Bőrük volt a bűnük - Robika
2013. augusztus 02. írta: Fedor

Bőrük volt a bűnük - Robika

2008 és 2009 között hat roma ember, köztük egy négyéves gyermek vesztette életét, és többen súlyosan megsebesültek a romák elleni támadás-sorozatban. 2009. augusztus másodikáról harmadikára virradóra gyilkolták le Kislétán Balogh Máriát, és sebesítették meg életveszélyesen 13 éves kislányát. 64 évvel korábban ugyanezen a napon semmisítettek meg több ezer romát Auschwitz-Birkenauban. 

A Fullajtár Andrea, Gryllus Dorka, Kulka János és Nagy Zsolt főszereplésével készült  sorozat párperces spotjaival a kezdeményező X Kommunikációs Központ országos méretű virtuális megemlékezést indított, hogy a tragikus események ne merüljenek feledésbe. 

A gyilkosságok közül a legaljasabb, ahol egy kisfiú is áldozatává vált ennek az őrületnek, mélyen megérintett.

Megérintett, mint apa, akinek hasonló korú gyereke van, megérintett, mint magyar állampolgár, aki korábban nem hitte volna, hogy ilyesmi nálunk előforduljon, és megérintett, mint blogger, akinek a gyilkosságról szóló bejegyzése alatti kommentek rémisztő látleletet adtak az ország szellemi állapotáról (ami mit se változott azóta, lásd. legfrissebb példaként a Detki kekszgyár vezetőségének egészen elképesztő indoklását arról, hogy miért nem hajlandóak cigány munkásokat felvenni).

Épp ezért döntöttem akkor úgy, hogy elmegyek Csorba Róberték temetésére, és épp ezért döntöttem most úgy, hogy a virtuális megemlékezés részeként én a róluk szóló megrendítő videót osztom meg: 

A virtuális megemlékezés szervezői arra kérik a csatlakozókat, hogy a mai napon osszák meg valamelyik filmet falukon vagy oldalaikon:

Négy nap múlva, augusztus hatodikán lesz elsőfokú ítélet a cigánygyilkosságok perében.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr755431985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2013.08.02. 08:27:40

„A gyilkosságok közül a legaljasabb, ahol egy kisfiú is áldozatává vált ennek az őrületnek, mélyen megérintett.”

A romagyilkosságok lehetséges politikai szálairól is beszélt

Mohácsi Viktória a kanadai állami televízióban.

A volt SZDSZ-es európai parlamenti képviselő szerint információkat tartott vissza a Gyurcsány-kormány.

Az azonban kétségtelen, hogy a romagyilkosságoknak voltak titkosszolgálati vonatkozásai.

Az ügyben indult bírósági eljárás negyedrendű vádlottja, Csontos István a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) több tisztjével is tarthatta a kapcsolatot.

Csontos ugyanis szerződéses katonaként éveken át jelentett a katonai titkosszolgálatnak.

Sőt: a Nemzetbiztonsági Hivatal operatív eszközökkel éveken át megfigyelte Kiss István vádlottat a szélsőséges nézetei miatt,

majd mikor 2008 elején, a támadások előtt fegyverbeszerzésre készült, megszüntették a megfigyelését.

Gulyás József , a nemzetbiztonsági bizottság volt tagja és az előző parlament SZDSZ-es képviselője elítélően nyilatkozott az NBH és KBH érthetetlen viselkedéséről, amely a hatósági bűnpártolás gyanúját ébresztette benne.

"Az ügy meglehetősen kínos a korábbi szocialista kormányoknak és nem is védhető."

A cigány gyilkosságokkal kapcsolatban korábban Gulyás József az SZDSZ parlamenti képviselője elképesztőnek és megmagyarázhatatlannak tartotta, hogy noha KBH-nak beépített informátora is volt a terrorista csoportban, nem tettek a „szolgálatok” semmit annak érdekében, hogy a terrorista csoportra időben lecsapjanak.

Gulyás József az SZDSZ parlamenti képviselője azt is elképesztőnek és megmagyarázhatatlannak tartotta, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal operatív eszközökkel éveken át megfigyelte Kiss István vádlottat a szélsőséges nézetei miatt,

majd mikor 2008 elején, a támadások előtt fegyverbeszerzésre készült, megszüntették a megfigyelését.

Az NBH és a KBH ( a szoclib kormányzás éveiben) évek óta szemmel tartotta az elkövetőket.

A KBH-nak beépített informátora is volt a terrorista csoportban. Mégis szinte behunyták a szemüket a terrorista készülődés előtt.. Ez végül hat ártatlan ember halálához vezetett.

A sors különös fintora, hogy a terrorista csoport vezetője korábban évekig élvezte Izrael állam vendégszeretetét..

atya78 2013.08.02. 09:05:55

És azokról a magyarokról ki emlékszik meg, akiket cigányok gyilkoltak meg? És előtte kínozták is. Vagy az nem számít? Nem csak egy irányban kellene szolidárisnak lenni. Egy jogvédő sem tiltakozott, mikor az idős bácsi karjáról lefaragták a húst a cigányok, mikor öregasszonyokat vertek agyon. Na ha majd ez is kiveri nálatok a biztosítékot, akkor kezdem sajnálni ezeket a cigányokat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.02. 09:12:52

@atya78: Annyira kurva unalmas már ez az érvelés... De, kiveri a biztosítékot az is, a bűnt üldözni kell, bárki is követi el, de amíg egy rablógyilkosság, egy kocsmai késelés "csak" személyes tragédia, egy etnikai sorozatgyilkosság viszont egy egész ország tragédiája.

Tallono 2013.08.02. 10:26:08

jobbegyenes.blog.hu/2013/07/25/akiknek_szinten_a_boruk_volt_a_bunuk

Teljesség igénye nélkül... :

1993. augusztus 23-án Kecskeméten három cigánybűnöző fényes nappal facsemeték mellől kiragadott karókkal agyonverte a 16 éves Kiss Norbertet. Az ügyben hozott legsúlyosabb ítélet mindössze három és fél év volt.

1999. augusztus 28-án a 21 éves csákvári Csete Ferencet Zámolyon cigánybűnözők verték agyon. Utána a jeruzsálemi ügyvédnő, Katz Katalin és negyven liberális jelentős közreműködésével áldozatként menekültek Strasbourgba.

2004. január 21-én a Tolna megyei Nagydorogon egy Zsolnai Béla nevű cigánybűnöző agyonverte és kifosztotta egy idős ismerősét.

2005. április 16-án a hódmezővásárhelyi Beyruth Rock Caféban mintegy harminc, a városban közismerten bűnözésből (drog- és lánykereskedelemből élő) cigánybűnöző támadt rá néhány magyar tizenévesre. Egyiküket megkéselték, úgy, hogy a szúrás előtt félrehúzták a kabátját, vagyis tudatosan ölni akartak.

2005. szeptemberében Ópályiban az éppen borsót szedő 59 éves Jakabné Ördög Katalint hátulról vascsõvel két cigánybűnöző agyonütötte.

2005 decemberében a 47 éves pásztói A. Istvánt három tizenéves cigánybűnöző saját házában brutálisan megkínozta, hogy elárulja, hol tartja örökségből származó nagyobb pénzösszegét. A. István belehalt a kínzásba. A cigánybűnözők testét láncfűrésszel feldarabolták, s egy közeli derítőbe dobták a maradványokat.

2006. július 20-án hajnalban Makó külterületén egy Kurai András nevű 15 éves cigánybűnöző megerőszakolta, majd megkötözte és felgyújtotta a 18 éves magyarcsanádi Pénzes Henriettát. A magyar lány néhány nap múlva belehalt égési sérüléseibe.

2006. június 18-án egy 21 éves kisvárdai cigánybűnöző karóval agyonvert egy 69 éves anarcsi gazdát annak saját gyümölcsösében, miután az idős magyar férfi rajtakapta lopás közben.

2006. október 7-én Öcsödön cigánybűnözők agyonverték a 78 éves Kovács Sándort. Pénze nem volt, így ki sem foszthatták.

2006. október 7-éről 8-ára virradó éjjel Tiszacsegén cigánybűnözők agyonverték a 22 éves jászberényi Farkas Gábort. A fiatalember azért látogatott el a Tisza-menti településre, hogy a család hétvégi házát felkészítse a télre. Este betért barátjával egy helyi szórakozó helyre, ahol beszélgetni kezdett egy ottani lánnyal. A faluban közismert cigánybűnöző Bari család néhány tagja beléjük kötött, ezért a fiatalok távoztak. Tucatnyi cigánybűnöző azonban az utcán halálra verte a fiatalembert.

2006. október 15-én Olaszliszkán a 44 éves Szögi Lajost kislányai szeme láttára lincselte meg több tucat cigánybűnöző.

2006. november 29-én fosztogató cigánybűnözők vertek agyon egy 58 éves magyar férfit a Miskolchoz tartozó Kerekhegyen lévő telkén.

2007. márciusában egy 26 éves cigány, miután fölvette a segélyt Polgáron, berúgott, majd hazafelé indult ordítozva. Egy útkereszteződésnél rákiáltott egy idősebb biciklistára, hogy álljon meg, de az nem állt meg. A részeg cigány utánaszaladt, lerángatta a nyeregből, és többször fejberúgta. A férfi a kórházban meghalt.

2007. április 8-án, húsvéthétfőn egy 19 éves cigánybűnöző agyonverte és kirabolta a 99 éves Lajos Piroskát.

2007. június 24-ére virradóan K.I., 49 éves cigánybűnöző súlyosan bántalmazta saját lakásán a 90 éves ózdi bácsit, hogy az a helyszínen meghalt. Ezt követően a gyilkos a lakásból készpénzt és takarékbetétkönyvet tulajdonított el.

Tallono 2013.08.02. 10:26:49

2007. szeptember 13-án késő este a szabolcsi Piricsén három cigánybűnöző agyonvert és kirabolt egy helyi kocsmárost.

2007. november 11-ére virradó éjjel Szalonnán megölt és kirabolt egy 93 éves nénit egy 15 éves cigánybűnöző. A gyanúsított 2008 márciusában szabadlábon védekezhetett, miközben néhány szigetvári magyar srácot egy pofonért hónapokra előzetesbe helyeztek.

A cigánybűnözés történetében is példátlan brutalitással végzett egy 88 éves nénivel egy 21 éves cigány Gadnán 2007. november 18-án. Előbb megerőszakolta áldozatát, majd összeszurkálta a hátát, kinyomta a szemét, baltával széthasította a fejét, végül levágta a lábát.

Saját lakásában verték agyon a 67 éves Balogh Lászlót Tarnabodon cigánybűnözők 2008. február 6-án, majd egy 9600 forint értékű olajradiátort vittek el. A 15, 16 és 17 éves cigány gyilkosok hetek óta fenyegették és fosztogatták a férfit.

85 éves magyar nénit vert agyon és rabolt ki egy 32 éves cigánybűnöző, Orsós Sándor Jászberényben 2008. február 22-én.

Saját bevallásuk szerint 3200 forintot találtak annál a 74 éves ceglédi nőnél, akit saját tanyáján ölt meg két cigánybűnöző 2008. március14-én.

2008. április 16-án megöltek egy 77 éves asszonyt somogyzsitfai otthonában anyagi haszonszerzés miatt cigánybűnözők.

2008. április 19-én este Vásárosnaményban egy 19 és egy 26 éves cigánybűnöző agyonvert és kirabolt egy 69 éves magyar férfit.

2008. május 6-án egy tanárnőt fojtogatott egy cigánybűnöző a Heves megyei Dormánd iskolájában, mert a tanárnő rászólt a gyerekére.

2008. június 13-án éjszaka cigányok verték agyon és rabolták ki saját házában a zagyvarékasi D. Józsefet.

2008. július 25-én Kunszentmiklóson egy 14 éves cigánybűnöző téglával fejbedobott egy 45 éves magyar férfit, aki belehalt a sérülésbe.

2008. szeptember 27-én Sárospatakon egy 14 éves cigánybűnöző lábon szúrt egy 24 éves magyar férfit, aki életveszélyesen megsérült, kómába esett, majd két nap múlva belehalt sérülésébe.

A 33 éves F.E., a 23 éves K.A. és a 16 éves Kolompár Zsolt cigánybűnözők saját háza udvarán leütöttek és kiraboltak egy 80 éves magyar nénit 2008. december 1-re virradó éjjel. A néni meghalt.

2008. december 11-én Sátán három cigánybűnöző brutálisan összevert és kirabolt egy 67 éves magyar nénit. A néni másnap belehalt sérüléseibe.

2008. december 18-án a fővárosi Bosnyák tér egyik kocsmájában négy részeg cigánybűnöző agyonszurkálta az idős B. Istvánt, mert rájuk szólt a játékautomata rugdosása miatt.

2008. december 21-én egy 16 és egy 30 éves cigánybűnöző karókkal agyonverte azt a 85 éves nénit, aki gyümölcsösében munkát adott nekik. A cigánybűnözők a néni pénzét akarták megszerezni.

2009. január 6-án kedden Tiszaroffon egy 25 éves cigánybűnöző agyonvert és kirabolt egy 86 éves magyar nénit.

2009. január 15-én Pécsett cigánybűnözők gyilkoltak meg egy idős asszonyt Meszes városrészben.

Tallono 2013.08.02. 10:30:59

Az ő temetésükre gondolom eszedbe se jutott elmenni, csak a köreidben "menő" mosdatni a cigányokat. Amúgy mellékes tényként közölném veled, hogy a cigány apa elmondása alapján nem azokat ültették le, akiket kellett volna... Egymástól tök elkülönült esetek is lehetnek, egyszerű, szeparált uzsoragyilkosságok is akár, amik sajnos mindennaposak a cigányság és nem cigányság körében, csak nem kap napi hírt... Úgy ítélsz meg valakiket, és úgy próbálsz a bíróságra nyomást gyakorolni, hogy semmi tárgyi bizonyíték nincs a vádlottak ellen... Lehet, hogy csak az volt a bűnük, hogy rossz helyen voltak, őket tudta előhúzni a titkosszolgálat... Ha bűnösök, akkor bizonyítsák be, és járjon a büntetés. Személyesen persze egyáltalán nem ítélném el a faji tisztogatást, hiszen a fenti példák alapján bőven rájuk fér már...

Tallono 2013.08.02. 10:36:06

És hogy lásd mennyire ciki és gyomorforgató amit csináltok, már hivatalosabb "köz"szereplők is, mint a közkedvelt Dancsó Péter kritikus is felvállalja, hogy mutat nektek egy tükröt:

www.youtube.com/watch?v=C9n1UKENgLM

Tallono 2013.08.02. 10:43:28

Ezek persze a torz, emberiségellenes libsi világképetek szerint, csak "elkülönült" esetek, nincs etnikai oldala, megélhetési bűnözés, stb... A valóság ezzel szemben az, hogy a cigányság tudatosan követi el rablógyilkosságait etnikai alapon. Ezt mindenki tudja, csak ti akarjátok mindenképpen a valóságot eltorzítani. Undorító, amit műveltek, a lelketeken szárad több tucat magyar ember halála. Igen Fedor, a tiéden is. Része vagy ennek a gyilkos jelenségnek. Folyton mosdatod a bűnözőket, a deviánsokat, és azokat akik tenyésztik őket. A te bűnöd is, hogy a vidék, és már pár város is, mint Pécs és Miskolc retteg. Remélem tudod, hogy ezzel legkésőbb a túlvilágon el kell még számolnod...

==T== 2013.08.02. 10:48:56

@Fedor: "de amíg egy rablógyilkosság, egy kocsmai késelés "csak" személyes tragédia, egy etnikai sorozatgyilkosság viszont egy egész ország tragédiája. "

Azt, hogy mi az országos tragédia és mi nem, azt nem te fogod eldönteni az ország helyett, és nem is más liberálfasiszták.

A reakciók alapján Magyarország népe szerint Szögi tanár úr agyonverése valamint Marian Cozma meggyilkolása váltottak ki olyan hatást, amit országos tragédiák szoktak.

A bűnözőcigányok a liberálfasiszták hathatós támogatása mellett rengeteget tettek azért, hogy ez a gyilkosságsorozat ne váltson ki ilyen érzést.

Kandeláber 2013.08.02. 11:10:13

A legnagyobb blama a nyolcvan kilós Józsika esete volt, amikor a ballib csürhe egyből rasszistázott egy nagyot a Moszkva téren, aztán kiderült hogy nem volt semmi.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.02. 11:31:17

@Tallono: "Személyesen persze egyáltalán nem ítélném el a faji tisztogatást"

És ezután a mondat után még elvárod, hogy kulturált ember leálljon veled vitatkozni?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.02. 11:45:02

@==T==: "Azt, hogy mi az országos tragédia és mi nem, azt nem te fogod eldönteni az ország helyett, és nem is más liberálfasiszták."

Ez nem azon múlik, hogy én mit mondok róla. Személyes tragédiáknak is lehet országos visszhangja, pláne, ha célirányosan uszításra használják fel, de attól még tény, hogy egy etnikai alapú sorozatgyilkosság sokkal súlyosabb nyomokat hagy, mint akárhány rablógyilkosság vagy kocsmai késelés.

"A bűnözőcigányok a liberálfasiszták hathatós támogatása mellett rengeteget tettek azért, hogy ez a gyilkosságsorozat ne váltson ki ilyen érzést."

Na ez meg a legaljasabb védekezések egyike, maga a tömény rasszizmus. A sorozatgyilkosok áldozatainak egyike se volt bűnöző, volt munkájuk, tisztességes lakhelyük. Annyi közük volt Tallono felsorolásához, hogy szintén cigányok voltak. És őket nem nyereségvágyból, személyes sértettségből vagy hirtelen felindulásból ölték meg, hanem hidegvérrel, előre megfontoltan random kiválasztották őket arra, hogy kivégezzék őket a bőrük színe miatt. Te mit szólnál hozzá, ha a te gyerekedet más magyarok bűne miatt lőné le valaki? Elfogadnád a saját érvelésed? Még akkor se lenne igazad, ha rablógyilkosokkal végeztek volna, mert az önbíráskodás is bűn, de akkor legalább érthető volna az indulatod. Viszont így...

adminisztrátor2 2013.08.02. 15:44:35

Kedves Fullajtár Andrea, Gryllus Dorka, Kulka János,Nagy Zsolt és Virtuális megemlékezés szervezők!
Remélem olvassátok "Tollano" listáját. És még közel sincs vége!!!
A cigányok elleni gyilkosság elkövetőit elítélitek. De akkor miért nem tiltakoztatok, miért nem tartottatok megemlékezést amikor az ároktői cigány gyilkosokat, akik -fehér emberek- sérelmére követték el a kegyetlen rablásokat, brutális bántalmazásokat, gyilkosságokat kiengedték? Talán azért mert akkor a "cigány" nem áldozat volt, hanem elkövető. Kívánom nektek éljétek át azokat a szörnyűségeket, amik ellen felléptek, kampányoltok. Egyáltalán tisztában vagytok azzal mihez adtátok a neveteket?

Tallono 2013.08.02. 16:20:45

@Fedor: Továbbra is kérdem a vádjaidat mire alapozod? Mert tudtommal semmi egetrengető bizonyíték nincs ellenük... Szóval befejezhetnéd a vádaskodásaidat, egyáltalán nem biztos, hogy az történt amire gondolsz. Teljesen elszeparált esetek is lehetnek, amire ráhúzták, hogy összefüggenek, és találtak pár balekot, akikre rá lehet fogni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.02. 17:44:11

@Tallono: Csupán a rendőrség és az ügyészség bizonyítékaira, amelyek alapján négy nap múlva első fokon ítéletet fognak hozni. Tényleg bagatell.

Mond, neked tényleg egy kicsit se kényelmetlen, hogy sorozatgyilkosokat akarsz egyfolytában kimosdatni?

nandras01 2013.08.02. 18:43:21

@Fedor: kulturált, de legesfőleg épeszű ember már régóta nem áll le vitázni, sem pedig bármilyen mértékben kommunikálni,
sem tallanoval, sem vidékivel, sem pedig demarcoval.
(hogy csak a legismertebb trollokat említsem)

már, ha fontos neki a saját vérnyomása...

nandras01 2013.08.02. 18:46:38

@Fedor: nem "egyszerű" sorozatgyilkosok.
rasszista, fajvédő indíttatásból, kizárólag a bőrszín alapján gyilkoló állatokról van szó.
hozzájuk képest egy egyszerű sorozatgyilkos maga a teréz anyába oltott indira gandhi.

DeMarco 2013.08.03. 08:30:42

@nandras01: Persze, hogy nem, mert egy vitához érvek is kellenének, az meg nektek nem nagyon van...
Illetve a liberalizmusotok csak szóban van meg, mert abban a pillanatban szertefoszlik, ahogy nem az a vélemény hangzik el, mint a tiétek és a kormány nem ballib.

DeMarco 2013.08.03. 08:52:04

@Fedor: Véletlenül láttam a videót. Jót röhögtem rajta.

Ugyanis épeszű ember rögtön ketté tudja választani a sz-t a májtól. Már ránézésre.

Abban a pillanatban vált tökéletesen hiteltelenné ez a poszt és a videó, amint meglátja az ember a főszereplőt.
Mondjuk eleve gusztustalan sztem bizniszt csinálni ártatlan emberek halálából, de hát tudjuk, hogy vannak akik ebből élnek ma is (holobiznisz pl.). Szerencsétleneket felhasználni egy pr videóhoz, készülve a közelgő választásokra elég necces. Ha komolyan gondolták volna a cécót, akkor komoly embereket kerestek volna meg, nem pedig az igen-igen ismert és politikailag könnyen behatárolt emberekre osztották volna a szerepeket.
Van aki szereti játszani a mártírt, eljátszani az üldözöttet, a haragost, a kétségbeesettet, a mást, stb. Csak éppen ha valaki oldalt választ, pláne, ha azt markánsan teszi, akkor bizony azzal az oldallal közösségbe lép és azonosul velük. Ezzel egy időben tökéletesen hitelteleníti magát a többi oldal irányába. Sztem ezt nem olyan nehéz belátni...

Tehát ez a videó nektek szól Fedor és lám, milyen szépen reagáltatok is rá. Mondjuk pont ezért borzasztóan kiszámíthatóak vagytok...

Ezért mi rögtön szétszedjük a két különálló dolgot. A cigánygyilkosságoknak semmi közük a libsi műmájerkedéshez. A kettő csak a ti fejetekben áll össze.

Összegezve a cigánygyilkosságok nem viccesek, ahogy a Tallono által felsorolt gyilkosságok sem viccesek (nem is tudtad lereagálni, mert az már kényelmetlen lenne, nem illik a rózsaszín koncepcióidba).
A videó viszont vicces, mert bennünk ellenkező hatást vált ki, mint amit eljátszani akarnának.

Tallono 2013.08.03. 11:05:17

@Fedor: Aha, értem. Ha téged bevádolnak valamivel, összevernek, kicsikarnak belőled egy vallomást, összezavarnak, ezt csinálják az ismerőseiddel is, és tegyük fel nincs alibid se, akkor is jogosnak éreznéd az ítéletet? Nem akarom őket védeni, max ha úgy ahogy vádolják őket esetleg elismerném az igyekezetüket, bár cigánybűnözőknek kellett volna nekimenni inkább. Mindenesetre, mint mondtam, különálló uzsoraleszámolásoknak tartom az eseteket (ahogy a cigány apa is utalt rá), amit a titkosszolgálat és a balliberális kormányzat összefűzött politikai okokból, aminek ti, szerintem szándékosan örömmel be is dőltök...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.03. 14:53:28

@DeMarco: "a Tallono által felsorolt gyilkosságok sem viccesek (nem is tudtad lereagálni"

Nem AKARTAM lereagálni, mert potenciális gyilkosokkal nincs kedvem vitázni. Reagáltam egyébként, csak nem Tallononak címezve, de akkor neked külön: Természetesen azok is tragédiák, de "csak" (és nagyon idézőjelbe rakva a csak) személyes tragédiák, ahol mindig volt valami "szokványos" motívum, leginkább a nyereségvágy. És hiába próbálnak a Tallono-félék ennek etnikai színezetet adni: nincs. Aki rabolni megy, az azt nézi, hogy hol számíthat zsákmányra, nem a bőrszín érdekli, és azért van az áldozatok között annyi idős ember, mert ők egyszerűen könnyebb prédának számítanak. Az elkövetők valóban aljas és barbár bűnösök, akik a legszigorúbb büntetést érdemlik, de - és már milliószor leírtam - csak ők, és nem mindenki, aki hasonlít rájuk.

A sorozatgyilkosság azért más, azért érdemel kiemelt figyelmet, mert itt az egyetlen indíték a vegytiszta rasszizmus: csak azért ölték meg őket, hidegvérrel, előre megfontoltan, véletlenszerűen kiválasztva, mert cigányok voltak, és nem számított, hogy amúgy tisztességes, ártatlan emberek voltak, pláne a kisfiú, és ez már országos ügy. Nem azért, mert cigányok voltak, hanem azért, mert egy etnikai tisztogatás egyszerűen megengedhetetlen, bármilyen népcsoport is az áldozat. Ha pár cigány járta volna így a falvakat, véletlenszerűen magyarokra lődözve csak a vadászat kedvéért, róluk is ugyanezt mondanám, mert a tettet minősítem, nem az elkövető származását.

Hát az meg leginkább téged minősít, ha ezt a videót viccesnek tartod.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.03. 14:57:25

@Tallono: "Ha téged bevádolnak valamivel, összevernek, kicsikarnak belőled egy vallomást, összezavarnak, ezt csinálják az ismerőseiddel is, és tegyük fel nincs alibid se, akkor is jogosnak éreznéd az ítéletet?"

Az elkövetők ellen ezer bizonyíték van, amelyek alapján vallomás nélkül is simán ítéletet lehet hozni. Arra nincs bizonyíték, hogy erőszakkal csikarták volna ki a vallomásukat.

"Mindenesetre, mint mondtam, különálló uzsoraleszámolásoknak tartom az eseteket"

Mert bizonyára sokkal többet tudsz esetről, mint a teljes rendőrség, amely hónapokig nyomozott. Annyira szánalmas vagy ilyenkor...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.03. 15:15:26

Azt kellene észrevenni, hogy egyik esetben a származása miatt öltek meg valakit.

DeMarco 2013.08.04. 07:07:02

@Fedor: "Nem AKARTAM lereagálni, mert potenciális gyilkosokkal nincs kedvem vitázni."

Ha Tallono az, akkor te is az vagy. Sokkal rémisztőbb a te mindent megengedő, elnéző, biztató hozzáállásod. Amit te liberalizmusnak gondolsz, az teljes erkölcsi zülléshez vezet, káoszhoz. A részrehajlásod pont annyira durva, mint Tallonoé. Csak ezt nem akarod észrevenni.

"Természetesen azok is tragédiák, de "csak" személyes tragédiák"

Ezzel "csak" magadat minősíted. Nincsenek személyes tragédiák. Minden egyes emberi élet elvesztése, amit ilyen értelmetlen gyilkossággal vesznek el, a nemzet egészét érinti, főleg ezek az etnikai jellegű, tipikus bűnesetek. Mert ugyan te tagadhatod a nyilvánvaló összefüggéseket, de rajtad kívül mindenki sémát lát, a legkevésbé sem "egyedi" eseteket. Ahhoz túl sokszor történik meg újra-meg újra. Az meg, hogy mi üti meg az országos mércét, valaki fentebb jól leírta (Cozma ügy például, ahol az elkövetők !! boldogan megtapsolták a bírót).

Mindenki másból tanul. Mi Detroitból...

"Hát az meg leginkább téged minősít, ha ezt a videót viccesnek tartod."

Nem csak én tartom annak. Eddig mindenki azt mondta, aki csak látta. Mert a legkevésbé sem hiteles. Sztem ezt te is épp ennyire tudod, csak szokás szerint játszod a tudatlant. Félelmetes, hogy ennyi év után sem értitek meg, hogy mi volt fletó legnagyobb baja és mi az most is, beleértve a komplett ballib szereplőket. Teljesen mindegy, hogy miről szól a videó, abban a pillanatban tökéletesen hiteltelenné vált, ahogy kiválasztották a narrátorokat. Sajnálom, ha ez számodra érthetetlen. Mi meg röhögünk tovább és néha még szánakozunk is. Rajtatok...

DeMarco 2013.08.04. 07:13:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Azt kellene észrevenni, hogy egyik esetben a származása miatt öltek meg valakit."

Hát ez az. Az összes többi esetben is pont ugyanez a helyzet. Csak ott nem egy elmebeteg elkövető volt, hanem több száz, trendszerűen. A tendenciák elég rémisztőek és ha mérlegre tennénk, akkor csúnyán elbillenne a mérleg, de nem ám a sorozatgyilkosok felé.

Vajon miért nem gondolkodtok el azon, hogy miért nem lett országos visszhangja az esetnek?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.04. 07:46:02

@DeMarco:

Tehát te azt állítod, hogy a kirabolt öregembert a származása miatt rabolták ki.

DeMarco 2013.08.04. 12:02:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Így van. Részben. Részben meg azért, mert öreg és védekezésre alkalmatlanabb, mint egy középkorú, egészséges ember. A tettesekre jellemző a gyávaság, csoportosan nagy a szájuk, de ahogy erővel találkoznak, menekülőre fogják.
Nem nagyon tudsz olyat mutatni, ahol az áldozat és a tettesek is egy etnikumba tartoznak. Tallono listájában, ami csepp a tengerben, mindig fordított az arány, sosem egyforma. Ezért igen, én pontosan azt állítom, hogy részben etnikai alapon választják ki az áldozatokat. Részben meg az áldozat feltételezett erőnléte alapján. (Aztán persze meglepődnek, ha a bácsi áramot vezet a kilincsbe, vagy véletlenül vadász...). Részben meg nyereségvágyból. De mindig a másik etnikumra mennek, sosem a sajátjukra.
Nem sorozatban (mert néhány után lekapcsolják őket), de sokan sokakat, ami ugyanúgy egy sorozat, csak többen művelik.

Tallono 2013.08.04. 21:59:00

@Fedor: És nálunk a rendőrség köztudottan független hatalmi szerv, amire a politikai nyomásgyakorlás árnyéka sose szokott rávetülni, ugye... Hiszen 2006 is milyen gyönyörű példa erre! Ja, persze a te szemüvegeden keresztül nem történt sosem rendőri túlkapás és erőszak, bocs...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.05. 12:51:05

@DeMarco: "Ha Tallono az, akkor te is az vagy. "

Tallono a faji tisztogatást üdvözlendő dolognak tartotta. Ha te ezt egyenrangúnak tartod azzal, hogy én az egyének bűneiért csak az egyéneket hibáztatom, és a nem a teljes nemzetiségüket, akkor nagyon nagy baj van a fejedben.

"Minden egyes emberi élet elvesztése, amit ilyen értelmetlen gyilkossággal vesznek el, a nemzet egészét érinti, főleg ezek az etnikai jellegű, tipikus bűnesetek."

A mondat első felével még egyet is tudok érteni, de a másodikkal persze nem. Szerintem kurvára meg lennél sértődve, ha a sorozatgyilkosok miatt minden magyart elítélnék (nem teszem, hisz magam is az vagyok, és elsősorban ők felelősek a tetteikért), tehát te se tedd azt, hisz ha nyereségvágyból elkövetett bűntetteknek etnikai színezetet akarsz adni, akkor a tisztességes, a szegénységből, tudatlanságból már kitört, vagy kitörni vágyó cigányokat is elítéled, és gátolod, miközben pont az a cél, hogy ők legyenek egyre többen, hisz ez lehet csak gátja azoknak a bűntetteknek, amiket állandóan felhánytorgattok (és persze egyben azokat meg elbagatelizáljátok, amikor hasonló bűntettnél nem cigány az elkövető, hisz ilyen is van, nem kis számban, csak ugye a ti sajtótokban ez nem hír, mert nem illik bele a prekoncepcióba).

"Teljesen mindegy, hogy miről szól a videó, abban a pillanatban tökéletesen hiteltelenné vált, ahogy kiválasztották a narrátorokat. "

Elég érdekes felfogás az, hogy nem a mondanivaló számít, hanem a közlője... Miért lenne Kulka hiteltelen? Mert nem szereti Orbánt?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.05. 12:59:55

@Tallono: "És nálunk a rendőrség köztudottan független hatalmi szerv, amire a politikai nyomásgyakorlás árnyéka sose szokott rávetülni, ugye..."

Dehogynem, csak épp ezt illik bizonyítani is, és nem kapásból elvetni mindent kapásból, mert nem kínos lenne. Pl. abban az esetben, amikor cigányokat akartak elítélni közösség elleni erőszakért, valóban kiderült, hogy hamis bizonyítékon és kierőszakolt vallomáson alapult a vád:

index.hu/belfold/2013/06/04/halal_a_magyarokra_fordulat_a_verekedo_romak_targyalasan/

Ha te ilyen TÉNYEKRŐL tudsz a sorozatgyilkosok ügyében, akkor hajrá, hozd nyilvánosságra, tegyél feljelentést. De szerintem kb. annyira megalapozott ez a vádat, mint amikor melegeket jelentettétek fel gyerek-veszélyeztetetésért. Azzal is milyen messzire jutottatok :-)

"Hiszen 2006 is milyen gyönyörű példa erre! Ja, persze a te szemüvegeden keresztül nem történt sosem rendőri túlkapás és erőszak, bocs..."

Mivel nagyon jól tudod, hogy EGYÁLTALÁN nem ez a véleményem, és ez vissza is kereshető itt a blogon, egyszerűen csak aljas hazudozó vagy. Mondjuk az esetek többségében az vagy, szóval nem meglepő.

2013.08.05. 13:09:25

Nem azért hiteltelen, hanem mert teljes egész valójában a szélsőséges baloldali-liberális eszmerendszer feltétlen híve, és megrögzött publikus támogatója, ahogy az összes cigánymosdató is.

Rossz ripacskénti felzokogása pedig méltán állítja a cigánygyerek akkori temetése kapcsán a nyilvánosság előtt műbömbölésre fakadó vezére mellé.

Más.

Mint korábban is mondottam, még neked is, az egész úgy volt megrendelve, hogy nő és gyerek is legyen benne, csak hogy legyen min zokogni. No, ha te anno zokogtál volna egy sort a Tisza Bencén is, akkor lenne a szememben egy kevéske mikro-hiteled,

de ezt valahogy el méltóztattál mulasztani, amit nem is csodálok, hoszen az ellentételezésként beírott felsorolásba nyugodt lélekkwel be lehetne venni még az ő nevét is, te vérző szívű apuci.

Más:

Tehát a cigányok magyargyilkolásai miért is nem tekinthetőek rasszistának, mikor ők a sajátjaikat nem gyilkolják és rabolják ki

(- hanem csak prostituálják, vagy a szolgáikká, a smasszereikké, a spanjaikká, meg a sarcfizetőikké (lásd pl: a segélyezés kapcsáni uzsora és behajtása) teszik?)

Tallono 2013.08.05. 14:21:57

@Fedor: És a "halál a magyarokra" bot csak úgy előbújt a földből, mint Attila kardja... A sértettek gárdisták voltak, az egyikkel beszéltem anno, és habzó szájjal rohanták meg a település határában őket a cigányok, hogy megölik a magyarokat. Nem őket, a magyarokat. De persze, aki nem találkozik cigánnyal, csak kocsiból látja őket, annak ez sci-fi. Szállj fel éjszaka egy jó kis 24-es villamosra, majd megtudod... Nem szokásom hazudni, max nem mindig keresem meg a forrásaimat, ha túl macerás előbányászni... Ha feltételezek, azt jelzem. De akkor lássuk mit tudunk a cigánygyilkosságokról eddig: (mellékesen hozzátenném az általános iskolás történelem tanárom jár a tárgyalásokra, vele beszélgettem pár hónapja, hogy ők voltak-e, és azt mondta ezt nem lehet kijelenteni, de ezt most vegyük mellékes infonak):

2013.05.28:

"A védők perbeszédükben hosszasan sorolták, hogy szerintük az ügyben milyen eljárási szabályok sérültek. Ezek között említették, hogy a házkutatások, szemlék során hiányosan voltak kitöltve a jegyzőkönyvek, valamint azt is, hogy például a másodrendű vádlott védelemhez való jogát súlyosan megsértette a törvényszék, amikor védőjének nem biztosított felkészülési időt. Beszéltek arról is, hogy egyes házkutatások során jogszabálysértések történtek, így az azok során nyert tényeket nem lehet bizonyítékként értékelni.

Mindkét védő beszélt Cs. Istvánnak, valamint a vádlottak volt munkáltatójának és K. Árpád volt barátnőjének, F.-né Ny. Évának a vallomásáról. Azt mondták, hogy Cs. István memóriája szerintük "ellentétesen működik", hiszen a férfi idővel egyre csak bővítette vallomásait, a hatóságok elképzelésébe beleillő nyilatkozatokat adott konkrétumok nélkül azzal a céllal, hogy saját felelősségét a minimálisra csökkentse. A védők hangsúlyozták, hogy Cs. István vallomásaira nem lehet alapozni az ítéleti tényállást. Megjegyezték, több cselekménnyel kapcsolatban csak a negyedrendű vádlott vallomásaira támaszkodik a vád.
F.-né Ny. Évával kapcsolatban az ügyvédek arról beszéltek, hogy a nőnek a nyomozati és a bírósági szakban tett vallomásai ellentétes tartalmúak, az előbbiek - a terhelő vallomások - ellentmondásosak, míg az utóbbiak következetesek voltak. Kitértek arra is, hogy a nyomozás során tett vallomása ideje alatt a nő pszichiátria gyógyszeres kezelés alatt állt.

Balázsi Bence védőbeszédében hangsúlyozta: a vádlottak célja nem a testi sértés okozása, hanem az épületekben való károkozás volt, és az, hogy ezzel félelmet keltsenek.
P. Zsolt védője, Lőrincz Márton szólt arról, hogy védencére K. Árpád elsőrendű vádlott és annak testvére, K. István is tett terhelő vallomást, például a fegyverek "beszerzésével" kapcsolatban, de ezek a nyilatkozatok jelentősen eltérnek egymástól. Közölte, a testvérpár szavahihetősége erősen megkérdőjelezhető. Arról, hogy P. Zsolt DNS-ét megtalálták a támadásoknál használt fegyvereken, azt mondta, azok nem feltétlenül a támadások során kerültek a puskákra."

Ez az ügyvédi oldal. Az ügyvédnek az a dolga, hogy felmentse az ügyfelét, vagy csökkentse a büntetést. Viszont gyakran vannak olyan esetek is sajnos, amikor a körülmények a vádlottak ellen dolgoznak (nincs alibi, a szavahihetőség hiánya, kikényszerített vallomások, hozzátartózók ellentmondó vallomást tesznek fenyegetés, összezavarás következtében). Sokszor a nyomozóhatóságoknak (nem csak nálunk sajnos...) eredményeket kell produkálni, ezért összeszednek pár szerencsétlent, akiknek már amúgy is van valami vaj a füle mögött, és megfigyelés alatt állnak. A Budaházy-ügyben is ezt tapasztaltuk sajnos, módszereiben hasonló aljas államhatalmi módszereket vetettek be, csak ott van egy brutál jó védelem, akivel nehezebben fog ki a hatalom.

Tehát ami eddig van, azok részleges, de ellentmondó beismerő vallomások, nincsen semmilyen tárgyi bizonyíték. Ha tegyük fel, én holnapra kitalálom, hogy etnikai tisztogatásba kezdek, akkor nem bajlódnék bonyolult alibik kieszelésével, hanem megcsinálnám, aztán büszkén vállalnám a bíróság előtt is. Aki ilyesmibe kezd bele és tényleg elhatározza magát, az nem fog ellentmondóan vallomásokat tenni. Amerikában számos ilyen eset van, ott, ahol tényleg vannak etnikai jellegű tisztogatásra tett kísérletek, a neonácik el szokták vállalni az eseteket. Egy hidegvérű gyilkos bevállalná, lásd Breiviket.

Tegyük fel, hogy nem akartak lebukni. Az elég érdekesen kivitelezhető, ha az egyiküknek van katonai tartótisztje, és mindegyikük tudja, hogy megfigyelés alatt áll. De ha ettől a mellékes körülménytől el is tekintünk, akkor legalább gyártottak volna alibit maguknak. Tekintsünk el ettől is, és feltételezzük, hogy abszolút idióták voltak (amitől elég nehéz elvonatkoztatni, hiszen egyiküknek katonai múltja volt...), akkor hogy tudták kivitelezni ilyen sokáig az egészet...

A logika teljesen szembemegy a váddal, ezért feltételezésem szerint ez egy politikailag megrendelt kirakatügy, amibe belekevertek pár szerencsétlen hülyét, akik fegyverekkel játszottak, és a gyilkosságok elkülönült uzsoraleszámolások...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.05. 16:56:23

@ekszvájzed: "No, ha te anno zokogtál volna egy sort a Tisza Bencén is, akkor lenne a szememben egy kevéske mikro-hiteled,

de ezt valahogy el méltóztattál mulasztani, amit nem is csodálok"

1. Gondolom Szita Bencét akartál írni.
2. Természetesen azt az esetet is ugyanilyen aljasságnak tartottam, sőt, ha úgy vesszük még inkább, hisz ott a saját anyja volt a megrendelő, de annak aztán az égvilágon semmi etnikai vagy politikai vonatkozása nem volt. Hogy kerül ide? nem vagyok bűnügyi blog... Egyébként ennek ellenére, a visszhangok miatt írtam róla, és akkor is leírtam a fentieket, szóval lyukra futottál...

"Tehát a cigányok magyargyilkolásai miért is nem tekinthetőek rasszistának, mikor ők a sajátjaikat nem gyilkolják és rabolják ki"

Az indíték, hányszor mondjam még... A sorozatgyilkosoknál semmi más indíték nem volt a bőrszínen kívül, a rablógyilkoságoknál meg benne van a nevében is...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.05. 17:06:41

@Tallono: Az ügyvéd igyekszik megingatni a vádat, ez a dolga. Ha bizonyítani is tudja, akkor tegye, legyen minél több és pontosabb infó az ítélethozatalhoz, tényleg nincs szükség egy olyan blamára, mint a móri, de sokkal több itt az ellenük szóló dolog, mint amit az ügyvéd vitatna, szóval majd holnap meglátjuk.

"Ha tegyük fel, én holnapra kitalálom, hogy etnikai tisztogatásba kezdek, akkor nem bajlódnék bonyolult alibik kieszelésével, hanem megcsinálnám, aztán büszkén vállalnám a bíróság előtt is. "

Rólad mág el is hiszem, hogy ekkora barom vagy, hogy képes lennél ilyesmire, és még büszke is lennél rá.

2013.08.05. 18:03:45

@Fedor:

Így van, csak meleg van, de nem úgy. Bocsásson meg a szegény kis kölyök emlékezete érte. De azért így is JÓL értetted.

És a gyilkosainak arcát-színét-fazonját, pedigréjét láttad-e már, nem kifehérítve, persze? Vagy hogy az őket megbízó nőnemű fajzatban hány vonóval lehet úgy saccperkábé, nem is gyanítod?

Hogy miért írtál róla, azt is kábé sejtem, futottam már néhány szélballib blogger vérlázító meglátásaiba az ő ügyében, de hogy akkor sem ZOKOGTÁL, képletesen, mint egy cigóügyben tuti jó atya, arra a nagyesküt is leteszem. Mert csak a "visszhangok" izgattak, nem más.

De miért CSAK MAGYAROKAT, fehéreket nemszíneset-nemcigányt rablógyilkolnak meg ezek ??? S ha nem vagy bűnügyes blogger, akkor meg mi a fenéért feszegetsz ilyen témákat, amelyek kapcsán főleg a bűnügyekről eshet rengeteg szó ???

csermely1 2013.08.05. 18:33:53

Nem szeretek a kommentek között járni, mert az a purgatórium, de most muszáj írnom. Először is, nekem tetszik az írás. Másodszor pedig nem tudom milyen ember lehet az, aki emberek, honfitársaink legyilkolását, sőt levadászását mintegy jóváhagyja azzal, hogy áh, a cigányok is bűnöznek. Gondolom olyan, aki egy nő megerőszakolását elfogadja, ha az részeg volt, vagy lengén volt öltözve. Mi köze volt ezeknek az áldozatoknak, az egyik kommentelő által elkövetett bűnözéshez? Vagy ha én lopok, esetleg gyilkolok, akkor a fehér bőrűeket lehet levadászni, mert á, ők is bűnöznek? Hány ilyennek kell történnie, vagy az illetékeseknek meddig kellett volna folytatniuk hogy azt mondják, elég? Vagy ha mondjuk véletlenül egy szerettük esett volna áldozatul ezeknek az ámokfutóknak, akkor elgondolkodtatok volna, hogy ez nem helyes?

2013.08.05. 18:38:10

@Fedor:

Arra, amit meg a tallono-nak írtál:

Nézd már meg, hogy olyanok, akik magukat sziklaszilárdan Európába tartozónak deklarálTATák, pedig hittel vallott és véren vett 'őshazájukban', Ázsában laknak,

mily feneketlenül büszkék a saját, otthoni etnikai tisztogatásaikra, (miközben másokat nyakló nélkül vádolnak meg ilyesmikkel) - pedig őket aztán NINCS AZ A BÍRÓSÁG a világon, aki felelősségre merné vonni, akár egy más etnikumú egyénre rátüsszentésért se.

És őellenük, vagy az őket bevádolni és perre vinni gyávák ellen megint csak soha egyetlen rossz szavad sincsen. Vajon miért is? :)

Talán mert róluk totálisan képtelen vagy elhinni, hogy van az az eszme, és az az ideológia, meg az a fanatizmus, az a kőkemény faji öntudat, amitől ők bizony hogy EKKORA barmok lesznek ???

2013.08.05. 18:44:39

@csermely1:

Mint mondtuk, ez a gyilkosságsorozat azok megrendelésére történt, akik fel akartak végre mutatni már valami kis valódi, nácista jellegű irtászatot.

Azóta visong minden turbódemokrata, mélyértelmiségi, akiknek a kedvéért az egészet csinálták, meg tépi az érező keblét, az édes testvéreiért.

Ami etnikai tisztogatás pedig a nagy büdös rögvalóságban leledzik, azt csak a harmatos libsi széplelkek képesek finomkodván közönséges bűnözésnek nevezni.

De sokszor még csak annak sem nevezik. Ugye.

Tallono 2013.08.05. 20:39:33

@Fedor: Talán még te is hallottál ilyen mondatokat: "Ott egy paraszt, kérjünk tőle cigit" = Ott a büdös magyar, aki eltart és akin élősködök, raboljuk ki, aztán szúrjuk szíven. Kirabolni kirabolnak, de emellett faji alapon megtámadnak, az eset alapján félelmet plántálnak a többi magyarba ("te leszel a következő vén kurva"), emellett jogaimban súlyosan korlátoznak, azaz megállítják a szívverésemet egy kés segítségével.

Ebbe milyen megengedőek tudtok lenni, ti libsik, de amikor a valóságról van szó, például, hogy a koncentrációs táborokba bizony munka folyt, nem megsemmisítés, akkor azonnal indul a hiszti. Aztán majd csodálkoztok, ha együtt fogjátok a követ törni Lákátos Gazsival és elveszi a kajátokat...

Tallono 2013.08.06. 13:52:57

@Fedor: Remélem most nagyon boldog vagy... Ha ők voltak, ha nem, a bíróság ezzel megüzente, hogyha etnikai tisztogatásba kezd az ember, akkor meg se álljon 100-ig... Ma ügyet intéztem az egyik kormányablaknál pesten, nagy sor reggel, egy barátommal elkezdtünk beszélgetni, hogy vajon mi lesz az ítélet. A körülöttünk lévő emberek hozzászóltak a beszélgetéshez, és sajnálkoztak, hogy ilyen koncepciós perbe rángatták a vádlottakat, és hogy a magyargyilkosságoknak nincsen szinte semmi súlya már. Konkrétan egy házaspár, egy idősebb néni, és egy középkorú férfi szólt hozzá a témához, amíg vártunk. Ebből átlagot lehet vonni arra, hogy a magyarok nem fogják elfelejteni az ügyet, és ha majd megkezdődik a rendteremtést, akkor úgy is fognak hozzáállni az egészhez. Az ilyen koncepciós ítéletekkel csak azt éritek el, hogy a következő események még durvábbak lesznek...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.06. 14:27:38

@ekszvájzed: "az őket megbízó nőnemű fajzatban hány vonóval lehet úgy saccperkábé, nem is gyanítod?"

Egy szőke kisfiú vörös hajú anyjáról beszélünk. Szerinted?

"de hogy akkor sem ZOKOGTÁL, képletesen, mint egy cigóügyben tuti jó atya, arra a nagyesküt is leteszem"

Úgy szeretem, akkor mások jobban tudják, hogy mit érzek, mint én...

"S ha nem vagy bűnügyes blogger, akkor meg mi a fenéért feszegetsz ilyen témákat, amelyek kapcsán főleg a bűnügyekről eshet rengeteg szó ???"

Hát ha egy etnikai alapú sorozatgyilkosság szerinted csak egy sima bűnügy...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.06. 14:31:08

@ekszvájzed: "Mint mondtuk, ez a gyilkosságsorozat azok megrendelésére történt, akik fel akartak végre mutatni már valami kis valódi, nácista jellegű irtászatot.

Azóta visong minden turbódemokrata, mélyértelmiségi, akiknek a kedvéért az egészet csinálták, meg tépi az érező keblét, az édes testvéreiért."

Bocs, de ez nem a konteó blog, olyannal én max. viccből foglalkozom, ez viszont nem az a téma.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.06. 14:32:47

@Tallono: "Ebbe milyen megengedőek tudtok lenni, ti libsik"

Mikor én írtam én olyat, hogy a bűnöző cigányokat nem kell megbüntetni? Ne legyél már ennyire sötét?

"de amikor a valóságról van szó, például, hogy a koncentrációs táborokba bizony munka folyt, nem megsemmisítés, akkor azonnal indul a hiszti."

De, lehetsz ennyire sötét. Bocs, nem szóltam.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.06. 14:38:11

@Tallono: "Remélem most nagyon boldog vagy..."

Miért, talán legyek szomorú azért, mert megbüntetik a bűnösöket? Te talán nem ezt hirdetitek állandóan?

"hogyha etnikai tisztogatásba kezd az ember, akkor meg se álljon 100-ig..."

Ja, hogy cigányok megölése a te mércéd szerint nem bűn. hát basszus, az olyan náciktól, mint te nem is várok mást.

"Az ilyen koncepciós ítéletekkel csak azt éritek el, hogy a következő események még durvábbak lesznek..."

1. Rajtatok kívül senki sem tartja koncepciósnak
2. Azt elhiszem, hisz pont most buktak le társaid, akiket persze nagy bátran letagadott a Jobbik, pedig hát...

hvg.hu/itthon/20130805_Megis_van_koze_a_Jobbiknak_a_letartoztato

Tallono 2013.08.06. 19:26:24

@Fedor: Tagok jelenleg? Nem, akkor? És engem vádolsz hazugsággal... Akkor nem bűn, ha elrettentés céljából történik a magyarság védelme érdekében. Igen, szeretem a népemet, veled ellentétben, aki ahol tudod próbálod gáncsolni ezt a sokat meggyötört nemzetet...

Kifejtettem miért koncepciós jellegű, te most arra vagy mérhetetlenül büszke, hogy politikai nyomásra pár szerencsétlen hülyét elítéltek. És persze én vagyok sötét. Tényeket sorakoztattam fel, hogy miért koncepciós jellegű, ahogy Vidéki is, te meg csak mantrázod, hogy bűnös, bűnös, mint az inkvizíció... Ennyit tudsz, és ehhez mérhetetlen felsőbbrendűségi érzés társul, aztán csodálkozol, hogy a magyarok többsége utálkozva néz rátok. Amúgy természetesen milyen különös tippjei vannak a rendőrségnek, érdekes, amikor a cigányok vidéken halomra ölik a magyarokat, nem kapnak "tippeket". A következő magyar ember, akit a cigányok megölnek a ti lelketeken fog száradni, akik most ujjongtok...

No, most erről ennyit. Én most egy hétre elmegyek Erdélybe, egy kis tiszta magyarságba. Te addig mosd le a vért a szádról és az ingedről! És ha megfogadsz egy tanácsot, rád is rád férne egy kis nyaralás, ajánlom Ózd cigánytelepét!

2013.08.06. 20:36:51

@Fedor:

Nem, valóban nem kell megértened mindent az égvilágon, te felsőbbrendű, világura entellektüell. Főleg az egyértelmű és világos gondolatokat nem, hisz azokat a fíloszok, meg a literátorok összecsavarintgatják jól, elvégre azért vannak, és kotlanak bőszen a tőlük ájuldozó sznobok, meg kékharisnyák kedvéért olyasmiken, évezredek óta, hogy pl. hogy is kell HELYESEN értelmezni azt, hogy "Ne ölj"

Az a nő nem a Bence anyja volt. Te tájékozott. Szőke gyereke, ha volt is neki olyan, meg VÖRÖS !!! haja pedig akármilyen cigánynak lehet, a csupán néhányvonósnak meg annál inkább. De a brutális trancsírozást és élve temetést akkor is két CIGÁNY hajtotta végre, ha a szabad és okos, meg művelt fejedre állsz. És még ha jól meg is tutujgatod azt az ártatlan lelküket.

Aztán. Miért is lett volna ez a széria etnikai alapú? Ha már egyszer a 3-5 -től több tucat főig terjedő taglétszámú cigánybandák renszeres magyargyilkolásai vagy -lincselései, és a magyarok sorozatbani irtásai sem azok szerinted, hát miről is beszélünk?

És. Miért lenne konteó ez? Kimutatták valaha is a 3 év alatt ezen egyének BÁRMIFÉLE kapcsolatát "szélsőjobboldalinak" nevezett, és 2008-2009-ben is létező szervezetekkel, vagy pártokkal?

Meg aztán mi ez a hallgatás az illetők zsodos, sőt IZRAELI múltjáról, titkosszolgálati megfigyeléséről, majd annak hirtelen leállításáról, a fegyverarzenáljuk beszerzése előtt, majd a parlamenti vizsgálóbizottsági aktáik 80 évre titkosításáról, a több milliót érő mordályaikról, az összekötőikről elejtett szavaikról,

meg arról, hogy egyetlen jobbos és cigány szervezet sem rendezett balhét a bíróság vagy a börtön környékén az egész nevetséges kutyakomédia alatt? S hogy egyetlen komoly elemző és kortárs történelemmel foglalkozó, TUDOMÁNYOS, történész szakember sem nyúlt sem az ő sztorijukhoz, sem a hazai szélsőjobb, vagy akár a szélsőjobb történetéhez, azóta sem?

Hogy nektek minden konteó, ami nem a szélballibber változatot támasztja alá, azt megértem ...

De hogy legyek akkor azzal én, hogy viccből szét ne röhögjem már magam azon, hogy a legsötétebbek egyenest ezt a szánalmas, álnemzeti, de valójában a korai önmagának a velejéig megmaradt, kétbalkéz törpe zsarnok és idegenparancs-végrehajtó orbánt képzelik, de véres komolysággal ám MINDEN nemzeti és nemzeti-radikális önkifejeződés és szerveződés mögé, 2006-tól napjainkig? Csak azt csodálom, hogy ennek az ügynek kapcsán ezt még nem tették meg.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.06. 20:39:52

@Tallono: "Tagok jelenleg? Nem, akkor? És engem vádolsz hazugsággal..."

hol állítottam, hogy tagok? Legalább elolvasnád a link mögötti tartalmat, te nagyon okos...

"Akkor nem bűn, ha elrettentés céljából történik a magyarság védelme érdekében."

Tehát nyugodtan lehet fegyverekkel flangálni, és másokat megfélemlíteni, netán le is lőni, ha rajtad múlik. Isten bizony, nem csodálkoznék, ha legközelebb téged kapcsolnának le így a rendőrök.

"Igen, szeretem a népemet, veled ellentétben, aki ahol tudod próbálod gáncsolni ezt a sokat meggyötört nemzetet..."

Mi a jóistenről beszélsz, gyenge elméjű barátom? Azzal gáncsolok, hogy nem fröcsögök a gyűlölettől, mint te, és nem akarok mások életére törni?

"te most arra vagy mérhetetlenül büszke, hogy politikai nyomásra pár szerencsétlen hülyét elítéltek"

Politikai nyomásról, koncepciós perről, mindenféle összeesküvésekről itt csak azok beszélnek, akiknek ez érdekében áll, mert nagyon is tetszett nekik, amit ez a négy vadbarom csinált. Ennek te eddig számtalan jelét adtad, szóval kb. ezen a szinten is kezelem az ömlengéseidet. egyszerűen elképesztően cinikusnak tartom, hogy azért akarsz lelkiismeret-furdalást bebeszélni nekem, mert nem vagyok hajlandó másokat a bőrszínük miatt en bloc utálni és a gyilkosaikat ünnepelni. Ha te azt mondod, hogy azért fog meghalni valaki egy rablásban, mert most pár sorozatgyilkost sittre vágtak, akkor te nem vagy eszednél.

Mondjuk mikor voltál, ez lehetne a kérdés.

Egyébként, csak hogy bosszantsalak, elmesélném, hogy már voltam nyaralni, és együtt töltöttem (nem először) egy hetet egy olyan cigány családdal, akik a legmélyebb Kelet-magyarországi szegénységből érkeztek, és csak úgy jutottak el a Balatonhoz, hogy jószívű liberális barátaim erre lehetőséget teremtettek (az egyik gyerek súlyos beteg, így kerültek a látóterükbe). És jé, nem tűnt el semmink, nem szúrtak le minket, a gyerekeik tiszták voltak, és minden probléma eljátszottak a mi gyerekeinkkel, mert mi nem gyűlöletre neveljük őket (mondjuk Kőbányán, ahol élünk, hülyeség is lenne, mindkettejüknek vannak osztálytárasaik mindenféle nációból, minden probléma nélkül). Szóval ezért felesleges jönni nekem a rózsadombi jogvédős dumával, mert nekem is vannak napi kapcsolataim cigányokkal, és mivel tapasztalatból tudom, hogy az általatok kifogásolt dolgok a kitörési- és munka lehetőségek hiányáról, a tanulatlanságról szólnak, és nem a bőrszínről, a büdös életben nem fogsz meggyőzni a tömeggyilkos elveidről. ha szerinted ezzel én az országot rombolom, akkor csak sajnálni tudlak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.06. 20:53:12

@ekszvájzed: Hogy az anyuka milyen nemzetiségű volt, nem tudom, de a gyereke szőke, és a nő se tűnt annak. Egyébként meg ha tényleg cigány lenne a nő, akkor meg mitől lenne ez etnikai bűntett, hisz akkor a gyereke is az... Ugyanez áll a a konkrét elkövetőkre. Nem nagyon ástam magam bele a sztoriba, de úgy tudom, hogy két hajléktalant bérelt fel a kedves mama, és itt a hajléktalanon van a hangsúly, akik pénzért csinálták, amit csináltak, nem attól, hogy akármilyen a bőrszínük. És felesleges azzal jönnöd, hogy ilyen brutalitásra csak cigányok képesek, mert baromság, számtalan ellenpélda van rá, kezdve a móri a bankrablással. Embertelen vadállatok minden nációban vannak, sajnos ez van.

"Miért is lett volna ez a széria etnikai alapú? Ha már egyszer a 3-5 -től több tucat főig terjedő taglétszámú cigánybandák rendszeres magyargyilkolásai vagy -lincselései, és a magyarok sorozatbani irtásai"

Miről beszélsz? Mutassál fel hasonló sorozatgyilkosokat cigányban... Hányszor írjam még le, hogy attól etnikai, hogy ez volt az INDÍTÉK.

Mindegy, mosdasd csak őket, és gyártsd a konteóidat, miközben az összes kérdésedre megvan a válasz, csak persze annak utána kéne nézni a kuruc.infón túli világban is.

További jó gyilkos mentegetést.

2013.08.06. 21:50:54

@Fedor:

Most te KOMOLYAN AZT ÁLLÍTOD, hogy annak a szegény, szabályosan felkoncoltatott gyereknek az az állati nő volt az ANYJA (aki még végig is nézte ezt az egészet ???

Mikor épp az apát akarta társul megszerezni magának, azzal, hogy a gyerekét annak elteteti láb alól ??? Hát lehet, hogy én a kurucról (is) infózok, de ez nekem már sok(k).

Továbbá volt már olyan ítélet ebben az országban, ahol cigányok kapcsán hangzottt el ilyen vádpont és indoklás.

A többi magyarritkító cigót meg valahogy inkább meg se kérdezték, tudod: "gyerekcsíny" "garázdaság" "verekedés", ittas / drogos / elmebeteg állapot, hirtelen indulat, nem büntethető kiskorúság, ilyesmi.

Hogy a bírák EBBEN az országban mit mondanak, meg a zsernyákok, az különben NEKED mióta szentírás, amúgy kötöttségek nélkül?

Nálad meg az a konteó játszik, hogy a bőr az egy bűn. Meg azoknál, akik ezt a normális életre vágyó emberekkel szemben makacsul terjesztik, veled együtt. Na, ezért nem vagy komoly. Bőr, mint bűn. Beteg dolog ez, nem gondolod?

Lehetsz te akár olyan fekete, mint a csillagtalan űr, mintha csak egy fekete lyuk jönne velem szemben az utcán, ha a lelked tiszta, és képes vagy a kulturált egymás mellett élés minimumait tiszteletben tartani. Ha ez nehéz egyeseknek, arról meg nem én, vagy a többi normálisnak nevelt ember tehet, legyen a delikvens színe akár zöld, akár bordó-vörös, hupikék, pepita, csíkos, foltos, kaleidoszkopikus, szivárványos, avagy átlátszó.

A gyilkosokat pedig nem mentegetem, mert akkor a megbízóikat, és azok máig feltétlen rajongóit, és a dologból politikai hasznot húzókat, többek közt téged is mentegetnem kéne, azt pedig, ugye, nem igazán szeretném.

DeMarco 2013.08.06. 22:08:25

@Fedor: Bár alapvetően én is nyaralok, ezért is nincs kedvem hozzászólogatni, főleg miután ekszvájzed átvette a fonalat, kb. ugyanazt az ívet futva, amit én is futottam volna egyébként.
Valamelyik fürdőben, vagy strandon ott vagyok, igaz hektikusan, az ország ellenkező sarkaiban, vagy csak szimplán vhol a balcsiban.

Ezért max. annyira érdekelnek a cigányok, h fél szemem a cuccaimon tartom... bár Fedor szerint ez felesleges, de épp ma hallottam egy mellettem úszkálótól, akinek túl közel mentek a táskájához, h:
-nyúlj csak hozzá bátran...de mire kihúzod a kezed, ott vagyok és akkor te is jössz velem egy kicsit úszni...

Fedor újra felteszem a kérdést, mert elsőre (nyilvánvaló okokból) nem ment át:

"Vajon miért nem gondolkodtok el azon, hogy miért nem lett országos visszhangja az esetnek?"

Az érvelésed ott csúszik teljesen mellé, hogy miközben etnikainak minősítesz egy bűnesetet, másik ezer pont ennyire etnikai színezetűt meg nyugodt szívvel lesöpörsz az asztalról és próbálod elbagattelizálni. És hiába mondja ezzel szemben mindenki, hogy nincs különbség, te továbbra is erőszakosan dudálva haladsz szembe a forgalommal, h mindenki hülye, csak te ismered a kreszt...

Nem igaz, h nem látod, h itt nem arról megy a vita, h bűneset történt-e, mert egyértelműen az történt. Azt se vitatja senki, h a tetteseket el kellett ítélni. Legfeljebb minket izgatnak azok a szálak is, amikre valamiért nem derült fény...

Ott vannak a dél-békési cigány gyilkosok. Még csak be se nagyon kerültek a hírekbe, pedig sorozatban vertek meg idős, öreg magyarokat, kettőt meg is ölve közülük. Ez nem sorozat? Dehogynem. Csak ez már nem illik a libsi világodba, mert ne adj' Isten a mi érvelésünket erősítenéd vele. És tök' mindegy, hogy mi volt az alapindíték, mert a végeredmény pont ugyanaz. Ismétlem magamat megint, de újra leírom, mert elsőre is elengedted a füled mellett: Lehet, hogy több indíték is közrejátszott a sorozatos emberölésekhez, de ettől még mindig etnikaiak, mert nem a sajátjaikat ölik, hanem az eltérő etnikumuakat. Nyilván ezt nem fogja beismerni egyik sem, de ettől még tény.

Nem különösebben akarnék relativizálni, de ha mérleget vonnánk, csúnyán kibillenne.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.07. 09:10:47

@ekszvájzed: "Most te KOMOLYAN AZT ÁLLÍTOD, hogy annak a szegény, szabályosan felkoncoltatott gyereknek az az állati nő volt az ANYJA (aki még végig is nézte ezt az egészet ???"

Nem csak én állítom, hanem mindenki, hol éltél eddig?

"Nálad meg az a konteó játszik, hogy a bőr az egy bűn."

Mivel éppen hogy az ellenkezőjét állítom, azt kell, hogy mondjam, hogy szövegértési problémáiddal nem tudok mit kezdeni...

"A gyilkosokat pedig nem mentegetem, mert akkor a megbízóikat, és azok máig feltétlen rajongóit, és a dologból politikai hasznot húzókat, többek közt téged is mentegetnem kéne, azt pedig, ugye, nem igazán szeretném."

Ne legyél már annyira sötét, mint a Zsigó. Ki húzott ebből politikai hasznot? A FIDESZ meg a Jobbik, senki más, csak én veled ellentétben én nem vádolom őket azzal, hogy ők lennének a megrendelők.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.07. 09:27:21

@DeMarco: "Az érvelésed ott csúszik teljesen mellé, hogy miközben etnikainak minősítesz egy bűnesetet, másik ezer pont ennyire etnikai színezetűt meg nyugodt szívvel lesöpörsz az asztalról és próbálod elbagattelizálni."

Én nem bagatelizálok el semmit. A személyes tragédiák is tragédiák, azokat a gyilkosokat is ugyanolyan keményen elítélem, mint ezeket.

"Nem igaz, h nem látod, h itt nem arról megy a vita, h bűneset történt-e, mert egyértelműen az történt. Azt se vitatja senki, h a tetteseket el kellett ítélni."

Olvasd már el Tallono hozzászólásait. Vagy ezeket:

most.444.hu/2013/08/06/akik-hoskent-unneplik-a-ciganygyilkosokat/

" Lehet, hogy több indíték is közrejátszott a sorozatos emberölésekhez, de ettől még mindig etnikaiak, mert nem a sajátjaikat ölik, hanem az eltérő etnikumuakat."

Ettől még továbbra se tudok elmenni amellett, hogy nem mindegy, hogy mi a fő indíték. A most elítélt cigányvadászok konkrétan polgárháborút akartak kiprovokálni azzal, hogy direkt ártatlan és tisztességes romákat szúrtak ki maguknak, és valljuk be, nem voltunk messze tőle. Ha te ezzel országos szinten egyenértékűnek tartod, hogy pár tanulatlan cigány brutálisan viselkedik rablás közben, akkor baj van az arányérzékeddel. Évek óta azt szajkózom, te is olvastad már tőlem ezerszer, csak nem vagy hajlandó felfogni, hogy igen, vannak problémás rétegek a cigányságon belül, a bűnöseket TÖRVÉNYES ÚTON meg kell büntetni, de a hosszú távú megoldás nem a kirekesztés és a gyűlölködés, mert az csak ront a helyzeten (mint ahogy rontott is az elmúlt években), hanem az oktatás, a felemelés, az elfogadás (ennek kicsiben sok helyen látom az eredményét). Épp ezért tartom nagyon aljasnak azt, amikor olyasmikkel vádoltok, hogy én bűnözőket védek, és nem fáj, ha magyarokat ölnek..

2013.08.07. 11:58:45

@Fedor:

Bár mintha eltűnt volna innen közben az, amire ezzel felelnék, de lehet hogy csak ennek a blognak a motorja játszadozik, tán az extrém hőség miatt, de azért mégis beírnám neked azt, hogy:

Miféle hasznot húzhatott ebből az általad említett két szerveződés? Ők visonganak és hörögnek, 4-5 éve már, új apartheidet, meg új roma-holocaustot vizionálva, és írnak tucatjával a blogokba, jajveszékelve, vagy anyáznak kőkeményen, ha valamitől az eszükbe jut? Ha jól látom, a fent nevezettek még csak a kisujjuk begyét se tartják ezen az ügyön, ha nem szedik direkt a képükbe mások nekik elő.

Kik szaggattak látványosan, színpadi produkciókkal felérve, köntöst akkoriban, és mutattak szikrázó, vagy könnyben úszó szemekkel, és vadul lengő szakállal, meg vádló ujjakkal a teljes magyar népességre, meg a "gárda szellemiségére" ha a nevezett FEGYVERTELEN alakulatot MÁR AKKOR, a cselekvések idején sem volt SEMMI, ami összefüggésbe hozhatta volna ezekkel? Kiknek a sajtója pörgött ezerrel ezen a témán?

És még egyszer: TE talán éppen most és itt nem húzol-e még csak véletlenül, egy szemernyi hasznot sem belőle ??? Már csak azzal is, hogy újra meg újra feldühítesz egy rakás ártatlan embert, akiknek semmi köze ahhoz, amivel a többi hasonló gondolkodású publicistával karöltve őket, meg az egész népüket vádolod.

Aztán.

Megint csak nem érted, és megint csak direkt. Mert láthatod, hogy a bőrszínről, mint indokról, és agresszív cselekedeteket kiváltó körülményről a szélballibber bagázson kívül a kutya se beszél. És én is azt mondom, hogy szarok a bőröd színére, ha egyébiránt jó és tisztességes, a legalapvetőbb civilizációs normákat betartó ember vagy, s ez még 5 méter távolságba érve tőlem is meglátszik rajtad, hát mit nem lehet ezen felfogni?

Csak egy ügyes szlogen ez a "bőrük volt a bűnük", gyanítom, hogy nem kevés lóvé ütötte a kitalálója markát, de azért nagyon nagy kár, hogy ezt nem a cca 550 éve kezdődött "európai" fekete rabszolgaság korában találták ki anno az emberetlenségek ellen fölesküdött fehér, keresztény abolicionisták az angliai és amerikai héber rabszolga-kereskedők, meg a szinténzenész rabszolgahajó-tulajdonosok ellen, hisz akkoriban milyen tuti jól hangzott volna, és még igaz is lett volna.

Nincs bőrszín, csak az ember van, röhej, hogy ezt pont annak magyarázom, aki állítólag ebben hisz. Az ember, a maga társadalmi-történelmi, családi és gazdasági hátterével, az otthonából hozott, és az övéitől örökölt kultúrájával, a belénevelt mentalitással, a nemzedékeken át továbbadott magatartási, a más emberekhez való hozzáállási mintákkal, és a hasonló láncolatokon át felépített moralitással és intelligenciával. A csoporttudattal, az eltanult életmóddal, a "törzsi" vagy "népi" hagyományaival, és mindezek széles kelléktárával.

Ezen tehát nem tudom, minek kell művelt, olvasott, világot is látott embereknek értetlenkedniük. Hiszen a cca 70 éve Európában táborokba deportált embereknek sem a bőrük volt a bűnük, hisz nem mindnek volt a bőre színe sötét. Valamint a világ mai második legszabadabb országának másodrendű lakói sem igazán a bőrűk színe miatt bűnhődnek, hisz az nem sokban tér el azok egy jórészének bőrszín-árnyalatától, akik őket etnikai alapon teszik tömegével hidegre.

2013.08.07. 12:19:36

ÉS MÉG VALAMI:

"Szita Bence eltűnését NEVELŐANYJA jelentette be 2012. október 29-én éjszaka. A bejelentés szerint október 29-én 19 óra környékén a kaposvári Tesco parkolójában levő játszótérről tűnt el Szita Bence. Szita Bence keresésére kutatócsoport alakult, átfésülték Felsőmocsolád és Kaposvár környékét, de mindhiába.[6][7][8]

November 3-án Toponár környékén megtalálták Szita Bence holttestét. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság november 3-án délután 2 órakor sajtótájékoztatón közölte, hogy a 11 éves Szita Bencével előre eltervelten, különös kegyetlenséggel végeztek.[9] A gyilkossággal kapcsolatban előzetes letartóztatásba került Szita Bence NEVELŐANYJA, a 47 éves P. Erika, illetve az 57 éves B. József és a 41 éves K. József, akik hajléktalanok.[10] P. Erikát felbujtással, a két hajléktalan férfit 14. életévét még be nem töltött személy elleni előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel előzetes letartóztatásba helyezték.[11]

(Szita Bence -gyilkosság - Wikipédia)

Szóval a legszabadabb libsiéknél valóban megeshet az, hogy egy nevelőanya is valódi anyának minősül, tekintve akár a homokosok örökbefogadásának kiharcolására indított zsigeri törekvéseiket is, de hogy a VÉR SZERINTI ÉDESANYÁT képtelenek megkülönböztetni egy közönséges GYERMEKFELÜGYELŐTŐL, egy kijelölt GONDOZÓTÓL, egy pesztrától avagy dajkától ... Hát mit szólna vajon ehhez, ha olvashatná a Mamáért élő és haló kamasz József Attila Öcsödről ???

2013.08.07. 12:44:46

@Fedor:

Móricz Zsigmond "Árvácskájáról" már nem is beszélve ...

Ejnye már, libbant bácsi, tényleg van amit már nem kéne. Mégis, addig lesznek mosdatva a valódi bűnözők, meg a még bűnösebb felbujtóik és uszítóik, az efféle blognyekergések közzétevői által, akik a felmentő hangnemmel szintén csak tovább bujtogatnak, és szítják azt a tüzet, amíg egyszer el nem törik az a bizonyos korsó.

Ha fájna, hogy magyarokat ölnek, akkor arról is írnál, nem kevésbé felpaprikázottan, és számonkérőleg. De ne is írj inkább. Csak az utolsó hétesi magyarról, az agyonvert 90+ éves néniről a netre kikerült fényképet nézd meg, és ne mást, MINDENFAJTA SZÖVEGKÖRNYEZET és hozzászólások nélkül. És akkor gondolkodj el egy kicsit azon, hogy miket mondunk itt neked.

Ajánlom mindehhez pluszban és slusszban a "Bánk bán" záró mondatát, melyeket Katona II. András király szájába adott. Zrínyi Miklósnak a magyarok bántásával kapcsolatos híres mondatával egyött ajánlom az összes Magyarországon élő, és ezen a nyelven kommunikáló szélballibber becses figyelmébe.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2013.08.07. 14:45:37

Igenis meg kell büntetni mindenkit aki bűnt követ el, sőt mindenkit az alapján amit és ahogyan elkövetett. Talán jogos az életfogyt, de akkor mindenkit aki ilyen kegyetlenül jár el, szintén így kell büntetni. A nyereségvágy minősített eset, járjon azért is legalább 15 év. Lassan komolyan azon gondolkodom, hogy inkább veszek pisztolyt, ha már ilyen megengedő az új BTK, és ha késsel megtámadnak azonnal lelövöm az illetőt.
Szeretném ha az élet ellenes bűncselekmények minden szinten helyükön lennének kezelve.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.08. 20:06:48

@ekszvájzed: "Miféle hasznot húzhatott ebből az általad említett két szerveződés?"

Mivel a közbiztonság romlása egyértelműen az ellenzéknek kedvez, és mi látványosabb példa erre, mint védtelen állampolgárok lelövöldözése? Talán 98-ban nem játszott bele a FIDESZ győzelmébe a robbantás-sorozat? Csak veled ellentétben én egyik oldalból se nézem ki, hogy gyilkosságokat rendeljen meg.

"Mert láthatod, hogy a bőrszínről, mint indokról, és agresszív cselekedeteket kiváltó körülményről a szélballibber bagázson kívül a kutya se beszél. "

Még az ítélet bírói indoklásában is benne van súlyosbító körülményként, annyira nem beszél erről senki.

"Hiszen a cca 70 éve Európában táborokba deportált embereknek sem a bőrük volt a bűnük, hisz nem mindnek volt a bőre színe sötét."

Ne játszd a hülyét. Ugyanúgy származási alapon vitték őket gázkamrába, mint ahogy most is származásuk miatt gyilkoltak meg embereket. Teljesen lényegtelen, hogy a cigányokon jobban látszik a bőrük miatt a származásuk.

"Szóval a legszabadabb libsiéknél valóban megeshet az, hogy egy nevelőanya is valódi anyának minősül"

Hatalmas nagy leleplezés: nem olvasom figyelmesen a bulvárt, és emiatt rosszul emlékeztem (amúgy a sajtó nagy része is anyjaként hivatkozott rá). De hogy ebből mit meg nem próbáltál kihozni... Nagyon elszántan futottál lyukra...

Elárulnád, hogy mit változtat a fentebbi levezetésemen az, hogy nem vér szerinti hanem nevelőanya a megrendelő?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.08. 20:07:26

@Tzimisce: Ezzel én teljesen egyetértek, ezt mondom folyamatosan én is...

2013.08.09. 21:38:13

@Fedor:

Azt változtatja, hogy magyargyilkos cigánybűnözés volt ez is, bár nem egy ötéves mokkával, hanem egy 13 éves nem-mokkával. Sokezredikként a sorban. S még egyszer kérdem: a cigánybűnözés miért a bőrszín szerves velejárója nálad? És még egyszer szintén: mit számít ma egy korrupt és elnyomó rendszerű ország bírójának szava egy abszolút igazságbajnoknak? Vagy bírója vagy pere válogatja? S vajon miért nem kéred számon a bőrszínt, mint súlyosbító körülményt a cigányok által meggyilkolt, vagy egyéb módon atrocitált AKÁRMILYEN személyek esetén? Pedig, mint már említettem, volt már olyan bíró is, aki meg ezt mondta ki.

Nem játszom a hülyét, arra hoztam fel ezt is, hogy a valóságban mindenki tojik a bőrszínre - a liberálisokat kivéve. Őket viszont nagyon is izgatja ez a kérdés, valamiért. Továbbá akkor a magyar miért nem utál és gyilkol(na, a kicsi szíve parancsára) mondjuk peruiakat, eszkimókat, vietnamiakat, perzsákat, és úgy általában minden sötétebb bőrűt, te igen világos? Tán a magyarok írott történelme 1200 éven át szerinted másról sem szólt ???

A fityesz győzelmébe megmondom én, mi játszott bele: a legdemokratább szabadsághős, a köztársaságért vérző szívű, ösztönös igazmondó és bandája, akiknek, és híveiknek áldásos munkássága miatt magam is kitértem addig volt szélballibsi hitvilágomból, és mit ne mondjak, annyira nem volt az már nekem nehéz, hogy a döntő pillanatát még észre se vettem. S mindezt úgy, hogy az ellenségét eközben sem szerettem meg.

Meglehetős tévedésben leledzel, és a történelem tanulságait messzemenően hanyagolva következtetsz arra, hogy baloldali kormányok regnálása idején több cigány (ill. egyéb, a jobboldal által nem különösebben kedvelt csoportba tartozó egyén) sorozatbani lelövése, egy igencsak kétes identitású és hátterű társaság által egyértelműen jobboldali(nak nevezett) pártok győzelmeihez szokott a világban vezetni. Talán inkább fordítva kellett volna mindennek történnie, és BAROMI kíváncsi lennnék, hogy ez esetben miket is mondanál.

2013.08.09. 21:53:12

@Fedor:

Egyébként a válaszadás megint csak szelektív egy kissé, de ezen nem is csodálkozom. Csak továbbra sem értem, hogy ha ennyire egyetértesz a méltó büntetéssel, miért nem hangoztatod ezt fajra-korra-nemre-pártállásra-vallásra való MINDENFÉLE tekintet nélkül, ahogy az egy igazi demokratához illik?

Miért van az, hogy hiába keresi az ember az indulatot, a fájdalmat, a vádakat ott, ahol NEM a liberálisok által állítólag kedvelteket ér bármi bántódás ebben az országban? Talán mert úgy érzed, hogy akkor le sem tehetnéd már a billentyűzetet, de még a monitort se látnád, mert annyira kellene sírni?

Folyamatosan mondod. Szinte zeng belé a net. Tehát egyetértesz akkor a fogat-fogért-tal, a halálért halállal, a kegyetlenségért kegyetlenséggel? NA NE MONDD. Bár ha valahol mégis így van, akkor tényleg ne fogd vissza magad, és intézkedj, hogy a bűnözés további hazai kezelése ebben a szellemben történjen.

Ha végre eljuttatod ezt az itteni ítélkezési gyakorlatot, meg jogszokást odáig, én - megígérem - tapsolni fogok neked. És akkor együtt számolgatjuk majd, hogy milyen arányban is oszlik majd el cigány és "nemcigány" között az egy beszólásért egy beszólás, egy pofonért egy pofon, az egy kifosztásért egy kifosztás, meg az egy agyonverésért egy agyonverés (- de mindazoknak kimérve ám, akik részt vettek benne.)

2013.08.10. 10:07:28

@Fedor:

Amúgy meg:

Milyen szépen is lenézed ilyenkor a hiperértelmiségi karosszékedből azt a csúnya-csúnya "bulvárt" ha vitapartneredet váltogatva kell a kuruc meg a bulvár fogyasztásával alázni. Vicc, hogy a csodálatos liberális sajtód egyébként a gyilkosságok és más súlyos cselekmények híranyagait a "bulvár" címszó alá süllyeszti be, ezzel pedig a valódi társadalmi, történeti és politikai jelentőségüket degradálja, a "bulvár" szónak a kicsit is értelmesebb emberek szemében kötődött negatív kulturális tartalom miatt.

Miközben persze a liberális újságírás egyik legfőbb eleme a bulvár, a senkit és semmit nem tisztelő paparazzóktól kezdve a celebhírek általuk is megvalósított minél gusztustalanabb és a privát szférába mászó tálalásán át az infantilisan röhögcsélve primitív poénkodásokat egymás között megállás nélkül pufogtató kereskedelmi rádiós műsorvezetőkig. Csak hogy dőljön az a rohadt pénz, csengjen a kassza, és gyűljék az a milliárd légy a tehénszarra.

hardenberg 2013.08.10. 12:38:23

@Fedor: meg a liberális anyád picsája.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.10. 13:31:57

@ekszvájzed: "S még egyszer kérdem: a cigánybűnözés miért a bőrszín szerves velejárója nálad?"

Miért, miről lehet megismerni a cigányokat?

"Nem játszom a hülyét, arra hoztam fel ezt is, hogy a valóságban mindenki tojik a bőrszínre - a liberálisokat kivéve."

Jaj de vicces vagy, ha a cigány az elkövető, akkor ti jöttök ezzel állandóan, bármi is az indítéka...

"Továbbá akkor a magyar miért nem utál és gyilkol(na, a kicsi szíve parancsára) mondjuk peruiakat, eszkimókat, vietnamiakat, perzsákat, és úgy általában minden sötétebb bőrűt, te igen világos?"

Ó, kérdezz meg nyugodtan pár itt tanuló néger diákot, milyen atrocitások érik őket rendszeresen...

Egyébként én soha nem mondtam, hogy "a" magyarokat az idegengyűlölők. A kollektív bűnösséget minden irányban károsnak tartom.

"Meglehetős tévedésben leledzel, és a történelem tanulságait messzemenően hanyagolva következtetsz arra, hogy baloldali kormányok regnálása idején több cigány (ill. egyéb, a jobboldal által nem különösebben kedvelt csoportba tartozó egyén) sorozatbani lelövése, egy igencsak kétes identitású és hátterű társaság által egyértelműen jobboldali(nak nevezett) pártok győzelmeihez szokott a világban vezetni."

A FIDESZ nem rasszista párt (legalább is a felszínen), így nyugodtan tudott profitálni a közbiztonság gyengüléséből. természetesen nem ez volt az egyetlen oka a győzelmének, de közrejátszott benne, a ballib oldalnak megy egyértelműen nem használt.

"Csak továbbra sem értem, hogy ha ennyire egyetértesz a méltó büntetéssel, miért nem hangoztatod ezt fajra-korra-nemre-pártállásra-vallásra való MINDENFÉLE tekintet nélkül, ahogy az egy igazi demokratához illik?"

Miből gondolod, hogy nem így van? Tudod hányszor leírtam már én ezt az évek során?

"Tehát egyetértesz akkor a fogat-fogért-tal, a halálért halállal, a kegyetlenségért kegyetlenséggel?"

Nem. Én azzal értek egyet, hogy minden bűnt meg torolni TÖRVÉNYES ESZKÖZÖKKEL. Most épp ez történik. Az önbíráskodást elítélem, bárki is teszi.

2013.08.10. 14:53:23

@Fedor:

"Miért, miről lehet megismerni a cigányokat?"

Talán inkább a viselkedésükről, a szavaikról, meg a cselekedeteikről. A hozott anyagból, amivel dolgoznak, és amiről már szóltam itt. Meg a hírekből pl. egészen jól megy ez, még a hipózatlan arcképek, és teljes nevek nélkül is. Én nem a bőrükről ismerem meg azokat, akik úgy tesznek, mint az ő többségük. Még a kanászt is a 'cifra járásáról' szoktam, a libsit meg arról, amit produkálsz. Még az arcodra sincs szükségem hozzá.

"Jaj de vicces vagy, ha a cigány az elkövető, akkor ti jöttök ezzel állandóan, bármi is az indítéka..."

Én jöttem ezzel ebben a büdös életben bárkinek is ??? Ne keverjél már össze néhány kiskorú szkinheddel a középkorból, oké? "Jöttök", jajjj ... Még e szent helyen se jött neked ezzel senki, észrevetted? És mi az a bármi, ami még szerinted indítéka lehet a csicska paraszt gázsó kirablásán-megerőszakolásán-megölésén kívül?

"Ó, kérdezz meg nyugodtan pár itt tanuló néger diákot, milyen atrocitások érik őket rendszeresen..."

Csak nem tesznek rájuk néhány vicces megjegyzést a fent említett középkori kopasz gyerekek néha a közértben? Vagy huhognak néhányat nekik egy lelátóról? Tudod: egy metróbani combonszúrásos eseten kívül, a 90-as évek legelejéről, meg a hónapokig a libsik által odahordott gyertyaerdőn kívül senki se látott olyat azóta. Egy amcsi repper panaszkodott nemrég a boltban látott Negro cukorka miatt, oszt' annyi ... :) És vajon hol laknak és élnek szegények? Csak nem a művelt kultúrnép humorizál velük az egyetemeken? Netán nem mernek végigmenni egy belvárosi utcán? S nem hiszem, hogy ha falura költöznének, a nép összetévesztené őket - VALAKIKKEL.

Ha meg az aktuálisan beáramló belső-afrikai "menekültekre" gondolsz, azok mindenek ám, csak nem diákok. Csak olyanok, akik otthon egymás pörkölt fejét eszik, dinsztelve. Még "cserediákok" :))) sem. Te kis interjúvolgatós ... A celebnek ideszalajtott, a nyílt színen a gatyájába szaró, s amúgy is bűn-ostoba "Fekete Pákót" meg inkább hagyjuk, valahogy az sem bír egy Kunta Kinte becsületével és emberi tartásával. De még réá se mondok semmi rosszat, mert minek.

"Egyébként én soha nem mondtam, hogy "a" magyarokat az idegengyűlölők. A kollektív bűnösséget minden irányban károsnak tartom. "

Nocsak. Erről tud pl. a szlovák kormány, Az USA SzenátUSA, az Európa Parlament, is, vagy a Holocaust múzeum is? Ephraim Zuroff is? A dánielpéter és összes nickje is? Meg a többi libsi blogger és hozzászóló is? :)

(A többit, amire felelek, töröltem, mert már sok volt a karakter, de érteni fogod.)

...

Nem használt volna? Ahogy a 23 év alatt megkoreografált egyetlen műnáci csapat és akció sem, a kopaszon vonulgatásoktól, a molotovozásoktól, a cigánygyilkos zsoldosokon át a temető- és szoborrongálásokig. Hát mitől őrültek meg akkor a jogvédők, meg a különböző vonulgatások részvevői mégis? Mitől sikerült cigányok ezreit rábírni arra a száraztésztán és babkonzerven kívül, hogy az "őrangyalaikra" szavazgassanak, és hogy kettős állampolgárok ezrei jöjjenek ide 4 évenkén voksolni? S miért olvasok én állandóan őrjöngve fasisztázókat minden blogon, és miért ekkora a fene nagy "demokratikus" meg "jogállami" antifa indulat, mikor valójában EGYETLEN más identitásút sem ér néhány "beszóláson" vagy "pofonon" kívül SEMMI ???

Aztán meg hogyan és főleg lenne a cigány orbán rasszista? S tenne-e egy rasszista a kisebbséggel és a többséggel szemben úgy, ahogy ő tesz? Mitől lennének rasszisták éppen ők, akik még elődeiken is bőven túltesznek a mindenféle erőszakos kisebbségnek való mindentmegengedésben ???

...

És vajon kimondtad-e a fentebb, a kommentelők által felsorolt bűnügyeknek akárcsak egyikében szereplő cigány (vagy más nemmagyar) elkövetőkre is már a tényleges, és szigorított, fellebbezhetetlen és megamnesztiázhatatlan életfogytiglan, azaz a maximum büntetés kiszabásának óhajtását?

...

Tehát ha a szemed láttára ontják ki a beleit, vagy verik szét a fejét bárki szerelmednek, rokonodnak, barátodnak, gyerekednek, te nemes haraggal a szívedben Batmant, Pókembert és Supermant is mind megszégyenítve értesíted a hatóságokat, majd békésen leülsz, és várod a rendőrt, meg a bírót. A rendőrt, aki csak akkor jön azonnal és intézkedik teljes jogkörében, s a BTK összes tételét maradéktalanul betartva, ha te "valaki" vagy, vagy a környék kiemelten fontos, vagy ha az ügy a rendőrséget közvetlenül érinti (ám c. esetekben még akkor se), meg a bírót, aki 3-5-10 sőt 20 éveket kotlik, a bíróságával együtt, akár még országos horderejű ügyeken is (pl. Aranykéz utca (röhögnöm kell) vagy olajmaffiák (ítélet, börtön azóta se, senkinek, semmi.)

Ezekre bízod tehát, hogy szívenszúrt élsportolók, élve megégetett kislányok, és agyonvert tanárok, dédmamák vagy iskolásfiúk brutális és egyértelműen szándékos gyilkosait a lehető legmélyebbre vágják? Mert én nem bíznám. A törvényes eszköz ugyanis a főbenjáró bűnért a főbenjáró büntetés lenne, ARÁNYOSAN. Előbbi hozzászóló épp hogy erre célzott.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.10. 15:34:01

@ekszvájzed: "Talán inkább a viselkedésükről, a szavaikról, meg a cselekedeteikről."

NEM. Pont erről pofázok egyfolytában, hogy ez nem igaz. Nem minden cigány viselkedik, beszél, cselekszik úgy, ahogy a sztereotípiáidban él. Aki tanultabb, műveltebb, tanultabb, kiszakadt abból a környezetből, az nem ilyen, mint ahogy a magyarok közül is sok az olyan azok közül, akik hasonló körülmények között élnek. Ez az előítéletesség, ami süt a szavaidból, ez vezet az olyan esetekhez, mint pl. a kiskunlacházai, ahol hónapokig cigányerősszakról beszélt mindenki, aztán kiderült, hogy nem is cigány volt a gyilkos.

"Még e szent helyen se jött neked ezzel senki, észrevetted?"

Olvasgass csak kommenteket Tallonótól meg másoktól. Meg fogsz lepődni.

"Tudod: egy metróbani combonszúrásos eseten kívül, a 90-as évek legelejéről, meg a hónapokig a libsik által odahordott gyertyaerdőn kívül senki se látott olyat azóta."

Ó, dehogynem. Volt itt pár verés is, csak épp nem volt több mínuszos hírnél.

" Erről tud pl. a szlovák kormány, Az USA SzenátUSA, az Európa Parlament, is, vagy a Holocaust múzeum is? Ephraim Zuroff is?"

Melyikük mondott olyat, hogy a magyarok mind idegengyűlölők? Olyat igen, hogy terjed az idegengyűlölet, ami tény. De tesznek különbséget, mint ahogy én is teszek tisztességes cigány és bűnöző cigány között.

"Aztán meg hogyan és főleg lenne a cigány orbán rasszista?"

1. Orbán nem cigány.
2. Egy szóval se állítottam, hogy rasszista. Azt igen, hogy a pártjában jelen van a rasszizmus, de azt is, hogy a hivatalos vonal nem az.

"Tehát ha a szemed láttára ontják ki a beleit, vagy verik szét a fejét bárki szerelmednek, rokonodnak, barátodnak, gyerekednek, te nemes haraggal a szívedben Batmant, Pókembert és Supermant is mind megszégyenítve értesíted a hatóságokat, majd békésen leülsz, és várod a rendőrt, meg a bírót."

Ha ott vagyok személyesen, akkor természetesen nem, de az hirtelen felindulás és önvédelem. Önbíráskodás az, ha hideg fejjel veszem magamhoz hatóságok jogait, de ez a középkor, ide nem kívánok visszakerülni. Ha a hatóság nem elég hatékony, akkor se az a megoldás, hogy kikerülöm őket, hanem az, hogy követelem a hatékonyság javítását.

"A törvényes eszköz ugyanis a főbenjáró bűnért a főbenjáró büntetés lenne, ARÁNYOSAN."

Elvi alapon ellenzem a halálbüntetést, de ez más téma, és már csak azért is lényegtelen, mert eltörülték. A lényeg azon van, hogy az ilyen esetekben a legszigorúbb büntetést kapják az elkövetők, bárki is az áldozat, de azt a büntetést jogállami eszközökkel, törvényes úton róják ki rájuk. Ha mondjuk feldühödött cigányok megtámadták volna a rendőröket, miközben azok a sorozatgyilkosokat szállítják valahova, és meglincselik a őket, azt pont ugyanígy elítélném. Jó ez így, hogy bíróság ítélte el őket, mint ahogy a Cozma gyilkosság és a Szögi Lajos ügy elkövetőit is elítélték, meg az összes többi gyilkost, akiket elkaptak.

Na jó, részemről a vitát lezárom, egy hét után már nagyon unom.

2013.08.10. 17:16:00

@Fedor:

Aki tanultabb, és műveltebb, az már SEMMILYEN közösséget nem vállal ezekkel a nyilvánosság előtt - csak ha pénzt is adnak neki érte. De akkor sem azon dolgozik, hogy az ő életpályáját ajánlgassa, főleg meg NYILVÁNOSAN ne nekik modellként, mert akik a pénzt adják, nagyon nem arra kérik. Ezért is van, hogy a cigány ifjúság köreiben valami EGÉSZEN MÁS modell terjed.

Kiskunlacháza. Fel se tűnt, neked, milyen szomorúan átlátszó dolog volt a szerencsétlen falubolondja bevarrása? Egy több héttel később megemlített VÖRÖS szőrszál alapján? S hogy milyen szánalmas volt még a "bizonyíték" előkerítéséről szóló videó is? Meg hogy már az első vizsgálat is több személy erőszakos behatolásáról szólt, majd pedig a röhögő és kárörvendő libbant kommentek, hogy az áldozat tehet az egészről?

Miután a nyilvánosság előtti vád elhangzott a helyi cigánybűnöző banda ellen, itt pont az volt a cél, hogy a libbantak akaratából azt derítsék ki: nem cigány(ok) a gyilkos(ok).

Ha ezen múlik, hát előbb beszéltek volna a jogvédőék a másik és későbbi ügyben a hülye, önfeladó és önbevádló péntek lászló fejével is. Aki szintén csak elvitt egy balhét, tehát lehet, hogy MÉGIS beszéltek vele. Az azt az ügyet elkövető másik bandával mély egyetértésben.

"Olvasgass csak kommenteket Tallonótól meg másoktól. Meg fogsz lepődni."

Hát, én ezeket nem így láttam, de hát az én agyam biztos nem erre lett kihegyezve.

"Ó, dehogynem. Volt itt pár verés is, csak épp nem volt több mínuszos hírnél."

"Mínuszos hír" hogy lehetett ez? A LIBERÁLIS sajtóban ??? Ne röhögtess már, hogy pont azok nem cikkeznének az EGÉSZ VILÁG arcába ilyesmikről, akik a fradista transzparenseken, vagy két cigány prostituált pofonvágásán, vagy egy nekikeseredett benzinkutas kiragasztott cetlijén is hónapokig sápítoznak?

"Melyikük mondott olyat, hogy a magyarok mind idegengyűlölők? Olyat igen, hogy terjed az idegengyűlölet, ami tény. De tesznek különbséget, mint ahogy én is teszek tisztességes cigány és bűnöző cigány között."

Márpedig az idegengyűlölet sokak szemében a "magyar mentalitás" szerves része. Lásd a "pirézekről" szóló kérdőív híres esetét is. S ez alig burkoltan megjelenik a propagandában és a balos közvéleményben is, amely a magyarsággal ez úton is kifejezi szakítását. Nézz körül, mondom, a többi blogon is.

És mégis melyik fajtából mennyit látsz? :)

"1. Orbán nem cigány. 2. Egy szóval se állítottam, hogy rasszista. Azt igen, hogy a pártjában jelen van a rasszizmus, de azt is, hogy a hivatalos vonal nem az."

Márpedig cigány, s ezt nem én mondtam, hanem az elleségei, két választási kampányban is. Sőt: gyermek- és ifjúkori, és családi fényképfelvételei is bőven bizonyítják ezt. És emlékszel még a "CIGÁNYHITLER"-re? :)))

A fityesz "rasszizmusa" pedig mely megnyilvánulásokból is következik? Netán elgázosítottak fázékonyságának gyors elmúlásával való publikus humorkodásban, vagy vendégben itt játszó arab futballisták nyíltszíni leterroristázásában?

VAGY esetleg százmilliókba is kerülő, cigány gyerekeket fegyveresen harcolni tanító ill. kiképző projektekben? Veszteségesen gazdálkodó cégek által lezárt áramforrások, gáz- és vízcsapok erőszakos megnyittatásában?

"követelem a hatékonyság javítását."

Követeljed. Ahogy mások is, magánszemélyekként, a törvények biztosította civil eszközök útján. És nézd is meg ennek eredményességét. Tudom, a lassú víz partot mos, meg lassan őrülnek Isten majmai is.

...

Örülj, hogy eltörölték, látom, hogy örül neki az az emberbaráti szíved, de nagyon, és etesd-itasd őket, meg tartsad jól, életük végéig, mint a több százat is, csak ne az ÉN pénzemből. És ellenezzed Amerikában, meg máshol is. Sőt, csapd le az abortálók kezét, akik azokat büntetik halállal, akik még jót se tehettek, nemhogy rosszat.

És mi van a jogvédők bűnözők melletti folyamatos fellépéseivel, vagy hogy pl. a Szögi-ügyben a cca. 40 körülálló bűnpártolót is el kellett volna valamire ítélni?

Kicsit megkésve dühöngenének már a halálbrigád ügyében az érintettek, nemde? S csak azt csodálom, még mindig, hogy a szokásos cigány fenyegetések (a nemhivatalos :) értesülések szerint, legalábbis) nem hangzanak el velük kapcsolatban, és sem őket, sem a kedves hozzátartozóikat sem kell igazán mitől félteni. Érdekes, nem? És a negyedik tag talán nem volt szívvel-lélekkel benne ugyanúgy ebben a buliban?

"Na jó, részemről a vitát lezárom, egy hét után már nagyon unom."

Hát akkor ezennel lezárom én is. Pedig most kezdtél csak értelmesebb lenni, na de mindegy. Unjad csak, lesz még hasonlóban részed, ha ezt az utat járod, ha nem tőlem, akkor mástól. Nyilván az aktuális orbánfikázás mindig izgisebb. Ott egyre több a partner, aki nem nézi, hogy azt mely oldal érdekében is teszed.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.11. 11:13:37

@ekszvájzed: "Pedig most kezdtél csak értelmesebb lenni"

Én az égvilágon semmit se változtam, ugyanezeket írtam régebben is, max. te nem olvastad :-)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0