Ingyenenergiával a rezsidémon ellen
2013. szeptember 30. írta: Fedor

Ingyenenergiával a rezsidémon ellen

tesla.jpgSzéles Gábor tavasz óta lebegtett világmegváltásáról eleinte folyamatosan érkeztek infók, de aztán már-már feledésbe merült. Most viszont úgy néz ki, hogy mégis lesz belőle valami hivatalos bejelentés, legalábbis az energiaoldal.hu cikke szerint: 

Hamarosan leleplezi Széles Gábor a korábban bejelentett és komoly sajtóvisszhangot kiváltó, Magyarország felívelését biztosító energiacelláját. 

Amint korábban már mi is hírt adtunk róla, Széles Gábor egy olyan különleges szerkezet gyártásának beindítását ígéri, amely miatt "Magyarország olyan növekedési pályára áll amin már vagy ötszáz éve nincs. Ha ez bejön akkor jövőre Orbán Viktor kétharmaddal fog megint nyerni". 

A rejtélyes találmányról később annyi derült ki, hogy (talán) egyfajta Tesla-tekercs, amelynek a tervezett hivatalos neve "energia cella". A készülék 150 kilogramm körüli, a levegőből csatolja ki az energiát és feltalálóinak akár Nobel-díjat is jelenthet, nyilatkozta Széles Gábor a Magyar Hírlapnak. A gyártás nemzetközi kooperációban fog megvalósulni, a székesfehérvári Videoton és Ikarus részvételével. 

Az már csak a hab a tortán, hogy a melléküzemág is olyasmin dolgozik, ami önmagában egy egész iparágat  kíván megváltoztatni: 

Emellett Széles Gábor egy olyan, szintén nem kis jelentőségű projektben is dolgozik, amely a dízelmotorok fogyasztását csökkenti körülbelül 20 százalékkal, környezetszennyezésüket pedig közel nullára, akár a használt motorok esetében is. Ezzel a benzinmotorok gyártása is értelmét veszítheti. 

Nem csak (Magyarországról amúgy elmenekülni kényszerülő) magyar Nobel díjasokkal, hanem meg nem értett magyar "feltalálókkal" is tele van a padlás (elég talán annyit mondanom, hogy Egely György), szóval a konkrétumok bejelentése előtt nehéz eldönteni, hogy a Széles projektje mögött álló személy (hisz abban biztosak lehetünk, hogy nem ő maga a feltaláló, ő csak a Pénz és az Arc - utóbbinak egyébként elég nagy) melyik csapatot fogja bővíteni, de nekem egyelőre mégis inkább Sólyom Airways feelingem van (nagyratörő légitársaságot ígértek, aztán egy kiló liszt lett belőle a teszkókatalógusban).

Én a magam részéről nyitott vagyok minden technikai újdonságra, így azt mondom rajta! Legyen igaz, hogy létezik ilyen energiaforrás! Túl sok olyan dolog van, amiről korábban azt állították, hogy lehetetlen, aztán mégis megvalósult. De az mindenestre szerintem nem véletlen, hogy az ehhez hasonló ingyen, vagy majdnem ingyen energia ötlete a konteósok között is nagy tiszteletben tartott (amúgy valóban jelentős tudós) Tesla óta folyamatosan felmerül, de valahogy sose sikerül megvalósítani. Az összeesküvés-elméletekben járatosak emögött a kőolaj-lobbi és/vagy egyéb háttérhatalmak ármánykodását sejtik, én viszont úgy gondolom, hogy a mai világban ilyesmit, ami nem csak hogy hasznos lenne, de hatalmas nagy üzlet is, nem lehetne titokban tartani - ha működne.

Hogy miképp fog hatni - már ha nem kamu - mindez a magyar politikára? A fenti cikk az energiaoldal.hu-n érdekes kérdésfelvetéssel zárul:

Vajon van összefüggés az elmúlt napokban nyilvánosságra került, a tőzsdei részvényeket is megmozgató közmű-visszavásárlási terveknek azzal a korábbi kijelentéssel, miszerint még meg kell oldani "hogy a hagyományos energia szolgáltatók ne szembe jöjjenek, hanem együtt "meneteljünk"."

Tényleg van Széles fantaszta megnyilvánulásainak kormányzati háttere, vagy csak újfent törleszkedni próbál "Kossuth reinkarnációjához"? Lehetséges lenne, hogy Orbánék azért mernek ennyire populista módon szembemenni a gazdasági racionalitásokkal, mert komolyan úgy gondolják, hogy Szélesnek hála úgy fogják kivonni az ingyenenergiát a levegőből, mint Szalacsi a vízből a zogixént, és ennek köszönhetően lábunk előtt fog heverni a világ? Komolyan úgy gondolják, hogy ez fogja nekik jövőre bebiztosítani újra kétharmadot? Vagy nincs egyáltalán összefüggés, ez az egész Széles magánakciója, és egyszerűen csak Orbánék ennyire populisták, mert úgy gondolják (sajnos nem alaptalanul), hogy Kádár országa erre vevő, és nem érdeklik őket a hosszabb távú gazdasági következmények, csak a rövid távon elérhető politikai nyereség?

Ha minden igaz, napokon belül kiderül.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr775540706

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egely György kókler, elmész te a búsba! 2013.10.04. 08:35:19

Videó felvételeken hőzöngöl Jakab Istvánnal együtt, hogy te aztán leülsz bárkivel szakmai vitára csak hát nincs senki sem, aki erre vállalkozna. Vállalkoztam. Erre meg próbafelvétel és a Keshe témáról vitázzuk együtt trükkökkel jöttetek elő. Pedig én a...

Trackback: Mikro népi vaskohók országa leszünk 2013.10.04. 08:13:12

Nano Porfúziós Reaktor világsiker, világszám. " Itt egy újabb ÖTLET a magyar gazdaság helyrehozására! " - Azaz Egely György megint kábít és átver. Ne dőljetek be neki! első verzió, ahol még nincs álcázva a népi mikro kohó .. amely számos díjat ...

Trackback: Széles Gábor elkapta az egelygyörgy agyvírust 2013.10.03. 19:18:02

Széles Gábor nemsokára bemutatja állítólag azt az energiacella nevű és szerű találmányt, ami szerinte nemcsak a F.MPSZ (becézve gyerekkori nevén Fidesz) jövőbeli választási sikereit garantálhatja, hanem egyben Magyarországot is kihúzza majd a gazdasági...

Trackback: Gróf Spanyol Zoltán vízautója 2013.09.30. 18:42:47

Csurka Istvánnak régebben nem kellett a vízautó és most Orbán Viktornak a facebook oldalán ajánlgatják a hívei a szerintük szenzációs találmányt. Szinte már mániákus és ámokfutó gerilla marketinggel napokon keresztül számtalanszor feltéve, megismételve...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2013.10.08. 17:53:22

@Fedor: "Nagy tévedés. Sokkal nagyobb a pártot nem választók aránya, mint korábban."

Ezt mondtam én is. Pártot nem választók!! Benneteket sem fognak ők választani, mert még vállalhatatlanabbak vagytok, mint a fidesz. Ezért hülyeség a nemválasztókat beleszámolni bármelyik oldalhoz. Nem véletlenül a biztos pártválasztókkal operálnak, mert ők fognak dönteni zömében. Ugyan lehet, hogy valakik meggondolják magukat, de épp akkora az esélye annak, hogy jobbfelé szavaznak, mint balra. Sok ismerősöm nem ment szavazni a múltkor, mert túl egyértelmű volt szerintük, de ha elmentek volna, akkor ők is jobbra szavaztak volna.

Milyen érdekes, hogy te beszélsz reménységről, miközben igazából te reménykedsz, vmi csodában. Valójában a saját reménykedésedet igyekszel rám vetíteni, kevés sikerrel.
Én kényelmes, magabiztosságból írok, csöppnyi kétely nélkül, biztos vagyok benne, hogy elég szavazat lesz a fidesz maradása mellett és bőven lesz elég ember ebben az országban, aki nem kívánja vissza a baloldalt kormányra. És még több, aki a programjukat nem kívánja majd.

Lám-lám a csillagokat is le lehet hazudni az égről, de a végén mindig összenő ami összetartozik. A teljes katyvasz együtt megy bulizni, hogy legalább egy tisztességes vágókép összejöjjön majd októberben. Milyen szépen fognak mutatni egymás mellett... Akinek esetleg volt is kételye, majd most végleg el fog oszlani. Együtt a nagy csapat... :DDDD
Szerencsére még együtt is igen kevesek lesznek.

A pofára esésről meg annyit, hogy akinek van kedve visszaolvasgatni négy évre visszamenőleg, az tegye meg és röhögjön jókat Fedor "jóslásain" és "reményein", majd vesse össze az én "jóslataimmal és kívánságlistámmal"...

DeMarco 2013.10.08. 17:59:08

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Ne is a két szép szememért fejlesszen, hisz Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen."

Oké, ne legyen ingyenes. De ne is kerüljön tízszer annyiba, mint amennyit ér.

"- Milyen is a jogbiztonság mostanában??? (Visszamenőleges törvénykezés? Hm..)"

Nem támogatom az olyan jogbiztonságot, ahol csak a szolgáltatónak van joga, a fogyasztónak meg semmi. És nem hiszek a szabad versenyben sem, mert szinte mindenhol, ahol több szereplő lett, nem lettek olcsóbbak a termékek, szépen felosztották a területeket (az energetikában is többek között) és lekartellezték az árakat.

Elég csak a mai index címlapra nézni, h mi folyik és ez csak a jéghegy csúcsa, a homáron számtalan cikket találsz ebben a témában.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.09. 10:26:06

@DeMarco: "Benneteket sem fognak ők választani, mert még vállalhatatlanabbak vagytok, mint a fidesz."

Lehet. De az ellenkezője is, és erre egyre nagyobb az esély.

"A pofára esésről meg annyit, hogy akinek van kedve visszaolvasgatni négy évre visszamenőleg, az tegye meg és röhögjön jókat Fedor "jóslásain" és "reményein", majd vesse össze az én "jóslataimmal és kívánságlistámmal"..."

Oké, mesélj, mi az, ami annnyira nem jött be azok közül, amiket írtam? És mi az, ami annyira bejött, amit te írtál? Mondjuk az, hogy erős lesz a forint? Vagy hogy nyilvánosak lesznek az ügynöklisták? És ez csak három dolog, ami ígí hirtelen az eszembe jutott...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.09. 10:30:23

@DeMarco: "És nem hiszek a szabad versenyben sem"

Legalább nem lógsz ki a FIDESZ-ből :-)

"szinte mindenhol, ahol több szereplő lett, nem lettek olcsóbbak a termékek, szépen felosztották a területeket"

Szokás szerint hülyeséget beszélsz, igenis sok minden olcsóbb lett a versenytől. Másrészt meg amiről te beszélsz, az a kartell, de annak a megoldása nem az, hogy a kartellt állami monopólium váltja fel, hanem pont a szabad verseny...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.09. 19:06:36

@DeMarco:

"Oké, ne legyen ingyenes. De ne is kerüljön tízszer annyiba, mint amennyit ér."

- Mi mennyit ér?

Mennyibe kerül egy doboz Aszpirin? Pár száz Forintba.
De mennyibe kerülnek a kísérletek, engedélyek, szabadalmi oltalmak?

Mennyibe kerül egy kilowatt áram? Nincs 50 Ft sem.
De milyen engedélyek kellenek egy oszlop állításához, milyen költségei vannak egy új távszállító vezeték kiépítésének? Mibe kerül egy erőmű megépítése?
/Történetesen ismertem egy embert, aki távvezetékek tervezésében volt illetékes. Elbeszélései alapján azon is csodálkozom, hogy meg tudjuk venni az áramot.

Pl egy erdőn keresztül menő vezeték esetén nem volt mindegy, hány db fát vágtak ki. Ugyanakkor egy több száz kV-os vezeték mellett a meglevő védőtávolságoknak meg kell lenniük. (Érdekes, hogy ugyanakkor, ha már folyik az áram, a szolgáltató szinte a fél kertemet kiirthatja, míg a vezeték megépítésénél kvázi leszámolják a cserjéket is.)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.09. 19:12:16

@DeMarco:

"nem lettek olcsóbbak a termékek, szépen felosztották a területeket (az energetikában is többek között) és lekartellezték az árakat. "

- Ne legyél demagóg! Az árakat a kormány állapítja meg, akárcsak a területi felosztást.
www.verivox.de
Na ez az igazi verseny. Írj be egy irányítószámot (Sajna csak némettel megy), és köpi a legolcsóbb áramárat (gáz, víz, stb) ami ott elérhető. Tudod, mint a Netrisk és a Biztosítás.hu, ahol a köteleződet számolod Mikulás előtt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.09. 19:41:50

@Fedor:

Az elmúlt egy-két héten kicsit behatóbban foglalkozom a Jobbikkal. Érdekes dolgokat vettem észre náluk, pár dolgot majd kiposztolok.

Két dolog már most tény:
- Vannak ott is józanabb hangok, akiknek csípi a szemét a nyilaskereszt.
- Vannak ott is olyan emberek, akik őszintén hisznek benne, hogy amit csinálnak, az jó. És itt most nem a zsidózásra-cigányozásra gondolok, hanem teljesen köznapi és jelentéktelen dolgokra, pl a föld eladás tilalma, vagy az ÁFA eltörlése.

Egy harmadik dolog: Ott ahol működik, ott nagyon jól működik a jobbik gépezete.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.10. 09:43:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"- Vannak ott is józanabb hangok, akiknek csípi a szemét a nyilaskereszt.
- Vannak ott is olyan emberek, akik őszintén hisznek benne, hogy amit csinálnak, az jó. És itt most nem a zsidózásra-cigányozásra gondolok, hanem teljesen köznapi és jelentéktelen dolgokra, pl a föld eladás tilalma, vagy az ÁFA eltörlése."

De akkor mit keresnek ott? Azt a pártot annyira meghatározza a szélsőséges hangnem, hogy az mindenre rányomja a bélyegét. Ami a Jobbik programjában elfogadható, az megtalálható másnál is, minusz uszítás.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.10. 17:38:41

@Fedor:

"De akkor mit keresnek ott?"

- Közösséget. Vidéken sok helyen a Jobbikon kívül senki nem szervez programokat. - Még dolgozom rajta, de egyre inkább ez a meglátásom.

DeMarco 2013.10.12. 07:43:05

@Fedor: "Lehet. De az ellenkezője is, és erre egyre nagyobb az esély."

Szerintem meg nem így van. Nemhogy nem emelkedik az ellenzék támogatottsága, de egyenesen csökken. Semmi nem mutat arra, hogy a soha nem szavazó réteg, majd épp most fog és pláne az ellenzékre...

"Oké, mesélj, mi az, ami annnyira nem jött be azok közül, amiket írtam?"

Anno az olajfában reménykedtél, meg jó libsi szereplésről vízionáltál, de végül semmi nem jött be abból amit szerettél volna. Legfeljebb a rémálmaid, ami nekünk csak jó.

Nekem viszont minden előzetesen remélt, várt jóslatom bejött, sőt olyan gyorsan elérték, hogy már régen csak a bónuszok jönnek...

És igen, van amit megcsináltak, de nem működött megfelelően, de ettől még nem gondolom, h az rossz, sőt. Továbbra is úgy gondolom, hogy az adócsökkentés és a szuperbrutto hülyeségek eltörlése szükséges és jó dolog volt, még ha a devizahitelek miatt nem is pörgette fel a várt belső fogyasztást a megfelelő szintre. Továbbra is úgy gondolom, h a nagy központi adók beszedése helyett célszerűbb a fogyasztási adók felé elmozdulni. Továbbra is úgy gondolom, h helyes a gazdasági szereplők között felosztani a terheket és ökörnek tartom azokat, akik nem látják át, h egy esetleges ballib kormány nem fogja azonnal mentesíteni a bankokat és vállalatokat az emberek terhére.
A kettős állampolgárság nem is kérdéses, sosem volt az felénk. Remélem azóta is szégyenled az ellen kampányaidat és a beszopott ballib propagandának való vakhitedet.
Az új alkotmányt, btk-t, ptk-t évek óta vártuk, h megcsinálja a fidesz.
Ahogy a devizahitelek nyomora helyett is (már aki volt olyan hülye, h ilyet vett fel, alap, h ballib kormány alatt nem veszünk fel hitelt...), újra a forintalapú támogatott hiteleket vártam, a visszahozott szocpolt, kisebb parlamentet és még száz másik dolgot, amik megvalósultak.

"Szokás szerint hülyeséget beszélsz, igenis sok minden olcsóbb lett a versenytől."

Igen? Mondj egyet...

"Másrészt meg amiről te beszélsz, az a kartell, de annak a megoldása nem az, hogy a kartellt állami monopólium váltja fel, hanem pont a szabad verseny..."

Az állami monopólium megakadályozza a kartellt, mert nem tud kialakulni. Lassan hetente vannak hírek a világból arról, hogy éppen hol buktak meg a kartellek. A legnagyobb európai bankok hamisították a libor adatokat, csak azért mentették meg a görögöket, h az amerikai és európai bankok ki tudják menteni a pénzüket és a terheket át tudják tenni az adófizetők vállára.

Próbálj meg vidéken bármilyen területen másik szolgáltatóra váltani. Nem fog menni.

DeMarco 2013.10.12. 07:53:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Mennyibe kerül egy doboz Aszpirin? Pár száz Forintba.
De mennyibe kerülnek a kísérletek, engedélyek, szabadalmi oltalmak?"

Igen ám, csakhogy amiket te leírsz, azok egyszeri költségek, nem folyamatosak. Az ideérkező energetikai cégek nem nulláról építkeztek, komplett hálózatot vettek át, azokat a komplett hálózatokat, amiket valamikor korábban mi fizettünk ki, a mi adónkból építettek, a mi igényeinknek megfelelően. Oké, az évek során elavultak lettek, kell bizonyos folyamatos karbantartás és felújítás, meg néhány új szakasz kiépítése, de ezek mind-mind egyszeri költségek, amit ráadásul nem a fejlesztő előlegez meg, hanem előre beszedik a fejlesztés költségeit a felhasználóktól.

"Ne legyél demagóg! Az árakat a kormány állapítja meg, akárcsak a területi felosztást."

Nem vagyok demagóg. Alig egy hete mondott le egy államtitkár azzal az indokkal, hogy nem tehette azt amit kellett volna, mert csak úgy hozhatott rendeleteket, hogy mindig, kötelezően figyelembe kellett vennie bizonyos cégek utasításait, "kéréseit", érdekeit. És ez nem az első eset, korábban a fidesz legtehetségesebb szakembere, (akitől én a legtöbbet vártam egyébként), rögtön az elején lemondott ugyanezek okok miatt. Ángyánt pedig mindenki ismeri már. Én pont annyira vagyok demagóg, mint amennyire te vagy álszent.

DeMarco 2013.10.12. 08:05:52

@Fedor: "De akkor mit keresnek ott? Azt a pártot annyira meghatározza a szélsőséges hangnem, hogy az mindenre rányomja a bélyegét. Ami a Jobbik programjában elfogadható, az megtalálható másnál is, minusz uszítás."

Mióta szélsőséges igazat mondani? Régen elbuktátok a pc-t, nem tűnt fel?

Az megvan, hogy a franciák mit csináltak lillenél? Az is megvan, hogy a franciáknál átvette a vezetést a szélsőjobb Marie le pen vezetésével? És pont a jobbikos témákat nyomják ott is? Cigánykérdés rulez...
Mégsem rinyálnak a franciák és fél európa, mégsem visitoznak, h rendőrök verik szét a telepeket és toloncolják tömegével haza őket...

Te sosem beszélsz emberekkel. Tudod mennyire népszerű a közmunkaprogram? Na, nem azok között, akik támasztják a seprűt, hanem azok között, akik segély helyett végre látnak vmi munkát cserébe.

Becsukhatod a szemed kispajtás, de eddig mire mentél a struccpolitikával?

Közösségen kívül sztem megnyilvánulási lehetőséget keresnek. A nagy pártoknak nagy a holdudvara, ott nehéz előre kerülni, a kisebb pártokban viszont könnyen ott lehet ülni a parlamentben, jó fizetésért, nyugis helyen négy évig. És könnyebb odakerülni akkor is, ha tényleg elhivatottságod is van, vagy mondanivalód.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.14. 12:07:53

@DeMarco: "Semmi nem mutat arra, hogy a soha nem szavazó réteg, majd épp most fog és pláne az ellenzékre..."

Akkor mégegyszer: Nem a soha nem szavazókról beszélek, a pártot nem választók rétege ennél most jóval nagyobb. Tény, hogy a kormánnyal elégedetlenek vannak többségben minden mérés szerint. Az is tény, hogy az ellenzék ezeket egyelőre ne tudta rendesen megszólítani. De az is tény, hogy ez még változhat. Nem biztos, hogy fog, ha továbbra is ennyit bénáznak, de változhat.

"Anno az olajfában reménykedtél, meg jó libsi szereplésről vízionáltál, de végül semmi nem jött be abból amit szerettél volna."

Nem vizionáltam, az MDF-SZDSZ szövetséget hívtam így, ami létezett. Nem jutott be az országgyűlésbe, valóban, de ez 1-2%-on múlott, mivel a határon billegtek, de ha bejutottak volna is, sokat nem változtatott volna a helyzeten, ugyanígy kétharmad lett volna, és ezzel akkor is tisztában voltam, szóval nem tudom mire vagy olyan nagyra.

"Nekem viszont minden előzetesen remélt, várt jóslatom bejött"

Már soroltam példékat az ellenkezőjére, meg tudnék még keresni, ha volna időm. Arról meg nem is beszélve, utólag kinevele dolgokat korábbi kívánalomnak, hogy más t ne mondjak, alkotmányozásról a választások előtt egy szó se esett...

"Továbbra is úgy gondolom, hogy az adócsökkentés és a szuperbrutto hülyeségek eltörlése szükséges és jó dolog volt"

Végül is csak annak az adócsökkentést szívjuk a mai napig, ezért van szükség naponta újabb adók bevezetésére kompenzálásul, és ezét fagyott be a gazdaság. Büszke lehetsz rá.

"Az állami monopólium megakadályozza a kartellt, mert nem tud kialakulni. "

Az állami monopólium MAGA az egyszemélyes kartell.

"Mióta szélsőséges igazat mondani?"

Ezerszer megmondtam, a Jobbiknál nem a kérdésfeltevésekkel van gond, hanem azok stílusával és a megoldási javaslataikkal. És teljesen felesleges a francia példával jönni, azért, mert ott is gonodk vannak, nem lesz egy perre is elfogadottabb az, amit Jobbik csinál (amúgy meg az unió igenis szóvá teszi azt, ami ott történik).

"Tudod mennyire népszerű a közmunkaprogram? Na, nem azok között, akik támasztják a seprűt, hanem azok között, akik segély helyett végre látnak vmi munkát cserébe."

És mi köze ennek a Jobbikhoz? Ezt először a Bajnaiék vezették be, majd a FIDESZ terjesztette ki.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.14. 19:02:28

@DeMarco: Ha nem akarod, nem is értheted.

NINCSEN valódi verseny, nem a szolgáltatók osztották fel a területeket egymás között, hanem elő van írva számukra (rendeletekkel és törvényekkel), hol szolgáltathatnak.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.10.14. 23:46:09

@DeMarco: Az ideérkező közszolgáltató cégek lerohadt, évtizedek óta nem fejlesztett hálózatokat vettek át.
Minden évben kétszer-háromszor szétpukkant egy-egy pesti főnyomócső. a gázhálózat is teljesen elavult volt, telefonra éveket kellett várni még 1994-ben is, amíg állami volt a MATÁV. Ugyanez a villamoshálózattal, trafókkal, erőművekkel.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.10.14. 23:56:29

@DeMarco: Hol vezet az FN Franciaországban? El vagy te tévedve. Csak egy felmérésben, ott is csak 24-25%-kal. Egy másikban 18%-kal másodikak. www.lejdd.fr/Politique/Actualite/Sondage-Le-FN-en-deuxieme-position-aux-europeennes-613265
És ez az EP választásokra előrejelzés, nem a parlamentiekre (az még odébb van, és a szélsőségesek kampányon kívül mindig jobban állnak). A többi irányzat több pártból áll, vezető erő sohasem lesz belőlük Franciaországban.
A helyi választásokra az előrejelzés: blogs.mediapart.fr/blog/marie-anne-kraft/230913/la-montee-du-front-national-bouleverse-les-enjeux-electoraux ugyancsak 16%-ot ad nekik a balközép 35 és a jobbközép (ott ilyen is van) 40 /-ával szemben.

DeMarco 2013.10.15. 15:07:57

@Fedor: "Nem biztos, hogy fog, ha továbbra is ennyit bénáznak, de változhat."

Szépen levezetted, kivéve, h fel sem merül benned az, hogy
1. Nem fog változni.
2. Elmennek és leszavaznak a jobbikra, mert maradnak a jobboldalon.
3. Az esetleges csalódásuk ellenére továbbra is a fideszre fognak szavazni, mert minden más sokkal-sokkal rémisztőbb alternatíva.
4. A fidesz újra meg fogja tudni szólítani őket.

Baja szépen bebizonyította, h a teljes katyvasz együtt, minden machinációval, sajtó, bíróság, nagyágyúk bevetése után is csak szép buktát kapott és kitartottak a fidesz mellett.

"szóval nem tudom mire vagy olyan nagyra"

Ó, dehogynem! :) Legfeljebb igyekszel elfelejteni. Nem ismétlem magam, aki kíváncsi visszaolvas. Jó szórakozást nekik...

"hogy mást ne mondjak, alkotmányozásról a választások előtt egy szó se esett..."

Ha-ha-ha... Ha egy pillanatra kihúztad volna a fejedet a buborékból és a rózsaszín felhők helyett a valóságot láttad volna, akkor nem írnál ilyen hülyeségeket. Több kormány tervezte, h lecseréli a sztálini alkotmányt, de a fidesz konkrétan készült rá, sokkal korábban és a kétharmaddal megnyílt az út a nemtelen kompromisszumok nélküli alkotmányozás felé.

"Büszke lehetsz rá."

Nem büszkeséget érzek. Elégedettséget inkább. És jól szórakozom, h a ballib vissza akarja csinálni. Ezzel (is) biztosítják nekünk a meggyőző többséget.

"És teljesen felesleges a francia példával jönni"

Akkor melyikkel jöjjünk helyette? Az olasszal? Az angollal? Az amerikaival? A kanadaival? Válogathatsz szabadon...

"(amúgy meg az unió igenis szóvá teszi azt, ami ott történik)."

Én még nem olvastam olyat, h az unió rápörgött volna akárhol a témára, legfeljebb összevonta a szemöldökét egy pillanatra, oszt' annyi.

DeMarco 2013.10.15. 15:23:41

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "NINCSEN valódi verseny, nem a szolgáltatók osztották fel a területeket egymás között, hanem elő van írva számukra (rendeletekkel és törvényekkel), hol szolgáltathatnak."

És persze higgyük el, h semmilyen beleszólása nem volt a cégeknek a rendeletek és törvények rájuk szabott szövegéhez... illetve, hogy nem beszélték meg előre, h ki melyik területet akarja és fog visszalépni a másik javára...

Ráadásul az energetika csak egy terület a sok közül. Ahol több szolgáltató van jelen, ott is csupán annyi történt, h választhatsz a drága és a még drágább szolgáltatás között. Csökkenést én nem tapasztaltam sehol sem.

De ha ti tapasztaltatok ilyet, ne fogjátok vissza magatokat, írjátok le bátran, hogy hol csökkentek az árak a "verseny" hatására...

DeMarco 2013.10.15. 15:32:17

@Kuviklacz: "Az ideérkező közszolgáltató cégek lerohadt, évtizedek óta nem fejlesztett hálózatokat vettek át."

Amiket azóta is üzemeltetnek a legnagyobb boldogsággal. Legfeljebb ott javítanak, ahol keksz van. Vagy ahol ezt kifizeti előre az önkormi és a felhasználó.
Bármelyik régi szoci energetikai gyár mellett megyek el, még mindig ugyanazokat a 40-50-60 éves szerelvényeket látom beépítve zömében. Javítás, fejlesztés csak ott van, ahol vmi elromlik, vagy újabb technológiára van szükség a versenyképesség megőrzése miatt.

Az indexen pár napja volt fent a parlament föld alatti részéről egy miniriport és pár kép. Basszus, nézzétek meg a műhelyről készült képet...és ez a parlament...

Biztosan van ahol fejlesztenek is közben, de én akárhová nézek csak szétrohadófélben lévő egykori gyárüzemeket látok.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.15. 18:05:35

@DeMarco: "Baja szépen bebizonyította, h a teljes katyvasz együtt, minden machinációval, sajtó, bíróság, nagyágyúk bevetése után is csak szép buktát kapott és kitartottak a fidesz mellett."

Baja szépen bebizonyította, hogy még egy hagyományosan jobboldali választókerületben is, anélkül a körzet nélkül, ahol megismételték a választást, az ellenzék győzött volna, szóval én nem mondanám, hogy nincs kormányváltó hangulat. Az egész itt azon az egy körzeten bukott, ahol a nincselenek és az elesettek élnek, és ahol ijesztgetéssel, tűzifa-osztással és Fásy Ádámmal bármit el lehet érni.

"a fidesz konkrétan készült rá"

Akkor azt nagyon jól titkolátk, mert egy szót se szóltak róla, de ezt a vitát már ezerszer lefolytattuk.

mizrolist 2013.10.15. 20:11:18

@DeMarco: a szokásos példámmal jövök: anyám pék (apám is az volt, de felakasztotta magát fél éve). Neki és a hozzá hasonlóknak köszönheted, hogy van a boltban kenyér, zsemle, kakaós csiga. Nettó 60k-t keres, és ez nem lett több az szja-csökkentéssel sem, viszont kevesebb igen.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.10.15. 20:53:47

@DeMarco: Szóval most is durrannak el főnyomócsövek a Körúton, most is kicsi a gáznyomás, most is évekig kell várni a telefonra. Csak a FIDESZ!

DeMarco 2013.10.16. 10:08:34

@Fedor: Felőlem azt látsz bele, amit akarsz, csak majd aztán nehogy ezt is letagadd másfél év elmúltával...

DeMarco 2013.10.16. 10:14:07

@mizrolist: Ismerem a példádat. Bár elég szélsőséges. Épp ma jelent meg egy számolás, hogy évente közel 500 milliárdot hagytak az embereknél az adócsökkentéssel. Persze fogyasztási adóként áttételesen visszagyűjtötték a zömét.

DeMarco 2013.10.16. 10:14:54

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Fikázni én is tudok. Cáfolj meg, írj példát.

DeMarco 2013.10.16. 10:19:50

@Kuviklacz: "Szóval most is durrannak el főnyomócsövek a Körúton, most is kicsi a gáznyomás, most is évekig kell várni a telefonra. Csak a FIDESZ!"

Nem kell demagógnak lenned. Naná, hogy durrannak el főnyomócsövek, nálunk tavaly háromszor is elszállt az egyik.
A gáz minőségét pedig évek óta vitatják, számtalan fórumot találsz erről a neten, de magad is megtapasztalhatod, ha régi típusú tűzhelyed van és főzni akarsz rajta valamit.
A telefonról meg annyit, hogy régen sem kellett éveket várni rá, csak a lúzereknek... :) Akkor is pont úgy működött, mint most...
De menj be bármelyik telefonos szolgáltatóhoz és kérjél tőlük netet, de ne a vicces csomagjaikat, hanem ejtsd ki a szádon, hogy "korlátlan". Nagyon meg fogsz lepődni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.16. 15:06:51

@DeMarco: 1. Mit tagadtam én le? Miről delirálsz már megint?

2. Mit látok bele? Én csak soroltam a tényeket. Vagy szerinted nem volt tűzifa-osztás?

"- Kire szavazott?
- Fideszre.
- Fát ígértek? Megkapta?
- Meg.
- Mennyit kapott?
- Hát kaptam 10 mázsát. Még fogok kapni."

youtu.be/SC45Vje25vo?t=1m27s

mizrolist 2013.10.16. 15:11:10

@DeMarco: az az 500 milliárd gyakorlatilag azoknál landolt, akiknek nem volt rá szüksége, mint pl. a parlamenti képviselők. Ha alaposan végigelemzed az szja-változásokat az összes olyan, hogy Orbán személyesen jól járt vele... ami szerintem eléggé szánalmas.
Akiknek tényleg szüksége lett volna ebben a válságban némi segítségre (a dolgozók azon 60-70%-a, aki maximum nettó 100k-t keres havonta), azok sajnos lófaszt kaptak, nem érdemi segítséget.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.16. 15:39:09

@DeMarco: "A telefonról meg annyit, hogy régen sem kellett éveket várni rá, csak a lúzereknek... :) Akkor is pont úgy működött, mint most..."

Na elmész te a francba, ne hazudjál már. Ha nektek nem kellett éveket várni a telefonra a rendszerváltás előtt, akkor nagyon jól feküdhetett a családod pártvonalon...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.16. 20:38:56

@DeMarco:

Nem fikázlak. Egyszerűen nem fogod fel amit mondunk, vagy - ami rosszabb! - nem akarod felfogni.

Mellesleg: Leírtam, hogy a hazai környezetben nincsen valós verseny. Főleg, mivel mind az áram, mind a gáz ára hatósági ár.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.16. 20:43:41

@DeMarco:

"A telefonról meg annyit, hogy régen sem kellett éveket várni rá, csak a lúzereknek... :) Akkor is pont úgy működött, mint most..."

- A.... .....ja működött ugyanúgy!

MATÁVnál dolgoztam.

"De menj be bármelyik telefonos szolgáltatóhoz és kérjél tőlük netet, de ne a vicces csomagjaikat, hanem ejtsd ki a szádon, hogy "korlátlan". Nagyon meg fogsz lepődni..."
- Cipőt a cipőboltból, netet a netszolgáltatótól.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.16. 20:46:14

@Fedor:

Cinege Lajos (egykori hadügyminiszter) is éveket várt telefonra.

DeMarco 2013.10.17. 10:03:38

@Fedor: 1. Minden hülyeséget, amit összehordtál a választások előtt. Majd most is lefogod utána.

2. Minden párt karácsonyozik választásokkor. Hol a kisebbségeknek, hol a nyugdíjasoknak osztogatnak bon-bonokat. Mert azokat lehet ilyenekkel megvezetni. Meg se próbáld tagadni, h ti nem, csak a fidesz, mert ezerszer buktak már le ezer helyen.

Bírom amikor nagy szemekkel csodálkozol rá olyan dolgokra, amik mindig is voltak/lesznek és mindenki csinálta/ja. Többek között ettől vagy hiteltelen. Mert a műbalhékat senki nem nyalja be.

DeMarco 2013.10.17. 10:07:17

@mizrolist: "az az 500 milliárd gyakorlatilag azoknál landolt, akiknek nem volt rá szüksége"

Már megint demagóg vagy. Az az 500 milliárd azoknál landolt, akik megdolgoztak érte. Valójában.

"Ha alaposan végigelemzed az szja-változásokat az összes olyan.."

Az összes olyan ahol jól jártak azok, akik gyermeket vállaltak/vállalnak és pont ez lenne a fő cél. A minél nagyobb gyerekvállalási kedv elérése.

"Akiknek tényleg szüksége lett volna ebben a válságban némi segítségre"

Hol van válság??? Legfeljebb ott, ahol bedőltek a maszopnak és náluk vettek fel devizahiteleket.

DeMarco 2013.10.17. 10:13:27

@Fedor: "Na elmész te a francba, ne hazudjál már. Ha nektek nem kellett éveket várni a telefonra a rendszerváltás előtt, akkor nagyon jól feküdhetett a családod pártvonalon..."

Kettőnk közül nem én szoktam elferdíteni a valóságot.

Konkrétan kettő azaz KETTŐ hónapot kellett várni a telóra, azon túl, h én is emlékszem rá, meg is kérdeztem a pontosítás kedvéért.

Itt jegyzem meg, hogy tovább tartott amíg végigjártam az összes telefon és netes szolgáltató ügyfélszolgálatait három városban, hogy aztán a végén magamnak kelljen kiépíteni a hálózatot.

Ami meg a komcsi fekvést illeti, az nagyon megvolt, sorban jöttek a fekete autók, elvinni pár napra a rokonságot, hogy rábeszéljék őket a tsz-be belépésre. Meg a söprögetők akik elhajtották az összes állatot és begyűjtötték a termést. Meg a listák, amik nem engedték a szülőket felsőfokú iskolákba, stb.

Nem kis barátom, mi nem kedveljük a komcsikat. Eddig még nem jött át??? Mert akkor súlyos értelmezési problémáid vannak...

DeMarco 2013.10.17. 10:14:24

@DeMarco: Az "itt jegyzem meg" bekezdést értsd:2012-re...

DeMarco 2013.10.17. 10:25:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Mellesleg: Leírtam, hogy a hazai környezetben nincsen valós verseny."

Tehát nem tudtok egyetlen olyan példát sem felmutatni, ahol csökkentek volna az árak a többszereplő miatt. Akkor miről vitatkoztok? Ha szted nincs is verseny, akkor mi a problémád?

"- A.... .....ja működött ugyanúgy!"

Nem, tényleg nem úgy működik. Most nekem kellett kiépítenem a szolgáltató helyett...

"- Cipőt a cipőboltból, netet a netszolgáltatótól."

A telefonosok is szolgáltatnak netet, csak tudnám minek...
De a netszolgáltatók sem egyszerűbbek, sőt. Menj be, h kellene tévé, de legalább négy tévére, meg net, de korlátlan és nagy sebességű. Aztán nézz nagy szemekkel, hol tartunk 2013-ban...

DeMarco 2013.10.17. 10:26:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Cinege Lajos (egykori hadügyminiszter) is éveket várt telefonra."

Akkor ő is lúzer, ahogy ezek szerint Fedor is az volt, különben nem háborogna ennyire... :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.17. 12:48:37

@DeMarco:

"Tehát nem tudtok egyetlen olyan példát sem felmutatni, ahol csökkentek volna az árak a többszereplő miatt."

- Ennyire értetlen normális ember nem lehet!!! NINCSEN TÖBB SZEREPLŐ.

(Ahol valódi többszereplős piac van - pl az Isar partján - ott csökkentek az árak.
www.verivox.de

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.17. 12:49:52

@DeMarco:

Áruld már el, melyik évben és hol nem kellett várnotok a telefonra!

Azt is mondd el, hogy ez egy új igény volt-e?

mizrolist 2013.10.17. 13:02:41

@DeMarco:
1. Mint az én pék édesanyám? Ja, nem.
2. És ezzel nem segítetted ki azokat, akik elvesztették az állásukat, vagy a gyerekeik már felnőttek, de még nem nyugdíjasok.
3. Megint a saját családommal jövök: anyám a maga nettó 60k-jával, özvegyen kissé rosszul tűri pl. az élelmiszerek (reális) áremelkedését. Nekem sem esik jól, hogy hiába keresek munkát, mert minden állásra rengetegen vannak és egy hajszállal mindig lemaradok; utálom azt számolgatni, hogy melyik héten lesz reális, hogy éhen halok. A mozgássérült húgomat, aki nem dolgozhat napi 8 órában a rokkantosítása miatt, és aki pont 6 hete szült, inkább meg sem említem...

DeMarco 2013.10.17. 13:15:53

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem az Isar partján élünk. Abból kell kiindulni, ami itt van.
És itt monopóliumok vannak. Amik lehetnek ugyan több kézben, de továbbra sem látom be, hogy miért ne lehetne egy kézben az egész, amikor most is ez van egy adott területen. Csak most még a külföldi zsebekbe vándorol a haszon.

"Áruld már el, melyik évben és hol nem kellett várnotok a telefonra!

Azt is mondd el, hogy ez egy új igény volt-e?"

Elárulnám, de fogalmam sincs. Valamikor az átkosban. De az biztos, hogy új igény volt, mert hetekig ástak, amíg odaértek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.17. 13:21:34

@DeMarco: " Minden hülyeséget, amit összehordtál a választások előtt. Majd most is lefogod utána."

EGYET MONDJ, AMIT LETAGADTAM!

"Meg se próbáld tagadni, h ti nem, csak a fidesz, mert ezerszer buktak már le ezer helyen."

Biztos csinált ilyen az MSZP is (ami számomra nem mi, hanem ők, felfoghatnád végre), de rohadtul nem érdekel, MOST a Fidesz bukott meg vele. Majd ha az MSZP-ről is bebizonyosodik, őket is elítélem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.17. 13:23:52

@DeMarco: "Konkrétan kettő azaz KETTŐ hónapot kellett várni a telóra, azon túl, h én is emlékszem rá, meg is kérdeztem a pontosítás kedvéért."

A rendszerváltás előtt? Ez kapcsolatok nélkül kizárt. Mi 18 évet vártunk rá. Aztán elköltöztünk.

DeMarco 2013.10.17. 13:27:44

@mizrolist: Szomorú életed lehet és kilátástalan. Biztosan nehéz elhinned, hogy nem mindenkinek az és ez nem jelent semmi különlegeset. Mert én átlagosnak inkább a családokat veszem, ahol vannak nagyszülők, akik dolgoztak, nyugdíjba mentek és unokáznak, dolgozó férj-feleséget és óvodába, iskolába járó gyermekeket. Ez a normális, ennek kell lennie az alapnak.
Aztán lehet innen elmozdulni felfelé-lefelé, oldalra, egyéni sorsok, élethelyzetek miatt, de ez mit sem változtat a lényegen.

Ha tetszik, ha nem, előbb-utóbb tudomásul kell venni, hogy nem tudjuk fenntartani a teljes szociális védőhálót. Sosem tudtuk, most sem tudjuk, csak hitelek és újabb hitelek árán. Nézd meg az elmúlt hetekben az usa-t. Nem szeretem a republikánusokat, de most k*rvára igazuk volt abban, hogy nem engedték volna átlépni az így is irdatlan adósságplafont. Mert nem lehet a végtelenségig eladósodni. Még nekik sem. A mi költségvetésünk is véges, nagyon is. És nem lehet mindig adót sem kivetni, muszáj, sőt szükséges a kiadásokat megnyirbálni. Igen, a szociális kiadásokat is. És van egy rossz hírem, mindenki tudja, hogy ketyegő bomba a nyugdíjak majdani kifizetése. Ezért egyre nőni fog az olló és egyre kevesebb jut a szociális rendszerbe.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.17. 13:31:35

@DeMarco: "Kettőnk közül nem én szoktam elferdíteni a valóságot."

Akkor mégegyszer: EGYET MONDJ, csak egy kicsi példát, amikor hazudtam. Kenni a szart, azt nagyon tudod, de nagyon átlátszó vagy.

"Tehát nem tudtok egyetlen olyan példát sem felmutatni, ahol csökkentek volna az árak a többszereplő miatt."

Rengeteg példa van, pont a telefon és a net az egyik.

"Menj be, h kellene tévé, de legalább négy tévére, meg net, de korlátlan és nagy sebességű. Aztán nézz nagy szemekkel, hol tartunk 2013-ban..."

Nekem ilyen van havi 5900-ért, de tudok még két céget, amely ezt biztosítani tudná. Akkor miről beszélünk? Ja, hogy én Pesten élek, ahol van választék, te meg nem? Hát erről beszélünk, kollega: több szereplő = verseny = alacsonyabb árak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.17. 13:33:30

@DeMarco: "Abból kell kiindulni, ami itt van.
És itt monopóliumok vannak. Amik lehetnek ugyan több kézben, de továbbra sem látom be, hogy miért ne lehetne egy kézben az egész"

Én meg továbbra se látom be, hogy miért a még rosszabb verzió mellett érvelsz a jobb helyett, ha már abban azért egyetértünk, hogy változtatni lehet az adott helyzeten.

mizrolist 2013.10.17. 13:43:46

@DeMarco: oké, akkor lássunk egy családot. Maradjunk a húgomnál, akit már említettem, hogy 6 hete szült. Élete párjának szülei betegségben meghaltak - 2 nagyszülő kiesett. A mi szüleink közül apán öngyilkos lett fél éve, anyámról és az ő havi 60k nettójáról már megemlékeztem; neki másfél éve van a nyugdíjig, ha a 40 éves munkaviszony után elmehet és nem várja ki a korhatárt. Vagyis a 4 nagyszülőből maradt 1.
Amikor kiderült, hogy terhes, kb. pont akkor kezdték el felszámolni a céget, amelyben mindketten dolgoztak. A párja azóta is munkát keres (Szombathelyen vagyunk, nem Kelet-Magyarországon), a húgomnak ugye egyelőre van némi ellátása, de kisgyerekes anyukaként, plusz rokkant mozgássérültként, vicces lesz majd új állást keresnie.

"És van egy rossz hírem, mindenki tudja, hogy ketyegő bomba a nyugdíjak majdani kifizetése."
A kormány nem tudja a jelek szerint, mert semmilyen intézkedésük nincs arra, ami erre felkészülne. Persze még mindig bevezethetik azt, hogy a nyugdíjba menőket másnap lelövik és ezzel rengeteg kiadást meg lehet spórolni. Vagy mondjuk ki azt, hogy mostantól nincs társadalmi szolidaritás és aki szegény vagy szerencsétlen, az dögöljön meg, ahol van.
A republikánusok szerintem mulatságos figurák; nekik természetes az, hogy a világ egyik leggazdagabb embere százalékosan kevesebb adót fizet, mint annak sokkal szegényebb alkalmazottjai (Warren Buffett számolt ennek utána és fejezte ki értetlenségét, amiért így van, keress csak rá nyugodtan).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.17. 15:17:13

@DeMarco: Na ennyit arról, hogy Franciaországban általánosan elfogadott dolog lenne a cigányok elüldözése:

index.hu/kulfold/2013/10/17/tobb_ezer_diak_tuntet_franciaorszagban/

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.17. 16:12:09

@DeMarco:

"Nem az Isar partján élünk. Abból kell kiindulni, ami itt van."

- Szerintem meg ha ott jobban élnek, akkor arra kellene törekedni, hogy mi is úgy élhessünk.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.17. 16:22:45

@DeMarco:

"Elárulnám, de fogalmam sincs. Valamikor az átkosban. De az biztos, hogy új igény volt, mert hetekig ástak, amíg odaértek."

- Persze! Beadtátok az igényt, és másnap el is kezdtek ásni. Ne röhgtess!!!
Az első komolyabb központ-kapacitás bővítés, ami lehetővé tette nagy számú új előfizető bekapcsolását, 1995-ben történt. Addig, ha nem voltál kedvezményezett (értsd: vezető komcsi), vagy nem KötHK volt az igényed, akkor várhattál évekig. Évtizedekig.

KötHK - Amikor elköltöztél és beadtad a már meglevő vonalad áthelyezésére az igényedet, és ahova költöztél, ott volt működő telefon abban a lakásban, na akkor lett vonalad kevesebb mint egy hónap alatt. De ehhez nem kellett ásni.

Ne mesélj nekem telefonról, mert tudom, ahol lett volna némi központi kapacitás, ott sokszor hálózat nem volt. Például a Melinda út, Karthauzi utca, Svájci út, és környező utcákat egy 104 vonalkapacitású kábel látta el. Csak a Melinda úton a nyugdíjas akadémikusok részére épült házakban (A négy leromlott társasház a hegyoldalban, ahol az utcáról a második emeletre lépsz be) egy folyosón van kb. 15 lakás, oldalanként.

A Margit krt és környékén volt némi hálózati felesleg kiépítve, csak éppen szám (központ) nem volt hozzá. Az összes nyilvános állomás az Összekötőn jött át a Városmajor AXE központból, de előtte ott is csak az ARF gépterem volt. A Margit krt a Krisztina központhoz tartozik ellátottságban, ahol az 1929-ben üzembe helyezett Rotary központ volt meg még 1994-ben is!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.18. 11:38:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Amikor elköltöztél és beadtad a már meglevő vonalad áthelyezésére az igényedet, és ahova költöztél, ott volt működő telefon abban a lakásban, na akkor lett vonalad kevesebb mint egy hónap alatt."

És még ez sem volt mindig igaz, mert mi úgy vártunk a telefonra 18 évet, hogy VOLT a házban telefonvonal, csak az előző lakó kiköltözéskor lemondta. Ezt nrm voltak képesek ennyi idő alatt visszkapcsolni és új készüléket kihozni...

Aztán elköltöztünk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.18. 14:00:04

@DeMarco: Hát ez a sztori egyre szebb :-)

"Ezt itt hagyom nektek, és ha holnap a szavazásnak vége van, és estefelé már tudjuk, hogy a Fidesz nyert, hétfőn mindegyikőtöknek ki fogom küldetni a fát, meg a fönnmaradó pénzt én elhozom nektek, ugyanígy személyesen"

"Megmondom neked őszintén, mi szívünk szerint a Melindára [Teket Melinda az MSZP-Együtt-PM-DK jelöltje volt - a Szerk.] raknánk a voksunkat” – mondja az egyik férfi, mire a többek helyeselnek. G. erre azt mondja: „hogyha Melindára fogtok szavazni, abból nektek hasznotok nem lesz, mert ő biztos nem tudja a villanyotokat, a vizeteket [elintézni]”. Ezzel arra utal, hogy pár perccel korábban épp azt ígérte a férfiaknak: „ha Róbert [Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője - a szerk.] marad továbbra is ugyanúgy a polgármesterünk, úgy, ahogy elintéztünk eddig nektek dolgokat, hogy a villany nem lett kikapcsolva, a víz, ilyesmi, ugyanúgy megint fog nektek benne segíteni"

Külön felhívnám a figyelmedet a "mi szívünk szerint a Melindára raknánk a voksunkat" kitételre :-)

hvg.hu/itthon/20131018_baja_valasztasi_csalas_vesztegetes

DeMarco 2013.10.19. 00:02:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Továbbra sem emlékszem, hogy pontosan melyik évben volt, annyira régen volt már, de valamikor 88-90 környékén lehetett. 91-ben már kompletten ki volt építve a teljes hálózat az egész városban kábeltévével együtt cakk-pakk.
De lehet, hogy valamivel korábban történhetett, mert én már néztem a Sky Channelt, amit 89'-ben változtattak Sky One-ra és szűkítették be a sugárzását Anglia-Írországra. Máig emlékszem, hogy gadget-et (83-86), m.a.s.k-ot (85-86), jem-et (85-88), transformerst és g.i.joe sorozatokat néztünk rajtuk. Volt is egy ilyen mondásunk, h "sky channel, super channel, felejtsen el..."

"- Persze! Beadtátok az igényt, és másnap el is kezdtek ásni. Ne röhögtess!!!"

Én ezt nem mondtam. Ásni folyamatosan ástak akkoriban, csak nem volt mindegy, h merre... Szépen lehetett követni, h kb. hova mikorra fognak odaérni és persze lehetett befolyásolni az igényekkel is az ütemet és irányt.

DeMarco 2013.10.19. 00:18:11

@Fedor: "Rengeteg példa van, pont a telefon és a net az egyik."

Hm. Sztem meg nemhogy nem csökkentek az árak, de mintha minden évben egyre drágább lenne minden.

"Ja, hogy én Pesten élek, ahol van választék, te meg nem? Hát erről beszélünk, kollega: több szereplő = verseny = alacsonyabb árak."

Én is erről beszélek. Választékom nekem is van, több is, mint kéne, csak kicsit megkapargatva kiderül, hogy egyik sem megfelelő. Én bőven meg lennék elégedve eggyel, de az az egy tudjon mindent amire szükségem van. Árak: Olyan számok röpködnek sztem sima alapszolgáltatásokért, h alig bírtam ki néhány ügyfélszolgálatnál röhögés nélkül...

Látom a több szereplőt, de nem látom a versenyt és végképp nem látom az olcsóbb árakat.

"Én meg továbbra se látom be, hogy miért a még rosszabb verzió mellett érvelsz a jobb helyett"

Mert nem látom bizonyítva, hogy jobb lenne.

DeMarco 2013.10.19. 00:26:13

@mizrolist: De amint a húgod párja talál munkát helyrebillen a családi egyensúly. Közel van Ausztria, ott még jobbak a keresetek is. És vannak olyan cégek, akik kifejezetten keresik a rehabosokat.
Dolgoztam olyan cégnél és ismerek most is olyat, ahol komplett gyártósorok üzemelnek mozgássérültekkel.
Ettől függetlenül nem egyszerű az álláskeresők helyzete egész Európában, de még Amerikában sem.

Hiába akarsz szolidáris lenni, ha nincs miből... Ezt kellene megérteni. Van egy véges összeg, azt kell valahogyan felosztani. A hitelre jótékonykodást meg el kell felejteni.

DeMarco 2013.10.19. 00:37:03

@Fedor: "Hát ez a sztori egyre szebb :-)"

Inkább bazira unalmas már. Meddig kínlódnak még ezen? Nyeljék le, h alulmaradtak, ahogy mindenhol alul fognak maradni és kész.
Annyira felesleges lefizetni a cigányokat, h jó pénzért kamuzzanak vmit, vmi sötét telefonos felvételbe, előre megírt forgatókönyv alapján, amit véres kardként lehet lobogtatni, meg rohangászni vele bíróságra. Most komolyan a bíróságok fognak dönteni a szavazók helyett???
Bazz, a szavazófülkékben kell nyerni, de ahhoz meg szavazók kellenek és ugye pont ezek hiányoznak nektek. Hányszor leírtam már, hogy szavazók nélkül sosem fogtok nyerni... Bár úgy látszik vannak, akiket csak zavarnak a szavazók és inkább szavazók nélkül akarnak "választást" nyerni, mert a szavazók csak nem akarják őket látni a politika közelében...

Nyilván te benyeled a neked szóló cirkuszt, de engem speciel teljesen hidegen hagy az egész, mert nem ez a pár izé, szavazó fogja eldönteni úgysem a választást. Kínlódhatnak a bírósággal és bebeszélhetik maguknak, h nyertek 1:8-ra, mert ha nem ilyen jól játszottak volna, akkor 1:15 is lehetett volna, de hamarosan eljön az igazi választás és ahogy a hollandok is zúztak, úgy fog jönni a szavazatdömping a fidesznek.

mizrolist 2013.10.19. 00:47:01

@DeMarco: elárulok valamit: a húgom egyensúlyérzéke közel van a nullához, és bármikor képes kidőlni egy fotelből is, ha megszédül. Annak az esélye, hogy gyárban dolgozzon, nulla, mert fizikailag alkalmatlan rá; eddig is irodai munkát végzett a maga postás végzettségével. (a posta egyébként nem adott neki munkát az érettségije után, a nála hülyébb osztálytársainak meg igen...)

DeMarco 2013.10.19. 08:55:05

@mizrolist: Miért lenne alkalmatlan? A céges buszok beviszik, ülő munka is van bőven. Valamennyire biztosan képes mozogni, különben nem vállalt volna gyereket. És pont te írtad, hogy eddig is dolgozott egy cégnél.

Az meg, hogy kit alkalmaznak a cégek nem csak fizikum kérdése. Nyilván nem vehetnek fel olyan postást, aki mozgásképtelen. De a mentalitás is sokat dob a latba. Arról nem is beszélve, h egy állásra százával érkeznek önéletrajzok, igen nagy a merítés lehetősége. Te is azt vennéd fel, akit a legalkamasabbnak gondolsz az adott területre. (És akinél a lehető legkisebb problémákra számíthatsz.)
Van olyan ismerősöm, aki ugyan alkalmas egy adott feladatra fizikailag és a papírja is megvan hozzá, de olyan negatív a hozzáállása és olyan sokra tartja magát, h mégsem lehet vevők közé beengedni, ahol fontos a sok mosolygás, kiegyensúlyozott légkör, türelem.

mizrolist 2013.10.19. 13:20:36

@DeMarco: a postánál azért utasították el, mert pl. nem tudna egy nehezebb csomagot felvenni és kivinni az ügyfélhez, aki kérné. Persze mindannyian tudjuk, hogy nem csak ilyen pozíciók vannak egy postán, és nem feltétlenül kell valakit kézbesítőnek felvenni vagy egy egyszemélyes falusi kispostára tenni. Az az irodai munka, amit végzett, mind a mentalitásának, mind a fizikumának perfekt volt - és pont egy olyan cégnél végezte, amelyik elsősorban mozgáskorlátozottaknak adott munkát.
Aztán tönkrement a cég szép lassan.

DeMarco 2013.10.19. 14:52:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Pontosítok. Az idősebb generációval való beszélgetés után, 85'-öt jelölték meg a telefonra. Azaz még korábban, mint amire én emlékeztem. Mondtam, h elég régen volt...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.19. 17:00:30

@DeMarco: Persze, ha a FIDESZ-t érinti, akkor az csak kamu lehet, és egyébként is kit érdekel, igaz? Nem ez az unalmas, ez mindent elnéző, cinikus hozzáállás tőled, ha a FIDESZ-ről van szó, miközben a másik oldalt a tizedennyiért is lehazaárulózod.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.19. 21:39:09

@DeMarco:

"és persze lehetett befolyásolni az igényekkel is az ütemet és irányt."

-Meg az időjárást...

- Komolyra fordítva: Valószínűleg egy önerős beruházás részesei voltatok. Esetleg telefonkötvényetek volt.

DeMarco 2013.10.20. 08:42:17

@Fedor: "Persze, ha a FIDESZ-t érinti, akkor az csak kamu lehet"

Nem hiszem el, h te nem érzed az erős kamuszagot. És igen, teljesen jelentéktelen akár megtörtént, akár nem és mindegy, hogy mindegyik csinálta, vagy egyik sem. Nem oszt, nem szoroz.

Úgy is az országos erőpróba fog dönteni. Azon kell produkálni. Nem a cigányokat kell vegzálni. Szavazókat kell gyűjteni. Próbálkozzatok azzal, bár erős kétségeim vannak, h sikerülhet. Legalábbis ezekkel a ballib csúcsfigurákkal és ezzel a programotokkal teljesen reménytelen. És ha azt hiszed, hogy a választók hagyni fogják, h az esetleges baráti bíróságok döntsenek helyettük, kamuvideók alapján, akkor nagyon nagyot tévedsz...

Te vagy cinikus, amikor választók helyett kétes eredetű videókra és bírósági döntésekre próbálsz alapozni.

DeMarco 2013.10.20. 08:48:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "és persze lehetett befolyásolni az igényekkel is az ütemet és irányt."

"-Meg az időjárást..."

A gúnyolódásod lepattan rólam. Csodálkozom, h ennyire értetlenek vagytok.

"- Komolyra fordítva: Valószínűleg egy önerős beruházás részesei voltatok. Esetleg telefonkötvényetek volt."

Az utóbbi nem tudom micsoda, olyanunk biztosan nem volt. Önerő viszont tuti megvolt. Örülök, h végre beláttad, hogy végig igazat mondtam... Bár kicsit sokáig tartott...

DeMarco 2013.10.20. 08:53:30

@mizrolist: "Aztán tönkrement a cég szép lassan."

Ez gyakran van így. Tovább kell lépni, elsőre is sikerült állást találni. A legtöbben sokszor váltanak munkát életükben.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.20. 11:23:01

@DeMarco:

Akkor még egyszer gúnyolódásmentesen: Az igényekkel semmit sem lehetett befolyásolni, főleg azt nem, merre ássanak.

Önerős beruházás: Egy lakóközösség megfinanszírozza a vonalak teljes kiépítési költségét a területén. A MATÁVnak itt a vonalak kiépítéséhez semmi köze.

DeMarco 2013.10.20. 15:29:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Elfáradok... :(( Metaforáról, átvitt értelemről hallottál már??? Tényleg ovis szinten kell elmagyaráznom, hogy működött és hogyan működik most is a világ?

Igen, tudom mit értettél önerős beruházás alatt, de annyi köze azért volt a matávnak, hogy ők adták a számokat és náluk volt az adminisztratív része, legfeljebb a kuli melót végezte más. (Ahogy most is így van..)

DeMarco 2013.10.20. 15:35:42

@Fedor: index.hu/belfold/2013/10/20/a_hirado_szerint_hamisitvany_a_bajai_video/

Ajánlom figyelmedbe. Lám-lám, másnak is eszébe jutott ez a kézenfekvő verzió...

Már jó párszor aláfutottál kacsáknak, de óvatosság helyett egyből telekürtölöd a világot a hülyeségekkel, mert annyira, de annyira le akarod alázni a fideszt, bármivel, h észre sem veszed, amikor csőbe húznak. Aztán meg duzzogsz, ha a végén kiröhögünk.

mizrolist 2013.10.20. 18:29:21

@DeMarco: ez tény. Meg az is, hogy a legtöbben nem mozgássérültek olyan egyensúlyi problémával, ami miatt nem tudnak biciklivel közlekedni és ami miatt nem kaphatnak jogosítványt sem.

DeMarco 2013.10.20. 21:26:07

@mizrolist: "ami miatt nem kaphatnak jogosítványt sem."

Még jó. Így is épp elég hülye van az utakon. Nem hiányzik, hogy vezetésre fizikailag (is) alkalmatlan egyénekkel legyenek tele az utak.

Attól, hogy valaki mozgássérült, még lehet fitt az elméje. Képezze át magát könyvelőnek, azt otthon is tudná csinálni. Vagy angoltanárnak és otthon tudna korrepetálni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.21. 00:36:48

@DeMarco:

Mibe is fáradsz bele? Hogy valótlant állítottál és rajtakaptunk?

DeMarco 2013.10.21. 12:18:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Most untam meg. Kérdezd meg Fedortól, talán ő felvilágosít a lényegről... (vagy egy ovis gyereket).

DeMarco 2013.10.22. 19:09:11

@Fedor: @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Ugye még emlékeztek a vita elejére? Ha nem, sebaj, olvassatok vissza. Lám-lám, nem is kellett ugye sokat várni, kb. egy hetet arra, h beigazolódjon amit végig állítottam:

index.hu/gazdasag/2013/10/22/konyvkartellre_csapott_le_a_hatosag/

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.22. 19:31:32

@DeMarco: A bajai videó gagyi, ez egyértelmű. De ez még az nem jelenti azt, hogy
1. bármelyik pártnak megrendelőként köze lenne hozzá (inkább a videó szereplői próbáltak ebből pénzt csinálni, csak rettentő amatőrök).
2. nem csalt a FIDESZ Baján, hisz messze nem ez lett volna az egyetlen bizonyíték.

Az persze tény, hogy ez most nagyon jól jön a FIDESZ-nek (szóval kinek használ alapon keresgélhetnénk akár náluk is), mert erre hivatkozva elsöpörheti a valós vádakat, bizonyítékokat is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.22. 19:38:53

@DeMarco: "Lám-lám, nem is kellett ugye sokat várni, kb. egy hetet arra, h beigazolódjon amit végig állítottam"

Az égvilágon semmi se igazolódott be. Már leírtam, a kartellnek, vagyis a verseny hiányának nem az az ellentettje, hogy kiiktatjuk a versenynek a lehetőségét is. Lebuktak, megbüntetik őket, és KÖTELEZIK ŐKET A VERSENYRE. Erről szól a hír, és nem arról, amiről te álmodozol.

Egyébként van olyan szegmense a könyvpiacnak, amelynél a kormány már elérte azt, amit szeretnél: a tankönyveknél. Az eredményről két iskolás gyerek apjaként sokat tudnék mesélni, de gondolom te is olvastad a beszámolókat, amelyek az ennek nyomán kialakult káoszról szólnak: van ahol még mindig nem kapták meg az összes könyvet, amelyek egyébként drágábbak, mint voltak. Szóval a tankönyvpiac államosítása állatorvosi lóként mutatja be, hogy mennyivel jobb volt a helyzet, amíg volt verseny, és annak köszönhetően választék és gördülékeny szolgáltatás, és hogy mennyivel szarabb a helyzet most.

DeMarco 2013.10.22. 22:09:38

@Fedor: Egy hét alatt, két igen erős tény támasztotta alá a mondandómat és egyben cáfolta a tieteket.

Elégedett vagyok, még akkor is, ha ezen tények téged nem zökkentenek ki és csöppet sem gondolkoztatnak el. Felőlem aztán azzal hitegeted magad, amivel akarod.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.23. 09:00:00

@DeMarco: Hát kettőnk közül nem én vagyok az, akit nem zökkentenek ki a tények...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.23. 10:27:23

@DeMarco: Én már akkor untam, amikor elkezdtél képtelen dolgokat hangoztatni.

DeMarco 2013.10.23. 15:13:28

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Naná, mert megérezted, h jégre léptél, ami be fog szakadni alattad. Be is szakadt...

mizrolist 2013.10.24. 13:04:26

@DeMarco: szerintem mondd ki végre nyugodtan, hogy neked tökjó lenne egy Kádár-rendszer, amiben minden az államé, csak Orbán és a Fidesz vezesse.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.24. 14:29:48

@mizrolist: Miért ne mondhatná, hisz lényegében már Orbán is kimondta...

DeMarco 2013.10.25. 10:13:29

@mizrolist: Én inkább vmi hibridben gondolkodom. Mindenhonnan a jó gyakorlatokat átvenni és elhagyni a rossz gyakorlatokat.

Például én állami kézben tartanám a stratégiai energetikai cégeket és az alapellátáshoz szükséges mezőgazdasági ipar egy részét. Ugyanakkor önteném a pénzt az embereknek támogatásként a megújulókba, ezzel a lehető legkisebbre szorítani az orosz függőséget. Mert ahogy nem szeretek függeni az imf és a nyugat pénzétől (és feltételrendszerétől, zsarolásaitól), pont annyira nem szeretek függeni az orosz gáztól (és zsarolásaitól) sem.

És van utópisztikus álmom is. Ez az ország képes lenne az alapellátásokat biztosítani. Mindenkinek lakást a feje fölé és ételt a szájába. Munkát nem tudunk biztosítani (mások sem tudnak) eleget, de életben tartani tudnánk mindenkit.

DeMarco 2013.10.25. 10:19:19

@mizrolist: Folytatva, ezért én egyetértek Viktor okt.23-i beszédével. Hiába vagyunk szabadok papíron, ha valójában mégis rabszolgák vagyunk, mert túl sok a függőség, ami megköti a kezünket. Túl sok az ellenérdekelt fél, túl sok a lobbi, túl sok a kizsákmányoló, akik visszaélnek az erejükkel, túl sok a kartell és túl sok a tolvaj.
Igazi szabadságot csak a függőségek leépítésével érhetünk el. Nem szabad függenünk az imf-től, az orosz gáztól, a bankoktól, az államadósságtól és úgy általában semmitől sem.

Amíg függőség van és akitől függünk, gátlástalanul visszaél a függőséggel, addig csak papíron vagyunk szabadok. Addig az diktál, akitől függünk.

mizrolist 2013.10.25. 17:11:18

@DeMarco: vagyis függjünk a magyar államtól? Érdekes ötlet.

A gázfüggőség visszaszorításában szerintem nem a rezsicsökkentésként megvalósított baromság a helyes lépés - hanem a nyílászáró-csere, a fűtéskorszerűsítés, a szigetelések építése. Ezekre eddig minden meghirdetett pályázati program esetében 24 óra alatt elfogyott a keretösszeg. Nyilvánvaló megoldás, hogy a jövő évi költségvetésben az erre fordítható összeg kevesebb, mint a fele annak, amit ~2009-ben erre költöttek...

DeMarco 2013.10.25. 19:23:17

@mizrolist: Na, innen kezdődne sztem az érdemi vita. Ezeken lehet beszélgetni, sőt igazából ezeken kellene minél többet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.25. 19:34:06

@DeMarco:

Két dolog:

- Létezik-e Hazánkban elég megújuló energia ahhoz, hogy ne szoruljunk orosz gázimportra? (olajimportra?).

- Ha nem létezik, mit nyerünk azzal, ha állami kézben tartjuk a cégeket?

- Nem szabad függeni az IMF-től (aminek egyértelmű feltételei vannak), de cserében lehet függeni magasabb kamatért kitől is? Az IMF-től való függetlenségünk ára a tartozás magasabb kamatterhek melletti megmaradása volt.

DeMarco 2013.10.26. 20:43:12

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
1. Létezik. Ha nem is tenne teljesen függetlenné, azért jelentősen lehetne csökkenteni a függést. Elég sok a napos napok száma, nézz csak ki a héten az ablakon, pedig október vége van már. Szelünk is van, bár nem a legerősebb, de van. Ott a rengeteg hőforrás, amit ki lehetne aknázni és sztem érdemes az atomerőművet is fejleszteni és átállni áramra gáz/olaj helyett. Például én a magyar állam helyében beszállnék támogatással a Teslába.

2.Létezik.

3.Az ár lehet, hogy a magasabb kamatteher, de a nyereség a szabad döntéshozatal, a megosztott teherviselés, ami százszor többet ér, mint az elenyészően magasabb kamatok.

DeMarco 2013.10.28. 09:03:43

@Fedor: @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

index.hu/gazdasag/2013/10/28/nem_kot_bele_az_allamositasba_az_eu/

Ajánlom figyelmetekbe ezt a cikket. Fújj, mit meg nem mernek tenni ezek a fapapucsos tulipánosok, tiszta diktatúra, meg cucializmus. És a gaz eu még asszisztál is hozzá... :DD

Bajban vagytok barátaim, nagy bajban...
Az élet minduntalan rátok cáfol és sokkal hamarabb, mint gondolnátok.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.28. 11:20:58

@DeMarco: Látom, megint nem jutottál tovább a címnél. Olasd már el a saját magad által belinkelt cikket:

"Az EU a fogyasztók védelme érdekében a torzulásmentes VERSENYt támogatja, de szerintük a Holland Királyság is a 2003-es irányelvekben kitűzött célok elérésére törekedett. A bíróság szerint a korlátozások nem haladhatják meg az elérni kívánt fogyasztóvédelmi célok megvalósításához szükséges mértéket."

Tehát szó sincs itt az államosítás támogatásásról, egyszerű szabályozás az egész.

DeMarco 2013.10.28. 13:07:34

@Fedor: Úgy könnyű, ha csak a neked tetsző részeket emeled ki.

"A vita középpontjában az a holland jogszabály állt, amely megtiltja, hogy magánbefektetőnek a villamosenergia‑ vagy gázelosztórendszer‑üzemeltető tőkéjében részesedése legyen."

És az eu habszövege ellenére, ezt engedi megtenni.

"A bíróság egy holland esetet vizsgált, amikor úgy döntött, a privatizáció korlátozása néha indokolt lehet a torzulásmentes verseny és az energiaellátás biztosítása érdekében."

Azaz, a fogyasztók érdekében simán lehet korlátozni a versenyt és erősíteni az állami részesedést.

Simán lenyelték a bolgárok törvényét is, akik kerek-perec megtiltották a bolgár földek idegen kézbe adását, amit a Jobbik mindig is szeretett volna elérni itthon.

És a fő kedvencem: Ha annyira menő lenne a verseny nyugaton, akkor vajon miért nincs Auchan Angliában, Tesco a franciáknál, Lidl az előző kettőnél és egyik sem az olaszoknál?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.28. 14:39:12

@DeMarco: "Azaz, a fogyasztók érdekében simán lehet korlátozni a versenyt és erősíteni az állami részesedést."

Ez eddig is volt itthon is, szabályozás, de amit Orbánék csinálnak, az ennél sokkal több. Hasonló, mint a bankadó: előszeretettel hangoztatják, hogy de hát máshol is van, csak azt felejtik el mindig hozzátenni, hogy töredéke a hazainak, és teljesen más a célja.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.10.28. 14:55:08

@DeMarco: "Ha annyira menő lenne a verseny nyugaton, akkor vajon miért nincs Auchan Angliában, Tesco a franciáknál, Lidl az előző kettőnél és egyik sem az olaszoknál?"

Hát mindenestre nem azért, mert az állam tiltja. Nem kötelező ott lenni egy multinak minden országban, vagy tévednék? Mindenhol, a belépés előtt felmérik, hogy egyáltalán mennyi esélyük van a profitra, és persze hogy a kissebb ellenállás fele mozdulnak. Egyik se ellensége a pénzének...

Egyébként meg ami a felkészültségedet illeti: TESCO VAN Franciaországban, Auchan VAN Olaszországban, Lidl pedig VAN Angliában is meg Olaszországban is. Nézz utána nyugodtan.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.10.28. 18:50:42

@DeMarco:

"A vita középpontjában az a holland jogszabály állt, amely megtiltja, hogy magánbefektetőnek a villamosenergia‑ vagy gázelosztórendszer‑üzemeltető tőkéjében részesedése legyen."
- Elosztóban. Ez itthon ma az MVM Zrt. Egy részvénytársaság, mely 100%-os állami tulajdon. Adózott eredménye 40 vagy 60 mrd Ft, nem emlékszem és nem is keresem újra elő, de a beszámolója elérhető a neten, keresd meg, ha pontosan érdekel. Leírom mégegyszer: Az MVM adózott nyereséget 40 milliárd forint. (De lehet, hogy 60).
Elosztó nem keverendő a szolgáltatóval.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0