Az igazi római szín
2011. május 26. írta: Fedor

Az igazi római szín

Bemutatnék két videót.

Mindkettőn egy római orgia művészi feldolgozása látható, össze lehet hasonlítani őket. Az elsőt bárki megnézheti 14 év felett, az utóbbi megtekintése viszont erősen zavarba hozhatja mind a kiskorúakat, mind a velük azonos szellemi szinten lévő kereszténydemokrata és jobbikos hölgyeket, urakat.

Az első a Nemzeti Színházban készült az elhíresült előadáson. Ez az a jelenet, ami ha közvetve is, de majdnem Alföldi Róbert kirúgásához vezetett. Merthogy állítólag orális szex van benne. Ja. Fürdőruhában, színpadiasan imitálva, egyébként abszolút a darab szellemében. Íme: 

Na ez lenne az a hú, de perverz jelenet, ami méltatlan a Nemzet Színházához. Borzasztó, tényleg :-)

De mit szólna Pörzse Sándor, ha Alföldi egy olyan jelenetet kerekített volna belőle (a darabba belefért volna), mint amilyen Tinto Brass világhírű filmjében, a Caligulában látható? Na az tényleg egy római orgia, kendőzetlenül. Pedig nem pornóról beszélünk: Mind a rendezőt, mind a szereplőgárdát (John Gielgud, Helen Mirren, Peter O’Toole) igen előkelő helyen jegyzik a filmművészetben. A premier is a Cannes-i filmfesztiválon volt.

Még egyszer: a jelenet erősen piros karikás, szóval tényleg csak az menjen tovább, aki felkészült rá.

UPDATE

A beágyazást lecseréltem egy linkre, szóval a videó ezentúl az eredeti helyén tekinthető meg.

Na ebben van szopás, nem a Nemzeti Színházban, kedves álszenteskedők...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr512934374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért 2011.05.28. 16:39:28

Rájöttem, hogy miért nem váltották le ... ... Azért!, mert alföldi róbertnek még a Szerencse sem mer hátat fordítani. Novák Előd, jobbikos parlamenti képviselő.     A valódi okalternatívákat próbá...

Trackback: Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért 2011.05.28. 16:38:33

Rájöttem, hogy miért nem váltották le ... ... Azért!, mert alföldi róbertnek még a Szerencse sem mer hátat fordítani. Novák Előd, jobbikos parlamenti képviselő.     A valódi okalternatívákat próbá...

Trackback: Nyílt levél Alföldi Róberthez 2011.05.26. 16:29:59

 Kedves Alföldi Róbert!   Rögtön az elején az elnézésedet kérem, azért, hogy tegezni foglak, bár nem ismerjük egymást, de úgy gondolom, hogy ez sokkal egyszerűbb és kevésbé hivatalos.   Sokáig gondolkodtam azon, hogy megírjam-e ezt a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2011.05.26. 22:19:14

@Fedor: Ez igen! Sikerült összehasonlítani egy betiltott pornófilmet robert a pornóelőadásával.
Igazad van, sztem is egy szinten vannak, nincs köztük különbség, mindkettőben szopnak, dugnak... csak máshol ezeket 23 óra után szokták adni és véletlenül sem a gyerekeknek. Ami meg a jó ízlést illeti, mindennek meg lehet adni a módját, ha pornót akarok nézni, akkor pornócsatornára kapcsolok, ha meg színvonalas színházi előadást, akkor színházba megyek... de biztos, hogy nem a Nemzetibe...

Anno feketén megszereztük a Caligulát, egy tinédzsernek az átkosban még nagy élmény volt, persze nem a film története, csak a sok dugás... de azért az erkölcsi értékek ott is megvoltak, gusztustalan volt ahogy a testőrkapitánnyal dugtak és a lóval... emlékszem, már akkor sem kedveltük a buzikat... nem is értem, miért nem a testőrkapitányos részt vágtad be, stílusosabb lett volna ehhez a poszthoz...

Sajnos én is egyetértek a többiekkel, a Jobbik vak ló, nem látják, nem is értik, h mennyire elbaxott a technikájuk. Azzal, h sarokba szorították a Fideszt, nem értek el semmit. Ezt nem hangosan követelőzve, hanem suttogva kérve kellett volna intézni. Akkor nem úgy tűnne, h a Jobbiknak engedtek, mert ez lenne a siránkozás és a kommunikáció ezer százalék. Miközben a Fidesz is épp annyira szeretné már leváltani, mint a Jobbik és a Keresztény demokraták.

Én is úgy gondolom, h nem való a Nemzeti élére, egészen más karakter illene oda. Menjen egy kísérleti színházba és tömje meg ott a nézőteret.

Én arra tippelek, h a Fidesz egyszer csak megunja és bevállalja, h a Jobbik fogja döngetni a mellét és menni fog a sirdogálás egy hétig és leváltja. Régen meg kellett volna tenni, de én mindig azt mondom, hogy sose késő...

Z. Archer 2011.05.26. 22:41:41

@Fedor: Sajnos láttam. Illetve végigültem. A barátnőm nagy színházjáró, én meg elkísértem, de előadás közben többször is elaludtam.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.26. 23:03:08

@TaTa86.: "Te egyébként ismersz katolikusokat...?"

egyet el is vettem feleségül.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.26. 23:04:16

@loláb: "Hogy a költő szavaival válaszoljak:

"...szép szöveget, erkölcsi témát, ezeréves multhoz hű magatartást...""

valamint: kicsi kunyhó, szerető szív, messze égbolt, tiszta kék, fulladjon meg Ady Endre, lehetőleg máma még, mi?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.26. 23:07:12

@figyelmeztetés: "Muhaha."

hát persze, hogy muhaha. sok muhaha van még ezenkívül is.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.26. 23:08:31

@DeMarco: "robert a"

te tényleg annyira kemény férfi vagy, hogy már csak a szoftbuzizás hiányzik a macsólistádról?

szánalmas.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.26. 23:09:53

@figyelmeztetés: "A fogamzásGÁTLÁS a katolikusoknál tilos, de a fogamzás elkerülése nem az."

édes, amikor pedofil bácsik elkezdik patikamérlegen mérni, hogy szerintük mikor és hogyan lehet szexelni. másoknak... :-DDDD

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.27. 00:24:18

@idelle: És nem akar veled szexelni, csak gyermeknemzés céljából?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.27. 00:28:14

@DeMarco: "Régen meg kellett volna tenni, de én mindig azt mondom, hogy sose késő... "

Ez amúgy így van. Ha a Fidesz nem lenne olyan sunyi dög, mint amilyen jóval kevesebb gondja lenne a Jobbikkal is.

Pl hogyha határozottan elmondaná a véleményét Alföldivel, aztán tartaná is magát hozzá.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.27. 00:53:19

@TaTa86.: Az az a jellemző, hogy úgy gondolod, mindenki így gondolkodik.

@loláb: "De ez szerintem nem a nemzetibe való, ott igenis menjenek a klasszikusok, azok a darabok, amik a reformkorhoz, a vagy a történelmünk más eseményeihez kötődve születtek meg."

Ha neked Az ember tragédiája nem klasszikus, akkor mi az? :-) Egyébként is, csak akkor színvonalas egy színház, csak akkor nemzeti, ha megreked a 200 évek ezelőtti szinten? Ami modern, az rossz?
@DeMarco: Csalódást okozták volna, ha más lett volna a véleményed :-)

raindog [írástudatlan nyikhaj tenorista] 2011.05.27. 07:22:28

@DeMarco:
'Ezt nem hangosan követelőzve, hanem suttogva kérve kellett volna intézni. Akkor nem úgy tűnne, h a Jobbiknak engedtek, mert ez lenne a siránkozás és a kommunikáció ezer százalék. Miközben a Fidesz is épp annyira szeretné már leváltani, mint a Jobbik és a Keresztény demokraták.'
sunyi fasiszták vagytok ti mindannyian ott a fideszkdnpjobbikban.
és nem utolsósorban végtelenül buták.

loláb 2011.05.27. 08:06:50

@idelle: Semmi szükség nem lenne az iróniára, hogyha tudnád, hogy honnan idéztem.

@Fedor: Nyilván sejted, hogy nem a darabbal van a bajom, hanem Alföldi rendeztői felfogásával.

Különben pedig alapvetően hiszek a távkapcsoló-demokráciában, tehát, ami nem tetszik, azt nem nézem.
Éppen ezért, annak ellenére hogy a véleményem az, hogy Alföldi nem való a nemzetibe, semmiféle felháborodásnak még az gondolata sincsen bennem amiatt, hogy ott van. Lesz ez még máshogy is, én meg kibírom, hogyha pár évig nem megyek a nemzeti szinházba.

borla 2011.05.27. 09:07:14

Se Megasztár, se X-faktor, Fedor cowboys menni Nemzeti? A gyerekeket is vitted?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.27. 09:16:16

@borla: Miért gondolod azt, hogy aki megnéz egy zenés szórakoztató műsort, azt nem érdekli a kultúra más formája? Igen, rendszeresen járunk színházba, a Nemzetibe is voltam már párszor, de speciel ezt a darabot még nem láttam (alig 2-3 hete játszák). A videót az origo készítette, nm én, bele is raktam a linket a posztba. Viszont ha már: ennél kevésbé stilizált szexjelenetet viszont már láttam a Nemzetiben, az Anyám Kleopátrában, pedig amikor az ment, Alföldi a közelében se járt a Nemzetinek, ő csak a filmet rendezte később, a színdarabverziót meg a Garas (bár az Udvaros Dorottya mindekettőben játszott).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.27. 09:25:32

@loláb: "én meg kibírom, hogyha pár évig nem megyek a nemzeti szinházba"

Már bocs, de talán nem a színdarabnak, a rendezőnek, a színészeknek és a kritikáknak kéne meghatározni, hogy meg akarod -e azt a színházban, és nem az igazgató személyének? Én is voltam néhányszor a Madáchban még akkor is, amikor még a kerényi volt ott az igazgató, és ha mondjuk szűklátókörűen csak az érdekelne, hogy milyen körülmények között épült fel az az eklektikus bonbonos doboz a Dunaparton, sose tenném a lábam a Nemzetibe.

borla 2011.05.27. 09:32:20

@Fedor:
"Miért gondolod azt, hogy aki megnéz egy zenés szórakoztató műsort, azt nem érdekli a kultúra más formája?"

Kedves kommentelők, óvakodjatok, Fedormédium gondolatolvasó! De most miből gondolod,hogy én úgy gondolom azt? Amúgy az Ember tragédiája is zenész műsor (London? meg a Belga szín)

"speciel ezt a darabot még nem láttam"

Kb. ilyenekket mondott Pörzse meg Pálfy is. Ez a lényeg. És nem a szopásért kapott büntit, hanem a beszólásért.

"Viszont ha már: ennél kevésbé stilizált szexjelenetet viszont már láttam a Nemzetiben"

És ez most hogy is jön ide? Vagy azt gondolod, hogy én úgy gondolom, hogy valami felháborító dolog történt a színházban? Mert én már fedetlen női kebleket is láttam [értsd: előadáson].

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.27. 09:48:55

@borla: Tudom, én vagyok a hülye, hogy mindig felülök a porovokálásodnak.

"De most miből gondolod,hogy én úgy gondolom azt?"

A gúnyoros hangvételű megfogalmazásodból.

"Kb. ilyenekket mondott Pörzse meg Pálfy is."

De én legalább az inkriminált jelenetet megnéztem, mielőtt írtam róla. Az egész darabról nincs képem, így azt nem is minősítettem.

"nem a szopásért kapott büntit, hanem a beszólásért"

Épp ezért írtam azt, hogy

"Ez az a jelenet, ami _ha közvetve is_, de majdnem Alföldi Róbert kirúgásához vezetett."

Ha nem lett volna ez a jelenet, nem lett volna beszólás sem.

borla 2011.05.27. 10:18:21

"Tudom, én vagyok a hülye, hogy mindig felülök a porovokálásodnak." - én ilyet sose gondolnék.

Szerinmtem a provokációt te kezdted. Nem a nemzetis résszel, hanem a Caligulával. Őszintén gondolom, hogy nem nézted meg azt a filmet. Nem a prüdéria íratja ezt velem, hanem az, hogy értelmes ember nem nézi végig. Pornónak gyenge, erotikusnak sok, és provokációban a francia és a jugó újhullámosoknak nyomába se ér. Ergo középszerű.
De ha nem láttad, mi a szarért kell ezzel provokálni a jónépet?
[ha mégis végignézted, akkor én vagyok a hülye, hogy ilyesmiket feltételezek rólad]

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.27. 10:40:05

@borla: Valóban nem láttam az egész filmet (Magyarországon speciel meg se jelent), csak olvastam róla korábban, és most eszembe jutott, így rákerestem (nem is minősítettem ezért magát a filmet, csak az alkotókat). Csupán a kritizálók célzott álszentségére kívántam felhívni a figyelmet, ezért gondoltam, hogy az Alföldi teljesen átlagos rendezését párba állítom egy igazán provokatív művel, ugyanis ha csak Pörzsééket hallgatja az ember, akkor nagyjából azt hiszi, hogy ilyesmi folyik a Nemzeti színpadán is. Igazi pornófilmet nem akartam, az tényleg erős csúsztatás lett volna, de úgy gondoltam, hogy egy nemzetközileg jegyzett rendező és néhány világsztár közreműködésével a Cannes-i filmfesztiválon debütált mű még akkor is jó összehasonlítási alap, ha speciel egyik alkotónak se ez a főműve, és a rottentomatoes-on is csak 21%-on áll.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.27. 10:56:50

@Fedor: A reakciókból erre következtetek.
A különbség, hogy én igazságos vagyok: mivel tudom, hogy nem lehet igazságot tenni, mert mindenki a magáét szajkózza az ügyben, azt mondom, döntsön a demokratikus választás.

Még egyszer: Alf kinevezésénél is az döntött. Lehet tagadni, de az kedvencetek lesz: álszentség.

"Ami modern, az rossz?"
Nem az egész, csak a 99%-a. A maradék 1-ből lesznek a klasszikusok. Hogy melyik az a maradék 1? Na azt nem tudja senki eldönteni, sőt általában rosszul dönt a publikum, ezért is éheznek sokszor a legnagyobb művészek.

Szóval a modern az kell, mert abból lesz a klasszikus, de a Nemzetibe csak módjával, és különben is miért ne lehetne váltani? Nézzünk meg egy fityisz által kinevezett kortársat!

Azt hiszed Alf az egyetlen létező igazgató? Miért ne adhatnánk meg másnak a lehetőséget?

borla 2011.05.27. 11:04:54

@Fedor:
Ha jól értem: nem láttad sem "Alföldi teljesen átlagos rendezését", sem a Cannes-i filmfesztiválon debütált művet, de a jobbikról van véleményed, aminek hangot (vagyis betűt) akartál adni.
És most úgy gondolod, hogy jól megmondtad?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.27. 11:10:17

@TaTa86.: "Még egyszer: Alf kinevezésénél is az döntött."

Persze, és a rendezői meg színházigazgatói múltja egy cseppet sem játszott közbe...

"Azt hiszed Alf az egyetlen létező igazgató? Miért ne adhatnánk meg másnak a lehetőséget? "

De nem mindegy, hogy miképp. Alföldi pályázat útján került a színház élére, fix idejű megbízással, munkáját jól ellátja, szóval normális helyeken kivárják, míg lejár a mandátuma (ez az ő esetében 2013), és majd akkor kiírnak egy új pályázatot. Mégegyszer, normális helyeken. Természetesen ilyen úton lehetne más az igazgató, pl. a Vidnyánszki akiről rebesgetnek, hogy esélyes, állítólag jó rendező, és sikeres igazgató máshol, nem is lenne semmi gond, ha pl. ő lenne valóban az utód. Ha eljön az ideje.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.27. 11:13:55

@borla: A két jelenetet hasonlítottam össze, nem a két művet teljes egészében. És igen, az álszentségre kívántam rávilágítani, ehhez ez is elég volt.

DeMarco 2011.05.27. 11:16:51

@Fedor: "Valóban nem láttam az egész filmet (Magyarországon speciel meg se jelent)"

De megjelent, feketén, mint szoftpornó és erre becsületesen rá is szolgált...
Mint film tényleg szar, de mint pornó annak elment, legalábbis a 80-as években... akkor még újdonság volt a nagy, fekete műfasz, amivel a veszta szűz elvesztette a szüzességét, ma már ezt bármelyik nap megnézheted esténként, ha valaki fogékony rá és nincs kivel gyakorolnia.

Kettőnk közül én legalább az egyiket láttam. A másikra eddig sem, ezek után sem vagyok kíváncsi. Majd akkor megyek a Nemzeti közelébe, amikor Alfot leváltják és nézhető darabok kerülnek a repertoárba. Mármint számomra nézhetőek. Egyébként úgy vagyok vele, mint loláb. Van távkapcsolóm... Kibírom 2013-ig.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.27. 11:20:58

@Fedor: "Persze, és a rendezői meg színházigazgatói múltja egy cseppet sem játszott közbe..."

Dehogy nem. Mint ahogy a következőnél is fog. De ugye, ha évad végén leváltják Alf-ot, és törvényes pályázat után egy istenes népnemzeti igazgató lesz, meg sem fordul majd a fejedben, hogy jobber kormány, jobber városvezetés -> jobber színházigazgató.

"Alföldi pályázat útján került a színház élére, fix idejű megbízással, munkáját jól ellátja, szóval normális helyeken kivárják, míg lejár a mandátuma"
A helyzet az, hogy nem olvastam a szerződést. Te igen? Akkor előttem vagy. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.27. 11:24:27

@DeMarco: "De megjelent, feketén"

Azt nem szokás megjelenésnek venni.

"Egyébként úgy vagyok vele, mint loláb. Van távkapcsolóm... Kibírom 2013-ig."

Látod, ez jóval normálisabb hozzáállás, mint a Pörzsééké, becsülöm is. Máskor is alkalmazhatnád...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.27. 11:26:16

@TaTa86.: "De ugye, ha évad végén leváltják Alf-ot"

Nem akkor jár le a szerződése.

"A helyzet az, hogy nem olvastam a szerződést. Te igen? Akkor előttem vagy. :) "

Nem értelek. Az, hogy mikor jár le a szerződése, nyilvános infó.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.27. 11:28:21

@Fedor: Mondom, akkor előttem vagy. Ma is tanultam valamit.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.27. 11:38:26

@TaTa86.: "törvényes pályázat után egy istenes népnemzeti igazgató lesz, meg sem fordul majd a fejedben, hogy jobber kormány, jobber városvezetés -> jobber színházigazgató"

Lehet, hogy meg fog fordulni a fejemben, de ha a megfelelő a színvonala, akkor nem fog igazán érdekelni. Ha meg nem, akkor sem fogom habzó szájjal a leváltását követelni igazi indok nélkül, én nem vagyok olyan, mint a FIDESZ vagy az MSZP, hogy az üléspontom határozza meg az álláspontomat. Mert nem az baj, ha valakinek van egy vállalt világnézete, hanem az, ha a kinevezésénél csak ez számít. Kedvenc példám Borkai Zsolt: fideszes politikus, de mégse vonta senki kétségbe, hogy alkalmas a MOB vezetésére, mert megvan hozzá a szakmai múltja (Kokónak mondjuk jobban örültem volna, bár ő se az kimondottan Fidesz-ellenes, de ő legalább főfoglalkozásban lett volna sportvezető, Borkai meg "mellesleg" országgyűlési képviselő és egy megyei jogú város polgármestere is, de úgy látszik az álláshalmozás MOB elnök-betegség).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.27. 11:40:18

@TaTa86.: Érdekes is lenne, ha egy közintézmény vezetőjének titkos lenne a szerződése... Én se tudtam fejből, de a guglival egy perc alatt kiderítettem.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.27. 12:00:01

@Fedor: Történtek itt már érdekes dolgok...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.27. 14:39:06

@TaTa86.: "És nem akar veled szexelni, csak gyermeknemzés céljából?"

:-D tíz pontos poén.

nimfomániás volt, nagymellű és hamar örült, szóval minden rendben volt ezen a téren.
és egyáltalán nem ezért, de elváltam tőle.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.27. 14:40:58

@loláb: "Semmi szükség nem lenne az iróniára, hogyha tudnád, hogy honnan idéztem."

az én értékrendem szerint egyetlen verssorra nem kellene ennyire büszkének lenni.
én mondjuk több ezret ismerek, ám van olyan ismerősöm, aki meg több tízezret, szóval ezért SEM döngetem a mellem.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.27. 16:02:05

@idelle: Akkor nem értem, mi köze a kereszténységhez Alföldihez?

loláb 2011.05.27. 21:53:48

@idelle: Hülyegyerek, másold már be a gugliba, aztán kattints rá az első találatra...

Te tényleg idióta vagy, és körülbelül annyi felszabadultság van benned, mint Novák Elődnében.

Több ezer vers, mi? Álmodban, koma.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.28. 00:03:39

@loláb: Nem várhatod el mindenkitől, hogy ilyen "nemzeti" műveket ismerjen :-)

loláb 2011.05.28. 08:58:17

@Fedor: Azt mondjuk elvárnám, hogyha már a keresztényeket cseszteti prüdériával, akkor ő maga is húzza ki a karót a seggéből, és próbáljon már meg lazábban hozzáállni a dologhoz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 16:54:19

azt azért tegyük hozzá, hogy a caligula pornó jeleneteit titokban vették fel, éjszaka, a producer, a pornós, playboyos barbár kérésére, úgy hogy a stáb nagyobbik része nem is tudott róla.

ez azért nélkülözhetetlen információ.

barbár, gerinctelen, és perverz volt a producer, mint alföldi

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 16:56:40

milyen minőségi a közönség, hogy viccesnek találja a orális imitációt.

kufárok és zsidók, farizeusok és retardáltak takarodjatok a nemzeti színművészet templomából!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 16:57:43

@loláb: miért?

te vagy a rákosi imádó ugye jól emlékszem?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 16:58:31

@figyelmeztetés: lehet rosszul emlékeztem , igen, nem playboy, de mindegy

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 16:59:20

@Fedor: tudod mi az a penthouse?
tudd, és ne írogass hülyeségeket

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 17:00:43

@Fedor: ja.
pl nem nagyon adnak sajtójegyet olyannak, aki nem az ő gazdájuk kölyke
így elég nehéz olyan kritikát kapni, ami nem tetszik.
én meg biztos nem fizetek, hogy szemetet nézzek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 17:07:27

@idelle: butaságokat beszélsz.

az emésztés is természetes folyamat, mégse mutatjuk be, tulajdonképpen egy barbárnak nem lehet elmagyarázni, hogy miért nem kéne, nem tudja felfogni.

egyszerűen én a családi kötelékekben látom a dolog eredetét,akit szeretettel neveltek az igényességre, nagy valószínűséggel kifinomult lélek lesz,akinek elég az utálás is, hisz az ocsmány kereskedelmi médiák és paparazzik nem hagynak magánéletet az embernek, mutatják be gátlástalanul az érzelmeket, ezáltal csökkentve az ember értékét. az ember nem állat, az ösztönei helyett tudással rendelkezik, ezért nem érdemes sem a szexualitást, sem az emésztést megmutatni: hagyjuk meg az emberi méltóságunkat, és ösztöneinket, mely az állatvilágból szakadt ránk ne próbáljuk kardoskodva hirdetni. mert az ember nem állat!

tinektek bolsevikoknak, ez az intelligens viselkedés nem természetes, el is ítélitek az egyházt is.

loláb 2011.05.28. 17:56:10

@tesz-vesz:
Nem, az szerintem anyád lehet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 18:01:01

@loláb: akkor már megvan vmi sorompóőr volt a vbőrön.
akkor te ki vagy?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 18:04:05

@Fedor: Alföldit azért "kell" kirúgni, mert volt egy demokratikus választás, ahol Alföldiék vesztettek, az új góré meg mást akar. "

Az elég szörnyű szerintem, hogy a kultúra terén is csak így tudsz gondolkodni, de jellemző. "

már miért?

2/3-ot kapott a fidesz, az szdsz meg kiesett a parlamentből, mégis az szdszhez szellemiségben, "kultúrafelfogásban" a legközelebb álló alföldi vezeti az ország legfontosabb színházát.
a nép akarata nem számít? te nem vagy demokratikus? ők azt szeretnék, ha a színház igazgatója álljon közelebb hozzájuk, alföldi menjen csak a spinózába, v ahova akar, befogadják.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 18:05:05

@Fedor: amúgy a turkálóba is mindig tömeg van

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 18:10:19

@DeMarco: a probléma nem a jobbikkal van, az impotens fidesz megelőzhette volna ezt a problémát, ha egyből leváltja ezt a primitív homokost.
se akkor, se most nem váltja le, réthelyi szerint az előadásoknak semmi köze a fegyelmihez. a jobbik úgy hiszem csak abban hibázott, hogy nem nézték meg a darabokat.
felesleges itt összekeverni az okot és az okozatot, ha a fidesz nem öresfejű pénznyelőkből állna, hanem konzervatív értékekből, akkor első lépés ez lett volna hogy ezt min kinyilvánítsák, h a nemzeti igazhatóját gyűlölik ,és megpróbálják leváltani, ahogy simort.
simor még marad, még van, de legalább kommunikálva van az ávós-utód nincsen szeretve.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 18:23:45

@TaTa86.: már elmondta réthelyi, nincs baj az előadásokkal.
aztán lehet hogy csak hazudik, menseviki mondta neki, de szerintem mensevikinek és a többinek sincs véleménye, nem is járnak színházba, nem egy nagy filozófus emberek ezek, jobban járt volna Magyarország, hogyha ezek az emberek inkább kapálnak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 19:34:26

@loláb: ami nem tetszik, azt nem nézem"

gyerekes érv, ha nem tetszik hogy kirabolják a házad ne nézd.
ha nem tetszik, hogy tele van szeméttel a park, ne nézd.
ha nem tetszik, hogy fiatal, ártatlan lelkeket ront meg a tévé, ne érvelj bután.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 19:36:10

@TaTa86.: Nézzünk meg egy fityisz által kinevezett kortársat!"

ez ki?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.28. 20:14:32

@tesz-vesz: Hú de beindultál :-)

"a nép akarata nem számít? te nem vagy demokratikus?"

Miért nem tudjátok felfogni, hogy a Nemzeti Színház vezetése NEM politikai tisztség? Független(nek kéne lennie) a politikai kurzusoktól. Alföldi NEM politikai kinevezett. Pályázaton nyerte el a tisztséget, fix idejű megbízása van, buzizásnál komolyabb érv nem merült fel ellene, sőt, most épp kiállt mellette a teljes színházi szakma, még az olyan erősen jobbosok is, mint a Blaskó, aki a Gyurcsánytól nem volt hajlandó átvenni Kossuth díjat, mert nem akarják a politikát és a szakmát keverni (nagyon helyesen), szóval tessék kivárni, míg lejár a megbízása, és akkor az új pályázaton lehet majd mást választani, remélhetőleg szintén szakmai alapon, bár az elmúlt egy év után nem túl bíztatóak a kilátások. Mert pont, hogy így demokratikus.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.28. 21:39:08

@Fedor: a fideszes igazgató is pályázaton nyerne.
te nem tudod felfogni, h azért lett alföldi , mert hiller kinevezte, az ő döntésük

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.28. 21:47:29

@tesz-vesz: "a fideszes igazgató is pályázaton nyerne."

Reméljük, így lesz.

"azért lett alföldi , mert hiller kinevezte, az ő döntésük"

Ez tényszerűen nem igaz, de hidd csak nyugodtan, ha ez neked jó...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.29. 15:43:48

@Fedor:

The rise and fall of the notorious Roman Emperor Caligula, showing the violent methods that he employs to gain the throne, and the subsequent insanity of his reign - he gives his horse political office and humiliates and executes anyone who even slightly displeases him. He also sleeps with his sister, organises elaborate orgies and embarks on a fruitless invasion of England before meeting an appropriate end. There are various versions of the film, ranging from the heavily- truncated 90-minute version to the legendary 160-minute hardcore version which leaves nothing to the imagination (though the hardcore scenes were inserted later and do not involve the main cast members).

www.imdb.com/title/tt0080491/

Csak az imdb-re kellett volna rákattintani @Fedor: és máris nem hozod magad ilyen helyzetbe.

ü
bbjnick

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.29. 15:56:45

@bbjnick: Jártam az imdb-n és a wikipedia-n a poszt írása előtt, ismerem a film keletkezéstörténetét.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.30. 12:20:33

@TaTa86.: "Akkor nem értem, mi köze a kereszténységhez Alföldihez?"

csupán annyi, hogy mindazt a frusztrációt, amit a keresztény világ a szexualitással kapcsolatban érez vagy szenved el, a római anyaszentegyháznak köszönhetjük.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.30. 12:21:18

@loláb: még egyszer szelíden figyelmeztetlek, hogy egyetlenegy vers ismeretével nem illik dicsekedni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.30. 12:26:17

@idelle: Basszus, írd már be tényleg azt a nyavalyás sort a Gugliba! :-)

Na jó, megspórolom neked:

youtu.be/RhH6W86lYzA

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.30. 12:29:06

@tesz-vesz: "mert az ember nem állat!"

1. az embert egy nagyon vékony máz választja el az állatoktól. ezt nem én találtam ki.

2. mind az emésztés, mind a sezxualitás az ember legtermészetesebb "velejárója".
éppen az általad oly nagyra tartott "civilizáció" érte el, hogy az emberek akkor sem beszélnek róla nyíltan, sőt: szégyenkezve beszélnek róla, amikor nagy szükség lenne rá, például a saját gyógyulásuk érdekében.
az általa dicsőített civilizáció érte el azt is, hogy miközben az embersiég nagy része "megdöglik" azért, hogy "jól legyen szeretve", a legtöbben úgy tesznek, mintha ez a vágy szégyellnivaló lenne.
3. hosszan sorolhatnám még a dolgot, de téged nyilván francia nevelőnők okítottak a kastély kertjében, ezért neked hiába is mondaom, szerintem.

"tinektek bolsevikoknak, ez az intelligens viselkedés nem természetes, el is ítélitek az egyházt is."

a nem-bolsevik intelligens viselkedést nap mint nap tapasztalom, inkább maradnék bolsevik, ha lehet, bár tudom, hogy annyit is érek.

az egyház évezred(ek) óta egy politikai szereplő, egy erőszakszervezet.
intelligenciájukat mi sem jelzi jobban, mint a pedofília illetve annak eltitkolása.
az tény, hogy nem (szívesen) beszélnek róla, ez is az intelligencia dicső megnyilvánulása.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.30. 12:30:16

@TaTa86.: Azért lásd be, ha hinduk lennénk, jóval kevesebb lenne az ilyen irányú frusztráció :-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.30. 12:31:01

@Fedor: csak azért sem. :-) (biztos Wass Albert... :-D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.30. 12:32:45

@idelle: Most komolyan, olyannak ismersz engem, aki Wass Albert idézeteket ajánlgat? :-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.30. 12:34:47

@Fedor: a poén jó, de ezt azért ne gondold.

annak ellenére, hogy India a Káma Szútra hazája, megdöbbentő a szexualitással kapcsolatos visszafogottság, még a fiatalok körében is.

a nyugati filmekből kivágják a durvább szexuális jeleneteket, a bollywoodi filmekben talán még csók sem csattan

ott tartózkodásom alatt volt az egyik lapban egy olvasói levelezés-vita arról, hogy milyen szeretők az indiai férfiak, hát túl nagy büszkeségre nem ad okot a nők által lefestett helyzet.

nyilván nekik is megvolt az évszázadok-ezredek alatt a maguk frusztráló-szervezete.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.30. 12:35:49

@Fedor: "Most komolyan, olyannak ismersz engem, aki Wass Albert idézeteket ajánlgat? :-)"

ööö...nem! :-)))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.30. 12:51:44

@idelle: De elnézve a mitológiájukat, nem a vallás volt az :-)

loláb 2011.05.30. 12:55:55

@idelle: A Belga Magyar nemzeti hip-hop című "verséből" idéztem, te szerencsétlenség.

Nem az a kifejezetten népnemzeti mű, szóval teljesen felesleges a Szabolcska paródiát idézgetni.

Sajnos baszhatod a szelídséged, hogyha mellette olyan hülye vagy, mint a seggem.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.30. 12:57:41

@Fedor: Kevés hindut ismerek... konkrétan 0át. Nem tudom náluk mekkora a szexuális frusztráció.

Másrészről amilyen a társadalom, olyan a vallása is. Az európai embernek a kereszténység jött be, az indiainak a hindu, stb. Azért 2000 év nem semmit, ha itt olyan nagy természetellenes szexuális frusztráció lett volna, akkor tuti lett volna valami lassú, vagy radikális változás.

(Ahogy egyébként lett is persze, hiszen a protestáns irányzatok ált jóval liberálisabbak ebben a kérdésben.)

"Most komolyan, olyannak ismersz engem, aki Wass Albert idézeteket ajánlgat? :-) "
Miért ne, ha jó idézet? Vagy egyesek politikai alapon válogatnak művészek és művek között? Ejnye-bejnye! :)

@idelle: A kereszténység az európai vallás. Az európaiak formálták olyanra amilyen, és nem fordítva. (Ez persze eretnek gondolat, amit a klérus nyilván elutasít.)
Szóval lehet rá mutogatni, bűnbakot képezni csak tök fölösleges.

Azt is lehet mondani, hogy az európaiak prűdek, aztán vagy igaz, vagy nem.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.30. 13:00:42

@idelle: Jaj, most mi lesz? Még a végén kihozzuk, hogy a szexuális frusztráció az emberi természet velejárója, csakúgy mint a vallás.

Így a frusztráció ez utóbbinak nem a gyermeke, hanem a testvére.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.30. 13:54:36

@loláb: ah, so.

na, ők nem érték el az ingerküszöbömet.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.30. 13:56:19

@TaTa86.: "Szóval lehet rá mutogatni, bűnbakot képezni csak tök fölösleges."

ja, persze, fölöslegesnek minden fölösleges. még akkor is, ha úgy van (és általában úgy van. :-)))

"Még a végén kihozzuk, hogy a szexuális frusztráció az emberi természet velejárója, csakúgy mint a vallás."

lehet. nekem nincs egyik sem. :-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.30. 13:59:47

@TaTa86.: "Azt is lehet mondani, hogy az európaiak prűdek, aztán vagy igaz, vagy nem."

a kereszténység hatása az európai emberre téma megérne egy hosszabb vitát is.

az én véleményem szerint beteges az a felfogás, amely szerint az ember eredendően bűnös, és - leegyszerűsítve - csinálhat bármit, akkor is egy állítólagos, csupán körülrajzolt személyiség jóindulatán múlik, hogy a halála után üdvözül-e vagy sem.

a dolognak ennél ésszerűbbnek és józanabbnak kellene lennie.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.30. 14:20:07

@TaTa86.: "Miért ne, ha jó idézet? Vagy egyesek politikai alapon válogatnak művészek és művek között?"

Nekem nagyon sok olyan kedvencem van mondjuk pl. a rockzenében (Ákos, Feró, Bikini, stb.), akiket utálnom kellene, ha csak a politika szemüvegén ítélnék meg mindent és mindenkit, de az nem az én stílusom. A könyvekkel is így vagyok. Olvastam Wass Alberttől, és nem politikai alapon döntöttem úgy, hogy nem tetszik. Igaz, a Funtinelli boszorkányt, mint mesét sokan dicsérik, az lehet, hogy jó, de az meg még nem volt meg...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.30. 17:41:30

@Fedor: még nem volt meg a boszi? hát akkor rajta, mielőtt a Fidesz végleg kormányhivatali engedélyhez köti a szexelést! :-)

(én pl. még nem tudtam eldönteni, hogy Wass szar író vagy egyszerűen csak középszerű, mindenesetre:
- jóval rosszabb, mint azt a mostani felkapottsága indokolná /vagy fordítva/;
- költőnek kimondottan pocsék.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.30. 17:50:23

@idelle: "még nem volt meg a boszi? hát akkor rajta, mielőtt a Fidesz végleg kormányhivatali engedélyhez köti a szexelést! :-)"

Biztos én vagyok a tájékozatlan, de hol itt az összefüggés?

Tallono 2011.05.31. 01:32:41

Fedor Alföldi leváltásakor nem szabad elfelejteni a magyar bakák maszturbálás imitálását sem Nagy-Magyarországra. A Jobbiknál ez verte ki a biztosítékot, meg úgy minden normális embernél. De lehetne beszélni az apostolok buzinak beállításáról is.

Nem értem miért akarsz a Nemzetibe modern darabokat látni. Ott kérem játszanak klasszikusokat abban a formában, ahogy azt az alkotóik elképzelték, nem aberált módon, 100adszorra átgondolva. És esetleg olyan darabokat kéne írni oda, ami a magyar nemzet dicsőséges tettiről szól. Képzeld arányaiban a többi néphez nekünk igencsak sok van belőle. Ahhoz hogy lehessen Nemzeti színházunk nagyon sokat küzdöttek őseink, talán illene az áldozatukat annyival megtisztelni, hogy hozzájuk méltó darabokat mutatnának be a Nemzetiben, az ilyen Alföldi-féle libsi darabokat meg száműznék egy újlipótvárosi pince színházba. Én a Nemzeti céljának azt fogalmaznám meg, hogy olyan darabokat játsszon, ami erősíti a nemzeti öntudatot és büszkeséget, mint minden normális országban. De sajnos még mindig ott tartunk, hogy egy belterjes pesti, liberális "értelmiségi" réteg ezeket a gondolatokat lesovinisztázza és lenácizza. Elég szomorú.

Az meg, hogy a Fidesz nem mer Róbertához hozzányúlni, félve az ajvékolástól meg csak az ő gyengeségüket bizonyítja csak. Egy normális magyar ember undorodik az Alföldi-féléktől. Ez is csak azt bizonyítja a kormány se nem normális, se nem magyar... Sőt a szado-mazot kedvelő L. Simon Lászlónak még kifejezetten tetszik is.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.31. 10:39:19

@Fedor: "Biztos én vagyok a tájékozatlan, de hol itt az összefüggés?"

szar poén a "megvolt"-ra asszociálva. nem csoda, hogy nem esett le... :-(

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.31. 10:49:31

@Tallono: "nem szabad elfelejteni a magyar bakák maszturbálás imitálását sem Nagy-Magyarországra. A Jobbiknál ez verte ki a biztosítékot, meg úgy minden normális embernél."

szerintem tökéletes kép: kb. ez az, amit a ma magyarkodói művelnek a Nagy-Magyarország kultusszal.

"Ott kérem játszanak klasszikusokat abban a formában, ahogy azt az alkotóik elképzelték"

játsszanak. felszólító mód, kettőzött sz.

erről egyébként az az irodalmi bonmot jut eszembe, amikor Arany J. felkiáltott egy versének elemzését olvasva: "Nem is tudtam, hogy erre gondoltam, amikor írtam."
látszik, hogy a művészet és a valóság viszonyáról nem sok elképzelésed van.

"ami a magyar nemzet dicsőséges tettiről szól. Képzeld arányaiban a többi néphez nekünk igencsak sok van belőle."

ez tipikusan magyar sztereotip gondolkodás, a valósággal semmiféle köszönőviszonyban sincsen.

"nem aberált módon, 100adszorra átgondolva."

aberrált.

de, éppen ez is a művészet lényege. hogy ugyanaz a mű mit jelent a különböző korokban.

"ami erősíti a nemzeti öntudatot és büszkeséget, mint minden normális országban."

sokat tudhatsz arról, mi megy más, "normálisabb" országokban.
Berlin kellős közepén pl. hatalmas szovjet emlékpark van, senki nem akarja ledózerolni - és egyébként: a normális országokban éppen azért tudnak normálisan büszkék lenni saját magukra (ez tkp. annyit tesz, hoyg nyormálisan viszonyulni saját magukhoz ill. hogy helyén van az önértékelésük), mert megharcolták azokat a csatákat saját magukkal, a történelmi szerepükkel, felelősségükkel, stb., amelyeket mi talán sohasem fogunk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.01. 18:45:48

@Fedor: Reméljük, így lesz.:)

nem érted? a pályázaton nem az nyer aki a legjobb igazgató
a honlapkezelő pályázaton nem az nyer, aki a legjobb honlapkezelő.
hanem nyert az alföldi, nyerni fog egy fidesz.

és nyert a mandiner.
káder, korrupt politika, persze lehet azt mondani, hogy bizalmi állás a mandarinok honlapkezelése, de ez tényszerűen nem lesz igaz, csak a beképzelt, buta politicus próbálja kozmetikázni a korrupciót. szegény pártos, és még ki is kéri magának. észre se veszi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.01. 18:49:31

@idelle: ha nem lett volna egyház, te meg se születtél volna, mert a felmenőidnek nemigen lett volna kedve másneműekkel is érintkezni.

olyan hogy kifinomultság, finomérzék, olyat, hogy erkölcs, moralitás, udvariasság, ti bolsevikok nem is hallottatok?
nem olvastad az előző kommentem?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.01. 18:52:11

@tesz-vesz: "ha nem lett volna egyház, te meg se születtél volna, mert a felmenőidnek nemigen lett volna kedve másneműekkel is érintkezni."

Ó, bazdmeg, mert a világnak az az (egyébként nagyobb) része, amelyiknek semmi köze nincs a kereszténységhez, csak homokosokból áll, és osztódással szaporodik...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.01. 19:02:39

@idelle: de látom, olvastad

1. "az embert egy nagyon vékony máz választja el az állatoktól."

nálatok :) a ti családotokban :)

"ezt nem én találtam ki."

tehát akkor igaz?:)

2. "mind az emésztés, mind a szexualitás az ember legtermészetesebb "velejárója".

ki vitatja ezt? de ugye nem fogsz most a színpadon játszani a zongorával? sok ember előtt? bár a bárkában, a katonában, és jelenleg a nemzetiben, megértenék.

"éppen az általad oly nagyra tartott "civilizáció" érte el, hogy az emberek akkor sem beszélnek róla nyíltan, sőt: szégyenkezve beszélnek róla, amikor nagy szükség lenne rá, például a saját gyógyulásuk érdekében."

ne keverjük az orvostudományt, a gyógyítást az ízléstelenségekkel. miért baj ha valaki nem belemondja az orvos szemébe keményen, hanem szégyenkezve beszél félszegen? nem baj az, ha vannak még, kik tudják: ezek nem olyan dolgok, amiket egy szalontársaságban hangoztatni kéne.

"az általa dicsőített civilizáció érte el azt is, hogy miközben az emberiség nagy része "megdöglik" azért, hogy "jól legyen szeretve", a legtöbben úgy tesznek, mintha ez a vágy szégyellnivaló lenne."

ezt kopra nem értem

hát nem a putriban nőttem fel, tény. de nem is kastélyban.

"a nem-bolsevik intelligens viselkedést nap mint nap tapasztalom"

szerintem te a nem-bolsevik, nem intelligens viselkedésre gondolsz, de ez csak tipp. különben nem lenne baj.

"az egyház évezred(ek) óta egy politikai szereplő"

volt politikai szereplő, jelenleg a pápa csak a zsidók képét csókolgatja.

"egy erőszakszervezet"

az egyház? a pápai testőrség éjszakánkét molesztálja az árvákat és asszonyokat Rómában? csoportos rablásokat követ el, vagy durván terrorizálja a szent péter téren a rendetlenül viselkedőket? esetleg tüntetéseket számol fel?

"intelligenciájukat mi sem jelzi jobban, mint a pedofília illetve annak eltitkolása."

ez a pedofília tényleg egy igen különös ügy, nyilván kicsit felfújják, mindenesetre érdemes lenne elgondolkozniuk a cölibátus eltörlésén.

kkbk.blog.hu/2010/05/17/goebbels_ravasz_huzasa_a_pedofil_papok_vadja

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.01. 19:04:41

@Fedor: nem, ez erre volt válasz:

"mindazt a frusztrációt, amit a keresztény világ a szexualitással kapcsolatban érez vagy szenved el, a római anyaszentegyháznak köszönhetjük."

nyilván a szabadosságot kívánja a vissza a derék kommentelő

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.01. 19:09:54

@tesz-vesz: idelle arról írt, hogy a keresztény tanok prűdek, te meg azt, hogy az egyház nélkül buzik lennénk. Mi az összefüggés?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.01. 19:21:27

@Fedor: idézek akkor magamtől:

"nyilván a szabadosságot kívánja a vissza a derék kommentelő "

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.01. 19:24:42

@tesz-vesz: Én is idézek magamtól:

"Mi az összefüggés?"

Ha valaki frusztrációt keltően prűdnek tartja az egyhéz hozzáállását a nemiséghez, akkor az már biztos kapásból buzi is?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.01. 19:30:54

@Fedor: ez sértegetés, ne keress benne logikát. aki ilyen mértékben neolibsi, az nem lehet más amúgy csak homopártoló.
nem azt írtam, hogy egyház nélkül buzik lennénk, mindannyian, csak azt hogy az ő felmenői így nem is hoztak volna létre utódot. mert szabadosak.
most már le lehet kopni az érdemtelen témáról, és a figyelmet az arra érdemes soraimra fordítani.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.02. 06:36:47

@tesz-vesz: "nem azt írtam, hogy egyház nélkül buzik lennénk, mindannyian, csak azt hogy az ő felmenői így nem is hoztak volna létre utódot. mert szabadosak."

Tehát aki nem vallásos, abban nem dolgozik a fajfenntartási ösztön sem. Hát így se sokkal jobb :-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.06.03. 00:57:57

@tesz-vesz: "ha nem lett volna egyház, te meg se születtél volna, mert a felmenőidnek nemigen lett volna kedve másneműekkel is érintkezni."

Levédiában volt egyház?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.06.03. 01:01:08

@tesz-vesz: "nem baj az, ha vannak még, kik tudják: ezek nem olyan dolgok, amiket egy szalontársaságban hangoztatni kéne."

senki nem mondta, hogy a kaki-pisi-puki-dugás témakörről bármikor, bárki előtt szabadon kell beszélni.
sokkal inkább azt mondtam, hogy az élet velejáróit illene úgy kezelni, mint az élet velejáróit.

"ez a pedofília tényleg egy igen különös ügy, nyilván kicsit felfújják"

óóó, nyilván.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.09. 21:01:09

@Fedor: figyelj ide.

miért gondolkodsz általánosságban? már korábban is észrevettem, h zavar van a fejedben

de a lényegi kommentre meg nem válazolsz
mindegy

@idelle: bármikor, bárki előtt szabadon kell beszélni."

így van, a nemzetibe se kéne.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.10. 08:26:54

@tesz-vesz: Nekem van zavar a fejemben? ez bájos :-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.06.12. 00:37:17

@tesz-vesz: "így van, a nemzetibe se kéne."

sőt, be kellene tiltani minden művet, amelyben a testiség legkisebb jele is előfordul, persze.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0