Hurokba akadva
2016. április 14. írta: Fedor

Hurokba akadva

hurok.png

Az ember játszik. És ha már játszik, akkor időnként nyer is. Én pl. két mozijegyet egy premier előtti előadásra, aminek nagyon örültem, két okból is. Egyrészt nagy rajongója vagyok az időutazásos, időkavarós sztoriknak, másrészt nagy drukkere vagyok a magyar filmeknek: ha már pénzt kell kiadni mozijegyre, szívesebben támogatok vele egy hazai alkotást, mint egy hollywoodi blockbustert, amely az én hozzájárulásom nélkül is többszörösen visszahozza az árát. 

Egyértelmű hát, hogy rögtön lecsaptam annak a lehetőségére, hogy az elsők között nézhessem meg rajongásom két tárgyának majdnem első közös metszetét, Madarász Isti Hurok című thrillerét (csak azért nem ez az első, mert mint megtudtam, Szíriusz címen már 1942-ben(!) elkészült az első időutazós magyar film, egy klasszik, Wells-féle időgépes sztori, nem mással, mint Karády Katalinnal a főszerepben). 

Szerencsére nem kellett csalódnom. Sőt.

Adott egy egy fiatal pár (a fiú jó hírű orvos lecsúszott gyereke, a lány gyógyult narkós), akik drogfutároskodással keresik meg a bagettre valót, és éppen arra készülnek, hogy a főnök áruját lenyúlva külföldön új életet kezdjenek, amikor kiderül, hogy a lány terhes, és emiatt átértékelve a dolgokat, a veszélyes balhé helyett inkább a rendőrséghez fordulva zárná le életének ezt a szakaszát. Persze ez a fiúnak nem tetszik, össze is vesznek ezen. Ez eddig nem hangzik túl izgalmasan, mondhatnánk, ha ezen a ponton nem venne szürreális fordulatot a történet.

Vannak olyan filmek (legjobb példa talán a Hatodik érzék), amelyeknek a végén van egy olyan hatalmas csavar, amely egy csomó korábbi jelenetet átértelmez, és amikor újra megnézed (mert muszáj újranézned, nem bírod ki), akkor végig azt mondogatod magadban, hogy "basszus, hogy nem esett ez le nekem elsőre!" Na a Hurokban a spéci szerkezetű sztori révén ezt az érzést már a film nézése közben is átéled. Nem is egyszer. És a végén úgy állsz fel, hogy igen, ezt meg kell nézni újra, hogy még több finomságot fedezhess fel benne.

Az egyetlen zavaró tényező számomra a központi szerepet játszó videókazetta volt: némileg anakronisztikusan hat ez az adathordozó már 2016-ban. Persze ez részben annak köszönhető, hogy a forgatókönyv már közel tíz éve készen van, csak a magyar filmgyártás malmai kissé lassan őrölnek, meg talán annak is, hogy a filmben többször feltűnő, a történetet jelképező möbius szalag rokonítható a mágnesszalaggal, és emiatt nem akart Madarász modernizálni.

Persze nem lehet állítani, hogy a világ filmművészetét alapból megújító alkotásról van szó. Vannak nemzetközi előképei, előttük amúgy a rendező tiszteleg is pár easter egg-gel, amelyeket elrejtett a filmben (BTF és LPR kezdetű rendszámok, úgyis mint Back To the Future és Looper, többek között), de mindenképp egy tisztességesen megcsinált, izgalmas, néhol agyat tornásztató, néhol profin látványos moziról beszélünk, ahol még a színészekre se lehet panasz (Anger Zsolt A nyomozó óta az egyik kedvencem, de Száraz Dénes és Martinovics Dorina is hozza a kötelezőt).

Ez a film nem csak ahhoz képest jó, hogy magyar, de hozza azt is, amit pl. az Aranyélet sorozatfronton: simán, minden jelző nélkül jó.

Nézős. Minimum egyszer.

Utóirat: A tegnapi vetítésen a rendező is jelen volt, és mivel mi voltunk az első, nem szakmai közönsége a filmnek, készített is egy szelfit velünk, a nézőkkel a háttérben. Ha esetleg ezt kirakja valahova, keressetek meg a képen :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr448604456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0