Véletlenül elém került egy régi, majdnem 10 éves posztom, benne egy Orbán idézettel:
Sohasem kedveltem azokat az üzletembereket, akik a gazdasági verseny helyett a politikai kapcsolatokat próbálták használni. A gazdasági verseny arra van, hogy az ember ott helytálljon, és ne politikai pártfogás, pártfogók után futkározzon.
Erre persze ma már egy emberként vágja rá az ország, hogy MÉSZÁROS LŐRINC, de a Nemzet Strómanjától függetlenül is mókás visszaolvasni ezt a pár sort egy nappal azután, hogy Orbán Viktor s.k. vonta ki a versenyjogi szabályok alól azt a médiaalapítványt közérdekre hivatkozva, amelynek a kormányközeli sajtótulajdonosok pár napja önként és dalolva, teljesen önzetlenül felajánlották a többmilliárdos tulajdonukat, olyan központosított médiakonglomerátumot hozva ezzel létre Orbán hűséges médiajobbkeze, Liszkay Gábor vezetésével, amilyen teljesen elképzelhetetlen lenne demokratikus államokban. Ez a kézivezérlésű, rendeleti kormányzás már tényleg csak a diktatúrák sajátja. A MÚOSZ ugyan az Alkotmánybírósághoz fordult, de azt hiszem óriási meglepetés lenne, ha elérnének valamit vele, hisz már az Alkotmánybíróság nagy része is fideszes káder.
Persze a fenti idézet már akkor is csak egy cinikus hazugság volt, amikor mondta, hisz az apropó pont a Sláger Rádió - Danubius Rádió ügy volt, amikor a FIDESZ egy rádiófrekvenciát nyúlt le, ellenzékből még kénytelen-kelletlen a szocikkal osztozkodva, akiket aztán jól átvágtak, amikor nemsokára hatalomra kerültek. Tehát ha úgy vesszük, már az is annak az útnak az egyik állomása volt, amely a mostani médiahelyzethez vezetett.
Ha szavakban nem is, de tettekben mindenképp következetes.