A Jobbik az új SZDSZ
2009. június 25. írta: Fedor

A Jobbik az új SZDSZ

Ha te voltál valaha az ügyeletes botrányhős, de már rég elfeledett mindenki, viszont minden vágyad visszakerülni a rivaldafénybe (és nem vagy nő, hogy ehhez elég elég legyen egy-két villantás), nem tehetsz mást, mint hogy valami nagyon provokatívat teszel, vagy mondasz. Kormányfőnek felkért bankárok képének dávidcsillaggal keretezése a saját újság címlapján? Ez ma már alig viszi át az ingerküszüböt, tehát ennél is nagyobb követ kell az állóvízbe dobnod. Csak arra kéne vigyázni, hogy ne válj még nevetségesebbé, ha a kicsobbanó víz csak téged áztat el teljesen.

Csurkának ez most nem sikerült.

Pista bácsi öreg antiszemita már, de hát a pártjának helyét átvette a Jobbik, a Magyar Fórumét meg a kuruc.info, és mindkettő jobban passzol a XXI. század kihívásaihoz, érthető hát, ha egy kissé ideges rájuk, pláne mivel a szárnya alatt nevelődtek (azért ne feledjük, hogy sok jobbikos, pl. Novák Előd a MIÉP ifjúsági tagozatában kezdte a karrierjét).

Mivel lehetne a legjobban elásni őket? - tette fel a kérdést, de hát szegény csak egy választ ismer erre a problémára (kiemelések tőlem):

Lehet, hogy mindegyik MSZP-tag, sőt mindegyik MSZP-vezető sem tudja még, de a pártot és a kormányt irányító háttérhatalom, a jelenlévő Moszad és bankárirányítók már mindenképp tudják, hogy pártként nem kerülhetnek vissza, s nem lesznek soha többé ebben a minőségükben váltópárt.
Nem lehet előre menekülni, lefelé kell menekülni.
A lefelé menekülés eszköze a Jobbik. Ez látszólag jobboldali szélsőséges párt, valójában egy új SZDSZ, zsidó párt, még akkor is, ha tagsága nagy többségéről ez nem szembetűnő. A vezetői azok és ugyanúgy a bomlasztást, a magyarellenességet szolgálják, mint az SZDSZ. Csak Demszky hiányzik belőle, de majd megérkezik bele, ha kell.

Baló Györgyné  Morvai Krisztina, aki először észrevette a palesztin asszonyok kiszolgáltatottságát és szót emelt értük az ENSZ-ben, most észrevette a borsodi magyar falvak cigányoknak való kiszolgáltatottságát és feltette az életét Vona Gábor szefárd zsidóval együtt a magyarság cigánybűnözés alóli felszabadítására.

Aki ma nem veszi észre, hogy ez a magyar, zsidó, orosz titkosszolgálati együttműködéssel létrehozott párt ugyanaz a veszély a magyar életre, mint ami az SZDSZ volt, az nagyot vét.

Ja, és közben egy párszor jó mélyen benyal a FIDESZ-nek.

Pista bácsi, én készséggel elhiszem, hogy ez mind igaz. Ha maga mondja... :-) Viszont akkor ezesetben meg kell állapítanom, hogy a MIÉP, magával az élen a MOSZAD előretolt helyőrsége, és bizony működése arra irányult egy időben, hogy gördülékenyebbé tegye a régi SZDSZ lecserélését az újra.

Mert hát melyik párt is indult 2006-ban a választásokon a Jobbikkal szoros szövetségben?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr221208214

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ficere Ödön hírei 2009.06.26. 13:59:55

Nemzeti fénymásoldaGondolt már azokra, akik nem tudnak internetezni? Így kezdődik a Jobbik aktuális hírlevelének beharangozó írása. Amikor ezt a mondatot elolvastam, egy pillanatra megdöbbentem és lelkifurdalásom támadt. Valóban! Sok mindenkire gondolok ú…

Trackback: Csucsu - REFLUX 2009.06.25. 20:09:54

A vihar kapujában"Hogy állunk a csodafegyverekkel?""Jönnek. Jönnek."(A tizedes meg a többiek, 1944/45 telén)Szakad a barna eső, és a pályaudvar restijében hárman sakkoznak magukban.Reform vagy halálNem értem. Egyszerűen nem értem. Felt…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.25. 18:03:36

hogy kell trekkbekkelni Fedor? meg tuddod nekem mondani?

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.06.25. 20:09:16

P. Kaszab Sebő ferences szerzetes, az Ötvanhatosok Világszövetsége New York-i Irodájának vezetője (összegyűjtött verseit Krisztus teste címmel 1988-ban adta ki Buenos Airesben) is hasonló következtetésre jutott másfél-két hete.

DeMarco 2009.06.26. 00:42:38

Fedor: Pista bácsi nem érdekel, de neked gyűjtöttem pár érdekes linket, hátha átfutott rajta a szemed:

index.hu/belfold/2009/06/25/leszakado_szdsz-eseket_probal_elszipkazni_az_mdf/
index.hu/kulfold/2009/06/25/francia_diplomatat_vert_egy_izraeli_rendor/
index.hu/bulvar/2009/06/24/tatarszentgyorgyi_gyujtogatas_gyanusitott_lett_a_tulajdonos/

Bár tudom, hogy ezek nem illenek bele a világképedbe, de a tények nagyon makacsok tudnak lenni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.26. 10:31:48

@DeMarco: Mondom én, hogy csak fekete-fehérben tudsz gondolkodni, és épp ezért másról is ezt feltételezed, ezért gondolsz ilyen furákat arról, hogy mi fér bele az én világképembe, és mi nem.

Hol írtam azt, hogy minden zsidó és cigány szent és tökéletes? Köztük is ugyanúgy vannak okosok és hülyék, agresszívak és békések, bűnözők és becsületesek, mint máshol.

Az MDF-SZDSZ-es hír felhozatalát meg nem is értem. Mi nem fér abból bele a világképembe?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.26. 11:32:54

@Fedor: kösz, elolvastam a ímélt.
viszont Csurka nem tartja magát antiszemitának, tény hogy retorikája annak tűnik, de érdemes lenne erről őt magát is megkérdezni. divat ebben az országban teljesen lenézni, és hülyének nézni Csurkát, de nagyon okos ötletei is szoktak lenni, a jósolási képessége pedig olyan hatékony, hogy felvetül az a pletyka igazságának valóbbszínűsége, hogy CSurka kém. nem híszem én ezt, de olyan pontosan megmondta h gyurcsánynak bajnai lesz az utódja már több éve, h érdemes azért nem kizárni. egyébként úgy szól amondás: "aki nagyon hangosan zsidózik, az ügynök".
tény, hogy Antallnak okosabb lett volna Csurkára hallgatni, és/vagy forradalmat csinálni. nem itt tartanánk

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.26. 11:41:12

na ez jópofa volt, ezek nem a legokosabb gondolatai Csurkának.
tény h Vona hasonlít egy zsidóra, de azért lehet hogy ez az átkozás visszaszáll a MIÉPre, hiszen ha a jobbik lehet zsidópárt, miért ne lehetne az is a miép?

azért mi a tettek után ítéljünk majd, ez mindig hatékonyabb. a szavak azt mutatják, hogy a jobbik job, ő bezsél arról, hogy ki vgyunk szolgáltatva az eunak, a fidesz nem beszélt róla sose nagyon, amiép meg nem tudom, az állandó zsidózássukkal a beszédekben végképp nem tudnak felemelkedni. nem hinném h ezek után, majd pont a jobbik lenne az áruló.
csurka sértődöttsége beszél ebből, azt hiszem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.26. 11:42:58

@Fedor: a cigányok között azért több a buta, és agresszív, ezt azért ne tagadjuk

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.26. 12:20:56

@tesz-vesz: Hát a Gandhi gimnázium továbbtanulási mutatói nem éppen a te tévképzetedet támasztják alá...

Statisztikailag bizonyított tény, hogy minden népcsoportban kb. ugyanakkora az intelligensek és a visszamaradottak aránya. A különbség a körülményekben van, azoktól függ, hogy mit tudnak ebből kihozni. Ha esélye sincs arra, hogy középiskolába jusson, mert már kisiskolásként kisegítő osztályba rakják, ha hülye, ha nem, akkor persze, hogy műveletlen marad, és ez öröklődik tovább, ha majd ő is családot alapít.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0