Igencsak meglepődtem, amikor a postaládámban találtam szépen befóliázva, nevemre megcímezve a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott, vagyis a Színházrendező Kerényi Úr szellemi gyermekét, a nyomtatott Békemenetet, a hamarosan a köztévét is meghódító Magyar Krónikát.
Először azt hittem, hogy valaki megviccelt, és előfizette nekem, vagy legalábbis beregisztrált valamilyen fideszes listára, de nem: a kicsomagolás után kiderült, hogy ez az augusztusi szám, tehát a remittenda ingyenes osztogatásával próbálnak új olvasókat szerezni, és erre jó módszernek gondolták, hogy a Magyar Posta adatbázisát és infrastruktúráját drága (köz)pénzen igénybe véve teleszpemmelik a gyanútlan állampolgárok postaládáit.
Hát, ha már így rám tukmálták, gondoltam megnézem, milyen az, amikor legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, és átlapozom.
Már rögtön a főszerkesztői beköszöntőnél mellbe vágott a parttalan hazudozással vegyített szervilizmus:
A jóérzésű embereket joggal háborítja fel, amikor egyesek politikai haszonszerzésből általános magyar elszegényedésről, négymillió szegényről papolnak. Nem igaz, hazugság, a magyarság végre megint emelkedő nemzet, anyagi értelemben is.
Valószínűleg a Tárkira meg az Európai Unióra gondolhatott Bencsik Gábor, mint politikai haszonlesőre, mert az ő méréseikből jön ki ez a szám. A Statisztikai Hivatal valóban nem állítja, hogy ennyi szegény lenne, ugyanis nemes egyszerűséggel 2011 óta nem közli a létminimum alatt élők számát, sőt, pár hónapja még magával a létminium-számítással is felhagyott, biztos nem kormányzati nyomásra.
Amiről nem beszélünk, az nincs is, ugyebár.
No de vissza az újságra. Hosszan sorolják az az uniós pénzekből létrejött fejlesztéseket (kiemelve a Várkert bazárt, naná), finoman ekézve a korábbi kormányokat, hogy nem hívtak le elég pénzt (miközben Bajnaiék ideje alatt Magyarország az uniós források lehívása tekintetében a három legjobb között volt az egész Európai Unióban, a kormányváltás után viszont botrányról botrányra bukdácsolt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, majd át is alakították a rendszert), és ezt az egészet megfejelték egy jó kis, alákérdezős Lázár interjúval, amiből megtudhattuk, hogy a fejlődés útjában áll, aki nem akar egy hazug megvalósíthatósági tanulmányon alapuló budapesti olimpiát az ország jelenlegi helyzetében.
Van itt még Bencsik Andrástól merengés azon, hogy milyen káros is a nyugati civilizáció hatása, Nemzeti Bank által szponzorált ömlengés a magyar gazdasági csodáról ("a vazallusi függést a keleti blokk után a nyugati irányban is megtörtük és fellazítottuk") és egy 8(!) oldalas cikk, amely Balogh Zoltán emberminiszter életéről szól (mondjuk a 130 oldalba belefér ez is, szó se róla).
Egyebekben, a politizáló tartalmakat leszámítva egy kellemesen unalmas magazinról volna szó abból a fajtából, amiért pénzt nem adnál ki, de jól mutat az alaptörvény asztalán a fogorvosi váróban, és ott talán még bele is néz az ember, de akkor is inkább csak a színes-szagos képanyag miatt.
Induláskor azt mondták, hogy a Krónika szerzői cikkenként 50.000 és 200.000 Ft közötti összegeket tehetnek zsebre (átlagos magyar újságíró max. álmodhat ilyen honoráriumról). Ha jól számoltam, ezt a számot 38 szerző rakta össze, vagyis valahol kettő és nyolcmillió Ft közötti összeg lehetett az augusztusi gázsi. Vegyük az átlagot, legyen mondjuk ötmillió. Ehhez jönnek még az előállítási, meg az egyéb költségek, és az, hogy szerintem a kutya se veszi. Hát nem csodálom, hogy mindenáron előfizetőkre vadásznak, hogy együtt kereshessék jót.
De van számukra egy rossz hírem: rám be számítsanak a továbbiakban sem.
"...a remittenda ingyenes osztogatásával próbálnak új olvasókat szerezni, és erre jó módszernek gondolták, hogy a Magyar...
Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. október 9.