Spontán tetszésnyilvánítás
2010. július 19. írta: Fedor

Spontán tetszésnyilvánítás

 

A szomszédvár szervezésében flashmob volt a Kossuth téren: spontán tetszésnyilvánítással emlékeztünk meg a kormány eddigi rövid, ámde érdemdús működéséről (az örömünnepnek külön aktualitást adtak a hétvégi és mai események). Örömömet (és a szervezőkét is) csak az felhőzte be kissé, hogy Szanyi Kapitány is tiszteletét tette, pedig elvileg ez egy politikus-mentes találkozó volt, de hát megtiltani neki sem lehet, hogy tisztelegjen Orbánék előtt, sőt, talán neki még vannak is olyan emlékei ifjúkorából, amikor nem csak poénból ment a vastaps a Nagy Vezető tiszteletére, szóval lehet, hogy csak nosztalgiázott :-)

Videó a hajtás után.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr392161717

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szanyi az MSZP kampányfőnöke 2010.07.21. 11:33:01

Az MSZP őszi önkormányzati választási kampányfőnöki feladatait Szanyi Tibor látja el. Az újlipótvárosi honatyát kedden kérte fel a párt elnöksége.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Walter Melone (törölt) 2010.07.19. 20:34:58

nem volt valami nagy tömeg....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.19. 20:42:47

@Walter Melone: A flashmobhoz nem is kell. Az egész 5 percig, ha tartott.

Az viszont bosszantó, hogy a Societas megpróbálta kisajátítani a bulit:

magyarinfo.blog.hu/2010/07/19/tapsvihar_es_civil_egyuttmukodes

Walter Melone (törölt) 2010.07.19. 20:50:02

@Fedor:

olyanok ezek mint a bogáncs. belekapaszkodnak mindenbe...

mondjuk azokkal az eszközökkel és pénzzel ami nekik van csodát tudna tenni néhány blogger ha összeállna(nánk).

ha 10 évvel fiatalabb lennék! :-)))

DeMarco 2010.07.20. 07:54:24

@Fedor: Societas, Szanyi? Már megint hová keveredtél?? Ejnye-ejnye...
Jobb érzésű ember..ehh hagyjuk.

Micsoda tömeg.. :DD

De végül is ez nem igazán érdekes. Zümmög a szúnyog.

Az viszont sokkal inkább vérlázítóbb, hogy:
"(az örömünnepnek külön aktualitást adtak a hétvégi és mai események)."

Mekkora pofa kell, hogy ezt a Fideszre és Viktorra próbáljátok kenni. A többes szám mesterizének is szól, aki tegnap megszólalt ez ügyben és arconköpte mag(ukat)át.

1. Ez a helyzet kizárólag a maszopnak köszönhető, miattuk vagyunk ebben a helyzetben, ők vették fel az óriási hitelek nagy részét, miattuk lett ekkora az államadósság és az államháztartási hiány.

2.Az ő kormányzásuk alatt emelkedett a csúcsra a valutahitelezés, miután megszüntették a forinthitelek állami támogatását és engedték a bankok arcpirító propagandáját az extra bevételek beszedését.

3. Óriási maszopos baklövés volt, hogy nem tartották az euro eléréséhez szükséges célokat és a forint sávjának játékával ellehetetlenítették az eurora váltást.

4. Újabb nagy hiba volt, hogy egyáltalán nem fogták fel a válság hatásait, még a közeledését is cáfolták.

5. Hogy elkerüljék a teljes csődöt, vagy elhalasszák, felvették az imf kölcsönt, ami kényszerhelyzetbe sodort minket és a lakossággal szembeni megszorítások sorát hozza magával.

6. Olyan hiánycélokat fogadtak el, amik szinte tarthatatlanok és egyértelműen gátolják a gazdasági fejlődést, végig víz alatt tartanak minket.

7. Világossá vált mindenkinek, hogy bárki is van kormányon, az imf az úr és ő próbál diktálni.

8. A kifogások: Vegyünk vissza a bankadóból, mert "túl magas amit be kell fizetniük", függetlenül az extra bevételektől, amiket büntetlenül szedhettek 8 évig... és most csak két évig kellene visszafelé pörgetni valamennyit, ráadásul naív aki azt hiszi, hogy az egészet nem fogják azonnal átterhelni a lakosságra...
Ne merjük visszavenni simon fizetését, mert az a 8 milla neki jár...
és végül tűzön-vízen át ragaszkodnak a kijelölt hiánycélokhoz, mert velünk mindent megtehetnek és csakazért is velünk fognak példát mutatni, ha mindenki beledöglik akkor is...

Ezek után könnyen belátható, hogy:

1. Az imf a lehető legmagasabbról leszarja az embereket, kizárólag a bankokat és a pénzt képviseli, csak ez fontos nekik, semmi más. Annak fényében, hogy kik az alapítók és a tulajdonosok ez még érthető is, csak akkor ne háborogjanak, ha ellenérzéseket táplálnak ellenük...

2. A mai helyzet egyértelműen a maszop miatt alakult így és kizárólag ők a felelősök. Többek között ezért is kellene befogniuk és csöndben behúzni a nyakukat.

3. A Fideszre fogni hihetetlen pofátlanság, ők mindent megtesznek, hogy jobb helyzetbe hozzák az embereket és az országot, hogy legyen lehetőség gazdasági fejlődésre, kapjunk egy pici levegőt. Nem az ő hibájuk, hogy nem sikerül.

4. Vezessenek be megszorításokat, fizessük ki az imf-et és menjenek a pi..ba. Akkor végre megint mi dönthetünk és nem ugathatnak bele az ország dolgaiba. Tartsanak ki a bankadó mellett, fizessenek azok is akik részben (nem is kicsit) okozói a mai helyzetnek és vállaljanak részt a befizetésekben ők is, ne csak a vétlen lakosság.

5. Még mindig várjuk a felelősségre vonásokat...

Fedor, legközelebb vigyetek kispárnát is, meg mézet, úgy sokkal mulatságosabb lesz mindenkinek...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.20. 08:04:09

@DeMarco: "Societas, Szanyi? Már megint hová keveredtél??"

Ők hova keveredtek? A bulit nem ők szervezték, csak odajöttek, aztán a sajtónak azt nyilatkoztak, hogy ők az ötletgazdák.

@Walter Melone: "ha 10 évvel fiatalabb lennék! :-)))"

Ha én 10 évvel fiatalabb lennék, valszeg akkor is idősebb lennék én is a legtöbb bloggernél. Ez nem szempont :-)

DeMarco 2010.07.20. 08:41:10

@Fedor: "Ők hova keveredtek? A bulit nem ők szervezték, csak odajöttek, aztán a sajtónak azt nyilatkoztak, hogy ők az ötletgazdák."

Lehet, h tényleg ők voltak a háttérben.. csak te hiszel mást.. :D

Mindenesetre ha egy olyan rendezvényen lennék, ahol támogatóként a societas és Szanyi megjelenik, az már eleve gyanús és sürgősen távoznék onnan, nem beszélve arról, hogy mélyen hallgatnék róla...
De ilyet elképzelni sem tudok, bármilyen általam látogatott rendezvénytől garantáltan távol maradnak a fentebb említettek... Nekem nem kell azon aggódnom, hogy utólag le kell tagadnom a részvételt, vagy h égjen az arcom...

Dr. No 2010.07.20. 10:09:42

@DeMarco: Elgurulhatott a gyógyszered, légy szíves, keresd meg és vedd be.

1. Orbánék előre, az IMF-delegáció érkezése előtt bejelentették, hogy fenn kívánjuk tartani az IMF készenléti keretét, nem azért, mert kell, hanem mert javítja a piaci hitelfelvétel feltételeit. Kisebb ugyanis a kamatfelár. Ehhez képest nem jött létre a megállapodás. Megismétlem: a jelenlegi magyar kormány jelentette be előre a saját hitelfelvételi szándékát. Érted, ugye?

2. A már megkötött hitelmegállapodás teljesítését szabályos időközönként vizsgálják ahhoz, hogy a következő részlet lehívható legyen. Ez sem történt meg a mostani cirkusz következtében. Ezért a következő részlet, amire már megkötött megállapodásunk van, nem használható fel akkor sem, ha véletlenül akarnánk.

3. A valutahitelezés egyéni alapú, a hitelfelvevők akkori körülmények között racionális kalkulációján alapult, nem külföldi szervezetek zsarolásán vagy fenyegetésén.

4. A magyar államháztartás finanszírozásának alapaxiómája, miszerint a magyar állampapírokat minden körülmények között el lehet adni a piacon, csak árazás kérdése a dolog, 2008-ban (azaz lassan két éve) egyszer s mindenkorra megdőlt, bármennyire is nem akarózik ezt tudomásul vennie a hazai politikai és pénzügyes garnitúrának. Persze, hogy nem akarózik: mert kényelmetlen, hogy a hitelfelvétel helyett el kéne kezdeni a "nagy ellátórendszereknek" nevezett pénznyelők átalakítását. Ehhez még a (!!) KÉTHARMAD (!!!!) sem ad elég bátorságot, úgy látszik.

5. Egy hónapon belül kétszer bizonyosodott be, hogy a piac az árfolyamon keresztül órákon belül reagál a hülyeségre. Aki ennyiből nem tanul, az nem képes tanulni. És már Don Corleone is megmondta: akivel nem lehet tárgyalni...

6. A Fidesz nem vesz tudomást ezekről a tényekről, hiszen I. Szaleforeléner fáraó szerint a világ részben akarat, részben képzet, de nagyobb részben akarat. A jelenlegi helyzet kizárólag a Fidesz felelőssége: a forintárfolyam először a Szíjjártó-Kósa nyilatkozatok, most meg az IMF távozása miatt (következtében, azzal ok-okozati összefüggésben, hogy értsed) indult meg a lejtőn. EZ nem a maszop felelőssége, bármit is írjon a Győzelem Lapja.

Matolcsy nyilatkozata meg arra a diákra emlékeztet, aki az utóvizsga-csekkel a kezében kijelenti, hogy a vizsga nem ért véget, csak az egyik szakaszát fejezte be a maga részéről. A kemény tárgyaló ugyanis nem az, akit faképnél hagy a másik fél, hanem aki rákényszeríti a maga akaratát.

Dr. No 2010.07.20. 10:14:48

@DeMarco: A lényeg: a Hírtv - Magyar Nemzet - Magyar Hírlap - Echotv kontinuumon kívül van egy valóságnak nevezett csodálatos valami. I. Szaleforeléner legnagyobb bánatára ez a valami időnként még interferál az előbbi kontinuummal. A hívek ilyenkor megremegnek, gyertyát gyújtanak a fáraó gránitszobra előtt és egymáshoz bújva imádkoznak.

torzsa 2010.07.20. 11:43:19

@Fedor:

Kedves Fedor!

A Hírszerző a Kettős Mérce verzióját (magyarinfo.blog.hu/2010/07/19/tapsvihar_es_civil_egyuttmukodes#comment-form) is a mai napra átírta.

www.hirszerzo.hu/cikk.orban_viktornak_tapsoltak_a_kossuth_teren.159347.html

A Hírszerző tevédet, és ez által Ti is. Ezért a korrektség kedvéért, ha Ti is korrektek akartok maradni akkor tegyetek belátásotok szerint.

A Hírszerzőnek köszönöm, hogy utána járt és pontosított. A posztban bemutatott módszerek tőlem mindig is távol álltak és ezután sem kívánok élni vele.

Torzsa Sándor

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.20. 11:54:02

@torzsa: Az általad belinkelt Kettős Mérce poszt, ahol kint van a módosítás, már eddig is elérhető volt innen, és itt van még a kommented is. Mivel maga a megtévesztés vádja is csak kommentben található meg, a posztban nem, szerintem ennyi elég is.

DeMarco 2010.07.20. 12:53:13

@Dr. No: Mint mondtam pofa kell hozzá... Van akinek ezek szerint van ehhez gyomra...

1. "Ehhez képest nem jött létre a megállapodás."

És? Az imf eleve úgy jött ide, hogy NULLA kompromisszumot fog tenni, teljesíthetetlen feltételeket akart diktálni, kizárólag a pénzembereket mentve a közös adó terhe alól. Jottányit sem engedett a hiánycélokból, h beindulhasson a gazdaság. Még szép, hogy nem jött létre megállapodás. A Fidesz azt is előre megmondta, hogy nem veszik fel a következő részletet, csak azért akarták a tartalékot, hogy ne rinyáljanak a piacok. De nem volt rá szükség, hát kit érdekel, hogy most befagyasztották? Legalább azért sem tudnak újabb megszorításokat a nyakunkba varrni...

2. "Ezért a következő részlet, amire már megkötött megállapodásunk van, nem használható fel akkor sem, ha véletlenül akarnánk."

Hál' Istennek. Ne is vegyenek fel újabbakat, inkább fizessük vissza ezeket minél előbb, hogy lekerüljön a nyakunkról a lánc és ne kívülről döntsenek a belügyekről.

3. Ki beszélt zsarolásról és fenyegetésről? Hiába próbálod elferdíteni a valóságot, mindenki tudja, hogy a bankok vastagon benne voltak a boldog-boldogtalannak adandó valutahitelezésben és az ezzel járó extra haszon eltüntetésében. Ráadásul a válság alatt sem buktak a bankok, mert a kamatokat folyamatosan terhelték ki az ügyfeleknek.

4.Amit te "átalakításnak" hívsz, az nyilvánvalóan bújtatott adózást, bezárást, megszüntetést jelent. A semmiért, mert úgy buksz, hogy nem kapsz vissza semmit. A leépítés, fejlesztés nélkül csak pusztítás.

5.Na és? A piac pánikol, mert azt mondták, h pánikolni kell. De az emberek rohadtul nem pánikolnak, úgyanúgy lementek a Balcsira hétfőn is, mint vasárnap. Ki nem szarja le, hogy hazamentek a pénzes cápák? Húha nincs megegyezés, nincs újabb hitel és basszus, nem is engedtek, tehát fizetni kell a kölcsönt és fogy a hitel kamata. Bazz, mekkora tragédia... pedig milyen jó lett volna, ha megkapjuk a még nagyobb hitelt, akkor lehetne még jobban szopatni a magyarokat... és bazz, a végén csak ki kell fizetni a bankadót...most aztán gondolkodhatunk, hogyan emeljünk minden banki költséget a duplájára...

6. Igaza van Viktornak. Minden csak akarat kérdése. Vissza akarjuk fizetni az adósságot amit a maszop a nyakunkba varrt és utána elküldeni az amcsi zsidókat a halál faszára? Naná... Akkor jöjjenek a megszorítások és pengessük vissza a zsét, aztán röhögjünk a markunkba, hogy nem tudnak utána beleugatni az ország sorsába...

Nyugodtan belenyugodhatsz, hogy ez a mai gazdasági helyzet a maszop miatt van. Akármennyire színezed és törlöd is a képet, van amit nem lehet kitörölni és nem lehet átszínezni...

DeMarco 2010.07.20. 12:54:08

@Fedor: Nekem főleg a linken lévő kommentek tetszenek... :DD

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.20. 13:22:08

@DeMarco: Ha nem kezdtél volna el zsidózni, már hiányérzetem lett vonla...

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.07.20. 14:55:16

@Fedor: az esetleg félreértésekért meg elnézést kérek itt is!

DeMarco 2010.07.20. 15:32:55

@Fedor: "Ha nem kezdtél volna el zsidózni, már hiányérzetem lett vonla..."

Igen, tudom, hogy libsi körökben a zsidókat megemlíteni, pláne összefüggésben a pénz szóval, önmagában felér az antiszemitizmussal, de ettől még a tény, az tény marad...

Dr. No 2010.07.20. 15:41:57

@DeMarco: Most olyat mondok neked, amit biztosan meg fogsz érteni:

Gügyülü-bügyülü! Jaj, de édes ez a pici baba! Tessék, finom tejbepapi, egyet a Viki báci kedvéért, egyet meg a Pali báci kedvéért! Most levágjuk a körmöcskéket, aztán kicseréljük a pelust! Nem sír a baba!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.20. 15:42:52

@DeMarco: Nem a zsidó szó leírásával van gond, hanem a szövegkörnyezettel...

Dr. No 2010.07.20. 15:43:12

@DeMarco: Te nagyon durván hasbeszéled a hungszocot, hogy csinálod?

Dr. No 2010.07.20. 15:46:50

Kegyetlen, kompromisszumképtelen, teljesíthetetlen feltételek, melyek célja a népnyúzás: Járai is fizessen úgy, mint bárki más!

Az a baj, hogy nemcsak magatokat járatjátok le, hanem a normális, rendes embereket is, akik rajtatok kívül ebben az országban élnek. A magadfajta miatt lett mára a magyar szinonimája angol nyelvterületen a cheater.

DeMarco 2010.07.20. 22:11:47

@Dr. No: Még az a szerencse, hogy vannak nekünk ilyen magukat értelmiséginek gondoló egyedek, akik pökhendien elmondják a tutit, aztán néznek értetlenül, amikor körberöhögik őket...

DeMarco 2010.07.20. 22:51:50

@Dr. No: Orbán Viktor: "ennek az évnek a végén Magyarország költségvetési hiánya nem lehet 3,8 százaléknál magasabb, és nem is lesz. Ezen kívül minden más kérdésben a tárgyalás az IMF és Magyarország között "illetéktelen", az pedig, hogy a hiányt hogyan kell betartani, kizárólagos nemzeti felelősség."

"a Nemzetközi Valutaalap és Magyarország között 2008-ban létrejött szerződés ez év októberében lejár. E szerződésben azt rögzítették, hogy Magyarország 2010-ben 3,8 százalékos költségvetési hiánnyal gazdálkodik. Ez az egyetlen konkrét elvárás az országgal szemben, hozzátéve: "Ezt a szerződést betartjuk"."

"a piacok kérdésébe nem kíván beavatkozni, "a piacoknak megvan a gazdája; reagálnak, ahogy reagálnak". Hozzáfűzte, a piacok kalkulációjához egyetlen dologgal tud hozzájárulni, azzal, hogy a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettséget betartják."

Vágod ugye, vagy írjam lassabban?
Az imf célkitűzései között én sehol sem olvastam, hogy a külföldi bankok érdekeinek strómanja, szószólója, képviselője lenne, se azt, h Simor fizetésének csökkenése ellen kell fellépnie. Egészen más célok szerepelnek az alapító okiratban, na ezeket viszont nem látom teljesülni...

A 2,8%-os hiánycél amit libajnai vállalt, már Brüsszelnek kell, h ne büntizzenek minket, legalábbis ha akarunk ejrót valaha és lesz még...

Dr. No 2010.07.21. 12:12:41

@DeMarco: Hogy kizárólag a bankadó és Simor fizetése volt a tárgyalások megszakadásának oka, azt a Narancs Központ vetíti az által gerjesztett ködbe. Így nyilván az agyadba telepített interfészük is csak ezt fogadja be. Szerencsére mi, be nem avatottak egyelőre máshonnan is szerezhetünk információt, így tudjuk, hogy az IMF a következő pontokat hiányolta MÉG az általad említetteken kívül: 1. Mi lesz az egészségüggyel? 2 Mit terveznek a BKV-val, MALÉV-val, MÁV-val? 3. Miért az EU-joggal ellentétes eszközöket kíván alkalmazni egy EU-tagállam az államháztartási egyensúly elérése során? Összesen nyolc kérdéskör merült fel, amiből a Narancs Központ kizárólag azt a kettőt emelte ki és fújja szünet nélkül, amiről azt gondolja, hogy a zemberek mellé fognak állni. Ezt néphülyítésnek hívták Gyurcsány Tánczos Feri idejében is, meg most is.

Jellemző módon a Nemzetgizdasági Minisztérium az Indexnek csak egyes kimazsolázott kérdéseire válaszolt.

Persze, aki szerint "nem megszakadtak a tárgyalások, az egyik forduló zárult le" (ja, ugyanezt mondta az egyszeri vizsgázó is az utóvizsga-csekkel a kezében), az nyilván a valóság elleni támadásnak érzékeli, ha az IMF meg hasonló Cthulhuk a saját szájukkal próbálják elmondani a saját álláspontjukat.

Na de ha Szalay Annamária vezetésével elérjük a fejlett Irán állampolgárainak tájékoztatási szintjét, akkor lehet majd csak nyugodtan generálni a valóságot.

Addig is kacagjál csak, ha úgy esik jól, akkor körbe-körbe is kacaghatsz, és szopogasd közben a cumikádat, mert az nyugtat.

DeMarco 2010.07.21. 12:48:37

@Dr. No: És szerinted mi fasz köze van az imf-nek a NEMZETI légitársasághoz, vasúthoz, bkv-hoz, egészségügyhöz???
Vagy az eu-nak a pálinkafőzéshez?
Kell a pénzük? Akkor hadd döntsük már el mi, hogy hogyan fogjuk visszafizetni...

Milyen rendesek, hogy felhívják a figyelmet a problémás területekre, hogy hol lehet még jobban megsarcolni a magyart...
Nem mintha mi nem tudnánk. Csak éppen azt is tudjuk, hogy nem lehet mindent nyereségessé tenni, mert vannak területek amik nem úgy működnek, mint egy Zrt. Az egészségügyi "reform" épp csak átcsúszott amerikában, ami visszakapcsolt sok millió, kiszolgáltatott szegényt az egészségügybe, ahonnan ki voltak zárva, csak hogy nyereséges maradjon...

Bagoly mondja verébnek, h nagyfejű... Először nézzenek körül otthon...

Eddig is ment otthon a pálinkafőzés és a disznóvágás és pöröghet akárhogy az eu a barom szabályaival, ezután is megy a malac a tányérba és a pálesz a pohárba. Hülye aki ezt nem látja be.

Van egy kölcsön, azt kell fizetni. De abba már ne ugassanak bele, hogy hogyan tesszük ezt.
Ez olyan mint a bank amelyiktől felveszed a kölcsönt, kijön hozzád negyedévente házhoz, berúgja az ajtót és elkezd pofázni, hogy paraszt, add el a zongorát, ne merjél téliszalámit venni, csak sima kenyeret zabálj és ne fürgyé' le, csak hideg vízben, hogy tuti biztosan tudd fizetni a kölcsönödet és ha visszapofázol, akkor a következő részletet már meg sem kapod...

Dr. No 2010.07.21. 16:03:28

@DeMarco: "Mi a fasz köze van az imf-nek" - mindössze látják, hogy vesszük, csak vesszük fel az irdatlan kölcsönöket, a költségvetésben meg ott vannak a felsorolt területek, mint nem is lyukak, hanem irdatlan víznyelők, töbrők, karsztos dolinák, és zúdul beléjük a zseton számolatlanul... Persze, ők a pénzük visszafizetésére való képességünket féltik ezektől a feneketlen bendőktől. De attól a probléma még a miénk.

Tudod, a leggázabb a dologban az, hogy mindenki tisztában van az országban a az egészségügy vagy a MÁV rendbetételének szükségességével, és mégsem történik semmi, SEMMI ezeken a területeken. Amikor a Fidesz 1998-ban kormányra került, akkor megmondta előre, hogy egészségügyi reformot akar. Mindegy, kinek mi volt a véleménye az általuk választott irányról, a lényeg, hogy bele is kezdtek. (A magam részéről a kijelölt iránnyal nem teljesen értettem egyet, ám ettől függetlenül dolgoztam érte, mert úgy gondoltam, fontosabb, hogy legyen változás, mint hogy a részletek miatt elvessük a gondolatát is.) Aztán az első hatástanulmány elkészítése után abbahagyták, talán emlékszel, akkor, amikor Selmeczi Gabi szenátornő levelét megírta. Na ez most fel sem merült, és jele sincs, ha csak nem az, hogy Mikolát (aki kiállhatatlan alak, DE nem hülye) azonnal partvonalra állították, amint pedzegetni kezdte, hogy a privatizáció talán nem minden formájában ördögtől való. Ebből nyilvánvaló, hogy SEMMI nem fog változni.

A probléma nagyságrendjét jelzi, ahogy Te egy olyan problémahalmazról, egy olyan állapotról, aminek a tarthatatlanságával 20 éve tisztában van az egész ország, képes vagy annyit gondolni, hogy "mijafasz köze hozzá az IMF-nek", csak azért, mert a Narancs Droidközpont éppen ezt a mantrát bocsátotta ki. Nem azt mondta ugyanis a küldöttség, hogy azonnal adják el az összes kórházat a Chevra Kadisának, és a nem fizető betegeket pedig dobják egyenesen a dögkútba, hanem egyszerűen megkérdezték, van-e valami terv erre az ágazatra. A tények azt jelzik: nincs. Ezt még senki sem cáfolta.

Dr. No 2010.07.21. 16:15:42

@Dr. No: És ugyanez elmondható MÁV-ról, BKV-ról, Malévről stb. Venezueláról meg Chávezről delirál mindenki, és nem vesznek róla tudomást, hogy Chávez elnők Dél-Amerika egyik legnagyobb kőolajtartalékán csücsül. Úgy persze lehet bankot államosítani, pláne, ha a potenciális ügyfelek számolhatnak egy kis kommandós rajtaütéssel is, ha nem lesz belőlük ténylegesen ügyfél.

Azt is teljes joggal kérdezik meg szerintem, hogy miért akarunk egy klub tagja lenni, ha nem tartjuk be a klub szabályait. Az nem megy, hogy a Gentlemen's Clubba akarok járni, de nem vagyok hajlandó fürödni, meg golfzakót húzni. Az EU-tagságról pedig egy népszavazás döntött, és ezt a mostani (!!) KÉTHARMAD (!!!!) sem írta felül. És lehet dödögni az EU-n kívüli életről, az azonban ott kezdődik, hogy visszatér a vámhatár, a vízum meg az útlevél.

Arról pedig, hogy az "EU összedöntésére" mennyi a zsarolási potenciálunk, ajánlom a figyelmedbe ezt: hvg.hu/gazdasag/20100720_nyugodtan_lehetne_magyarorszagot
A szabadságharcból egyelőre annyi valósult meg, hogy önkéntesen vállaltuk a kísérleti lőtér szerepét.

Dr. No 2010.07.21. 16:17:58

@DeMarco: Még annyit: ez a bank nem azt mondja, hogy ne fürgyé le. Inkább azt, ha nem keresel magadnak munkahelyet, akkor nem hiszem el, hogy vissza tudod fizetni a kölcsönt.

DeMarco 2010.07.21. 16:25:38

@Dr. No: "Persze, ők a pénzük visszafizetésére való képességünket féltik ezektől a feneketlen bendőktől. De attól a probléma még a miénk."

Na az egészből ez a lényeg. Főleg a MIÉNK!

Ez nem az ő gondjuk, továbbra is úgy gondolom, hogy ez a mi problémánk és nekik ehhez semmi közük. Ergo ne is pofázzanak bele, pláne ne akarják megszabni, hogy mit csináljunk velük.
(Nyilván adjuk el, privatizáljuk a legolcsóbban a teva-nak, vagy vmelyik hasonló cégnek, adjuk el a közlekedést amerikai-izraeli cégeknek, van talán még vizünk is, azt is sürgősen adjuk el , stb.)
Nem. Ragaszkodni kell ahhoz, hogy fizetjük a kölcsönt, de semmiféleképpen nem szabad megengedni, h ők határozzák meg azt, hogy miből és hogyan.
Az egészségügy sosem lesz nyereséges. Kérdezd meg Obamát...

DeMarco 2010.07.21. 16:28:43

@Dr. No: 1.Csakhogy ha nincs az embernek munkahelye, akkor nem is ad kölcsönt, vagyis nincs mit visszafizetni...
2. A banknak semmi köze ahhoz, hogy xy-nak mennyi tartaléka van, munka nélkül is képes évekig fizetni a törlesztőt, besegíthetnek a szülők, eladhatja az ingatlant és visszafizetheti a kölcsönt, egy nap múlva találhat másik munkát, összejöhet egy gazdag csajjal, stb. Számtalan megoldás lehetséges, amihez a banknak az égvilágon semmi köze!!

Dr. No 2010.07.21. 17:36:11

@DeMarco: "A banknak semmi köze ahhoz, hogy xy-nak mennyi tartaléka van, munka nélkül is képes évekig fizetni a törlesztőt" Ja, pl. lop. Biztos kilátás egy húszéves futamidőre. "Csakhogy ha nincs az embernek munkahelye, akkor nem is ad kölcsönt, vagyis nincs mit visszafizetni" - igazad van, sokak szerint ez a boldogság titka: csak semmi kölcsön és semmi munka! A való életben is az a baj, hogy aki nem dolgozik, az legtöbbször mégiscsak kölcsönkér valakitől, és ha az a valaki nem a bank, akkor általában nem is adja vissza...

Az egészségügy sosem lesz nyereséges.? Ez nem teljesen igaz, az ókorban és a középkorban, sőt, a modern államok kialakulása előtt mindig nyereséges volt, azon egyszerű oknál fogva, hogy az orvos kizárólag azt gyógyította meg, aki fizetett érte, a többi meg csinált, amit tudott. Kegyetlen rendszer volt, de tény: fennállt több ezer éven keresztül, és az emberiség létszáma csak növekedett közben. Azt hiszem, nem ez a fórum az, amin meg kell vitatnunk, milyen tényezők hatására jutott a helyzet a jelenlegi állapotba. Persze, lehet, hogy a magyar egészségügy mai állapotában a lehetséges egészségügyi rendszerek legjobbika, ám erről nem vagyok meggyőződve.

Ezekről a filozófiai kérdésekről azonban az IMF-tárgyalásokon nem volt szó. Csak arról, hogy akar-e egyáltalán a (!!) KÉTHARMAD (!!!!) kormánya kezdeni valamit azzal a csődtömeggel, amiről 20 éve tudja mindenki, hogy valamit kéne kezdeni vele, és mégse történt vele érdemben semmi. Na és ott van még a MÁV, a BKV, a MALÉV, ezekről nem írtál semmit. Persze, lehet, hogy Hagyó Párizsimeghajtású Miki letartzótatása óta mindegyik cég nyereséges üzemmódra váltott...

DeMarco 2010.07.22. 07:47:44

@Dr. No: 1. Épp elég példát írtam ahhoz, hogy megértsd.

2. Nem az ókorban, középkorban és még csak nem is a modern kor előtt élünk. Ott még elment a barbarizmus. Persze, hogy úgy lehet nyereséget elérni, ha kizárjuk a nemfizetőket, vagy a keveseket fizetőket és végignézzük, ahogy meghalnak. Csak gratulálni tudok ehhez a nézőponthoz...

Ahelyett, hogy inkább azon gondolkoznál el, hogy miért nem fizetnek a nyugdíjasok egészségügyi hozzájárulást, legalább azok akiknek a nyugdíja százezer, vagy afölött van. A körülöttem élő nyugdíjasok nagy átlagban a maximális pénzt kapják, kb. 200.000-et és ezt vígan elteszik, évente járnak mexikóba két hetekre, nem fizetnek se adót, se egészségügyi hozzájárulást, se semmit. Az átlag dolgozó réteg, meg megdöglik, hogy egy multinál keressen talán 100.000 körül és elfelejthet nyaralást, de még egy családi mozizást is nagyon meg kell gondolnia... Pont az a réteg nem fizet az egészségügyi kasszába, akik a legjobban leterhelik azt. Csak ugye a maszop nem vágja meg a szent teheneket...

3. Csak ismételni tudom magam. Az imf-nek semmi köze ahhoz, hogy mit csinálunk a pénznyelőinkkel. Fizetjük a részletet és slussz. Ők csak ezzel foglalkozzanak. A többi magánügy.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.22. 08:21:36

@DeMarco: "A körülöttem élő nyugdíjasok nagy átlagban a maximális pénzt kapják, kb. 200.000-et és ezt vígan elteszik, évente járnak mexikóba két hetekre, nem fizetnek se adót, se egészségügyi hozzájárulást, se semmit."

Én eddig azt hittem, hogy Magyarországon élsz, erre kiderül, hogy Floridában :-)

DeMarco 2010.07.22. 09:48:52

@Fedor: Pedig ez a szomorú igazság. Mindenki állandóan a szegény kisnyugdíjasokról beszél, hát én egy ilyet sem ismerek...
Mindegyik környezetemben lévő nyugdíjas többet keres, mint azok akik körülöttem dolgoznak, bérből, fizetésből élnek, adót fizetnek, egészségügyi hozzájárulást, stb.
Azért ez nem teljesen oké ám...

Dr. No 2010.07.22. 12:08:11

@DeMarco: "A körülöttem élő nyugdíjasok nagy átlagban a maximális pénzt kapják, kb. 200.000-et"

Na ja, Reagan is a jóléti naccságával példálózott kb. 30 éve, aki felveszi a segélyt, aztán beül a Cadillac-be és megy a plázába bevásárolni.

Az ókorban, középkorban, mint példában a lényeg, hogy nem volt társadalombiztosítás. Ezt te barbarizmusnak nevezed, ugyanakkor azt követeled, hogy a dőzsölő nyugdíjas (esetleg: Burzsoá Nyugdíjasok, hehe) is fizessenek eü hozzájárulást. nem érzékeled az ellentmondást az általad előadottakban? Ráadásul a Narancs Központ által szorgalmazott Dicsőséges Szociális Népszavazás megfellebbezhetetlen határozataival is szembeszállnál?

Dr. No 2010.07.22. 12:27:30

@DeMarco: Az első fázisban arról volt szó, hogy nem szakadtak meg a tárgyalások, csak a szokásos szünetet tartják meg.

Amikor kiderült, hogy nem egészen így van, akkor jött a teliszájú rikácsolás arról, hogy a tejben-vajban dúskáló Simor luxusbankár fizetése meg a bankadó volt a kizárólagos ok, ami miatt a bakárfajúak őrjöngenek és zsarolnak minket (implicite: összetartanak a zsidrákok).

Miután erről is kiderült, hogy "nem bontja ki az igazság minden árnyalatát", mert sokkal több kérdésen akadt meg a dolog, azóta arról zümmög a narancsszínű vuvuzela, hogy tartjuk a hiánycélt, és csak ránk tartozik, hogyan!

Kedves DeMarco, nem tűnik fel Neked, milyen szépen követik a kommentjeid a kormányzati kommunikáció finom rezdüléseit? Szinte óráról órára.

DeMarco 2010.07.22. 18:22:36

@Dr. No: "aki felveszi a segélyt, aztán beül a Cadillac-be és megy a plázába bevásárolni."

Mert nálunk a cigók nem ezt teszik, mi?

"nem érzékeled az ellentmondást az általad előadottakban?"

Milyen ellentmondást?? Nincs semmilyen ellentmondás.
Te kizárnád a nemfizető rétegeket és hagynád őket elpusztulni, bezárnád a kórházak felét, kirúgnád a dolgozók nagy részét, mennél a barbarizmus felé.

Én ezzel ellentétben arányosan növelném a befizetők létszámát, ráadásul pont azzal a réteggel akik a legjobban használják a szolgáltatást. A bejövő pénzből pedig lehetne fejleszteni, javítani a szolgáltatást, nagyobb béreket fizetni.

DeMarco 2010.07.22. 18:29:58

@Dr. No: "milyen szépen követik a kommentjeid a kormányzati kommunikáció finom rezdüléseit?"

Na és? Nyilván hiányos információkból hiányos következtetések vonhatók le. De ha észrevetted, akkor azt is észre kellett venned, hogy nem csökkentek a problémák az imf-el szemben, hanem nőttek. Mindössze annyi derült ki, hogy sokkal több területbe akartak belepofázni, mint elsőre látni lehetett. És biztosan maradtak még olyanok is, amikről kussolnak, vagy mert megegyeztek benne, vagy, mert későbbre tartogatják...
Ha ezek is kiderülnek, arról is fogunk vitatkozni.
Ráadásul azt is észrevehetted, hogy többnyire én már azelőtt így érveltem, mielőtt megjelentek a részletek. Így nehéz azzal vádolnod, hogy bármiféle kormányzati kommunikációt követek, főleg mivel többnyire a Balatonban úszkálok, kb. annyira érdekel az egész hiszti...

Dr. No 2010.07.23. 11:47:12

@DeMarco: "Nem csökkentek a problémák az imf-el szemben, hanem nőttek"

Na pont ez az, ahogy a kormány szeretné beállítani. Nincs itt szó semmiféle eszkalálódásról. A helyzet adott volt az elejétől fogva, csak megpróbálták először letagadni, aztán félrehazudni. Nem a gondok "nőttek", hanem a hazudozók lepleződtek le fokozatosan. Nem baj, vagyunk még páran, akik nem felejtettük el a szocialista érából, hogyan kell a newspeak-et magyarra fordítani. Megnyugtatlak, hogy erre a gyerekeinket is meg fogjuk tanítani.

Jó úszkálást, azért látom, mellette szakítasz időt arra - bár az egész hiszti nem érdekel -, hogy tiéd legyen az utolsó szó.

DeMarco 2010.07.23. 17:58:26

@Dr. No: Annak fényében, h az imf rohant beszámolni a bankoknak az elért eredménytelenségről és nyugtatgatta őket, h juszt se fogja hagyni, h a bankadó bármiben is korlátozza az extra bevételeiket, én nagyon nem feszengenék azon, hogy ki kit képvisel...

Ráadásul mivel ma megszavaztak mindent, lassan túl is léphetünk ezen a dolgon, az imf maradjon otthon, mi meg fizessünk és ezzel kész. Mehet más ország belügyeibe beleugatni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.23. 18:02:32

@DeMarco: Irigyellek, ha azt gondolod, hogy ennyivel megúsztuk a dolgot...

DeMarco 2010.07.23. 20:05:01

@Fedor: Nem látok a jövőbe. De azt gondolom, h ha letudjuk az önkormi választásokat, akkor tiszta lesz a kép és beindul az igazi gépezet. Hozzá fognak nyúlni alapvető strukturális elemekhez is, ami megnyugtatja a befektetőket. Főleg akkor, ha valóban tudjuk tartani a 3,8%-ot és jövőre a 2,8%-ot. A pontos fizetés és a betartott ígéretek a legjobb amit tehetünk. Akkor aztán végképp kivesszük a fegyvert az imf kezéből és megnyugszanak a piacok is. Én biztosan nem vennék fel újabb hitelt, bármi áron tartanám a költségvetést az ígért szinten. Minél előbb szabadulunk a béklyóból és minél előbb elmenekülünk a zsarolások elöl, annál jobb lesz mindenkinek.
De nincsenek afelől illúzióim, h az imf és barátaik, nem fogják szó nélkül hagyni, h kikeveredjünk a bajból, inkább visszalöknek, h zsarolhatók maradjunk. Minő véletlen, a Moody-s éppen ma gondolta úgy, h lejjebb minősíti az országot... kicsit szórakoznak velünk, de remélhetőleg hamar megunják majd és találnak másik célpontot...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.24. 10:19:01

@DeMarco: És téged csöppet se zavar az, hogy amit Gyurcsánynál hazaárulásnak tartottál (időhúzás gazdasági károkozással választások megnyerése érdekében) az Orbánnál már bölcs hazamentés szerinted?

DeMarco 2010.07.24. 18:05:39

@Fedor: Már mondtam a múltkor. Lehetetlen a fonnyadt körtét az almával összehasonlítani.

Értem én, hogy körömszakadtáig ragaszkodtok a "dögöljön meg a szomszéd tehene is.." mantrához és csak az nyugtatná meg háborgó lelketeket, ha legalább nagyjából Orbánra is rá tudnátok húzni a maszop mocskait, de azért ez akkor is túlzás és nevetséges...

Annyi a különbség, mint égen a csillag. Hadd ne soroljam fel mindet, elégedj meg néhánnyal:

1.Fletóék akkurátusan titkolták a költségvetés valódi számait, kifejezetten parancsba adták, h semmilyen valódi adat ne kerülhessen ki a pénzügyminisztériumból.
Viktor ezzel szemben egy percig sem titkolta a költségvetés állapotát és ahogy akkor, úgy most is megmondta, hogy egy rakás szar...
2.Fletó a miniszterelnöki vitában szemtől szemben hazudott ordasakat, végighazudta az egészet a legnagyobb nyilvánosság előtt tagadva Viktor meglehetősen pontos állításait, miközben őt nevezte hazugnak. Holott Viktor mondott igazat (és ezt pontosan tudtuk). Hazudtunk éjjel-nappal. (rémlik?)
Viktor ezzel szemben nem ígért sokat, hiszen nem tudhatta, h milyen a költségvetés valódi állapota és mekkora a függés a nemzetközi szervezetektől. Mégis a kevés ígérete közül a legtöbbet már be is váltotta mindössze 56 nap alatt, ami elég volt neki arra, hogy több változtatást eszközöljön, mint az elmúlt 8 évben összesen történt...
3.Viktor nem vesz fel hitelt az imf-től, fletó hihetetlen mértékű adósságot csinált, ami sztem büntetőjogi felelősséggel járna.
4.Soha nem mondtam, h fletó az őszödi beszéddel követett el hazaárulást. Akkor csak annyi történt, h kiderült az igazság, amit tudtunk előtte is, legfeljebb a vakoknak volt újdonság...
Viszont hazaárulás volt a kettős állampolgársági ellenkampány, az UD Zrt. és ennek folyományaként a MOL átjátszása az oroszoknak, a gázcégek eladása az oroszoknak, a nabucco támogatása (min.elnököt vesztettünk..), az októberi szemkilövetős támadás koordinálása, stb.
Ezzel szemben Viktor kettős állampolgársági törvény elfogadása, Trianon emléknap.

Estig lehetne sorolni a különbségeket. Nem akarlak elkeseríteni, de hiába is vártok őszödi beszédet, mint a messiást, mert nem lesz. Bár nektek végül is minden hétre esik egy ilyen, annyira vágyjátok, hogy úgy tesztek, mintha megtörtént volna...

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.07.24. 20:32:48

@DeMarco: 1. Orrrrbán (magyar hangja Kósa Lajos) megpróbálta elhitetni a világgal, hogy az ország a csőd szélén táncol, miközben viszonylag stabil volt az ország helyzetet. Addig.
2. Viktátor nem vállalta a miniszterelnöki vitát.
3. Orrrbánnak nem adnak hitelt, hiába próbálta keresztülverni az erre alapozott politikáját, nem engedtek a Bajnai-féle hiánycélból.
4. Nyilván Viktátorra sem fogja senki mondani, hogy hazaáruló, bármilyen nemzetellenes politikát is, országvesztő (már ami még megmaradt...) fog folytatni.

A Fideszben nem lesz őszödi beszéd, mert ott nem kell Viktátornak meggyőzni senki, ha mégis, akkor sem fog ilyen formai hibát elkövetni, de ha mégis, akkor sincs senki aki szivárogtasson.

DeMarco 2010.07.24. 21:07:22

@vadász2: 1.Inkább csak az eu-val, de velünk nem akartak elhitetni semmit sem. Egy egyszerű technikai fogás volt, bár sztem is durván primitív. Persze csak ha kizárjuk a szándékos árfolyam ingadozás tényét, amit annyira utálok...

2. Viccelsz? Kivel kellett volna vitatkoznia?? És miről? Súlytalan, felesleges és nonszensz. Vannak evidens helyzetek, amikor nincs vitának helye. Arról sem vitatkozunk, hogy 2*2=4. Van az a szint ahová nem süllyed az ember...

3. Ehhez semmi köze Orbánnak, kismiskának sem engedték volna. A görög helyzet és az odautalt nagy támogatások, a rogyadozó dél-európa miatt nem tehetik meg, h engedjenek. Itt mi labdába sem rúghatunk, végtelenül leszarják, h mi mit akarunk, vagy nekünk mi lenne a jobb megoldás. A saját arcukat védik ezzel, a saját hitelességüket próbálják igazolni. Az eu ráadásul jogilag is kénytelen lépni. A hitelességet régen elvesztettük, viszont egyedül Orbán tudja helyreállítani azzal, ha pontosan fizetünk és tartjuk a számokat, kerül amibe kerül.

4. Dehogynem. Ha tapasztalok olyan mocskos dolgokat, mint fletóéknál, akkor én fogom mondogatni. Egyenlőre nem tudok ilyen helyzetet elképzelni. Pillanatnyilag normalizálódik a helyzet Szlovákiával és Romániával is, ezt 8 éve nem voltak képesek elérni, bár van rá egy ötösöm, h fletó és fickó összejátszott, h a balhékkal foglalkozzanak, ne a gazdasággal...

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.07.24. 21:58:43

@DeMarco:
1.Velünk nem is sikerült volna. (mondjuk az EU-ra/pénzpiacokra is csak ráijeszteni sikerült.
2. ööö... a többi miniszterelnök-jelölttel? Ahogy eddig vele is kedélyesen elbeszélgetett Horn, Medgyessy, Gyurcsány... Mondjuk, hogy mik a tervei(k) a jövőre nézve. Mindenki tudta, hogy ő lesz a miniszterelnök, de ezt már 4 éve is tudtuk...
3. Erről van szó, csak a Fidesznek ez kicsit lassan esett le.
"A hitelességet régen elvesztettük, viszont egyedül Orbán tudja helyreállítani" Így van, reméljük nem szúrja el.
4. Ahhoz szerintem egy kicsit több kell. De az utóbbi időben kicsit könnyen osztogatják a "megtisztelő" címet, így erodálódott.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.25. 18:07:10

@DeMarco: Azt hiszem teljesen felesleges leállnom vitatkozni veled, miközben már bíróság is kimondta, hogy Gyurcsányék nem titkoltak és nem hamisítottak meg semmilyen adatot, nem csak Fletó mondott érdekes dolgokat abban a vitában, hanem Orbán is, a FIDESZ nem úgy vette át a hatalmat, hogy nem tudott semmit, mert Bajnaiék kényesen ügyeltek arra, hogy minden adat ismert legyen a parlamenti bizottságok tagjainak számára (azóta is várom a beígért csontvázakat, de csak nem akarnak kidőlni), viszont valóban sokat tett a pótcselekvések területén, no meg a rombolás területén, ugyanis felelőtlen viselkedésükkel az 56 nap alatt kétszer is sikerült bedönteniük a Forintot, nagyobb kárt okozva ezzel, mint amennyi hasznát a bankadótól remélhetnek.

"Pillanatnyilag normalizálódik a helyzet Szlovákiával és Romániával is"

Romániával eddig se volt rossz a viszony, Szlovákiával meg kapásból sikerült összebalhézni, és rontani a helyzeten, még meg se kellett a kormánynak alakulnia, a mostani viszonylagos normalizálódás nem Orbánon múlt, hanem azon, hogy odaát is kormányváltás történt, és a demagógokat kipenderítették a hatalomból.

DeMarco 2010.07.25. 20:48:39

@Fedor: Van amiben egyetértünk:

"bíróság is kimondta, hogy Gyurcsányék..."

Be szép mondatkezdés lenne... csak kétszámjegyű legyen a vége...

A többi locsi-fecsi.

DeMarco 2010.07.25. 20:49:47

@Fedor: Van amiben egyetértünk:

"bíróság is kimondta, hogy Gyurcsányék..."

Be szép mondatkezdés lenne... csak kétszámjegyű legyen a vége...

A többi locsi-fecsi.

DeMarco 2010.07.25. 20:51:02

A blogmotornak is tetszett, meg is ismételte... :DD

Dr. No 2010.07.26. 09:31:29

@DeMarco: "Annak fényében, h az imf rohant beszámolni a bankoknak az elért eredménytelenségről és nyugtatgatta őket, h juszt se fogja hagyni, h a bankadó bármiben is korlátozza az extra bevételeiket, én nagyon nem feszengenék azon, hogy ki kit képvisel..."

Ki beszélt a képviseletről? Ennek semmi köze ahhoz, amit leírtam: ebben a témában a kormány hazudott, mint a gép, csak sajnos minduntalan lelepleződött. Lehet próbálkozni a néger gyerek fürdetésével, de akkor is itt a vége.

Csak olvasd vissza a kommenteket: amikor valami kínos tény jön szóba, másról kezdesz beszélni. Mondjuk szeretett Pártod és kormányod ugyanígy viselkedik.

Azt pedig, hogy megszavaznak mindent, az elején lehetett tudni. Ha Viktorkától elkérik a piros kisvödröt, akkor ő mindig toporzékol a pici lábacskájával a homokozóban, és juszt se! Az ilyen gyerekeknél általában ott szokott maradni a kisvödör, de valahogy sosem lesznek népszerűek a játszótéren... Majd akkor megint lehet sutyiban elrepülni Washingtonba, hátha oda lehet állni fényképezkedni az éppen vizelő Obama mellé, hogy mindenki lássa, milyen komoly politikusok vagyunk. Az IMF lépései, vagy éppen a lépéseinek elmaradása csak később fogja kifejteni a hatását. Akkor majd lehet sikoltozni a spekulánsok gonoszsága miatt.

Meg az is érdekes, hogy mi - legyünk pontosak: Viki és a kormánya - itt a szomszédságban mindenkinek megmondjuk, mit csináljon, de hogy az IMF (vagy bárki) megmondjon nekünk bármit? Hogy jön ő ahhoz?! Ja, elfelejtettem: mi úrnak születtünk, a többi meg szolgának... Tudod, a szerbek is ezzel kezdték a nyolcvanas években, és hol tartanak most, pedig ők háborút is indítottak mellé...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0