Irak kevésbé kockázatos, mint Magyarország
2011. január 09. írta: Fedor

Irak kevésbé kockázatos, mint Magyarország

Tavasszal rengetegen szavaztak azért a FIDESZ-re, mert a gazdasági helyzet ugrásszerű javulását várták tőlük. Nos, hatalomra kerülésük óta valóban történt némi változás, de az irány valahogy nem túl biztató.

2010 első félévében még ilyen cikkek jelentek meg rólunk:

2010 február

Magyarország államháztartási és külső fizetési helyzete olyan mértékben javult, hogy abból most már "természetes" módon következik a magyar adóskockázati osztályzatok javításának valószínűsége - áll az egyik vezető londoni befektetési csoport hétfői elemzésében, amely szerint a magyar költségvetési pálya sokkal egészségesebb a lengyelországi folyamatoknál.

2010 május

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlege nemrég kiadott elemzésében azt írta: a magyarországi államháztartási konszolidáció lehet a legjobb követendő példa Görögország számára. Magyarország ugyanis "valószínűleg Európa legambiciózusabb költségvetési korrekcióját" hajtotta végre – ciklikus kiigazítással számolt GDP-arányos elsődleges államháztartási egyenlege évente átlagosan 3 százalékponttal javult az elmúlt három év során –, és "nagyjából ez az a szigorítási mérték", amelyre Görögországnak is szüksége lenne – állt a ház elemzésében.

A második negyedéves adóskockázati tízes országlista összeállításakor még fel sem merült, hogy Magyarország is felkerüljön rá.

Aztán a kormányváltás éreztetni kezdte a hatását.

A harmadik negyedéves listáról már csak egy paraszthajszálnyival maradtunk le, majd jött a hitelminősítők értékelése:

2010 december

Egy fokozattal rontotta a hosszú lejáratú magyar devizaadósság besorolását a legnagyobb európai hitelminősítő, a Fitch. Eszerint az eddigi BBB-ről BBB mínuszra változott a magyar besorolás, negatív kilátással. (...) A Fitch lépése után hazánk mindhárom nagy hitelminősítőnél a befektetői kategória alsó határára került. A Moody’s még december elején minősítette le egyszerre két fokozattal Magyarországot, Baa1-ről Baa3-ra. Azt írta indoklásában, hogy ennek fő oka a magyar kormány pénzügyi erejének „fokozatos, de jelentős” eróziója. A hitelminősítő szerint a kormányzati stratégia inkább átmeneti intézkedéseken alapszik, mint fenntartható költségvetési konszolidációs politikán. A Moody’s emiatt arra számít, hogy hazánk strukturális költségvetési hiánya romlani fog. A Standard & Poor’snál a Fitchhez hasonlóan BBB mínusz Magyarország besorolása.

És most itt van a legújabb országkockázati lista:

2011 január

A legkockázatosabb tízes csoportban - Görögországgal együtt - összesen öt EU-tagállam van a legfrissebb kimutatás szerint, köztük két új: Magyarország és Spanyolország. (...) Magyarország a lista összeállításához figyelembe vett december 31-ei zárószint alapján 378,0 bázispontos CDS-középárfolyammal került fel a legkockázatosabb tízes államadósi csoportba, ám azóta is jelentősen romlott a magyar államadósság-törlesztési kockázat megítélése a londoni piacon. (...) A magyar CDS-kontraktusok így most csaknem 13 ezer euróval drágábbak középárfolyamon, mint a múlt év végén. (...) A Londonban hétvégén kiadott negyedéves - egyben évzáró - összegzésben a CMA DataVision megállapította, hogy a feltörekvő Európának "jó negyedéve volt" a tavalyi utolsó három hónap, ám a térségen belül Magyarország volt az egyetlen, amelynek CDS-árazása, vagyis államadósság-törlesztési kockázati mérőszáma jelentősen - 18 százalékkal - emelkedett.

Szép ívet húztak. Fél év alatt sikerült azt elérni, hogy egy jó kilátásokkal rendelkező bezzeg-országból olyan hellyé váljunk, amelynél gazdasági szempontból még az amerikai megszállás alatt álló, rendszeres merényletektől szenvedő Irak is biztonságosabb.

Hajrá kétharmad! :-(

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr22571871

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tényleg Matolcsyt kell szidni nyugdíjügyben? 2011.01.09. 21:09:45

Ezermilliárdok sorsáról készül dönteni a kormány, de nincs egy politikus, nincs egy médiaelemzés, amely korrekten leírná a helyzetet, hogy mindenki megértse és belássa a szükséges intézkedések indokoltságát. Hihetetlen sok félreértésről és félremagyará...

Trackback: Leszámolni az illúziókkal 2011.01.09. 17:43:29

Tulajdonképpen egyet kell értsek a miniszterelnökkel: a versenyképesség javítása érdekében rugalmasabb munkaerőpiacra van szükség Európában és nyilván Magyarországon is. Csak azt nem tudom, hogy hogyan jön össze mindez a "megmentjük a munkahelyeke...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.01.09. 17:04:42

Hűűű, Dubai, mint világrekorder felhőkarcolókat építő olajállam (!), vajon hogy került rosszabb minősítésre, mint mi??

is 2011.01.09. 17:12:29

a poszttal egyetértek, de a lista elég furcsa: a CDS értékek nincsenek csökkenő rendben.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.09. 17:17:22

@vadász2: Pont azért, mert világrekorder felhőkarcolókra költik a pénzt, ahelyett, hogy a gazdaság olajon kívüli részét fejlesztenék. 2009 novemberében majdnem csődöt jelentettek:

www.stop.hu/articles/article.php?id=570555

Jellemző egyébként, hogy akkor még a Dubai CDS kétszerese volt a magyarnak (a fenti, 2009-es cikkben is azt írták, hogy "A magyar szuverén törlesztési kilátások piaci megítélése tavasz óta folyamatosan és jelentős ütemben javul."), most meg alig van különbség a kettő között, miközben Dubai azóta nem túl sokat javított helyzetén...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.09. 17:22:41

@is: A metodikát nem ismerem, gondolom az alapján is súlyoznak, hogy javuló, vagy romló a tendencia.

loláb 2011.01.09. 17:40:26

@vadász2:

Mivel a Dubai World, meg a Nakheel (azok az állami tulajdonban lévő építőipari vállalatok, amelyek a szálloda, és felhőkarcolóépítéseket finanszírozták) 2009 november végén gyakorlatilag csődbe ment, mert el kellett halasztani az esedékes törlesztést az építkezésekre felvett, sokmilliárd dolláros hitelek után.

A lista -természetesen- egy marhaság.
A CDS egy tőzsdei termék, aminek az alakulását a hangulat mozgatja, és nem pedig az országok minden tekintetre kiterjedő adóminősítésének eredménye.

Magyarország annak ellenére szerepel a listán, hogy 2009. júniusa óta az államadósságot kizárólag a piacról finanszírozza, szinte minden államkötvény aukción 2,5-3-szoros túljegyzéssel, 5,5-5,7%-os átlaghozamon kelnek el az államkötvények, és a bejelentett költségvetési intézkedések hatására masszívan csökkenő államadósság pályára állt.

Viszont olyan országok nem szerepelnek rajta, amelyek finanszírozása jelenleg is EU/IMF forrásokból történik (pl. románia), illetve a mértékadó gazdasági elemzők véleménye alapján erre a közeljövőben egész biztosan rákénszerül (Pl Nagy Britannia, Olaszország).

Szóval ez a lista maximum a gazdasági analfabéták számára lehet bármiféle következtetés levonására alkalmas.

DeMarco 2011.01.09. 17:49:54

Egyre inkább igaznak érzem a mondást: Mondj igazat és betörik a fejed!

A Cityben fingjuk sincs az itteni viszonyokról. Azt látják, hogy kibaxtuk az imf-et, támadjuk a nemzeti bank elnökét, (aki az utolsó ejtőernyős), államosítottuk a nyugdíjvagyont, megadóztattuk a bankokat és a külföldi vállalatok bizonyos szektorait, megfegyelmeztük a bankokat hitelezés terén, be lett tiltva a devizahitelezés, stb.

Kurvára leszarják, hogy minek mi az előzménye, miért van rá szükség, miért lenne fontos.

Egyszerűen csak túl sok tyúkszemre léptünk rá, főleg pénzügyi téren. Naná, hogy a pénzügyi befektetők berágtak és ott feketítenek ahol csak tudnak.

Mindent megtesznek, hogy visszadugjanak minket a palackba, senki nem lóghat ki, mindenki rabszolga marad és slussz...

Az persze teljesen mellékes, hogy európában egyes egyedül nálunk csökken az államadósság, mi tartjuk be egyedül a meghatározott költségvetési számokat, (évtizede először), adócsökkentéssel növelik a belső piacot, kedvező folyamatok indultak el, stb.

Felkerültünk, majd le is kerülünk, ha belenyugszanak a drótrángatásba.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.09. 18:23:48

@loláb: "olyan országok nem szerepelnek rajta, amelyek finanszírozása jelenleg is EU/IMF forrásokból történik (pl. románia), illetve a mértékadó gazdasági elemzők véleménye alapján erre a közeljövőben egész biztosan rákénszerül (Pl Nagy Britannia, Olaszország)"

De, csak nem az első tízben. Met nem mindegy a kiindulási pont, és nem mindegy, hogy milyenek a kilátások. De hát tudom, minden olyan mérőszám gagyi, ami rosszat mutat rólunk...

@DeMarco: "Azt látják, hogy kibaxtuk az imf-et, támadjuk a nemzeti bank elnökét, államosítottuk a nyugdíjvagyont, megadóztattuk a bankokat és a külföldi vállalatok bizonyos szektorait"

Ezt mondjuk jól összefoglaltad :-) Csak abban van vita köztünk, hogy szerinted ezek pozitív dolgok...

"Felkerültünk, majd le is kerülünk"

Látom kijártad a Szijjártó Egyetemet :-)

DeMarco 2011.01.09. 18:34:50

@Fedor: Mielőtt nagyon belelendülsz olvasd el azt is a cikk végén, h mi alapján jutottak erre a következtetésre...

és azt is, hogy mit nyilatkozott a portugál min.elnök erről...

és valóban én pozitívnak tartom ezeket,

de anno neked is problémáid voltak Járai túlnyúlásával, illetve azzal bezzeg nem amikor fletó kibővítette a tagokat létszámát Járait megkerülve, ahogy Európa is kussolt. Kettős mérce rulez... stb.

Nézd már meg a zeitgeist, talán abban találsz magyarázatokat folyamatokra és a mögöttes tartalomra. Bár azt meg te fogod majd "gagyinak" beállítani...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.09. 18:40:14

@DeMarco: "anno neked is problémáid voltak Járai túlnyúlásával, illetve azzal bezzeg nem amikor fletó kibővítette a tagokat létszámát Járait megkerülve, ahogy Európa is kussolt. Kettős mérce rulez..."

Európa olyannyira kussolt, hogy a gyurcsányi módosításokat a jegybanki függetlenségbe való beavatkozásként bírálták magyar és külföldi jegybanki vezetők, valamint az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság. Rólam meg marhára tudhatod, hogy négy évvel a blog indulása előtt mi volt a véleményem...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.09. 21:06:23

De hogy miért van ez, meg nem értem.

Egyesek a multiadók miatti bosszút látják benne, mások a nyugdíjrendszer átalakítása miatti hosszú távú hátrányokat. Engem egyik elmélet sem győz meg.

Az összeesküvés elméletekben alapból nem hiszek (így az első lehetőség kiesett), a nyugdíjrendszer átalakítása pedig makroszinten csak technikai dolog, esetleg állampolgárok közötti jövedelem átcsoportosítást jelent. Aki tud számolni, az ezt gyorsan belátja. Erről már én is írtam egyszer egy egyszerűsített modellen (Timár Mihály esete) levezetve:

nivo.blog.hu/2010/11/26/tenyleg_matolcsyt_kell_szidni_nyugdijugyben

További elméletem nincs a rossz CDS felárakra. Amúgy én abban sem hiszek, hogy a februári "reform" intézkedések majd nagyon változtatnának a dolgon. Most ezt divatos hajtogatni, hogy majd a február eldönti merre indulunk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.09. 21:14:48

Ott van válasz egy idézettel feljebb:

" A hitelminősítő szerint a kormányzati stratégia inkább átmeneti intézkedéseken alapszik, mint fenntartható költségvetési konszolidációs politikán. A Moody’s emiatt arra számít, hogy hazánk strukturális költségvetési hiánya romlani fog."

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.09. 21:41:21

@Fedor:

Én ezt is kevésnek érzem indokul.
Ezek az átmeneti intézkedések minimum három évre szólnak, tehát kis jóindulattal lehet mondani, hogy rövid- és középtávon rendben vagyunk.

Hogy viszonyul ez például ahhoz, hogy például az USA-ban is az adósságplafon folyamatos emelésére kényszerülnek, és abszolut nem látszik, hogy mi lesz a kibontakozás. Sőt! A republikánusok inkább most visszavonni készülnek Obama eddigi "reformjait".

Irakról inkább szót sem ejtek, bár nekik ott az olaj.

Közben pedig azért történt egy családbarát fordulat Magyarországon, amiről mindenki szeret külföldön elfelejtkezni. Pedig manapság az tűnik legjobb életbiztosításnak öregkorodra, ha jó sok (jól képzett) gyereked van, akik szükség esetén támogatni tudnak majd. Meg az országot is támogatni tudják majd.

pakesz (törölt) 2011.01.10. 00:43:15

a CDS felar egy valamikor 5-10 ev mulva esedekes dolgot jelez elore
marpedig a manyup vagyon nem tart ki addig, es rajottek, hogy itt nalunk a BEFEKTETO az gazdag mocsadek allat, attol el lehet itt venni, elvegre a nagypofaju nep ezt akarja
hat meg jo hogy nem ajalnjak hogy ide fektessenek be

amugy meg ez egy biztositas nem? nem kell igenybevenni, figyelembe venni, csak hat nem zorog a haraszt...

Win Elen 2011.01.10. 06:46:14

Igazából, hogy ez pozitív vagy negatív, azt most még nehéz eldönteni. Szerintem több esélyes a dolog. Inkább nevezzük a dolgot simán kockázatosnak. De ha úgy nézem, hogy azt a mérhetetlen függést, ami Magyarországot eddig jellemezte, legalább megpróbáljuk most ledolgozni, akkor az pl. pozitív. És ez az első kormány aki ezt megteszi megpróbálja. És igen, ez bizony rohadtul bassza majd a világgazdaság prominenseinek a csőrét. Szóval itt most inkább DeMarco-val értek egyet. Ami negatív, hogy egyelőre ez egy kísérlet, és senki nem tudja megmondani mi lesz a kimenetele, könnyen bele is törhet a bicskánk, és ha beletörik, akkor az nagyon-nagyon fájni fog.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.10. 10:27:43

"Szép ívet húztak. Fél év alatt sikerült azt elérni, hogy egy jó kilátásokkal rendelkező bezzeg-országból"

Lol! Én is elég szépen lehúztam a kormányt ebben a témában, de azért ez mégiscsak röhejes. "Bezzeg-ország"?

loláb 2011.01.10. 11:33:21

@Fedor:

"De, csak nem az első tízben. Met nem mindegy a kiindulási pont, és nem mindegy, hogy milyenek a kilátások."

Na, hát ez az. A CDS ugyanis semmiféle ilyesmit nem vizsgál, az egy, a nemzetközi tőkepiaci hangulat mozgatta tőzsdei termék.

Ha a kiindulási helyzet, vagy a körülmények számítanának, akkor nem felejtenék el megemlíteni, hogy az ország GDP arányos államháztartási hiánya 2011-ben 3% alatti (ez, figyelembe véve az önkormányzatok 1%-os hiányát, és a várható 3% körüli gazdasági növekedést, SZUFFICITES költségvetést jelent)

Olaszországé 6% feletti, GB-é 8%, Romániáé szintén lényegesen magasabb, mint a mienk. Mivel ezekben az országokban 1-2%-os gazdasági növekedés várható (romániában talán valamivel magasabb, bár a náluk bevezetett megszorító intézkedések ott is megfolytják a növekedést), így itt a különbözettel növekszik az államadósság.
(Az államadósság jelenlegi szintje persze magyarországon a legmagasabb, nade speciel erről nem Orbánékat tehetnek, hanem az elődeik.)

És magyarországon a magánnyugdíjpénztári lépés miatt -szemben a felsoroltakkal- a közeljövőben mintegy 8-10%-kal (plusz ami a gazdasági növekedésből ered) csökken az államadósság.

"De hát tudom, minden olyan mérőszám gagyi, ami rosszat mutat rólunk..."
Ha te egy tőzsdei terméket "mérőszámnak" tartasz, az nem olyan dolog, amivel kapcsolatban segíteni tudok neked.

A magyar gazdasági folyamatok megítélése lehet ELLENTMONDÁSOS, ezt elfogadom. De, hogy akárki ROSSZ helyzetűnek állítsa be a magyarországi gazdasági kilátásokat, meg NÖVEKVŐ CSŐDKOCKÁZATról besztéljen azt nem. Mert a VALÓS CSŐDKOCKÁZAT, azaz annak az esélye, hogy az állam az adósságszolgálat esedékes részletét netudja kifizetni az első száznapos program óta nem volt ilyen alacsony.
Objektíven mérlegelve, a jelenlegi, és jövőbeli számokat, az ország pillanatnyilag olyan helyzetben van, mint SEMELYIK másik ország a világon.
Hogy az eszközök, módszerek kiknek elfogadhatók, vagy kinek nem, azon lehet vitatkozni (bár ez sem közgazdasági kérdés), de a számokon nem.

loláb 2011.01.10. 11:53:38

@pakesz:

"a CDS felar egy valamikor 5-10 ev mulva esedekes dolgot jelez elore"

Nem egészen. A CDS az adott állam 5 éven BELÜLI csődjének kockázata ellen kötött biztosítás díja.

Magyarország csődje 2012 végéig -egy tömeges államcsőd, vagy a 2008 végihez hasonló pénzügyi krach nélkül- gyakorlatilag kizárt, de még ezek esetén is randkívül alacsony kockázatú.

Utána viszont 70%-os GDP arányos államadósságot kell a piacról finanszírozni, illetve ennek az összegnek a kamatterhét kell a -különadóktól, mnyp járulék átutalásoktól, és a csökkenő adósságrész kamatköltségétől- megtisztított költségvetésnek viselnie.

A különadók értéke 450 mrd, a magánnyugdíjpénztári utalás 360 milliárd, míg a 2300 milliárdos törlesztett államadósság kamatterhe 131 milliárd, azaz e három tényező egyenlege éppen nullszaldós.
Ezen kívül az egyenleget javítja az esetleges növekvő foglalkoztatás, belső fogyasztás okozta pótlólagos állami bevételek, ami, ha csak a 2008 előtti szintre megy vissza a foglalkoztatás, +250ezer embert jelent.

Az állam csődkockázata, a jelenleg előrejelzett, azaz mindenféle W alakú recesszió, vagy tömeges európai államcsőd nélkül zéró.
Az állam csődkockázata a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése miatt 15-20 éven belül nőhet meg (amennyiben azt feltételezzük, hogy mindenféle gazdasági növekedést, foglalkoztatottságot növelő, demográfiai trendeket megfordító lépés teljességgel eredménytelenné válik), előbb nem.

Viszont aki a magánnyugdíjpénztári rendszer fenntarthatóságával kapcsolatban rendelkezik szkepszisekkel, annak érdemes elgondolkodnia azon, hogy hiába mondják a szakértők azt, hogy 30 év mulva csak 2 millió aktív korú magyar állampolgár lesz az országban, az állami funkciókat el kell látni, a gyárakat működtetni kell, stb..., ami a jelenlegi cirka 3,7 milliós foglalkoztatottnál kevesebbel nm képzelhető el, azaz ennyien BIZTOSAN fognak dolgozni a jövőben is. Ennek persze egy része csökkenhet, a közszférából le lehet építeni 1-200 ezer ember, meg esetleg egy két, betanított munkával operáló gyár is elmehet, de egy Audi nem fog elmenni, (ahhoz túl sokat ruházott be itthon), és 9 millió embernek X darab fodrászra, banki alkalmazottra, stb... is szüksége lesz az életéhez. Hogy ezek már nyugdíjkorhatáron túllévő magyarok, vagy külföldi vendégmunkások (esetleg a kettő kombinációja ), lesznek, az az adó és járulékfizetés szempontjából lényegtelen.

Tehát attól félni, hogy majd "nem lesz aki eltartson bennünket nyugdíjasként" olyan borzasztóan nem kell. Mert lesz. Maximum moldávul, szerbül, vagy Szuahéliül fog beszélni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.10. 12:26:25

@loláb: "Ha a kiindulási helyzet, vagy a körülmények számítanának, akkor nem felejtenék el megemlíteni, hogy az ország GDP arányos államháztartási hiánya 2011-ben 3% alatti "

Csak az a gond, hogy ezt egyszeri bevétellel meg ideiglenesnek szánt adókkal érik el, nem hosszútávú reformokkal. Semmi garancia nincs arra, hogy 2-3 év múlva azt tartani tudják. Ezt vették figyelembe.

"Ha te egy tőzsdei terméket "mérőszámnak" tartasz, az nem olyan dolog, amivel kapcsolatban segíteni tudok neked."

Mi lehet pontosabb mérője a magyar gazdaságpolitikába vetett bizalomnak, mint a tőzsde? Nem lehet azt mondani, hogy nem volt meg irántunk a bizalom akkor, amikor átvették a hatalmat, és ezért ez a bizalmatlanság örökség, pont erről szól a poszt.

loláb 2011.01.10. 12:33:16

@Fedor:

"Pont azért, mert világrekorder felhőkarcolókra költik a pénzt, ahelyett, hogy a gazdaság olajon kívüli részét fejlesztenék."

Pedig pont, hogy azt csinálták: a turizmust fejlesztették, hogy ha majd 35-40 év múlva elfogy az olajuk, akkor is legyen valami, ami bevételt termel.
Csak mindezt nem az olajvagyon jövedelméből, hanem az olajvagyon jövedelmére felvett hitelből finanszírozták.

"2009 novemberében majdnem csődöt jelentettek:"

Nem csak mejdnem. Államcsődnek azt nevezik, hogyha az állam, vagy állami vállalat a lejáró adósságszolgálatot törlesztését nem tudja kifizetni.
A Nakheel és a Dubai World, (amelyek 51%-ban állami vállalatok), a lejáró szűk 4 milliárdos adósságszolgálatát 2009 november végén nem tudta határidőben kifizetni, és ha Abu Dhabi, Katar, meg Szaud Arábia nem nyújt hitelt Dubainak, akkor nem hat hónapigos haladékot kell kérniük.

"Jellemző egyébként, hogy akkor még a Dubai CDS kétszerese volt a magyarnak...most meg alig van különbség a kettő között, miközben Dubai azóta nem túl sokat javított helyzetén... "
Csak éppen minden azóta esedékes rendes, és a fél éves csődvédelemben átstrukturált hitelből eredő törlesztési kötelezettségnek határidőben, rendesen eleget tett.

loláb 2011.01.10. 12:49:09

@Fedor:

"Csak az a gond, hogy ezt egyszeri bevétellel meg ideiglenesnek szánt adókkal érik el"

De nem.
A különadók azt fedezik, hogy ne kelljen növekedést csökkentő megszorításokat bevezetni, hanem éppenhogy olyan intézkedéseket lehessen meghozni, amik javítják a növekedési kilátásokat.
A mnyp lépések miatt megtakarított járulék, és kamatteher összességében pont annyi lesz 2012 után, mint amennyi a különadókból a rendes (16%-os adón felül) befolyik.
Tehát az átmeneti lépésen nem a költségvetés tartós konszolidációját szolgálják, hanem az átmenetit.

2012 után nem lesz szükség különadóra, mert 2300 milliárddal kevesebb államadósságot kell finanszírozni, és nem kell évente 360 milliárdot átutalni az mnyp-knek.

"Semmi garancia nincs arra, hogy 2-3 év múlva azt tartani tudják. Ezt vették figyelembe."

Nem, a hitelminőnősítők, és a gazdasági elemzők azt minősítik, hogy az ortodox közgazdaságtani módszerek alapján mennyire tekinthető megfelelőnek a költségvetési hiány kezelése.
Azok szerint az ortodox módszereknél (imf módszertan), amelyik semmilyen adósságválságban, se Venezuelánál, sem Argentínánál, de még a 70-es évek beli Angliánál sem működött soha.

"Mi lehet pontosabb mérője a magyar gazdaságpolitikába vetett bizalomnak, mint a tőzsde?"

De te nem a gazdaságpolitikába vetett BIZALMAT, hanem magát a gazdaságpolitikát minősítetted, hogy az régen jó volt, most meg szar.
De ráadásul magyarország kicsi ország ahhoz, hogy önállóan képes legyen szembe menni a trenddel. A trendet pedig mostanában az Írekkel kapcsolatos segítségnyújtás ténye, és a Portugáliával, Spanyolországgal, és Angliával kapcsolatos hírek mozgatják.

Nyilván lehetne alacsonyabb a CDS felár, ha rendelkeznénk IMF kerettel, meg hogyha nekiállnánk elhalasztani mindenféle belső keresletcsökkentő intézkedéseket, csak ezzel éppen azokat a 2-3-5 éves növekedési kilátásokat lehetne megfojtani, ami ÉRDEMBEN javíthat az ország helyzetén.

Mert ahhoz képest az, hogy megtakarítanak-e a BKV-n évi 10-20 milliárdot annak -a jövőbeli gazdasági folyamatokat tekintve- meglehetősen kevés érdemi befolyásolóereje van.

is 2011.01.10. 13:17:14

@DeMarco: "mi tartjuk be egyedül a meghatározott költségvetési számokat, (évtizede először), adócsökkentéssel növelik a belső piacot, kedvező folyamatok indultak el"

szerintem 2006 ota minden evben be van tartva a koltsegvetes hianya, sot, meg jobb is volt egyik evben. es en a szamokra epitve beszelek, nem a buszkesegtol torzitott emlekezetbol.

a belso piacot csak SZERETNEK novelni, meg a januari penzek sem mentek ki, tehat fingunk sincs, hogy a gazdagok, akik most a penzt kapjak, azok vajon sielni, buvarkodni mennek-e belole, azaz szimplan kiviszik a penzt az orszagbol, draga importcuccokat vesznek-e belole, amibol semmi hasznunk nincs, vagy tenyleg elenkitik a magyar gazdasagot. legalabbis fifti-fifti, de en felek, hogy ebbol meg egy kulfoldi nyaralas lesz, aza az a penz szimplan elparolog.

a munkanelkuliseg folyamatosan no, a forint arfolyama esik minden devizaval szemben, a CDS felar ugye no (errol szol a poszt), az allamadossag pedig pont az arfolyam okan nem csokken, de ha csokkenne is, a dragulo refinanszirozas miatt a torlesztoreszlet nem csokken, marpedig ez volna a lenyeg. csak egyetlen, oh, egyetlen pozitiv szamot tudnal mondani, amire ezt a kedvezo folyamatot alapozod?

@loláb: "A különadók azt fedezik, hogy ne kelljen növekedést csökkentő megszorításokat bevezetni,"

tehat te ezt elhiszed. pedig kozgaz egyetemen elso felevben kivagnak a vizsgan, ha ezzel jossz. azert, mert ugyanabban a korfolyamatban mashol vesszuk ki a penzt, azert meg kivettuk. es ez egy korfolyamat, ami most nem a fogyasztasi, hanem a beruhazasi ponton allt le. megint a szlovakok kapnak ujra minden beruhazast, mint I. Orban kormany alatt is. Dzurinda rohogott akkor is, rohognek most is. persze ez ket ev, csak az latja, aki ezt a ciklust erti. az, aki napi szinten latja csak a dolgokat, annak ez kinaiul van. fogadd el: a novekedest MAR gallyra vagtak Orbanek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.10. 13:20:35

@loláb: részben is válaszolt helyettem.

"Nyilván lehetne alacsonyabb a CDS felár, ha rendelkeznénk IMF kerettel"

Ki is mondta fel totál feleslegesen?

Gyógyszerész 2011.01.10. 13:30:16

Semmi gond, akkor adjanak kölcsönt, Zimbabwenak, Szudánnak, meg Kongónak, tuti jobb a besorolásuk.
Gondolom, Mianmarnak is jobb, meg Panamának is, meg Guatemalának és Dominikán keresztül, Pakisztánnak, LIBANNONNAK, SZIRIÁNAK, IRÁNNAK, EL SALVADORNAK is jobb a besorolása.
Egyáltalán ilyen listákat ki állítja össze?

Vegyük ki magunkat az egyenletből, egy "segély" (valójában, halál) csomagot épp most elutasító Portugáliába TE nehezebb szívvel fektetnél be, mint mondjuk az éppen támadás előtt álló Iránba???

Na ennyit érnek az ilyen listák.

Apropó, Nyugat-Szahara?
Tudod ahol még a Dakarosok is fosnak végigmenni, megbízhatóbb befektetési célpont?
Vagy a fél világ által el sem ismert Palesztina, esetleg a hasonló cipőben járó Koszovó biztosabb?
Üzbégisztán is tuti biztosabb befektetéseket kínál.

Tudjátok mit! Akkor vigye oda a FED akkor a kamatrabszolgaságot, én megvagyok ezeknélkül a szaros elemző és hitelgépek nélkül is.

Ja, Vietnám és Észak-Korea, oda is vihetik a szaros kamatrabszolgatartást, Laosz is tuti jobb célpont, mint Portugália.

Ugyan!

kigyurt álat 2011.01.10. 14:11:27

"Tavasszal rengetegen szavaztak azért a FIDESZ-re, mert a gazdasági helyzet ugrásszerű javulását várták tőlük."

Hát pont nem azért. Rengetegen megfogalmazták már akkor, hogy nem csodát várnak, és csak lassan fog javulni a helyzet, ez történik most.

A CDS felárról: lehet igazodni hozzá, meg meg azt gondolni, hogy releváns információt hordoz, pedig van pár ellentmondás benne: először is az országok elég ritkán szoktak csődbe menni. Másodszor, miután 2 éve Izland mégis becsődölt, az IMF és társai izmoztak velük, hogy mégiscsak fizessék vissza a hiteleiket, pedig azok kamataiba korábban is be volt építve a CDS felár. Tehát hiába fizették meg a kockázati prémiumot az írek, a hitelezők a kockázatot ennek ellenére sem akarták vállalni.
Akkor mire is jó hogy CDS felárat fizetünk? Nekünk semmire, az csak egy nyomásgyakorló eszköz, hogy a hitelezők minél magasabb kamatot csikarjanak ki az országokból. A hitelezők szemében rosszfiúk vagyunk, mert tudják, hogy a kormány célja az államadósság csökkentése, és egyre kevesebb hitelre lesz szükségünk. Azért tornásszák fel a CDS felárat, hogy legalább a kamatokon többet keressenek rajtunk egy ideig.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2011.01.10. 14:55:52

Azt azért az első mondatokban el szokják mondani a közgazdászok, hogy a mi gazdaságunk egy nyitott sőt, szélsőségesen nyitott gazdaság.

Olyan egyensúlyt építettünk fel a rendszerváltás után, ami alapvetően külső erőforrásokra támaszkodott, piacvezetők voltunk a térségben a nemzetközi tőke idevonzásának kérdésében, és főként exportra termel a hazai gazdaság.

A baj csak az, hogy mi nem követünk semmiféle jóléti társadalom modellt. A Kádár rendszer bérszinvonalát folyamatosan jóváhagyja sőt mostanában erodálja a ÉT a béralkuban, így olyan országgá váltunk, ahol ez a nagy sok külföldi tőke szépen összecsomagolja az osztalékot és viszi haza.

Ne erre csapott le most különadóval orbán.

Ha orbán predatoradókkal kikergeti a külföldi tőkét, vagy egyáltalán leáll a külföldi tőke beáramlás, akkor azt lehet látni, hogy az ország hátat fordított a korábbi startégiával. Melleselg az egy nemrepülő repülő volt, mert a piacvezető tőkeberáamlás országa valahogy a Bulgáriánál és Romániánál is nagyobb munkaerőpiaci kirekesztettséget bírta produkálni!

Ne de mi az új stratégia?

Én is Londonban lakom. Innen az látszik, hogy nincsen meghirdetett modell és még csak közbeszéd sincsen az alternatívákban rejlő kockázatokról.

Éppen ezért két és fél modell közül kell választani. Szerintem ezeknek a kockázati besorolását láthatjuk a közgazdászok számaiban.

1. Egy lesszéfer modellt követ majd az ország, azaz átveszi a társadalompolitikájában használatos "mi azzal nem foglalkozunk" attitűdöt.

2. Bevezetnek valamit az Emberhodzsa70-es évek albániai gazdaságmodelljéből, ami alapvetően egy önellátó rendszer állami koordinálással. Ilyen volt a Rákosiék által épített gazdasági modell.

3. azaz 2.5 A közbeszéd bizonyos szereplői szerint vissza kell térnünk a gyökerekhez és újra meg kell próbálnunk kiépíteni a kancatejre alapuló gazdaságot. Ha a FIDESZ belebukik a gazdasági modelljébe, akkor meglehet, hogy a FIDESZ nevezetű ideológus érdekcsoport helyébe egy másik nagy tudású ideológus érdekcsoport lép, aki pepitában vagy inkább négyzetre emelve tovább halad a "szakadékba hátszéllel" című stratégia útján.

Szerintem a közgazdászok ilyesmi alapján pontoztak.

Ezek eléggé nagy kockázatok!Ilyenkor egy tisztességes elemző meghúzza a "meneküljetek, jönnek a tatárok!" - című vészharangot

loláb 2011.01.10. 14:57:42

@is:

"pedig kozgaz egyetemen elso felevben kivagnak a vizsgan, ha ezzel jossz. azert, mert ugyanabban a korfolyamatban mashol vesszuk ki a penzt, azert meg kivettuk."

Nem egészen. A magyar gazdaság növekedési lehetőségét 2006 óta a belső fogysztás csökkenése fogta vissza. Ennek a felélénkítését szolgálja a lakossági megszorítások elkerülése.

A beruházásokat a különadók nem, illetve jelentéktelen mértékben érintik. Miért?
Az élelmiszerláncok adója okozhatja a beruházások elhalsztását ez igaz.
A telekomcégek különadója önmagában nem, a digitális átállás elhalasztása már inkább okozza ennek a szektornak a beruházásainak a csökkenését. Ebben a szférában igen magas a hozzáadott érték, éppen ezért egységnyi beruházás foglalkoztatási hatása sokkal kisebb, mint egy KKV esetében.
A banki különadóval kapcsolatban emlegetett "hitelezés visszafogása" pedig egy baromság. A bankok eredménycentrikusak, az elvárt eredményre a tulajdonosok számítanak. Hogyha a jelenlegi hitelállomány nem tudja kielégíteni a tulajdonosi elvárásokat (mert jelentős jövedelmet vonunk el bankadóként), akkor arra nem az a válasz, hogy nem hiteleznek (ezáltal befagyasztva a bank jövedelemtermelő képességét, tudomásul véve a tulajdonosi osztalékjövedelem, végeredményben a tulajdonosi érték csökkenését), hanem éppen ellenkezőleg: az, hogy "ráülve" a lakossági jövedelmek növekedésére, és a vállalkozások -gazdasági növekedés fűtötte- beruházási és forgóeszközhitel éhségére, hiteleznek, és ezzel kitermelik a különadó ellenére is a tulajdonos által elvárt jövedelmet.

Ugyanis az egy baromság, hogy a bankok saját tőkéből hiteleznének. A saját tőke csak a tőkemegfelelést szolgálja, hitelezés -az első éves pénzügytárgyak szerint- kizárólag a bank rendelkezésére bocsájtott idegen forrásból történik. Amit semmiféle bankadó nem érint, ugyanis az nem jövedelme, hanem csak eszköze a banknak.

"megint a szlovakok kapnak ujra minden beruhazast, mint I. Orban kormany alatt is."
Már úgyérted, mint a Medgyessy-Gyurcsány kormány alatt. Mert Szlovákia nagyberuházásai (KIA, Hyndai, stb...) 2003-6 között indultak, mivel akkora vált szlovákia SOKKAL verenyképesebbé, mint hazánk.
Orbánék alatt a szabályozói környezet, és a bürokrácia lényegesen kedvezőbb volt, mint Szlovákiában, de a 100napos programok kezelésére hivatott Draskovics csomag okozta tehernövekedéssel, és a Dzurinda kormány által (2005-ben) bevezetett reformok fedezetére végrehajtott adócsökkentés már feléjük billentette a mréleget.

"a novekedest MAR gallyra vagtak Orbanek."
Ostobaság.

loláb 2011.01.10. 15:11:54

@is:

"a gazdagok, akik most a penzt kapjak, azok vajon sielni, buvarkodni mennek-e belole, azaz szimplan kiviszik a penzt az orszagbol, draga importcuccokat vesznek-e belole, amibol semmi hasznunk nincs, vagy tenyleg elenkitik a magyar gazdasagot. legalabbis fifti-fifti, de en felek, hogy ebbol meg egy kulfoldi nyaralas lesz, aza az a penz szimplan elparolog."

Bármire is költik (luxuscuccok, külföldi nyaralás) azt nagyrészt magyarországon működő vállalkozásoknál költi el (a nagyobb tv-t itthoni boltban veszik meg, a külföldi nyaralásra itthoni utazási irodánál fizetnek be), szóval ÁFÁ-n, TAO-n, és a foglalkoztatás növekedése miatt növekvő járulékokon keresztül NAGYRÉSZT a magyar gazdaságot élénkítik vele.

Mert nagyrészt mindegy, hogy mangalicakolbászt, vagy kőolajat vesznek belőle, ez csak a külker mérlegben számít, az államháztartás szempontjából lényegtelen.

Avatar 2011.01.10. 17:04:31

@loláb: na ez azért fájt. Akkor a kínai ruhát áruló butikok is azonos mértékben lendítik fel a magyar könnyűipart, mint az itthon gyártott ruházatot forgalmazók?

Aki külföldön nyaral, az bizony nem a balaton part forgalmát növeli, még akkor sem, ha magyar utazási irodánál foglalja le az útját. A magyar gazdaságnak a szerepe csak a magyar hozzáadott érték, azaz annyi, amennyivel többet fizet a turista az utazási irodának, mint amennyit az iroda a hotelnek kiperkál. A kinn tartózkodás ideje alatt elköltött pénzt meg a magyarok talán sose látják viszont...

LCDTV-t viszont gyárt Magyarországon a Samsung, szóval a laposTV vásárlások egy része az itthoni termelést serkenti. Ez akár még jó példa is lehetett volna neked...

DeMarco 2011.01.10. 19:31:40

@is: @Avatar, de akár @Fedor is:

Hogy a legegyszerűbb példával éljek, én kifejezetten a Fidesz kormányra vártam az építkezésem megkezdésével, mert a gazdasági környezet javulásában bíztam és a régi pozitív tapasztalatokban...

Így bizton állíthatom, amit mindig is hangoztattam, hogy a megnövekedett bérem minden egyes fillérjét itthon fogom elkölteni, fizetem belőle az építőanyagokat hazai gyártóknak, fizetem a kőművest, ácsot, villanyszerelőt, nyílászáró szerelőt és az összes többi szakembert, szerződéssel, papíron, legálisan, minden adót, járulékot, ÁFÁT befizetve. Ha több pénzem marad, akkor többet fogok költeni, szebb lesz, modernebb lesz, akkor több napelemet építek be, akkor jobban figyelek az önfenntartásra, a "zöld" ház elérhetővé válik...

A környezetemben nagyon sokan fontolgatják a harmadik gyereket, van aki épp benne van a projectben.

Mint minden évben idén is megvesszük az éves bérletünket Mo. egyik legjobb gyógyfürdőjébe, de ha több pénzünk lesz (ami az építkezés miatt nem valószínű), akkor többször vesszük igénybe az extra szolgáltatásokat.

Soroljam még???

Adócsökkentés - belső piac növekedés. 2002 óta mondogatom, csak ezen a blogon sztem több százszor leírtam már...

De még ha sokan külföldre mennek is, szerintetek hol fogják megvenni a sícuccokat, a ruhát, felszerelést, hóláncot, boxokat a kocsira?

Aki pedig még gazdagabb, be fogja fektetni a pénzét, vállalkozik, vagy még több vállalkozást csinál, foglalkoztat...

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.01.10. 20:04:54

@is: "csak egyetlen, oh, egyetlen pozitiv szamot tudnal mondani, amire ezt a kedvezo folyamatot alapozod?"

Tört is lehet?
2/3 ;-D

loláb 2011.01.11. 08:32:37

@Avatar:
"na ez azért fájt. Akkor a kínai ruhát áruló butikok is azonos mértékben lendítik fel a magyar könnyűipart"

A könnyüipart nem, viszont a kínai butik forgalomnövekedése is itthoni foglalkoztatást, meg itthoni adóbevételt generál.

Az állami adóbevételek, költségvetési helyzet szempontjából édesmindegy, hogy hazai előállítású termékekre, vagy imporjavakra fordítják. Az export/importszerkezetnek a külkereskedelmi mérleg szempontjából van jelentősége, ahol szintén cél az aktívum, azaz az exporttöblet, viszont ebben a lehetőségek korlátozottak egy olyan országban, ami minden enrgiahordozóból behozatalra szorul. (Lásd, a tavalyi számok: nulla belső fogyasztás mellett, dinamikusan dübörgő ipari termelés és export esetén is alig 1 milliárd euros külkermérleg többletet sikerült produkálni)

elfelejtette 2011.01.12. 22:15:28

Lolab jol mondja, a CDS felar pont annyira relevans a gazdasagunk szempontjabol, mint pl. az OTP aktualis arfolyama magara az OTP eredmenyeire es poziciojara nezvest. Van valami osszefugges, foleg kozeptavon (rovidtavon a hangulat a meghatarozo, nem a szamok), de ebbol sorrendet alkotni nem sok ertelmet latom.

Dr. No 2011.01.17. 15:44:35

Esztet... esztet szerintem valakik gerjesztik!
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0