A 168 óra előszedte a FIDESZ egyik szórólapját még 1990-ből, abból az időszakból, amikor szépreményű gimnazistaként átkoztam a fiatalságomat, hogy emiatt még nem mehetek el az akkor még nevével önazonos Fideszre szavazni. Kénytelen vagyok szó szerint idézni, mert szépen összeszedett bizonyítéka annak, hogy nem az én világképem fordult át azóta az ellenkezőjébe:
Mi a Fidesz és mi nem?
Mik vagyunk?
A Fidesz radikális, liberális és alternatív szervezet.
A Fidesz azért liberális, mert azt szeretné, hogy hosszú távon fennmaradjon a már megjelent civil kurázsi, s szélesedjen azok köre, akik kiszolgáltatott alattvalókból polgárokká válnak.
Ez a liberalizmus két dolgot jelent. Egyrészt értékrendet, toleráns vitakultúrát, szakszerűségre való törekvést és az emberi sokféleségből fakadó politikai sokszínűség természetesként való elfogadását; másrészt olyan elvek követését a gazdaság- és társadalompolitikában, amelyek a szabad polgárok megjelenéséhez szükségesek.
A történelem tanulsága szerint ennek leghatásosabb formái: az állami túlhatalom megszüntetése és a szólásszabadság biztosítása. A szabadság számunkra egyének szabadságát jelenti, nem pedig az attól elvonatkoztatott államét vagy társadalomét.
Nem lehet szabad az a társadalom, melynek polgárai nem szabadok.Az államnak nem engedélyeznie, hanem szolgálnia kell polgárai szabadságát.
Hol állunk?
A mai magyar politikai palettán a Fidesz a polgári szociálliberális centrumban helyezkedik el – a baloldali-szocialista-kommunista és a jobboldali keresztény-nemzeti-konzervatív értékrendek között. Eszmei közelségük és hasonló politikai alapállásuk révén közvetlenül szövetségeseinknek tekintjük mindazokat a demokratikus erőket, amelyek a nyugati típusú politikai rendszer megvalósításában, az európai Magyarország kialakításában érdekeltek.
A szöveget az az Orbán jegyzi, aki a fenti írástól mára eljutott odáig, hogy a liberalizmust és az Európai Uniót egyként komunistázza le, csak mert szembesíteni merik pálfordulásával, és gyakorlatilag minden mai szava és tette szembenáll az egykor általa is megfogalmazott elvekkel. Szerzőtársa az a Deutsch Tamás, akit ma már senki sem vesz komolyan (mellesleg uniós képviselő). A harmadik szerző Fodor Gábor, a szöveg apropója pedig Ungár Klára főpolgármesteri kampánya. Ők ketten három évvel később maguktól léptek le a pártból, mert nem vette be a gyomruk az önmagukkal szembefordulást, és a sorra kibukó gazdasági simliket.
Érdemes az ilyen dokumentumokat időnként elővenni. Szomorúvá tesz ugyan, hogy hova sülyedt az, akire egykor felnéztem, de megerősít abban, hogy mégse én hülyültem meg, és mégse az én emlékezetem csalóka.
Ez is valami.