Nézőpont kérdése
2010. július 30. írta: Fedor

Nézőpont kérdése

Az alaphír:

2002 óta egy százalékkal került közelebb az európai uniós átlaghoz az életszínvonalat is mutató, a vásárlóerő paritáson mért egy főre jutó magyar GDP.

Ez így csak egy száraz adat. A részletekből viszont sok mindet ki lehet hozni.

Meg az ellenkezőjét is.

A FIDESZ-es értelmezés

A szoclib rablóbanda tönkretette az országot, visszafejlődtünk, csak romokat hagytak maguk után. Szlovákia szégyenszemre 17%-ot vert ránk, de még Románia is gyorsabban fejlődött nálunk. Élnemzetből hátul kullogók lettünk.

Rosszabbul élünk, mint 8 éve.

Az MSZP-s értelmezés

Nagyobb ütemben fejlődtünk, mint az uniós átlag, így hazugság, hogy rosszabb lenne a helyzet, sőt. Ráadásul a többség hiába fejlődött gyorsabban, életszínvonalban még mindig mögöttünk van, egyedül északi szomszédaink előztek meg minket, de a különbség kevesebb, mint 10%.

Ha kicsivel is, de jobban élünk, mint nyolc éve.

A valóság

meg az, hogy az igazság szokás szerint a két értelmezés között helyezkedik el. Mindkettő igaz adatokból indul ki, de mindkettő tendenciózusan csak azt veszi figyelembe, ami neki hasznos, így természetes, hogy a végkövetkeztetés homlokegyenest más.

Természetes? Nézőpont kérdése.

Szabad vagyok - mondta a majom a rácsnak
Én nem – mondta a rács. - Engem majmok köré zártak

Rolls Frakció : Szabad vagyok

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr222187858

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Életszínvonaltalanság 2010.08.01. 15:35:32

avagy a tükörnek nem az a dolga, hogy kozmetikai tanácsot adjon... ("No comment" poszt) Az alábbi táblázat az életszínvonal alakulását mutatja kelet-közép Európában, melyet a vásárlóerő-paritáson mért egy

Trackback: A három radikális lépés szüksége nem kétséges 2010.08.01. 09:58:00

  Örülök annak, hogy írásaim hatásának növekedéséről kapok visszajelzéseket. Azt természetesnek tartom, hogy „eretnek”, „izgató” és „uszító” jelzőkkel is illetnek, viszont ennél sokkal fontosabb, hogy „Az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intizar 2010.07.31. 00:41:55

Én csak azt nem tom, hogy a szeretettel hangoztatott húsz évből hová felejtik az übermagyarok azt a nyolcat, mikor ők uralogtak? Bocs, de ha már Viktorunk Antall Joe apostola, akkor az is oda számít.

Vidéki 2010.07.31. 08:51:48

A valóság: "2002 óta egy százalékkal került közelebb az európai uniós átlaghoz az életszínvonalat is mutató, a vásárlóerő paritáson mért egy főre jutó magyar GDP.”

A felzárkózás trendje olyan lapos, mint a Hortobágy.

Ha a továbbiakban is a kormányzás olyan alacsony színvonalú marad, mint az MSZP-SZDSZ kormányzás elmúlt 8 éve alatt, a felzárkózás esélye tart a nulla felé és a a felzárkózás a végtelen távoli jövő ködébe vész.

greybull 2010.07.31. 09:18:22

Ez kb.olyan, mint amikor félig van egy pohár: a pesszimista szerint félig üres, az optimista szerint félig tele.
A statisztika a tudományok lotyója - a rögvalóságot (matematika, adatok) sminkeli egy utcasarkivá. Alig-alig érdemes vele foglalkozni, kivéve, ha - Churchill után szabadon - mi hamisítjuk!

loláb 2010.07.31. 09:53:27

A valóság ezzel szemben ez:

Hazánk azért csatlakozott az EU-hoz, hogy a felszabaduló közösségi forrásokból olyan gazdaságfejlesztést, infrastruktúra fejlesztést valósítson meg, amelynek segítségével a "fejlett nyugathoz" belátható időn belül sikerül felzárkózni.
2002-höz képest 1%-kal kerültünk közelebb, míg a szlovákok 17%-ot hoztak.

Ebből egy dolog következik: az uniós csatlakozás, köszönhetően a tragikusan dilettáns gazdaságpolitikának, semmit nem segített az ország gazdasági feézárkóztatásának.
Figyelembe véve, hogy 2007-13 között Mo-nak 8000 milliárd forint uniós forrás jut, amiből mostanra le van kötve a 75%-a, ez elég szerény teljesítmény.

Magyarország elmúlt 8 éve az elvesztegetett lehetőségekről szólt. Rosszabbul nem élünk, mint nyolc éve, de jobban sem.

Szlovákia, Románia (annó írországhoz hasonlóan) tudott élni az uniós csatlakozás nyújtotta lehetőségekkel, mi nem.
És ebben (mivel a gazdaságpolitika kormányzati hatáskör, nem parlamenti) kizárólag az előző kormányokat terheli a felelősség. Ebben nem lehet a fideszre mutogatni, meg kenegetni a szart.

DeMarco 2010.07.31. 16:29:47

@loláb: Én nem Szlovákiához mérnék, meg Romániához, mert azok máshonnan indultak. Mondjuk ha a nyugat a 100%-ék, akkor mi álltunk 40%-on 2002-ben, a fentebb említettek meg 20%-on. Ők a 20%-ot frankón felhúzták 40-50%-ra vagyis nagyjából ott vannak ahol mi. Ebben az a tragikus, hogy mi 1% körüli értéket "fejlődtünk", vagyis gyakorlatilag egy helyben toporgunk, jottányit sem kerültünk közelebb a nyugathoz.
Abban igaza van Fedornak, h ezt lehet úgy kommunikálni, h tök' jó, nem süllyedtünk semmit sem, a maszop ellenére sem...

De azért az elég jól látható, hogy nem is fejlődtünk semmit...
Vagyis ez azért elég szégyenteljes táblázat ránk nézve és hűen tükrözi az elmúlt 8 évet.

loláb 2010.07.31. 17:19:37

@DeMarco:
"Én nem Szlovákiához mérnék, meg Romániához"

Én meg igen, mert ugyanakkor csatlakoztak, mint mi, és arányaiban ugyanannyi pénzt kaptak.
Az uniós források a felzárkóztatást szolgálják, nem puszira kapjuk őket.

Nekik sikerült feljebb zárkózni (és ebben halál mindegy, hogy honnan indultak), nekünk nem.
Az akkor csatlakozott 10 államból MINDEGYIK sokkal jobban közeledett az uniós átlaghoz, mint mi.

Orbánék alatt az előcsatlakozást szolgáló pénzalapok (PHARE, stb...), amelyek jóval szerényebb összegekkel rendelkeznek, mint a tagállamoknak nyújtott támogatások felhasználásával is sikerült a felzárkózás. A szocik alatt ez megrekedt. És úgy sikerült egyhelyben stagnálni, hogy eközben a magyarországnak jutó 8000 milliárdos forrás 75%-át lekötötték, kötelezettséget vállaltak rá.

Azt tudni kell persze, hogy valószinüleg még egyszer ekkora forráshoz nem jut magyarország. Az unióban "gazdag" államok folyamatosan azt akarja elérni, hogy az uniós költségvetést szűkítsék (mert abba nekik kell befiztetni, de vissza keveset kapnak belőle). Most, hogy a válságkezelés miatt a németeknek, angoloknak, stb... jelentős megszorításokat kell bevezetni, valószinüleg sikerülni is fog meggyőzni az EB-t, EP-t, hogy ez szükséges, így a következő 7 éves költségvetési ciklusban lényegesen kevesebb uniós pénz fog mindenki kapni, mi is.
Mások éltek a lehetőséggel, nekünk elment autópályára, 4es metróra, köztérfelújításra, virágkötő tanfolyamokra. És persze az ezekhez kapcsolódó "alkotmányos költségekre", amik tudjuk melyik párt kasszájába vándoroltak.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.08.01. 12:35:05

Csak két részlet jutott eszembe az Igenis, miniszterelnök úrból:

1.,
- A statisztikai adatok cáfolhatatlanok - feleltem.
Felderült. - Még hogy a statisztikai adatok! Statisztikai adatokkal bármit be lehet bizonyítani.
- Még az igazságot is - jegyeztem meg.

2.,
- Ezeket az adatokat csak az ujjából szopta.
- Dehogyis - felelte -, ezek a kormány hivatalos adatai.
Látta, hogy elmosolyodom, ezért sietett hozzátenni: - Vagyis ezek a tények.
Nem tudtam megállni, hogy ne dörgöljem az orra alá, hogy ezek szerint míg az ő statisztikai adatai valós tények, addig az én valós tényeim csupán statisztikai adatok.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.01. 15:42:11

Nem jól mondod!

Ha megnézed az ábrát (ld trackback!), akkor teljesen világos, h a görbénk 2002. után egyenesedett ki, addig szépen ívelt felfelé.

Ráadásul Csehország, amelyik a legmagasabbról indult, 10%-kal tudta csökkenteni a lemaradását, míg mi csak 1%-kal egy kb. 8%-kal alacsonyabb szintről indulva.

Ez volt az elmúlt 8 évben, kár tagadni.
A betonba, bitumenbe, vasba és átlátszatlan zsebekbe tett pénzekből nem lett életszínvonal növekedés
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0