Hirtelen regény lett az egyre kínosabb memoárból
2014. március 13. írta: Fedor

Hirtelen regény lett az egyre kínosabb memoárból

Annyira szeretem, amikor totálisan hülyének próbálnak nézni. 

Elég nagyot szólt tegnap, amikor Wiedermann Helga könyvéből kiderült, hogy Matolcsy még annál is alkalmatlanabb volt gazdasági miniszternek, mint ahogy azt szinte az egész ország képzelte, pedig hát, lássuk be, azért ez elég nagy szó. Forintosíthatóan károkat okozott az országnak, már nem először.

Közbevetőleg: az milyen már, hogy írnak valakiről egy hozsannázó könyvet, de olyan bénán, hogy rövid idő alatt már a második kínos dolog derül ki belőle. Hisz ne felejtsük el, ebből az irományból tudtuk meg azt is, hogy Matolcsy és Orbán kémregényekben olvasott összeesküvés-elméletekből építették fel a világképüket. 

Persze az össznépi közröhejt és felháborodást nem hagyhatta szó nélkül az MNB, hisz ez a sztori akár büntetőjogi felelősséget is felvethet a jelenlegi elnökükkel szemben, így hát közleményükben egy laza mondattal kitalációnak állították be az egészet:

Wiedermann Helga gazdasági regényében egy fikciót ír le, természetesen az NGM-et vezető miniszter nem tájékoztathatta a befektetőket arról, hogy Magyarország az IMF-hez fordul

Szóval regény? Hát ez meglepő, és egészen új információ.

A múlt heti könyvbemutatóról ugyanis még így számolt be a Heti Válasz:

Orbán is ott volt a kormánybuktatókat leleplező könyv bemutatóján

„Együtt értük el a gazdasági sikereket", amelyeket az elmúlt négy évben teljesített az ország - jelentette ki Matolcsy György kedden a Sakk és póker című könyv bemutatóján. A jegybankelnök egyben megköszönte a rendezvényen résztvevő Orbán Viktornak, hogy a 2010-es kétharmados győzelem birtokában mindvégig bátor gazdaságpolitikát folytatott.

A Sakk és póker - krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról című könyv szerzője Wiedermann Helga, aki évekig kabinetfőnökként dolgozott Matolcsy György mellett, amíg a nemzetgazdasági miniszteri posztot töltötte be. A könyvbemutatón Orbán Viktor miniszterelnök mellett részt vettek a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjai is.

Barcza György, a Napi Gazdaság főszerkesztője kiemelte: a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent könyv akár kézikönyvnek is tekinthető, hogyan kell tárgyalni az IMF-fel. Azt is bizonyítja, hogy a pénzügyi függetlenség jóval fontosabb, mint az esetleg kedvező kamatok - tette hozzá.

Ugyanez az újság egy részletet is közölt a könyvből, a következő felvezető mondattal:

Memoár a Magyarország elleni pénzügyi támadásokról

Egyébként ez a "kézikönyv" kitétel különösen tetszik a tegnap kiderültek fényében. Bár végül is egy tankönyvbe kellenek elrettentő példák is :-) Milyen jót lehetne röhögni ezen, ha nem lenne ennyire tragikus ez az egész, és nem a mi bőrünkre menne a játék.

De sajnos arra megy.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr395858362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nu pagagyí 2014.03.14. 07:09:46

@midnight coder: A Fidesz egyedül akarta romba dönteni az országot, ezért akadályozta meg Gyurcsány reformjait. Te is ott hőzöngtél, talán emlékszel még rá a tyúkeszeddel. A helyzet az, hogy bejött a projekt. Ha a Fidesz nem lopta volna el az emberek MNYP megtakarításait, akkor a hiány most 90% felett lenne. Persze így sem örülhetünk, a következő kormányra ráhagyták az orosz hitelt ugyanilyen összegben.

nu pagagyí 2014.03.14. 07:12:55

@Lindalinda: Még akár miniszterelnök is lehetsz majd a százezer fősre fogyatkozó országban, ahol a maradék majd egymást akarja kifosztani az elmenekült potenciális áldozatok híján.

Borenbukk 2014.03.14. 07:14:28

@DeMarco: "Cusi állításai fikciók, kitalációk, mesék, semmi közük a valósághoz, legalábbis Fedor szerint, most meg teli szájjal, kritikátlanul zabálja a moslékot..."

Na, alljunk meg egy szora! Ez a konyv tegnapelott meg Ellenallasunk Hiteles Kronikaja volt.

Crystah Mastah (törölt) 2014.03.14. 07:16:55

@midnight coder:
"De ha nyert volna, akkor ez a kegyelmi időszak azonnal megszűnik, és kb. ugyanazokkal a problémákkal kellett volna szembesülnie mint Orbánnak. És mivel Bajnai igen tehetségtelen politikus, mostanra szarabbul állnánk mint valaha."

Nem szeretném védeni, de... ha nagyanyámnak áramszedője lenne, villamosnak hívnák.

Lövésünk sincs mi történt volna.
Viszont amit fixnek érzek, hogy ha a fidesz/kósa/lázár/random faszkalap nem húzza anno 260/270-ről 300-ra az ojró árfolyamot, akkor én most jobban állnék...

Kim lr Szen 2014.03.14. 07:20:19

@monddazigazatmar: "Hol van itt a károkozás? Gyenge volt a forint, erősíteni akarták, kuszaszem mondott 3 mondatot, és már erősödött is. Ezt akarták. "
- Te milyen buta vagy! Azon az erősödésen qrva sokat nyert az aki gyorsan vett előtte. Mondjuk a Magyar Államtól. Azt akkor mi buktuk el. Olyan buta vagy, hogy az elképesztő. Neked már az óvodában is faék volt a jeled.

nemigenértem 2014.03.14. 07:20:58

@nu pagagyí: Még szerencse, hogy a következő kormányt is a Fidesz alakítja!

Így nincs gond a "hagyatékkal"

Igaz?

Kim lr Szen 2014.03.14. 07:21:19

@Lindalinda: Ez jól mutatja, mennyi rezsicsökkentéssel megvehető zombi van.

Kim lr Szen 2014.03.14. 07:22:43

@Bruteman: Hülyeséget beszélsz. Ez a barom @Lindalinda: sosem fog gondolkodni.

Kim lr Szen 2014.03.14. 07:23:43

@Bruteman: "És a gonosz bankárok nagyon sokat kerestek rajta."
- Főképp ha forintot vettek gyorsan a Magyar Államtól.

torró 2014.03.14. 07:26:37

@Pop40:
"Ja, Bajnai 265-ös árfolyamon adta át a kormányzást ennek a dilettáns, hazaáruló csürhének."
Ez így igaz. Csak van egy kis bibi az állítással. Azt is magyarázd el, milyen gazdasági helyzetbe hoztak bennünket. Kisfiam ,bárcsak a Bajnai maradt volna a csapatával, ma megnézhetnénk magunkat, mennyiből kellene megélni. Most azon méláznátok, hogy bízhattatok meg benne.

midnight coder 2014.03.14. 07:26:48

@nu pagagyí: Kedves elvtárs! A FIDESZ a 8 év elkúrásából összesen egy dolgot torpedózott meg: Hordágy Ágica egésztségügyi ámokfutását. Amiért viszont örökké hálásak lehetünk nekik. Ettől eltekintve Fletóék kb. azt csináltak 8 éven keresztül amit akartak.

Kim lr Szen 2014.03.14. 07:26:59

@monddazigazatmar: "Nem azt kérdezem, hogy a Goldman keresett-e vele, hanem azt, hogy milyen kárt okozott ezzel?"
- Hihetetlen hülye vagy. Ha valaki nyert, akkor valaki vesztett. Ha tőlünk vett gyenge forintot, akkor mi buktunk, mert visszaváltja az erősebb forintot.
Te tényleg zsigerből ennyire hülye vagy?
Matolcsy a bankárok előtt mond 3 mondatot, valamelyik bankár küld egy SMS-t hogy "Vegyél 1 milliárd euróért forintot", azt egy perc, utána javul a forint 1 százalékot és buktunk 10 millió eurót, te barom,

midnight coder 2014.03.14. 07:29:54

@Crystah Mastah: Ha meg anno egy rakás hülye nem vesz fel egy kalap devizahitelt arra fogadva nagy tételben a bankokkal szemben, hogy a magyar puma igenis száguld, és nem döglődik, akkor nem lenne ekkora hajcihő a devizahitelesekkel. Amúgy a dolog másik oldala, hogy amikor ezeket a pénzeket felvették és elköltötték, akkor épp Fletóék voltak hatalmon - és ez jócskán hozzájárult a GDP megnövekedéséhez, és Pl. életben tartotta a haldokló építőipart, ugyanakkor a szopás meg most van vele.

Kim lr Szen 2014.03.14. 07:30:20

@torró: Helyette sokan azon méláznak hogy szavazhattak Viktorra.

Kim lr Szen 2014.03.14. 07:32:00

@midnight coder: "Ha meg anno egy rakás hülye nem vesz fel egy kalap devizahitelt arra fogadva nagy tételben a bankokkal szemben, hogy a magyar puma igenis száguld, és nem döglődik, akkor nem lenne ekkora hajcihő a devizahitelesekkel."
- Támogatott lakáshitel miatti őrült lakásépítést ki is indította el? Ki is tartotta 12 százalékon az alapkamatot, ami miatt elterjedtek a devizahitelek? Melyik kormány is tette lehetővé a devizahitelezést?

nemigenértem 2014.03.14. 07:41:14

@Kim lr Szen: Ha már ilyen matek zseni vagy, számold már ki, hogy mennyit buktunk a 7% feletti alapkamattal a mostani 3%-kal szemben?

Azt is számold ki, hogy ha itthon is leállítják időben a CHF hiteleket, mint a szomszédos országokban, akkor mennyi pénz maradt volna az embereknél? Az most a belső fogyasztást erősítené nem a bankárokat!

Azt meg igyekeztek kerülgetni meg semmibe venni, hogy nem a családi pótlék nő, amiből munkanélküli gyerek születik, hanem adókedvezmény, amit a dolgozó szülő kap.
A segély helyett dolgoztatott tömegek egyetlen esélye a valódi életre a közmunka!
Eddig arra ösztönözték őket, hogy otthon üljenek, most menni kell dolgozni.
Gondolom a cigánykérdést ti sem gázkamrával tervezitek megoldani!
A segélyezés csődbe vezetett.
Most haladunk az egyetlen lehetséges úton.

Kim lr Szen 2014.03.14. 07:41:25

"Csütörtök délután megszólalt Pleschinger Gyula jelenlegi Monetáris Tanácstag, akkori NGM-államtitkár. Azt mondta, hogy az NGM államtitkáraként ugyancsak részt vett Matolcsy Györggyel együtt a Goldman Sachsszal folytatott üzleti ebéden, nem hangzottak el az IMF visszahívására vonatkozó információk az ebéd során, telefonhívások sem voltak, és nem is hagyta el az ebéd során senki az asztalt."

Csak az asztal alatt SMS-eztek.

bgp 2014.03.14. 07:45:01

Tehát, dokumentum, ha egyetértenek vele, fikció, ha nem.
Egyszerű világ ez.

Kim lr Szen 2014.03.14. 07:45:55

@nemigenértem: Az alapkamat az egy másik kérdés. Az hogy a devizahitelezést Gyurcsányéknak gyorsan le kellett volna állítaniuk, az nem kérdés. Az sem, hogy azért hagyták, hogy mesterségesen menjen a gazdaság, ezzel óriási bajba sodorva az országot.
Már az is sokat jelentett volna, hogy hoznak egy törvényt, hogy az adós csak a jelzálog erejéig felel és akkor a bankok sokkal óvatosabban hiteleztek volna.
Ahogy ez van rengeteg helyen a világban, buktad a jelzálogod, mondjuk a lakást, de nincs adósságod. A bankok így pl kocsira egyáltalán nem adtak volna hitelt.
Eszem ágában sincs fletóék felelősségét kisebbíteni.

nemigenértem 2014.03.14. 07:47:10

@Kim lr Szen: Nem számít ki tette lehetővé.
Mindenhol az lett!
A különbség ott van, hogy a többiek leálltak amikor jött a válság, nálunk meg reklám dömping ment a tv-ben, a miniszter elnök pedig bejelentette, hogy ezt a válságot mi tévéből nézzük majd......a sok kretén szoci barom!

Varázspálca · http://szamvarazs.blogspot.hu/ 2014.03.14. 07:50:09

Ebben a történetben nem az a legnagyobb bibi, amit Matolcsy anno mondott vagy nem mondott (noha hasonló okokból az akkori PSZÁF Soros Györgyöt 500 millióra büntette 2008-ban). Hanem egyrést az, hogy fel sem tűnt neki, hogy ez probléma, amíg a média neki nem esett, és másrészt az, hogy az MNB-nek olyan sűrűn kellett volna hallgatnia, mint szar a fűben!

Ugyanis itt Matolcsy nem MNB elnökként lépett fel, hanem miniszterként. A független MNB egyszerűen nem teheti meg, hogy védelmébe vesz egy minisztert. Ilyen nincs. Az MNB azt döntheti el, hogy indít vizsgálatot vagy nem indít. Kész. Na pláne ekkora baromságot nyilatkozni alpári stílusban, szégyen!

Én kérek elnézést.

torró 2014.03.14. 07:55:04

@Kim lr Szen:
Jó olvasni az érveidet. Látszik, hogy nem kókler vagy! Csak egyetérteni lehet vele. Attól függetlenül, hogy tényleg jól össze van zavarva az egész életünk. Elég nehéz követni a történeteket.

Szevasztok 2014.03.14. 08:00:41

@monddazigazatmar: "Nem tudom, hogy államtitok volt-e, nem tudom, hogy szabad-e, nem tudom, hogy etikus-e. "

Na látod, akkor ezért nem kellene badarságokat írni. (Vö Csendben maradtál volna okosabb lennél.)

Biztosan nem etikus, biztosan nem szabad, (talán btk. tényállás is megáll), de nyilván nem államtitok.

És ahogy korábban szerepelt itt fenn, még arra se jöttek rá néhány év alatt, hogy olyat csináltak, amit nem szabad, és ráadásul büszkén nagyvilággá kürtölik.

Ostoba társaság...

(Ha Matolcsy szavaival erősíteni akarja a Ft-ot, akkor azt nyilvánosan tegye és ne egy szűk körű szivárogtatással.)

csababácsi 2014.03.14. 08:17:18

@torró: A mi lett volna ha ugyanolyan fikció, mint Wiedermann történetei Matolcsyról.Utoljára ha jól emlékszem a Türkménbasiról adtak ki ilyen csodaszép történetekkel teli könyvet

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.14. 08:21:30

@DeMarco: Annyira vártam, hogy miképp próbálod meg kimagyarázni magadnak, de nem csalódtam :-) Éljen sokáig a szemellenző, igaz? :-)

Tehát ha az egyik könyvben hazug vádaskodások vannak bizonyíték nélkül, és ezt még ellentmondásokkal hiteltelenítik, a másikat meg egyik pillanatban tárgyszerűnek tartanak, a másikban meg meg fikciónak, mert kiderül, hogy rohadt kínos dolgok vannak benne, és mindkét dolgot szóvá teszem, akkor az kettős mérce.

Jó tudni.

Watchdog 2014.03.14. 08:22:57

@Kámasuka: "De ki az a Wiederman Helga?"
Tipp: egy malomtulajdonos kulák szeretője.
Egy dolog viszont feltűnt: a választások közeledte jót tesz a könyvpiacnak... :-)

nu pagagyí 2014.03.14. 08:30:38

@midnight coder: A Fidesz két jelentős dologgal járult hozzá az előző ciklusban ahhoz, hogy eljussunk a mostani romhalmazhoz, amelyben már a jövőre félretett pénzt is sikerült felélni. Hagyatékként a háromezer milliárdos orosz hitel marad csak, hogy el ne felejtsük őket.

A Fidesz az előző ciklusban, összejátszva a közhatalmi helyekre benyomott pátcsinovnyikjaival, megakadályozta az egészségügyi (és felsőoktatási) reformot, valamint több száz milliárd svájci frankban felvett hitellel eladósította az akkor már túlnyomóan a befolyása alá tartozó önkormányzatokat.

Az ámokfutás folytatódott. Megvalósult az ingyen ebéd, mert a semmiért tényleg nem kell fizetni. A Fidesz a jelenlegi ciklusban saját reform helyett, az egészségügyből és a felsőoktatásból zsákszámra lapátolta ki a pénzt, tetemes adóssággal terhelve a szektort. Ellopta és látható eredmény nélkül felélte a nyugdíj megtakarításokat, így már tényleg elmondható, hogy veszélyben vannak a jövőbeni nyugdíjak. Az ország infrastruktúráját használhatatlan, selejt anyagokból összetákolt vasútvonalakkal "gazdagította", melynek használhatóvá tétele kétszer annyiba fog kerülni, amennyit most kiloptak belőle. A Fidesznek sikerült a közgazdaságtant Frei könyveiből elsajátító Matolcsy bábáskodásával lehetetlen helyzetbe juttatnia a devizahiteleseket. További siker, hogy a gazdagokat támogató nagyvonalú családi kedvezménnyel eredményesen csökkentették a születésszámot. És végül, de nem utolsó sorban, magáncégek fosztogatásával rombolták a nép erkölcseit, miközben a szajré egy részét rezsicsökkentésnek álcázva, orgazdává tettek mindenkit.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 08:32:14

@DeMarco:
Ez esetben teljesen mindegy, hogy igaz, ami a könyvben, vagy nem, mivel mindkettő eset egyformán kínos Matolcsynak. Persze ez csak morális szempontból igaz, hiszen ha igaz, akkor bíróság előtt kellene felelnie, ha fikció, akkor csak szimplán lemondania.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.03.14. 08:34:08

@Lindalinda: Ez lehet, hogy a szavazókat minősíti. Neked is van szavazati jogod nem? Pedig nem nagyon kéne, hogy legyen 20-as iq alatt...

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 08:34:27

@monddazigazatmar:
"Hol van itt a károkozás? Gyenge volt a forint, erősíteni akarták, kuszaszem mondott 3 mondatot, és már erősödött is. "

Csakhogy nem a Magyar Állam keresett vele,...hanem az ellenseg,...a mocsok bankárok...
Vagy ez most jó nekunk ?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.03.14. 08:36:25

@midnight coder: Szerintem írj erről egy könyvet. A hirtv, meg az mti meg lehozhatja tényként is. Még talán befér a választásokig.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 08:41:38

@monddazigazatmar:
Ha halvány fingod nincsen a pénzügyekről, akkor ne szólj hozzá ilyen témához.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.14. 08:47:00

@DeMarco: Egyébként ha már ilyen jó vagy önmeggyőzésben, kíváncsi lennék, hogy ezt miképp magyarázod el magadnak :-)

"Tegnap kiderült "rosszul tudta" a kormány mi lesz a paksi bővítéshez kapcsolódó orosz hitelszerződésben. Magasabb kamat (az IMF szerződésnél is), előbb fizetett önrész, korábbi törlesztés, kőkemény határidők, az áramár valószínű emelkedése és március 15. a Putyinak való törlesztés napjává tétele."

magyarinfo.blog.hu/2014/03/14/viktor_feltunt_hogy_a_putyin_ur_atejtett_a_paksi_palankon

Mezga Geza (törölt) 2014.03.14. 08:48:34

Ez meg az onfenyezeshez is hulye. Mondjunk mit vartunk? A rendszer valtas elott mszmp tagkent miniszteriumi poziciokban uldogelt aztan a jobbos politikus lett. Pont ahogy orban szereti. Az mar csak hab a tortan hogy az mnyp azert lett felszamolva hogy a feszabadulo forrasokbol emberunk megvalosithassa a tundermeset.

Ez jo pelda arra hogyan jarult hozza a fidesz a haza epulesehez.

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 08:56:15

@Lindalinda:
A tobb millió rovar nem azért szereti a lószart , mert fínom , hanem mert éhendoglene nélkule...

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 08:58:22

Hogy szólna most a régi szlogen :
" Rosszabbul élunk , mint 4 éve..."
Ezzel most nyerni lehetne !

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 09:10:05

Kb. egyébként ez olyan, mint ha egy sikeres vállalkozóról írnának egy könyvet, hogy mekkora faszagyerek, és az egyik fejezetben úgy adnák elő az egyik adókerülését, mint ha az a talpraesettségét bizonyítaná, közben nem ismerve, hogy az konkrétan illegális, a vállalkozó dedikálná a könyvet, majd másnap mikor megvádolnák az adócsalással, a szerző és a vállalkozó is közölné, hogy bocs, az csak fikció volt.

De tudnék cifrább hasonlatot is mondani erőszakos bűncselekményekkel is.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 09:12:13

Egyébként azok az amerikai rapperek is hasonlóan nyomják, lenyilatkozzák, hogy ők igazi gettós arcok, a zene mellett még ma is az utcán árulják a gandzsát, aztán ha szóvá tennék, akkor természetesen csak fikció a tinirajongók hülyítésére.

J.László 2014.03.14. 09:13:07

@nu pagagyí:
Zsibbasztó, milyen sötét vagy.

Dr_utcai_arcos 2014.03.14. 09:18:07

@nemigenértem: "A segély helyett dolgoztatott tömegek egyetlen esélye a valódi életre a közmunka!
Eddig arra ösztönözték őket, hogy otthon üljenek, most menni kell dolgozni." Hát igen, valahol olvastál róla, hogy van ilyen, hogy közmunka, de látszik fogalmad sincs róla ennek mennyi a valós értéke. De adok egy közelítő értéket 0. Javasolnék kis keresgélést a neten, ahol egy újságíró beállt közmunkázni. És ez városban volt. Falun még viccesebb a helyzet. Inkább ne erőltesd ezt a vonalat. Se.

==T== 2014.03.14. 09:28:10

Két opció van:

- a bejegyzés írójának fogalma sincs, hogy mi volt az IMF tárgyalás célja, és a "kikotyágás" eredménye

- pontosan tudja, csak simán nyomja az ócska ballib propagandát.

Nevezett időpontban pont azért kezdték meg az IMF-el való tárgyalást, hogy véget vessenek a forint elleni támadásoknak. Eszük ágában nem volt megegyezni, mert bíztak benne, hogy a tárgyalások puszta ténye megfelelő hatással lesz.

A Goldman & Sachs-osoknak esetleg megejtett mondatok pontosan azt a hatást váltották ki, amit szerettek volna: a tárgyalások tényére erősödéssel reagált a forint.

A magyar államot tehát semmilyen kár ne mérte, aki esetleg mérges lehet, az az a speki, aki a forint ellen spekulált, és nem tudott időben kiszálni.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 09:29:43

@Elegem Van:
Persze, hogy a helyén. A legtöbb emberhez el sem jut, a lényege meg különösen nem, az egyszerű proli meg sem érti (lásd a fidesznyik kommentelőket), hogy miért baj ez, és benyalja a szabadságharcos verziót. Nézd meg @monddazigazatmar: kommentjét, kb. ilyen szinten jön át az egyszerű embereknek az egész.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 09:40:09

@==T==:
Na kellett emlegetnem az egyszerű embereket...

Na, de teszek egy próbát, megpróbálom szádba rágni. Nézd meg ezt a grafikont:

www.portfolio.hu/img/upload/2014/03/hufjoaznap140312.png

Tehát a Ft még így is a bejelentésre erősödött legtöbbet. A célt így is, úgy is elérik, ha nem fecsegi ki Matolcsy, akkor is. Sőt, lehetett volna még nagyobb erősödés is (összesen, nem külön a bejelentéshez képest), hiszen akikhez eljutott a bennfentes infó, köztük lehettek előtte shortolók is, az ő shortjaik ki lettek volna ütve a bejelentés hatására, ami tovább erősíti a Ft-ot.

És az sem igaz, hogy nem okoztak kárt az országnak. Már az önmagában kár, hogy bennfentes kereskedés folyt, ez mindenképpen csökkenti az ország iránti bizalmat, de konkrét károk is keletkezhettek, hiszen baromira nem mindegy, hogy kik és mikor játszanak bennfentes információ alapján, adott esetben az MNB is eleshetett bevételektől például. Ráadásul mindenki meg lett károsítva azok közül, akik bennfentes információk hiányában is számítottak a fordulatra, hiszen a bennfentes infók miatt rosszabb lett a beszállójuk. Igen, Józsi bácsié is, aki az elfecsegés és a bejelentés között váltotta fel az euróját a sarki pénzváltónál.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2014.03.14. 09:41:29

"Csütörtök délután megszólalt Pleschinger Gyula jelenlegi Monetáris Tanácstag, akkori NGM-államtitkár. Azt mondta, hogy az NGM államtitkáraként ugyancsak részt vett Matolcsy Györggyel együtt a Goldman Sachsszal folytatott üzleti ebéden, nem hangzottak el az IMF visszahívására vonatkozó információk az ebéd során, telefonhívások sem voltak, és nem is hagyta el az ebéd során senki az asztalt."

Hajrá Fedor, a 15%-ért!!!! :D

JohnHenry 2014.03.14. 09:47:41

@monddazigazatmar: ostoba vagy, a gazdáid éppenhogy a forint gyengítésére játszanak 2010 óta, merhogy alapjában exportra termelő ország lennénk.

JohnHenry 2014.03.14. 09:49:56

@jobbdemokrata: eszerint Orbán és Matolcsy meg lett vezetve a spinkó által és fogalmuk se volt róla, hogy milyen könyvet ajánlottak hétfőn, nagyon életszerű.

JohnHenry 2014.03.14. 09:52:17

@==T==: őőő.. te most azt véded, ami a legutolsó pártutasítás szerint meg sem történt...?

welcome to north-korea.

nu pagagyí 2014.03.14. 09:56:36

@jobbdemokrata: Védik egymást a bűnözők. Nyilván most kérték Pleschingertől azt a valamit, amivel a zsíros pozícióért tartozik a pártnak:
Le kell tagadnia, hogy a bennfentes információért még pénzt is kértek a Golden Sachstól. Mi ebben a hír?

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 09:59:53

@jobbdemokrata:
Akkor ezek szerint kamu memoárt adtak ki Matolcsyról, amihez maga is asszisztált? Vagy akkor döntsd el, melyik verzió miatt mondott volna le már minden normális országban a jegybankelnök, szélsőbalautokrata?

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 10:01:08

@==T==:

"A Goldman & Sachs-osoknak esetleg megejtett mondatok"

Ezek az "esetleg megejtett mondatok" az "ellenségnek" hoztak pár száz milliárdot !!!! A második fogás és a desszert kozott...

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 10:02:33

@jobbdemokrata:

""Csütörtök délután megszólalt Pleschinger Gyula jelenlegi Monetáris Tanácstag, akkori NGM-államtitkár. Azt mondta, hogy az NGM államtitkáraként ugyancsak részt vett Matolcsy Györggyel együtt a Goldman Sachsszal folytatott üzleti ebéden, nem hangzottak el az IMF visszahívására vonatkozó információk az ebéd során, telefonhívások sem voltak, és nem is hagyta el az ebéd során senki az asztalt.""

Mert o az igazmondó juhász ??
Egyre kínosabb !

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 10:05:05

@JohnHenry:
"ostoba vagy, a gazdáid éppenhogy a forint gyengítésére játszanak 2010 óta, merhogy alapjában exportra termelő ország lennénk. "

Ja,...aki meg nem exportál - és a devizások - ...azok dogoljenek meg !?

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 10:06:37

""A Goldman & Sachs-osoknak esetleg megejtett mondatok"

Valaki utánézhetne, hogy kuszaszemnek , vagy rokonainak, baratainak VAN-E BANKSZÁMLÁJA AZ EMLÍTETT BANKNÁL ?!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.03.14. 10:09:16

Miért hagyja a NAV, a TEK,
Hogy elüljön minden sanda
Gyanú s nőjön közpénzmatek,
Amit űz pár tolvajbanda?

Kötelesség lenne még itt,
Szóljon valaki a mórnak,
Fogja meg a munka végit,
Mert honunkban mindent csórnak!

Vagy esetleg jöjjön Yoda,
Jó Erője van még annak,
S fénykardjával sújtson oda,
Ahol enyves kezek vannak!

Watchdog 2014.03.14. 10:14:12

@JohnHenry:
Ha mondta, akkor véget vetett vele a forint elleni támadásoknak - jól tette.
Ha nem mondta, akkor bölcsen hallgatott - jól tette.
Egyszerűen: nem tud hibázni... :-)

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 10:14:32

@nu pagagyí:
Még mindig az a jobb verzió, hogy pénzt kértek, mert ha ezt hülyeségből tették, akkor sokkal nagyobb bajban van az ország. Akkor el lehet mondani, hogy gyakorlatilag a legostobább prolik vannak hatalmon, ha random sorsolnánk kormánytagokat és MNB elnököt a lakosság egészéből, még akkor is színvonalasabb vezetésünk lenne.

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 10:16:56

@Frady Endre:

Azért hagyja, s mondja:pszt...
Mert e nép ( az Istenadta )
Nem a szemének hisz ,
Ha van jó propaganda.

pneumónia 2014.03.14. 10:22:07

Valahol írták hogy ki ez a nő hogy írt könyvet, ha mondjuk Kovács, vagy Nagy lett volna a vezetékneve nem merte volna megírni, pont ...

Másik gondolatom:Ahogy egyre magasabb szintű közszférában dolgozóval beszélek,annál inkább rájövök hogy iszonyatos munka szimulálás, és statisztika gyártás megy a fővárosban, totális deviáns és hozzá nem értés, és ami persze elefántcsont torony effektussal zárul.
Viszont a helyzet az hogy nem csak a Fideszre volt jellemező, hanem az összesre eddig.
SŐT, ez mindig is így lesz, mert a Pösti ember az olyan okos, hogy a világon nincs nála okosabb. Tehát 10% végez valódi szakmai munkát, és ennek 5%a ért hozzá...

Így múlik el a világ dicsősége.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.14. 10:27:38

@jobbdemokrata: Ugye arról a Pleschinger Gyuláról beszélünk, aki szintén jelen volt a könyv bemutatóján, ahol még ezt az irományt tényanyagként vezették fel?

Köszönöm, ennyi.

konrada 2014.03.14. 10:29:41

No most azért olvassuk végig a történetet előzetes prekoncepció nélkül - ha igaz - a történet.
A forint - és a környező országok valutái kőkemény támadás alatt vannak.
A Magyar Államnak lejáró - IMF, stb. - tartozásai vannak.
Ezért sürgősen szüksége van hitelfelvételre - akár államkötvény formájában is.
Mindezek a pénzvilág előtt ismert tények. Hiszen ezért készültek a leminősítésre a minősítő intézetek.
...amelyek ezt szintén "elfecsegték".
Mindebből várható volt, hogy a támadás főszereplője a forint marad, és emiatt további romlás prognosztizálható volt, hiszen a keselyűk tudják, hogy egy ilyen erőteljes támadás esetén a megtámadott nemzeti banknak két választása van: csökkenti a valuta-készletét- azaz nagyon rossz és tovább romló árfolyamon kiárusít, vagy - de általában a kettőt együtt - alapkamatot emel. Ez megint csak jó a manipulánsoknak.

- no ezek ismeretében: valóban csak "véletlen" lehet - ha a történet igaz - hogy pont egy ilyen nagy játékos cégnek "fecsegte" ki az IMF-hez fordulást, mely stabilizálhatja az árfolyamot?

Amit tudunk: az árfolyamromlás leállt - mert valakik vásárolni kezdték az adott árfolyamon a forintot - ezért nem volt szükség se intervencióra, se további kamatemelésre. Azaz lehet hogy valakiket ez helyzetbe hozott, de nem az állam, hanem a többi keselyű kárára.

...szóval jobb, ha nem hisszük el a történetet, mert ha igaz volna, akkor minden utólagos forgatókönyv számítás szerint ügyes lépés lett volna. (De persze csak a magyar állam szempontjából nézve: akik a bukásra játszottak, azoknak elég szívás...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.03.14. 10:34:16

@jobbdemokrata: Ez a sok hazug teljesen összezavarja az embert. Még szerencse, hogy ilyen jól működsik a hazugsággyár. Te meg csak kontrolcékontrolvézed ahova éred. Neked ez a dolgod a gyárban. Szép munka.

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 10:34:24

Kiváncsiságból megnéztem a deviza-árfolyam változását 2010 márc. és 2014 márc. kozott....
Erdemes elgondolkodni , hogy Kik irányítják ezt az országot !
Ha csak e miatt választanánk meg a kovetkezo 4 évre a kormányt ,..akkor se lenne semmi esélyuk tovább folytatni,..már csak e miatt se !
Nézzétek meg,..érdemes , hogy lesz a 267 ft - ból 315 egy egy euro !

elwood 2014.03.14. 10:34:32

@Narancskommunista: sajnos attól tartok a többiek is ezen a színvonalon mozognak.

hoffmann rózsi az oktatásban, némethné fejlesztési miniszter ... csupa szakmai nagyágyú.

elképesztő eredményekre vezet a kontraszelekció, aki csak megpendíti, hogy biztos jó ez így?, azt már meg sem hívják a következő megbeszélésre.

az egymilliós orbánhit gyülekezete tartja az egészet a hátán egyelőre, és nem tudni meddig.

erre a ciklusra 3000 milliárdot tapsoltak el, a következőt az orosz hitelből akarják finanszírozni. a nép meg kajálja.

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 10:35:52

@Rezsicsökkentő Hapcibenő:

"Ez a sok hazug teljesen összezavarja az embert."

A Fidesz-szavazókat nem zavarják meg a tények !

belekotty 2014.03.14. 10:41:32

@jobbdemokrata: Ah! Mert nem lehet egy bankárnak bekészíteni az egyik telefonjába a "Vegyél forintot" a másikba meg "Adj el forintot" SMS-t és az ülés közben dönti el melyiken nyomja meg a küldés gombot. Te is egy faék egyszerűségű ember vagy.

csepke 2014.03.14. 10:48:03

@dr kíváncsivagyok: Elgondolkodni grafikon felett... jókat írsz, de reménytelen a dolog. A választópolgár nem képes értelmezni ilyesmit. És ez biztos hogy így van, hiszen ha eddig is csupa okos emberek választottak volna, nem itt tartanánk. De ha ez az ámokfutó kormány csak egy véletlen félresiklás lett volna, még akkor is lenne legalább egy olyan erő a mostanival szemben, akik pontosan ilyen észérvekkel érvelnének. Én nem tudom eldönteni hogy azért nincs ilyen, mert tényleg minek az erőbefektetés - disznók elé gyöngyöt szórni ugyebár - vagy azért mert ennyire szerencsétlenek vagyunk, hogy még egy épkézláb ellenzékünk sincs aki ezekre rámutatna.

Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea 2014.03.14. 10:49:04

@Narancskommunista: Remélem nem mond le Matolcsy, jobban fexik a 3% alapkamat mint a cucik 8%-a.

Ezen felül apagyilkos is lehet Tolcsy, senkit nem érdekel.

elwood 2014.03.14. 10:54:08

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea: nyilván járai 11%-a sem tetszett neked,
de az a baj, hogy a jegybank vezetőjének értenie kellene a munkájához, és mostmár mindnenki számára nyilvánvaló, hogy fogalma sincs róla.

Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea 2014.03.14. 10:57:48

@elwood: Most versenyzünk? Bokros alatt 28% volt az alapkamat....:)

De azok más idők voltak.

konrada 2014.03.14. 10:58:42

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea:
...meg az elméletileg 0,1 %-os infláció is (na jó, a 3% alatti), mint az előtte a 4%-ot néha karcoló, de inkább magasabb infláció, vagy a minden évben magasabb GDP arányos államadósság, vagy mindig magas hiány...

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 11:00:29

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea:
És Járai 10% fölötti alapkamata akkor, amikor 250 körül volt az euró?

Na meg az sem mindegy, hogy más országokban éppen milyen kamatkörnyezet van.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 11:01:29

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea:
"De azok más idők voltak. "

2012 meg csak nálunk volt kötvénypiaci rally, ugye?

blah 2014.03.14. 11:01:41

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea: látszik, hogy nagyon értesz hozzá, hogy kamatpolitikát hogyan kell folytatni...

Lasombra 2014.03.14. 11:02:53

szegény Gyuresz. élete legnagyobb hőstetteit leíró memoárjából is az olvasható ki, hogy mekkora retardált.
persze nem ő olvasta ki, mert még ahhoz is hülye.

szerintem áldja a szerencséjét, hogy ebbe az országba született.
vannak országok, ahol ezért egy nagy téren élő közvetítésben főbe lövik; vannak, ahol csak lecsukják és eldobják a kulcsot; vannak, ahol csak le kellene mondania... nálunk ezért is gyurcsányahibás. nem úgy volt, nem ő volt, nem azt mondtuk, nem úgy gondoltuk.

ez van. ha az ország zöme szánalmas hülye, akkor a játékszabályok alapján szánalmas hülyéket választanak vezetőknek. és tapsolnak, menetelnek hozzá.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 11:03:10

@blah:
És gondolj bele, az átlag választó még ennél is butább, a szavazatuk mégis ugyanannyit ér, mint egy közgazdász professzoré.

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 11:11:02

Elgondolkodtam.
Ezek mennyivel tisztességesebbek , mint Simon ?

"Patonai Péter, Simicska Lajos és Németh Lászlóné korábbi főnöke tudhat valamit: amint bevásárolta magát az I.M.G. nevű médiaügynökségbe, a cég szárnyalni kezdett. Sorra nyerték az állami tendereket, nyereségük egy év alatt a 17-szeresére nőtt, a tulajdonosok pedig többszázmillió forintos osztaléknak örülhettek. Felcsút után íme egy újabb magyar sikertörténet.

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 11:14:20

@Frady Endre:

Ecceru pógár vagyok..
Én a Fideszre SAVAZOK...

blah 2014.03.14. 11:17:37

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea: inkább hála a hozzád hasonló kreténeknek akik bárminek tapsolnak úgy, hogy fingjuk sincs róla. nyilván a jelenleg kicsit magas EUR-nak sincs köze a mesterségesen alacsonyan tartott kamathoz hanem gonosz spekulánsok támadásával van inkább összefüggésben.

dr kíváncsivagyok 2014.03.14. 11:17:42

@csepke:
"még egy épkézláb ellenzékünk sincs aki ezekre rámutatna. "

Ez ugyan igaz,...de ezzel a gyenge ellenzékkel legalább reménykedhetunk , hogy nem ROMLIK TOVÁBB a helyezetunk...

Ha órvbán marad,...az országnak vége !

Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea 2014.03.14. 11:20:01

@blah: A magas EUR az rossz?

Nocsak.

Mielőtt nagyon belemennél a részletekbe, egészében nézzük meg a gazdasági eredményeket 2006-10ben és 2010-14ben.

blah 2014.03.14. 11:25:46

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea: na, nézzük. tudod a magas eur beleépül az árakba, és a hazai paraszt bizony huf-ban kapja a fizetését. az, hogy az exportra dolgozó cégek vezetői osztalékban többet vesznek ki ennek köszönhetően az neked nem tudom miért jó. de azt mondom nézzük azokat az eredményeket, bizonyítsd csak be mennyire hülye vagy.

fvipera 2014.03.14. 11:26:37

@Lindalinda: és ebből milyen következtetést vonsz le?

Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea 2014.03.14. 11:30:40

@blah: 'tudod a magas eur beleépül az árakba, és a hazai paraszt bizony huf-ban kapja a fizetését'

A magas eur nem épül be a hazai termékek árába, viszont segíti az exportot. És mivel export többletünk van ez nekünk jó.

'exportra dolgozó cégek vezetői osztalékban többet vesznek ki ennek köszönhetően az neked nem tudom miért jó.'

Mert normális vagyok? Az ország gazdagságát nem a import fogyasztók hanem az export termelők hozzák össze.

fidesz jobb a GDP-ben
fidesz jobb az államadósságban
fidesz jobb a foglalkoztatásban
fidesz jobb a pénz értékállóságában

és sok másban

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.03.14. 11:43:32

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea:

fidesz jobb a GDP-ben
fidesz jobb az államadósságban
fidesz jobb a foglalkoztatásban
fidesz jobb a pénz értékállóságában

A foshadt agyú fidesz szimpatizáns HISZ. Különben ezt így nem írtad volna le. Az internet nem felejt.

blah 2014.03.14. 11:45:17

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea: ahogy móriczka elképzeli...
a gazdasági zseni szembe állítja az exportra termelést az import fogyasztással...
aztán az a 4 év alatt 2,2% gdp növekedés amiben még a Bajnai kormány keze is benne volt egy gazdasági csoda. jobb az államadósságban, persze a lenyúlt manyup pénzeket jótékony homály fedi. a versenyszféra beli foglalkoztatás éppen párezerrel csökkent 2010-hez képest, persze ez nem számít mert a javakat nem ott termelik. a pénz értékállósága bizonyára megmutatkozik... miben is? nem vásároltál semmit az utóbbi pár évben? az államháztartás hiányát kihagytad a bűvös listádról. az is igazi csodaszámba megy, hogy a 8e milliárdos államháztartást felemelték 16e-re miközben a gdp 30e körül maradt. ami ugye direkt jó a gazdaságnak ha állambácsi ossza újra a zsét, lassítva vele a gazdaságban a pénz mozgását. hajrá! a hit segít.

nu pagagyí 2014.03.14. 11:48:56

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea:

"fidesz jobb a GDP-ben
fidesz jobb az államadósságban
fidesz jobb a foglalkoztatásban
fidesz jobb a pénz értékállóságában"

Viccelsz?

GDP: még mindig nem sikerült elérni a 2008-as GDP-t, négy év alatt összevissza kb. 2%-ot sikerült növekedni.

Államadósság: Rekordszinten. Most több, mint amennyivel átvették.

Foglalkoztatottság: Az összes tényleges és azon belül a versenyszektor foglalkoztatottjainak száma csökkent. A statisztika meghamisításához beleszámolják a külföldre menekült magyar munkavállalókat és a munkanélküli segély helyett vattamunkásként alkalmazott közmunkásokat.

A pénz értékállósága: Biztosan nem a forint értékére gondolsz. Jelentősen leértékeltek téged is a forinttal együtt. Az inflációra gondolhatsz, ami valóban kicsinek tűnik. Nyilván a ragyogó inflációs adatokra gondolsz, ami viszont a "kosár" tartalmának összeállításával vígan manipulálható. Ki kell hagyni belőle, aminek nő az ára és beletenni olyat, amié csökken. A valós helyzetről érdeklődj az egyszerű vásárlóktól, vagy csak úgy menj el a boltba.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.14. 11:56:19

@Simon Gabor a.k.a. Tom Wallace Bissaui Guinea:
Nem az a baj, hogy alternatív valóságban élsz, hanem az, hogy a hozzád hasonlók a valódi valóságot is lerombolják az elmebajukkal.

borzimorzi 2014.03.14. 12:00:15

Most először jutott eszembe, hogy ki kéne menni márc. 15-én. Azt kéne skandálni, hogy "egyszerűen, egyszerűen bóvlik vagytok"!

Á, hülyeség. majd 6-án.
Üdv:
b

dr. mesterséges színezék 2014.03.14. 12:40:12

W. Helga egyszerre rántotta le a leplet Matolcsyról és igazolta, hogy a világot gyíkemberek irányítják.
Matolcsy elárulta nekik a zállamtitkot, hogy kiszipolyozhassák ezt a szegény népet. Hogy miért tette? Természetesen azért, mert ő is gyíkember. Posztolók hada élcelődött a zelmúltnégyévben Matolcsy szemének sajátos elrendezésű tengelyén - pedig az nem is olyan sajátos. Hiszen melyik állat az, amelyik egymástől függetlenül tudja mozgatni a szemeit? Naná, hogy a a hüllők osztályának a pikkelyes hüllők rendjébe, ezen belül a GYÍKOK alrendjébe tartozó kaméleon.

Lebuktál Matolcsy!

Szegény Miniszterelnök Úr, kígy... gyíkot melengetett a keblén, azon a befogadón!
Azt javaslom, a holnapi hallgatóság fizetve és ingyen jelenlévő tagjai, keresztények, fénylények és sámánhitűek együtt imádkozzanak érette!

dr. mesterséges színezék 2014.03.14. 12:50:17

@dr kíváncsivagyok: Kérem szépen, ez itt egy krono-szinklasztikus infudnibulum. Természetesen Helga asszonyság is igazat mond (a Miniszterelnök Úr nem is engedne hazugot maga köré, mert azt a Gyurcsány csinálja, aki amúgy a hibás), meg a Helga asszonyságnak ellentmondók is igazat mondanak.
Csak mi vagyunk hülyék, hogy jól értsük.

Persze vannak arra utaló jelek is, hogy Helga asszonság is gyíkember. Ez a rendkívül hosszú és kitartó nyelv például nem humán tulajdonság.

Pipas 2014.03.14. 15:42:25

@nu pagagyí: "GDP: még mindig nem sikerült elérni a 2008-as GDP-t, négy év alatt összevissza kb. 2%-ot sikerült növekedni."

Hmm... miért pont 2008? Hiszen 2008 nem négy éve volt...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.03.17. 09:45:05

@Szúnyog: "Persze neked arról fogalmad sincs, hogy ahol "gyülekezet" van, ott nincs ministráns."

:-))

nem nagyon rémlik, hogy a katolikusoknál hogyan hívják a gyülekezetet, bár asszem e nélkül is érthető a vicc.

amúgy nagyapám református lelkész volt, a testvérem is az, viszont katolikus templomban, katolikus liturgia alapján, katolikus lányt vettem feleségül.

egyébként azért kezdtem el NEM járni a templomba, hogy a sok megvilágosodott kereszténydemokrata beférjen. :-)

Szúrófény 2014.05.23. 04:33:17

@Borenbukk: a románságnak, „ennek a jövevény és idegen népnek példátlan és túlságos elterjedését és elszaporodását” ugyanannyira elárasította szinte egész Erdélyt, hogy úgy látszik, három bevett nemzete közül kettőt, ha nem is felülmúl, de már felér vele. Csodálatos ennek a népnek a szaporasága, látjuk ugyanis, hogy számos falu, melyet még 50 évvel ezelőtt részben oláhok, részben magyarok vagy szászok vegyesen laktak, ma pedig kihalva a régi lakosok, minden helyüket az idegen oláhok termékeny sarja tartja megszállva. De szép is lesz, mikor ketten maradnak a másik "jövevény néppel!"
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0