Megasztár jóslatok
2010. augusztus 23. írta: Fedor

Megasztár jóslatok

A nyári szünet után szombaton újraindult a Megasztár ötödik évada, és ennek kapcsán úgy döntöttem, hogy jóslásra adom a fejem. Van ugyanis egy (elismerem, teljesen légből kapott) elméletem ezügyben.

Ahhoz, hogy elmagyarázzam, mire alapozom bátor, de cserébe teljesen komolytalan jövőbelátásomat, előbb végig kell venni az eddigi évadokat az én szemüvegemen keresztül.

Az első volt a berobbanás, amihez még az RTL is egész oldalas hirdetésben gratulált anno. Tóth Vera, Oláh Ibolya: a mai napig tartják a színvonalat, ráadásul élő példaként szolgáltak arra, hogy nem csak szőke, hosszúcombú Barbie babák tudnak érvényesülni, az igazi tehetség a mai világban is utat tud törni magának.

A második se volt rossz, de egy kis hullámvölgynek éreztem az első után, pláne mivel a döntősök (Caramel, Palcsó Tomi) zeneileg nem igazán álltak közel hozzám. Persze kedvenceim akkor is voltak Boogie és Torres Dani személyében, de ők sajnos korán kiestek.

A harmadik széria volt a csúcs. Amikor Rúzsa Magdi hangját meghallottam az elődöntőben, akkor csak annyit tudtam mondani, hogy kész, akár be is lehet fejezni a műsort, megvan a győztes. Ha mást nem fedeztek volna fel a show többéves történetében, akkor is már megérte volna, csak miatta. Pedig az évad nem csak miatta volt különleges. Valahogy sikerült egy nagyon jó, színvonalas csapatot összeszedni, és a Pierot-t váltó Novák zenei szerkesztőként és zsűritagként bátor, de nagyon jó döntés volt. Kísérleti jazz, szerb népdal és Quimby kertévés főműsoridőben? Ilyen se volt nagyon addig (és azóta se).

Annál nagyobb volt a zuhanás a hosszabb szünet után teljesen megújulva visszatérő negyedik évad esetében, ami nálam az "eddigi legrosszabb Megasztár" címet nyerte el, a győztesével együtt. Nyálas versenyzők, felforgatott szabályrendszer, új zsűri: egyik se jött be nekem 100%-osan. Bár lehet, hogy csak az én ízlésemmel van baj, hisz ez volt az eddigi legnézettebb évad.

Nos, akkor foglaljuk össze:

1. A páratlan számú Megasztár évadok jobbak voltak.

2. A páratlan számúakat lányok nyerték, a párosakat fiúk.

Tehát íme a jóslat:

1. Az ötödik Megasztár jó lesz, de legalább is jobb, mint az előző.

2. Lány lesz a győztes.

Persze ez csak játék, senki ne kössön erre hivatkozva komoly fogadásokat, mert nem vállalok érte felelősséget :-)

A jóslat első része ugye elég ízlésfüggő: ami nekem tetszik, az nem biztos, hogy másnak is kedvence lesz, és viszont. Ráadásul ugye a sikerességnek több ismérve is van: attól, hogy esetleg a színvonal jó lesz, még lehet, hogy a nézettség miatt bukásnak fogja elkönyvelni a tévétörténelem, hisz jövő héttől ott a sötét, de veszélyes versenytársnak tűnő ló, az X-faktor, ami azért csavarhat egyet a dolgok állásán.

A második jóslat viszont elég konkrét, számon kérhető. Így hát azt mondom, térjünk vissza erre karácsonykor, hisz akkor lesz a döntő. Addig meg lesz majd egy kis plusz izgulni valóm :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr272241210

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megafaktor - csatornák harca 2010.08.24. 10:11:48

"Hát inkább x-faktor, mint 5.-re a megasztár, ami annyi sz.rt adott már az országnak!""...kérdés, hogy a magyar nézők kíváncsiak-e a szórakoztatóipar mocskos küzdelmeire, vagy inkább csak könnyes dalokat akarnak hallgatni a semmiből, a c...

Trackback: Meztelen megasztárok 2010.08.23. 14:45:18

Szombaton este újra Megasztár. Mivel is emlékezhetnénk meg erről méltóbban, mint néhány aktfotóval az egykor itt feltűnt tehetségekről. A végén bónusz zsűrielnök! Felvezetésképpen rögtön az aduász, az első három széria női műsorvezetője: Görög Zita &n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mychael 2010.08.23. 15:11:53

A negyedik szériához hozzátenném, hogy ott a TV2 elk*rta, mikor elküldték Tabánit, mert egy évvel később az RTL sztárja lett.

vault_dweller 2010.08.23. 16:14:32

Bájos ez a post. :)

Ezek a tehetségkutatók minden hibájukkal együtt szvsz a kábeltévék vállalhatóbb oldalát mutatják, szóval én is kíváncsian várom, bejönnek-e a jóslataid.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.08.23. 17:01:18

@mychael: Szerintem meg semmi szüksége nem volt a tv2-nek egy olyan karakterre, amilyet az RTL TI-nal eljátszatott.

Óriási kontrasztot alkotott volna a többiekkel.

TI illett azok közzé, akikkel az RTL-en versenyzett.
De nem illett a mega4-be.

És itt most nem az énekhangokról van szó.

Hien, Tóth Lüszi vagy Fekete Dávid, stb. meg az RTL műsorából lógott volna ki.

Szerintem.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.08.23. 19:33:54

ilyen zsurivel nehez lesz jot csinalni

SandWitch 2010.08.23. 19:41:00

Az 5. Megasztár jó lesz és Petruska András nyeri!!!
www.youtube.com/watch?v=JTkVsocql60&feature=related

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.23. 19:54:06

Határon túli magyar lesz.
Nem vajdasági és nem amerikás.
Mert az már volt.

Barna László · http://www.creacommedia.hu 2010.08.23. 19:54:36

Ezeknek a licencelt műsoroknak ún. bibliája van.
Milyen karakterű, családi és anyagi hátterű embereket kell beválogatni, magyarul le van profilozva.
Ezek után ne beszéljünk tehetség kutatásról, illetve versenyről

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.23. 19:57:30

@Barna László: A licenszelt műsoroknak az van. Csakhogy ez nem az. Amire te gondolsz, az az X-Faktor.

Bogyó 2 2010.08.23. 20:18:00

Milyen érdekes, Fedor, hogy sok írásoddal nem értek egyet, ezek elsősorban politikaiak. Nekem túl egyoldalúak, de hagyjuk. Ezzel a Megasztár-értékeléseddel, ami az elmúlt szériákat illeti tökéletesen, talán minden szavával tudok azonosulni. Szerintem is Magdi a csúcs, de mellette jó pillanatokat szerzett Szabó Eszti, Varga Feri, Kontor, Póka Angéla stb. Hiába jósolták, hogy napi sztárok, a mai napig ismerjük Tóth Verát, Oláh Ibolyát, Gáspár Lacit, 6 év után is. A második széria tényleg gyengébb volt, de a 4. botrányosan, szinte paródiája lett az eddigieknek. Hiába volt néhány jó dolog ott is.
Hogy az ötödik milyen lesz? Tényleg lány következne, de a fene tudja. Ne tápláljuk az összeesküvés-elméleteket.
Kérdés, hogy tanultak-e a 4. hibáiból, mert még embert nem hallottam azt mondani, a 4. volt a legjobb. Egyelőre a hírek szerint, s a verseny élesedése miatt, a rossz oldala erősödik, szóval én nem vagyok túl optimista, de ha jó az emberanyag, jól is elsülhet. Tényleg az a kérdés, hogy mennyire nézik le a nézőket, s ezért mennyire fogják a gagyi részét erőltetni a dolognak. Ha a 4. volt a legnézettebb, akkor az nagy baj, akkor tényleg nem érdemlünk jobbat, s a posványt kapjuk.

Bogyó 2 2010.08.23. 20:20:30

@Barna László: Ennek ellenére, azért van tehetség-kutató jellege. Ezt a fajta szempontrendszert, amit említesz, érvényesülni én a 4 résznél érzékeltem. De azért tehetségek feldobására van esély. Legfeljebb kevésbé vált fontossá mint az elején.

silverwol 2010.08.23. 20:45:45

A korábbi évadok értékelésével egyetértek, bár nekem Tóth V. stílusa nem jött be, Palcsó T.-é viszont nagyon.

A 4. olyan volt, mint a 4. Alien film. A rossznál is sokkal rosszabb.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.08.23. 21:34:55

1. Nem nézem ezt a műsort, és továbbra se fogom nézni.

2. Szerintem azért tartottak ekkora szünetet a válogató és a tényleges verseny között, mert a TV2-nél már akkor tudták, hogy az RTL Klubra jön az X-Factor. Ezért megvárták vele a konkurenciát, hogy összemérjék az erejüket.
De hogy melyik kerül ki végül jobban: a bejáratott régi vagy az agyonhype-olt új, nem mernék jóslatba bocsátkozni.

3. A Megasztár 5. évadjának már van egy győztese:
www.youtube.com/watch?v=gX-Jjl_8dvA

soproni1 2010.08.23. 21:46:00

Már meghívták a győztest ? Mert tehetség válogató műsorban ez megszokott .
Ez az öreg bácsis megalázás sok mindenre fényt derített.

DeMarco 2010.08.23. 22:18:11

@Fedor: Bármily furcsa nagyjából egyetértünk, annak ellenére, h egyértelműen különbözik a zenei ízlésünk (is).
Anno az első pillanatban megjósoltam Tóth Vera és Rúzsa Magdi győzelmét, miattuk valóban megérte a műsor. Igazából eltaláltam a 4. borzalom nyertesét is, csak más szempontok alapján... Ez utóbbit szinte nem is láttam, nem volt kiért nézni. Persze ez szubjektív vélemény. A 2. kakukktojás, ott mintha másnak drukkoltam volna.
Sajnos a bulvárnevekben nagyon rossz vagyok, szinte rögtön elfelejtem őket, ez a húgom reszortja...

yippibox · http://yippibox.com 2010.08.23. 23:03:47

Szubjektív:Igen, én is Tóth Verára adtam a voksom anno és egyet kell értenem azzal is, hogy a 4. széria borzasztó volt. A Király Linda - Király Viktor páros hát...
A lényeg, hogy kíváncsian várom az újat. :)

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2010.08.23. 23:31:45

Hát kíváncsi leszek ki fog egyáltalán bejutni, a győzelem már más tészta lesz. :)

gitáros 2010.08.24. 02:39:21

@Barna László:
"Biblia" ide vagy oda, kifejezetten tehetségtelent nem nagyon találsz a beválogatottak között... Lehet utálni pl. Király Viktor sokmindenért, de énekelni speciel tud. (Nekem Tóth Vera marhára nem jött be annak idején, mert hiába bánt kurva jól a hangjával, egyszerűen hamis volt, és a mai napig is az, sajnos.)

knomi 2010.08.24. 04:01:07

Lfszt mindenkinek, jó estét.
Ennek a sokadik szériának nem győztese, hanem vesztese lesz. Veszetese, mint Tóth Vera vagy az összes eddigi "győzes." Győztes.. akinek amúgy is gyenge egyéniségét még tovább rombolta egy teljesen előnyetelen, teszkós fellépésekre kötelező szerződés. Eddig bármeilyik nyertes jobban járt volna, ha a pannonia zenekarral kimegy hajóra vendéglátózni egy norvég kompra. Mit látunk..? Vera, Hogyishívnak Izé Karamell, Izé Laci? Szátrok? Dehogy is!
A megasztár nem sztárokat, hanem termékeket termel. Termékeket, amiket ideig-óráig lehet értékesíteni, aztán majd ha nem kell, mert jön a 6. széria, akkor lehet a kukába dobni. Maradnak a szánalmas falunapok gagyi playback előadásai Lolácska vag SP után.

Sztár péládul a Jagger, a Ringo meg a Presley, a többi mind csak utánozó majom. A megasztárosok pedig - saját akaratukon és hibájukon kívül - a majmolók majomjának legkisebb kis kurkászó szolgái. Ahelyett, hogy a saját dolgukat csinálnák, elverték a tehetségüket egy ilyen fosban. Csodálkozunk, hogy alkoholista, szomorú állatok lesznek mind?

Na mindegy... Aki a megától vagy a z iksztől várja karrierjének elindulását, az magára vessen.

Gyerekek, zenészek, énekesek figyelem! Meló nélkül nem lesztek sikeresek, önálló gondolat és tehetség nélkül bszhtjátok.

Én szóltam.

Knomi

Sergio1 2010.08.24. 05:19:18

@knomi:

Kedves Knomi!

Azért mert te egy tehetségtelen zenész vagy és botfülü azért a tehetséget nem kéne leszólnod.
Tóth Vera tehetséges és a családja a menedzsmentje.

Sergio1 2010.08.24. 05:25:46

@gitáros:

Kedves Gitáros!

Kinek a pap kinek a papné,én úgy gondolom Király Viktorban kevesebb tehetség szorult mint növérében.
Hallotad már énekelni Billy Jeant mert az értéklehetlen.
Csak azért nyert mert a Linda tesója.Most kiadott egy lemezt és megy a sűlyesztöbe de Vera hol lesz?
Az 5. széria után nem fogjuk tudni hogy ki az a Király nyál Viktor?

nestrot10 2010.08.24. 06:23:43

Inkább így kell kalkulálni az előző évek alapján: Magyar Paraszt jány,...Cigány fiú,...Határontúli Rusnya jány,....Zsidó fiú,...MOST MÁR JÖHETNE EGY TEHETSÉGES CSINOS jány

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.08.24. 07:16:36

@simonmondja.: Szerintem meg határon belüli.
Fedor, amikor ránéztem a képekre, az jutott eszembe, hogy minden nyertes kisebbség:
Vera túlsúlyos, Fecó ro... cigány, Magdi határon túli, a negyedik meg izé... nem is hallottam még róla.
Tehát most afromagyar lesz.
Vagy szemüveges...

Amúgy elnézést, hogy hozzászóltam, mert én egyet sem néztem belőle, csak a Társulat érte el a műfajból az ingerküszöbömet.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.24. 07:40:33

@vadász2:
Ha kisebbség, akkor siket lesz.
Fogyatékos még úgysem volt és a siketek nagyon előretörtek a két új parlamenti képviselőjükkel.

Egyébként én is bocs, hogy nem szakmailag...

jog-ász 2010.08.24. 07:51:07

nemcsoda hogy a 4.megasztárt sokan nézték, mert ott mentek le az rtl szinvonalára, tehát nőtt is a nézettség.
a korábbi megasztárok minőségben is vállalhatóbbak voltak mint egy kertévés müsor általában.
bár végignéztem az angol x factor előbbi két évadát neten, és szerintem nagyon szinvonalas a müsor, és a zsüri is, külsőre pedig komolynak tünik a müsor megjelnése a müsorvezető stb.

Bogyó 2 2010.08.24. 08:20:26

@knomi: Vannak részigazságok abban, amiket írsz, de Rúzsa Magdiról nem vagy túl jól tájékozott. Magdi évek őta nem vállal tesco-s meg playback fellépéseket. Csakis zenekarral, s nagyobb színpadokon, csarnokokban lép fel, ahol nem méltatlanul hakniszerűek a körülmények. Persze az árai is ehhez igazodnak, kapott is érte a szakmától.
Gáspár Laci ugyan haknizik, de mint fentebb is írtam, még mindig ismerjük. "004-ben volt a Megasztárban, 6 éve már! Már az ötödik Megasztár megy, szóval marhára nem igaz, hogy a következő évad elsüllyeszt mindenkit.
Amúgy meg Jagger, Ringó se csinál mást mint haknizik évtizedek óta, a múltjából élve, csak éppen más mértekben. Ha azért mert ők angolok, s így világhírűek, attól sztárok, akkor lehet, hogy ők azok, az itthoniak meg nem. De ez elsősorban nem minőségbeli különbség. Presley utolsó évtizedéről meg jobb nem is szólni, amikor las vegasi reklámfigura lett. Ettől persze még sztár volt, mert Amerikában lett híres. Ide meg Tóth Verák jutnak, nekünk ők a befutott énekesek, igen már 6 éve, s szerintem van is még idejük.

Bogyó 2 2010.08.24. 08:21:44

@Bogyó 2: jav: 2004-ben, meg méretekben

kej 2010.08.24. 08:38:20

@Fedor: tök mindegy volt, hogy ruzsa magdinak milyen hangja van (nekem egyébként nem tetszik) neki kellett nyernie. határon túli magyar. oszt jó napot. caramell roma, tóth vera dagadt. nem tudom melyik szériában és melyik műsorban volt, de eddig számomra a csúcs a mindig totál belőtt ribi volt, akinek vmi nagyon durva mély hangja volt. ja most jutott eszembe. tán a ruzsával meccselt, aki gyak. a lába nyomába nem ért. go to 1

Hagrid 2010.08.24. 08:58:08

Nem fogom nézni ezt a szart Fedor-elvtárs, de az ízlésed nagyon gáz. kejnek igaza van, meg van adva, hogy kik nyerjenek, kerüljenek a döntőbe. Milyen zsűri már ez a Mester-Fridike-Presser? Legutóbbi még letett valamit az asztalra, komoly zeneszerző, de emberileg? Ha megszólal? S ilyen egy zenei guru, aki dönt...Eszenyit nem bántom.

Ellenben az x-faktorba belepislogok, bár nem bírom a pop zenét. Geszti, Ildi, Feró is mind bizonyítottak a 80-as és 90-es években és jó arcok (lám-lám nem politika függvénye nálam...) még a srácnak is örülök mellettük, mert ő is jó szakember, nem egy olyan majom, mint a Fridi, aki mindenhez "ért" egy picit vagy a Mester Tomika, akit megkreáltak sztárrá, de még Steve Tyler imitátornak is gyenge...ugyan már!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.24. 09:04:57

@knomi: "A megasztár nem sztárokat, hanem termékeket termel. Termékeket, amiket ideig-óráig lehet értékesíteni, aztán majd ha nem kell, mert jön a 6. széria, akkor lehet a kukába dobni. Maradnak a szánalmas falunapok gagyi playback előadásai Lolácska vag SP után."

Ez a resztlire igaz, de a győztesekre (és néhány második, harmadik helyezetre) nem, kivéve az utsó nyertest. Ők azóta azért megállják a helyüket önállóan is. A TV2 csak egy félévig vagy évig van velük kizárólagos szerződésben, és csak a győztesek első lemezét biztosítja, utána elengedi a kezüket. Aki tehetséges, vagy népszerű tinisztár lesz (erre is van példa, lásd mondjuk Hien) az fennmarad, vannak újabb lemezei, aki nem, az meg megy vissza kapálni.

@kej: "tök mindegy volt, hogy ruzsa magdinak milyen hangja van (nekem egyébként nem tetszik) neki kellett nyernie. határon túli magyar. oszt jó napot."

Ez szerintem hülyeség. Születési helyétől függetlenül ő legnagyobb tehetség az eddigiek közül. Vagy talán szerinted az Eurovíziós fesztivál szakmai díját is azért nyerte el, mert határontúli magyar? NEM a szavazásról beszélek, ott kilencedik lett, bár az se rossz eredmény.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.24. 09:24:39

@Hagrid: Elvtárs a tudod ki... Ízlésről meg nem vitatkozom. kinek a pap, kinek a paplan.

Az odáig igaz, hogy a "casting minden", tehát a döntős 10-12 ember összeállításakor nem csak az énekhangot veszik figyelembe, végül is a tévé szempontjából ez is csak showműsor. De az sms szavazásba valóban nem nyúlnak bele. RTL-esek mesélték, hogy a legjobb bizonyíték erre az első Csillag születik: számukra egy rémálom volt, hogy nem egy jól eladható tinisztár lett a győztes, hanem egy fejlődésben visszamaradt rémült kisfiú (14 volt, miközben jó, ha 10-nek kinézett), aki egy mesét jópofán el tudott mondani, de ezzel ki is merült az összes tudománya. Persze mondhatnád, hogy ez viszont a TV2, de az RTL-esek szerint nincs olyan tévé, amelyik ezt megkockáztatná, mert nagyon könnyű vele lebukni, és akkor sokkal többet veszítenek vele, mint amennyit esetleg azzal nyernének, ha ők választanák ki a győztest. Ráadásul kontraproduktív is lenne: ha kiválasztanának előre valakit győztesnek, és azt nyomnák, akkor az emberek egy idő után nem néznék a műsort, mert a kedvenceik kiestek. Márpedig a nézettség a minden a kertévéknél, és nincs az sms szavazásnál közvetlenebb visszacsatolás arról, hogy kit is szeretnének nézni az emberek.

Mielőtt még: igen, tudom, tavaly volt botrány a megasztáros szavazás körül, de az se az arányok megváltoztatásáról szólt, hanem a pénzről, ami más tészta.

kej 2010.08.24. 09:30:49

@Fedor: oké. tehetséges. ám ebből a tehetségből magában a műsorban nem sokat mutatott meg. az más kérdés, hogy kikupálták utána. ugye emlékszel még a hájpra körülötte: heti válasz címlap és társai. kellett a hatalomnak egy hivatkozási alap. bár lehet, hogy ezt a konteóra kellene írnom...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.24. 09:34:01

Ja, és a zsűrit szapulóknak: nemcsak zenészeknek van ott helyük, mert ez nem egy szimpla énekverseny. A zenei részre ott van Presser, akinek a hozzáértése megkérdőjelezhetetlen, és aki évtizedek óta szívügyének tartja a tehetségek felkarolását (hányan köszönhetik neki a karrierjüket Katona Klári óta?), és Mester Tamás is jó zenész, max. sokan nem ismerik. Színésznőnek is van helye a kiállás, a szímpadi rutin megítélése kapcsán (no meg szükség van egy dívába öltött tyúkanyóra is), és igen, Fridinek is van helye, mint tapasztalt tévésnek, és mint megmondó embernek. Ne feledjétek, ez showműsor: a zsűri castingja is fontos, nem csak a versenyzőké, nekik is egyéniségeknek kell lenniük (ebből a szempontból egyébként az X-faktor is jól teljesített, Geszti és Feró valóban telitalálat).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.24. 09:44:19

@kej: Hát, hogy a Heti Válasz számára fontos volt egy határontúli magyar lány sikere, az szerintem természetes (márcsak azért is, mert gondolom a példányszámra is jó hatással volt, tehát nem ők csinálták a hype-t, hanem kihasználták azt, amit a TV2 csapott). De hogy a Heti Választ a hatalomhoz kötöd 2006-ban, amikor épp Gyurcsány volt a körmányfő... Hát ez tényleg inkább a konteóra való :-)

knomi 2010.08.24. 11:45:11

@Bogyó 2: Rúzsa Magdiról direkt nem ejtettem szót. Talán ő az egyetlen, aki egészségesen tudta feldolgozni és kihasználni a Megasztár adta lehetőségeket.
A többiek sajnos nem, nem tudtak élni a lehetőséggel, avagy rossz irányba vitték el őket a popszakma és a kőbányai muzsikusok zenét nem alulról ösztönnel, hanem felülről, tudományosan megközelítő betanított munkásai.

gpetersz 2010.08.24. 15:16:37

b+ azt hittem, hogy valami értelmes boncolgatást hallok arról, hogy lesz egy cigány, egy félnéger, egy nagydarab, egy külföldre szakadt hazánk fia, egy szép, egy esetlen stb. a döntőben, mert ÍGY ÍRJÁK MEG a szerkesztők. De nem, egy idétlen, tinilányos jósolgatást kaptunk helyette. Fasza.

Mire 2010.09.24. 21:01:57

Az X-faktor zsüriben Feró és a kis Malek telitalálat, Geszti modoros lett, eljátsza a bölcs mindentudót. a Keresztes hozza a lábszagú parasztpicsát, akinek az a legnagyobb "szakmai" meglátása, hogy az a MÉRCE , hogy őt valami megfogta ! Persze még soha nem mondta meg, hogy mi is az, de megfogta !
Az meg hányadék hatásvadászat, amikor szempillarebegtetéssel vegyítve látványosan tördeli a kezeit, ahogy " meghatódik " időnként egy-egy produkción.
Okádék !
Na , ilyenkor kapcsolok el azonnal a Faktorról !
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0