Hány buzi van köztetek? - kérdezte az LMP-s zászló láttán egy kedves úriember a Nemzeti Múzeumnál. De persze nem ezzel kezdődött a nap.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is nyeregbe pattantam a nemzeti ünnep alkalmából, és nyakamba vettem a várost egy fényképezőgéppel. És mivel annyira webkettes vagyok, hogy az már hármas, időnként be is jelentkeztem a blog Facebook oldalára (ennek archívuma itt található).
Kezdésnek belehallgattam a kőbányai ünnepségbe, de nem maradtam sokáig, hisz egyidőben kezdődött a Nemzeti Múzeumnál lévő dzsemborival.
A múzeumnál a meghirdetett program szerint Orbán beszédével nyitottak volna, gondoltam azt kihagyom, de nem sikerült :-) Pont akkor kezdett, amikor odaértem, így volt szerencsém meghallgatni, ahogy az Európai Unió soros elnökségét adó ország kormányfője nekimegy az Uniónak. Pikáns.
Azon viszont a körülöttem lévők legnagyobb megrökönyödésére hangosan felröhögtem, amikor azt mondta, hogy megmentették a nyugdíjrendszert a "tőzsdecápáktól". Charlie Sheen tigrisvére elöntötte a magyar tigris agyát? :-)
Külön vicces volt, hogy akkora sajtóemelvényt építettek közvetlenül a lépcső elé, hogy a fizetett statiszták a tiszteletére összegyűlt tömeg semmit sem láthatott belőle, így voltak, akik kényelmesen elüldögéltek egy török étteremben, hallani onnan is lehetett :-)
Ennyitől be is sokalltam, így átgurultam a tavaly mellőzött LMP-s helyszínre, mert sokkal klasszabb programot ígértek: rövid beszéd után egy kerékpártúra keretében végigjárják a forradalom helyszíneit.
A Teleki téren egy igencsak kiscsoportos foglalkozást találtam, ami elég ráérősen kezdődött, még a meghirdetett szónokok is késtek. A környék persze rányomta a bélyegét a kicsiny ünnepségre: egy alkesz homlesz a Himnusz közepén kezdett el lejmolni. Pénzt nem szeretek adni, de megkapta az egyik szendvicsemet.
Egy-két rövid beszéd, majd bicajdíszítés után délben felsorakoztunk a felvezető rendőrautó mögé, aztán hajrá.
Amikor kiértünk a Rákóczi útra, érdekes szituációba keveredtünk. A szembesávban ugyanis, hozzánk hasonlóan rendőri felvezetéssel a gój motorosok brummogtak át a városon. Békésen integettünk egymásnak :-)
Az igen kacskaringósra sikerült útvonal során (hogy mást ne mondjak, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél található aluljárón háromszor is keresztül mentünk) érintettük természetesen az addigra már kiürült Nemzeti Múzeumot is, ekkor hangzott el a bevezetőben idézett kérdés.
A bicajtúra vége a várban volt, de oda már nem tartottam velük, a Clark Ádám térnél lecsatlakoztam a menetről. Nem a hegymászástól ijedtem meg, csak oda akartam érni időben Tarlós első főpolgármesteri ünnepségére. Majdnem sikerült is, de útközben muszáj voltam megállni fotózni a Szabadság térnél a Hazatérés temploma felé vígan menetelő Magyar Nemzeti Gárdát.
A fővárosi ünnepség (természetesen) új helyszínen volt. A csere viszont érdekesre sikeredett. Mivel a Petőfi szobor túlságosan is Demszkyhez kötődött, és már az összes többi szimbolikus helyszín is foglalt volt, maradt a Battyhány örökmécses, vagyis a főváros a forradalom kitörésének vidám ünnepére megtalálta helyszínnek a forradalom leverésének a mementóját. Gratulálok.
Tarlóst amúgy nem érheti kritika. Egyrészt maga visszafogottabb volt az ellenzék ekézésében és a kormány dicséretében, mint a főnöke (bár ez még nem volt nehéz feladat), másrészt viszont előzenekarnak az LMP-s fővárosi frakcióvezető Kaltenbachot kérte fel, aki ha szolidan is, de be-be szólogatott a kormánynak sajtószabadság ügyben. Látszik hogy Tarlós továbbra is kényesen vigyázz arra, hogy ne olvadjon bele a fideszes masszába. Minden ajtót nyitva akar hagyni, hátha jó lesz valamelyik menekülő útvonalnak.
A Parlamentet ma ingyen lehetett megnézni. Ennek örömére akkora volt a sor, hogy körbeölelte az egész Kossuth teret, és a József Attila szobornál lekanyarodott a Dunapartra. Hiába, potyázós egy nemzet vagyunk :-)
Na a szolid unalom után belecsaptam a lecsóba. Irány a Jobbik-nagygyűlés!
Ami nem is volt olyan nagy. Persze sokan voltak, de látszott, hogy nincs kampány: nagyságrendileg kevesebben voltak, mint tavaly, és még ezen belül is csökkent az egyenruha-fetisiszták aránya :-)
A jobbikos színpadon olyan zászlóerdő volt, hogy Orbán is megirigyelné, ha nem lenne a fele árpádsávos :-) A háttérben egy kissé áthallásos mottó: "Az igazság szabaddá tesz".
Pörzse izzítja a a jónépet, fél perc alatt jut el Kossuthtól Simon Pereszig, és hőn szeretett gyermekét, a Gárdát ajnározza, ami szerinte felosztathatatlan, hisz ők a nemzet színe-java. Szegény nemzet...
Aztán jött a többi felszólaló. Nincs különbség Gyurcsány és Orbán között, kóser mind a kettő - mondta a legeslegújabb Gárda főkapitánya. Szegedi Csanád nemes egyszerűséggel Fekete Halálnak hívott cigányterrorral riogatott (a gyöngyöspatai cigányok tudnának erről mesélni, azt hiszem) és Szent Korona tanon alapuló régi alkotmányt követelt.
Vonát inkább már meg se vártam, muszáj volt az agyamat ezek után kiszellőztetni, ezért szép kényelmesen tekertem át a nap utolsó helyszínére, a Szabad Sajtó útra.
Ahol már negyedórával a kezdés előtt is tömeg fogadott, egy nagy és folyamatosan növekvő tömeg, amelynek nem kis része hozzám (és Hajós Andráshoz) hasonlóan kétkeréken érkezett.
Pörzse azt mondta nem sokkal korábban pár száz méterrel arrébb, hogy náluk van a nap legnagyobb tömege. Nos, ez az állítás nagyon hamar megdőlt. Az, amit egyik állandó opponensem már előre pesti libsik felejthető antifa dzsemborijaként definiált, az az elmúlt 20 év legnagyobb civil megmozdulása lett, harmincezer körüli létszámmal. Persze kinek mi számít felejthetőnek...
A két műsorvezető Csákányi Eszter és a mostanában egyre többet politizáló Kulka János volt.
A nap sztárjai pedig Adam Michnik és a helyben készült amatőr transzparensek.
Jó hosszú nap volt.
A bejegyzésben található képek nagyobb felbontásban itt érhetőek el, itt pedig ömlesztve megtekinthető az összes napközben készült fotó.