Na most van rajta sapka, vagy nincs?
2009. április 27. írta: Fedor

Na most van rajta sapka, vagy nincs?

Ha van valami, ami kihoz a sodromból, az az álszentség. Márpedig ezt a FIDESZ mesterfokon műveli.

Az általam amúgy nem igazán kedvelt Draskovics miniszter a Parlamentben a romagyilkosságokról beszélt: beszámolt a nyomozásról, elítélte az elkövetőket. A reakció persze nem volt meglepetés: erről is a kormány tehet.

Lázár János, a Fidesz képviselője válaszában Draskovics felelősségét vetette fel, mondván miniszterként az ő dolga ezeknek a bűncselekményeknek a megelőzése. "Miniszter úr, van önnek felelőssége ezekben az ügyekben, nem kevés" - mondta, hiszen Draskovicsnak miniszterként utasítási joga lenne az ilyen bűncselekmények megelőzésére. Példaként a neonácik múlt szombati várbeli felvonulását hozta fel, ahol szerinte a miniszter utasíthatta volna a rendőrséget a rendezvény megakadályozására.

Most ugorjunk át azon, hogy mégis milyen utasításokat adhatna és kinek azért, hogy ne legyenek ilyen gyilkosságok. Létezik már egyébként ilyen utasítás, úgy hívják, hogy büntetőtörvénykönyv. Sőt, van egy még régebbi, de a mai napig érvényben lévő utasítás, amelynek az ötödik (zsidó és protestáns verzióban hatodik) cikkelye így szól: NE ÖLJ!

Ami igazán felbosszantott, az az álságos vád, hogy miért nem tiltotta be a Draskovics felügyelete alá tartozó rendőrség a múltkori holokauszttagadós Gárda-vonulást. Most képzeljük el, hogy mit mondanának akkor, ha betiltották vagy feloszlatták volna. Hát a fél ország diktatúráról és rendőrállamról zengene. A FIDESZ az új kormánnyal ott folytatja, ahol Gyurcsánnyal abba se hagyta: számukra nem létezik jó kormányzati intézkedés, bármiről is legyen szó. Az mondjuk kár, hogy pont a Draskovics-félék túlélése erre legalább a felszínen némi alapot ad, de akkor is: a fenti kijelentésről nekem kapásból a viccbeli nyuszika és a címben elhangzó kérdés jutott eszembe.

Egy valami vigasztal csak: valószínűleg ez nem állt szándékukban, de azzal, hogy ezt az ügyet összefüggésbe hozták a Gárdával, indirekt módon ők is elismerték, hogy ez bizony egy etnikai hátterű gyilkosság-sorozat (ami mögött a szésőjobbot kell keresni), szemben a jobboldalon oly népszerű más teóriákkal. Bár ki tudja: lehet, hogy emögött már az a kövéri kijelentés áll a háttérben, amely szerint a Jobbikra nem társként, hanem ellenfélként tekintenek.

Márpedig ha valakiket a Kövér le akar egyenként vadászni...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr441089604

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.04.30. 14:01:47

Komfortérzet az antiszemitáknakNagyon vacillálok holokauszt-tagadás ügyben, mármint, hogy jó lenne-e, ha büntethető lenne. Egyrészt a szólásszabadság nagyon fontos számomra, hisz ez a demokrácia alapja. Másrészt viszont a holokauszt-tagadás nem szimplán e…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

luucy 2009.04.27. 19:25:03

Először is teljesen igaza van Lázár Jánosnak.

A várbéli rendezvényt be lehetett volna tiltani, mint ahogyan azt a Fidesz kormány idején többször meg is tették.

A Jobbik egyre inkább bebizonyosodik, hogy az MSZP holdudvarához tartozik, hiszen többet szidja a Fideszt, mint a kormányt, valamint mostanában ott tartunk, hogy a kormány is többet szidja a Fideszt, mint a Jobbikot. Véletlen lenne? Nem hinném.

Az országban a rendet az aktuális hatalomnak kell biztosítania a rendőrségen kersztül. Ha ez nem működik, márpedig nem működik, akkor azért a legfelsőbb vezetés a hibás. Fura,hogy Draskovics még mindig miniszter, pedig amennyi ügy volt már a regnálása alatt, azt már számon tartani is nehéz.

Ha valaki itt álszent, akkor az nem a Fidesz, hanem az SZDSZ, aki pont erre a Draskovicsra mondta, hogy soha többet, erre gondnélkül elfogadta őt, csak hogy ne legyenek előrehozott választások. Pedig mennyire ellene voltak! Csak Draskovicsot váltság le. Hát gyorsan alább adták.

Tehát, a Fidesz nem álszent, valóban úgy gondolkozik, ahogy Lázár mondta. Mondjuk ezek szerint Lázárral sem találkoztál még személyesen, mert akkor nem írnál ilyet.
Szóval, a Fidesz nem véltelenül határolódik el a Jobbiktól, meg minden ilyen erőszakos szevezettől, mert ők konzervívok és nem radikálisok.

A Fidesz idején többnyire nem engedélyzetztek fasiszta felvonulásokat, ellentétben a szocikkal.

Szóval hülyeségeket írtál :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.27. 19:32:56

@luucy: A FIDESZ csak azóta kezdett el elhatárolódni a Jobbiktól (hivatalosan, mert a szavazótáborban azért van átfedés), és azt hirdetni, hogy a Jobbik MSZP kreálmány, mióta a szélsőjobbosok megerősödtek, és elkezdtek szavazókat elszipkázni. Olyan hihetetetlen, hogy nem csak a ballib oldal szemszögéből lehet kritizálni a FIDESZ tevékenységét, hanem jobbról is? Érdekes módon korábban, amikor szövetségre léptek az önkormányzatokban, meg Orbán közös polgári kört alapított a Vonával, vagy amikor FIDESZ tagok, képviselők vettek részt a Magyar Gárda megalapításában, akkor valahogy nem volt még ellenük kifogásuk, mert akkor még támogatták a FIDESZ-t. Az, hogy az MSZP kreálmány lenne a Jobbik, hát egy elég erőltetett mese.

Szóval (megengedve azt, hogy az SZDSZ ezirányú megítélésében egyetértünk) hülyeségeket írtál :)

molaris 2009.04.27. 19:36:21

@Fedor:
Azért arra emlékezz, hogy anno a Vér és Becsületet a Fidesz rendőrség lenyomta. Nem volt karlengetés!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.27. 19:43:11

@molaris: Konkrétan arra emlékszem, hogy a Vér és Becsület a FIDESZ kormány utolsó hónapjaiban közhasznú egyesületként támogatást kapott, és csak Megyó alatt tiltották be őket... De persze valóban, volt olyan, hogy egy becsületnapi vonulás után razziáztak egy kocsmában, és ott lefogtak 1-2 agyamentet.

Pepe83 (törölt) 2009.04.27. 20:23:36

Nem szabad racionalitást keresni a fidesz kommunikációjában. Mindig, minden esetben a kormány a hibás.

Imádom az összeesküvés elméleteket.
Mind közül a legjobb az MSZP és a jobbik együttműködésének víziója. Ha az MSZP meg tudna szervezi egy akkora hazugságkampányt, hogy elhiteti mindenkivel: a jobbik a fidesz kistestvére, miközben csupa "beépített" ember dolgozik a pártban, már ezért megérdemelnék a kormányzást:))))))
Persze a fidesznek is benne kéne lennie, mert akkor Wittner Mária is MSZP-s beépített ember, meg persze Kövér László is.

Sőt, az MSZP dobál molotov koktélt a saját irodáira és a saját aktivistáival szedeti föl az utcaköveket, hogy dobálják a rendőröket.

Kérünk ilyet még!!!!

Win Elen 2009.04.27. 23:00:00

@Pepe83: En sem fogadom el tenykent a konteokban szereplo kovetkezteteseket, ugyanakkor szeretem oket, mivel egeszen ujfajta alternativakkal szolgalhatnak, amelyeket, ha masert nem is, de az objektivabb hozzaallasert erdemes nem alapbol ignoralni. Ha megnezzuk a dolgokat a jo oreg "kinek az erdeke" aspektusbol, akkor rengeteg elmelet megalapozottnak latszik. Amugy itt is, mint a nem kozvetlen kornyezetunkbol szarmazo, vagy a jelentoseguk, es szeles retegeket erinto, nehezebben masithato esemenyeken kivul altalaban keves dologrol allithatjuk teljes bizonyossaggal, hogy marpedig az ugy van (es meg arrol sem mindig). Ezt ne hagyjuk azert figyelmen kivul, mikor egy kover nevetessel soprunk eshetosegeket felre.

Az SZDSZ-es megallapitassal en is egyetertek. De ez szokasos vastagbor kategoria. Az pedig, hogy az aktualis kormany felelosege, bar ebben az esetben nekem is amolyan, mondjunk valami dehonesztalot es kompromitalot kategori, teljes az igazsag tartalom. Meg akkor is, ha nem. Poltikusnak lenni, nem hogy miniszternek, nem onmagaban kituntetes, hanem azon poszt ala tartozo minden feladatert vallalt abszolut felelosegeben. Lenne. De idehaza kulonosen nem az. Viszont e kiszolas celjat, es lehet a rosszul kondicionalas vegett, nem tudom en sem ezen felelosegre valo figyelemfelhivas korebe sorolni...

Win Elen 2009.04.27. 23:09:29

Illetve ugy gondolom, hogy a mostani esemenyek, aljon a hattarukben barmi is, kozos tarsadalmi feleloseg. Nem a Tied, nem az egyem, de kollektiv. Ha megvezettek minket azert. Hogy hagytak a politikusaink, es nem csak a jelen, hanem a megelozo kormanyok is, reszben politikai celjaik, reszben dilettanssaguk, vagy epp Pato Palsaguk vegett ideaig fajulni a dolgokat Ok azert. Egyszemelyben, vagy konkret csoportokban tarsadalmi feszultsegekert, kriminalizalodasert feleloskent megjelolni tobbnyire erosen oncelu ferdites. Bar a magyar tendencia a 0-at a minuszos tartomany hangsulyozasa vegett probalja pozitiv iranyba tolni. Hozza adott ertek nelkul. Vagy hijjan.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.28. 08:13:20

@Win Elen: Abból, hogy az MSZP-nek jól jön egy bizonyos szempontból (mozgósítás, szélsőjobb veszély demonstrálása) a Jobbik ténykedése, még nem következik törvényszerűen az, hogy akkor mindenképp ők állnak mögöttük.

Win Elen 2009.04.28. 10:06:22

@Fedor: igy van. en is csak ellensulyozas vegett celoztam erre az eshetosegre. Inkabb kapora jon, mint hogy ok krealtak volna. Inkabb. De, mint oly' sok mindenrol, errol sem allithatunk semmi biztosat.

Avatar 2009.04.28. 16:10:38

@Pepe83:
Nekem is van konteóm:
Szerintem Gyurcsány a Fidesz beépített embere az MSZPben, akinek feladata az volt, 10%-os népszerűségig erodálja az MSZPt. Bajnai persze szintén a Fidesz beépített embere, aki a megszorításokkal a parlamenti küszöb alá akarja juttatni a pártot. Mert ugye ha megnézzük ki jár jól, akkor egyértelmű, hogy a fidesz, hiszen a mostani EP és a jövőre esedékes választásokon tarolni fog, valamint nem neki kell majd meglépni a szükséges, de népszerűtlen lépéseket.

:)

Pepe83 (törölt) 2009.04.28. 16:23:13

@Avatar:

Ez igaz, de mivel minden párt összejátszik a másikkal, lényegében csak egy párt létezik, különféle tagozatokkal és közös megegyezésre váltják egymást a hatalomban, ami persze közös:))))

molaris 2009.04.28. 18:29:47

@Fedor:
Pedig ezt a variánst egyre többen vallják. Elég valószínűtlen, hogy ezek a Budaházy félék csak úgy jönnek- mennek, ha annyi a vaj a fejükön, mint hírlik. Házi őrizetben kellett volna lennie, de közben beszédet mond a Kossuth téren, és utána eltűnik, mint a kámfor.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.28. 18:31:34

@molaris: Speciel Budaházival egy gimibe jártam, vannak közös ismerőseink. Sosem volt az az MSZP-s fajta :-)

Win Elen 2009.04.28. 19:13:10

@Fedor: ebbol viszont egyertelmuen kovetkezik, hogy szelsojobbos provokator vagy!! Molaris pedig fix hogy moszad ugynok! (kezdem megerteni Molnar F.-et)
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0