Na, kábé ennyire kell komolyan venni Zuschlagot
2014. március 12. írta: Fedor

Na, kábé ennyire kell komolyan venni Zuschlagot

Én ugyan nem olvastam el a FIDESZ legújabb kedvencének könyvét, de hát mire valók a sajtómunkások, ha nem pont arra, hogy megtegyék ők helyettem :-) És persze mindenki a saját szája íze szerint idéz belőle, pl. a Facebook-on állandóan fizetett hirdetésként elém ugró, erősen kormánypárti hangulatú Spíler blog természetesen az egykori és jelenlegi szocikra kényelmetlen mondatokat szajkózza belőle sorozatban. 

A pár napja komoly indulatokat keltő plasztikai műtéten átesett NOL.hu által talált részlet viszont szerintem sokkal érdekesebb, mert ad az egész könyv amúgy is nagyon bicegő hitelességének egy vajszínű árnyalatot. Ugyanis miután a könyvben is elmesélésre kerül a már jó ismert sztori a nejlonszatyorról, pár oldallal később mindenki Janija némi önellentmondásba kerül:

Zuschlag a folytatásban arról ír, hogy mindezt elmesélte Lados István nevű titkárának, aki a tudta nélkül felvett egy barátjával folytatott beszélgetést. Ebben a volt politikus saját állítása szerint azt mondta: „Bassza a csőrüket, hogy három hónapja nem tudnak velem mit csinálni. Bassza a csőrüket, és én tisztességesen akarok megállapodni, érted. Nem azt mondtam, hogy adjanak hetvenötmillió forintot vagy ötvenet (...) Hanem, hogy nézzünk akkor valami olyan feladatot, ami nekem meg a pártnak is egzisztenciális alapot nyújt. Tehát korrekt ajánlatot tettem nekik, érted? Mert ha akkor azt mondom, rendben gyerekek, lemondok ötven misiért, lehet, hogy még össze is kaparták volna, de akkor tényleg el kellett volna tolni a biciklimet a párttól" – olvasható a Zuschlag János által jegyzett könyvben.

Szóval ha valakinek nem volt elég az állítások hamisságának bizonyságául, hogy egy totál hiteltelen alak boszújáról van szó, akit nagy valószínűséggel kamupártos kampánytámogatással fizettek ki ezért a hazugságáért, amely egy kormány által kistafírozott cég által kiadott könyvben jelent meg, amit ugyanennek a cégnek a lapjában egy kormánytanácsadó által készített interjúval reklámoztak (természetesen a kampánytól teljesen függetlenül), ez az ordító ellentmondás talán annak is végre felnyitja a szemét.

Akkor talán most már beszélhetnénk fontosabb dolgokról is.

A kép forrása

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr315856345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

torró 2014.03.13. 07:25:40

Magyarországon úgy mondani véleményt valamiről, hogy valakitől olvastam valamit, már megbocsáss Fedor, de lehetnél körültekintőbb. Újság írótól meg pláne! Volt egy AXEL főszerkesztő, aki a lányommal élt egy ideig. Kitanítsalak? Ugye ne! Zuschlág mellől annak idején elálltak az"elvtársai", mint cigány a lopott ló mellől, most itt a bosszú. Hogy a FIDESZ rácsapott mint pulyka a takonyra, ez teljesen természetes. A baloldal ugyanígy lecsapna bármire ha lenne konkrétum. Ugyanez a SIMON buli. Tegnap néztem az ATV-n Szanyi mentegetős dumáját. Basszus még a Kálmán Olga is kiakadt rá. Nem kell össze vissza ugatni. De nem tudnak basszus igazat mondani, mert zsigerből hazudoznak. Én tudom hogy a FIDESZ sem szentek gyülekezete, de legalább ügyesebbek.

Kim lr Szen 2014.03.13. 07:42:06

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ja hogy neked szimpi a Cusi! Már értjük. Veled se mennék egy zuhanyzóba, az biztos.

Kim lr Szen 2014.03.13. 07:44:02

@vanekbacsi: "Próbálj meg átlag fidesz szavazó fejével gondolkodni és megérted, Fedor. "
- Az átlag fidesz szavazó fejével csak úgy lehet gondolkodni, ha eltávolítják az agya 90 százalékát.

Kim lr Szen 2014.03.13. 07:44:52

@jog-ász: Féltékeny vagy? Megcsalt a kedvesed?

Kim lr Szen 2014.03.13. 07:46:13

@Con Storm: Orvos mikor látott utoljára?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.03.13. 07:47:29

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Nem hiszem, hogy nálad létezik gerinctelenebb féreg a világon. Így nagyon helyes, hogy fidesz szimpatizáns vagy.
Bájos amúgy, hogy a korábbi hazug szocialista tolvaj Cuslág, hogy lett egyszerre mértékadó ember, aki alkalmas arra, hogy emberek véleményét befolyásolja. Ebben a sztoriban annyira benne van minden, amit a fideszről érdemes tudni... és ti szoponcok még 1000-szer meg is erősítitek ezt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.03.13. 07:50:49

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: @Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Nyugodtan elég ám egy nicknéven kommentelni. Nem kell váltogatni, ettől nem leszel többen.

Kim lr Szen 2014.03.13. 08:01:49

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: "a korábbi hazug szocialista tolvaj Cuslág" - kifelejtetted, hogy jogerősen elítélt, börtönviselt.

vezér01 2014.03.13. 08:04:34

Ha jól tudom,75 millát kerestek rajta,ennek nagy részét még a tárgyalás előtt visszafizette. Miből? Hát abból a nejlonszatyorból !

vanekbacsi 2014.03.13. 08:06:22

@Kim lr Szen:
Nem szívesen hülyézek le tömegeket a véleményük miatt, de abban se vagyok biztos, hogy van véleményük. Figyeld meg a fideszes trollokat, akik irkálnak a neten. Soha nem a tényekkel vitáznak, személyeskedésen kívül mással nem tudnak támadni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.13. 08:08:14

Fizetett hirdetés a Spíler blog?
Screenshotot kérhetünk? Kösz!

vanekbacsi 2014.03.13. 08:08:32

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Kim Ir Szen, erről az Úrról is írtam az előbb. Tökéletesen mindegy neki, hogy miről szól a cikk, valószínűleg el se olvasta. Van egy véleménye, mindenhez hozzá tudja fűzni.Azért szavaz a Fideszre, mert Gyurcsány egy mocskos.....blablabla.

bunk0 2014.03.13. 08:11:20

Persze, a szocikat ennyire kell komolyan venni:

Simon Gábor a bissau-guineai elnöki palotába volt bejelentve
A Gabriel Derdak névre kiállított papíron a lakhely a bombatalálatott kapott és üresen álló rezidencia.

index.hu/belfold/2014/03/13/simon_gabor_a_bissau-guineai_elnoki_palotaba_volt_bejelentve/

ghater 2014.03.13. 08:11:21

A baloldal olyan szintű hithű s ggnyalói között, mint a blogger az a legviccesebb, hogy amennyiben annak idején nem bukik meg ez a fiatal senki, ma már vezető helyen lenne az MZSP listáján, s valószínűleg ő lenne az egyik legnagyobb támogatója a megbízható, őszinte politikusnak.

Kim lr Szen 2014.03.13. 08:12:27

@vanekbacsi: Ez azért nem igaz, pl Blogger Géza elég jól érvel és okosakat is mond. Igaz, soxor gátlástalanul hazudik. Viszont védhetetlen témába be sem száll. A @Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: viszont egy műveletlen, tájékozatlan tahó, aki akkor is újra és újra belehazudja a netbe azt a hülyeségét, amit tényszerűen megcáfoltak.

2014.03.13. 08:15:14

Az a baj ezzel a blogbejegyzéssel, hogy már a felütésben a Fidesz kedvencének nevezi azt a Cusit, aki két ciklusban is az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjában ült, az Ifjú Szocialisták Mozgalmának ügyvezető alelnöke volt, a televízióban rendszeresen szereplő, a párt arcai egyikének számító ember volt. Ebből a gusztustalan féregből a szocik csináltak országosan ismert politikust úgy, hogy emberi és szakmai kvalitásait nyilvánvalóan ismerték. A párton belüli kiválasztódás úgy működött, hogy nem csak hogy nem szűrte ki, hanem a magasba emelte a gátlástalan gazembereket.

Pipas 2014.03.13. 08:23:17

@vanekbacsi: "Ha Cusi arról írt volna, hogy a Feri az antikrisztus, és esténként gyerekeket darál a véres hurkába, akkor az is vinne tőlük 2%-ot. Próbálj meg átlag fidesz szavazó fejével gondolkodni és megérted, Fedor. "

Gondoljuk csak végig ezt egy picit.

Az "átlag fidesz szavazó" elolvassa a cusi könyvét és mégsem az mszp-re szavaz?! Huhh, azért én itt érzek egy kis zavart az erőben.

Az a helyzet, hogy útálod a cusit, útálod a könyvét meg útálod az "átlag fidesz szavazót", de azért ezen a dolgon még kellene egy kicsit csiszolgatni. :D

Mészáros Laci 2014.03.13. 08:41:16

Jó szemed van, bár az kérdés, hogy Ladosnak igazat mondott-e: esetleg nem akart osztozkodni; és az is érdekes egybeesés, hogy pont 50 millió forintot tudott visszafizetni az eljárás során (az ítélet alapján úgy tűnik, hiába).

De a következő három hét során ezt a feltételezett ellentmondást nehéz lesz óriásplakátokon egymillió potenciális szavazónak elmagyarázni.

vanekbacsi 2014.03.13. 08:43:32

@Pipas: utál. Átlag Fidesz szavazó.

Azon a 2%-on azokat értettem, akik csatlakoznak a már említett réteghez. Útálósokhoz.

Laciii 2014.03.13. 08:44:56

Politikus tehát hazudik, de nincs önellentmondás. Politikus tehát bármely pillanatban tud 180 fokot fordulni az álláspontja.

vanekbacsi 2014.03.13. 08:45:20

@Mészáros Laci:
Beperlik, fizetnek helyette néhány millió forintot. Ez így sima szavazatvásárlás. Megéri. Elég kreatív, a baloldal miért nem süllyed le erre a szintre?

Hetero Sapiens 2014.03.13. 08:46:01

@nemorino: Akkor most mért puszilgatja a fidesz bő nyállal mindkét orcáját? He?
Csak nem történhet olyasmi, hogy a szent fideszkádéenpé egy hazug, törtető, senkiházi mocsadékot emel fel?
Ja, de.
Sőt, jobbára csak azokat.

vanekbacsi 2014.03.13. 08:47:48

@vanekbacsi:
Állítólag megjelent most egy könyv a fideszes közpénz lopásokról is. Nem kapott túl nagy figyelmet a közmédiában.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.13. 08:49:32

Nem kell igaznak lennie minden részletében. Így is, úgy is, a ballibekre egy hatalmas csapás, akkor is, ha csak a negyede igaz.

Fazakas László 2014.03.13. 08:49:40

@Józsi56:
Uram! Félreértett!

Nem hagytam jóvá, csupán simán felemlítettem, hogy a történelem során bizony voltak "praktikusabb" és "preventívebb" megoldások a most zajló jelenlegieknél.
Nincsen ebben semmiféle hátsó gondolat.
És akkor mi van ha például zsidózok? Nem tiltja azt egy "demokráciában" egyáltalán senki se és semmi se!
Ha itt más embereket mocskos-cigányozhatnak, lerománozhatnak, letótozhatnak, azért bezzeg nem szólna egy büdös szót se - tehát feltehető, hogy akkor Ön egy a témában "megérintett" személy?

Ha a magyarországi jobboldalt - amelynek egyáltalán SEMMI köze nincsen a fasisztákhoz, nyilasokhoz vagy éppen a nácikhoz (egyszerűen csak hazaszerető magyarok!), és akiket egy bizonyos másik kisebbségi náció szinte folyamatosan lefasisztáz, lenáciz, az persze Önnek teljesen természetes dolog?
Szerintem viszont nem az, mert egyértelműen ez a "tipikusan" kettős mérce!"
Aztán a végére már egész jól keveri ...
mi a becses foglalkozása? Netán egy bárban lenne mixer? Hogy jöhet ide mindezekhez a cári Oroszország?
És ha idejön, akkor meg mi van?
Minden hatalomnak a saját hatalma a lényeges, és nem az ellene lázadók akármilyen sorsa. A lenini kommunista orosz prolibagázs simán legyilkolta a cári család összes sarját, nehogy mégegyszer visszajöjjenek!
És akkor mi van?
Utólag persze lehet róla siránkozni, mindenféle népírtásokról regélni - meg más egyéb hasonlóak ...
És a Dózsa féle buli - no meg 1919. Azokkal mi van?
Senki sem vethet semmit se a másik fél szemére. Szemét emberek mindig voltak és vannak, s praktikusan a jövőjüket szépecskén de felépítők is.
Ugyan melyik 1919-ben földet kapó zsellérnek lett volna az nagy örömére, ha 1920-ban visszajön a volt földesúr (vagy kulák-úr), és visszaveszi tőle a jussát?
Az akkori főelvtársak inkább elintézték, hogy sose jöjjön vissza! Ez ennyire egyszerű.
És mindez egyáltalán NEM az én egyéni álláspontomat tükrözi, azért csak itt megemlítem - mintegy valóságos tényként.

vanekbacsi 2014.03.13. 08:49:42

@Hetero Sapiens:
Április 6 után elengedik a Zuschlag kezét, aki majd megint járhat reggeltől-estig a bíróságra. Lehet, hogy szeret bent lenni.

Occam beretvája 2014.03.13. 08:49:47

@Pipas: Már miért kellene csiszolgatni?
Kim Ir Szen olvtárs már megírta hogy a fidesz szavazók agya 90%-al kisebb kapacitású mint az övé.
Na most képzeld el hogy olyanokkal kellene valamit megértetned, akiknek agya, ennek az iq60-as troglodita intelligenciájának mindössze egy tizede.
Na ugye.:-)

ob.szerver 2014.03.13. 08:50:45

A fidesz liebling Cusi úgy tűnik jövedelmezőbb munkát talált magának, hiszen állítólag két országos listát állított kamupárt is hozzá köthető.

A nylonszatyros története annyira szánalmas, hogy még a legostobább hordabarmoknak is csak a legalja veheti komolyan. Aki tehát itt lelkendezik, az be is árazta magát. Persze csak a szokásos nickek, business as usual.

vanekbacsi 2014.03.13. 08:52:14

@Fazakas László:
Hazaszerető magyar = jobboldali ?
Ezt kikérem magamnak.
Amúgy remekül védi a fasiszta nézeteit.

Béla vagyok (törölt) 2014.03.13. 08:52:16

Simon Gáborhoz hasonlóan, Zuschlag is csak egy fegyver a Fidesz kezében.
Ha az MSZP-nek lennének ilyen fegyverei, akkor azokat mindenféle moralizálás nélkül ők is használnák.
De nincs ilyen fegyverük, mert az elmúlt évek az egymás elleni harc jegyében teltek. Egymás kiszorításával voltak elfoglalva, egész egyszerűen nem volt idejük a Fidesszel törődni.
A belső harcokat rövid időre felfüggesztették ugyan, de továbbra is csak egy kormányzásra képtelen alakulat benyomását keltik.

Hetero Sapiens 2014.03.13. 08:54:58

@vanekbacsi: Végülis, kaját kap, nem is üvölt a gyerek a fülébe, netezni tud, meg aztán lehet, rákapott a kukira is. :)

vanekbacsi 2014.03.13. 08:59:34

@Hetero Sapiens:
Erről is az MSZP tehet. Valamelyik idősebb molesztálta először a liftben. Csoda, hogy rákapott?

Occam beretvája 2014.03.13. 09:01:14

Figy vigyori testvéró.
Te itt senkit sem árazhatsz be.
Legfeljebb az ámerikai népszaga fórumjain. Ott is csak leginkább magadat.
Taxisgyuszi féle money express az megvan?
:-)

vanekbacsi 2014.03.13. 09:01:58

@Fedor:
Fedor, egy ideje ez a megszólítás már dicséret.

Józsi56 2014.03.13. 09:10:51

@Fazakas László:

Tisztelt Uram!

Valószínű félreértettem, hiszen én nem vagyok érintett, csak annyira, hogy 73 éves vagyok és sok mindent átéltem. De azok jelentéktelenek, mint a II. világháború, a kommunista üldözések, 56, a "rendszerváltás". Ezenkívül csak olvasom az Önök hozzászólásait és ámulok.
Úgy érzem nemcsak hosszú életem tapasztalata alapján szólítottam meg, hanem szeretném megérteni dolgokat, melyek ismételten megtörténnek a magyar történelemben. Ugyanakkor 50 éve külföldön élek, tehát nekem semmi közöm a maguk jobb- vagy baloldalához. Csak azért van, mert Magyarországon születtem és nem mindegy, hogy szép szeretett hazámban mi történik.
Igen, demokrácia van tehát nyugodtan zsidózzon a kénye- kedve szerint! Nagyon lényeges tegye! Tudom nem a maga véleménye, ezért elnézését kérem ha magára vette.

Üdvözlettel:

Teply Tamás

Pipas 2014.03.13. 09:12:18

@vanekbacsi: "Azon a 2%-on azokat értettem, akik csatlakoznak a már említett réteghez. Útálósokhoz. "

Értem. Akkor most már csak azt kellene tisztáznunk, hogy minek a 2%-a. A teljes lakosságnak, a fidesz szavazóinak, vagy a mszp-xxx-xxx-xxx-xx-xxx szavazóinak. Merthogy a teljes lakosság 2%-a az az mszp szavazóinak 15%-a. :)

Pipas 2014.03.13. 09:21:08

@Occam beretvája: Annyira nyomja mindenki, hogy "átlag fideszes szavazó" meg "fideszbirka", mintha elfelejtenék, hogy az átlagos mszp szavazó hatvan éves és négy elemit járt ki. :)

Persze érthető, a hideg futkos a hátukon amikor eszükbe jut, hogy olyan ember mögött meneteltek az éhségszavazáson, akinek a bankszámláját 250 milcsi lopott zsé volt. Ha végiggondolják, hogy mindeközben mi járhatott a negyedmilliárdos éhező fejében, hogy belül mennyire kiröhögte őket, akkor mindig eszükbe jut, hogy

"Istenem, lehet, hogy a többi is?"

és akkor üvölteni tudnának. :D

2014.03.13. 09:22:01

@Hetero Sapiens: Indul Fidesz-színekben? Ügyvezető alelnök lett? Nem, pusztán eszköz, amit felhasználnak a kampányban utána meg mehet a szemétdombra.

A Fidesznek megvannak a saját Cusijai, akikkel ugyanígy szopóágra fog kerülni: Meggyes, Papcsák stb. stb. Ők majd 4-8 év múlva fognak kitálalni, amikor a zsarolási igényeiket az anyapárt már nem lesz képes kielégíteni.

HunMag 2014.03.13. 09:38:29

Fedor: nem értem, hogy miért vagy kiakadva az ellentmondásokon, amikor Zuschlag főnöke, Fletó az ellentmondás király...

sok mindenen lehet vitatkozni, de arról, hogy Zuschlag pontosan tudja, hogy hogyan működött Fletó minisztériuma, miről tudott Mesterházy, arról nem nagyon érdemes...

az, hogy Mesterházy utálta, és utálja, nem ok nélkül Fletót, az is világos...

az meg hogy Fletó elmekórtani eset, és ész nélkül ordibál mint egy vadbarom,
az egyre gyakrabban kiütközik nyilvánosan is, na meg azt maga Fletó állította, hogy jobb ha nem tudja senki, hogy honnan kerültek pénzek az MSZP-hez az elnöksége alatt...

mert azt még joggal mondhatná, hogy a FIDESZ se ugathat, mivel nekik is van egy MSZMP emblémás saját fekete széfjük, csak az a 2. számú, az 1. sz. az MSZP-é lett, különben is a KISZ, meg MSZMP idején még együtt is használták őket, de hogy Fletó önmagát "tisztességes, erkölcsös üzletembernek" állítja be magát, na az teszi hihetővé Zuschlag könyvét, a szokásos komcsi ködösítést leszámítva, de azt azért ne feledjük el, hogy Gyurcsány, Mesterházy, Bajnai, Orbán, Kövér és társaik, egy akolból származnak, bármennyire szeretnének ettől megszabadulni...

vanekbacsi 2014.03.13. 10:02:02

@Pipas:
A szavazáson megjelent választókat lehet csak mérni.

mojoking77 2014.03.13. 10:04:34

@Pipas: Igaz. Amig a birkak szamara nem letezik mas letforma mint a Fidesz droid vagy a MSZP/DK birka, addig meg is erdemli, hogy a kedves vezetoik gumi nelkul basszak seggbe oket. Es ez vonatkozik mind a ket oldalra. Bekemenet az EU globalizacio ellen, a sorok kozt Szelessel..... Na az is ilyesmi lehetett.
Es senki ne jojjon, hogy nincs alternativa, mert van.

Mészáros Laci 2014.03.13. 10:14:07

@vanekbacsi:

A beperlés szerintem most már nem jó ötlet, a magyar kampánylogika másként működik (destruktív versengés).

A Cusi által említett nejlonzacskós 50 millió és az eljárás során visszafizetett 50 millió egyébként valószínűleg csak véletlen egyebeesés, a két tranzakció között elég sok idő eltelt.

Peterpapo 2014.03.13. 10:14:16

Szeretném megkérdezni azokat a fidesz fanokat, akik most Cusit jó fejnek tartják és igaznak az állításait, mi a véleményük Ángyánról és Hadházy Ákosról?

nnnnnnnn 2014.03.13. 10:17:09

@Peterpapo: nem hinném hogy bárki jófejnek tartaná a cusit. de azért jó húzás volt tőle, hogy most jelenteti meg a könyvét, hehe.

Peterpapo 2014.03.13. 10:19:09

@$$$=$$$:

Hát mikor máskor jelentette volna meg? Karácsonyra? :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.13. 10:19:36

leírod, hogy nem olvastad akkor hogy lehet róla véleményed??

Mészáros Laci 2014.03.13. 10:26:18

@HunMag:

korábban én is nagyon haragudtam Gyurcsányra és kígyót békát kiabáltam rá, de ez elhomálysítja a józan ítélőképességet. Gyurcsány és Zuschlag egyaránt rendkívül intelligens, de mindketten komoly személyiségzavar tüneteit mutatják, szociopátia + erős narcisztius, vagy valami ilyesmi. Gyurcsánynak volt módja egy védett környezetben társas viselkedést tanulni, durva hibákat ritkán vét. Zuschlag egyből mély vízbe került, és szerintem még most is úgy véli: a többi ember is ugyanolyan, mint ő, csak nem olyan okosak. Gyurcsány talán már sejt valamit.

Mészáros Laci 2014.03.13. 10:27:54

@Peterpapo:

a kérdést ugyan nem nekem címezted, de
1. nem tartom jó fejnek
2. az állításaiban új tartalom nincs, csak az ad neki különös jelentőséget, hogy ő mondja (hat év sitt után).

mojoking77 2014.03.13. 10:41:25

@Mészáros Laci: "komoly személyiségzavar tüneteit mutatják, szociopátia + erős narcisztius, vagy valami ilyesmi. "

Kozszereplo. Ezt igy hivjak. A legtobb ember amugy, aki akarmilyen modon "hatalomhoz" jut, atesik ezeken a tuneteken. A kerdes inkabb az, hogy mennyi ido alatt tudja feldolgozni, es urra lenni rajtuk. Van akinek ez soha nem sikerul.. A politikusok nagyjanak altalaban nem.

csak egy néző 2014.03.13. 11:01:03

Az is magáért beszél, hogy ennek a kis nyikhaj, senkiházinak a hazugságain csámcsognak a fidesz hívők, akik most hirtelen egy szavahihető hőst csinálnak ebből a kis lúzerből és ténykent fogadják el a valószínüleg nem kevés lóvéért a választások finisében előadott bulvárszíntű hazugságait. Az is csak a véletlen műve lehet, hogy éppen a fidesz cége, amelyik pont idáig nem foglalkozott ilyen bulvár mocsokkal, riportot készíttet két igen kvalifikált újságíróval(?), mint a pénzügyes Barcza György és G Férfias Gábor politikai gondolkodó publicistával egy gazdasági lapban. Vajon miért nem készítettek riportot ezek az újságírónak kinéző lények Zusclag spanjával, Szíjgyártó pubival is. Azt hiszem ő is tudna érdekes dolgokat mesélni a lenyúlt lóvék sorsáról.
www.youtube.com/watch?v=haicoojog8k
Az is megérne egy misét, hogy vajon mennyiért vették rá ezt a tehetséges, bulvár "írónőt", Szalai Vivient, (akihez csak kotonnal lehetne hozzáérni) ami már magában is sértés az írónőkre, hogy könyvé szerkessze e hazugság halmazt.Viszont mélyen hallgatnak Ferenczy Krisztina több, mint 15 évet felölelő oknyomozó könyvéről, amiben utánajár a felcsuti nemzetvezető vagyonának, meggazdagodásának. Vajon a közszolgálat, királyi, fidesz tv- ben mikor készül majd beszélgetés az oknyomozó Ferency Krisztinával is, mint, ahogy azonnal készült az Este című tájékoztató műsornak kinéző valamiben, ahol az Oberszopky díj várományosa Gulyás István faggatta Szalai Vivien "írónőt" (már e megállapítás önmagában is szégyen) a Századvég nevű közpénzből támogatott gittegylet segítségevel kiadott szenny könyvéről. Persze a felfedezhető kettősmérce az pusztán a véletlen műve lehet.
Vajon mi lesz a heti újabb botrány?
imagerz.com/QBZFCktvAwMCAFgbRQVT

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.03.13. 11:02:36

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: persze, hiszen alapvetoen a jelenlegi jobboldal gyakorlatilag bunozok:-)

valasztoik meg lenenek szivesen, de meg ahhoz is sotetek.

guba a gubahoz, igaz?:-)

Mészáros Laci 2014.03.13. 11:12:17

@mojoking77:

Ezt fölösleges általánosításnak vélem :-)

A szociopátiás személyiségzavar, amit régen pszichopátiának neveztek, lényegében az empátiás készség nagyfokú hiánya.

A csalók, akik nyugdíjasokat lopnak meg, munkanélküliektől szedik el utolsó forintjaikat "állásközvetítői díjként" - mind szociopaták.

Egy szociopata személyiség, ha elég intelligens, valóban gyorsan halad felfelé a ranglétrán, mert nincs benne fikarcnyi együttérzés sem azokkal szemben, akiket közben lenyom. Krízishelyzetben a szociopata topmenedzser lazán kirúg ezer vagy tízezer embert (majd felveszi a bónuszt).

A szociopata számára minden kapcsolat: versengés, minden tranzakció: csata, és minden csatát meg kell nyerni. Ez a gyenge pontja, mert nem tud stratégiai célok érdekében engedményeket tenni.

Szóval olyan környezetben, ahol mindennél fontosabb a következő csata megnyerése, valóban eredményes a szociopata vezető, de hosszabb távú célok elérésében kifejezetten akadályoz. Sok helyütt már szűrik a menedzser-kiválasztások során.

Mészáros Laci 2014.03.13. 11:14:44

@csak egy néző:

nem hiszem, hogy a fideszesek azért csámcsognak Zuschlagon, mert szavahihető: a fidesz számára az jelenti az értéket, hogy botrány, és árt a szociknak.

egyébként, a ha a fidesznek elég esze lenne, már rég nem a szocikat ekéznék, a jobbik sokkal komolyabb veszélyforrás, nem (csak) a fideszre, hanem az egész országra.

csak egy néző 2014.03.13. 11:24:47

@Mészáros Laci:
Azért nézd csak meg, hogy ez a kis senki, most végighaknizza az összes fideszes médiát, pedig két értelmes mondatot sem tud egymás után elmondani. Mindenesetre érdekes beszélgetést lehetne csinálhatna Oberszopky, az asztal egyik oldalán Zuschlag a mások oldalán Szíjgyártó.Anno csak elrettentő példaként mutogatták.

Globetrotter2014 2014.03.13. 11:58:32

Bakker, az ignorálás meg a kormánypártra kenés pont két olyan stratégia ami egyszer már csúnyán rosszul sült el.

És ha ez egy kellemetlen visszaguruló hólabda, mi lesz ha visszaér a Simon lavina?

Mészáros Laci 2014.03.13. 12:01:43

@csak egy néző:

Érdekes írás, kicsit túlzó (az 1. és az 5. kérdés pl ugyanaz), de biztos van, akinek ez a stílus bejön.

Indítja valajhol a Jobbik idén ezt az arcot?

Mészáros Laci 2014.03.13. 12:04:44

@ZF2:

Hát, Simon már előzetesben van, bár egyelőre keményen hallgat. Vajon az ügyészség mennyire bevállalós? Az előzetes ugye a "négycsillagos" (fegyházi) elhelyezésnek felel meg – ha berakják egy cellába két hosszúítéletes mellé, egy hét alatt megoldódhat a nyelve...

csak egy néző 2014.03.13. 12:05:37

Behubesza.

"Matolcsy szerint hazudik a kabinetfőnöke"

"Az MNB közleménye szerint nem igaz, amit Widermann Helga állít könyvében, mivel Matolcsy György nem kotyogta ki a Goldman Sachsnak az IMF-tárgyalások megindulását, csak "több lehetőség között ezt is megemlítette"
Lehet, hogy nem jól emlékszem, de nem ezt hívják pletykának? Jobb helyeken államtitoknak???

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 12:31:08

Úgy látom, hogy a ballibsiket kiborítja ez a könyv rendesen, most már akkor engem is érdekel.

Ezek szerint igazat írhat a Jani.

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 12:34:20

@Mészáros Laci: Elmondanám, hogy a nemzeti.net-en egy link sincs Zuhslagról, pedig ott van pár link, szóval ez a téma jobbosokat kevésbé érdekli mint a ballibsiket.

Orbánék pedig ezt kihasználják, ez evidens, a ballibsik pedig mehetnek ugyanoda panaszkodni, ahová Orbánék is mentek a Kende könyv kapcsán.

Azért ez hogy? Zuhslág könyv esetén háborodjon fel minden jóízlésű, a Kende könyv pedig jogos volt?

Most az MSZP az érintett, tessék elviselni.

csak egy néző 2014.03.13. 12:35:20

@♔bаtyu♔:
Öcsém, neked nem kell érte pénzt adni. Neked elég csak elmenni a Századvéghez és azt mondani, hogy te vagy A "batyu" és ingyen kapsz belőle. Ha szépen megkéred Fodor fiúcskát, még fel is olvassa neked.

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 12:38:15

@csak egy néző: Jó érzés ez a nyüzsi Jani körül, így a választások előtt 3 héttel, bevallom, élvezem. A könyvet pedig majd elolvasom, ne izgulj.

csak egy néző 2014.03.13. 12:41:26

@♔bаtyu♔:
Figyelj haver!
Nemzeti. net
"[13:18] Halálosan megfenyegették Zuschlag Jánost"
"[13:45] Politikai öntisztulás-e a Zuschlag ügy?"
"[11:15] Zuschlag: „A visszalépésemért az MSZP ötvenmilliót adott egy nejlonszatyorban”"

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 12:43:31

@csak egy néző: Nahát, mióta hisztiztek, úgy látszik sláger lett akkor a Jani.

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 13:30:11

Nahát mi van itt, Bajnaiékat pedig őszínteségi roham kapta el:))))

kuruc.info/r/57/125042/

2014.03.13. 13:35:29

Érdekes, hogy amikor Zuschlag fikázza a baloldalt bosszúból, amiért hagyták sittre vágni, akkor az igazabb, mint a szentírás, de amikor a saját könyvükből a "matekzseni" Matolcsyról derül ki, hogy bennfentes infóval (amely valószínűleg állam-, de minimum üzleti titok) látott el külföldi bankárokat, akkor az szemenszedett hazugság.
Persze majd az MNB, mint illetékes hatóság kivizsgálja egy hétvége alatt, ahogy a NAV az államilag támogatott adócsalásokat.

Szerintem még az idén építsük meg PaksII-t, aztán robbantsuk fel az I-gyel együtt, mert ez az ország pusztulásra érett.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.03.13. 13:43:50

ZUSCHI JANI

Fogy a pia, kell a money,
Bulvárkönyvet ír hát Jani.
Akkor jó a pletyka, ha mar,
Best sellerré is lesz hamar.

Olvasmány lesz, kötelező.
Címlapon áll János. Ez Ő!
Aki járkált faltól falig,
S nem hazudik. Csupán alig.

nu pagagyí 2014.03.13. 13:47:05

Zuschlag lesz az új Pozsgay. Nemsokára együtt csápolhatnak vele a Fidesz-fanok.

nu pagagyí 2014.03.13. 13:51:20

@Frady Endre:
...
Seggéből egy répa lóg
Narancssárga, nem piros
...
(bocs)

nu pagagyí 2014.03.13. 13:58:22

@♔bаtyu♔: Akkor volt igazán sláger, amikor megsértette a holokauszt áldozatait, majd lebukott álpárttagok toborzásával, nyilván ahhoz lopta a pénzt (saját magának). Ezekkel a gerinctelenségekkel bizonyította, hogy helye van a Fidesz környékén, jól beilleszkedik a többi cinikus tolvaj közé.

vanekbacsi 2014.03.13. 14:02:32

@Mészáros Laci:
A visszaadott 50 millió az ellopott 70 millió megmaradt része lehetett. Nagyon nem látom ezen az ügyön az aprólékos tervezést, de tény, még így is bejött.

Csekkliszt#10 2014.03.13. 14:11:09

@nu pagagyí:
Nem akarom mosdatni az MSZP nevű szerecsent, de erkölcsi aranyerzekuk kb így írható le a fideszhez képest:
-Gyurcsány ki tudta mondani, hogy hazudott es ezt tette azért, h a semmirekellő partot felrázza az ország érdekében
- csuti beismerte: hogy sosem hazudott még, de azt is csak az ország érdekében
- ZJ sztori es bukása arról szólt h az MSZP hogyan állítsa félre ezt az erkölcsi hullát
- a Fidesz ezt az erkölcsi hullát befogadja
- Simon gabor nevű MSZP bűnöző lopott (sokkal több, mint) negyed milliárdot
- Fidesz nevű bűnszövetkezetben orban haverjai 50-100 milliárdot loptak el a zemberektől a gazbeszerzesen
- MSZP-SZDSZ 2/3 befogadta anno a Fideszt es többségével nem élt vissza
- Fidesz (KDNP-WTF??) a2/3-t arra használja, hogy visszaállítsa az egypártrendszert
- tocsik ugy 1 Mrd jogtalan lopás : közgép 1000 Mrd jogos közbeszerzés - tocsik x év börtön, másik oldal 0

kézműves étcsokimikulás 2014.03.13. 14:25:11

@csak egy néző: figyu,mennyi fejpenzt kapsz azert,hogy a ferenci krisztike konyvet minden blogban reklamozod???
vagy csak nem te vagy tan maga az emlitett???esetleg rokon,ismeros???
vagy nem te adtad ki,nem fogy es kell a reklam???

szanalmas,amit muvelsz,barna nyelvvel raadasul...

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 14:30:02

@nu pagagyí: Mondhatni, egy második Kende.

csak egy néző 2014.03.13. 14:38:21

@kézműves étcsokinyuszi:
Ni csak egy újabb versenyző? Mi van nyuszómuszó, te vagy a délutános, csokis nyelvű?
Ismerős mondatok?
Szánalmas vagy kiskancsó.
"miert,hulyegyerek,te jobb vagy,aki fizetesert tapsikolsz mindennek,amire a Lendvay utcabol parancsot kapsz???
egybites bertroll vagy,semmi tobb..."

HunMag 2014.03.13. 14:40:32

@Csekkliszt#10:

I.

" -Gyurcsány ki tudta mondani, hogy hazudott es ezt tette azért, h a semmirekellő partot felrázza az ország érdekében "

nem akarlak bántani, de legyen már több eszed mint Vadai Ágnesnek, hidd el nem lesz túl nehéz...

mert ugye Fletó "igazság beszédében" elismerte, hogy nem kormányoztak, hazudtak éjjel-nappal, a választások előtt eltitkoltak mindent, hogy mégis nyerjenek...

tehát ez az igazság Fletó szerint, Vadai Ágika papagáj meg ismételgeti ész nélkül...

II.

Fletó legújabb nyilatkozata, nem bánt meg semmit, büszke az általa vezetett kormányzásra, az elvégzett munkára...

Na ezt magyarázza meg valaki, a Vadai -féle idióták kíméljenek...

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 14:46:24

@HunMag: Persze, de mi választók is büszkék vagyunk a 2010-es döntésünkre.

Annyira, hogy 2014-ben megint megismételjük, aztán reméljük, 2018-ban Feri már nem mászik ki a kukából.

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 14:47:23

@csak egy néző: Mi van te ostoba bolsi, zavarnak a hozzászólók? Baj, ha valaki hozzászól?

csak egy néző 2014.03.13. 14:51:27

@♔bаtyu♔:
Mi van ostoba csicska, te meg zavarba jössz, ha ne adj Isten mást is kérdezek tőled, vagy arra még nem alakították ki a véleményedet?

♔bаtyu♔ 2014.03.13. 14:59:14

@csak egy néző: Te viszont ne a tiednek, most éppen nincs lóvém.

csak egy néző 2014.03.13. 15:07:08

@♔bаtyu♔:
Jelentkezz valamelyik közmunkás tanfolyamra, ha tudsz már napocskát rajzolni a söprüvel, akkor már jár a lóvé.

Mészáros Laci 2014.03.13. 15:46:27

@vanekbacsi:

"A visszaadott 50 millió az ellopott 70 millió megmaradt része lehetett."

ja, 20 millióból pedig nagy lábon élt, nagy ház, félévente-évent új (nagy) autó, stb.

talán Moldovaszentgyörgynek van egy novellája a sikkasztó pénztárosról, aki eltett két milliót, a párnacihában tartotta. tudta, hogy csak azzal bukhat le, ha költekezni kezd, ezért szegényesebb ruhákban járt, munkatársai már gyűjtést szerveztek a javára. amikor pár hónap múlva a fűtetlen lakásában megfagyott, a párnacihában találtak kétmillió huszonháromezer forintot.

no_successful2 2014.03.13. 16:00:30

@Csekkliszt#10:

"tocsik ugy 1 Mrd jogtalan lopás : közgép 1000 Mrd jogos közbeszerzés - tocsik x év börtön, másik oldal 0 "

Persze finoman kihagytad a ballibsik szerepét a spontán privatizáció kapcsán.
Nyugodt lehetsz benne, az mindent visz, ami a gazdasági méreteket, és a károkat illeti. Tönkretett cégek, melyeket aztán pár millióért adtak el, munkahelyek százezreinek megszűnése mellett.
A Horn Kormány idején teljesedett ki a dolog.
Akkor emelkedtek ki a ballib ifjú "titánjai" is, mint Gyurcsány és Bajnai. Akiknek defakto a segge alá tolták a vagyont.
Lássuk be, a Fidesz jószerivel már csak a lerágott csontot kapta, évekig kellene még dolgoznia azon, hogy a lemaradást behozza.

Mészáros Laci 2014.03.13. 16:07:36

@ZF2:

most olvasom

"Simon állítólag nagyon nehezen viseli az előzetes letartóztatást, a nyomozók azt remélik, előbb-vagy utóbb megtörik és beszélni kezd az elrejtett pénzek eredetéről."

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.03.13. 16:21:26

Ha okos lenne, legalább bosszút állna a meggyilkolásáért és köpne... így meg anélkül fogják elhallgatattni, hogy bármit is mondott volna...

A maffiából nincs kiszállás...

Pipas 2014.03.13. 16:48:17

@Mészáros Laci: "a fűtetlen lakásában megfagyott"

Igen nehezen tudom elképzelni, hogy valaki megfagy, akinek egyébként van módja, hogy elkerülje. Ez megint egy ilyen Moldova mese, amit hallott valakitől aztán elhitte.

Moldova legnagyobb bűne, hogy összeszedett nagy hülyeségeket, könyvet írt belőlük az emberek meg elhitték, merthogy könyvbe volt írva. Olyanok is hittek neki, akik az eredeti mesélőt körberöhögték volna.

csak egy néző 2014.03.13. 17:02:39

@Pipas:
"gen nehezen tudom elképzelni, hogy valaki megfagy, akinek egyébként van módja, hogy elkerülje. Ez megint egy ilyen Moldova mese, amit hallott valakitől aztán elhitte."
Csak a próba kedvéért, írd már be légyszíves a googliba, hogy "fűtetlen lakásban fagyott meg"
Meg fogsz lepődni, te nagyon tájékozott.

Fazakas László 2014.03.13. 17:29:58

@Józsi56:
Én se vagyok mai gyerek, mert '56-ban láttam azért egyet s mást, így aztán elég bátran "verhetem a nyálam" ...

Nem vettem én igazából a szívemre semmit - közöttünk akár még szent is lehet a béke ...
Csak én úgy vagyok bizonyos dolgokkal, hogy - ami szívemen, az a számon ... vagy az ujjaim alatt, a billentyűzeten.

Józsi56 2014.03.13. 17:43:28

@Fazakas László:

Megbeszéltük! Nincs baj, Ön leírta véleményét és meg válaszoltam.

Üdvözlettel

Teply Tamás

shm 2014.03.13. 19:07:03

"Én ugyan nem olvastam el a FIDESZ legújabb kedvencének könyvét,"

Na, ennyire kell komolyan venni Fedort. Nem olvasta, de ír róla. Nyilván megjött a kidolgozott véleménye a központból.

shm 2014.03.13. 19:09:37

@Mészáros Laci:

"Simon állítólag nagyon nehezen viseli az előzetes letartóztatást, a nyomozók azt remélik, előbb-vagy utóbb megtörik és beszélni kezd az elrejtett pénzek eredetéről."

Hát igen, ez a Zuschlag sztori régi mese, de ha Simon elkezd énekelni, az még feldobhatja ezt az amúgy meglepően lapos kampányidőszakot.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.03.13. 19:26:13

az a baj, hogy a valószínűsíthető hazugságok ellenére is hihető marad a történet lényege, azaz a hazai politikai pártok - nevezzük így - pénzkezelése.

az egy másik kérdés, hogy a simongáborokénál és zuschlagjanikénál nagyságrendekkel durvább Fidesz-lenyúlások kapcsán és miatt mikor indul meg a közéleti lavina, de azt gondolom, hogy erre még várni kell, nem is keveset...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.03.13. 19:27:54

@Pipas: te úgy általában nem lehetsz a művészetek (pl. az irodalom) nagy barátja.

függetlenül Moldova művészeti szempontú megítélésétől...

shm 2014.03.13. 20:23:13

@idelle:

"az a baj, hogy a valószínűsíthető hazugságok ellenére is hihető marad a történet lényege, azaz a hazai politikai pártok - nevezzük így - pénzkezelése."

Hihető? Finoman szólva is eufémizmus. Így működik a magyar politika, helyi szintől fölfelé (egészen fölfelé). A politikust két dolog érdekli: 1)odakerülni valami pozícióba, ahol már nem neki kell a bulik után rohangálni, hanem megveszik, 2) addig ott kapaszkodni, amíg csak lehet.

Az, hogy aztán különböző mantárkkal tömik az olyan szerencsétlen debilek fejét, mint ez az ajszlandersipi, az már nem cél, csak eszköz.

Teljesen érthető, ha a választók többségét jobban érdekli a belga harmadosztály, mint a választások kimenetele, Gyakorlatilag bűnözőket cserélgetünk bűnözőkre.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0