Orbánék fantáziája határtalan, ha a Kedves Vezető két kedvenc foglalatosságát, a sportot és a pénzlenyúlást kell összeházasítani. Ha már az olimpia nem jött össze, akkor kihasználnak minden más alkalmat, ami szembejön. Mai hír a 444-en:
A minden nap pár százmillióval dráguló vizes vb után újabb csatornát talált a kormány a közpénz csatornán történő lefolyatására: a 2019-es Európai Makkabi Játékokra a konzervatív, drágulás előtti tervek szerint harmincmilliárdot költenek.
Hát van egy rossz hírem: ez már most is 15-szörös drágulás az eredeti tervekhez képest. Itt van ugyanis egy kétéves hír az Indexről:
A zsidó olimpiaként is ismert Maccabi Játékok európai változatának Budapest lenne a házigazdája – jelentette be Lázár János a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint kétmilliárd forintból megszervezhető lenne a rendezvény, amelyet idén Berlinben tartottak. A XV. Európai Maccabi Játékok (EMG) 2019-ben lesz.
Szépen nézünk majd ki, ha a hátralévő két évben is tartják ezt a drágulási ütemet.
Érdekes lesz nézni egyébként a zavart az antiszemitizmusra sokszor fogékony jobbos fejekben: most akkor szeressük ezt, vagy sem? A kormány csinálja, tehát meg kell védeni. Na de a zsidókat?
Az első reakció persze borítékolható volt, már szembe is jött kommentben: ez ellen persze nem fog tiltakozni a hazátlan ellenzék, merthogy tudjuk miért.
Na, csak hogy még nagyobb legyen a zavar a kormánypárti fejekben, bizony de, tiltakoznak, mert vannak elvek is (bár valószínűleg a kormánypártiak számára ez már ismeretlen fogalom).
Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke felháborítónak tartja, hogy a Fidesz-kormány 30 milliárd forintot akar költeni a 2019-es Európai Makkabi Játékokhoz szükséges sportlétesítmények kiépítésére. Az Együtt budapesti elnöke szerint a játékokat a már létező sportlétesítményekben kell megtartani, így a 30 milliárd forintot a 3-as metró felújítására lehet fordítani.
Na, hát jó gondolkodást azon, hogy ezt most hogy. Azoknak menni fog, akiknek még nem falta fel az agyát teljesen az orosz típusú propaganda.