Jobboldali oknyomozó szerzőtárs wanted
2009. április 29. írta: Fedor

Jobboldali oknyomozó szerzőtárs wanted

A 13-as szám tette -e, nem tudom, mindenesetre az Ezzel szemben a tény az... sorozat legújabb darabja kikerült az Index címlapra, így jó sok hozzámszólót generált. Mivel a többség nem tudta, miről is szól, honnan is származik ez a sorozat, és egyáltalán, hogy ez nem a teljes blog, hanem csak egy kis szelete, jó sok olyan kritikát kaptam, ami nem érdemi hozzászólás volt, hanem a poszt céljával foglakozott, személyes sértésnek véve, hogy egyáltalán van olyasvalaki, aki nem csak a kormány viselt dolgait kritizálja, hanem az ellenzékét is.

A korábbi részeknél már felvetettem: ha bárki tud olyan cikksorozatról, amelynek célja megegyezik az általam eddig kommentárokkal újraközölt sorozatéval pepitában (tehát a ballib oldal megnyilatkozásainak cáfolatával foglakozik hiteles adatokkal alátámasztva), akkor hajrá, küldje el nekem, és azt is elkezdem közölni. Ez az ajánlatom továbbra is áll, sőt, továbbmegyek:

Ha van bárki, aki úgy érzi, hogy ez a neki való feladat, jóbarátja a Gugli, a statisztikai évkönyv, és mindene az adatbányászat, mindemellett érdekli a politika, és nincs oda a ballib oldalért, akkor hajrá, rakjon össze hasonló összeállításokat ellenkező előjellel, és én ígérem, beveszem szerzőtársnak.

Mivel ez a sorozat amúgy is kilóg egy kicsit a blogom kereteiből, egy szerzőtárssal meg pláne ez lenne a helyzet, ennek az együttműködésnek valószínűleg egy új blog indítása adna keretet, ami csak ezzel foglalkozna (így az eddig megjelent részeket is átemelném oda).

Nos, van bátor, és kitartó jelentkező?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr911093014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Win Elen 2009.04.29. 11:46:55

tényleg jó lenne egy ilyen ember:) én ehhez sajnos alulkepzett vagyok. meg mind a két oldalt ugyanannyira "utalom", mint amennyire "szeretem".

Szóval emberek... polgárok... barátaim...

dany82 2009.04.30. 10:56:12

Fedor,

mi lenne, ha a jobboldali szerzötársad a valóság lenne.

De tényleg. Semmi más dolgod nem lenne, csak a valóságot leírni.

Pl. a várható visszaesésröl.

index.hu/gazdasag/magyar/2009/04/30/bokros_muszaj_meghosszabbitani_az_imf-hitelt/

A jobboldalnak nincs szüksége mellébeszélésre. A valóság épp elég erös érv.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.30. 11:10:31

@dany82: Nem hinném, hogy mellébeszélés lenne rávilágítani bárki esetében, ha hülyeséget beszél. És azt sem, hogy nem írnék a kormány viselt dolgairól is, csak ilyen szisztematikus, rendszeres háttérmunkára nincs időm.

Azért, mert az elmúlt 7 év kormányai bénáztak, már szóvá se lehet tenni, ha az ellenzék tagjai mondanak hülyeségeket? Az számomra nem érv, hogy a másik oldal még hülyébb, őket se kímélem, ha úgy jön ki a lépés.

A konkrét linkedről: Ez most mire is bizonyíték? Kinek a mondatait cáfolja meg? Ha nem tűnt volna fel, világválság van, a helyzet folyamatosan változik mindenhol (és általában rossz irányba). Bokros ajánl valamit, ami valószínűleg megfontolandó, de ez mennyiben vet rossz fényt bárkire is?

Hidd el, én örülnék a legjobban, ha az ellenzék olyan lenne, hogy nem lenne rossz érzésem attól, hogy hamarosan átveszik a kormányt. De ha semmi mást nem veszek, csak azt, hogy miképp reagálnak a válságra, már az aggodalomra ad okot. Az, hogy az előző kormány összteljesítménye bűn rossz volt, és ki tudja, hogy ez a mostani teljesíteni tudja -e az általa vállaltakat, csak mélyíti az aggodalmamat...

dany82 2009.04.30. 11:41:23

Fedor,

Ugye már nem is emlékszel arra, hogy pár nappal ezelött még miket másoltál be? Ugye?

Csak merthogy Orbán azt mondta, 8%os lesz a recesszió. Akkor még ez szemben állt a valósággal.

Aztán lassan kiderül, hogy Te állsz szemben a valósággal. Tudom, hogy nehéz elfogadni, de az elmúlt 7 évben egyetlen olyan makroadatot sem tudsz mutatni, ahol a kormány véleménye helyes lett volna - szemben azokéval, akik mást állítottak.

Ezért mondtam neked: böven elég a jobboldali cikkíró helyére a valóságot tenni. Semmi más dolgod nincs, mint bemásolni bolgár írásait, majd pár hónapra, hétre, napra vagy akár csak órára rá a valóságot. Amely meg az esetek jelentös többségében ellentmond bolgárnak és bizonyítja a jobboldal véleményét.

De azért ragadd meg azt a kis idöt, ami marad neked a jobboldal fikázására. Aztán meg reagálj úgy, mint lendvai ildikó, amikor megkérdezték, hogy nem kellene-e bocsánatot kérnie Járai Zsigmondtól, hisz minden amit mondott beigazolódott. Ö annyit felelt: nem, csak véletlen volt, hogy eltalálta.

A baloldal, bolgár és Te is pontosan így tekintesz ezekre a dolgokra. Fogalmatok sincs, mi fog történni és mit lehetne tenni. Próbáljátok megtippelni, de még ehhez is alkalmatlanok vagytok. Mindössze cask annyira jó, hogy átmenetileg fikázni lehessen azt, aki egy kicsit okosabb. Elörelátóbb. Hozzáértöbb... értelmesebb.

Szóval nem kell semmi több. Csak néha olvasd vissza a régi bolgár írásokat és írd le a valóságot egy "RE-Ezzel szemben a tény..." sorozatban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.30. 11:52:30

@dany82: Egyrészt 8%-nál még mindig nem tart egy hozzáértő se, se Németország, se Magyarország esetében. Nem zárhatom ki, hogy később se lesz, hisz a válság miatt folyamatosan változik a helyzet, de most még nem. Másrészt ott nem is a számokon volt igazán a hangsúly, hanem ezen:

"De persze nem baj, ha Orbán Viktor rátesz egy lapáttal a német bajokra. Ki fogják bírni. Csak azt nem értem, hogy miért teremt ok-okozati összefüggést a szerinte hét és fél százalékos német és az ugyancsak szerinte nyolcszázalékos magyar fogyás között? Nem arról volt eddig szó a Fidesznél, hogy a válságnak a magyar kormány az oka? Előbb Gyurcsány, és most a 110 százalékos Gyurcsánynak nevezett Bajnai?

Még a végén azt fogják hinni a magyar emberek, hogy hiába választanák miniszterelnöknek Orbánt, az ő magyar gazdasági csodája is Németországtól függene? Hát hol élünk? Csak nem a való európai világban?"

És ami legfontosabb: Hogyan értessem meg veled, hogy nem csak a FIDESZ-t szoktam kritizálni, és hogy a FIDESZ kritizálásának nem a kormány és az MSZP mentegetése a célja? Miért olyan nehéz azt elfogadni, hogy én perpillanat mindegyik párt teljesítményével elégedetlen vagyok, és ennek hangot is kívánok adni? Miért lenne kritizálhatatlan az ellenzék? Miért kell mindenáron beszuszakolni engem egy olyan szekértáborba, ahova nem tartozom?

dany82 2009.04.30. 12:21:04

Persze, hogy elégedetlen vagy.

Mert nem egyezik azzal, amit az mszp mondd.

Orbán Viktor azt mondta, hogy 8% lesz a gazdasági visszaesés. Ez szerinted nem igaz.

Persze valszeg ennyi lesz. De ettöl Te még elégedetlen vagy vele.

A világválságért nyilván nem a magyar kormány a felelös. Az ország helyzetéért azonban csak és kizárólag ök. A visegrádi 4ek közül cask mi vagyunk az IMF lélegeztetögépen. Persze tudom, ez nem jelent semmit.

Nyilván arra nem emlékszel, hogy mi volt a Fidesz kormány alatt: orosz gazdasági válság, távol-keleti gazdasági válság, dotcom lufi kipukkanása, majd 9/11. Persze mi ezt itthon kevésbé éreztük meg. Vajh miért? Szerinted?

Nálunk már a válság elött nem volt gazdasági növekedés. De Te ezt nem vagy képes felfogni. Mert Te mindenkivel elégedetlen vagy.

Látom, hogy mennyire csalódott baloldali vagy, de ez az állandó bizonygatása annak, hgoy a másik se lenne jobb... hát hogy is fogalmazzak: szánalmas.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.30. 12:24:19

@dany82: Szerintem az a szánalmas, hogy mindenáron olyanokat akarsz a számba adni, amiket nem mondtam, és úgy teszel, mintha jobban ismernél, mint saját magamat...

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.05.01. 18:14:55

Van jelentkező? Szerintem egyébként nem szükséges, hogy a Te blogodban más is írjon a jobb oldal szempontjából. Éppen ezért jó a blogod, mert van ilyen normális hangvétel is. Egyébként nagyon sok jobb oldali blog van, mindenki megtalálja a magáét. Én olvasok mindent, elég asszertív vagyok. Valamint lokálpatrióta :)

A kommentekről meg annyit, hogy nagyon kevés értékelhető hozzászólást találni, főleg akkor, ha az Index oldalára kikerül az ember.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.05.02. 00:17:22

Értem én, mit szeretne Fedor, és értékelem is az igyekezetét. Ez becsülendő.
Azt hiszem, tényként kezelhetjük, hogy Fedor blogja inkább húz balra, mintsem hogy középen maradna, egyfajta tárgyilagos, kissé megmondó stílusban. Ez olyan, mint mikor az én blogomra (vagy éppen rám) "sütik" a "náci", "jobboldali" (ez enyhe), "szemétrasszista" jelzőt. Nem állja meg a helyét, de kénytelen vagyok elviselni, hogy nem én mondom meg, ki vagyok, hanem a közvélemény. Harcolni ellene felesleges.

Valahol az is igaz, hogy egy 168 ÓRÁS "ezzel szemben"-hez megfelelően "felnövő" cikket (cikkeket) írni nagy munka lenne, és nem feltétlenül azért, mert a jobboldalnál nehéz lenne igazságokat keresni és találni, hanem azért, mert ahhoz, hogy igazán "ütős" legyen a cikk, elég keményen oda kell vágni a baloldalnak (lásd megint csak: 168 ÓRA). Ez óriási munka, bár nem lehetetlen.

Ha politizálnék, el is vállalnám ezt a posztot Fedorom blogján, de mivel a politikától csak röhögőgörcsöm lesz, illetve mert a stílusom inkább karikírozó, cinikus és irónikus, nem lennének azok a bejegyzések tökéletes összhangban az "ezzel szemben"-sorozattal. Vicces, kellemes hangvételben nem lehet politizálni, mert az olvasó úgy érzékelné, hogy nem veszem komolyan a dolgot.
Ezért hát maradok inkább olvasó.
De kíváncsian várom, hogy mi sül ki ebből! :-)

Drukkolok. Ideje lenne kicsit átbillenteni a blogot, hogy azt mondhassák az emberek: Fedor nem állást foglal, hanem bemutatja a mai világot.

Lesz ilyen?
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0