajárj, ehelyett csak a magvas következtetések levonására van igényed...

DeMarco 2012.01.03. 09:47:19

@Avatar: Nem értek egyet. Épp a múltkor vitatkoztunk a zebrák átszinezéséről. Azok sem arra valók, hogy azon éljék ki egyesek a művészinek gondolt hajlamaikat.

A köztéri szobrok sem az a felület, ahol mindenki kedvére performanszkodhat.
Engem is lesípoltak a bobbik Nelson egyik oroszlánjának a nyakából. Megérdemeltem. Mentségemre szolgáljon, hogy még fiatal voltam és csak egy jó fotót akartam.

"a postban szereplő két eset nem annyira megalázása a köztéri szobroknak, mint amekkora megalázása"

Most akkor relativizálsz?

Én is emlékszem egy min.elnökre, aki meg hetente jelentett be újabb, hangzatos programot, igaz, egyikből sem lett soha semmi...

"tartós károsodás nem történt."

És ha történik, akkor ki viszi el a balhét?

"Vajon megalázzák-e Hadik András lovasszobrát a BME-sek, mikor évente révétlenítik a ló tökét?"

Igen. Azzal sem értek egyet egyébként. Kár, hogy Hadik neve a ló tökével fonódik össze és nem a történelmi tetteivel. Inkább utóbbit kellene tanítani...

DeMarco 2012.01.03. 10:13:29

@Fedor: "Ugyanakkor Orbánék most fogadtak el egy olyan törvényt, hogy parlamenti vita nélkül is átvihetnek bármit, ha úgy látják jónak, gyakorlatilag felszámolva ezzel a parlamenti demokráciát"

Ami eddig is létezett, csak most több alkalommal élhetnek esetleg vele. És lécci meséld el, hogy mi az a törvény, amit kétharmaddal ne tudnának kényelmesen átvinni akármikor? És hol sérült a demokrácia akkor, amikor egy bármilyen kormány kényelmes többség mellett (azaz a választók által felhatalmazva) ne tudna törvényeket alkotni?

"szóval némileg érthető, hogy ezek után valóban fölösleges bohózatnak érzik a parlamenti munkát"

Nem, nem érthető, pont ez a lényeg. Nincs semmi különbség, kivéve, hogy most hirtelen, milyen megértő lettél...
Amit én megértek végül is, mert sztem is fölöslegesen ülnek ott, egyszerűbb lenne leragasztani a "nem" gombokat, (hiszen sokszor leírtam már), csak jelzem, hogy épp szembeköpködöd magadat erősen...

"és ha ugyanazok lennének a körülmények..."

Hál' Istennek nem ugyanazok a körülmények! Persze ez a te szempontodból nyilván negatív felhangú...

"Az egyiket támogatja a fideszes (ön)kormányzat, a másikra rendőrt küld. Miért?"

Mert az egyikre rá lehet még húzni, hogy vicces, kreatív és rendezett körülmények között enyhíteni lehet a szigoron. (Függetlenül attól, hogy sztem nem való miki-sapka a köztéri szobrokra).
A másik meg ötlettelen, erőltetett, humortalan és persze nagyon visszás, hogy míg pár éve rendőrökkel verették, üldözték a Jobbikosokat és bontatni akarták a Turult, vagy épp a Szovjet emlékművet védték a komcsik, akkor valahogy ez természetes volt nekik, most pedig ők használják ugyanazokat az eszközöket. Ráadásul most tapsoltok nekik. Ez is csak kettős mérce, semmi más.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.04. 08:35:28

@loláb: A lényeg benne volt az idézetben. Pl. az is, hogy a pécsi polgármester pártfogásába vette az ügyet.

@DeMarco: " És hol sérült a demokrácia akkor, amikor egy bármilyen kormány kényelmes többség mellett (azaz a választók által felhatalmazva) ne tudna törvényeket alkotni?"

Ott, hogy még az ellenvélemény parlamenti kifejtésének, a vitának a jogát is megvonják az ellenzéktől.

"Nincs semmi különbség, kivéve, hogy most hirtelen, milyen megértő lettél..."

Lásd egy mondattal feljebb, ha már elsőre nem tudtad vagy akartad felfogni. Ez hatalmas nagy különbség.

"Hál' Istennek nem ugyanazok a körülmények! Persze ez a te szempontodból nyilván negatív felhangú..."

A DEMOKRÁCIA szempontjából negatív felhangú, de hát tudom, nálad ez nem szempont...

"Mert az egyikre rá lehet még húzni, hogy vicces, kreatív"

Már bocs, de ez mióta jogi szempont?

"pár éve rendőrökkel verették, üldözték a Jobbikosokat és bontatni akarták a Turult, vagy épp a Szovjet emlékművet védték a komcsik, akkor valahogy ez természetes volt nekik, most pedig ők használják ugyanazokat az eszközöket. Ráadásul most tapsoltok nekik. Ez is csak kettős mérce, semmi más"

Kevered itt a totál össze nem függő dolgokat. A diplomáciai egyezmény által védett emlékművet megrongálták, a Turul szobrot meg szabálytalanul állították fel. Mi köze ennek bármelyik mostani esethez? Az, hogy szobor-szobor elég erőltetett...

DeMarco 2012.01.04. 10:05:46

@Fedor: "Ott, hogy még az ellenvélemény parlamenti kifejtésének, a vitának a jogát is megvonják az ellenzéktől."

Nem mintha nem tudnánk kívülről az ellenzék vitájának minden frázisát, de nem szüntették be a vitát, néhány esetet kivéve. Pontosan nem emlékszem, de kb. tízszer élhetnek ezzel és eddig is létezett ilyen, csak kevesebb alkalommal lehetett vele élni.

"Ez hatalmas nagy különbség."

Fenét. Pont ugyanaz. Csak most ti csináljátok és akkor rendben is van, igaz?
De mondom legyen rendben, oké, de akkor ne rinyáljatok, hogy a fidesz mit csinál a másik oldalon...

"A DEMOKRÁCIA szempontjából negatív felhangú, de hát tudom, nálad ez nem szempont..."

A demokrácia szempontjából teljesen rendben van. Arról igazán nem tehetek/tehetnek, hogy nektek a demokrácia egyenlő azzal, hogy a ballibák vannak kormányon... az is demokrácia, ha a választók másnak adnak elsöprő többséget, pont azért, hogy változtassanak a ballibák féle kormányzáson... Ha nem lenne demokrácia, akkor te sem irkálhatnál hülyeségeket, te sem tüntethetnél boldogan hetente. Te magad vagy az élő cáfolat...

"Már bocs, de ez mióta jogi szempont?"

Már bocs, de ki mondta, hogy csak jogi szempontok léteznek?? A jog egy folyamatosan változó, fejlődő dolog, ami, ha jól működik, akkor folyamatosan alkalmazkodik az emberek igényeihez, társadalmi folyamataihoz.

"Kevered itt a totál össze nem függő dolgokat."

Nagyon is van összefüggés.

"A diplomáciai egyezmény által védett emlékművet megrongálták"

LOL!

"a Turul szobrot meg szabálytalanul állították fel."

Ugye te is érzed, hogy remeg fölötted a plafon az utóbbi két mondatrészed miatt?

"Mi köze ennek bármelyik mostani esethez? Az, hogy szobor-szobor elég erőltetett..."

Az az erőltetett, ahogy különbséget próbálsz tenni két teljesen azonos motivációjú esemény között. De hiába próbálod hülyének tetetni magad.

Ugyanazt az eseménysort most teljesen máshogyan próbálsz megmagyarázni, csak azért, mert ezt most a kedvenceid csinálják. Ezért újfent elköveted a kettős mércét.
De félreértés ne essék, nem a mostani hozzáállásoddal vannak problémák. Akkor voltál álszent és képmutató, most csak szimplán bebizonyítod ezt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.04. 11:03:53

"Nem mintha nem tudnánk kívülről az ellenzék vitájának minden frázisát, de nem szüntették be a vitát, néhány esetet kivéve. Pontosan nem emlékszem, de kb. tízszer élhetnek ezzel és eddig is létezett ilyen, csak kevesebb alkalommal lehetett vele élni."

Ja, néhány esetben. Mondjuk a legrázósabbakban. És majd ők eldöntik, hogy miben. Nem, nem volt ilyen idáig, csodálkoznék, ha tudnál pontos törvényt idézni...

"A demokrácia szempontjából teljesen rendben van."

Mindig is csodáltam a merőben újszerű demokrácia-felfogásod.

"nektek a demokrácia egyenlő azzal, hogy a ballibák vannak kormányon..."

Ez természetesen nem igaz. Ha nem hoznának antidemokratikus intézkedéseket, akkor nem is érné emiatt kritika őket.

"Te magad vagy az élő cáfolat..."

Igen, annak, hogy még nem teljes a demokrácia felszámolása. De ez nem jelenti azt, hogy nem kezdődött el.

"Már bocs, de ki mondta, hogy csak jogi szempontok léteznek??"

Rendőrségi intézkedésnél bizony ez az elsődleges szempont. Lehet mérlegelni a tett súlyát, veszélyességét, és ebből a szempontból jó döntés volt a pécsi (mármint hogy nem történt intézkedés), de nem lehet szempont az, hogy az adott tett politikai szempontból ártalmatlan -e, vagy sem.

""A diplomáciai egyezmény által védett emlékművet megrongálták"

LOL!"

Mármint mi? Az, hogy diplomáciailag védett, vagy hogy megrongálták? Mindkettő tény.

"Ugye te is érzed, hogy remeg fölötted a plafon az utóbbi két mondatrészed miatt?"

Márpedig ez is tény. Az más kérdés, hogy továbbra is végtelenül cinikusnak tartom a gyilkosok jelképével emlékezni az áldozatokra.

"Ugyanazt az eseménysort most teljesen máshogyan próbálsz megmagyarázni, csak azért, mert ezt most a kedvenceid csinálják."

Akkor mégegyszer. Más a rongálás, és más a performansz. Amikor mondjuk a Jobbik akasztott táblát Károlyi nyakába, meg tett kipát a fejére, akkor az természetesen nem tetszett, de mivel rongálás nem történt, eszembe se jutott volna ebből rendőrségi ügyet csinálni. Ha politikai vonalon az LMP akciója neked nem teszik, az természetes. De fogadd el, hogy ez a demokrácia része, és ha elvonatkoztatsz az üzenettől, akkor lásd be, hogy a mikulássapkás és az lmp-s akció között semmi különbség sincs, így indokolatlan a kétféle reakció.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0