A rendőrség könnyfakasztó gránátokat vetett be csütörtökön csaknem kétezer tüntető ellen Pittsburgh-ben, ahol a tizenkilenc legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-csoport csúcstalálkozót tart. Egy szemtanú szerint a rendőrök később az egyik helyszínen gumilövedékeket is használtak a tüntetők ellen.
A hatóságok nem engedélyezték ezt a G20-csoport elleni tüntetést, amelynek résztvevői az Arsenal parkból a csúcsértekezlet helyszínéül szolgáló konferenciaközpont elé indultak helyi idő szerint délután fél háromkor.
A rendőrség ekkor könnygázzal próbálta feloszlatni a tüntetést, a résztvevők kisebb csoportokra oszlottak az összetűzés után. Egy ilyen kisebb csoport, csaknem 20 ember később betörte egy étterem ablakait, majd köveket és téglákat dobált a rendőrök felé, A rendőrök ekkor használtak gumilövedéket.
Anyám, rendőrterror van Amerikában, a békés tüntetőkre lövető Obama nem hajlandó lemondani, oda a demokrácia!
A helyszínről közvetítő Fox News egyik tudósítója hős forradalmárként élteti élő adásban a randalírozókat.
Sarah Palin alternatív vizsgálóbizottságot állít fel, és akár az ENSZ-ig is elmegy, hogy bebizonyítsa, csupa ártatlan magunkfajtát hurcoltak meg felső pártutasításra a brutális, magukfajta rendőrök, akik között többen álruhás MOSZAD ügynököket is felismerni véltek. "Minden fegyverhasználatot elítélek" - jelentette ki Palin, miután gondosan elrejtette a vadászpuskáját.
Ezzel párhuzamosan elterjed, hogy az egészet csak Obama beépített ügynökei provokálták ki figyelemelterelés céljából, egyrészt azért, mert le akarják leplezni a drogos, homokos, gyerekgyilkos múltját, másrészt mert az USA-t a szocializmusba akarja átvezeti, és meg akar felelni újdonsült komcsi barátainak, ezért épp bele akar kezdeni a fentiek szellemében az egészségügyi reformba, ami miatt már nagyott csökkent a népszerűsége, és ami ellen már tömegtüntetések is voltak (és ráadásul még a világválság se ért végett).
Honnan ismerős ez nekem?