A megfelelő ember VIII.: A tisztesség példaképe
2010. november 16. írta: Fedor

A megfelelő ember VIII.: A tisztesség példaképe

Hiába biztosított az augusztusi felkészületlenség több-hónapnyi pluszidőt arra, hogy kiválassza az új kormány a kitüntetésre szerintük méltók körét; ahogy a személyzeti politikájukba is rendszeresen, ide is csúszott be némi gigkszer.

Orbán Viktor szerint a Villeroy and Boch sikere fontos példa Magyarország számára: arra tanít, hogy a tisztesség és a nyereség még Magyarországon sem feltétlenül egymástól idegen fogalmak.

A miniszterelnök ezt azután mondta, hogy átadta Wendelin von Boch-Galhau-nak, a Villeroy and Boch AG igazgatótanácsi elnökének a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést csütörtökön az Országház Munkácsy-termében.

- írta pár hete a delmagyar.hu. Lázár János (aki mellékesen a cég hazai központjának, hódmezővásárhelynek is polgármestere) az ország főhajtásaként jellemezte ezt a kitüntetést, a köztársasági elnök pedig a középkereszt átadásakor egyenesen az 56-os forradalom lángjának őrzőjeként beszélt az egyébként német nemzetiségű cégvezetőről.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Villeroy and Boch sikereit az egész világon ismerik, "hiszen ez egy valódi globális sikertörténet".

És valóban, a cég világszerte ismert. De mostanában leginkább az EU jogászai ismerik őket a legjobban:

Október 23-án Orbán Viktor előterjesztésére olyan cég vezetőjét tüntette ki a magyar állam a Magyar Köztársaság csillaggal ellátott középkeresztjével a Parlamentben, akit Joaquín Almunia versenyjogi biztos – miután húszmilliárd forintra büntette az EU – így minősített: „a vezetői maffiaszerű kartellben manipulálták termékeik árát, és azzal sok százmillió eurós kárt okoztak a fogyasztóknak”

Khm. Ez némileg kínos attól kormánytól, amelyik a saját országának vezetése mellett nemsokára az EU elnökségének a tisztjét is a nyakába veszi fél évre.

Azt sajnos nem tudtam kideríteni, hogy a büntetést a kitüntetés előtt, vagy után kapta a cég. Ha utána, akkor lehet azt mondani, hogy ezt benézték (bár az Unióban nincs kétharmad, hogy a helyzethez hajlítsák a törvényeket, így ott egy ilyen eljárást nem lehet 1-2 nap alatt lezavarni, és nehezen hihető, hogy a magyar kormánynak nem volt tudomása a már folyó eljárásról).

Ha viszont ezt a kitüntetést a büntetés tudatában adták oda ennek a derék kartellezőnek, akkor szerintem jogos feltenni a kérdést: Miért érte meg Orbánéknak ez a leégés?

Vagy kérdezem úgy, hogy ki fizetett, kinek, és mennyit?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr92452516

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A megfelelő ember VIII.: A tisztesség példaképe 2010.11.16. 16:31:42

Hiába biztosított az augusztusi felkészületlenség több-hónapnyi pluszidőt arra, hogy kiválassza az új kormány a kitüntetésre szerintük méltók körét; ahogy a személyzeti politikájukba is rendszeresen, ide is csúszott be némi gigkszer.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megmondomdom 2010.11.16. 17:16:51

A mi politikusainkat hol érdekli a tisztesség? Ez nem csak Orbáncra, hanem a többire is vonatkozik. Ez egy olyan ország, ahol az egykori halálraítélt köztársasági elnök olyanoknak adhatott át magas állami kitüntetéseket, akik megkapták érdemrendjüket az ellenforradalom leveréséért is a Kádár-rezsimben.
Ez egy ilyen kamuország. Igazi keleti szemétdomb. Nekem már régóta az a véleményem, hogy ez a nemzet teljesen éretlen az önálló államiságra. A szabadságért tud harcolni, de vele élni nem. Talán ez is a keleti vérvonal eredménye. Osztrák-Magyar Monarchiát!:)

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.11.16. 19:43:14

„a vezetői maffiaszerű kartellben manipulálták termékeik árát, és azzal sok százmillió eurós kárt okoztak a fogyasztóknak” - ezt olvasva orbán a fejéhez kapott és azt mondta: Ő az! Ő az én példaképem... tetszik nekem ez az ember, kitüntetem!
És miért tetszik neki épp ez a pasi? Hát mert annyira hasonlít rá (Orbánra)- vezetői maffiaszerű kartellben manipulálják az országot, annak milliárdos károkat okozva máris - kizárólagos haszon érdekében tönkre téve Magyarhon fogyasztóit = NÉPÉT A NER-ben.
Azt hiszi a kis butaviktor, hogy egy német maffiózó gazdasági sikereit ő is bármikor kirázza a kisujjából politikailag és jogilag (mert gazdaságból nulla ismerettel bír), ha másként nem megy...

megmondomdom 2010.11.17. 00:54:55

Orbán nagyon keletre tekinget, rövidesen Kim Dzsong Il-hez lelki és jellembeli rokonához fog látogatni, s szövetséget kötni. Mert egy biztos, ez az ország leírta magát Európa térképéről. Na, azért nem Orbán kezdte, de a legnagyobb törlést ő tette. Ő az első, aki a legelemibb látszatra se ad. Az elődei csak felcsempészték az asztalra a fekáliát, de ő egyenes és nyíltan odaszarik. Ráadásul, meg is ideologizálja ezt.
Sztálin és Rákosi versengett volna azért, hogy a Kisebbségi Viki melyikük propagandaminisztere legyen.

megmondomdom 2010.11.17. 01:53:32

Már várom, hogy népítélet tárgykörében mikor dobnak a nyakába egy kötelet. Ha így folytatja, akkor már tavasszal!:) Mondjuk ellensúlyként ráférne a másik oldalra cimborája, Gyurcsány is.

DeMarco 2010.11.17. 07:14:10

Ó igen, hát persze... sőt személyesen Orbán Viktor írta a listára igaz? Hülye.

Annyira utálom ezt az álszentséget és kettős mércét.

Nem is értem, hogy kinek játszod ezt a műfelháborodást.

Értelmetlen kommentálni. A rögtönítélő bíróság már rég meghozta ítéletét, alá sem kell írni, látták, hogy ürgebőrbe csavart valamit...blabla.

loláb 2010.11.17. 08:16:02

Már amikor az augusztus 20.-ai kitüntetések elhalasztásáról írtál, akkor is tudtam, hogy majd ha meglesznek a kitüntetések, akkor visszatérsz rá, és szanaszét fikázod a kitüntetetteket.

Annak azért örülök, hogy ezt a nyavalyás kartellügyet sikerült csak találnod, ezek szerint a fennmaradó X ember még szerinted (vagy az információforrásaid szerint is) megérdemelte a kitüntetést.

Ez szerintem határozott előrelépés a Fekete Jánosok kitüntetésének gyakorlatához képest.

DeMarco 2010.11.17. 13:15:50

Még épp csak tegnapelőtt lett volna, amit írtam és mára tádám...

index.hu/belfold/2010/11/17/megfigyelesi_botranyt_robbantott_ki_budai_gyula/

Na ugye-ugye?

A napi kvízkérdés: Meddig marad robika a nemzeti élén?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.17. 14:14:51

@DeMarco: "Ó igen, hát persze... sőt személyesen Orbán Viktor írta a listára igaz?"

Azt nem tudom, hogy ki javasolta, de egyébként valóban nem csodálkoznék, ha személyesen javasolta volna, hisz végül is a FIDESZ-ben nincs nagyon más, mint amit ő akar. De ezzel most mit is akarsz mondani? Teljesen rendben van akkor ezek szerint, hogy egy szabálytalanságon kapott, és ezért meg is büntetett üzletember magas állami kitüntetést kapjon a tisztességes üzletmenetére hivatkozva? Te komolyan ennyire elvakult vagy? Hol van itt ebben a kettős mérce?

@loláb: A fenti mondatok rád is vonatkoznak. Azt meg továbbra sem értem, hogy miért vádolsz állandóan rosszindulattal. Egyáltalán nem állt szándékomban mindenáron belekötni a kitüntetésekbe, mindenki inkább a magához közelállóknak ad, ez evidens. De azért nem gondolod, hogy ez azért túl magas labda? Itt nem egy vitatható vád van, hanem konkrét lezárult vizsgálat és büntetés. Szerinted ezek után a fickó méltó erre a kitünttésre, pláne ezzel az indoklással?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.17. 14:19:28

@DeMarco: 1. Az valóban várható volt, hogy valami terelést ki fognak találni. Csak tudod úgy vagyok ezzel, hogy egyrészt Budai csak szórja a vádakat, de bizonyítékot még senki sem látott, másrészt egy hasonló ügy 98-ban már csúdos véget ért a FIDESZ számára...
2. Hogy kerül ide az Alföldi?
3. Szintén hogy kerül ide Hunvald? Ő már börtönben van, és a cikk is pont arról szólt, hogy őt nem segítették a párttársai, nem próbálták eltusolni a bűneit, nem tüntették ki, és nem nevezték ki önkormányzati visszaéléseket kivizsgáló biztosnak.

loláb 2010.11.17. 16:16:23

@Fedor: Pár dololgot érdemes tisztázni:

1.
A kartellezés nem tartozik a súlyos tisztességtelenség kategóriájába, ha az lenne, akkor az adott közösség büntetőjogi szabályozása szankcionálná, nem a versenyhivatal.

Oligopol piacon MINDENHOL van áregyeztetés, kartell. Ahol nincs, az a vezető idióta. A kartell valóban torzítja a versenyt, és fel kell ellene lépni, de a kartellező vállalatot "tisztességtelennek" bélyegezni azért picit erős.
Kb olyan eset szűk ahatárvonal, mint az adóoptimalizálás legális, és illegális része közti mezsgye. Nem arról beszélek, amikor valaki direkt áfacsalásra hoz létre vállalkozásokat, vagy számlagyáraktól veszi a számlát, hanem arról, ha például a fejlesztési adókedvezménybe a adóhivatal által indokoltnál több mindent vesz bele, vagy papiron hátrányos helyzetű kistérségbe jelenti be a cégét. Ha kiderül, hogy jogtalanul élt az adókedvezménnyel, akkor megállapítják az adóhiányt, kap egy bírságot, de ha befizeti, akkor nem lesz "tisztességtelen vállalkozó".

2.
Egy válallat igazgatótanácsának elnöke a legritkább esetben foglalkozik olyan helyi, értékesítési ügyekkel, amik ahhoz kellenek, hogy egy vállalat kartellezzen, ez a típusú vezetői feladat ugyanis a vezérigazgatóé (vagy nagyobb szervezetek esetén még az alatti vezetőké), ügyvezető igazgatóé.
Ez még helyi vállalatoknál is így van, de egy multinacionális vállalatnál főleg. Kétlem, hogy a fenti úr elment tárgyalni mondjuk az AEG-s kollégájával, hogy akkor dániában, vagy németországban hány százalékkal emeljék az áraikat.
Az igazgatóság elfogadja a cég tervét, a terv teljesítése viszont az operatív vezetők feladata. (Aztán az igazgatóság, mint a vezetők munkáltatói jogait gyakroló szervezet, dönt arról, hogy ez neki elég, vagy sem)

3. Hogy szerintem megérdemli-e, az részletkérdés, mert én semmit a világon nem tudok sem a cég magyarországi tevékenységéről, sem pedig az említett úr magyarországi kapcsolatairól.
Ha az ipse korrekt partnere volt a mindenkori kormánynak abban, hogy magyarországra hozzanak egy ikszezer főt foglalkoztató üzemet, akkor igen. Még akkor is, hogyha esetleg veri a feleségét, délkelet ázsiai gyerekmunkásokkal termeli meg a profitja egy részét, vagy éppen kartellezik nyugat európában.
Az úr a cége HAZAI tevékenységéért kapta a kitüntetést, az elmarasztaló határozat viszont nyugat európába született, tehát NEM a GVH marasztalta el. Ha az lenne a helyzet, az egyértelmű lenne, de attól még, mert nyugaton bevet minden gennyes trükköt a talpon maradásért, vagy a profitért, a hazai működése lehet korrekt, vagy éppen példamutató. (Ha ezt érzi kifizetődőnek)

4. "Azt nem tudom, hogy ki javasolta, de egyébként valóban nem csodálkoznék, ha személyesen javasolta volna, hisz végül is a FIDESZ-ben nincs nagyon más, mint amit ő akar."

Kettőnk közül ki is az elvakult?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.17. 16:48:58

@loláb: Ezt szépen levezetted, de a lényegen nem változtat: az indoklásban az szerepel, de a lényegen nem változtat. Megismételném az első idézet első bekezdését: "Orbán Viktor szerint a Villeroy and Boch sikere fontos példa Magyarország számára: arra tanít, hogy a tisztesség és a nyereség még Magyarországon sem feltétlenül egymástól idegen fogalmak."

Elmondható egy tisztességtelen üzleti tevékenységért súlyos pénzbírságot kapó cégről, hogy a tisztességes üzeti morál példaképe?

Az meg annyira szánalmas, hogy azon rugózol, hogy nem itthon meszelték el, hanem külföldön, tehát itthon nyugodtan lehet tisztességesnek tekinteni...

loláb 2010.11.17. 17:36:56

@Fedor: Szerintem az a szánalmas, amit te művelsz: azon rugózól, hogy mi volt az indoklása a kitüntetésnek?
Röhely, baszki. Ki a fenét érdekel? Valamit mondani kell, azt mégsem lehet, hogy "mert csak".

Ha még valami fideszes értelmiségi kapott volna kitüntetést, megértem a látszatfelháborodást, de ez az ember "senkinek a senkije", egy nagybefektető cég elnöke, nem valami hazai szekértoló, aki a pártpolitikai szolgálataiért kapta a középkeresztet.

Próbáld már meg méltósággal elviselni a buktátokat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.17. 18:42:55

@loláb: Szerinted ez erről szól? Ezt a védekezést...

kisa 2010.11.17. 22:46:25

@Fedor:
A mi tisztességtelenünk igazából tisztességes, a másiké meg büdös komcsilibsitolvajrabló és kész.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0