Ezt, azt, amazt
2011. november 14. írta: Fedor

Ezt, azt, amazt

Ha most nagyon gyorsan számba vennénk, hogy milyen kétharmados törvények vannak, amelyeket okvetlenül muszáj módosítani, akkor olyan, amit az ország gazdasági meg lelki rendbetételéhez fel tudnánk sorolni, olyan nem nagyon van. Tehát amit okvetlenül, mindenképp meg akarunk csinálni, olyan sem sok van, mondjuk a választójogi törvény ide tartozik, az hogy kisebb parlament legyen, az önkormányzati törvény idetartozik, ezt a problémát meg akarjuk oldani, hogy eljárt a médiatörtvény felett az idő, akkor ehhez is kell persze a támogatottság, de ezen kívül - ja, még az állampolgársági kérdést ki ne hagyjam a fölsorolásból - ezen kívül olyan nagyon fontos, kétharmados tárgykörbe tartozó kérdés szinte nincs is, mert a rendőrségi, nemzetbiztonsági, honvédelmi törvényt, az ügyészségekről, bíróságokról szóló törvényt persze mind érdemes lenne áttekinteni, érdemes lenne gondolkodni rajta, hogy hogyan miképp lehetne segíteni egy-egy kisebb jelentőségű törvénymódosítással mondjuk a rendőrség működését, a bűnüldöző tevékenységet, ezt, azt, amazt, de én azt gondolom, hogy nem ezen fog múlni.

- mondotta volt Kövér doktor a tavalyi kampány idején egy origós videófelvétel szerint:

Hagyjuk most a valóban beígért változtatások minősítését, vegyük csak a szóra sem érdemes "kisebb jelentőségű törvénymódosítás"-ok és az "ez, az, amaz" kifejtésének néhány főbb pontját az azóta eltelt időből:

  • Új alkotmány
  • Az Alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálása
  • Kilenc évre bebetonozott, nem interpellálható főügyész
  • Magán-nyugdíjpénztári befizetések lenyúlása
  • Visszamenőleges hatályú törvénykezés
  • A bírósági szervezetek folyamatban lévő átalakítása

Valóban bagatell.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr773382086

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért siet a Fidesz és kormánya? 2011.11.14. 19:52:57

Figyelem! Lentebb olyan politizálásról is szó esik, amit sokan természetesnek tartanak.  A szerző ebbe nem nyugszik bele, és fenntartja magának a naivitás jogát.  Rohamléptekben folyik az ország átalakítása a Fidesz-kormány által. Teljes...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FreeWilly! 2011.11.14. 18:05:59

"nem interpretálható főügyész" Miért kellene a főügyészt interpretálni? Tán latinul beszél?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.14. 18:19:39

@FreeWilly!: Hát ez elírtam a kapkodásban. Jogos, köszi az észrevételt. De javítottam.

loláb 2011.11.15. 09:41:01

És most ezzel mit is akarsz mondani?

Hogy a kampányban nem arról beszéltek, hogy mi lesz, ha majd 2/3-ot kapnak? Talán mert nem követték el azt a hibát, hogy olyan magasra rakják a lécet, mint a "demokratikus ellebnzék" a második kerületi időközin....

Kétharmaduk lett, nyilván olyan törvényekhez is hozzányúlnak, amiket egyébként megemlítettek (rendőrségi, ügyészségi, bírósági törvény), és mélyebben, mint ahogyan eredetileg, a boritékolható feles többség b írtokában készültek. Mert készültek rá, ezt:

"mert a rendőrségi, nemzetbiztonsági, honvédelmi törvényt, az ügyészségekről, bíróságokról szóló törvényt persze mind érdemes lenne áttekinteni, érdemes lenne gondolkodni rajta, hogy hogyan miképp lehetne segíteni egy-egy kisebb jelentőségű törvénymódosítással"

csak az idióták interpetálják másképp.
Csak ez a sima feles többségre vonatkozó kijelentés, de szerencsére kétharmadot kaptak, így idejét múlttá vált.

Sajnos te már ott is ellentmondást keresel, ahol nincs...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.15. 12:50:16

@loláb: Tehát semmi ellentmondás nincs aközött, hogy nincs szükség nagyon kétharmados törvényekre, meg aközött, ahogy nekiestek mindennek, és pl. új Alkotmányt csináltak, miközben a kampányban még szó se volt róla, bármit is hazudik Szijjártó erről, és miközben azóta még Kövér is elmerte, hogy igazából nem is volt alkotmányozási kényszer.

Te tudod. Persze aki még mindig örül annak, hogy kétharmaduk lett, attól kb. ez is az elvárható...

loláb 2011.11.15. 15:34:06

@Fedor:
"azóta még Kövér is elmerte, hogy igazából nem is volt alkotmányozási kényszer"

Lovagolsz a faszásgokon, komolyan szánalmas.

Nem volt alkotmányozási kényszer, mert az ország működött a régi alkotmánnyal is, nem volt olyan, nem szabályozott terület, amire valamilyen, nagyjából működőképes szabály ne lett volna az alkotmányban. Ennyiből igaz, hogy nem volt kényszer.

Volt viszont történelmi lehetőség arra, hogy a demokratikus parlament a a 21 évvel ezelőtt, semmiféle legitimációval nem rendelkező szereplők által elfogadott hangsúlyozottan ideiglenesnek szánt alkotmány helyett újat alkothasson. Azért mert a kommunista párt utódpártja 4 évvel az rendszerváltás után nem mert belemenni az alkotmányozásba, ezért "önkorlátozó gesztust gyakorolt", nem jelenti azt, hogy ez mindig, mindenkinek mércéül kell szolgáljon.
A fidesznek nem volt olyan múltja, hogy erre az önkorlátozásra szüksége legyen.

"Persze aki még mindig örül annak, hogy kétharmaduk lett, attól kb. ez is az elvárható..."
Jobb lenne, hogyha megértenél valamit: az, hogy Magyaroroszág ma technikailag nincs csődben, ki tudja fizetni a következő egy évben is az esedékes fizetési kötelezettségeit, az kizárólag a kétharmadnak köszönhető.

Hogy a pénzpiacnak nem különösebben tetszenek a kormányzat intézkedései, és ezért 315 forintig gyengült az euró, az egy kellemetlen mellékhatás, de különösebb veszélyt az állam fizetőképességére nem jelent.
Az, hogy a Bajnai féle lukas költségvetés, a lejáró IMF hitel, és kisebbrészben a kormányváltás utáni adócsökkentés bevételcsökkentő hatása ellenére sincs az államnak likviditási problémája, az bizony KIZÁRÓLAG a kétharmadnak köszönhető.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.15. 15:58:28

@loláb: "Volt viszont történelmi lehetőség arra, hogy a demokratikus parlament a a 21 évvel ezelőtt, semmiféle legitimációval nem rendelkező szereplők által elfogadott hangsúlyozottan ideiglenesnek szánt alkotmány helyett újat alkothasson."

Csak azt felejted el mindig, hogy ezt az első parlament módosította és véglegesítette.

"az, hogy Magyaroroszág ma technikailag nincs csődben, ki tudja fizetni a következő egy évben is az esedékes fizetési kötelezettségeit, az kizárólag a kétharmadnak köszönhető."

Hát persze, sőt, személyesen Matolcsynak... Mond már el, hogy mi volt olyan, amit egy sima kormány nem tehetett volna meg, és pozitívan befolyásolta a dolgokat...

"Hogy a pénzpiacnak nem különösebben tetszenek a kormányzat intézkedései, és ezért 315 forintig gyengült az euró, az egy kellemetlen mellékhatás, de különösebb veszélyt az állam fizetőképességére nem jelent."

Egyrészt én egy kissé erősebb kifejezést használnék a kellemetlennél (csak megemlíteném, hogy Gyurcsány ugyanekkora szintnél már megbukott, gondolom nála nem mellékhatásnak tekintetted), másrészt meg ez is csak egy olyan tünet, mint az, hogy már sorozatban nem tudnak államkötvényeket eladni, márpedig ez, ha így folytatódik, ki fog hatni a fizetőképességre.

loláb 2011.11.15. 16:37:45

@Fedor:

"Hát persze, sőt, személyesen Matolcsynak... Mond már el, hogy mi volt olyan, amit egy sima kormány nem tehetett volna meg, és pozitívan befolyásolta a dolgokat..."

Válságadók, az ezeket lehetővé tevő alkotmánymódosítások, manyup rendszer megszüntetése(aminek a maradása esetén jé éppen 500 milliárd forintnyi kiadási többlet lett volna az idei költségvetésben, ez mellesleg ÉPPEN ANNYI, amennyit az egykuulcsos szja kiengedett a költségvetésből).

"csak megemlíteném, hogy Gyurcsány ugyanekkora szintnél már megbukott, gondolom nála nem mellékhatásnak tekintetted"
Csak te lehetsz olyan egyszerű, hogy a kettő között ok-okozati összefüggést, és kizárólagosságot tételezz fel.

"másrészt meg ez is csak egy olyan tünet, mint az, hogy már sorozatban nem tudnak államkötvényeket eladni, márpedig ez, ha így folytatódik, ki fog hatni a fizetőképességre."
Igen, ha még másfél évig nem adunk el semmit, és ezzt nem ellentételezzük semmiféle költségvetési intézkedéssel, akkor 2012 végére fizetésképtelenek lehetünk. De most, azonanli fizetésképtelenség veszélye nem fenyeget, annak pedig kevés az esélye, hogy ez a befagyott hitelpiac másfél évig fennmaradjon. Az pedig egyenesen kizárt, hogyha ez fent is marad, akkor a kormány erre ne reagáljon.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.15. 17:49:11

@loláb: "Válságadók, az ezeket lehetővé tevő alkotmánymódosítások, manyup rendszer megszüntetése"

Akkor pontosítok: egy DEMOKRATIKUSAN MŰKÖDŐ kormány. Amúgy meg ezek nélkül se lett volna összeomlás, csak máshogy kellett volna intézni a dolgokat.

"Csak te lehetsz olyan egyszerű, hogy a kettő között ok-okozati összefüggést, és kizárólagosságot tételezz fel."

Én nem azt írtam, hogy ez volt az egyetlen oka, csak azt, hogy ez volt az utolsó cseppek egyike, és hogy vele biztos nem voltál ennyire elnéző.

"De most, azonanli fizetésképtelenség veszélye nem fenyeget"

Ez tény, de azért az csak jelez valamit, hogy ilyen (mármint sikertelen kibocsájtás) még a legdurvább válság alatt se volt, és hogy most rosszabb az euro árfolyam, mint Fletó bukásakor, pedig eddig úgy tűnt, hogy ott volt a mélypont...

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.11.15. 19:51:21

@loláb: "A fidesznek nem volt olyan múltja, hogy erre az önkorlátozásra szüksége legyen."
A fidesznek nincs olyan jelenje, hogy az önkorlátozásra lehetősége legyen.

"ez mellesleg ÉPPEN ANNYI, amennyit az egykuulcsos szja kiengedett a költségvetésből)."
1-1.
Ezzel tulképp leírtad, hogy az "adócsökkentés" miatt kellett államosítani a magánynyugíjainkat.
Nem is tudom eldönteni, melyikkel döntéssel jártam/tunk jobban...

loláb 2011.11.16. 08:30:10

@Fedor:
"Amúgy meg ezek nélkül se lett volna összeomlás, csak máshogy kellett volna intézni a dolgokat."

Te nyilván azt hiszed, hogy nagyjáb ól csak akarat kérdése, hogy hogyan takarítson meg egy kormány ezermilliárdokat a költségvetésben, főleg év közben, ahogyan azt a 2010-es évben a fidesz csinálta az 500 milliárdos válságadó kivetéssel, és a manyup befagyasztással, de szerintem ideje lenne felnőnöd.
ezek nélkül összeomlás lett volna, főleg abban a környezetben, amikor sorra jelentették be az országok (görögorszég, írország, portugália, spanyolország), hogy senki nem teljesíti a költségvetési hiánycélt.

"Én nem azt írtam, hogy ez volt az egyetlen oka, csak azt, hogy ez volt az utolsó cseppek egyike"
Gyurcsány hatalomba emelkedése, és bukása is kizárólag az mszp belső erőviszonyainak köszönhető, semmiféle valós kompetencia, teljesítmény, pláne gazdasági esemény nem volt közvetlen kiváltó oka annak.
A szocik megunták a Petit, leváltották, jött a Feri, majd amikor belőle is elegük lett, elzavarták.

"és hogy vele biztos nem voltál ennyire elnéző."
Ő speciel a 316 forintos euró árfolymnál már jóval előbb megbukott a szememben.

"Ez tény, de azért az csak jelez valamit, hogy ilyen (mármint sikertelen kibocsájtás) még a legdurvább válság alatt se volt"

Te hülye vagy bazmeg? 2008 októbere és 2009 júniusa között egy kibaszott darab államkötvényt nem adtunk el, nem hogy sikertelen volt a kibocsájtás, hanem az ÁKK meg sem hirdette az aukciókat, mert esélye nem volt annak, hogy állampapírt tudjunk eladni!

Nem arról volt szó, mint most, hogy az ÁKK 6-7%-os hozamszint körül szeretné értékesíteni a papírokat, és a befektetők 8%-ot kérnek, hanem EGYÁLÍTALÁN nem volt kereslet a magyar papírokra. Semmilyen hozamszinten.

Figyelj, teljesen értelmetlen nekünk gazdaságról vitatkozni, mert te a legalapvetőbb folyamatokkal, tényekkel nam vagy tisztában....

"és hogy most rosszabb az euro árfolyam, mint Fletó bukásakor, pedig eddig úgy tűnt, hogy ott volt a mélypont..."
Na, nem ott van. És?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.16. 17:30:16

@loláb: "ezek nélkül összeomlás lett volna"

Azt egy szóval nem állítottam soha, nem kellett volna spórolni, de had ne higyjem már el, hogy más eszközök nem voltak. 2009-ben nagObb szarban voltunk, mégis sikerült kikerülni belőle antidemokratikus eszközök használata nélkül.

"2008 októbere és 2009 júniusa között egy kibaszott darab államkötvényt nem adtunk el, nem hogy sikertelen volt a kibocsájtás, hanem az ÁKK meg sem hirdette az aukciókat, mert esélye nem volt annak, hogy állampapírt tudjunk eladni!"

Képzeld el, tudok róla, ezért kérték az IMF segítségét. De ez mit változtat azon, hogy amikor úgy látták, hogy van értelme, és ezért volt kibocsájtás, akkor mindig akadt kereslet is, kivéve most. Pont ez jelzi, hogy mekkora gondok lehetnek, és épp ezért nem kéne önérzeteskedni, ha már a kínaiaktól kuncsorgás nem hozott eredményt.

loláb 2011.11.17. 08:32:56

@Fedor:
"Képzeld el, tudok róla, ezért kérték az IMF segítségét. De ez mit változtat azon, hogy amikor úgy látták, hogy van értelme, és ezért volt kibocsájtás, akkor mindig akadt kereslet is, kivéve most."

Jézusom bazmeg....
Szóval szerinted az jobb, hogyha egyáltalán nincs kereslet az állampapírokra, ezért az ország meg sem hirdeti az aukciót hónapokig, mintha van kereslet, csak nem a kibocsájtott mennyiségre, az ÁKK által elvárt hozamszinten, és ezért 1-2 aukción az államadósságkezelő nem fogad be ajánlatokat...

"Pont ez jelzi, hogy mekkora gondok lehetnek"

Olyan kurva nagy baj van, hogy a keddi aukcióra háromszoros túljegyzés érkezett:
www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/egeszseges_kereslet_es_nagy_hozamemelkedes_a_mai_aukcion.158367.html

"ha már a kínaiaktól kuncsorgás nem hozott eredményt."
Mindjárt gondoltam, hogy annyira naprakészen informált vagy a magyar-kínai tárgyalások alakulásával kapcsoaltban, hogy erről is sommás véleményt képes leszel megfogalmazni:

www.portfolio.hu/gazdasag/akk/veszik_a_kinaiak_a_magyar_allampapirt.158453.html

Hagyjuk, jó? Csak lejáratod magad...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0