Előzmény:
Dolgok, amiket illik utálni I. : Hajítófa

A másik dolog, mint ahogy előrejeleztem, tömény politika. Az MDF-SZDSZ kapcsolatról volna szó. Ez az a téma, amiről szinte kivétel nélkül mindenkinek rossz véleménye van mostanában, majdhogynem azt mondhatnám: pártállásra való tekintet nélkül. Pedig szerintem (minden pikáns körülmény ellenére) van létjogosultsága ennek az alakulatnak.

Ez a vélemény nem új keletű nálam. Tavaly májusban már írtam egy posztot a témáról annak kapcsán, hogy Magyar Bálint cikkezett erről a lehetőségről, és már ott megemlítettem, hogy ez a párosítás bennem már 2006-ban felmerült.

Persze az a bejegyzés még az SZDSZ-re megsemmisítő csapást mérő EP választás előtt íródott. Akkor még nagyjából egyenrangú volt a két párt (bár a helyzeti előny már akkor is az MDF-nél volt Bokros leigazolása okán), ma viszont már gyakorlatilag az SZDSZ nem létezik. Mindazok, akiknek a neve valaha azt a pártot fémjelezte, rég otthagyták egy névtelen felszámolóbiztos vezetése alatt.

Viszont épp ezért nem értem azokat, akik az MDF-et azért kárhoztatják, mert ezzel  az SZDSZ-szel kapcsolatra lép, hisz szinte senki nincs köztük, aki az elmúlt évek kormányzati intézkedéseihez köthető. Az SZDSZ ma már nem több, mint egy erősen megkopott, de liberális körökben még nosztalgikus emlékeket idéző márkanév (ami valaha még vállalható volt), és a hozzá kapcsolódó, még létező infrastruktúra. Ez kell az MDF-nek, nem más. Jelképes gesztus ez, ami a végét jelképezi annak az útnak, amit Dávid Ibolya vezetésével Antall József egykori pártja bejárt.

Ez az út pedig (amelynek akár a végállomásaként is felfogható a párt egykori miniszterelnökének búcsúja) nem más, mint a FIDESZ útvonalának inverze. Hisz 94-ben, amikor az MDF éppen összeroppant a kormányzás terhe és a saját tehetségtelen emberei miatt, az addig liberális Orbán (akiben persze munkált az SZDSZ iránti sértettség is) felismerte, hogy a jobboldali térfélen üresedés van, és így szépen átnavigálta pártját arra az oldalra, ami egy ciklussal korábban még legyőzendő ellenfél volt. Hiteltelen váltásnak indult, de az idő őt igazolta, és ideológiai legitimációját erősítette az a tény, hogy leigazolta az addigra már botrányokban megtépázott, de még romjaiban is hívószóként használható nevű kereszténydemokratákat és emdéfeseket (akik akkorra pontosan annyira lejáratódottak voltak, mint most az SZDSZ).

Az akkori és a mostani helyzet közötti párhuzam számomra több, mint nyilvánvaló, csak az iránya ellentétes. Épp ezért azt mondom, hogy lehet fintorogni, de  attól még nem biztos, hogy ez az összeállítás hosszútávon nem lesz életképes. Ugyanis a liberális szavazóréteg nem tűnt el, csak megvonta a bizalmát az SZDSZ-től, és most a helyét keresi. A FIDESZ-nél nem fogja megtalálni, mert az nagyon sok antidemokratikus és antiliberális attitűdöt felszedett az elmúlt évtizedben (a szabadságjogokat csak akkor képviselik bőszen, ha az érdekükben áll, de ha ők a szenvedő alanyai, akkor perre is mennek velük szemben), a Jobbikkot azt hiszem ilyen konstellációban megemlíteni se érdemes, az LMP meg (amit előszeretettel, de teljesen alaptalanul neveznek SZDSZ2-nek) egy színtelen, szagtalan, inkább újbaloldali, mint liberális színezetű virtuális antipárt. Maradnak hát választási lehetőségként a jobb, rosszabb SZDSZ utódok (mindegyik totál súlytalan), az MDF, meg MSZP.

Az Index cikkírója így foglalja össze ezt a dillemát:

A képviseleti demokráciát és a hatalmi ágak egyensúlyát fontosnak tartó liberális szavazó tehát kénytelen lesz mégiscsak vagy az MSZP-re, vagy az MDF-re szavazni.

...

A választásig hátra lévő időben kénytelenek leszünk patikamérlegen méricskélni, hogy melyik párt mit mond a Jobbikról, a Fideszről, a kétharmadról. Aztán a kárminimalizálás jegyében majd elmegyünk, és befogott orral, halkan anyázva behúzzuk az ikszet valamelyikre.

Én tovább szűkíteném a kört, ugyanis még soha nem szavaztam az MSZP-re, és nem most kívánom ezt a hagyományt megtörni.

Már csak azért se, mert kettőjük közül az MDF-et tartom vállalhatóbbnak. A nyugdíj körüli vérpopulista adok-kapok az MSZP-FIDESZ páros között végleg meggyőzött arról, hogy egyiküket se lenne szabad a hatalom közelébe engedni (az más kérdés persze, hogy mi a realitás).

Persze ez közel sem jelenti azt, hogy a jelenlegi MDF-fel elégedett lennék (MDF-ről beszélek csak, hisz - mint ahogy fentebb látható, szokásosan zseniális HVG címlap is érzékelteti - a Dávid-Retkes párosban Ibolyka az alfahím, ha szabad ezzel a képzavarral élnem). Az "igazoljuk le Lengyel Zoltánt a túlélésért" típusú elvtelennek is nevezhető húzások nem túl szimpatikusak, de azt hiszem a mai magyar közéletben az ilyen szükségmegoldásokkal együtt kell élni, nincs olyan párt, amelyik egyik-másik területen ne élt volna hasonlóval, tehát ez sajnos nem lehet szűrőszempont.

Viszont ha szimplán a képviselt programot nézzük, valamint ennek az egész konglomerátumnak az arcát, vagyis Bokros személyét, nem tudok mást mondani, mint azt, hogy minden vargabetű és egyéb érdekességek (Bánk Attila Bokros mellet?) ellenére a jelen kínálatból ők állnak hozzám a legközelebb.

Hogy aztán lesz -e belőlük számottevő párt? Túlélik -e ezt a jelenlegi nagy kavarodást és ellenszelet, kikristályosodik -e áprilisra ebből a katyvaszból egy Bokros párt? Az általam amúgy nagyra tartott Török Gábornak lesz igaza, akinek sejtése szerint 1+1 az ebben az esetben inkább 0, vagy Bokroséknak, akik szerint 5, vagy annál több is lehet? Én az utóbbi variációnak drukkolok, mert a parlament sokszínűségéhez szerintem hozzá kell tartoznia a liberális érvek képviseletének is (lehetőleg az eddiginél hitelesebb kiadásban), mert erre manapság nagyobb szükség van, mint a rendszerváltás óta bármikor.

UPDATE

Ajánlott olvasmány:

Bokros Lajos víziója = MDF program

Bojár Gábor: Bokros programjára szavazok