Szellemi drogelvonó
2014. október 06. írta: Fedor

Szellemi drogelvonó

HOFFMANN_NAVRACSICS.jpgA kormányból való távozás felér egy drogelvonóval, utána rögtön tisztábban látnak egyesek. Úgy látszik ébresztőleg hat a lelkiismeretre, ha kikerül a felcsúti Cipolla hatása alól.

Két meglepő kijelentés, amennyiben meglepőnek számít (igen, sajnos annak számít), hogy egy fideszes megbánja korábbi tetteit:

Egy központból 198 tankerületet közvetlenül lehetetlen jól irányítani.

Hoffmann Rózsa, a működésképtelen Klebelsberg Intézményfenntartó Központot létrehozó és azt nemrég még sikertörténetnek nevező korábbi államtitkár
szeptember 17.

 A média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a demokratikus társadalmak számára. Sajnálom, hogy a múltban néha a magyar kormány, amelynek immár nem vagyok tagja, nem tulajdonított kellő fontosságot ennek a jelentős szempontnak.

Navracsics Tibor, korábbi igazságügy- majd külügyminiszter
október 6.

Persze ez csak két ember, és csak óvatos, kis lépések. De az irány jó.

Kellemes ébredést Magyarország, minél hamarabb!

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr756763137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2014.10.06. 11:48:00

Papagájkommandótól ez nem hallható csak pár vájtfülűnek,miközben a népesség harmada analfabéta és oly szegény hogy megvezethető könnyedén.Esztergom példa arra a narncsmaffia leszarja a magyarokat saját fajtabelijei ellenében.

DeMarco 2014.10.06. 14:26:39

Pff...

Nektek kellene inkább drogelvonóra mennetek...

Színház az egész világ...

Adott egy eu-s bizottságosdi, ahol még mindig túl sok habzó szájú ballibsi ül, akik orrba-szájba igyekeznek keresztbe tenni, ahol csak lehet. A komolyságukra jellemző, hogy értelmes, az adott pozícióval kapcsolatos kérdést egyet sem tettek fel, nem is érdekelte őket (nem is tudnának ilyet kérdezni).
Ezen senki sem csodálkozik, hiszen kevés olyan hét volt az elmúlt négy évben, h vmelyik kretén ne próbálkozott volna kintről megmondani a tutit...

Innentől csak egy eldöntendő kérdés maradt: Jól átbasszuk a fejüket, eljátsszuk, h mi ott se voltunk, semmi közünk semmihez és mindent letagadunk, majd felvesszük a zsíros fizetést és négy évig röhögünk rajtuk a bársonyszékből, gyorsan visszaszívva mindent amit látszólag tagadtunk, h megkapjuk a melót, vagy egyenes gerinccel kimondjuk, h menjetek a jó bü**s pi**ba kö**gök, csak ebben az esetben bukó a fizu, meg a bársonyszék és egy székkel több, ahonnan ekézni fognak a jövőben minket.

Sajnos én az utóbbi vagyok, inkább hagynám a cirkuszt és a széket, de jól megmondanám a véleményem. Viszont nem is vagyok simulékony politikus, aki rutinosan alázta meg az acsargó falkát és finom iróniával állt(j)a a sárdobálást. Lenyűgöző ez az önuralom és felkészültség, erre én sosem lennék képes...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.10.06. 15:21:41

@DeMarco: Egyszer, csak egyszer tudna olyat tenni fideszes, amit te nem tartasz helyénvalónak :-) Sebaj, hogy homlokegyenest mást mond, mint korábban, igaz? Sőt, kifejezetten dicsérendő, ha esetleg nem komolyan gondolja, hanem csak hazudik, mint a vízfolyás, igaz? Hazug itt csak az lehet a szemetekben, aki azt mondja, hogy nem akarok többet hazudni.

Ennyit a fideszes erkölcsről.

Blogger Géza 2014.10.06. 15:31:28

Képzeld el, hogy ez a teljes gondolat: "A média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a demokratikus társadalmak számára. Sajnálom, hogy a múltban néha a magyar kormány, amelynek immár nem vagyok tagja, nem tulajdonított kellő fontosságot ennek a jelentős szempontnak. Azonban az utóbbi időszakban megtörténtek azok a lépések, amelyek a korábbi aránytalanul balliberális túlsúlyú média helyett egy sokszínű, a lakosság megoszlását jobban leképező médiaegyensúlyt biztosítanak Magyarországon is."

Persze a liberálisok kedvéért az utolsó mondatat csak magában dünnyögi...

Na? Még most is ennyire tetszik?

2014.10.06. 15:35:46

@Blogger Géza: Nem. Nem tetszik, sem így, sem úgy. Neked persze jó, ha szembe hazudnak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.10.06. 15:36:02

@Blogger Géza: Talán azért nem mondta ki hangosan, mert ordas nagy hazugság lenne. A balliberális túlsúly max. a kilencvenes évekre volt igaz, de már rég a múlté, mostanra meg már rég max. a hozzád hasonlók vélik úgy, hogy ez lenne a kiegyensúlyozott média, egyébként a valóságban szinte totális a kormánykontroll a tömegmédiumok terén.

2014.10.06. 15:37:55

@Blogger Géza: Egyébként értelmezve a gyönyörű gondolatmebetet, kiderül, hogy Magyarország nem demokrácia. Mert ugye azok a fránya demokraták tulajdonítanak jelentőséget a média szabadságának. Szemben a kormányunkkal.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.10.06. 15:53:43

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az a média nem szabad, ki az államtól kap pénzt. De mindegyik arra hajt. Tisztelet a kivételnek.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.06. 15:56:39

Csupa öröm manapság a balliberálisok élete. Múlt hét óta például együtt kacaghatnak jóízűen a többiekkel a falusi vizesnyolcason is. Biztos jó lesz a hangulat vasárnap is a szélső-libériai romkocsmákban.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.06. 15:58:36

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)!:

De, a német állami tulajdonú Origo az szabad média, csak a magyar állami tulajdonú nem az, az Orbán miatt. Az Origo még talán NGO is emellett.

Lajos Csánó 2014.10.06. 16:01:52

@Istóczy úr: Még szerencse,mennyire mélyen átgondolta a cikket,látszik is a hozzászólásán!

Netuddki. 2014.10.06. 16:03:15

@Blogger Géza: "Azonban az utóbbi időszakban megtörténtek azok a lépések, amelyek a korábbi aránytalanul balliberális túlsúlyú média helyett egy sokszínű, a lakosság megoszlását jobban leképező médiaegyensúlyt biztosítanak Magyarországon is."

Gejza, ha tudnák ott Brüsszelben mi folyik itt a fidesz által megszállt "köz" médiában, meg azt milyen "médiaegyensúly" van itt, hogy úgy rúgnák fenékbe tibikéteket, hogy hazáig repülne. Még a jegyet is megspórolhatná a repülőre.
Nem tudod miről beszélek? Ne má! obersovszkij, halászzsuzsa, és a többiek...

abrelosojos 2014.10.06. 16:08:24

@DeMarco: nem látod fától az erdőt :-) hoffmannt nem hívták tetemre brüsszelben, navracsics meg kénytelen volt - vagy végre fellélegezve tehette - és lehetett önmaga, és igazat mondott :-) szerinted az a színház, szerintem meg a pártfegyelemnek vló megfelelés és kussolás az. hm, ez van, itt vége, fuss el véle!

Blogger Géza 2014.10.06. 16:09:25

@IGAZI_kovi1970: Az egyensúly nem azt jelenti, amit ti szeretnétek, hogy CSAK a kormányt habzó szájjal gyalázó vélemények jelenjenek meg a médiában. Ha nem tetszik Obersovszky, ne nézd, senki nem kényszerít rá. Nézhetsz szektatévét (atv), vagy amit akarsz.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.06. 16:09:40

@Fedor: Ez az igazi duplagondol. Pont erről szól a post. DeMarco nem cuppant le a csecsről. :-) Meg kell köszönni neki a posthoz kapcsolódó demonstrációt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.06. 16:10:46

@Blogger Géza: Mikor volt itt ballib túlsúlyú sajtó?

oszt jónapot 2014.10.06. 16:13:33

@abrelosojos: Lófaszt mondanak ezek igazat. Most épp olyat hazudtak, ami neked tetszik.

abrelosojos 2014.10.06. 16:15:39

@Blogger Géza: eléggé nem vagy képben, vagy arról nincs fogalmad, hogy mi az az egyensúly, vagy arról nincs fogalmad, hogy mi a helyzet állása ma :-) értem én, hogy kellemesebben érzed magad, mióta máshogy NINCS médiaegyensúly - mert az nincs. az, hogy előzőleg sem volt, nem mentség a mostani állapotra. érted, ha tegnap jóska kirabolt mindenkit, aki a körútra tévedt, nem mentség gézának, aki ma rabol ki mindenkit, még ha azt harsogja is: "de tegnap a jóska rabolt ki mindenkit!" elvárásom szerint a hatalomnak jól, vagy legalább jobban kellene viselkednie, mint az előző rossznak, de nem így van, rosszabbul viselkedik. ez van, itt a vége, fuss el véle!

abrelosojos 2014.10.06. 16:17:25

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: a szoci kormányok idején. balos túlsúly volt. jóval kevesebb súlya volt a jobbos sajtónak :-)

Blogger Géza 2014.10.06. 16:19:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: Miért sérülne már a média szabadsága? Melyik ballib sajtótermék lett betiltva? Csak csökken a ballib befolyás a médiában ugyanúgy, ahogy az egész társadalomban. Ez egy új körülmény (sem az Antall, sem az első Orbán-kormány nem tudott ez ügyben érdemi javulást elérni), amit nehéz az érintetteknek megemészteni, de muszáj lesz.

abrelosojos 2014.10.06. 16:19:33

@oszt jónapot: elfogult vagy :-) a gyakorlat azt mutatja, hogy hoffmann rózsa bizony igazat mond, és nem lehet 198 kerületet egy - pláne iylen - központból irányítani. nem ment, most se megy. és navracsics is igazat szólt, pedig milyen cizelláltan tette! :-)

bölcsbagoly 2014.10.06. 16:21:55

Te eddig hol éltél? 45-től mostanáig! Még most is az van, ha a nem csak a nyomtatott sajtót nézzük!De a nyomtatottnál is féltucat sincs a jobboldali sajtótermék (MN, MH, HV, D, és még mi? ).

Blogger Géza 2014.10.06. 16:22:28

@Fedor: Ne röhögtess. A két legfontosabb tömegmédia mára a netes sajtó, ahol az origó és az index is balliba (444, Cink stb is), és a televízió, a legnézettebb tv (RTL) is balliba. De a központi politikai napilapoknál és politikai hetilapoknál is még mindig ugyanez a helyzet.

abrelosojos 2014.10.06. 16:23:03

@Blogger Géza: gondolom nem vagy képes érzékelni a "finom" durvaságokat: hatalmi erőből sakkban tartani egy sajtótermék tulajdonosát, ami egyben gazdasági szereplő is, melynek következtében kirúgják a kellemtlenkedőket, akik azért kellemtlenek, mert a te érdekedben is piszkálják a hatalomgyakorlók szennyesét, na ez pl a média szababdságának sérülése. ahogy a te sérülésed lenne, ha levágnák a kisujjadat. megáll-e a kérdés, hogy miszerint: "dehát nem a fejét vágták le! tehát nem sérült blogger géza!" na ugye :-)

Netuddki. 2014.10.06. 16:25:18

@Blogger Géza: "Az egyensúly nem azt jelenti, amit ti szeretnétek, hogy CSAK a kormányt habzó szájjal gyalázó vélemények jelenjenek meg a médiában."

Mi? Én nem vagyok skizofrén mint te.
A kormányt habzó szájjal gyalázás és a pártatlan tájékoztatás meg nem ugyanaz. Pont most bizonyítottad be miért nem független a magyar média. Legalábbis amit a fidesz meg tudott szállni. Kiscsillag! A retekklub se gyalázza a fideszt, csak beszámol a bűncselekményeitekről, amit a közpénzből fizetett "köz" média munkatársai nem mernek megtenni. Vagy nem is akarnak mert fideszhű pártkatonákra cserélte az orbán rezsim azokat akik nem megvehetőek és nem megfélemlíthetőek. Csak azt tudom mondani amit a fidesz csinál a médiával (is) az egyszerűen undorító, gusztustalan. És nem azért ilibsibolsi balfasz, mert bármelyik párthoz is húzok, azárt B+, mert van némi erkölcsi érzékem! Ami neked sose lesz!

abrelosojos 2014.10.06. 16:28:07

@Blogger Géza: a tényfeltárás nem ballibizmus, csak szólok. az rtl most viselkedik úgy, ahogy egy minket - téged is - képviselő sajtóorgánum. mert a hatalom önkényét és túlkapásait lelepző minket véd - persze ezt te nyilván nem érted. a véleményeidből az látszik, hogy te vezetőket akarsz választani, nem téged szolgáló politikai légkört és politikai munkát teremteni. ennek eszköze a szavazás is: az erőre szavazol, ami aztán téged is elnyom, még ha nem is látod, ahelyett, hogy arra kényszerítenéd a szereplőket, hogy küzdjenek, többekközt azért, ami neked - és nem nekik - jó. és ez sajnos egy nagyon alacsony színvonalú politikafelfogás, ami a focidrukkerséghez áll közel :-)

Blogger Géza 2014.10.06. 16:29:30

@abrelosojos: Na most van egy konkrét ügy, amiről mindenki azt hisz, amit akar, de tény, hogy az origo továbbra sem lett kormánypárti. Ennyi.

Blogger Géza 2014.10.06. 16:31:04

@abrelosojos: " te vezetőket akarsz választani" Ebből ez az egy igaz. :) Majd ha balliba erők is elő tudnak állni egy normális vezetővel, akkor talán nyerni is fognak. :)

lobster thermidor 2014.10.06. 16:31:18

A nagy Lóf@szt!
Csak a saját gusztustalan gerinctelenségük újabb bizonyítékát adják a delikvensek.

abrelosojos 2014.10.06. 16:33:47

@Blogger Géza: úgy látszik, nem tudod, minek mi a dolga. a kormánynak nem az a dolga, hogy uralkodjon. a sajtónak nem az a dolga, hogy dicsőítsen és benyaljon. hanem a mi érdekünkben az, hogy kritizáljon. persze nem habzó szájú gyűlöletkampányra gondolok, az ugyanolyan haszontalan - mert ugyanolyan elfogult - mint a benyalás. nekünk az a hasznos, ha van valaki, aki megmutatja, hogy a szolgáink - a tekintetes urak - mit nem csinálnak jól. amit jól csinálnak, ha valamit jól csinálnak, hajrá, azért nem jár benyalás, azért fizetjük őket. remélem, nem kevered össze a benned élő csordaszellemet és az öntudatot, mert az nincs benned. az öntudatos polgár mindent kritikával szemlél, mindegy, hogy jobbos, vagy balos zászlót lenget, a lényeg, hogy mit és hogyan tesz. erre a felismerésre eljutsz vajon valaha? ;-)

Blogger Géza 2014.10.06. 16:34:15

@abrelosojos: Ugyan már, a választási kampány közepén a rezsicsökkentés elleni RTL-es fikahadjáratnak rohadtul semmi köze nem volt bármiféle "önkényhez", meg "visszaéléshez". Mint ahogy Lázár János nemzetbiztonságilag kényes külföldi útjainak sem. Ezek mindenféle emelkedettséget nélkülöző piti dolgok.

Blogger Géza 2014.10.06. 16:37:53

@abrelosojos: Így van, kritikával kell szemlélni a dolgokat, és a sajtó nevű hatalmi ágat ugyanolyan kritikusan kell nézni, mint a kormányzat nevű hatalmi ágat. A sajtó sem szentekből áll (jajj de mennyire nem), és tulajdonosai sem Teréz anyák. Ők sem állhatnak mások felett, a hatalmi ágak egyensúlya nem azt jelenti, hogy érintethetetlenek, ne lehetne őket kritizálni vagy megadóztatni.

abrelosojos 2014.10.06. 16:38:26

@Blogger Géza: engem nem érdekel, hogy balliba nyer, vagy fideszes, csak ne legyen túl erős, ne jusson el az önkényig, mint ahol most a fidesz van. a balosok tehetségtelen faszkalap béna kacsák, megérdemlik, amiben most vannak. de mi nem érdemeljük meg, hogy cserébe hatalmaskodó önkényurak üljenek a nyakunkon. a kritka nekik fáj, de minket szolgál, ha bármiylen kormány odáig juthat, hogy eltaposhatja a kritikust, az nagyon nagy baj. mert akkor szabadon követhet el faszságokat, és az neked is, nekem is sokba kerül, anyagilag is, erkölcsileg is. a jobbosok nemkritizálásában ellenpontod vagyok, a balosok kritizálásában társad :-)

abrelosojos 2014.10.06. 16:42:37

@Blogger Géza: jajjaj, rezsicsökkentés, populista demagógia, lázár nemzetbiztonsága ócska kifogás a neved! :-) mert természetes, hogy egy politikus bármiért is utazzon, ha az a dolga, de ha hazudozik, és takargat bármit, arra nincs igazolás :-) csinálja rendesen, számoljon el - mostanában ez amúgy is az ő kedvenc szavuk - ha erre terelgetik, és arra megtorlással válaszol, mert megteheti, az önkény. te tényleg nem látod, hogy mi van ellened?

bölcsbagoly 2014.10.06. 16:42:58

@abrelosojos: eredményesen dolgozni, csak ott lehet,ahol a vezetés kemény kézzel fogja a gyeplőt! Próbáld ezt a tézist cáfolni!

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 17:04:03

@bölcsbagoly: Ja, az ávónak is ezért jelentettél, mi? Na megy már a matematikálás és a diagnosztikálás, te vénség?

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 17:05:11

@bölcsbagoly: Mondjuk a világháború utáni európai demokráciák ezt egytől-egyig cáfolják.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.06. 17:05:21

@abrelosojos: Ez miben nyilvánult meg? De most komolyan kérdezem. Volt az állami TV, amit a kutya sem nézett (akkor nyilván mszp-s, ma fideszes), ahogy ma sem. Voltak a nyilvánvalóan pártos sajtóorgánumok, ahogy ma is. A kertv-k akkor nem foglalkoztak politikával, ma a kormány aktivizálta az rtl-t. Ha így nézzük , ma a média balosabb, mint akkor. :-)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.06. 17:07:08

@abrelosojos: Ezt most nagyon szépen írtad. :-) Kár, hogy Gézánál kárbavész.

bölcsbagoly 2014.10.06. 17:07:46

@Κara kán: cáfolják a francot! Európa mai állapota viszont pont a libsi hozzáállásnak köszönhető.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 17:07:57

@Blogger Géza: "Mint ahogy Lázár János nemzetbiztonságilag kényes külföldi útjainak sem. "
jaj, Géza ne röhögtess! Egy titkos találkozót nem így szerveznek meg. Egy valóban nemzetbiztonságilag kényes útról a média nem tudna meg semmit és nem is jankókát kűddenék erre. Kiment 1et qrni és kész.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 17:10:49

@bölcsbagoly: Ja persze! Az nyugat-európai jóléti demokráciák csak hazugságok, de bezzeg a kemény kezű kelet-európai diktatúrák bősége az maga az igazság. Lásd Románia, Albánia, Lengyelország. Te tényleg ennyire hülye vagy születetten, vagy ez az aggkori elbutulás?
Mert én mindkettőt diagnosztikálom nálad.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 17:12:30

@bölcsbagoly: Európa állapota most is sokkal jobb mint az kemény kezű vezetés alatt lévő orbánisztáné.

_most_ 2014.10.06. 17:20:56

@Blogger Géza: lol, rtl klub legnagyobb bűne, hogy kritizálni merte a rezsicsökkentést, mert az szent dolog, a rezsicsökkentés tagadást is büntetni fogják?

Szelid sunmalac 2014.10.06. 17:22:52

@Istóczy úr: Kerlek mutasd meg, hogy az Origo mitol nemet allami tulajdonu.

_most_ 2014.10.06. 17:24:31

@bölcsbagoly: jaja, a demokrácia csak visszafogja az országokat, szegény svájciak is épphogy éhen nem halnak, se minimálbér, se közmunka, se rezsicsökkentés, azért remélem nem lepik el Magyarországot a svájci bevándorlók.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 17:27:37

@Istóczy úr: Te faszkalap! Az Origó a dajcsetelekom tulajdona, abban meg mindössze 15 százalék az állami rész, te hülye barom.

Szelid sunmalac 2014.10.06. 17:27:52

@Κara kán: Nono! Lengyelorszagot tan nem kene idevenni!

Szelid sunmalac 2014.10.06. 17:28:35

@Κara kán: 31,9 az allami tulajdon. A KfW (fejelsztesi bank)-vel egyutt.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 17:29:36

@_most_: A @bölcsbagoly: ilyenkor eltűnik, amikor a libsizésének hülyeségére fény derül.
Mindig egy kis libizésre lyukad ki, de egy logikailag konzisztens mondatot nem tud összehozni.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 17:31:22

@Szelid sunmalac: Úgy igen. De a 32 százaléktól még nem állami.

bölcsbagoly 2014.10.06. 17:32:08

@_most_: ti ennyire hülyék lennétek? Milyen károkat szenvedett Svájc az utóbbi 100 évben? ismered -e a svájci törvényeket?

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 17:32:24

@Szelid sunmalac: Miért? Tán Lengyelország a keménykezű Jaruzelski alatt olyan sikeres volt?

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 17:33:50

@bölcsbagoly: ..ásít.. terelsz. Aszontad a keménykezű irányítás alatt sikeresek az országok. Svájc nem liberális demokrácia?
Vagy te minek diagnosztikálod Svájcot?

Elli Vízеl - The Ultimatе Survivor 2014.10.06. 17:41:26

@bölcsbagoly: Már megint hülyét csinálnak belőled. Te élvezed hogy mindig kórusban kiröhögnek téged?

Niebur 2014.10.06. 17:42:18

@Blogger Géza: Tényleg, arra senki nincs kényszerítve, hogy Obersovszkyt és társait nézze. Arra viszont igen, hogy az adójából fizesse. Éves szinten összesen mintegy 80 milliárd forintot. (Kiírom, hogy nehogy megint félreértsd). Hozzászólásaidból egyébként az derül ki, hogy Te sem nézed, különben nem írogatnál ennyi butaságot.

Elli Vízеl - The Ultimatе Survivor 2014.10.06. 17:42:40

@bölcsbagoly: Lassan wmikitől elveszed a magyar net leghülyébbje címet. Pedig wmikit megverni ebben az nem kis teljesítmény.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 17:46:29

@Elli Vízеl - The Ultimatе Survivor: Hehehe.. ennek a majomnak, izé bagolynak, olyan a diagnosztikálás mint wmikinek az evolúció. Vagy a víz párolgása.

Szelid sunmalac 2014.10.06. 17:49:51

@Κara kán: Az elsore - nem, persze, hogy nem allami. A masodikra: a mostani Lengyelo.-ra gondoltam, akik bizony most nagyon jol megvannak es fenyevekre tolunk.

bölcsbagoly 2014.10.06. 17:51:04

@Κara kán: Svájc nem liberális demokrácia. Egyszerűen demokrácia.

bölcsbagoly 2014.10.06. 17:52:25

@Elli Vízеl - The Ultimatе Survivor: ha te mondod biztos úgy lehet, hiszen ellent merek momdani a hülye bandád marhaságainak.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 18:05:04

@Szelid sunmalac: És bizony Lengyelország demokrácia.

@bölcsbagoly: Aha. És mi a különbség? Mesélj! És hol a kemény kéz Svájcban? Tudjuk te mindent tudsz, hiszen éltél az USA-ban, tudod a svájci törvényeket, meg remekül tudsz diagnosztikálni.
na szóval mi a különbség a liberális és a nem liberális demokrácia között?
Ezt diagnosztikáld!

Elli Vízеl - The Ultimatе Survivor 2014.10.06. 18:06:33

@Elli Vízеl - The Ultimatе Survivor: Te csak a hülyeségeidet szajkózod és ezen már mindenki csak mulat.
Tényleg ávós voltál?

metalbobby 2014.10.06. 18:09:38

Gratulálok a Fidesznek,Magyarország első viszaléptetett EU biztosa Navracsics Tibcsi.El lehet kezdeni emészteni blogger gejza....

bölcsbagoly 2014.10.06. 18:10:23

@Elli Vízеl - The Ultimatе Survivor: hogyne, nyilas is ávós is, III/I-es, II.-es, III-as , csak szerencsére olyan hülye nem mint ti!

toportyánzsóti 2014.10.06. 18:11:40

@bölcsbagoly: Magadat alázod szokás szerint hülyemarha.Ne jelzőzz érvelj.

Szúnyog 2014.10.06. 18:13:19

A '90-es években olyan szintű volt a ballib médiafölény, hogy gyakorlatilag sikerült kisiklatniuk a rendszerváltást.
Itt van, volt az ideje, hogy háttérbe szoruljanak, s örüljenek, hogy ebben a fene nagy demokráciában egyikük sem kaphat azt, amit egyébként megérdemelne, ti. kötelet.
Új idők új ballib harcosai meg csináljanak maguknak sajtót!

metalbobby 2014.10.06. 18:14:01

Pontosítok,nem az oktatást és haverja út kapja hanem valami más melót keresnek a tibcsinek

bölcsbagoly 2014.10.06. 18:14:22

@metalbobby: H:Kovácsra már nem emlékszel?

metalbobby 2014.10.06. 18:15:32

Nem tudok írni,bocsi.Oktatás és haverjait akartam írni.sorry(nem tőled kértem bocsit gejza)

metalbobby 2014.10.06. 18:17:17

@bölcsbagoly: Útólag már eszembe jutott,igazad van

bölcsbagoly 2014.10.06. 18:28:59

@metalbobby: Az EU baja és szégyene, hogy nem kell nekik egy jó biztos erre a posztra. Mert azt elismerték, hogy jó EU biztosnak.

campobaszo 2014.10.06. 18:56:10

»Az együttműködéshez bizalom kell. Az nem megy, hogy egyik nap diktatúrát kiáltunk, gyalázzuk az EU-t,lejáratjuk külföldön, másnap pedig azt mondjuk, hogy működjünk együtt, mert pénzről van szó«

Szelid sunmalac 2014.10.06. 19:04:11

@bölcsbagoly: Muhhahahahahah! Ez volt a mai legjobb bekopesed! Igazabol csak annyi bajuk van, hogy nem EU biztosnak, hanem EU kormanyzonak szeretnek, csak elobb modositani kell az alaptorvenyt hozza.

Netuddki. 2014.10.06. 19:05:12

@bölcsbagoly: Nos, mint kiderült, takonygerincű navracsicskátokból nem lesz EU biztos. Nagyon helyesen. Teccettek volna alkalmasabb jelöltet indítani!Azért, mielőtt örömködnél, hogy örömködök. Egyáltalán nem örömködök, sajnos a szégyen mindannyiunké. De ezt ti úgysem értitek, nemhogy átéreznétek.

Szóval akkor, "bölcs" tollashátú fideszt'oll barátom, csak egy valamire vagyok még kíváncsi!
A szíjjártót leváltják a miniszteri posztról és visszarakják a navracsicsot? Nem elhamarkodottan vett a petike luxusvillát a jövőbeli miniszteri fizetéséhez?
Vagy a navracsicska most 2 szék között a pad alá esett?

Netuddki. 2014.10.06. 19:17:23

@bölcsbagoly: "Az EU baja és szégyene, hogy nem kell nekik egy jó biztos erre a posztra. Mert azt elismerték, hogy jó EU biztosnak."

Sajnos a magyarok szégyene. De mint előbb írtam a fideszesek ezt nem érthetik miért is az...

Exploiter 2014.10.06. 19:22:12

@IGAZI_kovi1970:

Remélem, ez utóbbi.
Egy mínusz, de még mindig mennyi van belőlük.

Tudományos libsizmus 2014.10.06. 19:33:18

Ha szabad egy élő klasszikust idéznem: csináljanak maguknak sajtót:)

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.06. 19:34:39

@Κara kán:

Akkor a nagyonfüggetlen Origo csak kicsit állami tulajdonú?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.06. 19:49:36

@metalbobby: Géza és az elvtársai könnyen megemésztik. A nagy háttérhatalmas tuggyukkik keze van benne... mint a világon mindenben, ahol nem tapsikolnak a fidesznek. Egyszerű a képlet, mint a faék.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.06. 19:52:22

@bölcsbagoly: Áááááá! Beszarok tőled a röhögéstől! Kérlek folytasd! És persze valdd be, hogy te vagy BloggerGéza! Két ekkora phasz biztosan nincs a placcon.

Szelid sunmalac 2014.10.06. 19:54:06

@Istóczy úr: Te tenyleg ilyen hulye vagy? Fogalmad sincs hogy mukodik egy rt. igaz?

Szúnyog 2014.10.06. 19:59:17

@Szelid sunmalac: az bizony nagyon sokféleképpen működhet. Meg ugye olyan, hogy rt., nincs is, mert csak nyrt. és zrt. van. S bizony a tulajdonosok számossága és a tulajdoni arányok nagyon eltérő működést eredményeznek.

DeMarco 2014.10.06. 20:12:37

Na tessék! Nem megmondtam, h egyszerűbb lett volna őket nyíltan elküldeni a fenébe? A végeredmény ugyanaz így is, úgy is, de akkor legalább stílusos lett volna...

Mint mondtam nincs ebben semmi meglepő, az utolsó ep választás arányai előrevetítették ezeket, lesz ennél még sokkal rosszabb támadásuk is...

Most azt hiszek, h ügyesek voltak, miközben újabb 10%-ot hoztak itthon a fidesznek és nagyjából nullára lökték a liberális jelzőt... Ha eu szkeptikus országot akarnak létrehozni, jó úton haladnak...

Csányi Sándor OTP (törölt) 2014.10.06. 20:29:04

Az én túlsúlyom nem libeláris. Sőt a tokám kifejezetten konzervatív

Csányi Sándor OTP (törölt) 2014.10.06. 20:29:35

Nem libeláris hanem ribelális

Csányi Sándor OTP (törölt) 2014.10.06. 20:30:42

Vagy ribeláris, a fene egye meg, az ami a miniszterelnök vót kiskorában, na

Szelid sunmalac 2014.10.06. 20:37:11

@Szúnyog: Te tudatlan hulye, te! A Deutsche Telekom AG-t hova sorolod? De tudod mit? Probald mar meg pont nekem megmagyarazni!

csedársajt 2014.10.06. 20:42:25

Ugyan, csak miután kib@szták őket az akolbol, igyekeznek slagozni magukrol a mocskot, amibe előtte megalkuvásbol, személyes gerinctelenségből, hatalom ésvagy pénzimádatból, elvi elvakultságbol, fenetudjamiből belefeküdtek.

Negondoljuk, hogy pölö akár maga a nagy rogántóni, vagy bármelyik a legbelsőbb körökből, ha hirtelen nem lenne kerület meg pógi kisisten űberállás, oszt valami más lébec után kellhetne nézni, nem lenne azonnal ujra jozanhangu óvatosan bírálgató, okosakat hazzamondogató szendekisfiu.

Amig meg popsi alatt a langyos havi elképzelhetetlen jövedelmet és hatalmakat jelentpő bársonyszék, csak ugy frecseg jobbraballra a vérorbánista kuss mert mi tudjuk bullshit, a teljesen vállalhatatlan, pusztító, egyértelműen oligarchisztikus ügyekben is.

Lemondani soha egyik sem fog, ez a gyengeség és a bármire alkalmatlanság jele köztük.

Némi utólagos kibeszélés a szerepből viszont PONT belefér, afféle ideologiai szelep amivel a totálrendszer építése-fenntartása közben rongyosra mocskolódott pofák uj kevésbé szlömös "ruhában" valami kellemes 4.vonalas lébec-szerepben, szolgálataikért cserébe meghuzhatják magukat.

csak egy néző 2014.10.06. 21:05:36

Navracsicsból most akkor biztos, ami biztos lesz?

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.06. 21:12:26

Biztos ami biztos, Eu biztos. Emléxetek még mit röhögtek a Kovács Laci a jobbosok?
Jé, akkor mi nem kiáltottunk nemzetközi konzerv összeesküvést.
Egyébként szerintem nem navrával van a baj. Személyén keresztül Magyarországot leckéztetik.
Ez egy üzenet.

kacsapuszi 2014.10.06. 21:17:15

"Újratárgyalják Hóman Bálint perét"

Na, mi a lófasz?

Nehéz volt kimondani a Klebelsberget?

Jön a Hóman Intézményfenntartó Központ?

béla a görög (törölt) 2014.10.06. 21:35:12

Én azt várom. majd mikor egy EU-döntés után Tompika a maga egyszerű módján megkérdezi:
"Ki a faszom az a Navrasics Tibor?"

béla a görög (törölt) 2014.10.06. 21:41:19

@Κara kán: Ha neked odaszarnának az asztalodra miután a pénzed felnyalták, hogy elköltsék, te bólogatnál, hogy jól van persze, így van rendjén vagy "üzennél" ?
Ezt még csak üzenetnek sem nevezném, csak "futólagos megemlítésnek" :)

Blogger Géza 2014.10.06. 21:52:02

@Niebur: Bizony, a közmédiákat közpénzből finanszírozzák, mily meglepő. Ezért ott lehet nézni reklámmentes filmeket is. :)

Blogger Géza 2014.10.06. 21:53:34

@Κara kán: Igen, egy normális országban ezzel nem foglalkozik a média, de ez itt Magyarország.

$pi$ 2014.10.06. 22:10:39

@béla a görög: "Ha neked odaszarnának az asztalodra"

Jah, az eu parlament ezerszer elmondta, hogy ők csupa szívjóságból bírálják a magyarokat, nem a magyarok ellen, hanem kimondottan a magyarok bírálgatnak meg ejnyebejnézgetnek. Akkor nyugodtan lehet venni egy nagy levegőt és mosolyogni, amikor a magyarok ugyanezt teszik.

Amúgy ha egyetlen eu parlamenti napot végignéztél volna, akkor tudnád, hogy amit a magyarok csinálnak az teljesen megszokott, csinálják a többiek is, sőt sokszor sokkal keményebb. Csak mint mindenki aki nem lát ki a nagyvilágba te is azt hiszed, hogy nálunk minden máshogy megy mint a többieknél.

Blogger Géza 2014.10.06. 22:22:22

@metalbobby: Rossz helyre küldted, mert annak idején már Kovács Lászlóval is ez volt... Amúgy lehet, hogy ez így még jobb is lesz, talán valami értelmesebb posztot kap.

csak egy néző 2014.10.06. 22:25:10

Miután Navracsics a meghallgatáson megtagadta az eddigi politikai hovatartozását és nyilvánosan kritizálta az Orbán kormány eddigi eu-s politikáját, biztosította az eu parlamentet a lojalitásárol, ezek után elfogadta a bizottság és alkalmasnak találta eu biztosnak a személyét. Ezek után itthon gondolom picinykét izzadtak a vezérkarban Habony Árpiék, mint Bayer Zsolt a buzi nagygyűlésen és némi késéssel kiadták a hallatlan sikerről szóló nyilatkozatot és gratuláltak a biztosnak, biztos, ami biztos alapon.
Hajrá fidesz!

Blogger Géza 2014.10.06. 22:28:08

@csak egy néző: " 15 igen vokssal, 10 ellenében, 2 tartózkodás mellett megszavazták, hogy Navracsics alkalmas EU-biztosnak."

Ezek után szinte biztos, hogy biztos lesz. :)

csak egy néző 2014.10.06. 22:49:33

@Blogger Géza:
Bravó Géza. Látom sikerült megérteni.

Blogger Géza 2014.10.06. 22:57:09

@csak egy néző: Igen, nekem sikerült. A többség alkalmasnak találta, így várhatóan biztos lesz. Az, hogy az európai baloldal Navracsison keresztül próbál belerúgni Magyarországba, a Fideszbe és Orbánba, szánalmas és improduktív. Ettől Magyarországon csak az EU lesz népszerűtlenebb, és nem az, akibe rugdosnak. (Az elmúlt időszak ezt egyértelműen igazolta.) Sajnos az EU-ban a baloldal jóval erősebb, mint Magyarországon, ez egyelőre hátrányos nekünk. De bízom benne, hogy hamarosan követik a magyar elvtársaik lejtmenetét. A franciáknál már elég nagy kakiban vannak...

csak egy néző 2014.10.06. 23:03:38

@Blogger Géza:
Na fussunk neki Geja mégegyszer, hátha.
Ez ugyan nem az én kommentem, de hátha segít megérteni, hogy mihez is tapsoltok.

"De az is igen sajátos dolog, hogy mennyire akarja a "sikert" a fidesz...
Miután Navra MEGTAGADTA a fideszt, az eusok elfogadták a személyét (ennek gratulál most a fidesz minden szinten) de a szakmaiságát nem (erről meg hatalmas kuss van "odafentről).."

Blogger Géza 2014.10.06. 23:09:08

@csak egy néző: Most játszhatjuk azt, hogy megismételgetünk kommenteket, tessék:

Képzeld el, hogy ez a teljes gondolat: "A média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a demokratikus társadalmak számára. Sajnálom, hogy a múltban néha a magyar kormány, amelynek immár nem vagyok tagja, nem tulajdonított kellő fontosságot ennek a jelentős szempontnak. Azonban az utóbbi időszakban megtörténtek azok a lépések, amelyek a korábbi aránytalanul balliberális túlsúlyú média helyett egy sokszínű, a lakosság megoszlását jobban leképező médiaegyensúlyt biztosítanak Magyarországon is."

Persze a liberálisok kedvéért az utolsó mondatat csak magában dünnyögi...

Na? Még most is ennyire tetszik?

vénkujon 2014.10.06. 23:09:42

@Blogger Géza: hátrányos lenne nekünk az eu baloldali túlsúlya???
ha sok kis fideszgeciszerűség üldögélne amott, akkor szerinted mi lenne?:D
mehetnénk a picsába-nyugodt lehetsz.

béla a görög (törölt) 2014.10.06. 23:09:53

@$pi$: Téves! Tudom, hogy mások is teszik. Másoknak is lett futólag említés, üzenet.

Néztem én angol parlamentet - tetszett is.
Náluk meg tényleg másként megy mert nem üvölti le senki a csúti paraszt fejét a parlamentben mint az angoloknál, igaz nem is jelentkezik előtte, vár a sorára, stb. mint egy szini előadás. nem vonulnak az utcára érdeksérelem miatt (amit a fidesz csinált az max. ideológiai hacacárénak fogható fel) és még nagyon-nagyon sokmindenbe másként megy itt. Illetve nem megy.

De van realitásérzékem.
És nem gondolom, hogy nekünk kell megváltani az uniót. Nem is fogjuk. Nem is hagynák. És jól teszik. Itthon el lehet bohóckodni, ott nem. Ennyi.

Egyébként én nem Navráért aggódnék hanem idehaza. orbán odaszart az uniónak, lerendezik, ha jónak látják vagy csendben megvárják még eltűnik. Esetleg be is segítenek - csak is pénzmegvonáson keresztül. Kultúremberek.
De orbán és a fidesz Magyarországon is odaszart sok embernek. Nem MSZP-re gondolok, a magánnyugdijakra, az adórendszerre meg sok másra. Na én azon aggódnék. (az ideológia nem érdekel, a pénztárcámat nézem)

Blogger Géza 2014.10.06. 23:12:03

@vénkujon: Az Európai Néppárt szinte mindig kiállt a Fidesz mellett. Ez látszott a mostani szavazáson, de a Tovaris-szavazásnál is.

vénkujon 2014.10.06. 23:12:38

@Blogger Géza: persze te jobboldalnak gondolod a fideszt...és direkt-tévesen-én is úgy tettem:D

vénkujon 2014.10.06. 23:14:03

@Blogger Géza: szedd már alkotóelemeire az eu-néppártot. nem hiszem, hogy nyomokban is tartalmazna fideszbuziságot

Blogger Géza 2014.10.06. 23:16:11

@vénkujon: Ez nem gondolás kérdése, a Fidesz az Európai Néppárt tagja, amely mindenki szerint az európai jobbközép erőket tömöríti. Az hogy a hazai posztkomcsik mit gondolnak, meg mit rinyálnak erről, érdektelen.

Blogger Géza 2014.10.06. 23:17:11

@vénkujon: A te hited is érdektelen ez ügyben, a világ attól nem lesz más, hogy te mit hiszel.

csak egy néző 2014.10.06. 23:20:25

@Blogger Géza:
Nem baj, Gejza, van az úgy, hogy nem sikerül.
Ünnepelj.

vénkujon 2014.10.06. 23:22:48

@Blogger Géza: a fidesz a hazai posztkomcsi...azér csak érdekli ez őket, nem?:D

vénkujon 2014.10.06. 23:27:16

@Blogger Géza: aha. fasza. érdektelen? az öltönyös faszharcosok szemszögéből lehet...ellenben, én kurvára boldog tudok lenni attól, hogy nem vagyok fideszgyökér. óriási öröm ez a számomra, hogy nem írok szimpatizálni ezekkel a gecikkel.:D +engem soha nem kap meg a ner. akkor sem, ha viki leszop érte egy lovat. hiába könyörögne baze...:D

vénkujon 2014.10.06. 23:29:26

"nem Bírok szimpatizálni..."-így akartam írni.

engem nem kaptok meg soha. vénkujon nem adja magát:D:D

sutyerák 2014.10.07. 00:17:15

ti is hülegyerekek vagytok,mert ilyen blogerggéjza-szerűekkel vitáztok.
ez a céljuk.-a terelés,porhintés,megosztás,xarlapátolás.
ezért fizetik ezeket.-
nem az,hogy a témát kivesézzétek és eredményre jussatok,-miszerint én nem akartam,csak a pártfegyelem kötelezett.-kevés lesz ez a védekezés orbán rezsim maffiatagjai,ha eljő az elszámoltatás.
akkor kell lépni(le) amíg ember maradhatsz

Niebur 2014.10.07. 02:08:55

@Blogger Géza: Jé!! Hogy mire nem jöttél rá!
Akkor talán minimális elvárás lehetne a pártatlanság. Meg a korrekt tájékoztatás.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.07. 04:22:25

@Blogger Géza: Jaj Géza! Minden normális országban tele lenne a sajtó azzal hogy a minelnök egyik legfőbb bizalmasa kiment qrni külföldre állami pénzen.

jog-ász 2014.10.07. 06:39:54

ááá nem történt semmi csak az a fránya, rothadtkapitalistaballibsi nyugat meg a több (tíz)ezer eurós pozíció szépíti az emlékeket, és rájött, hogy ő voltaképpen belülről bomlasztotta az orbán kormányt, majd amikor itthon folytatja, akkor rájön hogy az eu bizottságát bomlasztotta belülről.

nu pagagyí 2014.10.07. 07:20:43

Orbán foshat, ha Navracsics biztos lesz. Munkája nagy része az lesz, hogy számon kérje rajta az összes disznóságot, amit együtt követtek el.

Blogger Géza 2014.10.07. 08:19:28

@Κara kán: Hát ezt a hülyeséget meg kitől hallottad?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.07. 08:46:40

üléspont vs álláspont fideszes verziója!

belekotty 2014.10.07. 08:48:04

@Κara kán: Jaja. Clinton szopatásából is mekkora ügy kerekedett.

DezInf 2014.10.07. 09:25:46

@Blogger Géza:
Baxod Gejza!
A FizeSSmaffija a Birodalmi Lépegetők Pártcsoportjának a tagja lenne, ha azok többet fizetnének nekik, mint a mostani néppárti töcskölődők ligája..
A FizeSSmaffija nem is elvek mentén politizál.
A FizeSSmaffija a demokrácia és a jogállam megszüntetésére létrehozott rablóbanda, amelynek a vezetőit remélem a történelemkönyvekben háborús bűnösökként fogják szégyenpadra állítani. Persze csak azért, hogy azt kapják amit megérdemelnek.

Ezek seggét nyalod Gejza, húzzál bele, hátha te is részese leszel a jövő történelemkönyveinek, mint elrettentő példa:)

Egéridomár 2014.10.07. 11:15:07

A blogokra szoktam feljárni szörnyülködni, miféle emberek élnek ebben az országban. Pl.: Blogger Géza, Bölcsbagoly, $pi$ stb. Tényleg megdöbbenek a véleményeiken, mert az 50-es évek agitpropja köszön vissza minden szavukból. Akkor volt divat a hanyatló nyugatot emlegetni. Ilyen emberek nem élnek a környezetemben. Persze van egy-két elvetemült fideszes, de egyrészt nagyon kevesen, és azok is elég marginálisan léteznek.
Amit nem tudok megérteni, hogy ezeknél miért nem veri ki a biztosítékot a nyilvánvaló. Hogy képesek minden szart benyelni bármilyen kétkedés nélkül. Ezek tényleg komolyan gondolják, hogy a nyugat hanyatlik, a rezsicsökkentés nem tesz kárt, sajtószabadság van, a gazdaság dübörög stb.

$pi$ 2014.10.07. 11:28:50

@Egéridomár: "Akkor volt divat a hanyatló nyugatot emlegetni."

Mikor emlegettem én a "hanyatló nyugatot"?!

"a gazdaság dübörög"

Mikor mondtam én, hogy a gazdaság dübörög?! Mikor mondtam én egy szóval is, hogy elhiszek bármit is, amit a kormány mond?!

"a rezsicsökkentés nem tesz kárt"

Mikor mondtam én egy szóval is, hogy biztos vagyok benne, hogy a rezsicsökkentés nem tesz kárt?!

Figyelj! Te hazudsz, olyan álláspontot próbálsz meg nekem tulajdonítani, amit egy puma szóval sem képviseltem. Kérj bocsánatot!

$pi$ 2014.10.07. 11:38:59

"A Portfolio már augusztusi cikkében rámutatott arra, hogy kisebb-nagyobb trükkökkel az idei év végi pillanatfelvételt is lehet kozmetikázni. Bruttó adósságról lévén szó, az állam trükközhet azzal, hogy a kincstári egységes számláján lévő pénzt erősen leapasztja az év végére, hogy annyival is kevesebb adósságot kelljen kimutatnia. (Vagyis a lejáró adósságot nem új állampapírok kibocsátásán keresztül, hanem a likvid források csökkenése révén finanszírozza.)"

Azaz a kormány úgy trükközik az államadóssággal, hogy visszafizeti és nem vesz fel újabb kölcsönt. Mindezekkel a trükkökkel eléri, hogy látszólag csökkenjen az államadósság.

Azért különösen vicces ezt olvasnom, mert a kormány már több mint fél éve azt magyarázza, hogy azért növekedett az államadósság az év első felében, mert az év végén lejáró kincstárjegyek megújítására előre bocsájtottak ki új kincstárjegyeket.

Döbbenetesnek tartom, hogy ennyire tematikusan, ennyire előítéletesen, ennyire propagandaízűen lehet ma a sajtóban cikkezni és az olvasók egy tetemes része vevő ezekre. Az év elején azért ment a hörgés, hogy kincstárjegyeket bocsájtottak ki és így növekedett az államadósság, most az a felháborodás oka, hogy nem bocsájtanak ki kincstárjegyet és így csökken az államadósság.

Persze, tudom, fideszes barom vagyok amikor ilyeneket szóvá teszek, hiszen *hinnem* kellene, hogy a fidesz rossz és bármi amit tesz vagy káros, vagy "trükközés".

Blogger Géza 2014.10.07. 11:47:37

@Egéridomár: A nyugat (szűkítsük Nyugat-Európára) demográfiailag, katonailag, a világgazdaságban betöltött súlya szerint egyértelműen hanyatlik, és ezzel párhuzamosan kulturálisan és ideológiailag is (ezek nehezebben mérhetőek, de elég nagy ebben az egyetértés.). Ezt kimondani nem bűn, és ehhez nem kell sztalinistának lenni. Aki nem dugja a fejét a homokba a valóság elöl, az ezt látja.

A rezsicsökkentésnek természetesen voltak káros hatásai (minden emberi cselekedetnek vannak), de ezek főleg a nyugati kézben lévő közműszolgáltatóknak okoztak kárt, ellenben kedveztek a lakosságnak.

Természetesen sajtószabadság van, olyan sajtóorgánumot alapítasz, amit akarsz, és azt írsz bele, amit akarsz. Ide is azt írsz, amit akarsz.

A magyar gazdaság pedig jelenleg tényleg dübörög, a térségben itt a legnagyobb a növekedési ütem. Ez tény.

igazi Ténytár 2014.10.07. 11:50:07

@Blogger Géza: Nézd mar a szektatag most mit aggódik, de az alábbi eseteknél meg ujjongott hogy Éljen a Hazaárulás, mert Orbán, Szájer stb követi el!

___
valasz.hu/itthon/europa-visszavag-14446

Az unió illegálisan folyósít fejlesztési forrásokat Magyarországnak, a kormány pedig e pénzeket DIKTATÓRIKUS MODON tervezi elosztani - hívja fel a figyelmet SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ) aki a Jó reggelt, Magyarország! kiáltvány aláírásával ismét hallatja a hangját a belpolitikában.

A MAGYARORSZÁGNAK SZÁNT fejlesztési összegek KIFIZETÉSÉT ugyanakkor már korábban FEL KELLETT VOLNA FÜGGESZTENI, hiszen az európai szabályok szerint amely tagállam nem teljesíti az önmaga szabta konvergenciafeltételeket, attól meg kell vonni az uniós pénzeket.
____
MARTONYI (FIDESZ): hazánknak KÜLSŐ JOGÁLLAMI KONTROLLRA van szüksége

mno.hu/migr/martonyi-hazanknak-kulso-jogallami-kontrollra-van-szuksege-468084
2007. március 10. 12:59
____
Hazug és csaló kormányoknak nem jár segítség
2006. október 24. 20:37
www.gondola.hu/cikkek/50958

Az Európai Uniónak világossá kell tennie, hogy NEM NYUJT segédkezet semmilyen megfontolásból hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak - jelentette ki kedden Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának tanácskozásán ORBAN VIKTOR, a FIDESZ elnöke.
____
"Fidesz: jogtiprás Magyarországon
Kovács példátlannak nevezte Orbán lisszaboni kezdeményezését
2003. június 11
nol.hu/archivum/archiv-113903-95285

A magyarországi polgári és politikai szabadságjogok helyzetét bírálták múlt pénteken a Fidesz kezdeményezésére Lisszabonban, a tavaly Nemzetközi Demokratikus Centrumra (IDC) keresztelt Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőségi ülésén. Lapunk úgy értesült, hogy a lisszaboni ülésen a kubai és a burmai ellenzékkel szembeni kemény kormányzati fellépés elítélése mellett ORBAN VIKTOR KEZDEMÉNYEZÉSÉRE elfogadtak egy határozatot a polgári és politikai szabadságjogok helyzetéről Magyarországon.
_____

igazi Ténytár 2014.10.07. 11:51:03

@Blogger Géza: Mondd a Fidesz mi volt amikor

1, Előbb Kovács László EU biztosi
2, majd Andor László EU biztosi poziciojat tamadta?

Elsőnél meg HAMIS KÉPEKET IS TERJESZTETTEK csak nehogy biztos lehessen Kovacs laszlo!
____
Ez a hamis kép kering Kovácsról
2004-11-14
www.blikk.hu/blikk_aktualis/20041114/ez_a_hamis_kep_kering_kovacsrol

Brüsszel - Lejárató kampány indult Brüsszelben Kovács László ellen. Több EU-képviselőhöz is eljutott egy fotó, amelyen munkásőrök tisztelegnek, és a kép terjesztői azt sugallják, hogy az előtérben látható férfi az unió leendő biztosa. "1956-ban készült a fénykép, legalábbis ez áll a hozzá tartozó szövegben. Akkoriban 17 éves voltam és gimnáziumba jártam" - mondta a Vasárnapi Blikknek Kovács László.

____
Fidesz: Andor a legsúlytalanabb biztosjelölt

2009. 11. 11. 11:08
index.hu/kulfold/hirek/2009/11/11/a_fideszes_ep-kepviselok_nem_tamogatjak_andor_laszlo_jeloleset/

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja nem támogatja Andor László uniós biztosi jelölését - közölte a Szájer József vezette képviselőcsoport
_________

igazi Ténytár 2014.10.07. 11:54:12

@ Teves az egész cikk!

Navracsicska nem tagadott meg semmit! BENYALT A POSZTERT az EU-nak ennyi történt.

Ugyanúgy ahogy Orbán az EU-ban kezetcsokol Merkelnek és hajlong Barroso előtt, itthon meg Brüsszel=Moszkvazik, meg szabadságharcol a nemet multik es Barroso ellen.

belekotty 2014.10.07. 11:57:01

@a Ténytár: Ó! Ezeket már elfelejtették!

Blogger Géza 2014.10.07. 12:02:02

@a Ténytár: Jogosan nem támogatták egyiket sem. Nem is kell elvárni az ellenzéktől, hogy támogassa egy kormánypárt személyi javaslatát. Én sem várom el, hogy a baloldal ujjongva támogassa Navracsicsot, elég lenne, ha a személyével foglalkoznának. A Fidesz kritikái igenis a személyeknek szóltak (Kovács pártállami múltja tény, mint ahogy Andor nézetei sem elfogadhatóak a vörös csillagról egy tisztességes magyar ember számra)

belekotty 2014.10.07. 12:02:15

@bölcsbagoly: Hülye vagy vén tollashátú! Kína például nem azután kezdett száguldani, hogy a Mao féle hatalmat egy sokkal plurálisabb vezetés váltotta fel?
Európa és az USA hatalmas fejlődése nem demokráciák alatt történt?
Az USA-ban mikor volt kemény kéz? És mégis a világ vezető hatalma lett.
Akkora egy vén hülye vagy, hogy az elképesztő.

belekotty 2014.10.07. 12:03:11

@Blogger Géza: Mé? Mivel mással foglalkoznak?

Blogger Géza 2014.10.07. 12:07:52

@a Ténytár: A gyurcsányista rendőrség békés tüntetők és járókelők elleni értelmetlen agressziójával (és az azt követő kitüntetésekkel) valamint a kívánatos hiány 300%-ának elérésével valóban átlépett egy olyan határt, amely már nem volt tolerálható. (Rá nem sokkal csődbe is ment az ország, el kellett fogadni az IMF diktátumait a túléléshez.) Akkor kellett volna az EU-nak aggódnia, nem most. De sajna nyugaton még túl erős a ballib oldal, így kettős mércét alkalmaztak és alkalmaznak.

belekotty 2014.10.07. 12:10:07

@Blogger Géza: "Rá nem sokkal csődbe is ment az ország, el kellett fogadni az IMF diktátumait a túléléshez."
- Mik voltak azok a diktátumok?

Blogger Géza 2014.10.07. 12:10:17

@belekotty: Az Orbán-kormány illiberális irányvonalával, de elvileg itt nem ez lenne a téma. Azt megvitatták a Tavaris-vitanapon.

Egéridomár 2014.10.07. 12:10:53

@$pi$: Nem a mai bejegyzésedre gondoltam

@Blogger Géza: Na erről beszélek....

@belekotty: Nem elfelejteték, hanem az úgy volt jogos, és természetes a kis buksijukban.

belekotty 2014.10.07. 12:14:46

@Blogger Géza: Navrasics nem annak a kormánynak volt a tagja?

Mellesleg Géza!

www.napi.hu/magyar_gazdasag/hirtelen_megallt_a_magyar_ipar.587785.html

"2014 augusztusában – előzetes adatok alapján – az ipari termelés volumene 0,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ám az előző hónaphoz képest 5,7 százalékos a visszaesés. "

belekotty 2014.10.07. 12:16:02

@Blogger Géza: "A magyar gazdaság pedig jelenleg tényleg dübörög, a térségben itt a legnagyobb a növekedési ütem. "

vs

www.napi.hu/magyar_gazdasag/hirtelen_megallt_a_magyar_ipar.587785.html

"2014 augusztusában – előzetes adatok alapján – az ipari termelés volumene 0,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ám az előző hónaphoz képest 5,7 százalékos a visszaesés. "

belekotty 2014.10.07. 12:19:26

@Blogger Géza: Az hogy az ipari termelés 0.5 százalékkal haladja meg az egy évvel azelőttit, az én nem nevezem dübörgésnek, hanem csak szánalmas neszezésnek.

Blogger Géza 2014.10.07. 12:24:35

@belekotty: Csak a lényeget nem vetted észre:

"Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: a havi visszaesést elsősorban az egyik nagy járműgyártó cég egész hónapos leállása okozta. Emellett a vegyiparban is voltak alkalmi leállások és az élelmiszeriparban is csökkent a termelés.

A termelés az év első nyolc hónapjában 8,7 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. "

www.inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-671846

$pi$ 2014.10.07. 12:25:34

@belekotty: Amikor 2012-ben szánalmas volt a GDP növekedés (sőt csökenés volt), akkor még a GDP növekedés volt a legfontosabb mérőszám.

Jól látom, hogy most, amikor a GDP növekedés bizakodásra ad okot a GDP növekedés már nem fontos mutató, most a hirtelen az "ipari termelés növekedése" a fontos mutató?

belekotty 2014.10.07. 12:43:49

@Blogger Géza: Aha. Szóval 2013 jan-aug-hoz képest 8.7 százalék az emelkedés 2014 jan-aug.
Viszont 2013 augusztusához képest az éves emelkedés csak 0.5 idén augusztusban éves szinten. Nos akkor mi is volt 2013 augusztusától 2013 decemberéig?

@$pi$: ...ásít... Látom nem érted. Egy szezonális számmal jöttök. A nagy negyedéves növekedés mögött az volt hogy a multik a gyenge forint miatt gyorsan elszámoltak az anyavállalatokkal valutában és kifizették a magyar alvállalkozókat forintban.
Érdekes, ha az államadósságról van szó akkor titeket az év végi adat érdekel és a szezonális nem, ha éppen van egy negyedéves jó GDP adat, akkor rögtön állva tapsoltok.

Blogger Géza 2014.10.07. 12:51:30

@belekotty: A gyárleállás miatt az idei egyhavi augusztusi adat gyengébb, de a hosszú távú trend (az 1-8 havi kumulált) ettől még nagyon erős növekedést mutat, ennyi.

belekotty 2014.10.07. 12:52:25

@Blogger Géza: "havi visszaesést elsősorban az egyik nagy járműgyártó cég egész hónapos leállása okozta."
- Ennyit a rohadt multikról. Valamelyik leáll és oda a növekedés. Rohadt ballibsi multik!

belekotty 2014.10.07. 12:54:37

@Blogger Géza: Őőőő... még arra nem válaszoltál hogy
2014 jan-aug nagyobb 8.7 százalékkal 2013 jan-aug-nál. akkor hogy lehet hogy 2014 aug csak 0.5 százalékkal nagyobb 2014 aug-nál. Hova lett 8 százalék növekedés?

belekotty 2014.10.07. 12:55:41

@Blogger Géza: Hosszútávú trendnek én a 2013 augusztus összevetését a 2014 augusztussal nevezem.

Blogger Géza 2014.10.07. 12:57:36

@belekotty: Hát ha ennyire hülye vagy, hogy ezek után sem értesz semmit, arról én nem tehetek.

belekotty 2014.10.07. 13:05:06

@Blogger Géza: Aha. Amikor gonddá válik megmagyarázni, hogy hova lett a dübörgés, akkor gyorsan elkezdesz hülyézni. Gyorsan lefoszlott a máz rólad Géjza!

belekotty 2014.10.07. 13:05:47

@Blogger Géza: Azért egy rangidős propaganda tiszttől többet várna el az ember. :-))

belekotty 2014.10.07. 13:07:11

@Blogger Géza: Attól még elmagyarázhatnád, hogy mi történt 2013 szeptembertől 2013 decemberig az ipari termeléssel, hogy a szezonális 8.7-ből hogy lett éves 0.5.

$pi$ 2014.10.07. 13:08:38

@belekotty: "Látom nem érted. Egy szezonális számmal jöttök."

Hol jöttem én szezonális számmal?!

belekotty 2014.10.07. 13:10:46

@$pi$: "Jól látom, hogy most, amikor a GDP növekedés bizakodásra ad okot "
Van 2014 év végi adatod? Nincs? Akkor szezonális. Te kiálltál a sorból ahol az észt osztották, narancsért?

belekotty 2014.10.07. 13:12:12

..ásít... Na +j5t a levél amire várnom kellett... visszamentem dódózni, engem nem a propaganda osztáj fizet..

$pi$ 2014.10.07. 13:15:17

@belekotty: "Van 2014 év végi adatod? Nincs? Akkor szezonális."

Neked van? Merthogy te jöttél adatokkal, én csak azt mondtam, hogy valamiért már nem a GDP a lényeges, hanem az ipari termelés növekedése. Szóval: az ipari termelés növekedését kell használni, mert az nem szezonális?

Blogger Géza 2014.10.07. 13:21:24

@belekotty: Hát ha neked az, hogy az idei év első 8 hónapjában 8,7%-kal magasabb az ipari termelés, mint az előző év hasonló időszakában, nem elég, akkor nézzél körül Európában...

abrelosojos 2014.10.07. 15:54:50

@Blogger Géza: az origo ne is legyen kormánypárti. ettől függetlenül nem érvnek nem áll, amit mondtál, mert - és ugye megint a finomságok nem érzékelése - a hatalom bosszút állt, továbbá nincs is kapirgálva semmi "olyan" kis kellemetlenség, ami előtte viszont megtörtént :-)

abrelosojos 2014.10.07. 15:57:47

@Blogger Géza: hehe, ha majd ki tudnak állítani valakit, akkor is azt fogom gondolni, hogy nehogy véletlenül olyan súlyuk legyen, amivel mindenkit letaposhatnak

abrelosojos 2014.10.07. 16:05:05

@bölcsbagoly: tézist cáfolni?! minek? nem az a kérdés, hogy kemény kéz kell-e, hanem hogy a kemény kéz a szabályokat tartatja be, vagy a korrupciót pártolja-e. azt a nemtézist próbáld cáfolni, hogy kishazánkban ez utóbbi történik :-) hülye-e vagy?

abrelosojos 2014.10.07. 16:09:55

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: leginkább a mennyiségben. elhanyagolható mennyiségű jobbos orgánum volt akkor, igazából az is súlytalan volt, az átlagember nem érzékelte véleményformálónak. a jobbpártiak igazolva látták magukat abban, amit ott láttak, olvastak, és passz. amúgy ma, hatalmi túlsúlyban épp az a baja a jobbos médiának, és ettől hihetetlenül unalmas és hiteltelen, hogy a különböző műsorokban összejön néhány vérgőzös jobbos és jól kibeszélnek mindenfélét, sűrűn bólogatva és helyeselve egymásnak. katasztrófális és röhejes :-)

abrelosojos 2014.10.07. 16:19:28

@Istóczy úr: te istóczy, kurva nagy zavar van a fejedben, neked erről még nem szólt senki?! barátként figyelmeztetlek, tegyél rendet! kezdd a tájékozódással! az origo nem német állami tulajdonú. német vállalat tulajdonolja. a média szabadsága pedig nem kizárólag a tulajdonosokon múlik. persze van hozzá köze, mint jelen esetben is: a tulaj egy gigacég, amit a hatalom megszívathat gazdaságilag, ha nem tesz olykor a hatalom kedvére. zsarolás, ismerős a szó? a magyar állami (vagy nem állami) tulajdonú médiát pedig nem azért fizeti az állam, hogy tájékoztasson, hanem hogy propagandagépként szolgáljon. meg is mondta a a feudális belénessy, hogy miket képzelünk, a szolga majd a kenyéradó gazda kezébe harap?! muhaha, jól elárulták ezzel magukat :-)

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.10.09. 06:39:10

@$pi$: "Jah, 2006-ban 4.2 volt a GDP növekedése. Fasza, benne van az én 6 millió forintos hitelem is. Amiből már négymilliót visszafizettem és így már csak 17 millióval tartozom."
- Hehehe.. és még te pofázol másoknak a gazdaságról, amikor saját sorsodon látszik hogy pénzügyi idióta vagy? :-))

belekotty 2014.10.09. 11:05:51

@$pi$: Figyú bukott devizahiteles!
Mind a szuper GDP, mint a szuper ipari termelési adat amivel jöttök, nem év végi, és nem is éves, úgy hogy szezonális.
Látom ugyanúgy nem olvasod el amit írnak neked, úgy hogy meg is értsd, mint a devizahitel szerződésed.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0