Mikor érjük már meg azt, hogy végre egyszer támadhatatlan embert jelölnek egy posztra? Ismerve persze a jobboldali kommandót, ez eléggé lehetetlen feladatnak tűnik, mert bárkiről kiderítik, hogy az óvodában verte a kisebbet, meg egyébként is vörös csillag volt a jele, de azért ennyire magasra nem kéne feldobni a labdát:
Szollár Domokos lesz a kormányszóvivő Budai Bernadett mellett - értesült az atv.hu. Szollár jelenleg a Budapest Airport szóvivője. A reptéri sztrájk idején azt üzente a dolgozóknak, hogy „örüljenek, hogy lyuk van a fenekükön”. A sztrájkolók követeléseire egy alkalommal úgy reagált: „lepetézek”.
Egy ilyen stílusú szóvivőt NEM választunk ki egy ilyen kényes feladatra, akármennyire is jó szakember amúgy (nem tudom, hogy az-e, nem ismerem). Mert így azok szájában is megkeseredik a kenyér (főleg Vahl Tamás esete után), akik amúgy (ha másért nem, az ország érdekében) drukkolnának ennek a kormánynak, hogy véghezvigye az általa vállaltakat. Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani, mondotta volt anno Kósáné, és ez mindenkire igaz.
A tisztességes jelző bármivel behelyettesíthető, a szállóige igaz marad...