Tüntetés az emberiesség mellett
2015. szeptember 01. írta: Fedor

Tüntetés az emberiesség mellett

keleti.jpegIzlandon civil mozgalom indult azért, hogy fogadjanak be több menekültet. A kezdeményezéshez több, mint tízezren csatlakoztak, vállalva, hogy akár a saját otthonukba is elszállásoljanak egy-két embert. 

Németországban a kormány bejelentette, hogy a szíriai polgárháború menekültjeit minden korlátozás nélkül befogadja, az egyszerű emberek meg tapssal és ünnepléssel fogadják őket, és jótékonysági fesztivált rendeznek számukra.

Ausztriában tegnap húszezres szimpátiatüntetés volt a menekültek mellett, a magyar rendszámú kamionban szörnyethalt 71 szerencsétlen emlékére celebrált gyászmisén pedig szinte a teljes osztrák kormány részt vett.

És akkor itt vagyunk mi, egyetlen országként, amely deklaráltan nem kíván részt venni az összuniós szolidaritásban; amely a helyzet kezelésére kapott uniós pénzeket a menekültek elleni uszításra és egy teljesen hatástalan, viszont rettentő szimbolikájú vasfüggönyre költi; és amely civil önkéntesekre hagyja a legelemibb feladatait is, amikor meg közbeszólnak, akkor csak káoszt okoznak az össze-vissza intézkedésekkel (mint az utóbbi napokban a pályaudvarokon).

A kormányzati megnyilatkozások a Jobbikal futnak versenyt abban, hogy ki tudja jobban démonizálni a menekülteket, teljesen elnyomva más hangokat, pl. ha egy ellenzéki párt egy demokrata megközelítű részletes szakpolitikai javaslattal áll elő a témában. Rogán mai riogatása az európai kalifátussal csak azért nem veszi át vezetést ebben a versenyben, mert Vonáék azon követelését, miszerint lőjenek a határon a menekültekre, igen nehéz überelni.

De azért a kormány újra- és újra megpróbálkozik vele, a legújabb törvényjavaslataival pedig sikerrel is járt.

Nem részletezem, elolvasható itt, egyszerűen elképesztő, hogy milyen jogosítványokat adnának a legalapvetőbb emberi jogokat semmibe véve a rendőrségnek és a katonaságnak a menekülthelyzetre hivatkozva. Csak egyet kiemelve: Akár bíró engedély nélkül nélkül is tarthatnak házkutatást bárkinél, hátha menekülteteket rejtegetnek. Tiszta GESTAPO. És akkor még a menekültek kriminalizálása szóba se került (Az a cél, hogy ne kelljen rájuk költeni, de börtönbe dugnák őket, ami még drágább és tovább tart?). Ugyanazt csinálják, mint pár éve a hajléktalanokkal, csak durvábban.

Ez ellen kívánnak jópáran tiltakozni szerda este 7-kor a Nyugati pályaudvarnál:

Fellszólítjuk a magyar kormány tagjait

1. a félelemgerjesztő, valódi, hosszútávú megoldást nem nyújtó látszatintézkedések megszüntetésére;
2. bárminemű embercsoport démonizálásának beszüntetésére;
3. a szabad véleménynyilvánításhoz, a szabadsághoz, az egyéni boldogulához való alapvető emberi jogok tiszteletben tartására és védelmére;
4. az európai integrációs politikában való aktív nemzetközi szerepvállalásra.

Magyarország jelenleg egy nemzetközi szinten már 1945-ben megbukott állami retorikát folytat. Embercsoportokat démonizálva zárt táborokat hoz létre, a katonaságot pedig a lakosság érdekére hivatkozva félelemkeltésre használja fel.

Számos ponton jeleztük az állami szerepvállalás elmaradását. A jelenlegi helyzet egyik legfőbb oka a manipulatív problémagerjesztés és a valódi, hiányosságokat megszüntető intézkedések meg nem hozatala.

A nyári szünetben a helyzet a felelősök szabadságolása és a valódi problémamegoldás elmaradása miatt eszkalálódott. Az elsődleges felelős ebben nem a menedékkérő, nem a nemzetközi maffia, még csak nem is az iszlám állam, hanem az impotens magyar kormány és közigazgatás.

Tizedik hete kongatjuk a vészharangot. Párbeszéd helyett új, végrehajthatatlan, embertelen és jogsértő törvényeket kapunk. Az elhanyagolt, jogfosztott, többszáz fős csoportok hőzöngenek, halljuk a híradóban. Egészítsük ezt ki azzal, hogy mindeddig csak azért nem történt nagyobb baj, mert a magyar lakosság a saját zsebéből etette az állam helyett az ide érkezőket, a civilek pedig erejükön felül teljesítettek, hogy az elmebeteg, szervezetlen és következetlen közigazgatás naponta változó eljárása szerint szervezze meg a Magyarországon keresztülhaladók jogkövető utaztatását.

Az a párt, amely politikai kamaszkorát élve brillírozott a Páneurópai Piknik idején, érett fővel, kormánypárként pöffeszkedve emberségből, előrelátásból és felelősségvállalásból is megbukott. Ismét a mi vállunkon a felelőssége annak, hogy ne rántsanak egy egész országot magukkal.

Mindeddig csendben, a kérdésekre válaszolva végeztük munkánkat. Most eljött az ideje, hogy átvegyük a kezdeményezést. Szeptember 2-án, szerdán 19 órakor néma tüntetést tartunk a fenti pontok nyomatékosítása érdekében.

A tüntetés tervezett útvonala a Nyugati pályaudvar, Bajcsy-Zsilinszky út, Alkotmány utca, Széchényi tér lesz, időtartama várhatóan két óra.

Kérünk minden hozzánk csatlakozót, hogy a jogszabályok betartásával, csendben, rendbontás nélkül vegyen részt a demonstráción. Provokátorok és rendbontók jelenléte várható, ezért kérünk mindenkit, hogy higgadtságát a tüntetés alatt őrizze meg.

A demonstráción megjelenő valamennyi politikai párt és szervezet képviselőjét kérjük, hogy magánemberként csatlakozzon. Szerveződésünk továbbra is politikailag semleges és pártfüggetlen. Célunk az emberséges bánásmód és a szolidaritás alapértékké formálása.

Aki tud, csatlakozzon.

Holnap este hétkor tüntetés a Nyugatinál a kormány menekült-politikája és az ehhez kapcsolódó új törvényjavaslatok ellen. Részletek a posztban.

Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. szeptember 1.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr77750582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szegedi Attila2 2015.09.01. 21:08:14

A magyar emberek nem kiváncsiak rátok és a migránsaitokra,78 százalék elutasít titeket. !!! Ha holnap szétveritek Budapestet a migránsokkal,mert ez a cé,akkor, Fedor és társai a bíróság elött kell felejen ezért.Direkt most rendezitek,amikor többezer migráns örjöng a keletinél....ez a célotok ti senkiháziak,mert nincs elég támogatótok !! Idegenekkel akartok polgárháborút,ti hazaáruló senkik.Ti liberálisok egy gennes fekély vagytok Európa és a nemzet testén.!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.01. 22:35:51

@Szegedi Attila2: Polgárháború? Majd ha kialudtad a lázálmaidat, és még mindig kitartasz mellette, akkor nyomás, és jelents fel.

mortullus 2015.09.01. 23:25:23

@Fedor: Pedig igaza van. Ha sikerül a betolakodók ügyét elrendezni utána rögtön elő lesztek véve. Mindannyian! Az összes mingránssimogató idióta.

mortullus 2015.09.02. 00:27:15

Feljelentés? höhö :)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.02. 05:37:27

Ha ez így van, akkor mi a gond? Miért nem szállítja el az embereket Izland és Ausztria?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.02. 08:42:27

@mortullus: Ja, hogy gyilkolni akarsz? Kösz, hogy elismerted.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.02. 08:50:55

@Szegedi Attila2: Egyébként fel se tűnt tegnap, hogy mekkora hülyeséget beszélsz. A menekültek ugyanis a Keletinél tüntetnek (és nem őrjöngenek), csupán az érvényes jegyükkel szeretnének elmenni innen. A mai tüntetés viszont a Nyugatinál lesz. Ott meg tudod mi van? ez:

www.facebook.com/kotottsegeknelkulblog/photos/a.479238935516474.1073741825.114735465300158/868464093260621/?type=1

Ezt a fotót tegnap este lőttem ott.

A tüntetés amúgy békés lesz, várost szétverni csak a széljobbos csürhe szokott, szóval balhé itt max. akkor lesz, ha odajöttök ellentüntetni, és ti csináltok felfordulást, jó szokásotokhoz híven.

mortullus 2015.09.02. 09:37:49

@Fedor: Te vagy a legnagyobb libóbolsi idióta az egész magyar blogszférában.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.02. 09:53:02

@mortullus: Ezt most bóknak vettem :-) Nem mintha bolsi lennék, csak tudom, hogy mit jelent a ti szóhasználatokban.

2015.09.02. 10:51:58

@mortullus: Te meg ugy tunik verszomjas dog vagy aki asszonyokba, gyerekekbe lovetne.

2015.09.02. 10:56:17

@Szegedi Attila2: Az en nevemben legyszives ne frocsogj. Koszi. Menj ki a Keletihez es nezd meg mi van ott. Eleg messze van az orjongestol. Amugy ez is viszonyitas kerdese. Szerintem te orjongsz itt a neten es okadod ki magadbol a szanalmas, dilettans nyomorodat. Egyszerubb lenne venni 2 kilo szilvat es odaadni a menekulteknek. Nem birnad elviselni hogy mosolyognak rad es magyarul mondjak neked, hogy "köszönöm".

mortullus 2015.09.02. 11:11:23

@Kuoni pásztor: Nem, de az ilyen agyament idiótákba mint te, szívesen.

Nem zavar, hogy az ideözönlő betolakodók aránya kb. az mint a furgonban amiben megfulladtak azok a szerencsétlenek. (persze a németek hathatós közreműködésével.)

59 pasi a 71-ből. Kiszámolhatod.

2015.09.02. 11:18:00

@Fedor: Nagyon igazat adok neked. :)

fehérfarkas 2015.09.02. 15:52:48

@Fedor:

Az a bajuk, hogy a menekültek nem gyújtják fel a TV székházat miközben azt skandállják, hogy Gyurcsány takarodj. Ja meg a Parlament elé sem sátraznak le, hogy hónapokig oda pisiljenek és kakiljanak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.02. 17:09:19

@mortullus: Saját fotók ma, koradélután. Balhénak semmi nyoma. Pedig a napok óta tartó bizonytalanság miatt, meg hogy néha kiemelnek közülük embereket a rendőrök, és elvisznek, akár lehetne is.

DeMarco 2015.09.02. 18:44:52

Nem koptatom a számat újra, felesleges.

A konklúzió gyakorlatilag ugyanaz az az első pillanattól kezdve:

Rajta ültök a puskaporos hordón, de mi lesz, ha felrobban???

Ui.: Nem akarjátok áttenni a tüntizgetést péntek estére? Mert akkor bekészítem a pop-cornt...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.02. 22:28:34

@Szegedi Attila2: Szóval ott tartunk, hogy Budapest szétverése érdeklődés hiányában elmaradt, viszont hozzád hasonló vadbarom petárdát akart dobni a menekültekre:

index.hu/belfold/2015/08/31/menekultek_bevandorlok_krizis_percrol_percre/petardat_akart_dobni_egy_szkinhed_az_alvo_csaladokra_de_elkaptak_a_menekultek/

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.03. 10:06:15

@DeMarco: Egyébként meg tényleg nem értelek. Nem az a kérdés, hogy jöjjenek a menekültek, vagy ne: jönnek, és ez ellen a kerítés sem segít, mint ahogy előre el is mondtuk. Az a kérdés, hogy miképp kezeljük a kialakult helyzetet: emberi módon, úgy, hogy mind nekünk jó legyen, mind a menekülteknek, vagy ahogy a kormány kezeli, ezt is belpolitikai feszültségkeltésre, megosztásra felhasználva, antihumánus módon, ráadásul fű alatt olyan intézkedések meghozatalára, amely nagyot taszít minket a rendőrállam felé:

tasz.hu/gyulekezesi-jog/nyiltan-diktatorikus-torvenyeket-leptetne-eletbe-kormany

DeMarco 2015.09.03. 18:24:15

@Fedor: "vagy ahogy a kormány kezeli, ezt is belpolitikai feszültségkeltésre, megosztásra felhasználva, antihumánus módon"

Mondja ezt az, aki a menekülteket ki/felhasználva tüntizget a kormány ellen, hogy legalább egy kisebb vágókép összejöjjön, ha már saját szavazóbázissal nem rendelkeznek...
Meg hátha lesz vmi balhé és lehet mutogatni a nyugati médiának, h itt verik a négereket...

A tegnapi balhétok volt a megosztó (nem is kicsit) és antihumánus igazán. Szerencsétleneknek nincs elég bajuk, még a ballibák is belerángatnák őket egy belpolitikai afférba, amihez aztán végképp semmi közük...

Ráadásul über nagy tévedésben vagy:

index.hu/kulfold/2015/09/03/merkel_visszautasitotta_orban_kijelenteset/

Külön hangsúlyoznám a következőket: "nem Merkel kancellár jelentette be, hogy a szíreket mentesítenék a dublini megállapodásban előírt procedúrák alól. Ez egy félreértés volt, amely elterjedt a nemzetközi sajtóban."

Valóban az a kérdés, hogy hogyan kezeljük a feladatot. Úgy, ahogy ti szorgalmazzátok: mindenféle papír nélkül, korlátlanul, bárki, bármikor beléphet az ország területére, szabadon kószálhat és menjen ki merre lát, vagy úgy, ahogy az államnak viselkednie kell normális esetben: Szuverén államként ragaszkodva a határaihoz és a határátkelőkön papírokkal igazolt átkeléshez, mint mindenki más esetében, megfejelve azzal, hogy Schengeni határ lévén meg kell felelni több nemzetközi szerződésnek is, köztük a Dublininak.

Ismered te nagyon is jól az emberek véleményét. Még a visszafogottabbak is egy véleményen vannak, katonákat a határra... a kevésbé visszafogottabbak tovább is mennének.

Igazán kíváncsi lennék, hogy mégis milyen megoldással állsz elő a migránsok távol tartására és a schengeni határok védelmére...
A kormány igyekszik a verbális elrettentéssel élni, egyelőre megjósolhatóan kevés sikerrel. Amíg Szerbia és Montenegró homokba dugja a fejét és inkább gyorsan átszállítja őket az országon, addig nekünk súlyosabb kötelezettségeink vannak.

Nyilván vannak a könnyebbik utak, 1. Összeszedni őket a határnál és azonnal visszatoloncolni mindenkit a szerbekhez. 2. Vonatra fel és irány Hegyeshalom, bajlódjanak velük az osztrákok, meg csináljanak ők vágóképeket. Hegyeshalom lesz az újabb csalagút...

Ebben az esetben rögtön szerződésszegési eljárásokat indítanának ellenünk, de hát azokat úgy is egyfolytában indítanak mondvacsinált okok miatt, a pénzt is megvonták hónapok óta, ami év végére súlyos recesszióba is vihet minket, hát akkor meg nem mindegy? Bünti így is, úgy is lesz, de akkor legalább a migránsoktól megszabadulnánk...

Én amúgy sem vennék senkit leltárba, mert az lesz a vége, hogy szépen visszaküldözgetnek mindenkit ide... regisztrálgassák csak őket a németek, úgy is oda mennek...

Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy szigorításra lesz szükség. Hogy éppen a kormány által vázolt módon-e az vitatható ugyan, de szigorítani szükséges lesz.

Mondjuk az igen vicces, hogy a fő ballib ideológista érezte úgy, hogy meg kell szólalnia, biztosan nosztalgiázott a cenzúrázás miatt... azok voltak a szép idők...neki...

Szóval halljuk a remek terveidet, hogy is képzeled megoldani a válságot?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.03. 21:53:12

@DeMarco: "Úgy, ahogy ti szorgalmazzátok: mindenféle papír nélkül, korlátlanul, bárki, bármikor beléphet az ország területére, szabadon kószálhat és menjen ki merre lát"

Látod ez itt a gond, szokás szerint: a saját képzeteid tulajdonítod nekem, aztán meg azzal vitatkozol. Két dolog van: egyrészt, hogy bánjanak humánusan az emberekkel, mert Európa szégyene, ami itt most történik (teljesen jellemző, hogy belinkelsz egy cikket, de csak azt az egy mondatod idézed, amiről úgy gondolod, hogy téged támaszt alá, a többit, ami Orbán permanens lebaszásáról és helyretevéséről szól, nem). Szó sincs arról, hogy ne legyenek regisztrálva. Persze, hogy kell. De ez nem zárja ki, hogy emberként kezeljék azokat a szerencsétleneket. Ha nem az értelmetlen kerítésre meg a gyűlöletkampányra költötték volna a mi és az EU pénzét, hanem időben felkészültek volna a déli határon regisztrációs pontokkal és menekülttáborokkal, sokkal gördülékenyebben menne ez az egész. Az meg már csak hab a a tortán, hogy erre hivatkozva megint csak szűkítenének a magyar állampolgárok jogain is.

Kidolgozott javaslat amúgy van belinkelve a posztba, juszt se másolom ide, keresd meg.

Arról mér nem is beszélve, hogy a menekültek segítem, nem felhasználom.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.04. 17:25:55

@DeMarco: Egyébként meg már most is van jogi megoldás a gyorsításra, csak a kormány nem akar élni vele:

hvg.hu/itthon/20150904_Megoldhato_lenne_a_menekulok_tovabbkuldes
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0