Az elnöki tanácsadó
2012. március 31. írta: Fedor

Az elnöki tanácsadó

Borókai Gábor helyében én most nagyon megkövetném Stumpf Andrást, aki tudtán kívül előlépett elnöki tanácsadóvá, méghozzá kapásból a legbefolyásosabbá.

Hogy miért?

Emlékszik még valaki, hogy miképp végződött a letiltott (de  azért máshol még megtalálható) Heti Válasz jegyzet?

Egy forgatókönyvet persze el tudnék képzelni, amely alapján a közmorál, a jog előtti egyenlőség érzete sem sérülne tovább, a következmények nélküli ország képe sem erősödne és Schmitt Pál is elnök maradhatna. Én a helyében a következőt tenném: saját magam töröltetném minden okmányomról és névjegyemről ezt a két fránya betűt, aztán nekilátnék egy valódi PhD írásának. A vicc ugyanis az egészben az: tény, hogy doktori cím a megismert plágiumhalmazért nem jár, ám Schmittnek ennek ellenére tényleg valódi és nagy tudása van az adott témáról, a sporttörténetről, sportdiplomáciáról. Ha valamiről, hát arról biztosan. Némi munkával fix, hogy képes lenne saját, tudományos igényű dolgozat írására is. Én a helyében megszerezném a címet magam, bundázás nélkül, csak azért is.

Hajrá, Elnök Úr!

Na? Nem ismerős ez tegnap estéről abból az interjúból, ahol Obersovszky Péter merőben új mélységekkel bővítette a seggnyaló fogalmát? Bizony, bizony, Pali bátyánk szó szerint megfogadta András tanácsát.

Vagy csak szokás szerint plagizálta az ötletet? ;-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr144352156

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Már priuszt is lopnak 2012.04.01. 13:50:07

Már priuszt is lopnak 2012. április 1. Gépjárműlopás miatt indult eljárás a Szófiai Központi Rendőrkapitányságon. Nikolaj Grigorov bolgár állampolgár 2012. január 12-én tett bejelentést a szófiai városi kapitányságon arról, hogy aranysárga színű Toyo...

Trackback: Megint a kétharmad 2012.04.01. 12:14:31

Miközben az ország azon izgul, hogy sikerül-e a hatalomból mégiscsak kipöckölni a köztársasági elnököt, Mesterházy Attila a surranópályán épp most lett megint elnök. Ráadásul pontosan ugyanúgy, mint Schmitt Pál. Meg Orbán. És nem azért, mert neki is ké...

Trackback: Hol voltatok? 2012.04.01. 09:21:24

Tegnap elmentem a tüntetésre. A Deák térről sétáltunk a Sándor-palota elé. Szánalmasan kevesen.Jellemzően igyekszem megérteni azokat a folyamatokat, amelyek miatt a tüntetés nem működik, amelyek megakadályozzák, hogy számottevő résztvevő jöjjön össze. ...

Trackback: Ez egy köztársasági elnök nélküli ország 2012.03.31. 18:46:29

Schmitt maradhat, de elnökként tekinteni rá? Na, az már biztosan lehetetlen. Bizony a politikai elit mindenhatóságának képe a tegnapi események után megdőlni látszik. Ami akár igaz, akár nem: határozottan jó érzés. Sokan Schmitt doktori címének visszav...

Trackback: Schmitt Pál újra vívni fog az olimpián 2012.03.31. 18:25:47

A hónapok óta a média kereszttüzében lévő Köztársasági elnök, akinek többszörösen is a becsületébe gázoltak, Obersovszky Péter után közvetlenül az Elvarázsolt Kastély riporterei útján tesz különleges bejelentést. Tegnapi írásunk nyomán, ma este fél ny...

Trackback: Miben bízik még Schmitt Pál? 2012.03.31. 18:13:59

Minden erkölcsi határt összerombol. És ő mit hisz? Hogy hétfőn majd arra ébred, hogy a SOTE sűrű bocsánatkérések közepette visszavonja a visszavonhatatlant? Merthogy majd Ő elnöki jogkörénél fogva “betart” a Rektornak, ha nem…? ...

Trackback: Fluck Ákos különvéleménye Schmitt Pál doktori disszertációjáról 2012.03.31. 18:13:20

Miért csak Fluck Ákos ügyvéd gondolta úgy, hogy szakmai tekintélyének és jó hírnevének a megőrzése fontosabb a számára, mint az, hogy megfeleljen a kormánypárt elvárásának, és mossa tisztára, tegye szalonképessé Schmitt Pál plagizált kisdoktori disszer...

Trackback: Mit jelent az, hogy a köztársasági elnök sérthetetlen? 2012.03.31. 18:08:02

Nem lehet bírálni? Nem lehet felelősségre vonni? Nem lehet elmozdítani, ha nem akar lemondani magától? A kérdésre a válasz az ország Alaptörvényében és a Köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényben található. “A miniszter...

Trackback: Van-e esélye Schmitt Pálnak egy új PhD-re? 2012.03.31. 17:33:21

Most képzeljük el ennek analógiájára, hogy azt halljuk, hogy a KE most éppen a londoni olimpiára készül vívásból, nem ér rá fogadni az angol nagykövetet! *** Tegnap Schmitt Pál a riportjában nagyon sokmindent mondott, amin szénné röhögték ma...

Trackback: Kik az igazi vesztesek? 2012.03.31. 16:34:36

Kik az igazi vesztesei a tegnapi napnak? Kik érezhették úgy, arcon vágták, hülyének nézték, porig alázták, semmibe vették? A magyar tudományos élet prominens személyiségei, professzorok, egyetemi tanárok? Őket már a bizottsági jelentés letaglózta,...

Trackback: Scmitt Pál egy szellemi és erkölcsi toprongy 2012.03.31. 16:11:18

Toprongy: Katonai és börtön szleng. Jelentése: szellemileg nevetségesen leépült emberszerűség. Teljesen és tökéletesen hülye. Tehát ennél már nincs lejjebb, felesleges is küzdeni érte.Egyre többen lemondanak róla. A megkérdezett emberek 89%-a.Ismeretle...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.03.31. 16:11:57

Ismeretlen netes szerző írta és már nem emlékszem hol olvastam tőle: Schmittnek újraírni a doktorit, kb olyan nevetséges helyzet, mintha Gyurcsány 2006-ban azt mondta volna. Elkúrtam a beszédemet, új beszédet mondok. Mert vannak olyan dolgok, amit nem lehet újrázni, mert még nem találták fel sem az időgépet sem a sötét zsarukban látott memória törlő villantót. Aki ezt nem tudja felfogni, az bizony nem a valóságban jár, hanem valamiféle saját koponyájába zárt rögeszmék világában.

kzoltana 2012.03.31. 16:41:19

Borókai elvtárs a régi idők embere, ő talán még Sztálint is látta... Az András gyereké a jövő, a normális konzervatívoké.

Hagyták a közszolgálati tévé emberei, hogy ez a – seggbenyalós, orálisan szexes, az aktus sajátosságaiból adódóan kölcsönös kielégülést nem nyújtó, de a tévében így mégis mosolygós – duma lemenjen a magyar népnek bele az arcába.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1979_schmitt_sajto
Holnap is hasonlóan a koszos napra ébredünk, mint tegnap?

CICMÓK 2012.03.31. 17:03:24

Az Elnök Úr védi magát, de milyen rosszul!

Egyetlen új információt hallottunk a beszélgetésben, azt, amit Schmitt felolvastatott Obersovszkyval,
közbe is szólva, hogy ez a TF 1985-ös szabályait tartalmazza.
Eszerint nem csak önálló tudományos munka teljesítheti az egyetemi doktorátus megszerzésének a kritériumokat, hanem:

"d pont: A tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés
vagy, VAGY (emeli ki Obersovszky) a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás benyújtása."
..örülök, hogy ezt beidézte, ez a második rész, ez egyszerűen csak úgy elsiklott....
A pontos fogalmazás:index.hu/video/2012/03/30/schmitt_az_mtv-n/ 6 15-től, érdemes többször meghallgatni, mert:
(A hit tüze lobog a szemében, hiszi, hogy igaza van.)

Lényeges, hogy a múltban hasznosított ALKOTÁS, amely új megoldást tartalmaz! (PL.:Rubik kocka)

Magyar értelmező szótár:
1.ALKOTÁS: fn.1. Az a cselekvés,tevékenység, amellyel vki alkot, létrehoz vmit. 2. Ezáltal létrejövő mű, eredmény
2.ÉRTEKEZÉS: fn.1. (Terjedelmesebb)tudományos dolgozat. 2. rég Megbeszélés
A DOLGOZAT nem ALKOTÁS az ÉRTEKEZÉS!

Az hogy az Obersovszky hülye, nem tud magyarul és nem ért semmit az egészből, elfogadható, de nem megbocsájtható!
De az ELFOGADHATATLAN, hogy a magyar nyelv őre, Schmitt Pál sem érti, hogy mit idéztet be és mit beszél. Gondolkodj Elnök Úr!
Milyen a társadalom számára hasznos, új és gyakorlatban hasznosított ALKOTÁS-t hozott ő létre és nyújtott be?
A DOLGOZAT-ot! Szerinte a DOLGOZAT, a társadalom számára hasznos és ő maga is sokat használta.
" ..én leginkább a második részét teljes mértékben teljesítettem."
BUKTA! BEISMERTE, HOGY AZ ELSŐT NEM!

Más munkája is lehet hasznos a társadalom számára!

DeMarco 2012.03.31. 18:03:43

Fedor: Hi-hi, mekkora pofára esés...

Engem vádolsz erkölcsi relativizmussal azok után amit fletónál műveltél, művelsz? Sztem egy szavatok sem lehet, de tényleg, egyetlen egy sem. Csak gondoljatok vissza 2006-ra és maradjatok csöndben. Mert egy erkölcsi hullát támogattatok, aki nemhogy lemondott volna, nemhogy sitten ülne évek óta, de egy új párt élén, röhögés nélkül fröcsögött tegnap is, igaz tükrök nem voltak a teremben...

Nekünk lehetne mit mondani, mert van rá alapunk, kettő is. Egyrészt ő a "mi" emberünk, elsősorban "nekünk" tartozik elszámolással és még véletlenül sem nektek. Másrészt mi ismerjük az etikai, morális hulla kifejezést és magasabb a mércénk. fletó nem is érte el soha, sőt még csak meg sem értette a problémát, ahogy ti sem.

Schmittnek le kellett volna mondania. Nem azért, mert húsz éve plagizált. Azért, mert ezt eltagadta. És azért, mert ezt kívánta volna az erkölcs. Azért, mert ezzel (is) lehetett volna demonstrálni az óriási különbséget jobb és bal között. Sajnálatos, hogy ezt nem látta be.

Igen, az újságíró alákérdezett, nem volt szép dolog. Gondolom nektek azért tetszett, emlékeztetett néhány korábbi részrehajló mókushoz, svábbogárhoz, havashoz, meg a reggeli őskomcsi tévésekhez.

Schmitt nem mondott le. Kár. De ezért nektek pálcát törni felette nevetséges. Mi alapján, milyen jogon követelitek ezt??? Amit az előző nyolc évben műveltetek megyóval, fletóval, libajnaival és az előrehozott választás elhalasztásával, amivel ebbe a helyzete kormányoztátok a hajót minden jogotokat elvesztettétek az ehhez hasonló kritikához. Akár azt is mondhatnám, hogy ugyan miért mondana le, fletó sem tette...

Végeredményben engem, ahogy írtam is, az egész ügy nem érdekel, lufinak tartom, szemforgatásnak, ennyi erővel meg lehetne piszkálni mindenki diplomáját, akkor lenne csak igazán bukta. Így egyrészt sztem le kellett volna mondani, másrészt szórakoztat, hogy nem jött be a piszkos húzásotok és pofára estetek. Bár az is tetszett volna, ha Kövért ültetik oda, vagy Viktort, végül is mindent lehet fokozni... :)))

is 2012.03.31. 18:05:07

szerintem is vágjon bele mihamarabb! tekintve, hogy egy igazi PhD teljes embert kíván, ezek után már nem marad ideje a köztársasági elnökségre, ezért arról lemond. ugye?

Vidéki 2012.03.31. 18:12:52

Tegyük fel, hogy valaki a Heti Válasznak előfizetője mégpedig azért, mert kedvére való az a józan, tárgyilagos, racionális, szenvedélyektől nem túlfűtött hangnem, amellyel tájékoztatást ad az olvasónak.

Ebben a főszerkesztőnek, Borókai Gábornak pozitív szerepe lehet.

Ezt a pozitív szellemiséget ignorálta Stumpf úr, aki durva lejárató szövegével beült „a csúfolók székébe.

Nem maga választotta témát, felkérésre írta.
Ki választotta a témát és kinek a felkérésére írta?
Ha majd olyan szövegeket szeretne olvasni a hipotetikus előfizető, mint amilyent Stumpf úr eleresztett,

miután ballábbal kelt fel,

akkor inkább a Népszavára fizetne elő.

Ott töményebben olvasható mindaz, amit Stumpf úr képvisel.

A köztársasági elnök szerintem teljes joggal kifogásolta, hogy a SOTE gyorsított eljárásban, a megkérdezése nélkül folytatta le eljárást

doktorijával kapcsolatban, holott több ezer éves jog, hogy a másik felet is meg kell hallgatni.

Nem tudni, meghallgatták-e a

disszertáció konzulensét,

opponenseit és a Testnevelési Egyetem

bíráló bizottságát?

Audiatur et altera pars, Hallgattassék a másik fél is, ismerték fel a rómaiak a fontos jogelvet.

Fontos szempont, hogy volt konzulens

aki még a disszertáció megírása előtt felhivhatta volna a figyelmet, ha szerkesztési hibát tapasztal,

voltak opponensek

akik a disszertáció megismerése után ismertethették volna megalapozott kifogásaikat, ha lettek volna ilyenek.

Végül volt a teljes bizottság amely a jelöltet három órán át hallgatta meg a témával kapcsolatban

és summa cum laude értékelte a disszertációt.

A SOTE Bizottság mostani döntése lejáratja a Testnevelési Egyetem kompetenciáját.

Az akkori elfogadott gyakorlat volt a források feltüntetése a disszertáció végén.

A bolgár szerző forrásként első helyen szerepelt.

Egyébként maga a bolgár szerző is forrásokra támaszkodott.

A természettudományok területéről is ismert, és nem kárhoztatott módszer, hogy mások addig elért eredményeire támaszkodva, azokat eredeti módon kombinálva új ismeretek születnek.

Egy történet szerint Newtont a kiváló tudóst megkérdezték, hogyan tudott a fizika területén ilyen messzire előre látni?

Szerényen ezt válaszolta: Óriások vállán álltam.

Mária 2012.03.31. 18:21:18

Van, aki komolyan veszi azt az ígéretet, hogy a HETVEN éves Schmitt Pál, aki élete eddigi 70 évében azt se volt képes megtanulni, hogy az ÁLLAMFŐ szót KÉT "l" betűvel írjuk, az hetvenévesen visszaül a padba, hogy ledoktoráljon?

Ugyan már.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.31. 18:23:13

@Vidéki: Gratulálok, szépen felmondtad a leckét...

@DeMarco: Mert mit művelek Fletóval? Rohadtul unom már, hogy mindenáron rám akarod kenni a Gyurcsány-pártiságot, amikor tudod jól, hogy a hátam közepére kívánom. Az még nem relativizmus, hogy nem vagyok olyan egybites, mint te, hogy aki nem akarja lámpavason látni, az már imádja is őt... Az meg nem tudom, miért fáj, hogy egy 3%-os párt élén ugrabugrál. Oda való. Felőlem Schmitt is lehet ugyanebben a pozícióban...

Vidéki 2012.03.31. 18:36:51

@Fedor:

Kifogytál az észérvekből?

Egyébként vedd figyelembe, hogy a SOTE bizottság sem egyhangúlag döntött, voltak ellenvélemények, kisebbségben.

A tudományok területén egyébként előfordult gyakran, hogy nem többségi vélemény volt helyes.

Erathoszthenész korában az önkéntes kiváló mérvadók túlnyomó többsége egyetértett abban, hogy a Föld lapos.

Eratoszthenész ezzel szemben úgy gondolta, hogy a Föld gömbölyű, sőt, majdnem pontosan kiszámította a Föld kerületét.

Akkor és ott nem az önkéntes kiváló mérvadók túlnyomó többségnek volt igaza.

Egyébként mi a véleményed arról, hogy a SOTE rektora, Tulassay Tivadar hangsúlyozta:

„az egyetem mindhárom működési területén - így különösen a tudományos kutatásban - "jogilag és erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen működésre" törekszik.

Ennek részeként "a tudomány minden művelőjétől megköveteli a magas szintű felkészültséget és a tudományos etikai normák betartását"

Ez a magas szintű felkészültség és erkölcsi színvonal megmutatkozik abban

az 1200 oldalas tanulmányban,

amit dr. Schmitt Pál 1992-ben készült

mindössze 215 oldalas

"úgynevezett kisdoktori értekezésével kapcsolatban" az egyetem tényfeltáró bizottsága készített.

Egy hidegvérű angol gentleman elmosolyodna és finoman szószátyárkodásnak nevezné azt a tényt, hogy „az egyetem magas szintű felkészültségű és erkölcsi színvonalú tényfeltáró bizottsága” képes volt ilyen hosszú és hatalmas tanulmányt írni egy 215 oldalas kisdoktori disszertációról.

Mi motiválhatta az egyetem magas szintű felkészültségű és erkölcsi színvonalú tényfeltáró bizottságát, hogy ilyen hosszú lére eresztve volt képes csak megfogalmazni mondanivalóját?

Talán ettől válik igazi tudóssá a tudós, hogy ilyen hosszú lére eresztve képes csak megfogalmazni a lényeget?

Talán az egyetem magas szintű felkészültségű és erkölcsi színvonalú tényfeltáró bizottsága nem ingyen készítette a tanulmányt és kilóra, vagy oldalszámra fizették őket és ez ösztönözte őket, hogy ne takarékoskodjanak a papírral és a tintával?

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.03.31. 18:40:53

Javasolnék néhány témát a leendő értekezéshez:

- Köztársasági Elnökök, akkor és most.
- Mit mondjunk a mamának?
- Az etikus magatartás, azaz a "fair play".
- A magyar helyesírás rejtelmei; az idézőjel.
- Szövegszerkesztés. Az írógéptől a számítógépig.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.31. 18:41:15

@Vidéki: "Kifogytál az észérvekből?"

Te mondod fel szinte szó szerint Schmitt tegnapi mondatait (amelyeket az Index azon frissiben meg is cáfolt), és én fogytam ki az érvekből?

index.hu/belfold/igazamiigaz/2012/03/30/schmitt_pal_allitasai_az_interjuban/

Vicces fiú vagy te...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.03.31. 18:46:59

"...saját magam töröltetném minden okmányomról és névjegyemről ezt a két fránya betűt, aztán nekilátnék egy valódi PhD írásának..."

Ezek szerint Stumpf is elismeri, hogy ez nem volt valódi. LoL!

magyaridióta · http://magyaridiot.blog.hu 2012.03.31. 18:50:12

@DeMarco: "Csak gondoljatok vissza 2006-ra és maradjatok csöndben."

1) tehát Gyurcsány-kor=Orbán-kor. köszönöm, nekem ennyi elég.

2) erkölcsi hullák terén elég kiegyenlített a pálya...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.31. 18:51:49

@BPBP: Az idézet mondatot Stumpf András írta, nem Schmitt...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.03.31. 18:56:54

@Fedor:
Haha!
Köszi, de nem ott tévedtem, hanem összekevertem egy másik Stumpffal! Lol!

the_line 2012.03.31. 19:04:36

A hülye Plagi nem érti, hogy nem az a baj, hogy most nincs doktorija, és ezt nem lehet helyrehozni 5 másikkal sem.

Egyébként nyilván nem lesz képes megcsinálni egy PhD-t. Eleve nem rizikózhatja meg, hogy mással íratja, mert ha az kiderül (márpedig ha bármi jele van, kiderítik), akkor abba belegondolni is szörnyű... Ő meg képtelen rá, eleve egy szerény képességű ember, de 70 évesen nekikezdeni kutatni (úgy, hogy előtte nem csinálta), _és_ új nézőpontot, következtetéseket kiagyalni... Ez nem az a szint, amivel ő tarthat egy udvariassági beszédet valami konferencián, vagy posztjából adódóan "publikálhat" gagyi írásokat brossúrákban meg baráti alapon honlapokon. Mindenre nagyon figyelne a közvélemény, nem lenne opponens, aki átengedné ha nem üti meg a legszigorúbb mércét. Ráadásul ez nem csak egy dolgozat, de vizsgák is, és folyamatos, tervszerű kutatás...

@Vidéki: nem mintha nem lenne tőled megszokott, de tele vannak a kommentjeid tárgyi tévedésekkel, látszik, hogy te a büdös életben nem hogy TDK-t, szemináriumi-, évfolyam- vagy szakdolgozatot nem írtál komoly helyen, de az elmúlt 60-70 évben született tudományos munkát sem láttál közelről(ahogy valszeg Plagibá sem). Ez nem gond, csak ne oktasd ki azokat, akik már igen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.31. 19:10:07

@DeMarco: Ha Schmitt a 'ti emberetek' (wtf?), ezért nektek tartozik elszámolással, akkor mi jogon fröcsögsz Gyurcsányról?
És mielőtt belelovallnád magad valamibe, csupán formállogikai alapon kérdezem, én egyiket úgy utálom, mint a másikat. (Bizony van ilyen, még ha nehéz is megértened.)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.03.31. 19:50:40

A bóvli nép után, csaló nép is vagyunk a világ szemében az orbáni bóvli banda miatt. A sunyi, jellemtelen, álszent, pofátlan, gőgös, hazug fideszes "nemzeti politika" révbe ért.
Orbán szerint ha csaló "embere" sérthetetlen, akkor holnap embert is ölhet következmények nélkül? Meddig tűrsz még magyar?

Vegyük kezünkben a sorsunkat, hisz a szoci bagázs után a rajtuk szocializálódott fideszes csürhe még mélyebbre taszított bennünket!

AZ ORBÁNI DIKTATÚRA MEGBUKOTT, tegyél érte, hogy eltakarodjanak!

Tallono 2012.03.31. 19:53:05

Hihetetlen rombolást okoz Magyarországnak ezzel Pali bá, bebizonyította, hogy ez még mindig egy következmények nélküli ország. És államfőként ledoktorál, biztos nem fognak neki kedvezni, ha belevág, és ő fogja megírni, ugyan már...

béla a görög (törölt) 2012.03.31. 19:59:54

kidobod az ajtón visszamászik az ablakon - mi az? -schmitt doktori. ja.

az amcsik meg legközelebb környezetbarát atombombát dobnak le okulva Hirosima pusztitásból.

ha felvételiztél már munkahelyen téged hányszor kellett alkalmatlannak találni mire megértetted, hogy nem te kellesz?

asszonyt inflagranti kapod aki síró szemekkel közli veled utána, hogy soha többet - te mit mondasz? hogy jól van szívem nem is a te hibád azé a piszoké, persze, persze - vagy...

gyurcsány miatt oda voltak meg vissza - érdekes pont azok rugoztak rajta, hogy hazudott akik nem is rá szavaztak. aki rászavazott tudta hova tenni a dolgot.

most meg egy 70 éves vénemeber akinek már törvényt is hoztak, hogy legyen mit apritani a tejbe ha úgy alakulna, hogy idő előtt elhúz végre - közli velem, hogy fáj neki hogy bántották mert kiderült, hogy egy pitiáner csaló, de majd akkor ő lerakja a doktorit de mostmár tényleg istibiszti...

szép dolog az a kommunikáció, de még szebb ha képes valaki gondolkodni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.31. 20:12:32

@Tallono: "És államfőként ledoktorál, biztos nem fognak neki kedvezni, ha belevág, és ő fogja megírni, ugyan már... "

Jaj, ne legyél már ennyire rosszhiszemű ;-) Tompika is milyen jól lediplomázott, mikor mindenki tudta, hogy már csak ez hiányzik ahhoz, hogy miniszter lehessen :-)

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2012.03.31. 20:15:49

valami komoly zavar van stumpf fejében, ha azt gondolja, hogy egy újraírt doktorival le lenne rendezve a dolog. könyörgöm attól még LOPOTT, CSALT és HAZUDOTT. nem lehet a szart visszalapátolni a lóba. ez olyan mintha azt mondanánk, hogy bakács tibor jóvátette a szalámilopást mert amikor legközelebb boltba ment, már kifizette a pick szalámit.
schmitt pál már soha nem lesz az "olimpiai bajok" vagy "sportdiplomata", ő már csak az az ember marad örökre, aki csalt a doktori dolgozatánál, majd többször hazudott nagy nyilvánosság előtt mikor letagadta, és gerinctelen módon nem mondott le ezek után, ez kerül be róla a történelembe, így fognak rá már emlékezni mindig... szánalmas!

Tallono 2012.03.31. 20:32:51

Schmittelek egyet:

Práter utcai Általános Iskola
1083 Budapest, Práter u. 15.
Tisztelt Igazgatóság!

Felszólítom Önöket, mint a Fővárosi Községi Általános Fiúiskola (Budapest, VIII. Práter u. 11.) jogutódját, hogy miután dr. Schmitt Pál köztársasági elnök azt bölcsen kifejtette "a törvények mindenki számára egyformán vonatkoznak, nincs kettős mérce"1, azonnal javítsák ki az akkori, az általános iskola I/a osztályának,1949-es osztálynaplóban, néhai szeretett tanító nénim, Aranka néni (Maráki Ferencné) által, egy számtan dolgozatomra, puskázás miatt adott egyesemet. "Nekem a lelkiismeretem tiszta. Én ezt a dolgozatot a legbecsületesebb módon, a legjobb tudásom szerint készítettem."2
"Nem perelek, de érvelek."3
Bár igaz, hogy dolgozatomban, akkori padszomszédom - Kovács Pisti - dolgozatából "idéztem a legtöbbet"4, de őt "jól ismertem, személyesen ismertem"5, "tehát nem kívántam az ő szellemi terméket a magaménak feltüntetni."6 Én úgy gondolom, hogy padtársam "tudása is köztudás volt már, hiszen ő is”7 olyan tudásanyagból dolgozott, amely "mindenki számára közkincs."8 Nem vitatható, hogy az alábbi feladatok és megoldásai, mint 1+1=2, 1+2=3 stb. a köztudás részét képezték, és Kovács Pisti osztálytársam is olyan forrásokból dolgozott, "amelyek mindenki számára közkincs"9-nek tekintendők.
Szeretném azt is leszögezni, hogy az iskola akkor érvényes "házirendje", nem tartalmazott tiltást a puskázásra nézve. "Tehát én nem mondom, hogy új értékeket állítottam elő, de hogy azt, amit mindent összeállítottam, végül a társadalom számára hasznos volt, ahhoz ragaszkodom."10
Bár hivatkoznom kell arra is, hogy a dolgozatomban Kovács Pistitől rosszul idézett 2+2=1 megoldása "a társadalom számára hasznos és új ismereteket tartalmazott."11
Meg kell mondjam, "nem esett jól, hogy"12 szeretett tanító nénim "egy gyorsított eljárással"13 adott dolgozatomra egyest, és az akkori iskola igazgatómmal, László Vilmossal "engem meg sem kérdeztek."14 Aranka néni mondhatta volna, „hogy tegyél idézőjelet”,15 már csak azért is, mivel Aranka néni az akkor hatályos tanterv szerint az írásjelek közül az idéző jelet még nem is tanította nekünk.
Tehát ezért szerepeltettem dolgozatomban Kovács Pisti dolgozatából átvett idézeteket idézetjelek nélkül. De most, 70 évesen felhasználva elsős elemis iskolai dolgozatomat, egy nagydoktori értekezést nyújtok be, ugyanis, az akkori és tévesen hibásnak minősített 2+2=1, nemcsak új tudományos felfedezés, hanem "én úgy gondolom, hogy ez a dolgozat a társadalom számára hasznos”16 lehet, hiszen ennek alkalmazásával jelentősen csökkenthető a mindenkit mélységesen nyomasztó államadósság.
Üdvözlettel és szeretettel, mint eme régi alma mater egykori tanulója:
Kiss-Dobos László

Felhasznált irodalom:
A Magyar Televízió Zrt. által készített interjú dr. Schmitt Pál köztársasági elnökkel, Budapest, 2012. március 30.
Végjegyzetek:
1 MTV interjú 1:11
2 MTV interjú 7:46
3 MTV interjú 11:44
4 MTV interjú 8:16
5 MTV interjú 7:56
6 MTV interjú 8:10
7 MTV interjú 7:29
8 MTV interjú 7:30
9 u.o.
10 MTV interjú 8:39
11 MTV interjú 6:37
12 MTV interjú 8:55
13 MTV interjú 9:12
14 MTV interjú 9:13
15 MTV interjú 2:42
16 MTV interjú 6:38

bioLarzen 2012.03.31. 20:48:07

Ezzel az "utólag szerzek egy érvényes doktorit" dologgal azért van egypár bib szeritem.

1.) Köztársasái elnökként nem az a feladata, hogy doktorit írjon. Az rengeteg munka, amit mi fizetünk meg neki. Nem ez a feladata, és ne próbálja meg megmagyarázni senki, hogy szabadidejében csinálná... Az, hogy nagyon ért a dologhoz, egyrészt minden, csak nem tuti, másrészt, még ha igaz is, ez a doktori címek szerzésénél általában alap - mármint az, hogy amiből írom, abban azért eléggé járatos vagyok...

2.) Ha ellopok a szomszádomtól mondjuk egy felstményt, aztán, mikor lebukok, utána megvásárlom tőle - vagyis, immár jogosan birtoklom - akkor instant jófej lettem?

bio

bioLarzen 2012.03.31. 20:50:44

Na, ebbe azért raktam pár "szépséget"... Bocs, gyorsan gépeltem.

bio

Hunor Levente 2012.03.31. 21:25:13

@Vidéki: "eredeti módon kombinálva új ismeret" Hol sikerült ilyet az egykori pályázó disszertációjában felfedezni?

dr. Ringlósztár 2012.03.31. 22:07:52

@Vidéki:
Lehet, hogy azért tudtak ilyen sokat írni, mert ők legalább elovasták az eredeti anyagot. :)))

Vidéki 2012.03.31. 22:37:41

@dr. Ringlósztár:

Tévedsz: nem "azért tudtak ilyen sokat írni, mert ők legalább elovasták az eredeti anyagot", hanem mert a szöveg hossza alapján kapták az anyagi ösztönzést.

Ez a hosszú lére eresztett szöveg emlékeztet Mark Twain esetére.

Mikor a híres amerikai író, Mark Twain, mikor Európában utazgatott, otthon a lapok halálhírét költötték.

A hír visszaszivárgott Nagy Britanniába is, ahol az író éppen tartózkodott.

Mark Twain ezért összehívott egy sajtókonferenciát és rezzenéstelen arccal bejelentette:

„Uraim, a halálomról szóló hírek erősen eltúlzottak.”

Később kiderült, hogy az amerikai sajtóban megjelent álhírt egy amerikai újság londoni tudósítója költötte. A tenger alatti távírókábel akkor már az USA és Nagy Britannia között le volt fektetve.

Főnökétől ilyen utasítást kapott:

„Az a hír járja, hogy a híres író súlyos beteg.

Ha csak beteg, küldjön egy tízszavas tudósítást, ha meghalt, küldjön egy ezerszavast”.

Mivel a tudósítót az elküldött cikk hosszúságával arányosan fizették, és a pénzre is szüksége volt, elküldte a tudósítást Mark Twain haláláról.

pokesz70 2012.03.31. 22:44:14

Biztos más is írta már előttem, de mégis: ugye az mindenkinek teljesen világos, hogy nem az a baj schmittpalival, hogy kiderült, mégsincs érvényes doktorija? Göncz Árpádnak sincs, ez nem feltétel. Schmittpalival az a baj, hogy lopott, csalt és hazudott, hazudik. Emiatt nem maradhat ő az az ember, aki személyében testesíti meg az egész nemzetet. Hacsak el nem fogadjuk és nyílvánítjuk ki magunkról, hogy mi valóban egy tolvaj, csaló, hazúg nemzet vagyunk. Mert kb. ezt jelenti az, amikor fideszesek az "akkoriban ez volt a gyakorlat"-dumával jönnek.

Dr. No 2012.03.31. 23:10:11

@Vidéki: No de ki fog a DR. schmittpalival ezek után szóba állni? (Shali Berisha nem ér!)

browning 2012.03.31. 23:46:25

@Vidéki: Jaj Istenem. Most Stumpf közellenség számodra, egy rejtőzködő Népszavás, azért mert le merte írni, hogy a király meztelen? Egy héttel ezelőtt még a mennyekbe magasztaltad volna, bármiről bármit ír.
Továbbá, felhívnám a figyelmedet egy aprócska tényre, amiről azért nem tudsz, mert világosan látszik, hogy a tegnapi Schmitt interjú tíz perce alapján alkottad meg a saját véleményedet. Nos, abból a beszélgetésből kimaradt, hogy Schmitt szó szerint bemásolta négy másik szerző munkájának részleteit a dolgozatába. Ezt úgy hívják, plágium, és szerte a világon - egyelőre - elítélik, úgy esik latba, mint a lopás. Az interjúból ez kimaradt, mert a jól begyakorolt koreográfiából hogy-hogynem kihagyták. Obersovszky nem tette fel ezt a kérdést, azt a kérdést, ami az egész ország még gondolkodó részének oldalát furdalta. Ez ugyanis a legelső kérdés. Hogy mit szól ahhoz a Zelnök, hogy bebizonyosodott, szó szerint kopizta a kollégái munkáját a sajátjába, remélvén, hogy a fene se fogja megtalálni a forrásokat szanaszét szórva Európa városaiban(ne feledjük, ő maga is hangsúlyozta, hogy az írógépek korában éltünk még akkor - legalábbis itt Magyarországon, mert az internet azért egy húsz éve már zümmögött akkoriban is) Na, erre a kérdésre kell tisztességesen válaszolni, minden más csak rizsa. De ehhez ezt a kérdést fel kellett volna tenni.

browning 2012.03.31. 23:59:40

@Vidéki:
Amit és ahogyan írsz, azt a logika informális érvelési hibának tartja.
Ez a figyelemelterelés (ignoratio elenchi) jelensége. El akarod téríteni a vitát a plágium tényétől, ezért az alapkérdéshez egyáltalán nem kapcsolódó hülyeségeket sorakoztatsz fel.
Mit állítasz? Mit akarsz mondani? Minek védesz valakit, akinek a személye aláássa az egész jobboldal morális hitelességét? Aki magára haragítja a rózsadombi Phd-s doktor urakat, a tudományos elit krémjét, az egyetemistákat, az értelmiségi támogatókat? Kell ez neked?

bruhahahahihihi 2012.04.01. 08:10:32

azért a Borókai IS NAGY ORBÁN SEGGNYALÓ ( VOLT IS).....Ebből él még ma is...ezért a Stumpf dolog.....

bruhahahahihihi 2012.04.01. 08:31:57

Borókai is fog még koldulni valahol egy kis állásért...ha nem kötik lámpavasra...

sandinista 2012.04.01. 09:29:00

Nem is értem, miről beszéltek. Az elnökúr soha, de soha nem akart többnek látszani, mint ami: www.europarl.europa.eu/meps/en/28133/P%C3%A1l_SCHMITT.html

seagull 2012.04.01. 09:43:16

@DeMarco: Kis barátom, nem kéne jó szokásotokhoz híven mindenkit, aki SP támadja ebben az ügyben, egy kalap alá vonni. Mert te is nagyon jól tudod, hogy ez hazugság. A köztársasági elnök nem a "t"i emberetek, bár az való igaz, hogy az ilyen hülyék kritikátlan támogatásának köszönhetjük őt is, mind a tízmilliónyian. Nem csak "nektek" tartozik elszámolással, hanem mindenkinek. Milyen jobboldali erkölcsi fölényről beszélsz?! Ez után a kétéves ámokfutás után. Gyurcsány a fasorban sincs hazugságok tekintetében ehhez a kormányhoz képest. Azt hittem, az előző nyolc év cinizmusát sem lehet megismételni, de arról is kiderült, hogy csak gyenge próbálkozás volt a mostanihoz képest. Egy igazat szóltál: Gyurcsány fröcsögése erkölcsi konzekvenciáról, morálról, kötelességről, az tényleg gyomorforgató volt.
Mikor szoktok már le, idióta gymosottak(mindkét oldalon) , az én emberem, te embered, a mi és ti és hasonló gondolkodásról. Nem ugyanabban az országban élsz te is és ők is?! Van neked önálló gondolatod?! Van Fidesztől független erkölcsi mércéd?! Vagy csak ennyi: ha OV mindja,akkor a szar is édes, ha "ők" mondják(és akkor azok csakis komcsilibsizsidóbuzik lehetnek), akkor az égbekiáltó hülyeség, nemzetrontás, stb.

csabakirályfi 2012.04.01. 09:44:00

@DeMarco: "Nekünk lehetne mit mondani, mert van rá alapunk, kettő is. Egyrészt ő a "mi" emberünk, elsősorban "nekünk" tartozik elszámolással és még véletlenül sem nektek."
Én azt hittem, SP a köztársaság elnöke, aki megtestesíti a NEMZET EGYSÉGÉT (asztalt ennek az egységnek), nem pedig a "ti" pénztárosotok. Ha az lenne, igazad lenne.

KopaszMercis 2012.04.01. 10:14:31

A mely konzervativ stumpf inkabb torje azon a fejet, hogy a nagy jobboldalisaga hogyan egyeztetheto ossze azzal, hogy balhek kozepette a gyereke anyja az abortuszra erkezve a korhaz parkolojaban sirva visitva allitotta le Andriskat arrol, hogy a kolykot kikapartassa...

Hajra Elnok Ur, Hajra Andriska...

naiszen · https://www.rebelmouse.com/holczermarton/ 2012.04.01. 14:25:23

@pokesz70: Na, ja: "Mert kb. ezt jelenti az, amikor fideszesek az "akkoriban ez volt a gyakorlat"-dumával jönnek." Hátborzongató, pont mint az "ügyes ember dicsérete" az államszocialista korban és a privatizációkor. Tűrjük, hagyjuk a "gyakorlatot", csak legyen oda-vissza anyázás meg ellenségkép.
Amúgy pedig: Schmitt Pál tudását szerintem csak azért emlegeti Stumpf, hogy ne csak rosszat írjon (Borókainak ez a gesztus nem volt elég, öhöm). Nem gondolhatja komolyan egyetemet végzett ember, hogy SP képes tudományos igényű munkát írni. Optimista verzióban pár év alatt főállásban eljuthat odáig, de ahhoz előbb meg kellene válnia a mostani "kötelezettségeitől".

pukancs 2012.04.01. 18:05:57

BREAKING NEWS:

index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/

A rektor a lépést azzal indokolta, hogy személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékel, ami már az egyetemnek is árthat. "Ha egy százalék esélye van annak, hogy az egyetem rosszul jár, akkor fel kell álljak" - mondta.

Mi ez ha nem színtiszta diktatúra!
Rosszabb mint az átkos KOMCSI rendszer!
Itt az idő, most vagy soha.

Ha ezt lenyeljük, akkor megérdemeljük.

TÜNTETÉS A REKTOR MELLETT, A DIKTATÚRA ELLEN!

Egyetemisták, főiskolások MINDENKI! itt az idő, tüntetés amíg meg nem bukik a kormány!

UTCÁRA EMBEREK!
TÜNTETÉS AMÍG A KORMÁNY MEG NEM BUKIK!

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.04.01. 20:31:56

@Vidéki:
Vidéki!
2012.03.27 15:27:29 vastagbőr:
"A lényeg a lényeg: „A doktori eljárás a fent részletezett eljárási hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.”
„Az akkori doktori disszertációkat az akkoriban működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának megfelelően bírálták el.”
„Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés”.
Lehet hogy ez nem felel meg a ma élő Vastagbőr magas (kettős)mércéjének, de Vastagbőr gondoljon arra, hogy a visszamenőleges törvénykezés ellenében Vastagbőr is hörögni szokott."

2012.03.31 18:12:52
"„az egyetem mindhárom működési területén - így különösen a tudományos kutatásban - "jogilag és erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen működésre" törekszik.

Ennek részeként "a tudomány minden művelőjétől megköveteli a magas szintű felkészültséget és a tudományos etikai normák betartását"

Ez a magas szintű felkészültség és erkölcsi színvonal megmutatkozik abban

az 1200 oldalas tanulmányban,

amit dr. Schmitt Pál 1992-ben készült

mindössze 215 oldalas

"úgynevezett kisdoktori értekezésével kapcsolatban" az egyetem tényfeltáró bizottsága készített.

Egy hidegvérű angol gentleman elmosolyodna és finoman szószátyárkodásnak nevezné azt a tényt, hogy „az egyetem magas szintű felkészültségű és erkölcsi színvonalú tényfeltáró bizottsága” képes volt ilyen hosszú és hatalmas tanulmányt írni egy 215 oldalas kisdoktori disszertációról.

Mi motiválhatta az egyetem magas szintű felkészültségű és erkölcsi színvonalú tényfeltáró bizottságát, hogy ilyen hosszú lére eresztve volt képes csak megfogalmazni mondanivalóját?

Talán ettől válik igazi tudóssá a tudós, hogy ilyen hosszú lére eresztve képes csak megfogalmazni a lényeget?

Talán az egyetem magas szintű felkészültségű és erkölcsi színvonalú tényfeltáró bizottsága nem ingyen készítette a tanulmányt és kilóra, vagy oldalszámra fizették őket és ez ösztönözte őket, hogy ne takarékoskodjanak a papírral és a tintával?"

Elárulnád, hogy mitől változott így meg a véleményed néhány nap alatt Vidéki? Vidéki, mondjuk ki: TE EGY SZAR EMBER VAGY!

Tudod jómagam PhD hallgató vagyok. Amikor ilyeneket írsz le, hogy:
"Az akkori elfogadott gyakorlat volt a források feltüntetése a disszertáció végén.

A bolgár szerző forrásként első helyen szerepelt."
akkor az egy dolog, hogy én tudom, hogy nyilvánvaló hazugság az egész, mivel én tudom, hogy kell citálni, mik a citálás hivatalos szabályai, amik bizony nem 20 évesek. De mások nem tudják, és ezen nyilvánvaló hazugságokat akár el is hihetik neked. Az, pl, hogy a bolgár szerző első helyen szerepelt egyértelmű jele annak, hogy Schmitt gerinctelen Pálnak fogalma sincs a citálás szabályairól. Ugyanis NINCS ilyen elv, ami szerint az irodalomjegyzékben az szerepel elől, akinek a művéből a legtöbbet idéztük. Ellen a citációs szabályok elég szigorúak, azok be nem tartása komoly hibának számít. Ismerkedj esetleg a bibtex-hel, mielőtt a citációról írsz "jóbarát"!

Mit mondottam PhD hallgató vagyok, alapvetően kutatással foglalkozom. Így tudom, a bírálatért nem szokott pénz járni, vagy csak elenyészően kevés. Az, hogy valaki bíráló lehet egy adott konferencián, újságban, vagy tézis esetén komoly rangot jelent, ezért ingyen végzik ezeket a munkákat. Ugye nem rég volt a holland kiadó botránya, aki komoly pénzeket kér az újságokért, pedig sem a tartalomért, sem a szerkesztésért nem kell fizetnie. Tudod Vidéki, amikor ilyeneket írsz le:
"Tévedsz: nem "azért tudtak ilyen sokat írni, mert ők legalább elovasták az eredeti anyagot", hanem mert a szöveg hossza alapján kapták az anyagi ösztönzést."
akkor bizony a teljesen magyar tudományos életet bírálod, járatod le. Természetesen én nem azért dolgozom a PhD-n néha heti hét napot, 16 órában, hogy aztán később ilyesmivel vádoljanak meg, egyértelműen politikai okokból, bizonyítékok nélkül. Te egyszerűen belehánytad a levegőbe, hogy ezek a tudós emberek politikai megrendelésre, pénzért vonták le a nyilvánvaló következtetéseket. Mivel úgy gondolom, hogy Magyarországon a jövőben hasonló hangulatkeltés fog bekövetkezni, ami eddigi eredményeim teljes elerodáláshoz vezet, így kénytelen vagyok úgy dönteni, hogy amint befejezem tanulmányaimat elmenekülök ebből az országból. Megszerszett, világszintű tudást pedig nem ebben az országban fogom kamatoztani, mivel a hozzád hasonlók megakadályoztak ebben. Nem fogom szégyelni a tudásom, nem várom meg a magyarországi kultúrális forradalmat, amit a hozzád hasonlók fognak vezetni!
Vidéki, furcsának találtad a bizottság jelentésének hosszát. Ugyanakkor véded szegény Schmitt Pált, hogy nem volt lehetősége megvédenie magát. Ugyanakkor ma felkerült egy dokumentum mediasarok.sote.hu/wp-content/uploads/2012/04/pdfmeghivo.jpg miszerint, hogy hogy nem igenis meghallgatták Schmitt Pált az ő álláspontjáról is. Vagyis hazudott. Ez a bizonyos jelentés tudod azért lett ilyen hosszú, mivel a dolog politikai háttere miatt, elképesztően alaposnak kellett lennie, hogy az ilyen és ehhez hasonló hazug vádakat ki lehessen védeni.

És végül, a sok hazugságaid közül még egy: "A természettudományok területéről is ismert, és nem kárhoztatott módszer, hogy mások addig elért eredményeire támaszkodva, azokat eredeti módon kombinálva új ismeretek születnek."
Ez nyilvánvaló hazugság! A természettudományok területén, minden tudományos értekezésnek, vagy egy "related work" része, ahol röviden leírják, hogy az adott területen mik az eddigi eredmények, a dolgozat többi részében alapvetően ezektől eltérő módszereket, és azok eredményeit kell bemutatni (kivéve a survey esetében, de egy tézis nem lehet ilyen).

Vidéki 2012.04.01. 21:49:22

@Tyss:

1. Bevallottad, hogy „ PhD hallgató vagyok”, és állításaid szerint te tökéletesen tisztában avagy a doktori disszertáció megírásának szabályaival.

Viszont az is következik „logikádból” hogy a Testnevelési Egyetem, amelyik annak idején elbírálta Schmitt Pál disszertációját (és másokét), nem volt tisztában vele.

Nem volt birtokában annak a magasrendű tudásnak amivel te állítólag rendelkezel.

Sem a konzulens, sem az opponesek, sem a bíráló bizottság nem rendelkezett a tudásnak azzal a magas szintjével amivel te rendelkezel (állítólag).

Fontos szempont a disszertációval kapcsolatban, hogy volt

konzulens aki még a disszertáció megírása előtt felhívhatta volna a figyelmet, ha szerkesztési hibát tapasztal,

voltak opponensek akiknek a disszertáció megismerése után ismertethették volna megalapozott kifogásaikat, ha lettek volna ilyenek.

Végül volt a teljes bizottság amely a jelöltet három órán át hallgatta meg a témával kapcsolatban és summa cum laude értékelte a disszertációt.

A SOTE Bizottság mostani döntése lejáratja az akkori Testnevelési Egyetem kompetenciáját, olyan helyzetben, hogy

egy olyan intézményt hibáztat, amelyik akkor még nem a SOTE kebelében működött,

tehát ha kívülállóként durván besározza a Testnevelési Egyetem presztizsét,

akkor az csak fényezi a mostani SOTE nimbuszát, miszerint „az egyetem mindhárom működési területén - így különösen a tudományos kutatásban - "jogilag és erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen működésre" törekszik”.

Nem úgy mint mások, mint az egykor nem a SOTE kebelében működő Testnevelési Egyetem.

2. Alantas rossz szándékú képmutatásnak tartom ezt a szövegedet:

„Mivel úgy gondolom, hogy Magyarországon a jövőben hasonló hangulatkeltés fog bekövetkezni, ami eddigi eredményeim teljes elerodáláshoz vezet, így kénytelen vagyok úgy dönteni, hogy amint befejezem tanulmányaimat elmenekülök ebből az országból.”

Egy ellenvéleményre egy állítólag racionálisan gondolkodó tudósnak így kellene reagálni?

Írod: „én nem azért dolgozom a PhD-n néha heti hét napot, 16 órában,”

Úgy látszik agyadra ment a heti 112 óra munka, az összes 168 órából.

„A Hamelni patkányfogó (németül: Der Rattenfänger von Hameln) Hameln városához kapcsolódik. Több változatban is ismert.

Az egyes változatok egyetértenek abban, hogy 1284 júniusában a patkányoktól hemzsegő Hameln városába egy köpönyeges idegen érkezett, aki egy bizonyos pénzért elvállalta, hogy megszabadítja a várost a patkányoktól.

Bűvös erejű sípjával a Weser folyóba csalogatta az állatokat, de a bérét megtagadták tőle.

1284 június 26-án vadász képében tért vissza, és újra megfújta sípját,

de most a gyerekeket csalogatta magával.

A Koppel-hegybe vezette őket, ahonnan többé nem kerültek elő. 130 gyerek tűnt el.” (Wikipédia)

Ti is fújjátok a varázssípot.

Szeretnétek kiüríteni Magyarországot ?

Ezt is tanulod a PhD-n heti 112 órában?

Kinek áll ez érdekében?

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.04.01. 22:09:50

@Vidéki: "Viszont az is következik „logikádból” hogy a Testnevelési Egyetem, amelyik annak idején elbírálta Schmitt Pál disszertációját (és másokét), nem volt tisztában vele."

de volt, az opponens fel is hívta rá a figyelmet.

"Nem volt birtokában annak a magasrendű tudásnak amivel te állítólag rendelkezel. "

Nézd Vidéki, megkérdőjelezheted a tudásomat, de nekem nemzetközi konferenciákon elfogadott cikkeim vannak. Ezeket nemzetközi bírálók véleményezték, "double blind" módon vagyis nem tudták kinek a cikkét bírálják, és én sem tudtam ki bírálja azt. Ezen cikkekben jónéhány hivatkozás van, így hidd el, tudom, hogyan kell citázni.

"Egy ellenvéleményre egy állítólag racionálisan gondolkodó tudósnak így kellene reagálni?"

Nem ellenvéleményed volt, hanem minősítettél, bíráltál másokat.

"Úgy látszik agyadra ment a heti 112 óra munka, az összes 168 órából."

Nézd, az eredménye megvolt...

Ezt a párbeszédet lezártnak tekintem. A magadfajtó hazaárulókkal nem vagyok hajlandó kommunikálni.

Vidéki 2012.04.01. 22:37:11

@Tyss:

Ezek az érvek egy Tudós érvei lennének?:

" Vidéki, mondjuk ki: TE EGY SZAR EMBER VAGY!"

Írod: "de nekem nemzetközi konferenciákon elfogadott cikkeim vannak. Ezeket nemzetközi bírálók véleményezték,"

Mondták-e neked valaha, hogy " TE EGY SZAR EMBER VAGY!"

Éppen ideje lenne!

Nézz a tükörbe!

Avatar 2012.04.02. 13:27:46

@Vidéki: "Viszont az is következik „logikádból” hogy a Testnevelési Egyetem, amelyik annak idején elbírálta Schmitt Pál disszertációját (és másokét), nem volt tisztában vele."

Nekem inkább csak úgy tűnik, hogy a TE-n meg volt ez, csak a fontos ember számára kicsit eltekintettek ennek megkövetelésétől. De lehet, hogy igazad van, és érdemes lenne a többi TE-s kisdoktorit is felülvizsgálni...

"Sem a konzulens, sem az opponesek, sem a bíráló bizottság nem rendelkezett a tudásnak azzal a magas szintjével amivel te rendelkezel (állítólag)."

Ha megjön az ukáz fentről, hogy 1 hónap múlva legyen SP kezében a doktori, és ehhez saját beosztottjai közül választanak bírálót, akkor nem csoda, hogy nem kap túl szigorú kritikát. Az is beszédes, hogy bár a hiányosságok egy részét szerepeltették a bírálatban, még így is "summa cum laude" minősítést ajánlottak...

"Bűvös erejű sípjával a Weser folyóba csalogatta az állatokat, de a bérét megtagadták tőle.
...
Ti is fújjátok a varázssípot."

A mesében is oka van annak, hogy a sípot fújják. SP esetében is.

Vidéki 2012.04.02. 14:00:49

@Avatar:

Érvelésed harmat gyenge pontja az alapja:

Bizonyítékok nélküli állításokat teszel és ezeket bizonyítást nem igénylő axiómáknak tekinted.

Mi ezen állításaidra a bizonyíték?

A te látomásaid elegendőek lennének?

Például írod:

„Nekem inkább csak úgy tűnik, hogy a TE-n meg volt ez, csak a fontos ember számára kicsit eltekintettek ennek megkövetelésétől.”

„Ha megjön az ukáz fentről, hogy 1 hónap múlva legyen SP kezében a doktori, és ehhez saját beosztottjai közül választanak bírálót, akkor nem csoda, hogy nem kap túl szigorú kritikát.”

„Az is beszédes, hogy bár a hiányosságok egy részét szerepeltették a bírálatban, még így is "summa cum laude" minősítést ajánlottak... „

Ha láttál valaha opponensi véleményt érzékelhetted, hogy ritka, mint a fehér holló az olyan opponens, aki nem talál bírálni valót.

A lényeg viszont az, hogy mi a végkövetkeztetése.

Alkalmasnak, vagy alkalmatlannak ítéli-e meg adisszertációt.

Schmitt Pál disszertációját az opponensek is a doktori cím elnyeréséhez alkalmasnak találták.

Avatar 2012.04.02. 15:08:13

@Vidéki: Nekem az a "summa cum laude" kisdoktori dolgozat, amelynek kb 95%-a más művek fordítása, és semmi érdemi saját munkát nem mutat, az épp elég bizonyíték ahhoz, hogy ez legyen a véleményem. Hallottuk már sokszor, hogyan is működik ez, de persze konkrét példa sose volt. Mint ahogy arról se lett semmi bizonyíték, hogyan lopták szét a pártok az országot, pedig mindig be volt ígérve az elődök nagy elszámoltatása, aztán semmi se lett belőle. Ezek alapján te hiheted, hogy egy Ft közpénz se ment soha tévútra, hiszen nincs bizonyíték.

Persze tévedhetek, de már Pali bácsi is érzi, hogy ciki, és lemondott.

"Schmitt Pál disszertációját az opponensek is a doktori cím elnyeréséhez alkalmasnak találták."

Ha valaki megkeni a vizsgabiztost a jogsi vizsgán, akkor is azt mondanád, hogy "a vizsgabiztos a jogosítvány elnyerésére alkalmasnak találta a vizsgázót, minden rendben van, nincs itt semmi probléma"?

DeMarco 2012.04.02. 20:45:48

@Fedor: Lezárva a vitát, Pali bá' megtette, amit meg kellett. Lemondott.
Ezzel bebizonyította, hogy felismerte és bátran megtette a szükséges lépést.
Demonstrálta, hogy miért van erkölcsi fölényünk veletek szemben, demonstrálta, hogy nem fontos a szék, nem fontos a pénz, de fontos a morál, fontos a gerinc.
Van amikor vissza kell lépni. Ezt sajnos fletó soha nem értette meg, senki nem érti a maszopban, a libsik a fogalmat sem ismerik.
Úgy tűnhet győztetek, pedig súlyos veszteséget szenvedtetek. Az erkölcs terén elbuktatok.
Nem véletlen, hogy a többi parlamenti párt erősen ekézte a maszopot és a dekásokat, akik tapsoltak és huhogtak, miközben elsüllyedniük kellett volna. Vagy legalább felismerni a többi párt szeméből, szájából sütő gúnyos szánalmat.

Most remélem, hogy beültetik Kövért a helyére, attól igazán jó kedvem lenne...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.02. 21:32:50

@DeMarco: Ezután a hónapokig tartó sumákolás és hazudozás után (de elég csak a mai napon elhangzottakatt venni) elég érdekes hozzáállás erkölcsi fölényről beszélni. Rádásul Gyurcsány is lemondott, ha esetleg elfelejtetted volna, mégha később is a kelleténél (nem mintha Schmitt elkapkodta volna). Arról nem is beszélve, hogy Gyurcsány 2006-ban, a beszéd kikerülése után nem kente a szart mindenfele, hanem kiállt a nyilvánosság elé, kapásból bevállalta, elnézést kért azoktól, akiket megbántott, és bizalmi szavazást kért maga ellen, szóval némileg másképp kezelte a maga sarát. Erkölcsi fölény? Ugyan már...

Tallono 2012.04.02. 23:46:12

@Fedor: És még nem vagy gyurcsányista... Teleki amikor meghoztak egy súlyos döntést főbe lőtte magát. Gyurcsány amikor lebukott, hogy átqurták az egész országot és csaltak vígan matyizott a parlamentben és lövette ki a szemünket. Úgyhogy én mindkettőtök helyébe mélyen hallgatnék...

Ideje beismernetek végre, és feladni a vizionált, ám valósághoz vajmi távol álló "jobb-bal" vitátokat és érveiteket, mert ma egy valaki bizonyította tisztaságát, és az a Jobbik. Na jó, kicsit az Szdsz 2.0 is. Az egész módszerváltó bagázst meg kell fosztani az állampolgárságától és egy börtönbe vetni egy életre... Ma bárkivel beszéltem mindenki azt mondta torkig van az szocialisták aljasságával és a Fidesz megátalkodottságával, mindkettő ugyanolyan szar.

De felőlem marjátok egymást nyugodtan, annál jobban jövünk belőle, mi, nemzeti radikálisok! Az egész Schmitt-ügynek mi vagyunk a nyertesei, és ennek nagyon örülök :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 09:07:46

@Tallono: Ha én gyurcsányista vagyok, akkor a tények is azok... Nem azt mondtam, hogy mindent jól csinált akkor, csak a helyi értékén kezelem a dolgokat. Nincs itt senkinek erkölcsi fölénye. Se a baloldalnak Gyurcsány miatt, se a FIDESZ-nek Schmitt miatt, se nektek, mert egy demokratának vállalhatatlanok vagytok.

Tallono 2012.04.03. 12:31:23

@Fedor: "...mert egy demokratának vállalhatatlanok vagytok."

Abban az értelemben, ahogy te érted a demokratát, ez dicséretnek számít. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 14:09:42

@Tallono: Hát az legyen a te bajod. A te főnököd mondta azt rólatok, hogy nem vagyunk demokraták...

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.04.05. 15:35:52

@Vidéki: "Az értelmetlen mocskolódás helyett gondolkozhatnál is!

De úgy látszik neked a gondolkodás, a racionális érvelés fájdalmat okoz,

Míg a mocskolódás, amit akkor sajátítottál el, mikor a kocsmában "szocializáltak", nálad kéjes örömet okoz."

hm...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0