Himnusz jelnyelven
2013. január 03. írta: Fedor

Himnusz jelnyelven

Emlékeztek még  arra az esélyegyenlőségi kampányra, amelynek egyik reklámfilmjében Görög Zita egy siket fotómodellt játszott? 

Nos, Weisz Fanni azóta ezt a szituációt átültette a valóságba, sőt, sokkal többet is tett ennél. 

Egy hallássérült lány, aki modell lett, szépségkirálynő, de ennél fontosabb számára, hogy jószolgálati nagykövetként segíti a Baptista Szeretetszolgálatot, alapító tagja az esélyegyenlőségért küzdő Csend hangja klaszternek, Európa első siket szóvivője az Afrikai-Magyar Egyesületnél, szülővárosa, Pécs pedig a város arcává választotta 2011-ben. 

Kár lenne letagadni, Szilveszter éjjel Fanni egész egyszerűen ellopta a show-t köztársasági elnökünk elől. Annak is érdemes volt lehalkítva nézni a beszédet koccintás közben, aki nem érti a jelnyelvet :-)

De nem csak ez a szereplés kapcsolja őt az újévhez.

Fanni már korábban is lépett fel együtt Rúzsa Magdival, és most ezt a kapcsolatot újították fel, amikor Himnuszunkból készítettek egy gyönyörű, és egészen újszerű feldolgozást, melyben egy jelelő "kórus" a főszereplő, és Magdi csodálatos hangja egy szál hegedű kíséretében csak a hátteret szolgáltatja mindehhez.

Ami jár, az jár: egy jó pontot bezsákolhat az MTVA ezért a felvételért.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr354993623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2013.01.03. 19:39:02

Mikre nem figyelsz...

Én végig a szöveget figyeltem, fel se tűnt a csajszi, csak a legvégén, amikor koccintottak.

Egy pillanatra meglepődtem, h nem odavetített figura, aztán tévé kikapcs, karaoke folytat... :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.03. 19:41:28

@DeMarco: "fel se tűnt a csajszi"

Na most lebuktál! :-) Ilyet hetero férfi egyszerűen nem mondhat :-)

DeMarco 2013.01.03. 20:32:49

@Fedor: Ugyan. A jeltolmács olyan megszokott dolog, h oda se figyel az ember. Nem akarom megbántani a hölgyet, de felőlem egy robot is lehetett volna ott, komolyan azt hittem, h csak oda van vetítve és valójában nincs is ott. Sose tűnt volna fel, ha a végén nem mozdul oda a pezsgőért...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.03. 20:35:18

@DeMarco: Nekem most már magyarázkodhatsz :-)))

DeMarco 2013.01.04. 12:49:07

@Fedor: Kerültem a durvább magyarázatot, mert nem akartam megbántani senkit sem, de ha annyira akarod:

Az emberek többsége már régen kifejlesztett egy bizonyos immunitást. Egy nagy bevásárlóközpontban masszív tömegként érzékeled az embereket, nem keresel velük kontaktust, nem nézel mindegyik szemébe, mintha ott sem lennének. A tévében észre se veszed a reklámokat. A bevásárló áruházak parkolójában nem veszel tudomást a csövesekről, elfordítod a fejed. Ha vmilyen vallás hittérítője csönget be hozzád, nem nyitsz ajtót. Ha vmilyen idióta hív fel és rád akar tukmálni vmit egyszerűen leteszed a telefont. És ha egy fizikailag/mentálisan sérült embert látsz, szemérmesen elfordulsz, nem bámulod, inkább tudomást sem veszel róla, mintha ott sem lenne.

Ugye érted mire akarok kilyukadni, nem kell ennél még durvábban fogalmaznom?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.04. 13:55:51

@DeMarco: Hát ha te egy tévében a képernyőn látható gyönyörű fiatal lányban csak a sérültet látod, akitől szemérmesen el kell fordulni, akkor nagyobb a gond, mint hittem :-)

DeMarco 2013.01.04. 16:40:42

@Fedor: Látom nem akarod megérteni. Ez nem tudatos vmi, sokkal inkább ösztönös, tudatalatti reakció. Nálam pedig hatványozottan jelentkezik, mert hozzá vagyok szokva, hogy naponta hatalmas információ halmazt olvasgassak, ezért muszáj már látásra megszűrnöm a lényeget, vagy a számomra fontosat, érdekeset és elkülöníteni a számomra érdektelen, vagy kevésbé fontos írásoktól.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.06. 18:27:34

@DeMarco: Nem, nem akarom megérteni, hogy nem vetted őt észre :-)

DeMarco 2013.01.07. 20:39:47

@Fedor: Pedig biztos lehetsz benne, h ha te nem írsz róla külön, akkor mindössze annyi maradt volna meg bennem, h a végén a fordító rámozdult a pezsgőre. De csak ez a mozdulat maradt volna meg, a személy semmiképpen sem.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0