A NENYI-re volt idő, erre nem
2010. augusztus 17. írta: Fedor

A NENYI-re volt idő, erre nem

Na azért ekkora fejetlenséget még én sem vártam a kormánytól:

A STOP úgy tudja, hogy idén augusztus 20-án senkit sem tüntetnek ki az állami ünnepségeken. Az elmúlt években ezen a napon adták át a legfontosabb kitüntetéseket, amelyből a legmagasabb elismerés, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje.

Információnkat a Kormányzati Kommunikációs Iroda megerősítette. Mint mondták, a kormányváltás közelsége miatt nem volt idő előterjeszteni, sem összegyűjteni a névsort. A kitüntetettek névsorát ilyenkor a kormány terjeszti elő és a köztársasági elnök fogadja el.

Megtudtuk, az augusztus 20-i kitüntetéseket október 23-án fogják átadni.

Mióta probléma összeállítani egy jelöltlistát az értelmiségi holdudvarból 5 perc alatt akár? Hányszor volt már kormányváltás, és abból hányszor jelentett ez gondot az épp aktuális kormánypártoknak?

És pont a FIDESZ hasal el ezen, azok, akik annyira adnak a külsőségekre, a szimbolikus cselekedetekre? Az a párt, amelyik a biztos győzelem tudatában évek óta másra se készült állítólag, csak a kormányzásra? Olyan baromságokra volt idő, mint a NENYI, vagy a Nemzetbiztonsági Hivatal AVH-ra átkeresztelése (ez utóbbin a mai napig nem tudok napirendre térni), de arra nem, hogy a normális ügymenetben ne legyen elakadás, hogy évtizedes hagyományokat ne kelljen felrúgni?

Azért ez valahol szégyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr922227963

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: FIDESZ anno: A nagymama beiglije 2010.08.23. 12:17:59

Az idei tűzijáték low budget lesz az árvízi összefogás okán, de nem volt ez mindig így. Sokan emlékezhetnek rá, hogy minden idők legdrágább augusztus 20-ái az előző Orbán kormányhoz köthetőek. Talán nem árt felidézni, hogy miképp is történtek akkor a d...

Trackback: Augusztus 20-án elmaradnak az állami kitüntetések 2010.08.17. 14:05:01

A kormányváltás miatt senki nem kap kitüntetést augusztus 20-án, nem volt idő sem előterjeszteni, sem összegyűjteni a kitüntetésre érdemes emberek névsorát. A kitüntetéseket október 23-ra halasztották.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.08.17. 15:07:57

jaj... épp hogy megadják a módját! Most kutatják az embereiket, és senkit nem akarnak kifelejteni azok közül, akik megfelelően fényezték a fideszt eddig is. No és azzal van a fő gondjuk, hogy legyártsák hozzá az érdemi tettek szövegezését. Nem könnyű ez :), és persze arról se feledkezzünk meg, hogy '56 nélkül fidesz sem lenne, mai magyar politikai "elit" sem, és különben is... kizárólag a hatalom dönt. Nekünk csak hagyni kell őket, hogy azt csináljanak, amit nem szégyellnek...

DeMarco 2010.08.17. 18:19:51

Hát sajnos nem vagyok és egyelőre úgy tűnik, h nem is leszek érintve az ügyben... :)))
Ahogy a magyarok 99,9%-a sem. Így hát bocs, ha nem különösebben izgat a dolog.

Ha több idő kell egy rendes listához, akkor több kell...
Sokkal megnyugtatóbb, ha az árvízi károkkal, a súlyos államadósság visszafizetésével, a nagy pénznyelők átalakításaival foglalkoznak.

Az az érem meg októberben is ugyanolyan szép...

legeslegujabbkor 2010.08.17. 18:37:14

Jól meg kell fontolni ezt a listát, még a végén Schmitt Pál valakivel nem fog majd kezet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.17. 21:16:25

@DeMarco: Valahogy éreztem, hogy neked ez is tetszeni fog. végül is a Fidesz csinálta, és akkor csak jó lehet, nem?

serwer 2010.08.17. 21:37:37

Az a helyzet, hogy több az évek alatt megéhesedett száj, mint kitüntetés.

Nem lenne jó, ha néhány nem kitüntetett művész beszólogatna.
Majd az önkormányzati választások után ugathatnak, de addig pitizzenek. :)

DeMarco 2010.08.18. 00:15:57

@Fedor: Nem azt mondom, h jó, csak annyira nem oszt, nem szoroz, h végül is tök' mindegy...
Te tragikumnak igyekszel beállítani, holott ez egyáltalán nem az. Túlliheged.

Pelso.. 2010.08.18. 06:07:39

@DeMarco: Azon semmi csodálkoznivaló nincs, hogy ellenzéki oldalról az ilyesmiért (is) támadják a kormányt.
Az állami elismerések szorosan hozzátartoztak az ünnephez, kár volt ezt ily módon csonkítani. A indoklás pedig szánalmas.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.18. 06:45:37

@DeMarco: Nem, ez valóban nem tragikus. Szánalmas.

DeMarco 2010.08.18. 07:45:42

@Fedor: Ez csupán nézőpont kérdése. Inkább taktikus sztem, ha már mindenképpen választani kell a jelzők közül.

De ha ez egy évvel ezelőtt történik, akkor minden bizonnyal most szerepcsere lenne... igaz, akkor sietve terjesztettek, mert tudták, hogy ez az utolsó lehetőségük kitüntetni a sleppet...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.18. 08:37:11

@DeMarco: "De ha ez egy évvel ezelőtt történik, akkor minden bizonnyal most szerepcsere lenne..."

Látod megint csak magadból indulsz ki. Nekem eszembe se volt anno ilyen bakikat mentegetni (én sosem rajongtam pártért olyan szinten, mint te, nem hogy tavaly - akkor már pláne nem - de még régebben sem).

Win Elen 2010.08.18. 08:59:36

En most elso blikkre megfogom DeMarco kezet, es oda allok szorosan melle. Az elso gondolatom ezzel az egesszel kapcsolatban mindig az, hogy pont leszarom ki milyen kituntetest kap...

Ha nem igy tennek, akkor lehet erdekelne a fidesz toketlenkedese a hatterben, de igy ugye meg az sem. En nem erzem a sulyat a dolognak, majd kesobb megkapja mindenki a plecsnit, egyeb eleismerest mar kapott, kulonben nem jarna a kituntetes sem :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.18. 09:42:20

@Win Elen: Itt nem az a lényeg, hogy ki kap plecsnit, és ki nem. A dolog azért érdekes, mert ezek szerint a kormánynak a normális ügymenet fenntartása is gondot okoz.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.08.18. 09:45:18

a dolog valószínűleg augusztus huszadika mint állami ünnep - amely valljuk be, elég semleges a pógároknak - eljelentéktelenítéséről szól.

október 23. nemzeti ünnep, forradalmi évforduló, szóval túl lehet lihegni, nem utolsósorban azzal, hogy most már nem szedik szét a várost az elégedetlenkedők, mert nem Gyurcsány van és nincs ok az elégedetlenségre.

figyeljétek meg, hogy így lesz!!!

Win Elen 2010.08.18. 10:40:33

@Fedor: Ez egy kicsit messze meno kovetkeztetes. Nem mondom, hogy ne lenne igy, es azt sem, hogy igy lenne, de az nem ezen merheto le.

Win Elen 2010.08.18. 10:41:40

@idelle: en is valami ilyesmi taktikat sejtek a hatterben (DeMarco is, ahogy szavaibol kivettem)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.18. 20:08:05

@idelle: "a dolog valószínűleg augusztus huszadika mint állami ünnep... eljelentéktelenítéséről szól."

Pont Orbánék akarnák Szent István ünnepét eljelentékteleníteni? Nem hinném...

mittu_domain · http://mittu-domain.blog.hu 2010.08.18. 20:13:32

@Fedor: Pedig így van. Homályosítani kell, hogy I. és Rettenetes Új Államalapító Orbán Viktor normális fényben tündökölhessen. Vagy a Nenyi szerinted nem egy új állam alapításáról szól?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.18. 20:19:59

@mittu_domain: Na azért ilyen mélységeket én nem látok bele a dologba :-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.08.19. 10:06:07

@Fedor: Szent István távoli, ráadásul leverte a Magyarokat :-), nem beszélve a színpadon álló Szent Orbánról.

szóval, hidd csak el. de fogadhatunk is...;-)

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.08.19. 21:38:49

Teljes mértékben egyetértek a kitüntetésekkel kapcsolatban.
Az meg különösképp ironikus, hogy pont Alkotmányvédelmi Hivatal. Már csak azt kellene tudni, melyik alkotmányt védik. Szerintem már a következőt.

Különösen bosszant, hogy a bankadón kívül a költségvetést érdemben befolyásoló döntésük nem volt. (Bevételileg). Nagyjából bármit csinálhattak volna, legfeljebb pár fideszes képviselővel kevesebb ül az önkormányzatokban.

De mismásolni kell, mellébeszélni, akkor amikor évtizedes szerkezeti reformokra lenne szükség (egészségügy, nyugdíjrendsz.). Ha ezt többé-kevésbé jól megcsinálnák (mert azért egy nagyon halvány esélyt még adjunk rá), akkor lehetne bekerülni a történelemkönyvekbe.

Egy tavasszal Fideszre szavazó.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.22. 16:57:32

Na akkor azoknak, akik szerint csak fújom fel az egészet, idéznék a nem túl ellenzéki Heti Válaszból:

"Nem lesznek kitüntetések augusztus 20-án. A kormány arra hivatkozik, hogy nem tudták előkészíteni, kiket, hogyan kellene kitüntetni, kevés volt a három hónap. Furcsa. Az augusztus 20-i ünnep nem hirtelen záporeső, vihar, természeti csapás: elég jól belőhető, hogy mikor van. Csodák csodája, minden évben augusztus 20-án. Arra, hogy kitalálják, kit, hogyan tüntessenek ki, ha kormányra kerülnek, éppen egy év állt rendelkezésre.

Nem mintha nagyon hiányozna a kézfogások híradós képe pénteken, s végül is csak elhalasztották az átadót október 23-ára, mindenesetre érthetetlen a dolog. Kiváltképp annak fényében, hogy más területeken - és itt jön eme írás valódi témája - egész jól előkészítették a változást: a közigazgatásba például gond nélkül áramolhatnak be a kormánypárt kinevezettjei, még törvényt is hoztak arról, hogy indoklás nélkül ki lehet szórni az eddigi tisztviselőket."

hetivalasz.hu/jegyzet/embertelen-dontesek-solyomnak-igaza-volt-31359/

Érdemes végigolvasni, mert ez még csak felvezetés.

Win Elen 2010.08.23. 14:33:36

@Fedor: jo iras, egyet is ertek vele, es sajnos meg sem lepodok rajta. Ez a fajta hozzaallas tette nagyon ellenszenvesse a fidesz-t az elso kormanyzasa soran is. Viszont a kituntetesekkel kapcsolatban csak az ervuket, mely szerint nincs idejuk emelte ki. Tudom te is ezt tetted, utalva arra, hogy ebbol mire is lehet, kell kovtkeztetni, ahogyan e cikk is, nemikepp vilagosabb modon. Viszont mi/en csak magaval a kituntetessel foglalkoztam, lehamozva rola minden egyebet. A kettonk nezopontja tokeletesen megfer egymas mellett, leven egymasra valo hatasuk csak kozvetett.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0