nagyMMMellénynap
2010. május 13. írta: Fedor

nagyMMMellénynap

Egy e-mail, változtatás nélkül:

2010. május 14-én 13 órakor megalakul az új Magyar Országgyűlés. Egy országgyűlés, mely nemhogy nem „forradalmi”, hanem sokkal inkább retrográd. A Jobbikkal olyan erő került a parlamentbe, mely az európai történelem leggyötrelmesebb, legfájdalmasabb korszakát idézi. Olyan eszmék jelentek meg és kaptak támogatást a legutóbbi demokratikus választáson, melyekkel nem lehet és nem érdemes vitatkozni. Eszmék, melyek haladás helyett visszalépést, épülés helyett rombolást hoznak. Eszmék, melyek valójában sohasem voltak korszerűek.

Mi, demokraták, ebben a helyzetben egyet tehetünk: megmutatjuk, hogy ezen eszmék már rég kimentek a divatból. Megmutatjuk, hogy ezen eszmék és hirdetőik a Haza és Haladás ellen valók. Megmutatjuk, hogy ezen eszméket minden demokrata érzelmű hazafi elutasítja, képviselőit pedig nem hajlandó komolyan venni és igyekszik kívül tartani a politikai divatszalonon. A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom a Jobbikot és annak a magyar parlamentbe kerülését a "helyén" kezeli. Nem tiltakozunk, nem demonstrálunk, nem szervezünk politikai tüntetést, mert nem a Jobbikkal van vitánk. Velük nem vitatkozunk, mert még tiltakozással sem kívánjuk politikai jelenlétüket tudomásul venni, elismerni. Nem tesszük, mert a mesékből megtanultuk, hogy az ellenség a mi dühünkből meríti erejét. Mi nem dühöngünk, nem háborgunk. Nem harcolunk, hanem görbe tükröt állítunk eléjük.

Éppen ezért 2010. május 14-én 13 órára villámakciót szervezünk a Kossuth térre. Ha te is úgy gondolod, ahogy mi, akkor valamilyen számodra kedves (kockás vagy csíkos, kötött vagy horgolt, sárga vagy rózsaszín, bőr vagy papír, cipzáras vagy gombos, szőrme vagy hasított bőr, feliratos vagy jeltelen) mellényt ölts magadra és sétálj egyet velünk csendesen, transzparensek nélkül. Üzenjük együtt minden Jobbikos képviselőnek: Mi ismerjük a helyes mértéket, és látjuk, hogy TÚL NAGY A MELLÉNYük. Mi, velük szemben tudjuk, hogy a fekete gárdista egyenruha és a Jobbik már rég KIMENT A DIVATBÓL.

Várunk:

  • 12:40 - Kossuth tér - Szalay utca sarka

  • 12:45 - A 2-es villamos Szalay utcai megállója (a Vágóhíd utca felé közlekedő)

  • 12:50 - A Parlament előtti, Alkotmány utcával szemközti terület

  • 12:55 - Báthory utca - Kossuth tér sarka

  • 13:00 - Vértanúk tere

Mellénnyel a mellényúlás ellen!

nemazennevemben.eu

meltosag.net

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr1001999242

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MSZP non coronat 2010.05.13. 15:45:32

Az MSZP ma zárt frakcióülésen újra nyitotta a bizottsági elnöki kérdést. Annak ellenére, hogy az ülés zárt volt jó pár hírportálon lehet olvasni a történésekről. A frakció névtelen sajtópolitikusai szorgalmas információ kicipelésének köszönhetően lehet...

Trackback: Vona Gábor lázadása 2010.05.13. 10:10:18

 Virág Árpád részére   Kedves Árpád!   Remegve, izgalomtól remegve várom május 14-ét, az új országgyűlés első napját. Nem azért, hogy ki lesz a miniszterelnök, vagy hogy elfogadják-e a kormányprogramot és még csak nem is azért, mert ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Walter Melone (törölt) 2010.05.13. 09:49:42

péntek délben?

A rendesebbje olyankor még dolgozik.... :-/

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.05.13. 10:03:56

Kinek akarsz te bármit megmutatni?
Hogy jössz te ehhez a kritikához?

Az elmúlt 8 évben hányszor tüntettél a parlament előtt?

Fasztarisznya.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.13. 10:09:29

@Walter Melone: "A rendesebbje olyankor még dolgozik.... :-/"

Mivel ez csak pár perces megmozdulás, az időpontból ítélve úgy gondolom a környéken dolgozók ebédszünetére bazíroznak :-)

@anti_troll: Mi az hogy hogy jövök én ehhez a kritikához? Tustommal szólásszabadság van, és szeretném is, hogy így maradjon. Többek között ezért szeretném tiltakozásomat kifejezni egy olyan párt ellen, amelyik nem így gondolja.

Az ötlet egyébként, mint írtam is, nem az enyém, én csak nyilvánosságot biztosítok számára.

A hozzászólásod lezárása meg egyedül téged minősít.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.05.13. 10:19:57

@Fedor:

Na ezt jól megaszontad. Legközelebb használj zacskót, hogy később ki lehessen válogatni a katyvaszból a mondanivalót.

Honnan tudod hogy ki mit gondol?

Megsúgták az izraelita haverjaid/megbízóid?

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.05.13. 11:00:24

@anti_troll:

*hangosan röhög*

...csak tudnám az írástudás tudományát hogya picsába lehet elsajátítani olvasástanulás nélkül.. :-D
az értelmezés pedig lehet már felsőfokú tudomány? :-))

m.logic 2010.05.13. 11:02:40

Már megint rettegnek ezek az antimagyar cigányok(merthogy ezt a két szervezetet épp rettegő romák csinálták)? Hogy-hogy nem lett még idegösszeomlásuk.

sztd 2010.05.13. 11:03:24

Nos, feltételezem, hogy, mint minden demokrata érzelmű, te is tüntettél 2006-ban Gyurcsány Ferenc lemondását követelve. Nem azért, mert az ott megjelenő árpádsávos zászlókkal szimpatizáltál, hanem, mert demokrataként számodra ez az árpádsávos zászlók ellenére is evidens volt. Ha véletlenül mégsem ezt tetted, az csak három okból lehetett:
1. Nem tartózkodtál éppen Magyarországon.
2. Nem Budapesten tüntettél, hanem valamelyik vidéki nagyvárosban.
3. Akkor még nem voltál demokrata és csak azóta lettél az, de mostani véleményeddel ott lennél.

Csak a miheztartás végett.

DartagnanX 2010.05.13. 11:10:31

Címeres, oroszlános mellényben is sétálgathatok ott méltóságteljesen?
Árpádsávos mintákkal díszített mellényben?
Piros-fehér-zöld mellényben?
Vagy csak olyanban, ami neked - demokratának - szimpatikus.
Nem kéne a demokrata szót is oda süllyeszteni, ahova a liberális szó került.
2010-ben demokratikus választásokon bekerült a Parlamentbe egy demokratikus párt 17% támogatáttsággal.
Ezt el kéne fogadni.
Bízzatok a demokráciában, megvédi az önmagát. Az MSZP is elbukott, pedig 2006-ban nagyon magabiztosak voltak, munkásőr ruhában ütötték az embereket - legalábbis a legújabb vallomások alapján. :)
Én bízom a demokráciában.

sivatagi n. 2010.05.13. 11:17:15

Szánalmas megélhetési rettegő szarjankók.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.13. 11:26:08

@sztd: 2006-ban mondjuk tüntetett az országban 100 000 ember az országban összesen. Ez a lakosságnak kb. 1%-a. A maradék 99% ezek szerint (függetlenül attól, hogy szimpatizált -e a tüntetőkkel, vagy sem) szerinted nem demokrata.

Csak a miheztartás végett.

@DartagnanX: "2010-ben demokratikus választásokon bekerült a Parlamentbe egy demokratikus párt 17% támogatáttsággal."

Eggyel többször használtad a demokratikis jelzőt. A választások valóban azok voltak.

"Ezt el kéne fogadni."

Annyira vicces, amikor jobboldaliak mondják ezt, miközben az előző két választás eredményét pont ők nem tudták elfogadni. A választás eredményét senki nem kérdőjelezi meg, most nem követel senki újraszámolást, senki nem kérdőjelezi meg az új kormány legitimitását, csupán néhányan nemtetszésüket szertnék kifejezni az egyik párt ellen, ami rasszista, antiszemita, és demokrácia-ellenes. Tudtommal ehhez mindenkinek joga van, erről a szól a demokrácia.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.13. 11:27:50

@DartagnanX: Ja, és olyan mellényben sétálsz, amilyenben akarsz. Ha te egy betiltott szervezet egyenruhájának részét választod: lelked rajta.

sivatagi n. 2010.05.13. 11:40:46

@m.logic: "merthogy ezt a két szervezetet épp rettegő romák csinálták"

Szerinted mekkora az esélye, hogy a vidéken rendszeresen baltával és szamurájkarddal mászkáló cigányoknak is "görbe tükröt" mutatnak ezek a hatalmas demokraták? :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.13. 11:50:24

@sivatagi n.: Ezt a két szervezetet normális magyar emberek csinálták. biztos vannak bennük romák is.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.13. 12:07:04

@Fedor: "2006-ban mondjuk tüntetett az országban 100 000 ember az országban összesen. Ez a lakosságnak kb. 1%-a. A maradék 99% ezek szerint (függetlenül attól, hogy szimpatizált -e a tüntetőkkel, vagy sem) szerinted nem demokrata."

Konkrétan ez a helyzet. Aki 2006ban nem tüntetett az nem demokrata, legfeljebb népi demokrata, aki nagyon jól tudja, hogy 4 évente lehet szavazni, közben pedig kuss.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.13. 12:12:31

@Fedor: 0) Nem lehet betiltani semmilyen egyesületet. Az előbb hivatkoztál arra, nem érted, mi az hogy csak 1% demokrata van Mo.-n. Hát itt a bizonyíték, a kádári reflexek élnek benned is. Feloszlatták az egyesületet.
1) Ennek a betiltott szervezetnek nincs egyenruhája, legfeljebb formaruhája.
2) Az Új Magyar Gárda nem betiltott. Ha jogászkodunk jogászkodjunk rendesen. Ha ecce polgárként nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy a bírósági ítélet politikai nyomásra született bullshit.
3) Itt egy rohadt mellényről van szó, nem az "egyenruháról".

4) A MGHE-nek amit betiltottak, nincs semmiféle egyenruhája. Mozgalmat pedig nem lehet sem betiltatni, sem feloszlatni, mert bejegyezve sincs.
Ezért van az, hogy a tényleg nyilasokra hajazó Nemzeti Őrsereget nem is bántják, mert ők de jure nem léteznek.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.05.13. 12:17:15

@TaTa86.: a demokrata mint olyan definiciója nem a szájízed szerint való, ne határozd meg. ez pont olyan mint a nem magyar illetve idegenszivű.
ennél sokkal pontosabb és széles körben elfogadott meghatározása van.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.13. 12:19:29

@TaTa86.: "Nem lehet betiltani semmilyen egyesületet."

Ez így persze hülyeség, ugye tudod. Alaposan meg kell gondolni és indokolni, és csak a megfelelő jogi eszközökkel, de lehet, és néha szükséges is. Demokráciában is.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.05.13. 12:19:50

@TaTa86.: pont leszarom a bíróság munkásságát ezügyben. lehet zsonglőrködni a törvényekkel, szabályzókkal a gárda és 'nemisgárda' mellett, ezzel pont azt teszik az érdekeltek, mint ami ellen oly bőszen tiltakoznak.
nekem nem tetszik a mellény illetve a mellény viselése révén vállalt és szimbolizált világkép és jogom van kritizálni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.13. 12:30:06

@Fedor: Feloszlatni tudsz csak egy szervezetet. Sajnálom, azok az idők elmúltak mikor betiltották őket. :(

@úriparaszt: Ebben van valami. A különbség talán az, hogy a "nemzeti" jelzőnek vannak objektív kritériumai is(, pl nemzeti nem énekel Internacionálét), míg a demokratának úgy tűnik semmi ilyesmi nincs.

"árda és 'nemisgárda' mellett, ezzel pont azt teszik az érdekeltek, mint ami ellen oly bőszen tiltakoznak. "
A gárda a rendőrterror, a cigányterror és a magyarellenesség ellen tiltakozik. Az, hogy Vona mellényben megy a parlamentbe az ezek közül melyiket valósítja meg?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.05.13. 12:37:14

@DartagnanX: "Bízzatok a demokráciában, megvédi az önmagát."
Aha, ezt gondolták az emberek 1933-ban, meg 1947-ben is...

Wrex 2010.05.13. 12:44:56

"Mi ismerjük a helyes mértéket"

Igazi demokrata, lol. Mégis mennyiben vagy te jobb a fasisztáknál? És a "fasisztáknál"? Persze, ti aztán ismeritek a helyes mértéket, mindenki más meg hülye. Olyan echte eszdéeszes (bocs, mostmár elempés) hozzáállás.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.05.13. 12:54:59

@TaTa86.: rossz relációt választottál.

nézzük végig, miről beszélünk:
van egy nem hivatalos, nem létező szervezet, melyet sokan elleneznek, aminek a (hivatalosan is létezett) elődjét betiltották.
mindenki tudja (függetlenül a hivatalos állásponttól), hogy mit jelen 'a gárda' és mit képvisel. ez teljesen független a hivatalos állásponttól. vona gábor hívei előtt bejelenti, pontosabban igéretet tesz, hogy a gárda mellényét fogja viselni az országgyűlés alakuló ülésén, így fogja őket (is) képviselni a parlamentben.
ez a történet egyik fele.

menjünk tovább:
jelen pillanatban nem létezik (de az általam ismert történelem egyetlen szeletében sem tudok felmutatni) olyan erőszakszervezet, ami kizárólag a jót szolgálná, ne tenne törvénytelen és (ami rosszabb) igazságtalan dolgokat. ha tudsz ilyet szólj. nagyon szép a gárda alapelve, az eskü és a többi körítés, apró hibája, hogy gyarló emberek a gárdisták is és ráadásul hiányzik mindenféle külső kontroll! lehet mondogatni (és igaz is) hogy eddig a gárda tagjai nem tettek semmi rosszat, nem voltak erőszakosak stbstb. de a magatartásuk a tagok és pártolók világképe, megszólalásaik nem ezt tükrözik.
ne menj messzire, olvasgasd a varánuszt, kb naponta akarnak az arcunkba lépni, illetve naponta fenyegetnek fizikai erőszakkal, pusztán a véleményünk miatt. érthető miről beszélek?
na ezt állítsd a gárda mellé és máris megkapod miért nem látszik jó ötletnek egy ilyen szervezet.

visszatérve: vona ezt is(!) viszi a parlamentbe. ezt én nem szeretném.

harmadik, inkább már csak egy érdekesség, mikor vonát megkérdezték milyen ruában lesz, szépen leírta a mellény jellemzőit de már(!) nem mondta azt,hogy a gárda mellényében. pedig mennyivel rövidebb.
tanul a fiú.

lev davidovics 2010.05.13. 12:55:16

Van itt néhány cinikus az ismerősi körben, tervezik, hogy munkásőrnek öltözve (annak látszó ruha) alakzatban vonulnak majd erre-arra, belvízvédelem, parlagfűirtás, stb. Én csak tippelek, hogy ki kiabálna akkor a leghangosabban.
Ötletek?

Erről a hazai kis jelmezbálról részletesebben is az 1harmad.blog.hu-n.

sivatagi n. 2010.05.13. 12:59:12

@Fedor: pontosabban szerinted normálisak. Szerintem meg képmutató naplopó férgek, akik munkaidőben megélhetési rettegnek és provokálják a valóban normális, dolgozó magyar embereket. Ez amúgy jellemző az összes "civilnek" hazudott szélsőliberális, antimagyar szervezetre.

lev davidovics 2010.05.13. 13:16:33

@sivatagi n.: Éjszakai műszak? Nyugdíj? Unatkozó lottónyertes?

.. a munkaidőben rettegés azért mihez képest...jah, nem a rettegés, hanem a munkaidő.

sztd 2010.05.13. 13:29:38

@Fedor: Nem voltam egész pontosan érthető.
Az, aki tüntetési céllal legalább egyszer megfordult valamelyik helyen, az biztosan több volt mint 100 000. Hozzájuk számíthatjuk azokat, akik fizikai okok miatt nem tudtak elmenni, bár Magyarországon voltak (pl. nem a 90 éveseknek kell ilyenkor megjelenni).

De a maradék emberre és a jelenlevők egy részére a válaszom igen.

Szerintem, ha valaki nem demokrata, akkor 2006-ban bizonyosan a társadalom elsöprő többségéhez tartozott.
De az átlagpolgár nem is oktatja ki a többséget demokráciából. ;)

inebhedj - szerintem 2010.05.13. 13:48:51

Hogy nektek "demokratáknak" ennyire nincsenek problémáitok, és ennyire nincs egy fontos ember, egy fontos dolog az életetekben, hogy inkább álmodtok egy világot magatoknak, és még ki is mentek flashmobni ellene...
:D
Na nem baj, juventus ventus, majd elmúlik ez is, ha nagyobbak lesztek, remélhetőleg kialakul az értékrend, a rendszerezés és a kritikai gondolkodás képessége, felelősségtudat, meg effélék, addig meg mehetnek a flashmobok, azzal is telik az idő.
De tényleg jókat nevettem, köszi a posztot.
:D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.13. 14:09:36

@inebhedj: Tudod én olyan butuska felelőtlen, értékrend-nélküli kisfiú vagyok, hogy még nem nőttem fel. Mert a liberalizmus, a demokrácia védelme ezek szerint nem értékrend, és ha tiltakozni szeretnék egy rasszista és antiszemita párt ellen, akkor felelőtlen vagyok.

Ezek szerint.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.05.13. 14:35:00

@Fedor:
A rasszista, meg az antiszemita te vagy, meg a hozzád hasonló zsidó seggeket nyaló bértollnokok.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.13. 14:37:41

@anti_troll: Már bocs, de ezt az óvodás tempót :) Aki mondja másra, az mondja magára? Netalán még azt is hozzátehetnéd, hogy bibibí :-)

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.05.13. 14:39:12

@Fedor: nyitottál közben te is egy troll-gyorsétkezdét? :-D

yda 2010.05.13. 15:07:18

@Fedor: Ha szabad érdeklődni mozgó WC-t visztek e a tüntetésre?

DeMarco 2010.05.13. 15:07:55

@Fedor: Már éppen akartam írni, hogy szabin vagy, vagy csak elfogyott a bögre? :DD De végül visszafogtam a csipkelődésem...eddig.. :))

Jujj de jó, megint megy az álrettegés.. tök' klafa...

Nektek még nem szóltak, hogy (most már számotokra is világosan) megbukott az álszent demagóg antifasz hiszti a maszopnál? Ezt a héten megnyugtatóan deklarálták, úgyhogy ezzel tul.képpen feleslegessé vált a holnapi flashmob. Lassan a lassú felfogásúak is lepattanhatnak a témáról, mert így már végképp égő lesz...
Van valami igen bájos és mókás abban, hogy a Jobbiké a nemzetbiztonság. De mifaszt keresnek a maszoposok a számvevőszék és költségvetési bizottság élén?? A Fidesz helyében én nem adtam volna nekik ezeket ilyen 8 év után...

Juhhé, végre kezd tökös lenni a külügy is. Minnél előbb kettős állampolgárságot a határontúli magyaroknak! Ficonak meg hadd habozzon a szája, a kutyát nem érdekli a hőbörgése, fusson Brüsszelbe vinnyogni...

Sípánka is jót hazudozott a tv2-ben szokás szerint, vihargyorsan bele is bukott... hát igen, a sánta kutya... Bár amit mond legalább annyira figyelemreméltó, mint fickó habzó szája, kb. semennyire... :))

Röhögni fogok, ha ez néhány bérretegő, ott fog vonaglani a kossuth téren, miközben Vona lazán bevonul gárdaruhában a parlamentbe... nem szavaztam a Jobbikra, nem is szavaznék, de a mentalitásomba tökéletesen belefér az ilyen polgárpukkasztás, én is megcsinálnám, főleg ha ezzel borsot törnék a komcsik és libsik orra alá...

Igazi csemege lesz a holnapi nap (is).. :DDD

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.13. 15:32:29

@yda: Nem hónapkra készülünk, mint mások :-)
@DeMarco: "Nektek még nem szóltak, hogy (most már számotokra is világosan) megbukott az álszent demagóg antifasz hiszti a maszopnál?"

Az MSZP rohadtul nem érdekel (szokás szerint a legrosszabb refelexeik jöttek elő a bizottságosdinál), ennek ahhoz semmi köze.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.05.13. 15:38:49

@DeMarco: " nem szavaztam a Jobbikra, nem is szavaznék" nem is vagy te magyar :->

DeMarco 2010.05.13. 16:52:22

@Fedor: "Csak illusztrációképpen, hogy mi is bajom a Jobbikkal..."

MMMi? Hogy létezik? :D

Hát igen, a libsi szemeknek nem is létezik náluk rosszabb felhozatal... Hazafiak, Magyarország nekik a legfontosabb, fontosak nekik a határontúli magyarok, el tudják énekelni a székely himnuszt és nem szólják le, hanem büszkék rá, el akarták zavarni fletót (ez a libsikről egyáltalán nem mondható el), ők egyedül képesek voltak fizikailag is ellenállni és követelni a kormány azonnali lemondását, utálják a kizsákmányoló multikat, utálják Izraelt és a zsidókat, persze leginkább gazdasági értelemben, rendet akarnak az országban, megállítani az elharapózó cigánybűnőzést, megvetik a liberális gazdaság modellt, nem tűrik meg a drogot, a melegeket, a libsi "értelmiségiek" pökhendi lenéző kioktató stílusát, stb...

ex_szkinhedvezér a családokért és ifjúságért...
Nem értem a nyafogásodat?? Roller talán jobb volt? Nemi szerepek kiiktatása az oviból? Kommancs írók és kádáros kérdések az érettségikbe? Kakaós számítógép? Botrányok sorozata? Kösz nem. Belőle(ük) bőven elég volt, náluk még egy szkinhed is százszor többet ér!!

Valóban meg tudlak érteni. Megértem az utálatodat.

Csak tudnám, hogy te miért nem tudod megérteni a mi szimpátiánkat a Jobbik irányába? Miért nem tudod elfogadni, hogy a céljai nagy részével mindenki boldogan egyetért, legfeljebb a megoldásaival kapcsolatban vannak ellenérzéseink?

Rossz hírem van, ha megérted, ha nem, ez van, ezt kell szeretni.. :DDD

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.05.13. 17:01:09

@DeMarco: " Hazafiak, Magyarország nekik a legfontosabb, fontosak nekik a határontúli magyarok, el tudják énekelni a székely himnuszt és nem szólják le, hanem büszkék rá"

rossz hírem van, te valami propaganda film hatása alatt vagy valami kurva jó anyagot szívtál.
öt embert nem tudsz összeszedni, akinek a haza a legfontosabb (és még rendesen adózik is közben).
székely himnusz? ...ehh

DeMarco 2010.05.13. 17:47:54

@úriparaszt: Én a politikájukra céloztam, nem a napi betevőjük megszerzésére, de sztem ezt te is tudod...

Kizártnak tartom, hogy ne tudnál azonosulni Jobbikos programpontokkal, gondoljunk akár az ügynöklisták kiadására, vagy bármelyikre a fentebb felsoroltak közül...

És az is biztos, hogy te is látod, a liberális "értelmiség" egyértelműen rosszhiszemű és gyűlőlködő. Most már sértődött is...

A Székely himnuszt nálunk mindenki tudja kívülről és el is szoktuk énekelni ünnepekkor, ahogy a Himnuszt is, pedig nekünk nincsen egy határontúli rokonunk, se ismerősünk, legfeljebb akik átjöttek ide dolgozni. De a 90 éves nagyanyámmal kezdve mégis mindegyikünk fontosnak érzi és büszkék vagyunk, egy nemzet. Büszkén szavaztunk a kettős állampolgárságra és helyeseljük, hogy a Fidesz végre megteszi a szükséges és elvárt lépéseket.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.13. 17:52:34

@DeMarco: Anyám, és én vagyok az álszent...

legeslegujabbkor 2010.05.13. 22:29:27

@DeMarco: Az előbb nem említetted, hogy a Székely Himnuszt a buli elején vagy a végén éneklitek el.

Naumov 2010.05.14. 14:30:42

Na, lezajlott a nagyszabású megmozdulás, a tudósítások alapján megint lehettek vagy huszan, úgy látszik egyre fogynak a demokraták az országban..

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.14. 14:42:05

@Naumov: A flashmob nem a tömegekről szól. Pláne munkaidőben (pont ezért én se voltam ott).

Lesz egyébként igazi tüntetési is, ha mindenigaz:

http://www.facebook.com/#!/event.php?eid=118523664824860&index=1

yda 2010.05.15. 07:19:26

@legeslegujabbkor:

Majd a fajtád temetésén!

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.05.15. 18:43:28

@DeMarco: maradjunk a székely himnusznál.

tudsz te bármiféle olyan nemzeti konszenzusról, törvényről, paragrafusról, bármiről, ami a székely himnuszt a magyar himnusz fölé, vagy akárcsak mellé rendelné?
a székely himnusz az átkosban egyféle ellenállási jelkép volt (tiltott volta miatt) de ebben a formában semmi köze országunkhoz, magyarságunkhoz.
bárki, bárhol használhatja, énekelheti, de semmi, hangsúlyozom semmi köze illetve helye a jelképek között.
a magyar himnusz az magyar hinusz, a magyar országgyűlésben azt énekeljük. ennyi. ezt törvény is szabályozza. és nem holmi 'libsibolsijudea', bár lassan azt is megérjük, hogy annak lesz titulálva.
ideje lenne már leszedegetni róla (székelyhimnusz) az aktuálpolitika mocskát, mert így szánalmas és lassan méltó párja lesz az internacionálénak csak épp másik oldalról.
tehát: adjuk (adják) vissza a székely himnusz méltóságát azik akik elvették, mert később már késő lesz.

mellesleg volt fedornak erről egy írása valamikor (adjátok vissza a jelképeinket, vagy ilyesmi címmel), most nem találom, pedig nagyon illene ide.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.15. 21:37:33

@úriparaszt: Pedig nem bonyolult megtalálni, ott van az oldalsávban, a "gyorstalpaló" elnevezésű boxban. :-)

No de a kedvedért:

fedor.blog.hu/2009/03/12/az_adjatok_vissza_a_jelkepeinket_projekt

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.05.15. 22:13:43

@Fedor: kösz, informatikus szemmel ilyeneket nem látok meg, csak a hozzászólásokat futom át, ami mellette van két pixszellel az már nem létezik :-))
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0