Miért akarnak a jobboldaliak állandóan lövöldözni?
2014. február 10. írta: Fedor

Miért akarnak a jobboldaliak állandóan lövöldözni?

fegyver_w460.jpg

...egy tisztességes helyen az ember ilyenkor lecsatolja a fegyvert, és lelövi, mint egy kutyát... 

Schmidt Mária Kende Péterről, A Viktor című könyv szerzőjéről 2002-ben

...isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, meg egy-két nem rendőr is, hozzáteszem, mert ott össze-vissza hajigálták a köveket. Ha ez nem elég jog arra, hogy valaki használja a fegyverét, akkor itt nagy baj van. 

Nyitray András fideszes képviselő az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának, illetve nemzetbiztonsági bizottságának közös ülésén az MTV székházának ostroma után 2006-ban, azt az utasítást számon kérve, hogy a rendőrök nem használhattak fegyvert. 

Ezzel párhuzamosan a rendőrök kapjanak tűzparancsot, ha bármilyen támadás éri őket, miközben munkájukat végzik. 

Bayer Zsolt békemenetelő, az ötös számú FIDESZ tagkönyv tulajdonosa a Cozma-ügy kapcsán 2009-ben.

A köztársasági elnök palotáját azonban nem sikerült megvédeni. Ha ezek az emberek ugyanezt a washingtoni Fehér Házzal teszik, az őrség lelövi őket... Hol volt a Terrorelhárítási Központ? Miért nem volt képes megvédeni a közintézményeket?

Bencsik András békemenetelő, Gárda-alapító az Együtt-PM figyelemfelhívó akciójáról 2014-ben.

És ezek csak a fideszesek.

Persze mit várunk egy olyan párt szimpatizánsaitól, amelynek a mindenható ura több, mint 10 éve csak háborús hasonlatokkal tudja kifejezni magát?

De persze mehetünk tovább a szélsőjobb felé is, ha még durvábbakat akarunk, mondjuk Tyirityán Zsoltig, a Betyársereg vezetőjéig, annak 2011-es kirohanását idézve:

...el kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszint lát.

És esetleg vegyük ide azokat is, akik nem csak beszéltek róla, hanem a tettek mezejére is léptek? Igen, a rasszista sorozatgyilkosokra gondolok.

Mi ez a fegyvermánia? És ezek mondják a másik oldalra, hogy agresszív, mert egy performansz keretében ledöntöttek egy hungarocell szobrot, meg figyelemfelkeltésül 40 kilós egyetemisták erkélyekre másznak?

Röhej.

Á, persze, már hallom is a felhördülést, hogy

dehátaszemkilövetőgyurcsány!

Ó, igen. Bagatell különbség, hogy nem éleslőfegyverről volt akkor szó, hanem gumilövedékről, ami nyugaton is használt tömegoszlató eszköz, és a valóban borzasztó sérülések okozására (nem halál!) nem hogy Gyurcsány, de senki más sem adott parancsot, de még csak utalást se tett rá az égvilágon senki, azok a szakszerűtlen, rutintalan használatra és/vagy az adott rendőr frusztráció okozta bosszúvágyára vezethetőek vissza.

Szóval akkor melyik oldal is itt az agresszív?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr895807888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2014.02.10. 19:27:52

Kevesen vannak,így a fegyverhasználat az egyetlen amivel esetleg megússzák az ungabungát.

Tallono 2014.02.10. 19:42:12

Ágál az az oldal, aki akasztotta a magyart és lelőtte a törvényes miniszterelnököt 19-ben; aki kivégezte a cári családot, még a gyerekeket is, és polgárháborút robbantott ki, ami több millió ember halt meg; aki lelőtte a papokat és a nővéreket Spanyolországban és megbecstelenítette őket; aki 9 millió ukránt éheztetett halálra; akiknek a verőlegényei járták a weimari köztársaság politikai gyűléseit, és akinek még volt a véleménye halálra verték; akik kuláknak minősítették a dolgos parasztot és megkínozták; aki 56 után megtorolt; aki pusztító politizálása és beteges, deviáns világképe révén több millió magyar magzat megöléséért, több százezer magyar külföldre meneküléséért, több tízezer magyar embert öngyilkosságáért, több ezer magyar ember cigányok általi meggyilkolásáért felelős. Szóval én KUSSOLNÉK...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.10. 20:29:17

@Tallono: Akartam írni, hogy pont a Holokauszt emlékévben elég necces ezekkel a történelmi visszatekintésekkel előjönnöd, mert nem jösz ki belőle jól, de aztán láttam a folytatást, és rájöttem, hogy már megint delirálsz szokás szerint, szóval inkább csak jobbulást kívánok.

Tallono 2014.02.10. 23:06:57

@Fedor: Látod, ez a különbség köztem és közted többek között. Te hierarchiát állítasz fel a tragédiák között, és a holokauszt az első helyen van. Én csak kritizálom, mert sok hazugságra épül, és ami valójában történt, azt jó vastag réteg hazugság és túlzás borítja, ami sokaknak jól jövedelmez. Azt, hogy mi vezetett el az úgynevezett holokauszthoz, azt meg természetesen fel se fogod, mint oly sok mindent. Marad a bélyegek sütögetése azokra, akik kiállnak az igazságért, szóval én kívánok inkább neked szellemi megtisztulást...

karpackie 2014.02.11. 05:05:00

@Tallono: Több probléma is van az általad irtakkal, mert gondolom sokadmagammal küldelek el a bánatba , amikor olyat mondasz, hogy "az az oldal". Ami pedig ezt a szösszenetedet illeti "Azt, hogy mi vezetett el az úgynevezett holokauszthoz" nem könnyű értelmezni, de biztosan van rá érthető, elfogulatlan válaszod. Miután rengeteg borzalmas eseményt felsoroltál, gondolom azért , hogy lássuk milyen amikor ember embernek farkasa, remélhetőleg a pacifista , keresztényi magatartást tartod követendőnek.

panaszos1 2014.02.11. 07:50:23

A palotaörség vezetője még a helyén van?A gyenge ember akar fegyvertelen emberre lőni,bár azok nem biztos,hogy fegvertelenek mert az igazság nagy fegyver tud lenni.

Bogas 2014.02.11. 08:02:17

"nem éleslővefegyverről volt akkor szó"

Ne írj róla, ha nem értesz hozzá! A fegyvertörvény nem ismer olyat, hogy "éles lőfegyver", te agyonisoklázott! Valami vagy lőfegyver, vagy nem. Azok a puskák, amiből a gumilövedéket kilőtték, bizony lőfegyverek voltak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.11. 08:37:56

@Bogas: Tehát szerinted a gumilövedék és az éleslőszer között semmi különbség nincs? És még én vagyok az agyoniskolázott...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.11. 08:40:38

@Tallono: " Te hierarchiát állítasz fel a tragédiák között, és a holokauszt az első helyen van."

Nem állítok fel semmilyen hierarchiát, pont arra céloztam, hogy a két oldal SZÉLSŐSÉGESEI (tudod, olyanok, mint te) egyformán sok bűnt elkövettek, épp ezért értelmetlen felhánytorgatni, pláne a bal vagy jobboldal EGÉSZÉNEK a nyakába varrni.

De azért csak küzdj tovább a démonaiddal nyugodtan.

Bogas 2014.02.11. 08:42:11

@Fedor: :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Az "éles lőszer" definíció sem létezik.

:DDDDDDDDD

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.11. 08:42:12

@karpackie: "biztosan van rá érthető, elfogulatlan válaszod"

Elég régóta olvasom Tallono kommentjeit, szóval nyugodtan kijelenthetem, nincs neki. Ami van, az kb. a Mein Kampf színvonalával egyenértékű, bár valószínűleg ő ezt dicséretnek fogja fel...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.11. 08:44:05

@Bogas: Rugózol itt csak szakbarbárok által ismert különbségeken kötözködésből, de nem hiszem el, hogy vlójában nem jön át, hogy mire célzok.

Bogas 2014.02.11. 08:45:39

@Fedor: Átjön, csak ebben a formában hülyeség.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.11. 09:02:55

@Bogas: Jó van, akkor látom megvan, hogy az egész posztból NEKED mi a fontos.

Doberdo 2014.02.11. 09:04:55

Én már azon is csodálkozom, hogy a plakátbohóc nem visel fegyvert, s azon is, hogy a Bajnait megtámadó nagy termetű bohócnak nem sült el a karabélya!

Bogas 2014.02.11. 09:05:08

@Fedor: Köszönöm, hogy megértesz. NEKEM tényleg fontos, hogy fegyverügyben ne a tévhitek terjedjenek.

hederg 2014.02.11. 09:09:36

@Tallono: Ez aztán a marhaság! A fisizsták, a terrorlegények Héja stb, a világháborúk a nyilasok?
Nem vagy Te egy kicsit egyoldalúan elfogult?

befano 2014.02.11. 09:54:50

Bizonyára mindkét oldalon vannak lövöldözésre, aggatásra hajlamos egyének,én most csak egy pár, közelmúlt-béli eseményt mondanék. Buci Gyuri: mostantól kezdve nem tárgyalunk,LÖVÜNK !
SORTÜZEK ! 2006 okt. 23. Életem legmegrázóbb napja volt. Miután a vörös
terrorlegények elől menekültünk az Alkotmány utcától az Akácfa utca felé,
a BÉKÉS nagygyüllés helyszínére,szomorúan hallottam ,hogy a Deák téren lőnek, a parlamentben pedig tüzijátékkal szórakozik a nagyérdemü.
És ha azt kérded "barátom"mért voltam
az Alkotmány utcában ? megmondom :meg
akartam dönteni a Qurmányt!!! Nem fegyverrel, népharaggal.
Lövésekről ennyit, ŐRSÉGRŐL meg annyit,
hogy nekik az a dolguk, hogy őrizzenek!
Jobb helyeken már a belügyminiszter se
lenne a helyén egy ilyen TERRORCSELEKMÉNY után. Oszt jónapot!

befano 2014.02.11. 10:19:25

Jut eszembe: a szerzőnek is ajánlva.
Rég elhagyott drága hazájában a múlt
ősszel lelőttek egy Embert, csak azért,mert "terroristának nézték "!!!!
Hát én nem szeretnék Palesztin lenni a
saját Hazámban !
Na , akkor ki szeret lövöldözni?
Bencsik se azt mondta /én se /, hogy lőni kellett volna, hanem azt, hogy Amerikában: - ahonnan mostanában súgnak
nektek-, nem lehet a fehér ház közelébe se menni.Magam láttam , amikor egy pár
tucat BÉKÉSEN TÜNTETŐ ! Édesanyát bilincsben vittek el, mert halott katona-fiaik okán tüntettek a háború és az elnök ellen.
Ez asztán a tiszta demokrácia!

befano 2014.02.11. 10:26:10

Törölték a kommentemet,mert Amerikát, és Izraelt merészeltem bírálni. Mert szabad
országban, szabad ember, azt mond, amit szabad!

befano 2014.02.11. 10:29:30

@befano: Viszzavonom az előzőt,
NEM TÖRÖLTÉK ! Bocsánat, TÉVEDTEM.

kalaposinas 2014.02.11. 10:31:50

@befano: A harag rossz tanácsadó! A "népharag" még inkább, mert beláthatatlanok a következményei. A népharaggal lassan minden politikai erő visszaél (értsd: SZÍTJA) ennek következtében lassan már az Arany János által megénekelt fülemüle füttyére is egymás torkának esünk. Olyanok lettünk, mint az egymásra acsarkodó harci kutyák, akik csak gazdáikért uszulnak egymásra.

ésmi nem foglalt 2014.02.11. 10:48:31

@Tallono:a hozzászólásokat nem tudtam végig olvasni, mert a Te mondandódnál kénytelen voltam megállni. Írod: "Ágál az az oldal," és sorolod az 50, 60, 90 éves bűnöket. Én, aki még akkor gondolatban sem voltam, de a Te verziódban "az az" oldal vagyok netán, akkor bűnös is vagyok? Miért?? Akkor menjünk vissza az agyon ünnepelt honfoglalás korára. Akkor is éltek itt népek..akiket le tudtunk igázni, sőt, már Attila is, pedig ő pár száz évvel előbb volt. A ma élő emberektől számon kérni a történelmet, kissé bugyuta dolog. Kérd számon a MAI történelmet, minden sunyi, hatalomra éhes, királyként viselkedő, saját szájaíze szerinti törvényeket hozó , alaptörvényt számtalanszor átíró, alkotmányt ledegradáló, kiváltságosnak,magukat érinthetetlennek gondoló politikusoktól. Az országot, az embereket örökké harcolni hívó, megnyomorító politikusoktól kérj számadást. Talán
akkor lehet, látnánk tisztán is valamit.

ésmi nem foglalt 2014.02.11. 11:04:34

Bencsik kinyilatkoztatása butaság. Aki "Békemenetet" szervez, hogyan nyilatkozhat fegyver használatról??? Még példa gyanánt is! A "Békemenet" épp a békéről szól! Vagy rosszul látom? A békét most, itt, hazánkban, meg a rezsit, meg a mutyit, meg a Paksot, meg a földet, meg a takarékszövetkezetet,meg a magánnyugdíjat, meg a rokkantak leminősítését, meg az iskolák államosítását, meg a stadionokat,meg a devizahiteleseket, meg Ócsát, stb, meg a "királyságot", békemenettel és fegyverrel kell védeni? Nekem ez valahogy nem jön össze.

nnnnnnnn 2014.02.11. 12:05:27

úgy tudom a gyurcsány kormány ideje alatt lövöldöztek itt emberekre, nem jobboldali kormányok alatt.

ez véletlen kimaradt a blogbejegyzésből valahogy.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.11. 12:06:30

A szemeket mintha egy gyurcsány ferenc nevü gazember lövette volna a pribékjeivel 2006 októberében. NEM FELEJTÜNK!

Tallono 2014.02.11. 12:09:15

@Fedor: "Nem állítok fel semmilyen hierarchiát, pont arra céloztam, hogy a két oldal SZÉLSŐSÉGESEI (tudod, olyanok, mint te) egyformán sok bűnt elkövettek, épp ezért értelmetlen felhánytorgatni, pláne a bal vagy jobboldal EGÉSZÉNEK a nyakába varrni."

Nézd, ez a címe a bejegyzésnek, csak szólok:

"Miért akarnak a jobboldaliak állandóan lövöldözni?"

Saját magadnak mondasz ellent, azt se tudod mi van, csak gyalázhass egy sort...

@karpackie: Arra céloztam, hogy az úgynevezett holokauszt, zsidóellenesség nem csak úgy megtörtént. Folyamatok vezettek el oda. És nem csak a németek a felelősek, hanem ugyanúgy a zsidók is. Kezdve az első világháború elvesztését okozó forradalmakig, a kommunizmusban játszott szerepig, gazdasági kizsákmányoláson át a kulturális elnyomásig. Megemlíthetném a német termékek 33-as világpiaci bojkottálását is, amit szintén zsidó szervezetek erőszakoltak ki. Hosszan és részletesen lehetne sorolni, de én a kommentemben csupán arra céloztam, hogy aljas dolog egy tragédiasort kiemelni, és rákenni a másikra, főleg úgy, hogy egy nyerészkedő lobbi védi, és folyamatosan pakolja rá a hazugságait, így a valóság már rég elhalványult. De Fedortól már megszoktuk, hogy a nácizáson kívül nincsenek igazán ellenérvei...

@hederg: Nem igazán tudom értelmezni, hogy mit akartál írni. Ha esetleg arra céloztál, hogy az úgynevezett jobboldalon is voltak erőszakcselekmények? Természetesen voltak, összehasonlíthatatlanul kevesebbek, sőt sokszor jogosak is, de voltak.

@ésmi nem foglalt: Az az oldal, az a balliberális elvakult réteg. Ha ahhoz az oldalhoz tartozónak vallod magad, akkor a felelősséged abban van, hogy az elkövetett bűnöket nem törekszel felderíteni, nem akarod elérni, hogy végre bocsánatot kérjenek, ezt nem követeled a többi hasonlóan gondolkodótól, mint te.

Kim Jong Un 2014.02.11. 12:09:19

Amugy azert kene normal loszerrel loni a baloldalra es a hiveire, mert akkor vegre befognak azt a mocskos pofajukat!

MACISAJT 2014.02.11. 12:09:27

Jobboldal, mi?
Emlékezzünk.

"Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben. Tessék ilyenkor lövetni "

Ki is írta ezt? És mikor?
Tóta W. Árpád,(akkoriban Index, ma a HVG) hírportál Pulitzer-emlékdíjas újságírója a 2003 május 4-i Kendermag-demonstráció után.

Megint szegényebbek lettünk egy sortűzzel – kezdte a Kendermag Egyesület demonstrációjával kapcsolatos publicisztikáját Tóta W. Árpád, az Index internetes lap jegyzetírója, úgynevezett Pulitzer-emlékdíjas újságíró.

„Le kellene már számolni azzal a hülyeséggel, hogy demokráciákban a rendőrnek muszáj tehetetlennek lenni. (…) Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben, vagy éppen lokálisan megszünteti a demokráciát. Tessék ilyenkor lövetni, ahogy normális országokban szokás.”

„Nem lehet elégszer elmondani: a demokrácia, a teljes, válogatás nélküli választójog túlhaladott berendezkedés.”

Tücsök1 2014.02.11. 12:10:03

@Tallono: Ezt senki sem tiltja meg neked. Ha te ezt választod, akkor tényleg KUSSOLJ!

ggiza 2014.02.11. 12:11:04

:)) Vicces írás ez. Pláne annak tükrében, ha valaki beleolvas a ballib elektronikus sajtóban található ballib kommentekbe... A közel 4 éves frusztráltság annyira lealjasította egy részükeet, ha rajtuk múlna, a 2010-ben fideszre szavazók karóba húzott millióinak már a varjak vájnák a szemüket... :)

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 12:11:38

Már megint egy ballibsi aki direkt félreérti.

Tanulj meg értelmezni és akkor talán észreveszed, hogy senki nem akar lelőni.

Mindegyik teljesen jogos. Kivéve az első.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.02.11. 12:15:04

Pl. aki felmászik (hívatlanul) a köztársasági elnöki palota erkélyére, azt nem lőjük le. Demokraták vagyunk.
Szépen elkapjuk, elvisszük egy katonai bázisra, ott szépen demokratikusan kihallgatjuk, és amikor már beismerte, hogy terrorista, akkor bíróság elé állítjuk.
Az összes többi fasizmus!

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 12:15:50

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ami nevetséges, hogy még ezek után is demokratázzák saját magukat. A libsik is. Inkább hazudnak maguknak, Gyurcsányék azért lőttek, mert lángolt a város.

Majd beidézi Okt.23 helyett Szeptember 27-ét.

Trackers 2014.02.11. 12:17:41

A valóság az, hogy szavakban gyakran kerül elő az akasztás, vagy lövetés politikusok újságírók részéről.

Legutóbb Mesterházy értett egyet az akasztással.

De ellenzékieket tömegesen parancsra eddig csak az MSZP kormány lövetett, alázott meg fogdában, mégha nem is élessel, mint elődjük Rákosi.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 12:18:31

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Azért elég nagy kockázat le nem lőni. És ha behajít egy kézigránátot?

Honnan a fenéből tudná az őr, hogy libsi, vagy terrorista. Már azért simán leváltanám az összes felelőst, hogy a libsik feljutottak az erkélyre.

Rátóti Mutyikos 2014.02.11. 12:19:46

@♔bаtyu♔: a tefajtad mar csak olyan hogy minidig felre lehet erteni...
beszeljetek egynesen, az igen legyen igen, a nem meg nem. jah, hogy akkor nem lehetne a nacikkal osszefogni? hat ez van!

bgp 2014.02.11. 12:21:44

@Bogas: Akkor világosítsd is fel, mi a lőfaszt kell mondani éles lőszer és vaktöltény helyett.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.02.11. 12:22:19

Már a cím is egy hatalmas öngól, több okból is.
Egyrészt még mindég van a 'jobb oldal' meg vagyunk 'Mi', így nagy betűvel, a demokraták , liberálisok , antifasiszták, az európaik,a zöldek, stb. .
Pár napja még azon ment a hepaj, hogy ezt a 'jobboldal' csinálja...na lapozzunk.
A másik, hogy itt utoljára "jobboldaliak" 56'-ban "lövöldöztek" a bal oldaliak meg tényleg 2006-ban...
Ha már jobb-oldal, bal-oldal felosztásban tudunk csak gondolkodni, én már nem, de sokan még itt tartanak, úgyhogy hajrá.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 12:23:24

@Rátóti Mutyikos: Mi is a problémája a te fajtádnak? Jó lenne leírni konkrétan.

Persze az, hogy képtelen vagy értelmezni, az nyilván nem probléma. Pontosabban csak a tied.

平八 2014.02.11. 12:25:07

@Rátóti Mutyikos: Ékezetekkel írj már a kurva anyádat te!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.11. 12:25:24

Biztos ez a doktor úr is jobboldali, hogy mindenhova egész fegyverarzenállal jár.

www.pecsinapilap.hu/cikk/Melinda_utcai_gyilkossag_____nem_akart_olni_az_allatorvos/160072/
"Nem emlékszik a gyilkosságra Dr. L. Norbert, derült ki az ügy bírósági tárgyalásán. A férfi féltékenységből késelte halálra volt feleségét. Elfogásakor a rendőrökre is rátámadt.

A férfit előre kitervelten, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és hatóság elleni erőszakkal vádolja az ügyészség. A férfi 2013 tavaszán késelte halárra asszonyt, mert nem tudta visszaszerezni új barátjától. L. Norbert hónapok alatt sem tudta feldolgozni, hogy elhagyták. Mivel a nőt nem tudta elérni, ezért személyesen, felfegyverkezve ment ahhoz a Melinda utcai lakáshoz, ahol a nő új barátjával élt. Bicskát, rugóskést, gáz sprayt és gázpisztolyt vitt magával. Azt mondta, hogy a fegyvereket korábban is hordta magánál mert félt, nem pedig azért, hogy megölje a nőt. Paranoiáját az okozta, hogy amikor Budapesten dolgozott hatósági állatorvosként, háromszor támadták meg. A vádirat szerint L. Norbert először megszúrta P. Árpádot, majd a terhes nőt is megkéselte. A nő új barátja gázspray-vel lefújta a férfit, de nem tudta megállítani. Az állatorvos összesen 106-szor szúrta meg az asszonyt, aki a vérveszteség miatt halt meg. A férfi elmenekült, néhány nappal később lakásában fogták el a rendőrök, akiket szintén magtámadott. A nyomozók Kodály Zoltán úti lakásban várták a férfit, aki gázpisztolyt fogta rá a nyomozókra, még a ravaszt is meghúzta, de a pisztoly nem sült el. Az ügy a Pécsi Törvényszéken folytatódik tanúk maghallgatásával."

Bogas 2014.02.11. 12:29:14

@bgp: Légyszi idézd, hogy a posztban hol szerepel a "vaktöltény" szó.

Fatal Error! System Halted! 2014.02.11. 12:31:05

A sötét jobber, mindig sötét jobber marad.

@♔bаtyu♔: de akkor sem lennének hősi ellenállók, szabadságharcosok, ha a másik oldal kormányozna, és ugyanilyen "független" köztársasági elnökünk lenne, nem igaz.

Szúnyog 2014.02.11. 12:31:54

@Fedor: mit holokauszt emlékévezel? A nagyságrendileg nagyobb bolsevik gyilkolászást azt hiszed az elfedi. vagy a szar írásod?

DFK 2014.02.11. 12:32:00

Azért szánalmas az a nyöszörgés, Fedor, hogy miért fog rád fegyvert a jobboldal, miközben majd 70 éve jobboldali kormányzás alatt nem lőttek az emberekre, míg baloldali kormányzás alatt igen (1956-57, 2006).

Szúnyog 2014.02.11. 12:33:00

@karpackie: minta nem a szerző "oldalazna".

bgp 2014.02.11. 12:34:20

@DFK: 44-45 mi a halál vérveres hímtagja volt.

tobeor 2014.02.11. 12:34:35

"Kim Jong Un 2014.02.11. 12:09:19
Amugy azert kene normal loszerrel loni a baloldalra es a hiveire, mert akkor vegre befognak azt a mocskos pofajukat!"

kretén, gyűlöltbe beleőrült fasz vagy, de egy biztos: te legalább őszinte vagy :)

Íme egy magyar jobbos...

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 12:35:23

@Fatal Error! System Halted!: Te akkor sötétezzél, ha én azt írom, amit te feltételezel.

De nem azt írtam. Vágod ugye?

te sötét ballibsi.

DFK 2014.02.11. 12:39:50

@bgp: Mondom, majd 70 éve; legyen 69. Amúgy a nyilasok inkább baloldal, minthogy nemzeti szocialisták. Bár én mindég azt mondom, hogy a 2 szélsőség összeér a politikai palettán.
Abban megegyezhetünk, hogy 1946 óta emberekre lövetés, kínzás és terror csak a baloldal részéről volt (tudod a mai baloldali ellenzék elődpártjai).

Fulek 2014.02.11. 12:39:52

@panaszos1: Nos akkor tényleg fegyvertelenek voltak...

kedves akasztós, ciánozós, ávóutód pártot tolók, szálljatok magatokba, itt ebben az országban utoljára a népre 2006-ban lőttek, és akkor még bőven ti voltatok hatalmon...

Fulek 2014.02.11. 12:41:26

@bgp: ne keverd össze a nyilas uralmat a jobboldallal.

azbesztos 2014.02.11. 12:43:56

Miért akarnak a jobboldaliak állandóan lövöldözni? Mert a baloldaliak állandóan akasztgatni akarnak és már tettek is ilyet.

Fatal Error! System Halted! 2014.02.11. 12:45:50

@♔bаtyu♔: ez kemény volt. Most elszégyelltem magam.

Nagy a képzelőerőm és látom a fajtád teli szájjal való, helyeslő üvöltését és elégedett pofával tapsolását.
Mintha 2006-ban nem ezt csináltad volna.
Persze ez csak feltételezés...ugyebár.

De tartok attól nem járok messze az igazságtól.

Holle anyó 2014.02.11. 12:47:50

Igazad van, a ciánkapszula sokkal humánusabb.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.02.11. 12:48:00

@♔bаtyu♔: Én sem értem. Az őrezredben is még alkesz, tehetetlen katonatisztek vannak? Azt hittem, ezen már túlléptünk a rendszerváltással...

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 12:49:05

@Fatal Error! System Halted!: Ja, hát képzelőerőm az nekem is van.

Látom, ahogy a fajtád egy idegen megszálló hadsereggel a háta mögött (mert egyébként lógna), elnyomja a többit.

Persze ez csak feltételezés...ugyebár.

De tartok attól nem járok messze az igazságtól.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 12:51:05

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Gondolom, megvárják amíg valaki tényleg egy kézigránátot vág be.

Túl sokat megengednek ezeknek a libsiknek. Azok pedig nyilván nem véletlenül nem próbálkoznak mondjuk az USA nagykövetségénél.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.11. 12:53:07

@DFK: Melyik 70 évről beszélsz? Amikor jobboldali kormány volt hatalmon és nem lőttek? Itt Magyarországon?

2014.02.11. 12:55:25

@Kim Jong Un: Mondja ezt egy kommunista főtitkári nickkel ellátott troll habzó szájjal. Agyas vagy barátom.

DFK 2014.02.11. 12:56:12

@Sárga Pecsenyekacsa: 1990-94; 1998-2002; 2010-2014; ezen idő alatt nem lőtt a hatalom emberekre. 2002-2010 és 1946-1990 között szokás volt. És a baloldaliak részéről tapsolni hozzá szintén szokás volt...

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 12:57:39

Azért azt jól lehet látni, hogy a demokrácia záloga csak egy jobboldali kormány lehet.

Az pedig nem ideológiai kérdés, hogy a Közt. elnökre támadókat le kell lőni, mielőtt eljutnak az erkélyig.

Ugyanígy azokat is, akik a rendőrre támadnak. Kivéve tüntetések, hiszen akkor a rendőr alkalmas védőöltözékben van.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 12:58:24

@DFK: Ja, a libsik hogy tapsoltak. Most pedig kikérik magukat, ha csak igazoltatják őket.

2llkedő 2014.02.11. 13:00:07

@♔bаtyu♔: "demokrácia záloga csak egy jobboldali kormány lehet. "

?????????????????

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.02.11. 13:02:28

@Tallono: "Azt, hogy mi vezetett el az úgynevezett holokauszthoz, azt meg természetesen fel se fogod, mint oly sok mindent."

azt, hogy mi vezetett el az úgynevezett Trianonhoz, azt meg nincs élő jobbos, aki felfogná, úgyhogy én a helyedben azért annyira nem nyomnám a bicajt.

2llkedő 2014.02.11. 13:02:42

@DFK: "1990-94; 1998-2002; 2010-2014; ezen idő alatt nem lőtt a hatalom emberekre."

Mert a csőcselék volt hatalmon.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.02.11. 13:05:23

@DFK: "miközben majd 70 éve jobboldali kormányzás alatt nem lőttek az emberekre"

ellenben egyenruhába bújtattak több százezer magyar fiatalt, hogy mások nyugodtan lőhessenek rájuk.

másrészt: ahol meg a lőszert sem akarták pazarolni, ott sem volt gáz, mert volt gáz.

üzenem a megbízóidnak, hogy küldjenek valaki okosabbat.

DezInf 2014.02.11. 13:07:44

@♔bаtyu♔:

A fehérterror az baloldali kormány alatt volt :)))))

A nyilasok is baloldaliak voltak?

Nem csak az Alkotmányt, de a történelmet is átírnátok :)))

zobod 2014.02.11. 13:08:16

Bullshit, tisztelt szerző. A rendszerváltás utáni Magyarországon egyedül a magukat nem kevés cinizmussal baloldalinak és liberálisnak nevező fehérgallérosok fordultak erőszakkal az ország polgárai ellen.

VT Man 2014.02.11. 13:09:07

Haha... A jobboldal "akar" lövöldözni, a baloldalin viszont ténylegesen gyilkolnak is.

"Életfogytiglant kaptak a csepeli gyilkosok

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint K. Tamás leghamarabb negyven, Deme Gábor harminckét év múlva szabadulhat, de valószínűleg fellebbeznek. Az utolsó szó jogán mindkét vádlott az ártatlanságát hangoztatta.

Első fokon bűnösnek mondta ki a bíróság K. Tamást és Deme Gábort a csepeli kettős gyilkosság büntetőperében.

A mindkét vádlottra életfogytiglant követelő ügyészi vádbeszéd és a bizonyítottság hiányára hivatkozva felmentést kérő védőbeszédek után utolsó tárgyalási napjához ért a büntetőper első fokon. Három és fél éve, 2009 januárjában lőtték agyon a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában az intézményvezetőt és munkatársát.

A gyilkos lövések leadásával K. Tamást, a volt gondnokot, biztonsági őrt vádolják, míg a volt igazgató, a csepeli MSZP-ben is tevékenykedő Deme Gábor az ügyészség szerint bűnsegéd volt az előre kitervelt, aljas indokból elkövetett gyilkosságban."

index.hu/belfold/2012/06/14/kihirdethetik_a_csepeli_kettos_gyilkossag_iteletet/

Felvonul a fél csepeli MSZP a kettős gyilkosság perében
index.hu/bulvar/2011/02/08/felvonul_a_fel_csepeli_mszp_a_kettos_gyilkossag_pereben/

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.02.11. 13:12:04

Ne nevezzük már ezeket a Jobboldalnak. Ezek nagy része mezei, frusztrált csicska. Dühös, de nincs hatalma, ezért álmodozik róla. Ezek azok az emberek, akiket bármilyen ideológiai erőszakszervezetből kiszuperálnának.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.11. 13:12:41

@DFK: 70, majd 69 évről beszéltél. Most meg már beéred 3x4-gyel? Ne engedj a 56-ból, izé 48-ból. :-D

Gondolom nem matek szakon végeztél, hanem északon.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 13:13:07

@DezInf: Kommunistaként nem értem, hogy szólalhatsz meg.

Még akkor is, ha bűneidet úgy fedeznéd, hogy egy mai jobbost direkt, nyilasnak nézel.

Persze nem csodálkoznék, hiszen a nyilasok léptek be legelőbb a kommunista pártba, ha e mellett még nyilas is lennél.

Fatal Error! System Halted! 2014.02.11. 13:16:04

@DFK: jótékonyan kihagytad a 94-98-közti időszakot. Igaz akkor robbantások voltak, amik furcsa mód pont a kormányváltáskor maradtak abba.

Valamint 2002-2006-ig sem volt "lövöldözés", igaz a szabadságharcos hídfoglalók Szarházy György vezetésével kaptak egy két pofont.

Tényleg az nem fura, hogy erőszakos tömegtüntetéseket csak a jobberek szerveztek eddig (a hülyék kedvéért: erőszakos = tömegoszlatás, kirakatbetörés, autógyújtogatás, rendőrre támadás)?

MAC-Ka 2014.02.11. 13:16:17

Látom sok közpénzt sikerült a fidesz gazembereinek visszaforgatni a kampányba, hogy ennyi fizetett gerincsérült ugrott rá a posztra.
Ha másért nem, ezért kellene egy lakatlan szigeten élnie az összesnek a trolljaikkal együtt, szigorúan 47 ezer forintból. Egészen jól ugye...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.11. 13:18:02

Ez így csúsztatás Bencsiket illetően, nem akart lövöldözni.

Egyébként Bencsik hülyeságeket ír, eleve abszurd, hogy egy minitüntetést, melynek volt egy apró, mérsékelten erőszakos eleme összehasonlít a kijevi fasista huligánok kemény erőszakot tartalmazó, nyíltan terrorista puccskísérletével.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.11. 13:18:17

@DFK: Ja, még annyi, hogy abba nem mennék bele, hogy az említett "baloldali" időszakokban ('89 utánról beszélek) mivel, kik és miért lőttek kire? Mert én pl. nem láttam / hallottam olyat, hogy békés tüntetőkre lőttek volna éles lőszerrel (sic!).

Vesd öszve 56-tal, no, akkor volt tömegbelövetés, tényleg, de az "újkori" bagatell autógyújtogató csőcselékre néhány nap tombolás után oszlatási célzattal gumilövedékkel levegőbe lövést ne keverjük már ide, mert azzal az 56-os áldozatok emlékét gyalázod meg.

baliY 2014.02.11. 13:19:14

@befano: Az okosabbja ki sem ment Okt 23-án. "Okosabbját" itt most relatíve kell okosnak érteni, legyen ez a belépőszint mondjuk józan paraszti ész / 2. De mivel te kimentél, mindezt amit most leírtam nem is nagyon fogod érteni. Aki meg kiment, de nem a rendőrökkel ellentétes irányban, hanem feléjük indult el, azoknak külön gratulálok.

MAC-Ka 2014.02.11. 13:19:26

@Fatal Error! System Halted!: Nem furcsa nekik, az jogos felháborodás és "spontán" szerveződés volt. Szerintük. :/
A fidesz gerinctelenjeit a tények nem befolyásolják. A propaganda mindenekfölött. Pont úgy mint rákosi és kádár idejében... ez nyilvánvaló annak, aki élt abban a rendszerben.

Fatal Error! System Halted! 2014.02.11. 13:21:24

@MAC-Ka: na ja.

Orbánnak egyetlen baja volt a Kádár-rendszerrel, hogy nem ő volt a főtitkár.

Ezt pótolja be manapság.

DezInf 2014.02.11. 13:22:52

@♔bаtyu♔:

Ejnye moszkovitya fidexcsicska!

Mikor gyújtotta fel a fél várost a baloldal?

Szerintetek még Dózsa György is a komcsik bűneit szaporittyaaaa :)))

Csak ti moszkovitya csicskák nem tudtátok elfogadni, amikor a választáson vereséget szenvedtetek.

A haza nem lehet ellenzékben .....

Nem ti akartatok puccsal hatalomra jutni?

Megpróbáltátok, de gyávák voltatok végigvinni.

Azta gumigerincű békamenetes elvetemült fajtátokat :)))

Most meg kikiáltyátokk magatokat a demokrácija bajnokának.
Előtte azért átírtok zalaptörvényt, meg minden törvényt, hogy felétek lejccsen a pállllya.....

Gátlástalan, gusztustalan putyinpincsik :))) ... félelmetesek vagytok, de téllleg :D

( a commingótod meg naonteccik :

"Kommunistaként nem értem, hogy szólalhatsz meg. "

Kommunista vagy, ki nem carja le, de ezzel kérkedni???? )

zobod 2014.02.11. 13:24:32

@DezInf: "Nem ti akartatok puccsal hatalomra jutni?" - egyetlen puccskísérlet volt a rendszerváltás után, a taxisblokád, az sem a jobboldalhoz köthető.

DezInf 2014.02.11. 13:27:14

@zobod:

A 100 forintos benzinárat akarták a taxisok leverni.

Ki akart kormányt dönteni?

Meséjjj lécciiiiiiiiiiii

MAC-Ka 2014.02.11. 13:30:55

@Fatal Error! System Halted!: Igen, de ma már mondhatja homlokegyenest az ellenkezőjét, a trolljai azonnal törlik az agyukból az előző szavait :)
Hol emlékeznek már arra, hogy "ők a kelet, mi a nyugat"? pedig orbán elismételte párszor, hogy jól a fejükbe menjen... de ma már éljen putyin. :)
Akkor még hazaárulás volt a déli áramlat, két évre rá meg a saját sikere lett :)

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 13:32:19

@baliY: Én pld. nem mentem ki, mert a megelőző események jól mutatták, hogy Gyurcsányék és az SZDSZ provokátorokkal dolgoznak. Kigyulladtak hónapokkal azelőtt a jobbikos felvonuláson kukák, a TV székháznál nem volt elég rendőr, terrorista veszély márc. 15-én, na persze.

Jól lehetett látni, hogy a "demokratákat" idegesíti az, hogy tüntetnek ellenük.

Azt persze nem gondoltam, hogy konkrétan így megtámadják az embereket, azaz azt gondoltam, előbb megvárják míg pld. pár kuka lángol, de valamit elszámítottak, túl korán lőttek a rendőrök.

Persze ahogy néztem a HírTV-n a haverjaimmal, ahogy hat rendőr rugdosott egy fekvő embert, már arról beszéltünk, hogy ebbe Gyurcsány és Kuncze nagyon belebukik 2010-ben.

Nem is várták meg, maguk a ballibsik, vagy támogatóik váltották le később mindkettőt és próbálták Bajnaival meg nem történtté tenni, de nem jött össze.

A 2006 okt. 23-a utáni törvénytelenségek pedig azt bizonyították, a rendőrség nagyon komoly átalakításra szorul, mert morálisan nem különböznek a 90 előttitől.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 13:33:15

@DezInf: Vedd már be a gyógyszereidet, mert összefüggéstelen vagy.

Ezt pedig írd le utána normálisan, mert így nem olvasom el.

élesi 2014.02.11. 13:33:25

Épp az a baj, hogy a jobboldaliak nem lőttek idejében. XVI. Lajos nem adott tűzparancsot a katonáknak, amikor Párizs utcáin őrjöngött a csőcselék. Ha akkor, 1789-ben halomra lövik, kardélre hányják a jakobinusokat, ma rend lenne Európában.

Sírköves Slomó 2014.02.11. 13:33:35

Nagyon érdekes felsorolás.

Egyik lövető sem akar miniszterelnök lenni, csak a köteles Mesterházy.

sanyix 2014.02.11. 13:36:26

a fidesz baloldali :) (nincs magyarországon jobboldali párt 1948 óta, aki meg annak nevezi magát még nem lesz az, ahogy a demokrata sem lesz az aki annak nevezi magát) de még jó hogy ők csak akarnak lőni, mert a "balliberálisok" viszont meg is tették már párszor ;)

DezInf 2014.02.11. 13:37:01

@♔bаtyu♔:

Te mint igaz kommunista olvasni nem tucc, csak (s)írni :))))

Sajnálnálak, de nem teszem :))))

Hogy vezeted így a trafikjaidat, szeded be a stika földbérleti díjakat a földbírtokod után?

Illik ez a kizsákmányoló hozzáállás egy ilyen igaz kommunista fidexcsicskához ??????

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2014.02.11. 13:37:06

@$$$=$$$: @Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Srácok, ti nem tudtok olvasni?

Emlegetve lett a gumilövedék is a posztba, scrollozzatok fel, kérjétek meg anyut, hogy olvassa fel nektek, és hogy hívja fel az irodalom tanárotokat, és kérjen tőle bocsánatot a nevetekben. Mert szegény akárhogy is küzdött, ti csak nem akartatok megtanulni szöveget értelmezni.

Vahakomb 2014.02.11. 13:37:24

Én M.o.-n csak a baloldaliaktól rettegek. Hihetetlen szörnyűségekre képesek. És még ma is él bennük a düh. Egy-egy baráti beszélgetésen ha azt merem mondani valamelyik vörös bundás felebarátomnak, hogy Orbán Viktor nem is olyan rossz ember, hát azt hiszem, a szemmel gyilkolás minden ismérvét fel lehet ismerni a tekintetében!

baliY 2014.02.11. 13:37:24

Maradjunk annyiban hogy látszik hogy a HírTV-t nézted.

ermi71 2014.02.11. 13:38:25

Gyenge, erőltetett poszt ez Fedor. A baloldali fizetett bérkommentelők, nem végzik jól a munkájukat.Adjátok vissza a pénzt, mert amiért felveszitek nincs eredményesen elvégezve. Törődj bele, hogy a világ háttérhatalma Orbánt választotta ki újra kormányfőnek. Önös érdekből persze. Átlátták, hogy az emberek java része szívesebben fizeti nekik a sarcot, nemzeti köntösbe csomagolva. Az életben nem derülhetett ki volna a Simon banktitok, ha nem akarják. Fletó is maradhatott volna ha úgy akarják. Őket aztán nem érdekli milyen zászló vagy színek alatt fizet nekik az aktuális kormány, csak fizessen mint a katonatiszt. Átlátták és megértették, hogy most Orbán jobb nekik jelen pillanatban,a pénzbeszedés szempontjából. Szóval Fedor, a másik oldal egy időre kiesett a kegyből náluk. Egy dolog maradt amiért esetleg dolgozhattok vért izzadva, az a kétharmad megakadályozása.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2014.02.11. 13:39:29

@ésmi nem foglalt 2014.02.11. 10:48:31:
@Tallono:a hozzászólásokat nem tudtam végig olvasni, mert a Te mondandódnál kénytelen voltam megállni. Írod: "Ágál az az oldal," és sorolod az 50, 60, 90 éves bűnöket. Én, aki még akkor gondolatban sem voltam, de a Te verziódban "az az" oldal vagyok netán, akkor bűnös is vagyok? Miért??

Ha számodra felháborító az 50, 60, 90 éves bűnök felemlegetése, akkor miért nem háborodsz fel azon hogy a jobboldalt folyamatosan 70 évvel ezelőtti bűnökért vegzálja a sok liberálbolsevik gazember?

Hoppá, csak nem kettős a mércéd? :-)

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 13:42:34

@Vahakomb: Ez tény, minél jobban demokratázza magát egy kormány, annál kevésbé demokrata, ez jól látszik.

Mindig is mondom, jól jártunk Kádárékkal, el lehet képzelni mi lett volna itt, ha az MSZP másodvonala akkor az első, a hátuk mögött a mohó liberálisokkal. Óriási terror, hiszen az oroszok biztosították volna azt, hogy a helyükön maradhassanak.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 13:44:31

@baliY: Nem tehetek arról, hogy az MTV nem mutatta azt, hogyan ver hat rendőr egy földön fekvő tüntetőt.

Sőt semmit sem mutatott. Te pedig nyilván azt nézted, végül is nem tűnsz egy kíváncsi alkatnak.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2014.02.11. 13:45:30

@Sárga Pecsenyekacsa: "de az "újkori" bagatell autógyújtogató csőcselékre néhány nap tombolás után oszlatási célzattal gumilövedékkel levegőbe lövést ne keverjük már ide"

A gumilövedékkel, közvetlen közelről, célzott lövést leadni, azért egy másik kategória, mint a figyelmeztető lövés a fej fölé a levegőbe.... Hiába próbálsz vakítani, egyik másik sikeres találatról videó készült. Hányok a liberálbolsevik hazudógépektől!

zobod 2014.02.11. 13:46:04

@DezInf: ja persze, legalábbis a sajtó ezt a látszatot keltette. A rendőrség meg valamiért asszisztált a szabadon lehallgatható CB rádiókon szervezett, agitátorok által heccelt fuvarosok blokádjához. Milyen érdekes, az orosz szállítások is pont akkor kezdtek akadozni mikor az öböl-háború miatt elszabadultak az olajárak.

2014.02.11. 13:49:03

Miféle lövöldözésről beszélsz? Mindegyik idézetben a "BÖRTÖN" szó szerepel. Bencsik András szerint Amerikában "BÖRTÖN"-be zárnák ezeket az embereket. Szó sincs semmiféle lövetésről, aki mást állít, az egy csaló hírhamisító.

Lesz még Magyar Köztársaság 2014.02.11. 13:50:42

@Tallono: "Ágál az az oldal, aki akasztotta a magyart és lelőtte a törvényes miniszterelnököt 19-ben; aki kivégezte a cári családot, még a gyerekeket is, és polgárháborút robbantott ki,..."

És a többi és a többi...

Ez nem a baloldal, te észkombájn. Ez a szélsőbal, a radikális szél, amelynek köze nincs a politikai paletta baloldala által képviselt értékekhez. Willy Brandt, G. Schröder német szociáldemokrata pártja, v. pl. a brit Munkáspárt nagyon elképedne, amit itt a fejükhöz vágtál...

A szélsőségesek fellépésben, megnyilvánulásban, gondolkodásban, mondanivalóban, összeférhetetlen természetükkel, ellentmondást nem tűrő, szinte messiaisztikus küldetéstudatukban nem a paletta azonos felén lévő mérsékelt erőkhöz, hanem sokkal inkább a másik oldal szélsőségeseihez hasonlítanak.

Szélsőjobb és szélsőbal - mind a múltban, mind a jelenben - egyívású. Belőlük jobb-és baloldal kösz, de nem kér.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 13:52:35

@Magánvéleményem: Csak röhögök azon, amikor a vér liberális elmagyarázza az akkori eseményeket, amelyek egyébként igen jól dokumentáltak, tehát ha valaki netalán akkor még liberális maradt volna, visítva rohant volna át 2006. október 23-án a jobboldalra, akárhová, csak ezek ellen legyen.

Mintha a demokratává vedlett náci magyarázná, hogy de hát azért kellett újra most demokrataként a zsidók közé lőni, mert meg is támadhatták volna.

Aztán csodálkoznak, hogy húszan vannak egy Orbán ellenes megmozduláson.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.11. 13:53:20

Jajj de izzadtságszagú poszt. A baloldaliak azanosítónélküli bérencei lövöldöztek 2006-ban is, nem a jobboldal.
Illetve a baloldaliak akarják felakasztani a politikai ellenfeleiket. Ezek a tények, kicsihuszár.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2014.02.11. 13:53:27

A sok mocskos liberálbolsevik gazember le akarja tagadni azt terrort, ami 2006 okt. 23-án történt.
Javaslom, hogy nézzétek végig a videót:
www.youtube.com/watch?v=e_dbDexGnUE

baliY 2014.02.11. 13:56:42

@♔bаtyu♔: Ha célirányosan a rendőrök disznóságai érdekelnek csak, valóban jó csatornát nézel, akkor visszavonom. Kinek mi a jó, érted. Én tudod kicsit józanabb vagyok annál hogy szentként állítsam be csak az egyik vagy másik oldalt. De annyiban igazad van hogy engem viszont abszolúte nem érdekelt a felhergelt jobboldali csűrhe és a rendőrök harca, TV-ben sem. Hofi: "Ne harcolj, egyél perecet". Arra az időre egy külső kerületben parkoltam, max ennyire érdekelt.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 13:57:31

@Republic Forever!: Na ja. A kommunisták már demokraták lettek, de Orbánék az istennek nem tudnak leszokni a nyilas tempóról.

Ha valaki megtámadja a saját ellenzékét az szélsőséges, hiába demokratázza magát. Orbánék valahogy egyetlen egy balliberálist nem verettek meg, pedig a leguccsó Közt. elnök hivatala elleni támadás azért a mai időkben elég meredek volt.
Ha ezt jópár itteni követség erkélyével megcsinálják simán lelövik és nem arab országok erkélyeiről beszélek.

babbaba 2014.02.11. 13:59:49

@♔bаtyu♔: Egyértelmű. Sok országban lőnének is, ha közel kerül a védendő személyhez. Itt meg elég közel került. De azért a minimum egy leteperés lett volna ebben az esetben is. Minek vannak az őrök, ha ennyire impotensek?

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 14:00:00

@baliY: Na hagyjuk ezt. A rendőrök jó pár tüntetésen vettek részt, parancs nélkül nem állnak neki tüntetőket verni.

Milyen felheccelt tüntetőkről beszélsz? A megvertek jó része azt sem tudta, hogy tüntetés van. Hazafelé ment az Orbán féle gyűlésről.

Jó lenne ezzel szembenéznetek, mert addig demokratázhatod te is magadat, nem sokan hiszik el.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 14:01:51

@Magánvéleményem: Ja, a "rendőrök disznóságai", dehogyis van köze hozzá az MSZP-SZDSZ kormánynak,

DezInf 2014.02.11. 14:01:59

@zobod:

Öröm olvasni a történelmi eszmefuttatásodat. Az nem zavar, hogy akkor az MDF volt kormányon, a rendőrséget is ők irányították?

Tudod mit?

A vitát megelőzve elmondom a végső érveidet.

2006-ban a rohamrendőrök megtámadták a tv székházat. Gyurcsó, Bajnai, Kunci, Fodor-Fedor és Meseházi vezetésével.
Amikor jól szétverték a berendezést, akkor megunták a balhét, felgyújtották az épületet és továbbálltak.

Hazafelé menet még jól összevertek néhány gyanútlan kutyasétáltatót meg becsületes, munkából hazatérő dolgozót.

A nemzet ünnepén megint összejöttek, unatkoztak, ezért megdobálták magukat uccakővel, molotov koktéllal, meg mindennel ami kéznél volt.

Aztán szereztek fegyvert, paripát, kardot meg gumilövedékes puskákat.
Most tehettek arról, hogy kipróbálták , csak azért, hogy ellenőrizzék nem járt-e le a szavatossága a cuccoknak?

Jól szórakoztak, kergették a békés sétálókat, csellengőket.
Aztán találtak egy tankot, azt is kipróbálták, de saját maguk közé hajtottak vele :))

Így szórakoztak ezek a senkiháziak meg mesterháziak!!!!!!!

És még ezek akarnak kormányra jutni?

A végén, ha netán nyernének, akkor minden nap eljáccanák ezeket a játékokat a békés járókelőkkel!!!!

Na , ilyen ez a baloldal.
Csak ilyesmire képesek.

Vitának vége :)))

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 14:03:23

@babbaba: Ezen én is elcsodálkoztam. Gondolom, ide afféle kamu őröket tehettek a turistáknak. Ami elég gáz.

Netuddki. 2014.02.11. 14:06:03

"Nyitray András fideszes képviselő az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának, illetve nemzetbiztonsági bizottságának közös ülésén az MTV székházának ostroma után 2006-ban, azt az utasítást számon kérve, hogy a rendőrök nem használhattak fegyvert."

Mondtam én, hogy ezek a fideszesek arra játszottak 2006-ban, hogy páran otthagyják a fogukat...

eßemfaßom meg áll 2014.02.11. 14:07:02

Meg kell állapítanom, hogy fedorbá mostanában komoly eredményeket ér el, hogy elérje a 100% kompatibilitást a szanalmas.hu-val. De legalább megvan a betevő fröcsögnivalója a "demokrata" nickeknek.

eßemfaßom meg áll 2014.02.11. 14:09:19

@kovi1970: Nyilván tisztába vagy vele, hogy a rendőrőknek feladata megvédeni magukat és az általuk védett épületet, de nem feladatuk politikai rendezvénről hazafelé tartók kardlapozása.

rocksztar 2014.02.11. 14:11:33

a bajnai-gárda annyira, de annyira szeretné, hogy legalább egyszer jól megvernék őket a rendőrök, és utána lehetne futni a natohoz, az enszhez. a kutya nem akar lelőni senkit, és ezt ti is tudjátok. ennyi erővel Mesterházy is akasztatni akart. az is egy bullshit volt.

ermi71 2014.02.11. 14:16:53

Gyenge, erőltetett poszt ez Fedor. A baloldali fizetett bérkommentelők, nem végzik jól a munkájukat.Adjátok vissza a pénzt, mert amiért felveszitek nincs eredményesen elvégezve. Törődj bele, hogy a világ háttérhatalma Orbánt választotta ki újra kormányfőnek. Önös érdekből persze. Átlátták, hogy az emberek java része szívesebben fizeti nekik a sarcot, nemzeti köntösbe csomagolva. Az életben nem derülhetett ki volna a Simon banktitok, ha nem akarják. Fletó is maradhatott volna ha úgy akarják. Őket aztán nem érdekli milyen zászló vagy színek alatt fizet nekik az aktuális kormány, csak fizessen mint a katonatiszt. Átlátták és megértették, hogy most Orbán jobb nekik jelen pillanatban,a pénzbeszedés szempontjából. Szóval Fedor, a másik oldal egy időre kiesett a kegyből náluk. Egy dolog maradt amiért esetleg dolgozhattok vért izzadva, az a kétharmad megakadályozása.

Sírköves Slomó 2014.02.11. 14:22:09

@rocksztar: Ja csak Mesterházy miniszterelnökjelölt vagy mi.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 14:23:19

@rocksztar: Szinte hallom az imát, ahogy imádkoznak a provokáló libsik, verjetek már meg, bizonyítsátok, hogy itt diktatúra van.

E helyett mosolygó rendőrök, kérem a személyit, ejnye-bejnye, nahát, betört a közt. elnökhöz, nahát, nem szép dolog, ez nem Svédország, itt ilyenért nem jár sitt.

baliY 2014.02.11. 14:33:38

@♔bаtyu♔: Na mert neked kipróbált kötélidegeid vannak, és undergearelt rendőrként is állnád a sarat, még ha az utcakövek elhományosítják a csillagokat is. Legalább árnyékban harcolsz:P Már ha az égő autók nem vetnek némi fényt az arcodra. Astoria szerencsétlen választás volt sok szempontból, nézz utána. A helyszínt pedig nem a "baloldali" (LOL) rendőrök akarták hanem a Fidesz. "Jó lenne ezzel szembenéznetek, mert addig demokratázhatod te is magadat, nem sokan hiszik el." ==> A tudomány mai állása szerint bal és jobb oldali ember is lehet "demokrata", szóval nem értelek:)

Vizilabda 2014.02.11. 14:34:53

Mit veszekedtek, nem magyarok vagytok mind? Vége a hidegháborúnak és nincs csatazaj, az a baj? No "jobb oldal" no war. Matyizz ne háborúzz orbanista nem barátom.

Tblog 2014.02.11. 14:47:05

Természetesen, ha bűncselekmény van akkor agyon kell lőni a bűnözőt, mint egy kutyát. Miért ne kéne? Haljon meg inkább a tisztességes ember? Ha a rendőr a munkáját végzi, akkor egy fatolvaj vágja el motorfűrésszel a nyakát, csak hogy a széplelkűeknek ne kelljen a bűnöző miatt siránkozniuk?

Nem tudom hogy a bőrszínt, meg a politikát minek kell ebbe belekeverni.

Az Egyesült Államokban az kap lőfegyvert, ki tisztességes, nem bőrszín vagy politikai hovatartozás útján bólint rá a hatóság egy-egy fegyvervásárlásra.

Vesz a Republikánus, vesz a Libertariánus és vesz a Demokrata is. (Csak az utóbbi titkolja, mert szégyellni.) Mindegy hogy fehér, fekete, ázsiai vagy dél-amerikai származású.

Talált a blogíró 5 példát arra, hogy valakik szóban agresszívak? Gondolom hogy 45 évnyi szocializmust átnézve senki nem találna valódi erőszakot, semmilyen formában. '56-ot is letagadhatjuk, meg se történt, nem lőtt senki a tömegbe.

Gondolkodni kéne néha. :-/

Mr. Rustical 2014.02.11. 14:49:07

Ebben az országban a lövöldözés kifejezetten baloldali privilégium.
Lásd 56, 2006.

Csakúgy, mint a feltételezett lövöldözőktől való rettegés, ami átterjed a külföldi ballibekre, onnan meg vissza, és megint, és megint.

Gyógyíthatatlan.

Tallono 2014.02.11. 14:52:44

@Republic Forever!: Nagyon mókás a naivitásod, de a valóság az, hogy ahogy a kommunisták hatalomra jutottak, vagy a közelébe kerültek az úgynevezett "szociáldemokraták és liberálisok" azonnal lefeküdtek nekik, szó nélkül... Szóval ne akard megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Aki baloldali, az kommunista. Nem hallottam még egy "baloldalitól" sem, hogy elhatárolódott volna a kommunistáktól! Hogy elítélné a vörös csillagot, Sztálint, Lenint, Marx-t, stb... Ezt ne erőltesd...

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 14:53:43

@baliY: Ja, Astoria tényleg szerencsétlen választás volt. Sejthette volna Orbán, hogy a volt kommunistákat és a liberálisokat irritálja, a mások által generált tömeg, meg fogják előbb - utóbb valamilyen ürüggyel támadni.

Engem nem érdekel, ha nem néztek szembe ezzel a dologgal, én úgy sem hinnék benne és egyáltalán nem tartom azt bajnak, ha húsz évre taccsra kerültök.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.02.11. 14:55:38

"Miért akarnak a jobboldaliak állandóan lövöldözni?"

Mert olyan országban élünk, ahol pár száz forintért agyonvernek. Nem el, hanem halálra.

wirth6 2014.02.11. 14:57:01

Mondjuk ezek közül az idézetek közül csak az első és az utolsó passzírozható be abba a kategóriába valamiképp, hogy a jobboldaliak lövöldözni akarnának. A második és harmadik nyilvánvalóan a rendőrök fegyverhasználatára vonatkozik, azaz, hogy bizonyos esetekben miért nem teszik. Ebből csak úgy következne a jobboldaliak lövöldözésre való hajlama, ha feltételezzük, hogy amint a rendőrök nagyobb szabadsággal használhatják a fegyverüket, ők gyorsan felcsapnak közéjük. A negyedik idézet még csak nem is buzdított arra, hogy a hivatásosok fegyvert használjanak. A leírtakból úgy tűnik, azt rója fel az írója a közintézmények védőinek, hogy egyáltalán nem tudták megvédeni az épületet (akár a támadók lefogásával), míg - és itt az Egyesült Államokat hozza fel példaként - más helyen fegyverrel ártalmatlanították volna őket. De ezekből az idézetekből prekoncepció nélkül elég nehéz lehet kiolvasni a lövöldözési vágyat. A posztban feltett kérdésre tehát azt tudnám mondani, hogy ezekből az információkból nem derül ki melyik oldal az agresszív, bár az látszik belőle, hogy a széljobbon vannak eléggé agresszív elemek (ami persze nem jelenti, hogy a jobb oldal úgy en bloc agresszív lenne).

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 15:00:12

@wirth6: Ja, a szélsőbal inkább akasztani szeret.

zobod 2014.02.11. 15:04:47

@DezInf: lehet, hogy az MDF volt kormányon, de a békés átmenetnek nevezett hatalomátmentés miatt nem tisztították meg alaposan a médiát, rendőrséget, honvédséget és államapparátust. A tény az, hogy a legenda szerint a taxisok és fuvarosok CB rádión szervezkedtek, ami viszont lehallgatható lett volna bárkinek, a rendőröknek is. Az időzítés sem volt véletlen, a halálos beteg Antall kórházban, az államügyeket Horvát Balázsnak kellett volna vinni amire minden szempontból alkalmatlan volt.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2014.02.11. 15:06:01

@♔bаtyu♔: Te melyik párhuzamos univerzumban élsz? Akkoriban a liberálisokat Orbán Viktor vezette az SZDSZ-el karöltve, ugye tudod?

Tudod, az az Orbán Viktor, aki később a Liberális Internacionálé alelnöke lett...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.02.11. 15:06:30

@♔bаtyu♔:
facepalm
Még véletlenül se arról van szó, hogy a rendőrség előre jelezte, hogy a Blahán szélsőségesek fognak összegyűlni és zavargásokra lehet számítani.

Nem kéne néha visszatérni a valóság nevű képződménybe? Nem annyira szörnyű.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 15:09:49

@Lord_Valdez: Ügyes. Az Astoriánál szétszéledő tömeg metró felé gyakorlatilag semerre nem mehetett. Az Astoriánál pedig "okosan" nem állt meg a metró.

Lesz még Magyar Köztársaság 2014.02.11. 15:09:57

@Tallono: "Nagyon mókás a naivitásod, de a valóság az, hogy ahogy a kommunisták hatalomra jutottak, vagy a közelébe kerültek az úgynevezett "szociáldemokraták és liberálisok" azonnal lefeküdtek nekik, szó nélkül..."

Mit hazudozol itt össze vissza? Nem szégyelled magad?

2llkedő 2014.02.11. 15:11:40

@♔bаtyu♔: "Ja, Astoria tényleg szerencsétlen választás volt. Sejthette volna Orbán,"

Nem szerencsétlen, hanem tudatos választás volt, mint ahogyan a rendőri rendezvény biztosítás elutasítása is az volt.

Piktorka se az előtt se az után nem szavalt az Astoriánál.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.02.11. 15:13:05

@zobod:
Felesleges összeesküvés-elmélet. A valóság sokkal egyszerűbb.
A gazdaság válságban volt és nem volt elég benzin. Az ország tartalékai alig pár hétre voltak elegendőek. Az Antall-kormány, a pánikot elkerülendő azt hazudta, hogy minden rendben. Aztán jött a hideg zuhany, hogy egyik napról a másikra másfélszeresére emelik a benzin árát. Ez teljesen független Antall egészségi állapotától.
Igen, a rendőrök is le tudták hallgatni, csak épp tenni nem tudtak semmit. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy taxis kb. annyi van, mint rendőrből. Amellett, hogy a rendőrség is megosztott volt, hogy mi a teendő, mert ilyet még nem láttak.

Trackers 2014.02.11. 15:13:45

@Lord_Valdez:
Ez igaz.. Tényleg előre szóltak.

Igaz, ahoz hogy a jóslat beteljesedjen, kb. reggel 8-tól 18h-ig kellett terelgetni a Kossuth térieket, és le kellett zárnia Nyugati fele az összes utcát, de ügyesen megoldották.

Bloodscalp 2014.02.11. 15:14:10

@enpera: ez meg egy izzadtságszagú komment volt de nagyon:)

baliY 2014.02.11. 15:14:11

@♔bаtyu♔: Ha én "jobb" oldali lennék égetne a vágy hogy megkülönböztessem magam a rendőrökkel harcoló de mégis "rendkívül békés" tüntetőktől. De te viszont egy tömegről beszélsz, te tudod. Azt viszont végképp nem értem hogy attól függően hogy jobb v. bal oldali vagyok, miért "én" kerülök taccsra a kormányváltással, vagy a kormány nem váltással. Más nem kerül taccsra velem együtt? Talán "nyilvántartanak" egy listán és te tudsz ilyenről? Egy csúnya gonosz multi sokat adózó alkalmazottjaként mindkét esetben "én" fogom megfizetni az elmúlt 20 év elbaszásait, akár tetszik, akár nem. Márpedig előbb utóbb be lesz nyújtva a számla illetve rossz esetben benyújtódik magától.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 15:15:33

@félázsiai 2llkedő: Ha Orbán tudott arról, hogy a szétszéledő tömegre rátámad a rendőrség jól ismerhette a volt komcsikat és saját régebbi társait a liberálisokat.

Valahogy úgy lehetett vele, most kibujik a szög a zsákból. Ki is bújt, pontosan tudta, hogy ezek nem demokraták.

Bloodscalp 2014.02.11. 15:15:54

@♔bаtyu♔: ha majd az atvn bemondják hogy
hogy az álnemzetiek szeretnek akasztani, azt is elhiszed?

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 15:17:29

@Trackers: Igen ügyesen felterelték a rendőrök a Kossuth tértől azt a 150 embert, aminek ürügyén végre szétverhették Orbán szimpatizánsait.

Gyurcsány nem véletlenül tüntette ki Gergényit. Az, hogy erkölcsileg lenullázta a ballibsiket nem igazán zavarta.

Trackers 2014.02.11. 15:17:45

@♔bаtyu♔:

Ha megállt volna a metró, vagy bármi ez idő tájt az Astóriánál, akkor el tudtak volna időben iszkolni egyes Gyurcsánnyal és az MSZP-vel egyetérteni nem tudó emberek.

Ezt azért már mégse lehetett annyiban hagyni.
Ha már gondosan levetették a rendőrökkel az azonosítót, felszerelték őket tömegoszlatásra alkalmatlan fegyverekkel, akkor legalább használják is, gyakorlat képpen... Nem ?

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 15:18:35

@Bloodscalp: Mintha itt éppen a ballibsik lihegnének azon, hogy a jobboldal lőne.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 15:20:19

@Trackers: Nyilván azért nem állították meg, nehogy le meneküljenek az emberek a gumilövedékek elő.

Nem ölni akartak, csak megbüntetni az embereket, amiért egy demokrata kormány alatt ki mertek merészkedni úgy az utcára, hogy a demokraták nem mozgósították őket.

arckönyv 2014.02.11. 15:25:38

@DFK: mikor volt utoljára jobboldali kormányunk...? az imádkozó kommunisták nem számítanak jobboldalinak...

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 15:29:39

@baliY: Ragozhatjuk, de te is tudod, Gyurcsányéknak és a "liberálisoknak" egyszerűen tele volt azzal a töke, hogy fideszesek rászerveztek a Kossuth téri tüntetőkre és délutánonként kijárt a nép.
(Az persze nem érdekelte őket, hogy az SZDSZ 2002 előtt ugyanezt csinálta).

Úgy voltak vele, hogy ennek véget vetnek. Persze ehhez Gyurcsány kellett és az SZDSZ szélsőségesei, egy kicsit is normálisabb balliberális társaság elutasította volna ezt. (Ahogy Horn is tette).

_most_ 2014.02.11. 15:32:13

egyetértek a jobboldaliak agresszív állatok, szerencsére tudják hol a helyük.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 15:37:34

@_most_: Hogy te mennyire ostoba vagy úristen. A ballibsik vannak taccsvonalon kívül te nagyonokos és most éppen nekik nincs esélyük újra pályára lépni:)))

Ehhez 2006. okt.23-a is hozzájárult.

Itt pedig elolvashatod, ki ügyeskedett ezért, bár nyilván a többi is felelős volt, Feri azért nem abszolut főnök volt.

nemzeti.net/l.php?u=1811537

_most_ 2014.02.11. 15:38:54

@♔bаtyu♔: lol, senki nem akarta szétverni Orbán szimpatizánsait, ne magadból indulj ki :D

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.02.11. 15:41:04

@_most_: " lol, senki nem akarta szétverni Orbán szimpatizánsait, ne magadból indulj ki :D "

Nem csak, hogy szét akarták, szét is verték, te nagyokos. Még a képviselők is kaptak.

_most_ 2014.02.11. 15:42:41

@♔bаtyu♔: haha, úgy értem a jobboldaliak pontosan tudják, hogy bármennyire szeretnének, nem alkalmazhatnak erőszakot :D

baliY 2014.02.11. 15:44:37

@♔bаtyu♔: Ez szuper: Mindenre magyarázat: Csúnya gonosz ballibek. Egy biztos, te könnyen megtalálod a lelki békét. Nekem ez sokkal nehezebben megy, valahogy nem látom sok értelmét hogy pl lecsőcselékezzek minden jobboldalit, csak mert pár vadbarom szétszedte pl az MTV-t vagy összehugyozta a Kossuth teret. Amiket aztán többek között az én ballib adómból raktak helyre.

CSENDES 2014.02.11. 15:45:01

szégyelljétek magatokat!
Ezért írják rólunk magyarokról, hogy nincs vitakultúránk. És igazuk van.
Sajnos.

_most_ 2014.02.11. 15:45:33

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): egy képviselőt vertek meg, akinek kábé ez volt a munkája, hogy megveresse magát :D

baliY 2014.02.11. 15:51:16

@♔bаtyu♔: Mi ez a Taccsvonal jézusom? Elárulok egy titkot: Mindannyian a szopóroller örömet szerző oldalán tekerünk, oldaltól függetlenül. Ez a bal-jobb harc csak színjáték. Mátrix C. film megvan? Na ugyanolyan alternatív valóság van a szemed előtt. A kérdés csak az hogy melyik pirulát választod. Elárulok egy titkot: duracell nyuszi vagy te is, én is.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 15:55:33

@baliY: Nem kell terelni, 2006.október 23-ról beszélünk.

Gyurcsányék provokátorokat alkalmaztak. Aláírom, hogy a balliberálisok jórésze ezzel nem értett egyet, de ez most már lényegtelen.

Az SZDSZ (Kuncze) cinizmusa Révész Máriusz kapcsán különösen visszataszító volt, valószínűleg lemondatása mögött is ez állhatott.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 15:56:32

@baliY: Na ezt végre aláírom. Ez pontosan így van.

baliY 2014.02.11. 15:57:28

@♔bаtyu♔: Úgy látom a kék pirulát választottad.

Trackers 2014.02.11. 16:00:00

@_most_:

Olvasgasd

index.hu/belfold/mariusz9623/
"A nyomozás során kiderült az is, hogy a tömegoszlatás megkezdése előtt a Síp utcánál nem volt felszólítás, sőt még hangágyúja sem volt az ott lévő alakulatnak. Figyelmeztetés nélkül kezdték könnygázzal lőni az embereket."

"Révész Máriusz 2006. október 23-án, a Fidesz nagygyűlése után a Rákóczi út és a Síp utca sarkán odament a rendőrsorfalhoz, és képviselői igazolványával a kezében arról akarta meggyőzni őket, hogy ne oszlassák, és ne lőjék könnygázgránátokkal az engedélyezett rendezvényről távozó embereket. A nyomozás adatai szerint ezután a sorfal mögött néhány rendőr körbeállta, majd a fellépése miatti megtorlásként gumibottal és tonfával összeverte Révészt, akit még a földre kerülése után is tovább ütöttek és rúgtak."

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 16:06:12

@baliY: A gond az, hogy itt te nem választhatsz. Ha a Jobbik nyerne, másnap bevonulnának a románok USA-EU segédlettel, és azzal az ürüggyel, hogy itt ölik a zsidókat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.02.11. 16:09:04

@♔bаtyu♔:
Szeded rendesen a gyógyszereidet?
Az EU-nak nincs hadserege, az USA-nak meg a legkisebb baja is nagyobb annál, hogy mi történik a Balkánon, vagy hol.

felcsutisuttyo 2014.02.11. 16:12:40

a Schmidt Mária 2002 ben is már RONDA GUSZTUSTALAN BANDZSA VOLT,..ÉS HELYEZKEDETT...és dőlt belőle a hülyeség a Kende könyvét el se olvasta, és csak fröcsögött mint minden jobb oldali állat...Ilyen a Bencsik is, meg a Bayer Zsolt, akit tényleg már rég le lőttek volna jobb országban.......
Ezek ilyenek...az emberek salakjai ők....

ephart 2014.02.11. 16:14:53

lövetni a judeobolsevikok lövettek 2006.október 23.

DezInf 2014.02.11. 16:15:25

@zobod:

Reménytelen vagy :)))

A taxisok emelték fel a benzin árát, csak azért mert blokádolni szerettek volna?

Ezt gondold már át .

DezInf 2014.02.11. 16:18:01

@ephart:

A nácik meg egész nap kövekkel és molotov koktélokkal kedveskedtek a rendőröknek.
Változatosság képen betondarabokat is dobáltak rájuk.

Várható volt, hogy csak idő kérdése, hogy mikor szabadulnak el az indulatok.

♔bаtyu♔ 2014.02.11. 16:23:33

@DezInf: "nácik"

Micsoda selejt kommunista ballibsi seggfej vagy te b+.

_most_ 2014.02.11. 16:26:34

@Trackers: azért nem kell a dráma, nem lett semmi baja, azt hitte majd felmutatja a képviselő igazolványát azt máris hasra esnek előtte, aki találkozott már rohamrendőrrel, az tudja, hogy nem az a barátkozós fajta, ha van eszed nem mész a közelükbe, persze amikor fociszurkolókat vernek azt mindenki leszarja, csak szegény fidesz szavazókat nem szabad bántani.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.02.11. 16:26:47

@DezInf: "A nácik meg egész nap kövekkel és molotov koktélokkal kedveskedtek a rendőröknek."

Azon elgondolkoztál honnan szedtek kockakövet? Mit keresett ott raklapon? Mert nem az útról szedték fel...

DezInf 2014.02.11. 16:27:16

@♔bаtyu♔:

Mi nem teccik putyinpincsi?

Szerintetek aki nincs veletek az ballibsi.
A ballibsik szerint meg ti nácik vagytok.

Ez az árokásás vége.

Nem teccik??????
Panaszkoggy MoszkoVityának.

"
Micsoda selejt kommunista ballibsi seggfej vagy te b+."

A szöveged alapján egy majdnem toleráns náci vagy :)))))

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.02.11. 16:31:16

szerencsére a "bal"oldaliak nem beszélnek róla, hanem csinálják **

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2014.02.11. 16:44:41

@♔bаtyu♔: Az előbb még volt EU-USA segédlet is.

Ilyen hülyeségeket egyébként bárki ki tud találni, nézd csak:

Ha Orbánt újra megválasztják, akkor bevonul az orosz hadsereg, azzal a szöveggel, hogy megvédjék a fontos projekteket az ellenzéktől, 1 millió magyart kivégeznek, 2 milliót meg majd deportálnak Szibériába.

Látod?

Mellesleg, ugyan mikor üzentek hadat csak azért, mert szélsőjobboldali párt került kormányra? Milosevics is hiába lett széljobbos, nem kapott hadüzenetet a jenkiktől jó sokáig, csak a sokadik felszólítás után.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.02.11. 16:48:04

tényszerűen egyenlőre csak az mszp kormány alatt lövettek

WhyCantITouchIt? 2014.02.11. 16:53:19

De csak nem teszik meg ezt a szívességet nekünk a mocskok, pedig mi 4 éve folyamatosan erőlködünk, de nem hogy nem lövettek, még egy barackot se kaptunk a fejünkre!!!:(

Hát miféle diktatúra ez!!?? Tessék lelőni valakit végre!

Silent Bob 2014.02.11. 17:03:05

@FILTOL: tényszerűen az Orbán kormány alatta egy embert agyonvertek kihallgatás közben.

2llkedő 2014.02.11. 17:20:06

@Silent Bob: Arról ne is beszéljünk, hogy a leltári szám nélküli TEK-esek hanggránáttal fegyvereztek le egy terroristagyanús öngyilkosjelöltet.

2llkedő 2014.02.11. 17:21:01

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben): "Ilyen hülyeségeket egyébként bárki ki tud találni, nézd csak:"

Amit írtál, az miért kitaláció?

spellbinder 2014.02.11. 17:30:17

Mi a különbség (magyarországi felosztás szerinti) jobb- és baloldal között?
Míg a jobboldaliak szeretnének, a baloldaliak lőnek is.

2llkedő 2014.02.11. 17:44:00

@spellbinder: Rossz a válasz! A baloldaliak lőttek, a jobboldaliak lőni fognak.

őrkutya2 2014.02.11. 17:44:32

Van itt egy kis félreértés, emberek. A T. Szerző nem arról szöszöl, hogy ki lövetett vagy nem lövetett, hanem arról, hogy KI HOGYAN KOMMUNIKÁL. Hányszor emleget puskát-kaszát-kapát-gépkarabélyt, ellentétben azzal, hogy felvethetné a "beszéljük inkább meg" javaslatát is.

A T. Szerzőnek az a véleménye, hogy jobboldaliak körében az erőszakra utaló szóhasználat gyakoribb. Ezt tessünk mérlegelni, és álláspontunk szerint cáfolni vagy alátámasztani.

Ennek körében kéretik érveket használni, egymást nem libsigazemberezni és/vagy komcsizni, nácizni, fasisztázni vagy fidiótázni, általában véve egymás emberi integritására megjegyzéseket nem tenni.

spellbinder 2014.02.11. 17:53:48

@félázsiai 2llkedő: maradjunk a tényeknél, a vágyálmok már inkább irodalom

spellbinder 2014.02.11. 17:54:51

@őrkutya2: a lövetést is nyugodt szívvel lehet kommunikációnak venni.

liebend 2014.02.11. 18:10:48

Jók az idézetek, de valamiért az elmúlt fél évszázadban - beleértve a rendszerváltás óta eltelt időt - mindig a baloldali hatalom alatt élt a lövés jogával a karhatalom. Vajon miért?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.11. 18:15:51

@Silent Bob:

Ja .. Két hülye rendőr nulla politikai indíttatással agyonvert valakit, amiért sittre is vágták őket.
Ezt hasonlíto össze azzal, hogy az MSZP ráuszította a több tízezer emberre a beazonosíthatatlanná tett karhatalmistáit,
akik mindenkit egyként lőttek gumilövedékkel, könnygázgránáttal, ütöttek viperával, kardlappal, aki nem nyalt be csontig a Gyurcsánynak, mint ti.
A fogdában meztelenre vetkőztetve aláztak embereket, kitüntették az azonsosítókat levetető Görényit, parlamenti képvielőt rugdostak ájulttá "Mocskos Fideszes" felkiálltások közeppette.

Ennyit ér az MSZP csicskák, munkásőr ivadékok demokrációja.

2llkedő 2014.02.11. 18:16:29

@liebend: "Vajon miért?"

Mert a csőcselék a jobboldalon van.

2llkedő 2014.02.11. 18:23:16

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

A katasztrófaturisták ne csodálkozzanak, ha lábukra omlik a ház, elönti őket az árvíz, a láva.

bgp 2014.02.11. 18:31:32

@ephart: Nem időben, nem eleget és néha rosszfelé.

bgp 2014.02.11. 18:32:36

@♔bаtyu♔: Aki verésért ment, az Révész Mártíriusz volt.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.11. 18:45:16

@bgp:

Azért jó látni, hogy az MSZP csicskák mit sem változnak.
Rákosi alatt kivégzett, bebörtönzött emberek ellen ugyanúgy kikelnek, mint az MSZP 2006-os áldozatai ellen.

Persze ha a köztársasági elnök erkélyére felugráló majmokat, valaki pofon vágta volna, már diktatúráznátok ezerrel.

Mikor több tízezer ellenzékit verettek kedvenceitek beazonosíthatatlan karhatalmistákkal, akkor meg kiderül, hogy ők mentek verésért !

Ennyit tudtok meg a nevetek, szarházi munkásőr ivadékok !

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !

zobod 2014.02.11. 18:45:44

@DezInf: Budapesten a taxisokat és fuvarozókat folyamatosan heccelték, állítólagos taxisok akit nem igazán ismert senki látásból sem (akkoriban kb. ötször annyian voltak mint most és a harmada feketén csinálta, mondhatott bárki bármit magáról), illetve az szdsz politikusai. Ezt első kézből tudom, olyan rokon mesélte, aki maga is részt vett a blokádban. Neki haláláig az volt utána a meggyőződése, hogy palira vették őket, az első dühüket használták ki olyanok, akik már készültek valami hasonló akcióra.

2llkedő 2014.02.11. 18:50:25

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"több tízezer ellenzékit verettek kedvenceitek"

??????????????

SOHA TÖBBET DIKTATÚRÁT!!!!! Úgyhogy szólj Piktorodnak.

DezInf 2014.02.11. 18:51:11

@zobod:

Csípem amikor olyasmiről próbálsz legendát gyártani, amit nem ismersz.

Gőzöd sincs az egész sztoriról, gyanítom akkoriban nem Budapesten éltél, de az is lehet nem is ebben az országban.

Nem is vitáznék veled ebben a témában, ne haragudj.

Silent Bob 2014.02.11. 18:58:04

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Pintér lemondott már az agyonverés miatt?
Gergényit elővették már a fideszes elvtársaid, vagy Pintérrel üzlettársak lettek?
Egyelőre nincs több kérdésem.

zobod 2014.02.11. 19:01:15

@DezInf: nice try, de nem jött be. Úgy van, ahogy írtam.

DezInf 2014.02.11. 19:06:22

@zobod:

Te ott voltál? Én ott voltam.
Valamelyikünk nem mond igazat?

kvadrillio 2014.02.11. 19:07:11

@enpera: "Izraeli katonákat vetettek be a 2006-os rendőrterror során? (Frissítve)
2013, április 25 - 13:22

Friss hírek
Vezércikk

A WikiLeaks által ma kiszivárogtatott levelezés szerint 2006-ban egy izraeli repülőgép landolt a budapesti reptéren, melyen 120 izraeli katona tartózkodott. A dokumentumokból az izraeli kémrepülők kapcsán is megdöbbentő feltételezések kerültek napvilágra - derül ki az Index cikkéből.

"2006-ban, Gyurcsány Ferenc regnálása idején egy izraeli repülőgép landolt Budapest repterén 120 katonával, akik rutin-terrorelhárító tevékenységet végeztek. A magyar média nem számolt be az eseményről. Fontos megjegyezni, hogy épp ebben az időben, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján békés megemlékezés zajlott, amit azonosító nélküli, fekete maszkos rendőrök brutálisan szétvertek" "

DezInf 2014.02.11. 19:24:34

@zobod:

Na jó, elárulok egy titkot, de ne add tovább, mert letagadom.
A többiek meg ne figyejjenek, mer úgy járnak .... az meg fájni fog :)

Szóval, a taxisblokádot a fidesz szervezte. Nem ez a fidex, hanem az a fidesz amelyik már rég nem létezik.

Tehát ők bujtogatták a taxisokat, mert az Antall kormány le akarta vinni a benzin árát a felére. A fidesznek már akkor is voltak érdekeltségei az üzemanyagpijacon.
Láttam én is, amikor az egyik fideszes olajoskannában vitte haza a benzint.

Biztos nem bor volt benne, mert nem volt vörös az orra.

Naszóval azért bujtogatták a taxisokat, hogy jól felemejjék a züzemanyag árát, oszt mivel a fideszben jó sok benzinkutas vót, hát ez a titok.
De esküggy meg, hogy nem tőlem hallottad :)))

DezInf 2014.02.11. 20:47:46

@DezInf:

Ez meg desszertnek:)

index.hu/belfold/2013/04/25/gyurcsany_a_hulyesegnek_nincs_hatara/

Az embernek maszkírozott földönkívüliek mindent visznek:D

liebend 2014.02.11. 22:16:08

@félázsiai 2llkedő: baloldalon és jobboldalon egyaránt van csőcselék, matematikailag arányosan annyi hülye, értelmes egyaránt. Ne becsüld le ellenfeled!

Tblog 2014.02.12. 04:03:39

Mai hír:

"Baloldali gerillák lőttek az athéni német nagykövet házára"

"Egy baloldali "városi gerillaszervezet" vállalta magára az athéni német nagykövet otthona elleni tavaly decemberi fegyveres támadást, és további német- és kapitalizmusellenes erőszakra szólította fel kedden a görögöket."

hvg.hu/vilag/20140211_baloldali_varosi_gerillak_athen

A cikked megírása után ez egy kicsit égő, nem?

Jut eszembe, a múltkor Görögországban nem pont baloldaliak lőttek agyon 2 embert?

2llkedő 2014.02.12. 05:39:35

@liebend: Baloldali csőcselék mikor gyújtogatott, tört, zúzott? Mikor kellett fellépnie ellenük a hatalomnak?

2llkedő 2014.02.12. 05:45:58

@Tblog:
"athéni"
"görögöket"
"Görögországban"

????????????

Égő nem?

2llkedő 2014.02.12. 05:51:26

@Trackers: ""Révész Máriusz 2006. október 23-án, a Fidesz nagygyűlése után a Rákóczi út és a Síp utca sarkán odament a rendőrsorfalhoz,"

Mártíruszka mit keresett akkor ott? Netán-tán ő is katasztrófaturista volt? Miért nem ment haza a feleségével, és a családjával? Ők érdekes módon sértetlenül haza értek.

Tblog 2014.02.12. 06:44:10

@félázsiai 2llkedő:

Bizony égő.

Mert nem az a lényeg hogy athéni görögök, hanem hogy lövöldöző és másokat agyonlövő gyilkos baloldaliak.

Ez az égő, ha előtte elolvasod fent a cikket.

2llkedő 2014.02.12. 06:52:25

@Tblog:

Görögország nem Magyarország!

Hogy a világ másik végén ki, minek mondja magát az semmit nem mond az itthoniakra nézve.

Piktorkád is jobboldalinak, demokratának mondja magát, még sincs köze egyikhez se.

Tblog 2014.02.12. 07:18:37

@félázsiai 2llkedő:

A micsodám? Utálom Orbánt mint a sz.rt. De ha nem rá utaltál, akkor kíváncsi lennék hogy kire.

A cikkben pedig nem magyar jobbolaliak-at írt a szerző, hanem csak jobboldaliakat.

De ettől függetlenül a magyar baloldal is mond erőszakos dolgokat.

Hogy a Fidesz mit mond az meg kit érdekel. Pont olyan mint az MSZP. Én nem látok különbséget köztük. Meg nem is érdekelnek.

2llkedő 2014.02.12. 07:25:17

@Tblog: "A cikkben pedig nem magyar jobbolaliak-at"

Melyik cikkben?

"Hogy a Fidesz mit mond az meg kit érdekel."

Pedig kéne, hogy érdekeljen, mivel ők vannak hatalmon, és valszeg ők is maradnak.

Tblog 2014.02.12. 07:30:38

"ők vannak hatalmon, és valszeg ők is maradnak."

Az elég baj. Ha maradnak, akkor a következő 4 évre nem sok jót jósolok Magyarországnak. :-(

2llkedő 2014.02.12. 07:35:06

@Tblog: Nekünk Mohács kell!!!!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.12. 11:15:41

@Tblog: ha ők maradnak, mindenképpen jobb lesz mintha a kúrcsányék őrjöngenének megint

Tblog 2014.02.12. 11:59:43

@enpera: Egy kutya.

Mindketten jól odavágtak az országnak. 4 év alatt 3500 milliárddal növelték az államadósságot. Szép teljesítmény ahhoz képest hogy közben még a nyugdíjalapot is odaadták az IMF-nek, vagy a világbanknak vagy a fene se tudja már hogy kinek, a lényeg hogy már az sincs meg.

liebend 2014.02.12. 13:04:48

@félázsiai 2llkedő: a baloldali csőcselék egyelőre valóban nem gyújtogatott, mert már a gyülekezéskultúrájukat is eleve visszanyesték a Kádár-kori szocializációjukban, vagyis ők fogadták el elsőkézből és leginkább, hogy "tüntetni fasiszta dolog", 56 miatt. Lásd még később: "fúj, utcára viszi a politikát" címszó alatt. Attól még van baloldali csőcselék.

2llkedő 2014.02.12. 13:34:03

@liebend: "Attól még van baloldali csőcselék."

És mit csinál az a baloldali csőcselék?

liebend 2014.02.12. 14:30:46

Ha netán lemerészkedik a térre, Viktor fejeket rugdos. Amúgy beszélgess emberekkel, mindenféle csoportból. Arra fogsz rájönni, hogy a baloldal alapját, "gerincét?" egy jó erős kispolgári réteg adja (nem a maroknyi "gőgös" európér entellektüel), az a réteg, akinek jár(na) mindig minden, cigány és zsidógyűlölő csakúgy, mint jobbikos társai (néha át is szavaznak), gyökereiben elproletárosodott, a szavak szintjén és érzelmeiben szélsőségesen elitellenes és erőszakos, anyagilag és kulturálisan szegény, inkoherens, inkonzisztens és csak részleteiben tiszta tárgyi tudással bír, alapvetően vesztese az elmúlt évtizedeknek. Van ilyen a jobboldalon is bőven, tudom, de alapvetően a baloldalinak a sajátja volt ez a tömeg. Viktor azután célzott be egy részt, mikor rájött 2002-ben, hogy a mozgósítható, elkötelezett nemzeti, középosztálybeli szavazói csak egy millióan vannak, ami legtöbbször kevés a kormányzáshoz, akkor nyitott a populista, baloldali politikára is. Amit becsülök benne, hogy a nemzeti ügyeket is vitte. A jobbik pedig akkor vitt ebből a táborból, amikor megbukott a Horn-féle módszer és áthidalhatatlan szakadék tátongott a prolik és a milliárdosok baloldalában. De a java tántoríthatatlanul baloldali: ők a baloldali csőcselék. egy marék segélyért az anyjukat is...

2llkedő 2014.02.12. 16:06:49

@liebend: Érdekes, Márai másként látta. Ő éppen a nemzeti keresztény jobboldalról írta azt, amit leírtál:

Márai Sándor:
"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a 'jobboldaliság' címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint 'keresztény magyar ember', előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert 'keresztény magyar úriember', joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem 'keresztény magyar' vagy 'úriember', tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti' világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. (...) Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet."

Tallono 2014.02.12. 16:38:12

@Fedor: Kis érdekesség arról a bizonyos 6 millióról... :

www.youtube.com/watch?v=HX79E3B0_I4#t=350

Még egy a számos bizonyítékom közül, hogy egy propagandasztikus biznisz-mítosz kiagyalóinak a szekerét tolod, hadd gratuláljak hozzá!

liebend 2014.02.12. 16:49:51

@félázsiai 2llkedő: Márai 60-70 esztendővel ezelőtt írta e kritikus sorokat, joggal. Aztán történt egy s más. Például egy egész társadalom paternalista elprolisítása, amitől sokan védtelenek voltak kultúrájukban. Amely a populista radikalizmusra jobb és baloldalon egyaránt fogékony. "Hát olyan sok ma a jó szakember?"- szólhatnánk a klasszikussal: a kisnyilasokból lettek a legjobb kommunista ÁVÓ-sok. Érdekes, hogy Márait - persze nehéz ma betagozni és mindenki le akarja nyúlni - de inkább nemzeti-konzervatívnak lehetne nevezni mai fogalmak szerint. Valószínűleg a harmincas évektől erősödő jobboldali radikálisokra gondolt (nem feltétlenül nyilasokra), akik között volt deklasszált dzsentri, kispolgári elem, és sok keresztény középosztálybeli is.

2llkedő 2014.02.12. 17:32:33

@liebend: Amit Márai leírt, az éppen a jelenleg hatalmon lévő nemzet keresztényekre illik.

liebend 2014.02.12. 17:40:21

@félázsiai 2llkedő: Hát, persze, mindjárt gondoltam. Balassi meg a vár portáján dolgozó jegypénztárosra gondolt, miközben a végvári vitézekről írt.

2llkedő 2014.02.12. 17:50:21

@liebend: Nem azt mondtam, hogy a fideszről írt, hanem fordítva. A fidesz olyan, mint amiről Márai írt. Nemzeti keresztény.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.12. 18:19:42

@♔bаtyu♔:

Ha tutira bevonulnak másnap, akkor a nyilasokra szavazok magam is.

liebend 2014.02.12. 18:36:25

@félázsiai 2llkedő: az a nemzeti keresztény nem feltétlenül az a nemzeti keresztény. Márcsak az eltelt idő és a közbeeső erőszakos elitcsere okán is. De ha ettől függetlenül találónak tartod, oké. Én nem.

2llkedő 2014.02.12. 18:50:24

@liebend: A maiak is Nemzetiek, mint akikről Márai is írt, és keresztényeknek nevezik magukat, bár semmi közük a keresztényi szellemhez. Márai csak a szocialistát hagyta ki. Úgy, mint Nemzeti szocialista.

"""mert 'keresztény magyar úriember', joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem 'keresztény magyar' s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. """

Annyiban igazad van, hogy nem Galyatetői nyaralást vár.

""""és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül.""""

Ehhez nem szükséges semmit hozzáfűzni.

Akkor mi is változott?

2llkedő 2014.02.12. 18:51:32

@liebend: "a közbeeső erőszakos elitcsere okán is"

"""Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti' világot,"""
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0