Hiteles tájékoztatás Magyar Nemzet módra
2012. január 10. írta: Fedor

Hiteles tájékoztatás Magyar Nemzet módra

A valóság: 

A jegybanki függetlenség visszaállítása; a Költségvetési Tanács megerősítése; szigorúbb költségvetési politika, főként a kiadási oldalon; a válságadók mértékének jelentős mérséklése, majd kivezetésük; az ad-hoc gazdaságpolitikai intézkedések beszüntetése; a tervezett reformok végig vitele; a szociális juttatások rendszerének átalakítása; a közösségi közlekedési vállalatok átszervezése; a magáncsőd intézményének a bevezetése. Ezeket kell lépnie a magyar kormánynak – tanácsolja a Nemzetközi Valutaalap abban a Figyelő birtokába jutott jelentésben, amelyet az igazgatóság tárgyal 18-i ülésén.

A magyar központi bank függetlenségének biztosítása továbbra is az egyik alapvető feltétele az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bármiféle támogatásának - jelentette ki az EU pénzügyi biztosa hétfőn Londonban. Olli Rehn szerint "ez a kérdés egyike lesz az előfeltételeknek". Magyarország nemrégiben elfogadott jegybanktörvénye sérti az uniós jogot, és veszélyezteti a bank függetlenségét - jelentette ki a biztos.

És ami ebből a hithű kormánypártiakhoz eljut:

A pénzügyi segítségnyújtásról szóló sikeres EU-tárgyalások érdekében Brüsszel a Gyurcsány Ferenc elleni eljárás megszüntetését, valamint a férfi és nő közötti házasság törvényi rögzítésének elhagyását várná el – olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.

Bravó. A félretájékoztatás, a manipulálás és a megfelelő hívószavakkal démonizálás magasiskolája.

UPDATE

A nettó hazudozót nagyon könnyű azonnal lebuktatni:

Megkérdeztük erről Amadeu Altafaj Tardiót, aki az EU pénzügyi biztosának, Olli Rehnnek a szóvivője. Tardio röviden úgy reagált a Magyar Nemzet értesülésére, hogy az "nonszensz".

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr803533424

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: NEM MENŐ. 2012.01.13. 11:38:26

Csak hogy el ne felejtsem, összeírom magamnak azokat a dolgokat, amik miatt már rég el kellett volna zavarni a bánatba a jelenlegi kormányt, és amiért garantált, hogy soha többet nem szavazok rájuk. (Nem mintha az előző garnitúrát jobban szerettük voln...

Trackback: Az idei költségvetést Leslie L. Lawrence egyik regényéből másolta ki Matolcsy 2012.01.11. 10:15:21

- Megdöbbentő volt a felismerés, mikor a 2012-es költségvetést olvasva, beugrott, hogy kedvenc szerzőm, Leslie L. Lawrence A Halál kisvasúton érkezik című művének sorai köszönnek vissza a törvényből, ráadásul mindenféle változtatás nélkül! - mondta el ...

Trackback: Melegházasodni akarnak a Magyar Nemzetnél 2012.01.11. 10:09:26

Brüsszeli forrásból úgy értesültünk, hogy a Magyar Nemzet hírszerkesztője melegházasságra készül....

Trackback: Melegházasodni akarnak a Magyar Nemzetnél 2012.01.11. 10:09:25

Brüsszeli forrásból úgy értesültünk, hogy a Magyar Nemzet hírszerkesztője melegházasságra készül....

Trackback: Hány euró Gyurcsány szabadsága? 2012.01.11. 02:25:00

A Magyar Nemzet keddi címlapsztorija szerint az IMF hitel feltételei között az EU szerepeltetni kívánja a melegházasságokat kizáró alaptörvényi passzus eltörlését, valamint a Gyurcsány Ferenc elleni per megszüntetését. Reménykedjünk, hogy a hír ne...

Trackback: Rossz stratégia 2012.01.11. 00:13:54

Ősrégi, de a mai napig a kedvenc logika feladványom, hogy hogyan lehet három egyenes vonallal összekötni egy négyzet (négyszög) négy sarkát úgy, hogy közben nem emeljük fel a ceruzát.A feladvány azért is különösen kedves a szívemnek, mert nemc...

Trackback: UTOLSÓ ESÉLY 2012.01.10. 22:56:15

 Agónia, vagy élet? Lassú, hosszú és fájdalmas szenvedés, vagy kilábalás?   Nem kérdés ma már, hogy két lehetőség közül választhat a kormányzó többség - a fidesznek és ragadványának még van lehetősége válaszokat adni, de ahogy fogy körülöttük...

Trackback: Hanyas vagy? 2012.01.10. 20:18:51

Hanyas vagy? 2010-es? Akkor, mi kétharmad-szavakból se értjük meg egymást! Az én anyám? A Te anyád! Beszavaztad? Már kiszavaznád? A megváltód vártad? Vagy csak a váltóidat adtad? Sebaj

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delano 2012.01.11. 00:40:10

@tass-tass: "Kapitalista módon nyerészkedni akar :)"

Sajnos nem. Ha ezt akarná, nem lenne semmi gond, de ez a piaci szereplők célja. Az államnak mindig más. Az államnak nem számít ha veszteséges egy cég, majd kipótolja az adófizetők pénzéből, kit érdekel. Az állam célja mindig az, hogy elhelyezze az alkalmatlan csókosokat, finanszírozza a pártokat, szponzoráltassa az aktuális vezér agymenéseit (ami most a foci) stb.

Nem szabad az államnak céget venni, minimálisra kell szorítani a jelenlétét, mert az állam itthon öl, butít és nyomorba dönt.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.01.11. 00:48:10

@frontember876:
Megkaptad tőlem a nap kommentje díjat!!!
Igen agyhalottakat is felébresztette írásod, de hangos hahotám mindenképpen.
Konstruktív javaslatomhoz csatlakozz kérlek, mely az ország kétfelé osztását jelentené HOSSZÁBAN, hogy mindenkinel legyen Dunán innen és túl is :-)
Az összes agyhalott fideSS egybe, a többi libsi-komcsi-buzi titulussal illetett meg a másikba. Lenne nagy vigyor, amikor egymáson kezdene el uralkodni a sok Pató Pálos ősmagyar. Nagy összegben fogadnék, hogy rövid idő elteltével elindulnának hátrafelé nyilazva hódítani, mert csak eképpen tudják önmagukat potentátként definiálni...

daito 2012.01.11. 00:56:14

@tass-tass: Jesszus.
"Megvették a Rábát mert valószínűleg autóbuszok ezreit kell majd beszerezni gyakorlatilag minden nagyobb városban. Gondolom a környező országokban sincs ez másként.

Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogják megakadályozni, hogy a Rába nemzetközi szinvonalú céggé váljék "

Na nézzük a dolgot. Egyrészt, vágod, hogy a Rábának mekkora a kapacitása? Úgy totálisan? Most arról nem beszélve, hogy nem egy cégről beszélünk; de hogy miből, mit és mennyit tud gyártani? Tudod, hogy mennyi buszmotort gyártanak náluk? (Meg úgy összességében, a "magyar" buszokban milyen motor, milyen elektronika van?)

Szerinted miért nem szerezték be eddig a buszok ezreit?

Szerinted mennyi buszt kell gyártani egy cégnek, hogy rentábilis legyen?

Szerinted, van-e realitása annak, hogy minden magyarországi buszt egy olyan cégtől szerezzünk be, amelyiknek most nincs is ilyen modellje? Jelenleg a Rába futóműveket és egy midibusz típust gyárt, ha fut be rá megrendelés.

Szerinted, ha minden magyar busz tendert, egy ilyen magyar cég nyerne, az nemzetközi sikert jelentene?

Szerinted, a Rába most nem nemzetközi "szinvonalú"? Ez egyáltalán mit jelent a szótáradban?

tass-tass 2012.01.11. 01:03:51

@delano: "Nem szabad az államnak céget venni, minimálisra kell szorítani a jelenlétét, mert az állam itthon öl, butít és nyomorba dönt."

A belföldi piac valóban nem teremt versenyhelyzetet. Azért kell kinőnie magát "multi céggé", hogy nemzetközi viszonylatban is versenyképes legyen, mert egyébként tényleg nincs értelme az állami tulajdonnak.

tass-tass 2012.01.11. 01:17:42

@daito: "Szerinted, van-e realitása annak, hogy minden magyarországi buszt egy olyan cégtől szerezzünk be, amelyiknek most nincs is ilyen modellje? "

Azért gondolom, hogy van, mert van az országban jónéhány autógyár, akiket "nemzetközi szinten" kiszolgálnak a magyar beszállítók. Ugye az Audi, Opel, Mercedes sem mindent maga gyárt, hanem egyes alkatrészeket kiad külsősőknek. Ezek képesek lennének legyártani a busz alkatrészeket is.

Tehát a minőséggel nem lenne gond.

A buszról. Eltudom képzelni, hogy megveszenek egy licenc-et, de azt is eltudom képzelni, hogy idővel terveznek is egyet.

Egyébként is minek vennének járműgyártót, ha nem lennének vele tervek?

daito 2012.01.11. 01:22:41

@tass-tass: elolvastad, amit írtál?
""Budapest összesen 118 milliárd forintért vásárolna villamosokat és trolibuszokat"

Ekkora összegnél nagyon nem mindegy, hogy a határ melyik oldalán készítik el a járműveket."

Villamosok és trolibuszok. Ezekből szerinted mennyit gyárt a Rába? Trolit a Transelektro gyártott, míg csődbe nem ment, meg a szegediek saját cége, de itt ilyen 10-20 darabról beszélünk ám.

Megpróbálom közgazdász light módon kifejteni a hibát. Tök jó volna, ha lenne igazi, magyar busz-villamos-troli gépgyár. Mert Magyarországon erre igény van, több száz, ezer darabokra. Csak ehhez szükség volna ilyen gyárra, modellekre, szakemberekre. Modellt persze viszonylag gyorsan lehet álmodni, csak amikor egy ilyen beszerzésről van szó, akkor szeretik azt, ha nem egy totál új típusról van szó, legyen vele mindenféle tapasztalat (használat, karbantartás, stb).
Namost, hogy egy ilyen dolog működjön, kell gyár - mondjuk azt, hogy az meg van. Kell hozzá TŐKE - ugyanis nem fizetik ki előre az árut, le kell tudni gyártani mondjuk 10-20-50-100 járművet - ami nem 2 nap, egy modernebb csuklósbusz 50 millió felett indul, abból száz az 5mrd forint.
Namost, bejön a kapacitás kérdése - ami a legfontosabb. Ha kicsi a kapacitásod, akkor az a baj, hogy nem tudsz bevállalni nagy megrendelést; ha nagy a kapacitásod, akkor a kis megrendelés nem éri meg. Ergo, felfuttatni járműgyártási kapacitást azért, mert MOST igény van idehaza nagy mennyiségben ilyen járműre, azzal a veszéllyel jár, hogy miután ez a megrendelés kifut, akkor batyhatod a gyártósorod, ha nem találsz elég vevőt.

Te vennél olyan autót, amelyiknek a gyártócégét és gyárát tegnap alapították itt a szomszéd városban?

delano 2012.01.11. 01:51:50

@daito: Ez egy logikus és érthető magyarázat volt. Persze nem gondolom, hogy meggyőzné...

Egyébként egy buszról nagyon nehéz megállapítani, hogy magyar-e. Olyan ma már nincs, hogy minden alkatrészt egy országban gyártanak le. Az audi pl attól még német, hogy Győrben rakják össze a máshol gyártott alkatrészeket? A Suzuki japán vagy magyar? Itt rakják össze teljes egészében... A nemrég becsődölt Alfa Busz Szfehérváron magyar buszokat gyártott. De Volvo motor volt bennük. Akkor az most svéd busz v magyar?

delano 2012.01.11. 01:55:00

@tass-tass: "A belföldi piac valóban nem teremt versenyhelyzetet. Azért kell kinőnie magát "multi céggé", hogy nemzetközi viszonylatban is versenyképes legyen, mert egyébként tényleg nincs értelme az állami tulajdonnak."

Ez gyönyörűen hangzik csak ezt ne az én adómból finanszírozzák. Erre vannak privátbefektetők, és a gonosz-minden rosszért felelős bankok...
Az állami tulajdonnak csak ott van értelme, ahol monopólium kell. Pl rendőrséget és hadsereget ne privatizáljunk. De egy járműgyár ne legyen állami tulajdonban, kivéve, ha kimondjuk, hogy kommunizmus van

parandroid 2012.01.11. 02:48:04

@frontember876: "Te adnál magadnak pénzt? Vagy egy ennyire suttyó hülye seggfejnek ,aki az ablakod alatt azt üvöltözi, hogy éhes vagyok, adj enni, a kurva anyádat, te gazdag szemét tolvaj patkány mocsok?

Te adnál? Ti tényleg ennyire elképesztően, fokozhatatlanul hülye barmok vagytok?"

Hibátlan. Köszönöm, röhögve megyek aludni:))

gerdo 2012.01.11. 04:38:30

@Lasombra: "ez van. kereslet-kínálat.
az ÖKM-ben pina van, az MNO-ban zsidózás meg buzizás.
nincs ebben semmi meglepő. mindenki megtalálja a maga számítását.

akinek kényelmesebb az MN lapjai mögé temetkezve, háttal a valóságnak létezni, az csak csámcsogjon Gyurcsányon. "
Ennel jobban nem tudtam volna leirni, igy csak idezem. Ebredjetek fel emberek: lesz elet a viktoron tul, ugy fogjak hivni hogy magyar jobboldal. Meg fog szuletni mert igeny van ra. De elobb a valosag!

KayaIbrahim 2012.01.11. 05:02:40

Értelmes ember nem vesz Magyar Nemzetet a kezébe.
Nincs valami eladó Fidesz cég?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.11. 06:56:38

Hazugság?
Nekem erről a cucclib média jut eszembe.

Apropó, írtam újat a blogomba!

Sátán meg a Jocó 2012.01.11. 07:13:45

ATV cáfolja az MNO-t

mikor a Két Igazmondó óriás összecsap... :)

csoko20 2012.01.11. 07:48:34

Az a ciki, hogy megkérdezték az EU-s pénzügyi biztost is. És még a cucclib oldal járatta le az országot...ezek köröket vertek rájuk 2 év alatt.

Idet 2012.01.11. 07:56:53

Az Európai Néppárt alelnökének nyilatkozata miért nem érdekes? Ja, hogy Láchíd Rádió, azért? Ha nem baloldali a nyilatkozó (és a hírközlő), akkor azt nem vesszük figyelembe? Így nem nehéz!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.01.11. 08:24:04

Ennyire nyílt és pofátlan, primitív hazugságot, mint az említett MNO cikk, még nem láttam a magyar médiában. Döbbenetes mélypont. Az agymosottak persze nem is észlelik, hogy ez mennyire gáz.

2012.01.11. 08:30:13

@tass-tass: Amit írtam, olvasd el, légyszíves, és próbáld értelmezni:
A manyup a tőzsdén vásárolt államkötvényeket. Tehát mint piaci szereplő jelentett biztonságot. A kiradírozásával az állam papírjait külföldre tudja eladni, mert a belföldi kereslet jelentősen visszaesett, épp a manyup eltűnésével. Emiatt a devizában történő eladósodottság nő. itt nem működik az infláltatás, amikoris a valuta leértékelésével a tarzozás egy része is eltűnik.
Működik viszont a karvalytőke mahinációja, tehát a forint, és az állam is nagyobb mértékben van kitéve a támadásoknak.
És máris táááámadják a forintot!
OV sirta bele a mikrofonba, azt elfelejtették mondani neki, hogy éppen miattuk.

2012.01.11. 08:32:48

@Idet:
Megjelent az origo-n és az indexen is. Értelmezte is mindkettő.
Az origo szerint kiállt OV mellett, az index továbbment, szerinte lófej az ágyban. Magyarul burkolt figyelmeztetés: kiállunk melletted, de teljesíteni kell az EU követeléseit.

Ringlósztár 2012.01.11. 08:34:23

@Hohó60:
Egy bejegyzésen belül ellentmondasz önmagadnak, mondjuk ez a hozzászólásod minőségét már nem rontja.

2012.01.11. 08:35:03

@Kara kán: Nyisd már ki a szemed, ember! Ja, nem megy?

2012.01.11. 08:43:13

@tass-tass: "A belföldi piac valóban nem teremt versenyhelyzetet. Azért kell kinőnie magát "multi céggé", hogy nemzetközi viszonylatban is versenyképes legyen, mert egyébként tényleg nincs értelme az állami tulajdonnak. "

Itt a lényeg: gondolkozz el, hogyan lesz versenyképes egy cég. Gondolkozz el, hogyan tud olcsón szállítani.
Tehát: hozzunk létre egy céget, a vagyonába fektessünk pár milliárdot, hogy más gyártó alkatrészeiből szereljünk öszze buszokat, amik persze már akkor elavultak lesznek, hisz nem adják majd a legkorszerűbb fejlesztéseiket, aztán mindezt adjuk olcsón.
Soha mewg nem térülő befektetés.
Ja, de! Ott lehet majd alkalmazni a munkanélkülieket. Csak az a minőség, az ne lenne!

Waxy 2012.01.11. 08:44:22

@Legelő Őse: persze szépen és kedvesen adják a pénzt...és mi eközben francia és német cégekkel építtetünk hulla drágán autópályát (lsd. M5-ös), gondolod te, hogy az normális, hogy a az energia szektorban, a vízellátásban franciák, németek vannak? melyik másik ország engedi ezt meg magának???

2012.01.11. 08:51:55

@tass-tass:" Na de hogyha független, akkor nem dönthet önállóan, hogy milyen monetáris politikát folytasson?"

Hogy Te is megértsd:
Magyarország úgy döntött, hogy az EU játékszabályai szerint játszik. Mondjuk football-t.
Az USA is football-t játszik, csak ott mások a játékszabályok.
Tehát mi focizunk, mint a németek, az USA meg amerikai focit játszik.

Te azon elmélkedsz, hogy miért nem tetszik Európában, hogy OV felkapta a labdát, és rohan a pálya hosszában vele.
Orbán bán is felháborodik azon, hogy miért szólnak rá, hogy ez szabálytalan.
Hisz a szabályokat ő hozza, nem?

2012.01.11. 08:53:59

@tass-tass: "A manyup eltűntetésével a tőzsde legfőbb kormánybarát szereplője veszett oda"

Az nem tűnt föl, hogy a nyugdíjjárulékot most is fizetjük, csak most az államnak és nem a manyupnak. "

Hát pont ezért tűnt el.
Magad adtad meg a választ, csak nem vagy hajlandó elfogadni, mert nem pártkompatibilis.

csoko20 2012.01.11. 08:54:50

Hirtelen az ugrott be, hogy a médiatörvényről is sikerült egy full hiányos fordítást kiküldeni Brüsszelbe:))

Pipas 2012.01.11. 08:59:03

@Waxy: Argentína! :) A múltkor néztem egy dokumentumfilmet arról hogyan sikerült az IMF tanácsai alapján egy működő országot porrá rombolni.

Amikor előjött a francia tulajdonú "Suez" nevű vízügyi cég elég jót kacarásztam... pécsett őket tette lapátra az fideszes önkormányzat.

moophlander 2012.01.11. 09:28:41

Szeretném felhívni azon hozzászólók figyelmét, akik anno a sajtószabadságot féltették fröcsögő nyállal, hogy lám most is lehet baromságokat világgá kürtölni és még sincs belőle senkinek semmi baja! Menjetek dolgozni, abból haszna van az országnak. Abból, hogy f@szságokat dumáltok, csak kára! Na, szép napot!

loláb 2012.01.11. 09:48:50

@Fedor:
"de azt fenntartom, hogy az alaptalan hazugság, és az akár direkt, akár véletlen félrefordítás között azért van különbség."

Nincs különbség. A magyar nemzet is, és a másik oldal sajtója is vélhetően értesülésekre alapozva írja azt, amit ír, és nem csak a kisujjból kiszopott marhaságokat írja meg, ennyire ne mérj kettős mércével.
Hogy ezek az értesülések mennyire helytállók, és mennyire kezelik őket fix tényként, abban természetesen benne van a koncepció kiszolgálásának igénye, illetve a manipulációs szándék, MINDKÉT OLDALON. De önmagában egy (vélhetően) kormánytisztviselőtől jövő félretájékoztatásból cikket írni pont ugyanakkora sajtóetikai vétség, mint tendenciózusan, a politikai család üzenetét alátámasztó módon elferdíteni egy idegen nyelvű közlés értelmezését. Márpedig az ATV nem csak úgy általában fordított félre valamit, hanem véletlenül egy olyan értelmezést adott a nyilatkozatnak, ami a baloldal politikai üzenetét támasztja alá.

"Ami meg a a deviza-tartalalékokat illeti, csak találgatás volt, nem hivatalos forrásokra hivatkozó tényként próbálták beállítani"

Már hogy a faszomba ne próbálták volna?
Megint hazudozol, vagy a szokásos alapossággal nézel utána a dolgoknak?

Idézet az VG cikkből:
"A megyei önkormányzatok 180 milliárd forintos átvállalt adósságának kifizetésére és gazdaságélénkítő tőkeinjekcióra használná fel kormány a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékainak egy részét, az Indexnek immár KORMÁNYKÖZELI FORÁSBÓL IS MEGERŐSÍTETTÉK A SZÁNDÉK TÉNYÉT. A törvényi feltételeket az új MNB-szabályozás megteremtette"

Ezzel csak két probléma van:
1.: Az új MNB törvény sem ad lehetőséget a devizatartalé felhasználására, ez tehát nettó hazugság.
2.: A kormány minden létező fórumon, gyakorlatilag azonnal cáfolta ezt, tehát a "kormányközeli forrás" valójában mégsem lehet túlságosan közel a kormányhoz. Gyakorlatilag ez a megfogalmazás ugyan jelenthetné akár a BAZ megyei KDNP elnököt is, aki a vágyait fogalmazta meg a kérdésben,, de mégis azért a "kormányközeli forrás" emlegetése kapcsán a hírfogyasztók mégsem erre, hanem ennél benfentesebb információforrásra asszociálnak, ez pedig a manipulatív szándékot nem kérdőjelezi meg.

Az, hogy a pártsajtók manipulálnak, és te ezen minden egyes alkalommal, amikor a nemzet, vagy a hírlap teszi meg ezt, (ál)őszintén elcsodálkozol, az a te bajod. Én már millió alkalmommal írtam arról, hogy nem kellene ezt ennyire komolyan venni, de ha mégis, akkor illene legalább néhanapján előszedni az ellenoldal hazug manipulációit is. Mert kismillió ellenpéldát lehetne hozni arról, hogy egy koncepciózus üzenet alátámasztására híreket félre, vagy átértelmeznek, nem kellően alapos munka után közölnek betonbiztosnak állított dolégokat, de a te érzékenységedet érdekes módon kizárólag egy oldal bassza föl, a másik, csinálhat akármit, egy kurva betűt nem írsz róla. De még arról sem írsz, amikor nem a pártsajtók, hanem a magukat függetlennek hazdó orgánumok, például az index, vagy az origó próbál manipulálni, ahogyan tette azt a Dedi elemzésekbe, vagy tényfeltárásba csomagolva.

"hogy ez a forgatókönyv a pénzügyi világ döntéshozóinak a fejében is megfordult a fejlemények ismeretében, és persze semmi köze nincs a mindenhonnan érkező bírálatoknak és az arra adott pökhendi kormányzati reakcióknak, akkor szépen lassan felzárkózol DeMarco-hoz."

Hogy te hova zárkóztál fel (iletve le) az elmúlt 1 évben, azt inkább ne firtassuk.
Az viszont viszonylag egyszerű kronológia kérdése, hogy a 312-ről 324-ig erősödő eurófolyamot az a forintgyengülés hullám ereményezte, ami konkrétan aznap indult meg, amikor a MNB devizatartalék felhasználásáról szóló álhír kipattant, tehát az ok-okozati összefüggés visonylag egyszerűen egyértelműsíthető.

Te befektetőként, a befektetési döntéseid meghozatalánál nyilván kizárólag arra figyelnél, hogy Hillary Clinton, vagy a jóképű Guy az EP-ben miként vélekedik az egyháztörvényről, meg a magyaroroszági emberi jogi helyzetről, valójában azonban a BUY-SELL gombok nyomogatása kapcsán ezek, a tavalyi év utolsó heteiben szivárgó információk legfeljebb minuszos hírek lehetnek, és önmagukban semmiféle trendet, vagy vételi-eladási hullámot nem indukálnak, ellentétben mondjuk azzal, ami a jegybank devizatartalékát érinti.

DeMarco 2012.01.11. 10:44:35

@Legelő Őse: "ezt a világméretű összeesküvés-elméletet."

Nem, én nem állítom, hogy világméretű. Csak bizonyos államok, bizonyos gazdasági érdekeiket igyekeznek helyzetbe hozni. A mi kárunkra.

Minden bankokat terhelő adót? Hazugság. A különadót akarja megszüntetni.

A különadót és a végtörlesztést. Amit egyébként is átterheltek az ügyfelekre és még vissza is fogják perelni, vagyis kamatostul be fogják majd hajtani. A közös teherviselés felejtős.

Minden multicéget terhelő adót? Ayaisten, mi van veled?

Gondolod, hogy megmaradhat egyetlen szektorális különadó? Amit persze szintúgy átterheltek ránk a cégek...

Kicsit nézz már körül a világban. Utazgass, olvass, tájékozódj!

Ha feleannyit fogsz életedben külföldre utazni, mint amennyit én eddig utaztam, boldog ember leszel...

De főképp ha mi nem dupla annyiért szeretnénk pénzt mint amennyiért a piacról tudjuk magunkat finanszírozni, akkor be kell tartanunk a játékszabályokat abban a klubban ahová önként léptünk be.

Ha a játékszabályok a korlátlan kiárusítását jelenti az országnak és a vég nélküli bólogatást, akkor sztem nem kellene betartani...

DeMarco 2012.01.11. 10:52:18

@delano: A lengyeleknél sem minden fenékig tejfel, de ők sokkal szorosabban fűződnek a németekhez pénzügyi téren. A német bankoknak sokkal nagyobb a kitettségük a lengyelek felé, ha ők buknak, azt a németek is megérzik. A csehek pedig levágták a szlovákokat, megtartva az erős cseh ipart maguknak. Ez kb. olyan, mintha mi levágnánk BAZ, SZSZB és HEVES megyéket...
A csehek egyébként jó példa, náluk van az egyik leginkább eu ellenes köztársasági elnök...

Ha pedig berágnak rájuk valamiért, ezek az államok is "rosszak" lesznek pillanatok alatt. Elég néhány irányított leminősítés, meg fizetett vezércikk a lapokban...

DeMarco 2012.01.11. 11:21:01

@frontember876: "Te adnál magadnak pénzt?"

Én nem is kérek semmiféle könyöradományt egyik gyarmattartótól sem. Egyetértettem Matolcsyval amikor kibaszta őket az országból és nem értek egyet, hogy most visszahívják őket.

"Gyakorlatilag arról írsz, hogy az USA, Németország, Franciaország, Ausztria együtt dolgozik azon, hogy Magyarország ártatlan állampolgárainak pénzét elvegyék."

Pontosan erről írok. A gazdasági érdekeiket képviselik. Az osztrák bankok évekig a legjövedelmezőbbek voltak Európában, szívták ki a pénzt az országból. A franciáknak a metró, a víz fáj, a németeknek a cégek különadói. A gazdasági társaságok gyakorolnak nyomást a kormányokra, azok meg ránk az imf-en, eu-s hivatalokon keresztül.
Nyilván leszarják az országot, de a cégeiket nem, és ha azoknak csökken a nyereségük, akkor lépnek. Ha nem tennék, legközelebb elapadnának a kampánypénzek...

Csak nem azt akarod állítani, hogy merő jószívűségből szeretnének pénzt adni és csupa szeretetből küldik a kívánságlistákat?

Mert akkor hülyébb vagy, mint mutatod...

DeMarco 2012.01.11. 11:49:19

@MacChicken: Ha kint vagy tíz éve, akkor miért akarod megmondani nekünk, akik itthon ÉLÜNK, itthon ADÓZUNK, itthon akarunk BOLDOGULNI, hogy mit miért csinálunk?
Lehet, hogy neked hazátlannak furcsa, hogy valaki szereti a hazáját, hogy valaki patrióta, hogy valaki a multikulti helyett a hagyományos értékeket tartja elfogadhatónak.

"akik tobbre tartjak magukat masoknal, nacionalista eszmekkel azonosulnak raadasul ugy, hogy borzalmasan tanulatlanok, tahok, majmok. Semmit nem tudnak a vilagrol, a legtobbjuk meg a falujan sem volt kivul soha, de az egesz vilagnak ugy kellene forognia ahogyan ok kivanjak"

Még jó, hogy vannak ilyen tanult übermenschek, akik megmondják a tutit, itthon ezek a szadeszel szerencsére kiszorultak...

Fingod nincs, hogy ki mennyire tanult, ki hányszor járt külföldön, csak szimplán leszólod az itthon élőket, mert te kimentél mosogatni egy hajóra...

DeMarco 2012.01.11. 11:56:35

@pokesz70: Erre könnyű válaszolni. Olyan, ahol minden egyes területen a magyar cégek kerülnek helyzetbe a külföldiek helyett. Ahol a víz, föld, energia a magyar emberek/ magyar állam kezében vannak. Ahol a hagyományos nemzeti értékek a fontosak. Keresztény állam, ahol a legfontosabb alapkő a család (apa, anya, gyerekek).

Hohó60 2012.01.11. 11:58:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Törvényileg kellett MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYT vásárolniuk.
Tehát eltűnt a legjelentősebb belföldi hitelezője az államnak! Eredmény: olyan külső kitettség, ami rángatja a forintot."
Azért azt csak belátod, hogy abból a pénzből vásároltak magyar államkötvényt (részben!), ami most azz államnál marad. Tehát nem járhatott rosszabbul a magyar állam azzal, hogy most az a pénz 100%-ban nála van, aminek egy részéből korábban a pénztárak állampapírt vettek. Vagyis nem az az államkötvény vásárlás hiányzik, amit a pénztárak most nem teljesítenek, mert azt a pénzt nem is kell kötvényből beszedni.

DeMarco 2012.01.11. 12:02:27

@idelle: "a kérdés sokkal inkább az, hogy ebben az inerciarendszerben lehet-e azt a politikát folytatni, amit Orbán akart."

Te is tudod, hogy lehetne. Csak el kellene dönteni...
Véleményem szerint egy államcsőddel jobban járnánk, mint egy imf hitellel hosszú távon, de láthatóan a kormány nem osztja ezt a véleményt...

DeMarco 2012.01.11. 12:07:26

@Mpatikus Eszetlenellenes: Hehehe...

Vicces vagy. Miért adnánk fél mo-t, amikor elfértek a hatodik ker-ben is?
De egye fene, legyünk nagylelkűek, odaadjuk BAZ megyét... Alighanem gyorsan haza fogtok futni Pestre, amikor találkoztok a valósággal...

MacChicken (törölt) 2012.01.11. 12:15:20

@DeMarco: Ide figyelj te buta segg. En minden penzt amit kerestem otthon adoztam le, behurcoltam Magyarorszagra minden bevetelem. Havonta tobb adoval tamogattam a kozosseget, mit amennyit te eletedben osszesen fogsz keresni. Mit tettek vele? Elloptak. Meg a hozzad hasonlo cigok tamogatasara forditottak. Soha nem koltoztem el vegleg, csak a munkam miatt jartam ki, mert biztam benne, hogy megvaltoznak a dolgok. Meg is valtoztak. Hatalomra jutott az elmebaj, amikor mar az ertelmiseg vegleg elgondolkozik azon, hogy ilyen feneketlen vodorbe hordjon-e meg vizet. Attol lettel jobb magyar, hogy magyarkodsz? Vagy attol, hogy felgyujtasz par a kozosseg penzebol vasarolt rendorautot az utcan?
Egy szerencsetlen majom vagy, akit Orbanek rancigalnak. Olvastam mas kommentjeidet is te szerencsetlen hulye. Tenyleg allamcsodot akarsz? Tudod te, hogy mivel jar az? Tudod te, hogy ha marad ez az arfolyam, akkor fel ev mulva hany ember lesz az ehhalal szelen. Te szerencsetlen idiota.

Hohó60 2012.01.11. 12:18:27

@hamisnero: talán nem haragszol meg, ha én nem pocskondiázlak, bár végül is igaz, hogy én jöttem erre az internacionalista blogra, így illenem betartanom szokásaitokat, és érvek helyett a másik személyének megsemmisítésére törni.
Az általad hangoztatott klisék hangoztatása nagyban segített az ország helyzetének rontásában. A Wall Streeten meg a brókerek hülyére röhögik magukat, hogy amikor baj van, és össze kéne tartani, akkor a magyar baloldaliak még jobban pocskondiázzák saját országukat, hogy arra hivatkozva még jobban lehessen gyengíteni Magyarország pozícióit a pénzpiacikon.
Nem tudom, hogy Te a manipulátorok közé tartozol, vagy csak az, akit a manipulátorok átjátszó állomásként felhasználnak céljaikhoz, de abba kéne hagynotok.
Amiket Ti hangoztattok, azt még akkor sem lenne szabad világgá kürtölni, ha igaz lenne, mert árt az országnak.
Olyanok vagytok, mint aki utána szól az ablakon át éppen távozó betörőnek, hogy még az ágyneműtartó alá dugott pénzért is szíveskedjen visszajönni, mert azt magától nem találta meg.

Hohó60 2012.01.11. 12:20:42

@Hohó60: a "hangoztatott klisék hangoztatása" nem igazán sikerült jól...

MacChicken (törölt) 2012.01.11. 12:27:35

@DeMarco: Es mielott felrekommentelnel megint, nem vagyok baloldali, sot. Csakhogy ami a hozzad hasonlo szerencsetlenek agyaban osszeallt a nemzeti erdekek kepviseleterol, az szanalmas. Lehet epitkezni, onallo gazdasagot letrehozni, nemzeti erdekeinket vedeni, a magyar vallalkozasokat tamogatni, de ami most folyik az rombolas. Tonkretesznek mindent es nincsen ami felvaltsa a lerombolt dolgokat. Lassan lehetne ujra felepiteni azt, amit szetkurtak a 90-es evek elejen, nem igy vagdalkozva, hogy kozben megrokkan az orszag lakossaganak a fele. Mert lassuk be, hogy nem a hozzad hasonlo abszolute szelsosegesek fogjak ujraepiteni a magyar gazdasagot, hanem az olyanok akik mersekeltebbek, de elkotelezettek a magyarsag irant. Nem attol leszel magyar, hogy uton utfelen hangoztatod es zaszlokat lengetsz.

DeMarco 2012.01.11. 15:41:44

@MacChicken: Hozzászólásaidból egyértelműen látszik, hogy mennyire nem vagy képben. Ezzel a mentalitással, sztem maradj is kint, nem fogsz hiányozni, fogadd meg fleto barátod javaslatát.

Az igazából teljesen mellékes, hogy amiket nekem tulajdonítasz, azokból semmi sem igaz.

MacChicken (törölt) 2012.01.11. 16:23:55

@DeMarco: Leszarom, hogy mi igaz veled kapcsolatban. Senkinek szulettel es az ismaradsz meg akkor is, ha van nehany nap az eletedben amikor azt hiszed, hogy valaki lettel. Ismerem a fajtadat. Nyomorult az eleted. Vagy a csaladoddal van baj, vagy anyagilag vannak gondjaid, vagy szimplan impotens vagy es ugy erzed, hogy masok az okozoi a problemadnak. Ugye van olyan nep akiket utalsz? Ugye a biblia sokat emlegeti ezt a nepet?
Szerencsetlen nyomorult. Kezdelek sajnalni. Menj, kopkodj valakire, szidd a homokosokat, hatha jobb lesz neked ugy. Arra a par percre lehetsz "valaki".

DeMarco 2012.01.11. 19:41:19

@MacChicken: A nicked megihletett, el is mentünk a mekibe némi kaját enni. Legközelebb ne sózd el ennyire a krumplit, mert így már nem szeretem annyira. Jah és kevésbé legyél bunkó a pénztárban, mert legközelebb pofán váglak...

El kell keserítselek, csúnya nagy luftokat lősz, de nem tehetsz róla, ilyennek születtél...

Ha esetleg érvekkel is rendelkezel személyeskedések helyett, akkor nyugodtan állj elő velük, kíváncsian várom őket. Egyéb esetben állj vissza a pult mögé...

MacChicken (törölt) 2012.01.11. 19:55:26

@DeMarco: Eh. Ha tényleg olyan művelt lennél, mint amilyennek itt a kommentekben mutatod magad, akkor tudnál különbséget tenni a Mac és az MC között. De nem tudsz, mert buta vagy, csak okoskodsz. Más okosnak lenni és okoskodni. Én már régen leszoktam arról, hogy a buta fajtádnak érveljek bármivel is, mert fölösleges. Nem személyeskedek tovább, te kezdted a bunkó hangnemet, pedig kurvára nem is szólítottalak meg, ha jól emlékszem. (Vagy mégis magadra vetted az első kommentemet?) Majd akkor szólítalak meg, amikor hazaérek, és hordárra lesz szükségem a reptéren.
Hibásnak érzem magam, hogy felvettem a kesztyűt, pedig egysejtűekkel nem szoktam vitatkozni. Osszad az eszet, talán így kommentekben marhára okosnak tűnhetsz az alacsony színvonaladat el nem érők számára, ha már a való életben kutyába sem vesz senki.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.01.11. 20:39:31

@DeMarco:
Te vagy vicces...
Ki vagy Te, valami király, hogy földeket osztogatsz, meg tartózkodási helyeket jelölsz. Nekem itt annyi jár mint Neked, ...ha már így látatlanban "összetegeződtünk".
Küldözgesd hozzátartozóidat oda ahová akarod, megnyilvánulásod alapján jobbra nem számíthat senki. MacChiken meg már kiosztott, nekem dolgom ezzel már nincs...
Béke veled, s ne dühöngj, az árt az egészségnek.

DeMarco 2012.01.11. 21:20:57

@Mpatikus Eszetlenellenes: "Ki vagy Te, valami király, hogy földeket osztogatsz, meg tartózkodási helyeket jelölsz."

Nem is tévedtél olyan nagyot... :)

És te javasoltad a felosztást, én csak az arányosításnak megfelelő javaslatot tettem.

"Béke veled, s ne dühöngj, az árt az egészségnek."

Igen messze vagyok én bármilyen dühöngéstől, régen megszoktam már, hogy ha kikerülünk a címlapra, megjönnek a trollok...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.11. 21:22:33

@DeMarco: "ha kikerülünk a címlapra"

De otthon érzed magad a blogomon :-)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.11. 21:22:43

@DeMarco: Az összes válaszoddal kapcsolatban az a baj, hogy pontosan megfogalmazod a problémámat is. Vagyis hogy a jelenlegi kormány bár céljait tekintve akár üdvözlendő is lehet, de ha a megvalósítás nemzetközi megállapodásokkal ütközik, akkor duplán megszívjuk.
Senki sem vár tőlünk bólogatást és az ország kiárusítását. Minden EU-s országra ugyanazok a törvények vonatkoznak. Ha mi nem megyünk el a falig, akkor tárgyalási pozícióban maradtunk volna ahogyan pár éve ez még így is volt. A privatizáció módja, amiről beszélsz, az elmúlt 20 év komolyan sara. De itt is a mód a probléma, nem önmagában a privatizáció. A jelenlegi államosítási hadjárat - főleg a módja különösen káros.
A világon jelentős részén jelenleg kapitalista piacgazdaság van. Mi az EU tagjai vagyunk. Ezzel a két dologgal szembemenni egy ekkora országnak minimum öngyilkosság. Ezen a pályán azért lehet okosan is játszani, az érdekeinket szem előtt tartva. Ehhez azonban nem szabad lerombolni a demokráciát és a nemzetközi kapcsolatokat. Vannak hozzánk hasonlóan kicsi országok, akik remekül képviselik érdekeiket. Szakmailag profi módon. amit biztosan nem tesznek: nem üzengetnek balkáni módon külföldre, és gazdaságpolitikájuk kiszámítható és nem esetleges.

DeMarco 2012.01.11. 21:37:23

@MacChicken: "akkor tudnál különbséget tenni a Mac és az MC között"

Ó, ne aggódj tudok különbséget tenni, de ez nem változtat az asszociáció lényegén.

"Én már régen leszoktam arról, hogy a buta fajtádnak érveljek bármivel is, mert fölösleges."

Sajnos engem csak érvekkel tudnál meggyőzni, ha ilyenekkel nem rendelkezel, akkor nem is veszlek komolyan. (Eddig sem vettelek).

"pedig kurvára nem is szólítottalak meg, ha jól emlékszem. (Vagy mégis magadra vetted az első kommentemet?)"

Rosszul emlékszel, de megszoktuk, h szelektív a memória... Az első kommentedet nekem címezted, de nem vettem magamra, csak szimplán reagáltam rá.

"Majd akkor szólítalak meg, amikor hazaérek, és hordárra lesz szükségem a reptéren."

Nyugodtan. Ha humoros kedvemben találsz, akkor feladom a bőrőndjeidet Kínába. Ha meg nem, akkor az fájni fog...

"ha már a való életben kutyába sem vesz senki."

Nekem úgy tűnik, hogy kettőnk közül neked vannak súlyos önértékelési problémái...

"Hibásnak érzem magam, hogy felvettem a kesztyűt"

Nem csodálom. Furcsa lehet, h valaki nem illik bele a szépen elgondolt prekoncepcióidba és még ennek tudatában is van. Talán maradj az atv-nél, ahol mindenki egyetért veled és bólogat, ott sem kell érvelni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.11. 21:40:35

@DeMarco: "Sajnos engem csak érvekkel tudnál meggyőzni"

Bocs, hogy újra beleszólok épületes vitátokba, de ezen a mondaton igen jót mosolyogtam. Te és az érvekkel meggyőzhetőség :-)

DeMarco 2012.01.11. 21:43:02

@Fedor: Tágabb fogalomban az általában kommentelő szubkultúrára értettem.

Nyilván belelátok a fejedbe, ahogy te is az enyémbe. Furi is lenne ennyi komment után, ha nem ismernénk egymás hozzáállását, véleményét, érvrendszerét, legalábbis bizonyos témákban.

Egyébként neked is feltűnt, hogy mostanában sokkal ritkábban kerültél ki? Vajon ez összefügg azzal, amit mi kifogásolunk lolábbal?

DeMarco 2012.01.11. 21:46:41

@Fedor: "Bocs, hogy újra beleszólok épületes vitátokba, de ezen a mondaton igen jót mosolyogtam. Te és az érvekkel meggyőzhetőség :-)"

Próbálkozni lehet, nem? :)

Rád sem jellemző, az érvekkel való meggyőzés, még a valódi tényeket is képes vagy a végletekig tagadni... :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.11. 21:59:29

@DeMarco: "Egyébként neked is feltűnt, hogy mostanában sokkal ritkábban kerültél ki? "

Mihez képest? Kint voltam múlt héten, kint voltam most, voltam kint decemberben is... Ősszel valóban volt egy kis szünet, de volt már ilyen. Hol 1-2 havonta kerülök ki, hol 1-2 hetente, ahogy a szerkesztőknek jól esik.

"még a valódi tényeket is képes vagy a végletekig tagadni... "

Egyet mondj, de csak ha megy zsidózás nélkül :-)

DeMarco 2012.01.11. 22:07:38

@Legelő Őse: "Ehhez azonban nem szabad lerombolni a demokráciát és a nemzetközi kapcsolatokat."

A demokráciát senki sem rombolja le.

A nemzetközi kapcsolatokat pedig meglátásom szerint nem a kormány rombolja jelenleg sem, hanem azok rombolják erőteljesen. Kivéve az imf-et, akivel szemben viszont nagyon is jogosak a kritikák. (Sztem.)

"nem üzengetnek balkáni módon külföldre, és gazdaságpolitikájuk kiszámítható és nem esetleges."

Külföld is balkáni módon üzenget újsághirdetésekkel, szivárogtatással, megfélemlítéssel, nyílt zsarolással, szankciókkal, nyomásgyakorlással.

Hogyan vársz kiszámítható gazd.politikát, mikor naponta változik a helyzet? Napról-napra nőnek a kihívások, emelkedik a forint. Most már az eu támogatások megvonásával fenyegetnek. Ezt is számításba kell venni a 2013-as költségvetés tervezésénél. Vagy az imf hitel elmaradását. Például én nagyon várok egy 2013-ban kezdődő fejlesztést, amit idáig 8 évig húztak-halasztottak a szocialisták, most végre a fidesz véghezvinné, erre a nyugati seggfejek azzal fenyegetnek, hogy megvonják a forrás egy részét... Hogyan tervezzünk valamivel, amit egy Brüsszeli diplomata, akinek halvány fingja sincs az igényeinkről és az előzményekről, lehúz? Ráadásul 2004 óta állunk túlzott deficit eljárás alatt, azaz, nem elég, hogy a maszop nem csinálta meg a fejlesztést, de az elhibázott gazd.politikájuk miatt pont akkor veszítjük el a források egy részét, amikor a fidesz megtenné végre. Mit nyerünk vele, ha egy kövi választást elveszítenek és megint jön egy maszop kormány, amelyik megint lehúzza hosszú évekre a projectet? És ez csak egyetlen példa volt a sok közül.

Ráadásul én nem tartom esetlegesnek a terhek megosztásán alapuló gazd.politikát, azért, hogy beinduljon a belső növekedés. Meggyőződésem, hogy be is jöhetett volna. Sajnálatos, hogy a devizahitelek és az unió újabb válsága elvitte ennek a lehetőségét.

DeMarco 2012.01.11. 22:24:08

@Legelő Őse: "Ehhez azonban nem szabad lerombolni a demokráciát és a nemzetközi kapcsolatokat."

A demokráciát senki sem rombolja le.

A nemzetközi kapcsolatokat pedig meglátásom szerint nem a kormány rombolja jelenleg sem, hanem azok rombolják erőteljesen. Kivéve az imf-et, akivel szemben viszont nagyon is jogosak a kritikák. (Sztem.)

"nem üzengetnek balkáni módon külföldre, és gazdaságpolitikájuk kiszámítható és nem esetleges."

Külföld is balkáni módon üzenget újsághirdetésekkel, szivárogtatással, megfélemlítéssel, nyílt zsarolással, szankciókkal, nyomásgyakorlással.

Hogyan vársz kiszámítható gazd.politikát, mikor naponta változik a helyzet? Napról-napra nőnek a kihívások, emelkedik a forint. Most már az eu támogatások megvonásával fenyegetnek. Ezt is számításba kell venni a 2013-as költségvetés tervezésénél. Vagy az imf hitel elmaradását. Például én nagyon várok egy 2013-ban kezdődő fejlesztést, amit idáig 8 évig húztak-halasztottak a szocialisták, most végre a fidesz véghezvinné, erre a nyugati seggfejek azzal fenyegetnek, hogy megvonják a forrás egy részét... Hogyan tervezzünk valamivel, amit egy Brüsszeli diplomata, akinek halvány fingja sincs az igényeinkről és az előzményekről, lehúz? Ráadásul 2004 óta állunk túlzott deficit eljárás alatt, azaz, nem elég, hogy a maszop nem csinálta meg a fejlesztést, de az elhibázott gazd.politikájuk miatt pont akkor veszítjük el a források egy részét, amikor a fidesz megtenné végre. Mit nyerünk vele, ha egy kövi választást elveszítenek és megint jön egy maszop kormány, amelyik megint lehúzza hosszú évekre a projectet? És ez csak egyetlen példa volt a sok közül.

Ráadásul én nem tartom esetlegesnek a terhek megosztásán alapuló gazd.politikát, azért, hogy beinduljon a belső növekedés. Meggyőződésem, hogy be is jöhetett volna. Sajnálatos, hogy a devizahitelek és az unió újabb válsága elvitte ennek a lehetőségét.

2012.01.11. 23:06:19

@DeMarco: "Véleményem szerint egy államcsőddel jobban járnánk, mint egy imf hitellel hosszú távon, de láthatóan a kormány nem osztja ezt a véleményt... "

Szerencsére ők tudják, mi az az államcsőd. Te nem. Buta vagy, de legalább büszkén hangoztatod.

frontember876 2012.01.11. 23:10:32

@DeMarco:
"E három törvény a következő: jegybanktörvény, a bírák korai nyugdíjazása és az adatvédelmi ombudsman elküldése."

megmutatnád, hol vannak a különadók, amiket a külföldi multi-tengely eltöröltet Orbánnal?

nincs semmi, ami felnyitán a szemed, mert annyira buta vagy, hogy valóságos csoda, hogy helyes sorrendben tudod egymás elé tenni a lábaidat.

Nincs gond, srácok. A szar már úgyis hatalmas. Most lényegében miattad és a hozzád hasonló jégagyúak miatt elhúzódik az egész addig, amíg visszafordíthatatlanul hatalmas szar lesz. Ha majd kis jegyedet szorongatod a hentesbolt előtt, majd jussak eszedbe. Akkor finomnak fogod már érezni a csirkeaprólékot sós vízben kifőzve.

Nem para srácok. 10-15 év, és újra lesz gazdasági növekedés. Fura lesz majd látni titeket, amikor a szokásaitok szerint kimentek tüntetni, csak most azok ellen majd, akik közben megpattannak az országból, mert gyakorlatilag nem fognak tudni kimenni itthon az utcára.

Nagyon kellemes órákat kívánok neked a tükör előtt. Szép pillanatok lesznek.

2012.01.11. 23:19:52

@Hohó60: portfoliofinancial.hu/m/index.php?m=cikk&id=159539

Olvasd el a legutolsó bekezdést. A többit fölösleges, túl nehéz neked.

2012.01.11. 23:23:15

@DeMarco: "Hogyan vársz kiszámítható gazd.politikát, mikor naponta változik a helyzet? Napról-napra nőnek a kihívások, emelkedik a forint."

Na, vajh miért?
Ennyire nem lehetsz sötét. Várjál, veszek egy bányászlámpát, mert akkor hátha tudunk társalogni!

2012.01.11. 23:32:07

@DeMarco:" Vicces vagy. Miért adnánk fél mo-t, amikor elfértek a hatodik ker-ben is?
De egye fene, legyünk nagylelkűek, odaadjuk BAZ megyét... Alighanem gyorsan haza fogtok futni Pestre, amikor találkoztok a valósággal... "

Nem kell. Lesz államcsőd, ami ugye azzal jár, hogy benyújtják a számlát, de azonnal, nem tud fizetni az állam, tehát nem kap se pénzt, se árut, majd szépen felosztják az országot.

Északról kicsit szlovák lesz, délről kicsit horvát, szerb, román, keletről ukrán, Te meg élhetsz majd Budapesten, kurva önelégülten, hogy ugye, mégiscsak győzött a szabadságharc!

2012.01.11. 23:34:58

@DeMarco: "A 2001-es Argentin államcsőd egy jó szemléltető példa arra milyen állapotokra számíthatunk egy ilyen helyzet hazai kialakulása esetén. (2005-ös tanulmány (főiskolai) a témában, PDF)
Egyik napról a másikra 60-70 vagy akár 100%-os inflációval lehet számolni. Közalkalmazottak nem kapják meg a fizetésüket. Bankbetéteket fagyasztanak be és így tovább.
Argentínában pl hónapokon át tartó lázongások, fosztogatások voltak. Totális káosz hónapokon át rengeteg halálesettel együtt. A helyzet normalizálódása is majd évig tartott. A kilábalás pedig azóta is tart...
Szóval összességében elég durva képet fest mindez a lehetséges jövőről."

Mondd, jó hülyének lenni?

DeMarco 2012.01.12. 00:00:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Szerencsére ők tudják, mi az az államcsőd. Te nem."

Tévedsz. Izland pl. nem is olyan régen csődőlt be. Vagy a görögök, akiket elég régóta tartanak lélegeztetőgépen.

Messze túldimenzionálod a csőd okozta károkat, de láttunk már ilyet a "23 millió román vendégmunkás" kampányban is, aminek szintén nem volt semmi valóságalapja.

Nem rémíszt egy államcsőd lehetősége, minden ezzel járó nyűg ellenére sem. Az imf és az eu beleszólása a gazdaságba sokkal rémisztőbb. De kár azzal foglalkozni, hogy mi lenne államcsőd esetén, mert mindegyikünk tudja, hogy nem fog bekövetkezni, a fidesz kapitulál, nem is tehet mást, a nyugat meg elégedetten dörzsöli a kezét, veletek együtt.

DeMarco 2012.01.12. 00:13:09

@frontember876: "megmutatnád, hol vannak a különadók, amiket a külföldi multi-tengely eltöröltet Orbánnal?"

Az általad felsoroltak csak az "előfeltételek"! Addig szóba sem állnak velünk. Ha ezeket eltörölnénk, akkor leülnek és jön a többi feltétel, szép hosszú lista. Akarsz fogadni, hogy követelni fogják a különadók eltörlését?

"Most lényegében miattad és a hozzád hasonló jégagyúak miatt elhúzódik az egész addig, amíg visszafordíthatatlanul hatalmas szar lesz."

Sajnos elkéstél. 7-8 évvel ezelőtt kellett volna ekézni a szoci kormányokat, akik ilyen nagyra hízlalták az államadósságot és adósságspirálba hajtottak minket, tetézve a devizahitelezéssel. Egy 50% körüli államadósság mellett simán tudnánk a piacról is finanszírozni magunkat. De még így is ment volna, ha az amcsik a sérelmeiket, nem a hitelminősítőkön keresztül próbálnák orvosolni.
Miattam ugyan nem húzódik semmi. Csak véleményem van, ennyi.

Az államcsőd rémével pedig te sem tudsz megijeszteni.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.12. 00:21:02

@DeMarco: De, a demokráciát éppen lerombolják. Lassan és óvatosan. Talán olvasd el az éppen nem baloldalinak tartott Sólyom bácsi publicisztikáját. Ha téged önmagában az alkotmánybíróság felhígítása nem hozott zavarba, akkor talán a többi minimum húsz aggályos témát feleslegesen sorolnám..
Az IMF-el kapcsolatban: azok az országok,akik tagjai az imf-nek, adófizetői pénzből - mi is így teszünk - hozzák létre az alapot. Az imf lényege, hogy garanciákat kér arra, hogy a sok százmillió adófizető pénzét olyan módon helyezi ki akárcsak készenléti hitelmegállapodás esetén is, mely biztosítja a visszafizetés valószínűségét. Ezért önmagában nehéz lenne bírálni. A bírálói inkább - főként 2004 előtt azért bírálták, mert a tagországok hagyján hogy nem szólhattak bele hogy a pénzükkel mi történik, de az imf minden szociális érzékenység nélkül kérte garanciáit. Ez jelentősen megváltozott. Ezért írtam hogy tájékozódj, olvass sokat - ne csak mno-t.. mert más szelek fújnak jó ideje. A garanciák pedig természetesek. Sőt, én mint adófizető el is várom tőlük!
A külföld üzenget balkáni módon? Te miről beszélsz? Ne az MTVA-ból indulj ki. A legnagyobb konzervatív lapok is komoly kritikákat fogalmaznak meg, olyan országokban, ahol még van normálisabban működő újságírás. Vannak túlzások, de nehéz kikérni magunknak, ha minden egyéb üzenetük cáfolhatatlan.
Ember! Azért vonnának meg tőlünk zsetonkát, mert megszegtünk szabályokat! Nem azért mert EU diplomaták nem ismerik hazánkat. Megjegyzem ha a jelenlegi kormány pénzügyminisztere fele annyira felkészült lenne mint az EU bizottság gazdasági ügyekért felelős helyettese, kicsit nyugodtabban aludnék...
Hogy a fidesz szerinted éppen mibe kezdene bele, azért az érdekelne. Jelenleg egy olyan költségvetést nyújtottak be, ami a benyújtás napján sem igaz, és a fél világ ezen röhög. Ez szánalmas. A nagy ellátórendszerek reformja, amire 16 éve várunk most se kerül szóba. Te a védhetetlen akarod védeni. Vagy tényleg nagyon elfogult vagy, esetleg tájékozatlan.

ayatollah 2012.01.12. 00:22:46

@Zabalint: ez azonban alapvetően megkérdőjelezi az okosságukat.

MacChicken (törölt) 2012.01.12. 00:22:52

@DeMarco: Figyelj majomszabasu, ha olvasni tudnal, lathatnad, hogy az elso kommentemet nem neked irtam kisfiam, hanem valaki egeszen masnak. Ez ne zavarjon meg abban azert, hogy beleugatsz a felnottek dolgaba. Nezd vissza mivel kezdtel el zaklatni te pocs. Latom mar masoknak is kiadtad az utjat az orszagbol, de sajnos ki kell abranditsalak; ha mi mind elmegyunk, nem fizetunk adot Magyarorszagra, akkor anyukad mehet vissza strichelni, hogy osszedobjon meg par ilyen hulyegyereket, mint te is vagy, hogy jojjon mar a segilyke a hatranyos helyzetu debil csaladnak.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.12. 00:36:23

@DeMarco: Atyaég..most olvasom.. és én meg leálltam veled vitatkozni. Államcsődöt inkább szeretnél mint imf hitelt??? Azt hiszem itt és most befejeztem a veled való vitatkozást. Ez elképesztő. Hogyan lehet Izlandot összehasonlítani hazánkkal? Tényleg mi van veled? Ha csőd lesz, akkor aztán az utolsó szabad cselekvési lehetőségünket is elveszítjük a nagy megmentésben. Te tényleg nem érted azt ez egészet. Nem az a baj hogy nem értünk egyet, vagy más a véleményünk. Az ijeszt meg inkább hogy sejtem, sok ilyen megvezetett kormányszimpatizáns lehet... Ez nagyon elszomorító. l

DeMarco 2012.01.12. 08:14:25

@Legelő Őse: Sólyom meg van sértődve, egyrészt, mert nem kellett, másrészt, mert ő maga is alkotmány bíró volt. Egy sértődött ember szava nekem nem annyira releváns.

Aggályos témákat, legfeljebb te látsz, kezdve a nevetséges médiatörvény hisztivel. Egyetlen komolyan vehető ember sem mondhatja, hogy bármin is változtatott volna a törvény, csak körbe kell nézni a sajtóban, ömlik a kormányellenes propaganda, a netről nem is beszélve.
A bírókat régen nyugdíjba kellett volna zavarni, az igazságügyi reform legalább tíz éves csúszásban van.
A választási törvényt a rendszerváltás óta igyekszik minden párt megváltoztatni, azóta ígérik, hogy kevesebb képviselő lesz a parlamentben. Most van erre lehetőség, ráadásul még elvtelen alkuk sora sem kell hozzá. Kétség ne legyen, fordított helyzetben a maszop is a maga javára rajzolta volna a kerületeket, de hiába teszi bármelyik, ha a nép másfelé húz.
A jegybanktörvény sem tetszik nekik, mert félnek, hogy a kormány lenyúlja a jegybank tartalékait. De mégis, ha nem kötünk az imf-el szerződést, akkor hihető változat, hogy nem nyúlunk a tartalékhoz? 2013-ban lejár Simor mandátuma és ha az eu megvonja a támogatásokat, akkor szinte biztosan onnan fogják pótolni a kiesést.

Az imf-el nem az a baj, hogy garanciát kér a pénzéért. Hanem az, hogy ezt olyan módon teszi, ami a lakosság számára aránytalanul nagy terheket jelent, röviden látható, hogy az imf nem az emberek, hanem a pénzügyi szervezeteket képviseli, azokat tehermentesíti és ezen felül még a politikai berendezkedésbe is belepofázna.

"Vannak túlzások, de nehéz kikérni magunknak, ha minden egyéb üzenetük cáfolhatatlan."

Az üzenetek többsége túlzás és könnyen cáfolható lenne, ha körültekintőek lennének és idejönnének kérdezni. Én még sehol sem olvastam, hogy megkérdezték volna az utca emberét, hogy riportjukat Pesten járva írták volna. Ezzel ellentétben a legtöbbször volt szdsz-es politikusokra, vagy szocialista potentátokra hivatkoznak, ellenzéki ilyen-olyan "értelmiségi" figurákra, akik mind sértettjei az elmúlt választásnak és frusztrációjukat a kifelé sirdogálásban vezetik le.
Nagyon ritkán lehet olvasni valódi érveket, zömében csak politikai színezetű fröcsögés megy.

"Azért vonnának meg tőlünk zsetonkát, mert megszegtünk szabályokat!"

De ez nincs bizonyítva ugye? Még vizsgálnak ügyeket, ami a jogharmonizációt illeti, de nehezen fognak találni fogást. Például a jegybanktörvény esetében fletó is növelte a tagok számát, hogy megtörje Járait, mégsem tettek semmit (kicsit hörögtek). Most ugyanazért harapnának.

"A nagy ellátórendszerek reformja, amire 16 éve várunk most se kerül szóba."

Szerintem változott most is sokat. Például a munkanélküli járulék három hónapig jár, közmunkaprogram, előnyugdíjak eltörlése, a korai nyugdíjazottak átminősítése, munka törvénykönyve, stb.
Ezen az úton haladhatnánk tovább.

De szerinted mit segít az ellátórendszerek "reformján" a lumpenek tegnap bejelentett népszavazási kezdeményezése?

(Fedor figyelsz? Most legyél hangos a lumpenek 300 forintos szavazását látva...)

DeMarco 2012.01.12. 08:26:07

@MacChicken: "ha mi mind elmegyunk"

Pár nagy arcú hülyével kevesebb lesz, akik úgy érzik, ők szarták a spanyolviaszt...

Elég bénán próbálkozol és csúnya mellélövéseid vannak, de nem várom el tőled, hogy megértsd, itthon is meg lehet élni...

További jó frusztrációkat...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.12. 08:43:16

@DeMarco: "Fedor figyelsz? Most legyél hangos a lumpenek 300 forintos szavazását látva..."

Te miről beszélsz? Az LMP-s kédések, bár nem mindenben értek egyet velük, tizedannyira nincsenek demagógok és a politikai hatásuk se mérhető...

Viszont a fenti vitát látva azt hiszem lassan elkezded majd értékelni az én visszafogottabb stílusomat :-)

2012.01.12. 08:50:16

@DeMarco:" Tévedsz. Izland pl. nem is olyan régen csődőlt be. Vagy a görögök, akiket elég régóta tartanak lélegeztetőgépen."

Te tévedsz: Argentína: magára hagyták. Még mindig vannak megmozdulások, a fénykorban nem volt ritka a halálos áldozattal járó összecsapás, a csúcs 25 halott volt.

Izland: befeküdt a finánctőkének, úgy táncol, ahogy az EU fütyül, két éven belül euro-t akarnak. 20% fölötti a munkanélküliség.
A külföldre utazást korlátozták, csak állami keretek között juthatsz idegen valutához.
Infláció-infláció!

Most jön a kérdés: szerinted Magyarországot meg akarja-e menteni az EU?
Izland, vagy Argentína példája lesz-e ránk érvényes?
Ha megmentik Magyarországot (EU, Kína, Orosz) vajon nem fognak-e beleszólni a politikába?

Bármit csinálsz, mindenképp mozgatni fogják a marionett bábokat.
Miért jobb tehát az államcsőd???

Gondolod, ha leírják tartozásaid egy részét, nem hajtják majd be máshogy, később?
Veszélyesen naiv vagy!

2012.01.12. 08:52:18

@DeMarco: "Egy sértődött ember szava nekem nem annyira releváns."

Akkor Orbánnak se hittél 2006-ban , ugye?

Álszent, hazug, és demagóg vagy.

MacChicken (törölt) 2012.01.12. 08:54:36

@DeMarco: Jaj istenem, hogy te milyen egy szuklatokoru marha vagy. Igen, hidd el en jol megeltem otthon is. Hetszamjegyu fizetest hagytam ott, mert nem birtam elviselni azt, hogy egyreszt az orszag tele van hozzad hasonlo feltudasu okoskodoval, masreszt az orszag fele sorban all az en fizetesembol bedobott adokert. A jogbizonytalansagrol, arrol, hogy nem lehet tudni holnap mi lesz, nos ezekrol mar ne is beszeljunk. Es csinaltam sokszor, hazahivtak tobbszor is. Fel ev volt ameddig kibirtam. Mindig adtam meg egy eselyt, hatha megvaltozik minden szeretett hazamban, de mint talan te is eszrevetted nem igy tortent. Legutobb amikor eljottem mult nyaron, megint utanam nyultak es visszahivtak volna olyan pozicioba, amirol te meg almodni sem szoktal. Es most eloszor nemet mondtam. Meg ugy is, hogy anyagilag lehet, hogy rosszabbul jartam. Miert is? Nos azert, mert sokkal fotosabb az, hogy a harom gyerekemet fel tudjam nevelni es ne dogoljek bele az idegbe ido elott, mint az, hogy Magyarorszagon legyek. Sajnos eljutottam arra a pontra, amikor mar csak szanni tudom azokat akiknek jo a mindennapos idegbaj. Persze a mocsari hajosoknak, az okoskodoknak, mint amilyen te is vagy ez maga a tokeletes kornyezet, mert a kaoszban nem tunik fel senkinek, hogy milyen hulyek is vagytok valojaban.

2012.01.12. 08:55:02

@DeMarco:" Aggályos témákat, legfeljebb te látsz, kezdve a nevetséges médiatörvény hisztivel. Egyetlen komolyan vehető ember sem mondhatja, hogy bármin is változtatott volna a törvény, csak körbe kell nézni a sajtóban, ömlik a kormányellenes propaganda, a netről nem is beszélve."

Mondd, a valóság számodra csak a saját gondolataid kivetítődése?
A tények nem zavarnak?
Mondjuk, hogy az EU átíratta a médiatörvényt???
Hogy a nagy szabadságharc nagy hősei visszakoztak?
Vadász, vadász, te szopni jársz ide!

2012.01.12. 08:57:56

@DeMarco: "A bírókat régen nyugdíjba kellett volna zavarni, az igazságügyi reform legalább tíz éves csúszásban van."

Tíz éve? Próbálta volna meg az MSZP!
Hazaáruló rohattkommonista lett volna az összes!

2012.01.12. 09:01:03

@DeMarco:" Nagyon ritkán lehet olvasni valódi érveket, zömében csak politikai színezetű fröcsögés megy."

Mindig citáltam adatokat . Te soha. Tehát te vagy a fröcsögő.
Na, jó, én befejeztem. a Pszichiátriai kezelésed nem az én feladatom.
Soha, semminek nem olvasol utána, csak a pártpropagandát nyeled be, olyan vagy, mint Mari néni a rózsafüzérrel.-

segg.

DeMarco 2012.01.12. 10:13:41

@MacChicken: Sajnos mennem kell zsebretenni sok nullát, szakítok rá két órát. Bocs, ha nem hatódtam meg az öntömjénezésedtől, pont kurvára leszarom.

Biztosan elkeserítő lehet, hogy vannak ebben az országban jó páran, akik szintén jól keresnek, nem idegbajosak, egyszerűen csak teszik a dolgukat és nem sirdogálnak. Terveik vannak, elképzeléseik és akaratuk, lehetőségeik azokat véghezvinni.

Komolyan, csak szánni tudlak.

MacChicken (törölt) 2012.01.12. 10:28:10

@DeMarco: Azt a sok nullat meg is erdemled. Ezek a nullak az IQ-d es a kereseted osszegebol jottek ki?
En nem tomjenezem magam es nem is sirok. Csak szimplan lenezlek. Ha sirni akarnek otthon szenvednek a fajtadtol. Asszem en itt be is fejeztem a tarsalgast. Menjel kaprd fel a lovak alol amit pottyantottak, gondolom valami ilyesmivel foglalkozol. Hacsak nem kukasauton vagy sofor.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.12. 13:44:33

@DeMarco: Sólyom meg van sértődve? Tényleg ajánlom hogy olvasd el a publicisztikáját. Azt hiszem az utóbbi időkben nem nagyon lehet olvasni olyan elemzést ami nincs leöntve semmilyen ideológiai mázzal. Ez olyan.
Csak én látnék aggályos témákat? A francia külügyminiszter, a német, a finn, az amerikai, a dán, és a belga. Eddig ők már biztosan jelezték finoman - a diplomácia nyelvén - hogy esetleg még általad is felfedezhető csöppnyi problémák azért lehetnek a jelenlegi jogalkotásban. A médiatörvény hisztivel kapcsoltban - azért az még tőled is komoly csúsztatás hogy egy médiatörvényben az aggályosságot egyetlen eszközzel lehet mérni: lám mindenki bírálhat, ergó ez egy jó törvény. Rettenetes demagógia ez. Ráadásul ahogyan már figyelmeztettek feljebb, mintha megváltoztattak volna rajta egy-két dolgot...
Idejönnének megkérdezni az utca emberét??? Ezt írod. Kell erre komolyan reagálnom, vagy sem. Őszintén. A visszamenőleges törvényhozásról, néhány vallás szimpla kirekesztéséről, és mondjuk találomra (fájóan széles a repertoár amiből választani lehet...) a képviselői indítvány útján az utolsó pillanatban megváltoztatott és így megszavaztatott törvények esetében mit lehetne kérdezni az utca emberétől? Atyaég.
Arról hogy még vizsgálnak bennünket. Érdemes tényleg szélesre tárnod a világod ajtaját. Ami most megy, az az utolsó lehetőség, hogy önként észhez térjenek. Időt kaptunk hogy magunk harmonizáljuk a törvényeket, ne pedig a bizottsági eljárásban kelljen szégyenben maradnunk. Te ezt nem érted? Az EU-s srácok lányok nem szoktak olyan kocsmapolitikához mint amit Orbánék csinálnak - hogy nem az van a törvényben mint a mit kiküldenek elemzésre például!!! Az EU-ban alapvetően a konszenzusra törekvés a kiindulási alap.De ha mi így, akkor ők is tudnak kemények lenni. Sajnos úgy látszik lesznek is, amit mindannyian megszívunk! Mi értlme? MOndok egy egyszerű példát. A hazai külföldiek számára tartó földvásárlási moratórium meghosszabbításához egy éve még sok EU-s képviselőt magunk mellé tudtunk volna állítani. Most egyetlent sem. Esélytelen. Érted? A nagy szabadságharcnak egyetlen pozitív hatását sem látni a jövőben és érzékelni a jelenben. A hátrányait azonban folyamatosan tapasztaljuk!
Az hogy szerinted mi változott, az egy mondat, de érvekkel alá kellene támasztani. BKV, MÁV, POSTA, egészségügy, tb rendszer, átlátható adózás stb. Soroljam?? Jelenleg bejelentették hoyg elküldenek több mint 6000 közalkalmazottat a hónap második felében. CSak úgy! Ez stratégia? Mert ha nem kell hozzá, hiszen feleslegesek, akkor nagy a felelősség,hogy eddig miért nem tették? De hatástanulmányok, átszervezés, ésszerűsítés nálkül egyszerű összeomlás lesz így. És egy csomó további állástalan ember, ahogyan a nagy vívmány szerint amire büszke vagy, mindössze 3 hónapig kapnak majd támogatást...
Arra válaszolj kérlek, hogy Te valóban látsz kikristályosodni valami konkrét gazdasági stratégiát? Mi lesz itt? Hová tartunk? Mi lesz? Mi a cél? Én és a világ jelenleg úgy érzem nem értem ugyanis. Te viszont nagyon magabiztosnak tűnsz, hátha többet is megtudhatunk erről!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.12. 13:48:03

@dbeata: bizony a helyreigazítás:

"Ezzel szemben a valóság az, hogy a nagykövetség nem kért helyreigazítást az ATV-től és az ATV nem fordította félre a nagykövet asszony szavait.

A téves tájékoztatásért elnézést kérünk."

Erre mondják hogy upsz...

dbeata 2012.01.12. 14:05:33

@Legelő Őse: Hát igen. Jobb helyeken.

DeMarco 2012.01.12. 15:35:12

@MacChicken: Kicsi csíra, én egy óra alatt többet kerestem ma, mint te egész évben fogsz...

De valóban megérdemeltem. :)

Szerintem is vége a társalgásnak, menj inkább dolgozni, talán tudod mit jelent...

Majd néha látogass haza, úgy hallottam a Jobbik éppen most rendez eu ellenes tüntetést, biztosan szívesen látnak téged is.

DeMarco 2012.01.12. 15:42:23

@Legelő Őse: index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/11/kovetokre_talalhat_orban/

Ezt a cikket úgy általában minden ellenzőnek küldöm, érdemes rajta elgondolkodni.

MacChicken (törölt) 2012.01.12. 15:48:55

@DeMarco: Jaj te majom. Penzt kozelrol meg nem is lattal. Hat tenyleg nem erted, hogy az elso mondatodbol lejott, hogy te max. egy kis egyetemista mitugrasz, esetleg egy szakkozepiskolas kolok vagy? :) Nagyon nem is erdekel. Felnott ember nem nyilatkozik igy a kereseterol. Foleg nem ugy, hogy azt sem tudja kivel beszel, fingja nincsen, hogy mit tud rola a masik. Szegeny kismajom.

DeMarco 2012.01.12. 16:58:16

@Legelő Őse: "Tényleg ajánlom hogy olvasd el a publicisztikáját. Azt hiszem az utóbbi időkben nem nagyon lehet olvasni olyan elemzést ami nincs leöntve semmilyen ideológiai mázzal."

Elolvastam. Nem is ideológiai mázzal vádoltam, hanem sértettséggel. Egy alkotmányt aminek a részbeni átírását ő maga végezte a sajátjának gondol és egy munkahelyet, amit szintén sajátjának érez, hirtelen megváltoztatnak. Ezt nehezményezi. Meg tudom érteni a motivációját tényleg, sőt még tisztelem is sok mindenért. De a sztálini alkotmány lecserélésére szükség volt, már a rendszerváltáskor azonnal el kellett volna törölni.

"csöppnyi problémák azért lehetnek a jelenlegi jogalkotásban"

Inkább nem tudnak mit kezdeni a kétharmaddal, mert ők csak álmodhatnak erről. A leghangosabb a volt belga min.elnök. Nincsenek is belgák... Egy év is kevés volt ahhoz, hogy nagy nehezen felálljon valamiféle belga kormány és épphogy nem szakadtak szét eddig polgárháborúban. Belgiumot is leminősítették. Először nézzen szét otthon, aztán kritizáljon másokat...

Ha pedig csöppnyi problémákat látnak, akkor azokra koncentráljanak és objektív, szakmai tanácsokat adjanak.

Lám, lám épp te magad írod, hogy több változtatást tett a kormány a médiatörvényben és most a jegybanktörvényben is. Vagyis zömében megfogadják az unióból érkező kéréseket és megváltoztatják a törvények szövegét. Vagyis megvan a kellő rugalmasság a kormányban, legfeljebb nem engednek minden vad ötletnek és ragaszkodnak az alapelvekhez.

"az aggályosságot egyetlen eszközzel lehet mérni: lám mindenki bírálhat, ergó ez egy jó törvény."

Miért még mivel lehet méricskélni? A sajtó szabad és bármit leírhat amit akar, akár igaz, akár nem. A legtöbb sajtótermék, függetlenül bármelyik oldaltól egy meséskönyvhöz hasonlít. A legfőbb hiszti azért ment, hogy a kormány az ellenzéki sajtó száját befogja szép nagy büntetésekkel. Ennek nyoma sincs. A demagógia a hisztitek volt.

"Idejönnének megkérdezni az utca emberét???"

Miért lenne elrugaszkodott ötlet a kritizált országban lakó választópolgárok megkérdezése az őket érintő ügyekről? Messziről jött ember azt mond amit akar. Jöjjenek ide és érdeklődjenek. Talán akkor árnyaltabb cikkeket írnának.

"néhány vallás szimpla kirekesztéséről"

Hipotetikus kérdés egy leendő népszavazáson: "Szeretné-e ön, hogy az állam csak a hagyományos, kétszáz évet meghaladó egyházakat ismerje el és támogassa közpénzből?"

Szted mit fognak válaszolni a választópolgárok?

"Időt kaptunk hogy magunk harmonizáljuk a törvényeket, ne pedig a bizottsági eljárásban kelljen szégyenben maradnunk."

Időt akkor kapnánk, ha belemennénk egy bizottsági eljárásba. Mert akkor kénytelenek lennének szakmai érvekkel alátámasztani a kritikájukat és az eleve jó sokáig tart, addig meg lehet azt mondani, hogy megvárjuk a vizsgálatok végét...

"Az EU-s srácok lányok nem szoktak olyan kocsmapolitikához mint amit Orbánék csinálnak"

Elnézve az EP üléseit, sztem eléggé hozzá vannak szokva...

"A hazai külföldiek számára tartó földvásárlási moratórium meghosszabbításához egy éve még sok EU-s képviselőt magunk mellé tudtunk volna állítani. Most egyetlent sem. Esélytelen. Érted?"

A sok, az korántsem elegendő. Kicsi a valószínűsége, hogy meg tudtuk volna tartani a moratóriumot. Erre egy esély volt eddig is és most is: Népszavazást kell kiírni, amin ki kell mondani, hogy a magyar föld, csak magyar állampolgár tulajdonában maradhat. Aztán azzal kezdjenek amit akarnak...

"A nagy szabadságharcnak egyetlen pozitív hatását sem látni a jövőben és érzékelni a jelenben."

Tévedés. A jelenben nagyon is érezzük a hatását, legalábbis amíg tartanak a bankadók és a szektoradók. A jövőben ezeket eltörölteti az imf, meg az eu. No, majd akkor fogod igazán érezni a hatást, majd emlékezz vissza...

"BKV, MÁV, POSTA, egészségügy, tb rendszer, átlátható adózás stb. Soroljam??"

Én azokat soroltam amit megcsináltak, te meg azokat, amiket még nem. Abban egyetértünk, hogy van még bőven változtatni való ügy. Hajrá, folytassák ezekkel ugyanilyen lendülettel...

"Jelenleg bejelentették hoyg elküldenek több mint 6000 közalkalmazottat a hónap második felében. CSak úgy! Ez stratégia?"

Naná, hogy stratégia csökkenteni a vízfejet, én nem 6000-et küldenék el, hanem 60.000-et... jéé, növekszik a munkanélküliség? Igen, fog először. De a kisebb állam, kisebb működési költséggel jár, ergó kevesebb adóból lehet üzemeltetni (majd). A kiadási oldalt kell erősen vagdalni, de úgy látszik ez is baj...

"Arra válaszolj kérlek, hogy Te valóban látsz kikristályosodni valami konkrét gazdasági stratégiát? Mi lesz itt? Hová tartunk? Mi lesz? Mi a cél?"

A stratégia a túlélés jelenleg. Most könnyű helyzetben vagyunk, mert mindössze két lehetőség közül választhatunk. Vagy behódolunk, vagy becsődőlünk. Egyik rosszabb, mint a másik...
"Mi lesz itt?" Behódolás.
"Hová tartunk" A szuverenitásunk teljes elvesztése felé.
"Mi lesz?" Rengeteg újabb adó, privatizáció, nyomor.
"Mi a cél?" A cél csökkenteni a hatalmas államadósságot és közben nem éhen halni.

DeMarco 2012.01.12. 17:03:44

@MacChicken: Azért jósnak ne menj el, mert ennyire nem is lehetnél távolabb az igazságtól... Igaz ez lejött az első kommentedből is...

Úgyhogy nyugodtan abba is hagyhatod a vetítést, mert innentől fütyülök rá...

MacChicken (törölt) 2012.01.12. 17:18:56

@DeMarco: A mondat vegen szereplo pontok szama forditottan aranyos az intelligencia szintjevel. De ezt mar te biztosan hallottad, hiszen olyan egy tapasztalt csodagyerek vagy, hogy alig gyozok meghajolni nagysagod elott. Egyszeruen nem birsz tovabblepni rajtam, mindig kelleg egy folenyeskedo komment. Tudod mit? Legyen. A 16 eves tinedzser lanyommal is igy szoktam, ha mar nem birom az okoskodasat. Legyen neked igazad. Legyen minden ugy, ahogy te akarod. Majd az ido igazol engem, te is tanulsz majd meg talan valamit az eletbol. Legyel te a kogazdag, legyel te a csucsokos. Soha ne is legyen semmibol tobb neked, mint amennyi most van. Legyen tied az orszag, a hatalom, a dicsoseg! Amen

DeMarco 2012.01.12. 20:57:45

@Fedor: "Te miről beszélsz? Az LMP-s kédések, bár nem mindenben értek egyet velük, tizedannyira nincsenek demagógok és a politikai hatásuk se mérhető..."

Annyira tudtam, hogy rögtön relativizálni fogsz és kisebbíteni próbálsz majd.

- Egyetért-e Ön azzal, hogy a öregségi nyugdíjkorhatárt el nem érő személy számára járó nyugdíj összege ne csökkenjen?

- Egyetért-e Ön azzal, hogy a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt el nem érő személy számára 2011. január 1-jén jogszerűen folyósított nyugdíj összege csak a 2011. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti okból csökkenjen?

- Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2011. január 1-ig jogszerűen megszerzett nyugdíjjogosultságot az Országgyűlés ne vonja el?

- Egyetért-e Ön azzal, hogy az általános öregségi nyugdíjkorhatár előtt jogszerűen folyósított nyugdíj összege ne csökkenjen?

- Egyetért-e Ön azzal, hogy a jogszerűen megszerzett nyugdíjjogosultságot az Országgyűlés ne vonja el?

Ezek nem demagóg kérdések? Szociális népszavazás reloaded.

Politikai hatásuk nem mérhető? Rögtön a harmadik pont azt jelentené, hogy vissza kellene fizetni a 2700 milliárdos mnyp vagyont.

Azért az bájos, ahogy a lumpenek is megpróbálják a szent teheneket kielégíteni, úton smuci után. Újfent bizonyítva, hogy nem lehet más a politika. Az amcsiknak már szólt valaki, hogy kiket támogatnak?

Ezekkel a kérdésekkel, ha átmennek, még mélyebbre lökik mo-t. De valószínűleg még az aláírások összegyűjtése sem fog menni, hacsak nem segítenek be nekik a maszoposok.

Viszont a fenti vitát látva azt hiszem lassan elkezded majd értékelni az én visszafogottabb stílusomat :-)

Ennyi év kommentelés után, bőven van rutinom bármilyen vitában, ráadásul nekem ez inkább szórakozás, jókat röhögök közben és nem tudnak felbosszantani semmivel sem.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.01.12. 23:56:41

@DeMarco: Itt egy király tehát... ,de ki szavazott Rád? Hacsak nem a Tó Királynője fejbevágott egy rozsdás karddal...
Kommentjeid alapján minden tágabban értelmezett érték és érdek ellenséged, ha sérti személyes és szűk környezeted érdekkörét. Ezt a gondolkodásmódot kisarkítva oda jutunk, hogy amit nem mi találunk ki és következményesen nem mi állunk az elején, az nincs, vagy ha van is, hát biztos rossz.
Nem egy befogadó és rugalmas gondolkodásmód, az biztos...
Az "abszolut ugazságokat" személyesen kinyilatkoztatók finoman szólva is gyanusak a 3.évezredben.
A legfurcsább az, hogy arra törekedsz, hogy tiszteletet ébressz, s ha az nem sikerülne, akkor legalább félelmet... Részemről némi együttérzést összejött, és együtt örülök veled, hogy "kikerültetetk a cimlapra" trollostól mindenestül.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.13. 00:50:45

@DeMarco: Nem azt mondtam, hogy egyetértek mindegyikkel, csak azt, hogy kevésbé demagógok. Számtalanszor leírtam, hogy a gazdaságpolitika terén az LMP nekem túl balos, így ezek között is van, amire én se szavaznék igennel. De tekintve a mostani LMP meg az akkori FIDESZ súlya, mozgósító ereje közötti különbséget, valóban nem tartom politikailag olyan veszélyesnek. Még azt se tartom lehetetlennek, hogy össze se tudják szedni a szükséges számú aláírást. Szóval hidd el, nem fog ebbe az Orbán kormány úgy beleroppanni, mint anno a Gyurcsány-kormány. Pontosabban nem ebbe fog :-)

Viszont azt értékelem, hogy végre beismered, mennyire demagóg volt a 300 Ft-os szavazás :-)

"Rögtön a harmadik pont azt jelentené, hogy vissza kellene fizetni a 2700 milliárdos mnyp vagyont."

Sajnos nem azt jelenti, csak azt, hogy ne lehessen öregségi nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjbavonultaktól visszavenni a nyugdíjat, mint ahogy a rendőröktől, tűzoltóktól akarták. Gyakorlatilag az a lényege (és valahol a többi kérdésnek is), hogy ne lehessen visszamenőleges hatállyal törvénykezni, aminek egyébként egy normális demokráciában evidensnek kellene lennie, de hát hol vagyunk mi már attól...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.01.13. 11:18:46

@DeMarco: ezt most nem értem, a saját véleményemmel válaszoltál a saját kérdéseimre? Nem értem. Ha neked ennyire fontos az utca emberének véleménye (bár szerintem azért van képviseleti demokrácia, hogy ezt a parlamentbe beszavazott képviselőkön keresztül érjük el..) akkor itt egy vélemény, az utca emberétől tőlem: nem érzek javulást, sőt, minta minden sokkal drágább lenne, és mintha kevesebb maradna a kisembereknél. A foglalkoztatás növelésére semmilyen terv sincs, pedig ez volt a fő programpont. Az adózás nem lett egyszerűbb, de az áfa megnőtt, cserébe kevesebbet keresek hivatalosan, állami utasításra.
Véleményem szerint nem demagógia megkérdezi az embereket arról hogy mit szólnak ahhoz hogy a kormány vajon jól teszi-e hogy a nyugdíjakkal kapcsolatban visszamenőlegesen alkot törvényeket. De komolyan. A családomban sok olyan fegyveres erőknél dolgozó van, akiket törvény alapján küldtek el 57 évesen nyugdíjba, nem volt választásuk. Most kevesebb nyugdíjat kapnak. Ez korrekt? Ilyen NEM történhetne meg egy normális országban. Még szép hogy fel vannak háborodva az emberek. Te meg azon lepődsz meg hogy egy politikai erő ezt kihasználja? Ez nemmeglepő. A Fidesz szinte csak így politizál! Még liberális pártból konzervatívakká is váltak ha azt kívánta az érdek. Nem értelek...

DeMarco 2012.01.13. 22:06:08

@Mpatikus Eszetlenellenes: "Itt egy király tehát... ,de ki szavazott Rád?"

A Starkok... :) Sajnos a mondat rossz értelmezését fogtad meg.

"Kommentjeid alapján minden tágabban értelmezett érték és érdek ellenséged, ha sérti személyes és szűk környezeted érdekkörét."

Ez miért újdonság? Minden egyes ember saját magából indul ki, a saját életét igyekszik jobbá tenni és a saját fizetésén szűri le az életszínvonala emelkedését, vagy süllyedését. Van egy olyan mondás, hogy ha nincs semmid, akkor radikális vagy, de ha van valamid, akkor konzervatív.

"Nem egy befogadó és rugalmas gondolkodásmód, az biztos..."

Nem, tényleg nem az. De ezt nem is állítottam. Hallottad, hogy angol képviselők kezdeményezték a bevándorlás visszafogását? Hogy Svájcban betiltották a mecseteket? Vagy épp Kanadában eltörölhetik a melegek házasságát?
Lehet az ember befogadó és rugalmas egy pontig, de ha ezzel visszaélnek, akkor könnyen megváltozik a helyzet.

"Az "abszolut ugazságokat" személyesen kinyilatkoztatók finoman szólva is gyanusak a 3.évezredben."

Nekem inkább azok gyanúsak akik minden normát, erkölcsöt, hagyományt eltörölnének a szabadság és multikulti nevében.

"A legfurcsább az, hogy arra törekedsz, hogy tiszteletet ébressz, s ha az nem sikerülne, akkor legalább félelmet..."

Nem törekedek semmire sem. Van egy véleményem, ami nem igazán változik, csak ezt közvetítem. Teljesen mindegy, hogy ki mit gondol rólam, nem érdekel, nem az alapján határozom meg magam, hogy mások mit gondolnak, azok gyenge jellemek. Nem rémlik, hogy bármikor félelmet keltettem volna, nem is értem ez hogy lenne lehetséges a virtuális világban.

DeMarco 2012.01.13. 22:16:35

@Fedor: "Nem azt mondtam, hogy egyetértek mindegyikkel, csak azt, hogy kevésbé demagógok."

Én pedig pont ezért írom, hogy relativizálsz, mert semmi különbség nincs demagógiában a kérdések között, csak ezt most az lmp csinálta. Kettős mérce.

"Viszont azt értékelem, hogy végre beismered, mennyire demagóg volt a 300 Ft-os szavazás :-)"

Nem, nem ismerem be, csak az akkori érveidet fordítom ellened. Mert a tieid változtak, az enyémek viszont ugyanazok most is.
Továbbra is úgy gondolom, hogy az a szavazás arról szólt alapvetően, hogy fletó húzzon el a börtönbe. Másrészt pedig most is úgy gondolom, hogy a 300 ft, mostanra 3000 lenne, vagy még több és nem oldotta volna meg az egészségügyet, mert a másik oldalon nem történt semmi, pénzt szedtek be, de nem nyújtottak volna érte semmit sem. Látod, az én érveim változatlanok, de a tieid...

"Gyakorlatilag az a lényege (és valahol a többi kérdésnek is), hogy ne lehessen visszamenőleges hatállyal törvénykezni"

Tudod mit? Ne lehessen. Sokkal elegánsabb lenne, ha megfogadták volna a tanácsomat és a nyugdíjból levonnának 10% egészségügyi hozzájárulást, esetleg arányosan a nyugdíj értékéhez viszonyítva. Ez egyszerre oldana meg két pénznyelőt és nem kellene visszafelé csökkenteni, lehetne holnaptól is...

"egy normális demokráciában evidensnek kellene lennie, de hát hol vagyunk mi már attól..."

Rosszul fogalmazol. Hol vagyunk mi még attól? Így helyes. Egy lépéssel közelebb.

DeMarco 2012.01.13. 22:29:29

@Legelő Őse: "a saját véleményemmel válaszoltál a saját kérdéseimre?"

Mi a probléma? Nem látod a kérdéseidre írt válaszaimat? Vagy azok megegyeznek a te véleményeddel, azaz egyet értesz velem?

"akkor itt egy vélemény, az utca emberétől tőlem"

Ez is egy vélemény. Viszont vannak sokan, akiknek meg más a véleményük és valahogy azoknak a hangja nem hallatszik és senki nem kérdezi őket a külföldi sajtóban.

Például libajnai kimegy az amcsikhoz, majd megjelenik egy öntömjénező cikkecske, ahol beajánlja magát, mint megmentőt, majd rögtön egy cikk amerikában, valami idióta majomtól, hogy van menekülés a magyaroknak: libajnai a szent. Erre ránéz egy magyar és nem nyílik ki a bicska a zsebében? Vagy nem kezd el röhögni? Ha venné a fáradságot és megkérdezne egy jobboldali szavazót (van belőlük elég sok), akkor leesne az álla, attól amit kapna. Persze nyilván nem érdeke megszólaltatni valódi forrásokat, nem azért fizetik. És nem az a baj, h ezt teszik, hanem az, h elvárjátok, h ezeket komolyan vegyük és figyeljünk a "kritikákra". Ennyi erővel a népmeséket is olvashatnánk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.14. 10:39:29

@DeMarco: "Én pedig pont ezért írom, hogy relativizálsz, mert semmi különbség nincs demagógiában a kérdések között, csak ezt most az lmp csinálta. Kettős mérce."

Nagy tévedés, de hát erről úgy se foglak meggyőzni. Valóban van demagógia abban, hogy a nyugdíjasokat célozzák meg, mint legkönnyebben befolyásolható célközönséget, de alapvetően ezek a kérdések mégis csak alapvetően egy demokratikus alapérték, a visszamenőleges jogalkotás tilalmának felrúgásáról, vagyis a jogbizonytalanságról szólnak, az meg 300 Ft-ról, ami csak a te fejedben lenne azóta 3000. Igen, az egy Gyurcsány-ellenes tiltakozás lett, de pont az a szar, hogy olyan eszközt választott a FIDESZ ehhez, amivel az ország rendebetételének tettek keresztbe, hisz így áttéttelesen minden reformtörekvést elvágtak egy időre. Nem mellesleg ezért szenvedek most ők maguk is, mert maguk alatt vágták a fát, ezért szenvednek itt most szómágiával, meg egyre növekvő seggszájjal, amikor sorra csinálnak olyanokat, amelyeket ellenzékből nemzethalálnak tituláltak, lásd legfrissebb példaként a fizetős felsőoktatás suttyomban terjesztését vs. ugyanannak a népszavazásnak egy másik kérdését.

"Tudod mit? Ne lehessen. Sokkal elegánsabb lenne, ha megfogadták volna a tanácsomat és a nyugdíjból levonnának 10% egészségügyi hozzájárulást, esetleg arányosan a nyugdíj értékéhez viszonyítva."

Bravó. Akkor most már csak ezt Orbánékkal is el kéne fogadtatni. Teljesen jól jellemzi kormányunkat, hogy még te is elfogadhatóbb közgazdasági ötletekkel állsz elő, és ezzel most nem téged dicsértelek.

DeMarco 2012.01.14. 14:48:35

@Fedor:"Nagy tévedés, de hát erről úgy se foglak meggyőzni."

Nem, nem fogsz, a vak is látja.

"ami csak a te fejedben lenne azóta 3000"

Szerencsére. Régen rossz lenne, ha az valósággá vált volna.

"Igen, az egy Gyurcsány-ellenes tiltakozás lett"

Végre beismered! Eddig mindig kategórikusan tagadtad.

"az a szar, hogy olyan eszközt választott a FIDESZ ehhez, amivel az ország rendebetételének tettek keresztbe"

Miért volt más eszköz is erre? Sztem épp eléggé végig lett próbálva a demokratikus eszköztár a tiltakozásra. Kétségtelen, hogy nekem tetszett volna egy antidemokratikus változat is, ahol Sólyom leváltja a kormányt és a fidesz mögé sorakozik az emberekkel, de sajnos Sólyom és Orbán is maradt a demokratikus vonalon, félve a nyugat véleményétől, (illetve megőrizve a demokráciába vetett hitüket). Most látszik igazán, hogy mennyire valós volt ez a félelem és mennyire fölösleges volt ezen aggódni, mert így is, úgy is bekövetkezett.

"Nem mellesleg ezért szenvedek most ők maguk is"

Tévedés. Azért szenvednek, mert fletó az utolsó utáni pillanatig nem volt hajlandó lemondani, ráadásként egy borzalmas ötletbörze után, a végletekig székhez ragadva még libajnait is odarakták. Ha az ország érdekeit nézték volna, akkor meg kellett volna tartani az előrehozott választásokat, amit mindenki szeretett volna és akkor még a görög válság előtt !!! meg lehetett volna kezdeni a felzárkózást, ami ezerszer könnyebben ment volna a görög válság előtt, mint után. A hülye időhúzásukkal löktek minket még lejjebb abba a gödörbe, ahová egyébként is raktak az óriási államadóssággal.

"Teljesen jól jellemzi kormányunkat, hogy még te is elfogadhatóbb közgazdasági ötletekkel állsz elő"

Gyanítom, hogy vannak a kormány zsebében is hasonló tervek, amikkel hamarosan elő fognak jönni, de most már boldogan kenhetik mindezt az imf-re és az eu-ra, részben joggal.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.14. 16:16:52

@DeMarco: "Eddig mindig kategórikusan tagadtad."

ÉN???? Hol? Mikor?

"Kétségtelen, hogy nekem tetszett volna egy antidemokratikus változat is"

Na látod EZT készséggel elhiszem.

"Azért szenvednek, mert fletó az utolsó utáni pillanatig nem volt hajlandó lemondani, ráadásként egy borzalmas ötletbörze után, a végletekig székhez ragadva még libajnait is odarakták."

Hát az elmúlt bő másfél évet látva, a két kezem összeteszem, hogy nem Orbánék kezelték a válságot...

"Gyanítom, hogy vannak a kormány zsebében is hasonló tervek, amikkel hamarosan elő fognak jönni, de most már boldogan kenhetik mindezt az imf-re és az eu-ra, részben joggal."

"Romboljuk le az ország hírnevét, építsük le a demokráciát, vigyük csődközelbe az országot, csak hogy ne a mi nevünkhöz kössék a szükséges keserű pirulát." Hát mit mondjak, marha jó terv. De tudod mi a borzasztó? Hogy nem merem tiszta szívből azt mondani, hogy ennyire nem lehetnek hülyék...

DeMarco 2012.01.15. 23:12:52

@Fedor:

"ÉN???? Hol? Mikor?"

Rengeteg helyen, de épp itt is. Ezt a posztot egyébként is érdemes visszaolvasni az elmúlt évek függvényében. Az én jóslataim kontra a tieiddel...

fedor.blog.hu/2010/02/22/olvasnivalo_egy_olvasnivalorol

"Hát az elmúlt bő másfél évet látva, a két kezem összeteszem, hogy nem Orbánék kezelték a válságot..."

Ezt elhiszem. Sajnos nincs értelme keseregni a múlton, h mi lett volna, ha... De azért nem is felejtjük el...

"Romboljuk le az ország hírnevét, építsük le a demokráciát, vigyük csődközelbe az országot, csak hogy ne a mi nevünkhöz kössék a szükséges keserű pirulát."

Az, hogy jelenleg, vagy a múltban ki rombolja az ország hírnevét gyökeresen más a véleményünk. A demokrácia megítéléséről és védelméről is, ahogy a csődközeli állapotról is.

Belekényszerítenek minket, h feladjuk a szuverenításunkat és nagy halom megszorítást tolnak ránk adófizetőkre, h tehermentesíteni tudják a bankokat és multikat. Mert kétség ne legyen, a "reform", "átalakítás" szlogenek, elbocsátásokat, megszorításokat, munkanélküliséget, inflációt jelentenek. Most legalább mondhatják azt, h az imf és az eu kényszeríti ezeket ránk és igazuk is lesz. Nem hinném, hogy ez lett volna a "terv", de mint látszik, nincs választás.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0