Bele a nulláslisztbe
2011. június 08. írta: Fedor

Bele a nulláslisztbe

Kövér doktor bizony ismét beledurrantott, de nagyon:

a bős-nagymarosi vízmű egyoldalú felépítése által Pozsony megváltoztatta a magyar-szlovák határt, s ezt a helyzetet Magyarország a nemzetközi jog segítségével próbálta orvosolni, holott akár katonai erőt is alkalmazhatott volna.

- mondta mindezt egy szlovák lapnak egy olyan országban, ahol máig élénken él az 1938-as és 1968-as magyar bevonulások emléke.

Ez igen. Ha ettől nem lesz jobb a felvidéki magyarságnak, akkor mitől? De komolyan, most mi szükség volt erre? Pont az ilyen fölöslegesen provokatív, és a jelen helyzetben teljesen értelmetlen mondatok gerjesztik azt a feszültséget, aminek végül a Malina Hedvigek isszák meg a levét, pont az ilyenek szolgáltatnak muníciót a Slota-féle vadbarmok lázálmaihoz (aki most is már kapásból a a budapesti szlovák nagykövet visszahívását és a szlovák-magyar alapszerződés felmondását követeli).

Még szerencse, hogy tavaly odaát is kormányváltás volt, csak épp náluk azokat küldték el, akik nálunk hatalomra kerültek (nem, nem érdekel, hogy papíron Fico baloldali Orbán meg jobboldali, ez csak máz - egyformák), így hivatalosan nem kapták fel a vizet, de ettől még az egyszeri szlovákban csak tovább erősödik a gyanakvás a magyar szomszédja iránt.

Tanulságos a Smer reakciója:

A Robert Fico vezette párt képviselői keményen bírálták Iveta Radicová kormányát, hogy nem reagált Kövér László interjújára. "Szlovákia nagyon gyors választ kapott meghátráló, sőt szervilis külpolitikájára" - jelentette ki Marek Madaric, a Smer alelnöke.

Ej, de ismerős ez a vád valahonnan :-) Csak amikor még utoljára hallottam, pont fordítva állt a dolog: az aktuális magyar kormányt vádolta ezzel az aktuális magyar ellenzék.

Azért is szomorú ez az egész, mert Szlovákiában a többség csak erre fog emlékezni az interjú kapcsán, pedig elhangzottak benne teljesen korrekt mondatok is:

"Nagyobb önbizalomra lenne szükségük a szlovák kollégáknak. Értjük, hogy nem mondhatnak le azokról a területekről, amelyeket a trianoni szerződésnek köszönhetően kaptak, s amelyeken Szlovákia létrejött. De a magyar nemzet sem mondhat le egyetlen részéről sem, a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben hozzánk tartoznak. És szintén nem mondhat le (a magyar nemzet) történelmének és kultúrájának azon részeiről, amelyek ezzel a területtel kötik össze" - jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

"A nemzet egysége a határokra való tekintet nélkül is kialakítható, megtartható, főleg az egyesülő Európában" - mondta Kövér. Hozzátette: ő otthon érzi magát Komáromban és Révkomáromban is. Otthon érzi magát Kolozsvár főterén is. "Szellemi, kulturális vagy történelmi értelemben ez az én hazám is" - szögezte le a politikus.

Az interjúban Kövér emlékeztetett: Magyarország a magyar-szlovák alapszerződés óta már sokszor, ismételten elismerte a mai államhatárok érvényességét.

Ezek azok a hangsúlyok, amelyeket jobban domborítani kéne. Felülemelkedve a kölcsönös történelmi sérelmeken, és kihasználva az EU adta előnyöket keressünk olyan megoldást, ami jó Magyarországnak is, jó Szlovákiának is, mert akkor ebből egyenesen következik, hogy azoknak is jó lesz, akik mindkettőhöz tartoznak.

Persze ez nem csak rajtunk múlik, hanem a szlovákokon is. Náluk most az elődnél kompromisszum-készebb vezetés van. Nem kéne segíteni az az ellenfeleik megerősödését.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr142967050

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Előre ittak a vasutasok a MÁV Cargo bőrére? 2011.06.12. 17:03:09

 Tudom, hogy áprilisban meglátogatta Gaskó Gördülősztrájk Istvánt a Kedves Vezető és a bratyizgatás közben olyan kijelentést tett, hogy elismeri a vasutasok követelést a MÁV Cargo privatizációjából való részesedésükre. Igaz, biztosra nem ígérte me...

Trackback: A 20% kálváriája 2011.06.11. 17:09:24

 Szegény 20% nem tehet róla, de kétszínű alak lett belőle. Ha innen nézem elengedhetetlenül fontos, ha onnan nézem, akkor fölösleges teher. Legalábbis a kormány szerint. Történt ugyanis, hogy még ellenzékben a Fidesz kijelentette, hogy többek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borla 2011.06.08. 14:06:34

Olvastad a kötelessel készült riportot? :)

borla 2011.06.08. 14:07:22

"1968-as magyar bevonulás" :) ez tényleg így él a cseszlovák folklórban?

loláb 2011.06.08. 14:13:27

Sajnos az ellen egyetlen politikus sincs védve, hogy a sajtó célzottan bizonyos, önmagukban esetleg gázos félmondatokat ragad ki vele készült interjúból.

Én kerestem ezt az interjút, mert Kövért az egyik legértelmesebb fideszesnek tartom, de sajnos nem sikerült meglelnem, így én is csak abból tudok tájékozódni, ami az indexen, origón megjelent, mint leirat.
Ez a "katonai erős" félmondat az interjú lényegét összefoglaló magyar tudósításokban sehol nem volt benne, gyakorlatilag csak onnan tudjuk, hogy elhangzott, hogy a SMER 2 nappal az interjú megjelenése után reagált rá..

Nyilván elhangzott, de a szövegösszefüggés nagyon nem mindegy. Önmagában a jelentést árnyalja, nem véletlenül nem került bele egyetlen tudósításba sem.

Én nem hiszek abban, hogy csak azért, mert most jó a viszony a szlovák kormánnyal, azért nem lehet arról beszélni, hogyha rákérdeznek, hogy ez bizony nem mindig volt így. A kilencvenes években szlovákia is elkövetett egy-két gazságot ellenünk (98-as robbantások például), én nem tudok arról, hogy emiatt hivatalosan valaha bocsánatot kértek volna. Most már erre nincs is szükség, de ne szemérmeskedjünk már azon, hogy akkoriban sajnos ilyen volt a viszony a két ország között: az egyik titkosszolgálata robbantgatott, a másik pedig egy jogi-területi vitában a katonai erő bevethetőségét is mérlegelte. (Szerencsére erre nem került sor, de az akkori kormány nyilván mérlegelte ezt a lehetőséget is).

Ez már történelem, a történelemből aktuálpolitikát pedig csak a hülyék csinálnak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.08. 14:14:07

@borla: Apám pechére pont akkor volt sorkatona, és pont a harckocsizóknál, így hát mennie kellett. Ő mesélte, hogy a határ túloldalán komolyan azt hitték, hogy mentek visszacsatolni a Felvidéket. Persze 1938 és 1968 sokban különbözik, de abban mindenképp szlovák szemszögből mindenképp egyezik, hogy a magyar hadsereg bevonult megszállóként. Hogy az utóbbi esetben egy nemzetközi csapat tagjaként tette, az részletkérdés.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.08. 14:18:42

@loláb: "Ez már történelem, a történelemből aktuálpolitikát pedig csak a hülyék csinálnak."

Hát nem pont ezt írtam én is? Épp ezért nem értem, hogy miért kell felemlegetni, amikor van elég aktuális fájó pont enélkül is. És persze lehet beszélni arról, hogy kinek volt igaza Bős-Nagymaros vitájában, de de egy ilyen feszült légkörben talán nem ártana elgondolkodni a megfogalmazáson. Kövér kritikája a szlovákok felé teljesértékű lett volna anélkül a félmondat nélkül is, így viszont teljesen feleslegesen újabb frontokat nyit, miközben pont az lenne a cél, hogy a meglévőket is valahogy megszüntessük.

borla 2011.06.08. 14:19:23

@Fedor: Mármint úgy értem, a kortárs folklórban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.08. 14:36:46

@borla: Gondolod, hogy elfelejtették?

loláb 2011.06.08. 15:03:10

@Fedor:

"Kövér kritikája a szlovákok felé teljesértékű lett volna.."

Nem ismerjük az interjút, így ezt nem tudjuk megítélni. Jó volna, ha el lehetne olvasni a teljes interjút, kérdésekkel, válaszokkal, érintett témákkal, de amíg ezt nem tudjuk megtenni, csak ködöt szurkálunk amikor következtetéseke vonunk le abból, hogy Kövér provokált-e, vagy sem.

Kb ugyanaz a helyzet, mint a köteles beszéd esetén volt, volt egy félreértelmezhető félmondat, ami önmagában, mindenből kiragadva valóban nem hangzott túl jól, de a teljes szövegkörnyezet ismeretében világos volt, hogy semmiféle olyasmiról nem beszélt Kövér, hogy aki nem rájuk szavaz, azt fel kellene akasztani.

Az SNS, SMER felháborodott sajtóközleménye pedig egyértelműen a regnáló kszlovák kormánynak szól, nem véletlenül a szól a szlovák külügy válasza is elsősorban nekik, anélkül, hogy foglalkozna a lapinetrjúval.

Ez viszont:
"Még szerencse, hogy tavaly odaát is kormányváltás volt, csak épp náluk azokat küldték el, akik nálunk hatalomra kerültek"
valami mélységesen ostoba, és alapvetően téves hozzáállás.

A Fidesz, meg a Smer, de főleg az SNS nem említhető közös platformon semmiben sem, csak az olyanok számára, akiknek a nemzeti érdek a határokon véget ér.

Sajnálom, hogy DeMarcoval kell egyet értsek, de ha szerinted az említett szlovák pártok, meg a fidesz nemzetpolitikája között egyenlőségjelet lehet tenni akár a célok, akár az eszközök, akár az alkalmazott kommunikáció tekintetében, az csak azért lehet, mert számodra nyilván az a legjobb nemzetpolitika az, ha nincs nemzetpolitika.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.08. 15:15:05

@loláb: "amíg ezt nem tudjuk megtenni, csak ködöt szurkálunk amikor következtetéseke vonunk le abból, hogy Kövér provokált-e, vagy sem"

Háborús fenyegetéssel akár még utólag is előhozakodni egy olyan környezetben, ahol tudni lehet előre, hogy a másik fél enélkül is miket terjeszt rólunk, így számítani lehet rá, hogy minden félmondatot fel fog használni, hogy igazolja vádjait, szerinted mennyire vall bölcs politikusra?

"A Fidesz, meg a Smer, de főleg az SNS nem említhető közös platformon semmiben sem, csak az olyanok számára, akiknek a nemzeti érdek a határokon véget ér."

A FIDESZ nem lát ellenséget a hazai szlovákságban, kb. ennyi a különbség. Egyébként populizmusban nem látok különbséget, lásd a fenti Smer-es reakciót illusztrációként.

"számodra nyilván az a legjobb nemzetpolitika az, ha nincs nemzetpolitika"

Neked ebből a posztból az jött le, hogy nem érdekel a határontúli magyarság sorsa? Mert akkor olvasd el még egyszer, de most már figyelmesebben...

Rohadtul unom már, hogy leantimagyaroznak azért, mert akár egy kicsit is mást merészelek gondolni, mint a Orbánék. Ebben az esetben meg különösen vicces ez a vád, hisz pont azt írom, hogy Kövér egy csomó mondatával egyetértek, csak épp egyet tartok ostoba és káros elszólásnak pont a felvidékiek szempontjait figyelembe véve...

loláb 2011.06.08. 15:55:41

@Fedor:
"Háborús fenyegetéssel akár még utólag is előhozakodni..."

Szerintem az, hogy egy 20 évvel ezelőtti történés kapcsán ha valaki felemlegeti azt, hogy az akkori konfliktust AKÁR fegyveres erővel is megoldhatta volna az akkori magyar kormány (aminek a fidesz NEM volt tagja), abban csak a Slota féle hangulatkeltők találhatnak aktuálpolitikai utalást.
És mivel NINCS benne aktuálpolitika, ezért mindenféle ilyen következtetés levonása (a mostani szlovák kormány, vagy éppen a fidesz külpolitikájának fikázása) ugyanilyen hangulatkeltés.

"A FIDESZ nem lát ellenséget a hazai szlovákságban, kb. ennyi a különbség. "
Kibaszottul rosszul látod a dolgot. A fidesz nem csak hogy nem lát ellenséget a határon inneni kisebbségekben, de éppen ők azok, akik a legtöbbet tettek azért, hogy a hazai kisebbségeknek meg legyen a parlamenti (hazai és ep-s) képviselete.
Ezenkívül a fidesz soha nem helyezkedett közös platformra a II VH utáni kisebbségellenes intézkedésekkel, ugyanakkor ezt a SMER a Benes dekrétumok érvényben tartásával megtette.

A fidesz minden olyan intézkedésében, amiben a külhoni magyaroknak többletjogokat adott, abban az érintett kormánnyal folytatott tárgyalásokat, és ennek eredményei alapján hozta meg az intézkedéseket.

"Neked ebből a posztból az jött le, hogy nem érdekel a határontúli magyarság sorsa?"
Állandóan ezzel a "mit fognak szólni a szomszéd magyarra, hogyha ezt és ezt meglépi a magyar kormány" fasszággal jöttök, és ennek mindösszesen csak annyi az üzenete, hogy ne csináljanak semmit, mert nehogy kellemetlen helyzetbe hozzuk a helyi magyarokat.
Szerintem ezzel csak a saját gyávaságotokat, érdektelenségeteket akarjátok elfedni, nehogy a magyar kormány bármit is csináljon a külhoniak érdekében, mert mért még véletlenül pár fasz leken egy pofont a hazafelé tartó Malina Hedvignek.
Ez álságos duma, az elmebetegeknek nem kell különösebb indíttatás, hogy megverjenek valakit azért, mert az, ami.
Különösen érdekes módon, ti liberálisok, akik a külhoni magyarokat védenétek a magyar parlament nekik kedvező intézkedései okozta nyilvánosságtól, ti tagadjátok leginkább azt, hogy a melegtüntetés növelné a melegekkel szembeni agressziót. A seggrázás nem szül pofont, de a kettős állampolgárság az igen. Hát hogyne, fő a következetesség.

"Rohadtul unom már, hogy leantimagyaroznak azért, mert akár egy kicsit is mást merészelek gondolni, mint a Orbánék."
Én meg rohadtul unom már azt, hogy populistának, vagy éppen a külhoni magyarságra káros dolognak állítjátok be azoknak a jogoknak a megadását, amilyet európában tucatnyi ország biztosít a határain kívül rekedt nemzettársai számára.

"Ebben az esetben meg különösen vicces ez a vád, hisz pont azt írom, hogy Kövér egy csomó mondatával egyetértek, csak épp egyet tartok ostoba és káros elszólásnak pont a felvidékiek szempontjait figyelembe véve..."

Sajnos szerintem lófaszt nem érdekel téged a felvidéki magyarok szempontja. Te utólag akarod igazolni magadat abban, hogy a státustörvény elleni huszonhárommiliós felháborodásod, a 2004 decemberi voksokd, illetve az elmúlt 8 évben folytatott (iletve nem folytatott) nemzetpolitika helyeslésében TE, a populistákkal ellentétben bölcsen cselekedtél.

Persze nem lesz igazad, de akár még gondolhatod azt is, hogy helyesen cselekedtél. Viszont a felvidéki magyarok szempontjait érvként emlegetni vélázító.

borla 2011.06.08. 15:56:17

én se emlékszem már, mikor mentek haza a tatárok

borla 2011.06.08. 15:57:32

és még erre válaszolj, légsz: Olvastad a kötelessel készült riportot?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.08. 16:14:09

@loláb: "Szerintem az, hogy egy 20 évvel ezelőtti történés kapcsán ha valaki felemlegeti azt, hogy az akkori konfliktust AKÁR fegyveres erővel is megoldhatta volna az akkori magyar kormány (aminek a fidesz NEM volt tagja), abban csak a Slota féle hangulatkeltők találhatnak aktuálpolitikai utalást."

Meg a Smer, a legnagyobb ellenzéki párt Szlovákiában, szóval azért volt némi visszhangja, nem is kicsi.

"Ezenkívül a fidesz soha nem helyezkedett közös platformra a II VH utáni kisebbségellenes intézkedésekkel"

Csak az államtitkáruk akart egy kicsit történelmet hamisítani a Holokauszt múzeum kiállításának átalakíttatásával...

"A fidesz minden olyan intézkedésében, amiben a külhoni magyaroknak többletjogokat adott, abban az érintett kormánnyal folytatott tárgyalásokat, és ennek eredményei alapján hozta meg az intézkedéseket."

Óh, csak ezt ne mondtad volna... A kettős állampolgárságot is milyen jól megtárgyalták a szlovákokkal, meg a kinti magyarsággal, akik speciel direkt kérték, hogy talán nem a szlovák kampány közepén kéne ezzel előhozakodni, és meg is lett az eredménye, lásd a szlovák parlament válaszát állampolgárság elvesztése ügyben.

"Állandóan ezzel a "mit fognak szólni a szomszéd magyarra, hogyha ezt és ezt meglépi a magyar kormány" fasszággal jöttök, és ennek mindösszesen csak annyi az üzenete, hogy ne csináljanak semmit, mert nehogy kellemetlen helyzetbe hozzuk a helyi magyarokat."

Persze. Ha nem akarom hergelni a szélsőségeseket, hanem nyugodt hangvételű tárgyalások útján szeretném elérni a kintiek számára a jogokat, az egyenlő azzal, hogy nem akarok tenni semmit az érdekükben....

"Ez álságos duma, az elmebetegeknek nem kell különösebb indíttatás, hogy megverjenek valakit azért, mert az, ami."

De nem mindegy, hogy a helyi többség ezt elítéli, vagy min. nem bánja. Márpedig Szlovákiában a legmagasabb szinten hurcolták meg Malina Hedviget a többség helyeslése mellett, miközben ő volt az áldozat. Ezt a szlovák (román, szerb, ukrán) mentalitást kéne valahogy pozitív irányba befolyásolni, de én valahogy nem látom erre megfelelő eszköznek azt, hogy pont a negatív sztereotípiáik szerint cselekszünk és beszélünk.

"Sajnos szerintem lófaszt nem érdekel téged a felvidéki magyarok szempontja."

Csakis, mi másról lehet szó, te aztán tudod...

"a státustörvény elleni huszonhárommiliós felháborodásod"

Miből gondolod, hogy én bedőltem a szocik populizmusának? a státustörvénnyel speciel nem volt igazán semmi bajom. Én 2004-ben sem azért döntöttem úgy ahogy, mert a szocik valóban demagóg kampánya győzött volna meg, sőt, annak ellenére...

@borla: "én se emlékszem már, mikor mentek haza a tatárok"

Tényleg, az is mindössze negyvenvalahány éve volt... Igazad van, ugyanaz, hisz egy rakás szemtanú él még a tatárjárás idejéből...

loláb 2011.06.08. 16:29:13

@Fedor:

"Meg a Smer, a legnagyobb ellenzéki párt Szlovákiában, szóval azért volt némi visszhangja, nem is kicsi."
Ha az SNS lenne a legnagyobb, akkor nekünk Slota elmebetegségeit kellene komolyan vennünk?

"Óh, csak ezt ne mondtad volna... A kettős állampolgárságot is milyen jól megtárgyalták a szlovákokkal"

A kettős állampolgárság nevezetű dolog HELYESEN könnyített magyar állampolgárságot jelent.
A magyar állampolgárság megszerzésére vonatkozó szabályokat alakítja át, ehhez EGYETLEN külföldi országnak nincs köze, mert ez magyar belügy.

Könnyítés, többletjog a külhoni magyar egyetem, a státustörvény, a magyar nemzetiségi ösztöndíj, ezekbe volt beleszólása egy szomszédos kormányoknak, amikor formálódtak ezek a javaslatok.

"és meg is lett az eredménye, lásd a szlovák parlament válaszát állampolgárság elvesztése ügyben."
Hogy egészen konkrétak legyünk, az SNS, és a SMER szavazta meg azt a javaslatot, és egyelőre még, mivel elég szük a szlovák kormány többsége, nem sikerült visszavonni, pedig kétszer is szavazáson volt az inditvány.
"Persze. Ha nem akarom hergelni a szélsőségeseket, hanem nyugodt hangvételű tárgyalások útján szeretném elérni a kintiek számára a jogokat, az egyenlő azzal, hogy nem akarok tenni semmit az érdekükben...."
Baszki, volt nyolc évetek arra, hogy nyugodt hangulatú tárgyalásokon képviseljétek az érdekeiket. Mit értetek el? Malina Hedviget megvertét, a temerini fiúkat tízévekre lecsukták, szlovákia nyelvtörvényt szavazott meg, soroljam még?

"De nem mindegy, hogy a helyi többség ezt elítéli, vagy min. nem bánja. Márpedig Szlovákiában a legmagasabb szinten hurcolták meg Malina Hedviget a többség helyeslése mellett,"
Pedig akkor még bőven a "békés, nyugodt tárgyalásokat" preferálók kormányoztak, és sehol nem volt a populista szö9rnyeteg, és az ő általa diktált magyarságpolitika. De persze ebben sincs semmi ellentmondás, ugyan dehogy van...

"Miből gondolod, hogy én bedőltem a szocik populizmusának? a státustörvénnyel speciel nem volt igazán semmi bajom. Én 2004-ben sem azért döntöttem úgy ahogy, mert a szocik valóban demagóg kampánya győzött volna meg, sőt, annak ellenére..."

Mondani bármit lehet, az azonban sokkal beszédesebb, hogy az érvkészleted gyakorlatilag szóról szóra megegyezik azoknak a publicistáknak az érveivel, akik az aktuális propagandafórumokon nyomatták a párt álláspontját.

Fabius 2011.06.08. 17:51:27

@borla:

Néha érdemes megnézni miről miként vélekednek a határon túliak: (kommentelők)

ujszo.com/node/430133/talk

Bizony, 1920-as népszámlálási adatokat is előszednek egy-egy hazai megszólalás kapcsán.

Lehet hasznos volna egy nappal kevesebbet kijafaszagyereknek lenni mondjuk Kövérnek, és néhánnyal többet eltölteni köztük, tényleg.

Fabius 2011.06.08. 17:53:57

@borla:

A kötelessel készült riport fizetős tartalom. De, ha rászánod a három eurót te is elolvashatod itt:

www.pianomedia.sk/main/index.php

Ha sajnálod rá a zsét elárulom, megfelel annak ami az MTI-n megjelent.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.08. 18:22:09

@loláb: "Ha az SNS lenne a legnagyobb, akkor nekünk Slota elmebetegségeit kellene komolyan vennünk?"

Ha az SNS lenne a legnagyobb, akkor az azt jelentené, hogy ők képviselik szlovákok többségét, így nem ártana, ha komolyan vennénk...

"A magyar állampolgárság megszerzésére vonatkozó szabályokat alakítja át, ehhez EGYETLEN külföldi országnak nincs köze, mert ez magyar belügy."

Merthogy semmi köze nincs a környező országokhoz, amelyekben jleentős magyar kisebbség él...

"Hogy egészen konkrétak legyünk, az SNS, és a SMER szavazta meg azt a javaslatot, és egyelőre még, mivel elég szük a szlovák kormány többsége, nem sikerült visszavonni, pedig kétszer is szavazáson volt az inditvány."

Talán ha annyira ellenezné a szlovák többség, akkor nem óvatoskodnának ennyire, nem gondolod? És ha Orbánék nem lettek volna ennyire otrombák, hanem hallgattak volna a felvidéki magarságra és csak pár hetet vártak volna, mígy új kormány nem lesz odaát, akkor eleve nem született volna meg ez a még otrombább válaszreakció...

"Baszki, volt nyolc évetek arra, hogy nyugodt hangulatú tárgyalásokon képviseljétek az érdekeiket. Mit értetek el? Malina Hedviget megvertét, a temerini fiúkat tízévekre lecsukták, szlovákia nyelvtörvényt szavazott meg, soroljam még?"

És ennek tényleg semmi köze nincs ahhoz a tényhez, hogy odaát ezalatt milyen kormány volt... Azokat végre elkergették, és lett olyan szlovák kormány, akikkel lehet értelmeseen beszélni, erre most merg mi kezdünk el jaszkarizni. Tényleg, micsoda jó taktika...

"Pedig akkor még bőven a "békés, nyugodt tárgyalásokat" preferálók kormányoztak, és sehol nem volt a populista szö9rnyeteg, és az ő általa diktált magyarságpolitika."

A Fico-kormány megalakulása (benne Meciar és Slota pártjával): 2006. július 4.
hu.wikipedia.org/wiki/Fico-korm%C3%A1ny

Malina Hedvig megverése: 2006. augusztus 25.
hu.wikipedia.org/wiki/Malina_Hedvig

Legközelebb ügyesebben csúsztass.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.06.08. 18:30:05

"Nem ismerjük az interjút, így ezt nem tudjuk megítélni."

Két perc alatt meg lehet találni a neten.

hnonline.sk/svet/c1-52022150-kazdy-vas-politik-ma-v-sebe-kusok-slotu

Ez pedig az ominózus mondat:
Keď sa stavalo Vodné dielo Gabčíkovo – Nagymaros, tak slovenská strana veľmi brutálne zmenila hranice. Maďarský štát hľadal riešenie prostredníctvom medzinárodného práva namiesto vojenskej sily, ktorú by vlastne mohol v takej situácii použiť.

Google fordításban:
When you build Gabčíkovo - Nagymaros, the Slovak side of the border has changed very brutal. Hungarian state solution sought by international law rather than military force, which would actually be able to use in such a situation.

Egyébként biztos voltam benne, hogy előjönnek majd a hülyék a szokásos Kövér-mentegetéssel - és tényleg. :)

Kövér egy barom, aki senkinek semmi hasznosat nem tett még, sem határon innen, sem a határon túl. A legértelmesebb fideszesnek tartani az irónia olyan foka, amit én már fel sem tudok fogni.

loláb 2011.06.08. 19:13:24

@Fedor: "Ha az SNS lenne a legnagyobb, akkor az azt jelentené, hogy ők képviselik szlovákok többségét, így nem ártana, ha komolyan vennénk..."

Ha a jobbik lenne a legnagyobb ellenzéki párt, akkor nyilván komolyan kellene vennünk a közrendvédelmi telepek létrehozását, az izraeli bevásárlásokat, meg úgy általában minden marhaságot, amit kitalálnak.
Értelek. Hol is van a "rekesszük ki a fasisztákat a közbeszédből" hozzáállás?

"Merthogy semmi köze nincs a környező országokhoz, amelyekben jleentős magyar kisebbség él..."
Semmi bizony.
Az, hogy egy ország milyen feltételekkel fogad valakit az állampolgárai közé, és milyen feltételekkel nyújtja neki az állampolgárokat megillető védelmet, jogokat, az az adott ország lekomolyabb mértékű belügye.
Senkinek semmi köze nincsen hozzá.
Nekünk sincs közünk ahhoz, hogy a szlovákok dacból megvonják a kettős állampolgárok szlovák állampolgárságát. Még csak diszkriminációnak sem lehet minősíteni, mindaddíg amíg egységesen járnak el.

"Talán ha annyira ellenezné a szlovák többség, akkor nem óvatoskodnának ennyire, nem gondolod?"
A szlovák kormánypártoknak néhány fős többségük van a kormányban. Emlékeim szerint mindkét alkalommal, minimális szavazatszámmal bukott el a javaslat, azért, mert nem volt teljes a kormánykoalíciós szavazó létszám.

"És ennek tényleg semmi köze nincs ahhoz a tényhez, hogy odaát ezalatt milyen kormány volt..."
Hát nem ti mondjátok, hogy az okos, diplomatikus tárgyalás mindíg, minden körülmények között célravezetőbb, mint a "dúrr bele" módi? Csak mert a szocik nyolc év alatt lófaszt nem értek el, sanszos mondjuk, hogy 2004 után nem is nagyon próbáltak.
De akkor ne beszéljetek már arról, hogy hogyan KÉNE csinálni. Volt rá nyolc évetek, látjuk, hogy mire mentetek.
A SMER-rel egyébként a 2010-es választási kampány célegyenesét kivéve (amikor már igyekeztek szavazatot szerezni az SNS-től) semmivel nem volt nehezeb a tárgyalás, mint az elődeivel. Slota ugyan időről időre felborzolta a kedélyeket, de ő csak egy pártelnök volt, semmiféle kormánytisztséggel nem rendelkezett.

"erre most merg mi kezdünk el jaszkarizni. Tényleg, micsoda jó taktika..."
Ha jó, ha nem jó, az elmúlt 20 évben nem volt még ilyen jó kapcsolat magyarország, meg szlovákia között, sajnos (már nektek sajnos) ez elvitathatalan tény.

"A Fico-kormány megalakulása 2006. július 4.
Malina Hedvig megverése: 2006. augusztus 25.
Legközelebb ügyesebben csúsztass."

Nem tudom, mi a csúsztatás ebben. 2006-ban nem ti kormányoztatok, nem a ti magyarságpolitikai elképzelésetek volt a külügy taktikája? És mit értünk el vele?

loláb 2011.06.08. 19:21:15

@Kettes:
"Két perc alatt meg lehet találni a neten."

Nekem nyilván azért nem sikerült, mert én csak másfél percet szántam rá.

"Ez pedig az ominózus mondat"

Az ominózus mondat szó szerinti fordításban benne volt az összes cikkben, ami az SNS reakcióját taglalta, szóval ezzel tényleg kurva sokat segítettél.

"Egyébként biztos voltam benne, hogy előjönnek majd a hülyék a szokásos Kövér-mentegetéssel - és tényleg. :)"

Én meg biztos voltam abban, hogy megint lesz egy olyan hülye, aki beleszól egy párbeszédbe. És most sem tévedtem.

"A legértelmesebb fideszesnek tartani az irónia olyan foka, amit én már fel sem tudok fogni."
Te sok mindent nem vagy képes felfogni, szerencsére ezeket időről időre kiírod magadból, így mi is értesülünk róla.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.08. 19:28:56

@loláb: "Ha a jobbik lenne a legnagyobb ellenzéki párt, akkor nyilván komolyan kellene vennünk a közrendvédelmi telepek létrehozását, az izraeli bevásárlásokat, meg úgy általában minden marhaságot, amit kitalálnak."

Hát ha ezekkel az ötletekkel a legnagyobb párt lennének, akkor az komoly gondokat jelentene, és nem lehetne egy kézlegyintéssel elintézni.

"Hát nem ti mondjátok, hogy az okos, diplomatikus tárgyalás mindíg, minden körülmények között célravezetőbb, mint a "dúrr bele" módi?"

Hosszútávon mindenképp. Persze nem azt mondom, hogy tökéletes volt, amit Gyurcsányék csináltak, de ez nem jelenti azt, hogy akkor a másik véglet automatikusan jó...

"az elmúlt 20 évben nem volt még ilyen jó kapcsolat magyarország, meg szlovákia között, sajnos (már nektek sajnos) ez elvitathatalan tény."

Szerinted. Szerinem meg 2002 és 2006 között sokkal jobb volt. Odaát kormánytényező volt a magyar kisebbség, itthon meg már nem azok voltak hatalmon, akik miatt megfagyott a Visegrádi együttműködés, nem is emlékszem semmilyen feszültségre, szemben a mostani kapcsolatokkal. Romlás az ottani kormányváltás után következett be, és ők valóban nem voltak igazán vevők a diplomatikus hangvételre, de ez még mindig jobb volt, mintha még tovább mélyítettük volna az ellentéteket.

"2006-ban nem ti kormányoztatok, nem a ti magyarságpolitikai elképzelésetek volt a külügy taktikája?"

Azt ne akard már nekem bemesélni, hogy a "Pedig akkor még bőven a "békés, nyugodt tárgyalásokat" preferálók kormányoztak, és sehol nem volt a populista szö9rnyeteg, és az ő általa diktált magyarságpolitika." mondatot a magyar vezetésre vonatkozott, és nem szlovákra... Legalább ne ronts rajta.

loláb 2011.06.08. 19:36:27

@Fedor:
Kettesnek hála, sikerült megtalálni az interjút, amiben pontosan a következő összefüggésben szerepel a mondat.

"Slovaks in turn could argue that in every Hungarian politician is a bit "veľkomaďarskosti. How to reassure neighbors that the only think in historical and cultural level?
When you build Gabčíkovo - Nagymaros, the Slovak side of the border has changed very brutal. Hungarian state solution sought by international law rather than military force, which would actually be able to use in such a situation. Concerning the Hungarian minority, the Hungarian minority in Slovakia is in the best situation. They live compactly and close to the Hungarian border. There are relatively many in the total population of Slovakia. And when was the dissolution of Czechoslovakia and the minority would not seem to say - sorry, but the Paris Peace Treaty cover to Czechoslovakia, but this is a new situation. But they did neither they nor we. Since the signing of Hungarian-Slovak Treaty during the government of Prime Minister Gyula Horn Hungary many times again recognized the validity of existing borders. The point is that in domestic politics Slovak nationalism is a strong player card."

Nagyjából annyit jelent, hogy a riporter megkérdezi, hogy mivel nyugtatná meg a szlovákokat, hogy mindenféle egységet csak történelmi-kulturális síkon értelmeznek, nem pedig területi értelemben.

Erre mondja el Kövér azt, amit mond, bizonygatván, hogy habár ürügy lehetett volna korábban is a határok megváltoztatására, de a mindenkori magyar kormányban sosem volt ilyen szándék, ellenkezőleg többször is újra megerősítette a kialakult határok érvényességét, azaz azt, hogy nincs területi követelése magyarorszgának szlovákiával szemben.

Aki ebből agresszióra következtet, az sajnos menthetetlen, a szövegkörnyezetből világosan kiderül, hogy éppen ellenkező jelentésű az a pár mondat.
Ha pedig az a probléma, hogy ki merte mondani a "katonai erő" szót, az pedig szimpla prüdéria.

loláb 2011.06.08. 19:52:58

@Fedor: "Hát ha ezekkel az ötletekkel a legnagyobb párt lennének, akkor az komoly gondokat jelentene, és nem lehetne egy kézlegyintéssel elintézni."

Érdekes, 8 évig hallgattuk azt, hogy "fasisztákkal nem tárgyalunk".
Ezek szereint csak az itthoniakkal nem szabad tárgyalni, (és persze annak a jogát továbbra is fenntartjátok magatoknak, hogy kijelöljétek a fasisztákat) a külföldieket még ellenzékben is meg KELL hallgatni.

"de ez nem jelenti azt, hogy akkor a másik véglet automatikusan jó..."

Kár, hogy nincs másik véglet.
Ami azokat a kérdéseket illeti, amikben a szlovák kormány iletékes, abban továbbra is a tárgyalásos út a preferált.
A magyar állampolgárságra vonatkozó törvény nem tartozik ezek közé.

"Szerinted."
Meg a magyar kormány, és a szlovák kormány szerint is.

"Odaát kormánytényező volt a magyar kisebbség"
Miért, most nem az? (Nem hát, a Híd nem magyar párt, hanem egy liberális párt, magyar tagokkal. Ezt én mondjuk eddig is tudtam, de örülök, hogy végre te is elismered.)

"Azt ne akard már nekem bemesélni, hogy a "Pedig akkor még bőven a "békés, nyugodt tárgyalásokat" preferálók kormányoztak, és sehol nem volt a populista szö9rnyeteg, és az ő általa diktált magyarságpolitika." mondatot a magyar vezetésre vonatkozott, és nem szlovákra..."

Mérpedig így van, tényleg a magyar vezetésre értettem a dolgot.

2002 óta ti kormányoztok, nézzük a mérleget:
-a szerbek csak azért nem vernek magyarokat néhány éve, mert tepernek, hogy azelőtt megkapják a tagjelölti státust, mielőtt a horvátok is tagok lesznek, de pár éve még naponta jött a hír arról, hogy a vajdaságban kiket, és hogyan bántalmaztak. Magyar válasz: 0.
-Malina Hedviget megverik, Magyar válasz: 0
-Szlovákia nyelvtörvényt fogad el. Magyar válasz: 0, még az uniós kötelezettségszegési eljárást sem voltunk képesek elindítani ellenük.
-A temerini fíúkat a 2004-es ügyben, manipulált bizonyítékok alapján, elfogult eljárásban több tíz évre ítélik, sokszorosára annak, amit hasonló cselekedetért egy szerb kapna, magyar válasz: 0.

De tárgyalgassunk csak tovább, és nehogy véletlenül meg merjük kérdezni, hogy "Ne haragudjanak, de önök mégis mi a faszt csinálnak a magyar nemzetiségiekkel?", mert még véletlenül csúnyán néznek ránk a legközelebbi konferencia szünetében.

borla 2011.06.08. 20:14:05

@Fedor: az utolsó tatár katona 1991 nyarán hagyta el Mo-t. Pl. ezért sem szerencsés az államokat meg a nemzeteket keverni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.08. 20:29:41

@loláb: "Érdekes, 8 évig hallgattuk azt, hogy "fasisztákkal nem tárgyalunk".
Ezek szereint csak az itthoniakkal nem szabad tárgyalni, (és persze annak a jogát továbbra is fenntartjátok magatoknak, hogy kijelöljétek a fasisztákat) a külföldieket még ellenzékben is meg KELL hallgatni."

Amíg marginálisak, nem is. De ha legnagyobb pártról van szó, elég nehéz kikerülni (a Jobbikkal is van tárgyalás, mióta parlamenti párt lett). Persze a tárgyalás nem azt jelenti, hogy le kell feküdni nekik, de nem is kell a szintjükre lesüllyedni.

""Odaát kormánytényező volt a magyar kisebbség" Miért, most nem az?"

De, az, bármennyis kicsinyíteni akarod a Híd szerepét, de ez csak az egyik tétel, a többi is kellett hozzá. Mint írtam, szlovák félről most javult a helyzet, nálunk nem.

"Mérpedig így van, tényleg a magyar vezetésre értettem a dolgot."

Akkor elég hülyén fogalmazol, mert az előtte lévő idézettel egyben egyáltalán nem ez jött le belőle.

"Vajdasági magyarverés, magyar válasz: 0"

Valóban?

"agyar politikusok nem hogy nem hagyják elaludni a vajdasági magyarverések ügyét Brüsszelben, de legfelsőbb szinten is felvetették, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök José Manuel Barroso új európai bizottsági elnöknél és Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főképviselőnél kérte, hogy lépjenek fel az ügyben.

Medgyessy Péter leköszönő miniszterelnöknek ez volt az utolsó látogatása az uniós fővárosban, és mint tudósítóknak a találkozók után elmondta, az volt a benyomása, hogy Barroso és Solana „komolyan veszik” a magyarverések kérdését (amit egyébként már Kovács László külügyminiszter is szóba hozott egy múlt heti külügyminiszteri találkozón).

Magyar európai parlamenti képviselők is megpróbálták napirenden tartani a kérdést az elmúlt két napban. Tabajdi Csaba, a szocialista delegáció vezetője kezdeményezte, hogy az EP jövő heti plenáris ülése soron kívül vegye napirendjére a vajdasági magyarok elleni incidenseket. A delegáció sajtótitkára azt mondta, hogy a kezdeményezést támogatja az Európai Szocialista Párt (ESZP) képviselőcsoportjának egésze.

Tabajdi már a múlt héten azt írta levélben Josep Borrell EP-elnöknek és Elmar Brok külügyi bizottsági elnöknek, hogy ítéljék el a magyarveréseket, szólítsák fel a szerb kormányt a megfelelő lépések megtételére, valamint küldjenek ki megfigyelőcsoportot az észak-szerbiai tartományba."

www.bruxinfo.hu/cikk/20040909-tema-lehet-a-vajdasagi-magyarveres-a-kovetkezo-ep-plenarison.html

"Az EP-bizottság kétnapos vizsgálódása során Doris Pack, a testület német elnöke úgy nyilatkozott az EU segíteni kíván a Vajdaság soknemzetiségű és sokkultúrájú jellegének megőrzésében, de a rendőrségnek gyorsabban kell reagálnia az incidensekre, a kárvallottaknak biztonságérzet kell, nem félhetnek attól, hogy áldozatokként vétkesekké válhatnak. (..) Hegyi Gyula (MSZP), a tényfeltáró bizottság magyar tagja az MTI-nek azt mondta: nagy erőlepésnek tartja, hogy a szerb nemzetiségű politikai vezetők - leszámítva a radikális-pártiakat - elismerték, hogy történtek etnikai jellegű jogsértések. Mint mondta, "a tények elismerése első lépés a bajok kezeléséhez". A tárgyalópartnerek úgy értékelték, hogy az utóbbi hónapokban javult a helyzet részint azért, mert a nemzetközi figyelem a hatóságokat keményebb fellépésre, a vétkeseket pedig visszafogottságra késztette."

kulfold.ma.hu/tart/rcikk/b/0/111650/1

És az csak egyik téma, majd ha lesz időm, lehet, összevadászom a többihez kapcsolódóan is...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.06.08. 21:11:29

@loláb: Te mindig megbízhatóan hozod a csökönyös, humortalan fideszagyhalott-klisét. :)

loláb 2011.06.08. 21:12:07

@Fedor:
"Valóban?..."

Valóban. Sok értelme nincs az EP, EB vezetőit ráizgatni a témára addig, amíg szerbiának nem uniós tag, márpedig szerbia 2009 végén nyujtotta be a csatlakozási kérelmét, tehát 2004 környékén, amikor a magyarverések voltak egészen nyugodtan szart a fejünk tetejére.
Nem volt jegyzékváltás, nagykövetberendelés, nagykövet-hazahívás, semmi olyan amivel valami minimális nyomást lehetett volna gyakorolni a szerbekre, csak a sunyi smúzolás, miközben naponta vertek magyar fiatalokat a vajdaságban, és egyetlen tettes nem került elő.

Érdekes módon amióta a szerb uniós csatlakozásnak aktualitása van, azóta nincsenek magyarverések, a rendőrségük képes arra, hogy fenntartsa a rendet, vagy legalább az elkövetőket elkapja.

"És az csak egyik téma, majd ha lesz időm, lehet, összevadászom a többihez kapcsolódóan is..."

Na, hajrá. Kiváncsian várom, hogy hogyan fogod megmagyarázni, hogy a magyar külügy milyen remek teljesítményt nyújtott mondjuk a nyelvtörvény, vagy a benes-dekrétumok, esetleg a malina hedvig ügy kezelése kapcsán.

loláb 2011.06.08. 21:19:41

@Kettes: Te pedig mindig hozod a mindent szarozó, faszságokat irogató klisét.

Szerencsére most nem a saját blogodon vagy, hogy csak úgy kibaszással fenyegetőzz.

DeMarco 2011.06.08. 21:45:14

@Fedor: Nekem erről a posztról a régi vicc jut eszembe: Skinhead meglát estefelé egy sunnyogó cigót, rákiált: -Hová mész cigány, lopni? Á, dehogy kéhem szípen, a zsinagógába megyek...
-Cigány, cigány, ne tetézd, ne tetézd !!!

Mivel az előző posztban már kifejtettem a véleményemet és loláb már leírta a lényeget, nem ismétlem magamat, se őt.

borla 2011.06.09. 07:50:35

@Fabius: Látom, egy :) nem meggyőző. Nem érdekel a riport, a tartalmát meg olvastam az indexen.

borla 2011.06.09. 07:51:18

@borla: Hogy világos legyen: nem Kövér miatt olvasom Fedort.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.09. 09:54:14

@loláb: Bocs, de te azt állítottad, hogy nem tettek semmit, ami tényszerűen nem igaz. Az más kérdés, hogy nem azt tették, amit te tettél volna... Az meg külön vicces, hogy egyik mondatodban azt állítod, hogy nincs összefüggés a magyarverések leállása és aközött, hogy az Unió magyar kezdeményezésre nyomást gyakorolt a szerb államra, a másikban meg azt, hogy uniós nyomásra szűntek meg a verések.

loláb 2011.06.09. 12:26:13

@Fedor:

"Bocs, de te azt állítottad, hogy nem tettek semmit, ami tényszerűen nem igaz."

Igazad van, rosszul foggalmaztam: nem tettek semmit, aminek eredménye lehetett volna.

"Az meg külön vicces, hogy egyik mondatodban azt állítod, hogy nincs összefüggés a magyarverések leállása és aközött, hogy az Unió magyar kezdeményezésre nyomást gyakorolt a szerb államra, a másikban meg azt, hogy uniós nyomásra szűntek meg a verések."

Nincs is összefüggés a 2003-4-es uniós fúrás-faragás között (ez az, amit megyóék tettek), mivel a verések AKKOR NEM álltak le.

Szerbia 2008 környékén került elérhető közelségbe ahhoz, hogy a csatlakozásról tárgyalhasson egyáltalán, hopp, meg is szüntek a magyarverések (meg elkezdték elkapni a háborús bűnösöket stb...).

Pont ez jelzi azt, hogy ha akartunk volna, akkor sikerült volna hatni a szerb kormányra nyomásgyakorlással is.
De az unióhoz rohangálni egy nem uniós, még csak nem is tagjelölt állammal szembeni probléma esetén, arról csak a komcsi, SZU dominálta külpolitikában szocializálódott politikusok hiszik azt, hogy működni fog.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.09. 12:36:55

@loláb: Hát ha te mondod, hogy nincs összefüggés aközött, akkor biztos úgy van. Tényleg, miért is lenne az időben korábbi uniós vizsgálódások és az azt követő uniós felvételi tárgyalások megkezdése között összefüggés...

"Pont ez jelzi azt, hogy ha akartunk volna, akkor sikerült volna hatni a szerb kormányra nyomásgyakorlással is."

Mert a mindenkori magyar kormány az unióval teljesen egy súlycsoportban van, és nekünk is van egy olyan adu a kezünkben, mint az Uniónak a tagfelvétel...

loláb 2011.06.09. 15:20:28

@Fedor:

"Hát ha te mondod, hogy nincs összefüggés aközött, akkor biztos úgy van."
5 év telt el a kettő között, de ettől még te hidd azt nyugodtan, hogy volt összefüggés...

"Mert a mindenkori magyar kormány az unióval teljesen egy súlycsoportban van..."

Szerbia szempontjából az unió 2004-ben semmivel nem volt fajsúlyosabb partner nálunk. 2004-ben sehol nem volt még szerbia uniós csatlakozása, olyannyira nem, hogy a nemrég elfogott Mladics tábornokot (akinek az elfogása a szerbek uniós csatlakozásának egyik feltétele volt) 2006-ban még hivatalos katonai őrizetet kapott a kormányuktól.
De biztos kurvára számított, hogy hogyan ejnye-bejnyézik az unió a magyarverések ügyében, ha azt is leszarták, hogy a háborús bűnösökkel kapcsolatban mit követel tőlük, nem csak az unió, de az egész világ is.

Magyarország viszont a szomszédjuk, és rajtunk kerszertül megy a fél ország a németországi vendégmunkára, nálunk vásárolnak be, rajtunk keresztül kapják az orosz gázt stb...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.09. 15:28:42

@loláb: "5 év telt el a kettő között"

Mármint 2005 és 2008 között? :-) Merthogy az EU bizottság 2005-ben járt ott először

A hivatalos csatlakozási tárgyalásokat nem egyszer több évi előzetes egyeztetés is megelőzi...

loláb 2011.06.10. 08:24:30

@Fedor:
"A hivatalos csatlakozási tárgyalásokat nem egyszer több évi előzetes egyeztetés is megelőzi..."

A hivatalos csatlakozási szándékot 2009 novemberében jelentették be a szerbek, ezért gondolom, hogy legkorábban 2008 környékén jöhetett szóba az, hogy akkor előbb-utóbb csatlakozni akarnak.

"Merthogy az EU bizottság 2005-ben járt ott először"

Az kurva jó, mert a magyarverések 2003-4-ben voltak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.10. 09:00:59

@loláb: Hát előtte nem járhattak ott ebben az ügyben, csak utána, nem gondolod? 2005 januárja azért nem olyan nagy időtáv...

Hessler ezredes - halál az ötven órára 2011.06.10. 13:18:47

Kövérlaci megjegyzésével csak az a gond, hogy nem igaz: tudniillik a pozsonyi hídfő a II.vh.után úgy jött létre, hogy Dunacsúnt, Oroszvárt és Horvátjárfalut ekkor csatolták el tőlünk (szóval még a párizsi békével is veszítettünk területet, úgyhogy a folyóeltereléssel a szlovákok még-már a saját területükön terelték el a folyót. Az már inkább felvethető lenne, hogy az elátkozott békék mindkétszer a hajózási útvonal közepén jelölték meg a két ország határát, következésképpen az új Duna-meder, mint új hajózási útvonal közepe kellene,hogy az új határvonal legyen a két ország között, mármint minimum. (Erről azonban Kádárnak kellett volna megállapodni anno...).
Ami meg 68-at illeti: aki nem volt hülye akkor, és tán voltak itt is ott is néhányan ilyenek, azok pontosan tudták, hogy nem a nacionalista magyarok, hanem az internacionalista kommunisták basztatták akkor is egymást persze mindkét nép rovására.
Ezért is nem értettem, hogy miért kérünk mi bocsánatot 68-ért: semmi közünk hozzá, ha tehettük volna nem mentünk volna, illetve mentünk volna, tán még mennénk is, csak nem abban a kontextusban...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.10. 17:55:07

Kövér egyre szimpibb.

Fedor te meg szánalmas vagy.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.10. 18:04:21

"Ezek azok a hangsúlyok, amelyeket jobban domborítani kéne. Felülemelkedve a kölcsönös történelmi sérelmeken, és kihasználva az EU adta előnyöket keressünk olyan megoldást, ami jó Magyarországnak is, jó Szlovákiának is, mert akkor ebből egyenesen következik, hogy azoknak is jó lesz, akik mindkettőhöz tartoznak."

Ha racionálisan gondolkodnál és félre tudnád tenni a paranoiáidat, akkor látnád:

Itt nem a múltról van szó, hanem jelenbeli érdekütközésről.

A tótok homogén nemzetállamot akarnak, magyarok nélkül. Pont. Mindegyik tót politikus erre törekszik, csak van amelyiknek volt gyerekszobája, van amelyiknek nem.

Ennek módszere a fortélyos félelem, az asszimilációs nyomás. Hol kisebb, hol nagyobb, hol direkt, hol közvetett, hol konkrét, hol "csak" fenyegető.

A magyarok célja a Felvidéki magyarság megtartása, ha lehet erősítése.

Ennek a módszere az autonómia, a területi revízió.

Ha tudsz egyéb módszert Fedor, ne habozz leírni, működő európai példával, és nem vágyvezérelt közhelyes ködevéssel. (Skandinávia nem ér, ott eléggé más a politikai kutúra.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.10. 21:12:18

@TaTa86.: "Itt nem a múltról van szó, hanem jelenbeli érdekütközésről.

A tótok homogén nemzetállamot akarnak, magyarok nélkül. Pont. Mindegyik tót politikus erre törekszik, csak van amelyiknek volt gyerekszobája, van amelyiknek nem. "

De ez a kívánalom vélt és valós történelmi sérelmeken alapul. Igen, a szlovákoknak is vissza kell venniük az arcukból, és komolyan venni a magyaroknak járó kisebbségi jogokat (hosszútávon akár az autonómiát is), és nekünk is ez utóbbi elősegítését kéne kitűzni, visszafogva a területi revíziós terveket, és kultúrfölényezős, kardcsörtetős hangvételt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.10. 21:40:08

@Fedor: "De ez a kívánalom vélt és valós történelmi sérelmeken alapul."

A zsolnai kocsmában lehet, de a pozsonyi országházban biztos nem.

Mi (remélem) magyar Dél-Felvidéket akarunk, a szlovákok szlovákot. (Köztes megoldás nincs, hosszútávon a többség, lokális vagy globális, asszimilálja a kisebbséget.)

Az autonómiáról egyébként nagyon könnyen beszélsz, de elárulom: az már egy lépés a területi revízióhoz, és egy szakadék az egységes szlovák nemzetállamhoz. (Éppen ezért nyugodt szívvel egyezek bele abba, hogy legyen "csak" autonómia, nem kell területi revízió.)

Ha azt hiszed, hogy azt csak úgy megadják, ha szépen türelmesen kérjük őket Európára és kisebbségi jogokra hivatkozva nagyon tévedsz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.11. 09:53:37

@TaTa86.: "de a pozsonyi országházban biztos nem"

Nekem nem úgy tűnik...

"Az autonómiáról egyébként nagyon könnyen beszélsz, de elárulom: az már egy lépés a területi revízióhoz"

Ezt csak azért mondod, mert pontosan úgy gondolkodsz, mint a szlovák szélsőségesek.

"Ha azt hiszed, hogy azt csak úgy megadják, ha szépen türelmesen kérjük őket Európára és kisebbségi jogokra hivatkozva nagyon tévedsz. "

A szépen kérés és a fölöslegesen provokáló kakaskodás között vannak átmenetek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.11. 13:24:37

@Fedor: "Ezt csak azért mondod, mert pontosan úgy gondolkodsz, mint a szlovák szélsőségesek."

Csak úgy mellesleg: ezt hívják úgy, hogy ad hominem. Akár érvekkel is kifejthetnéd, hogy szerinted miért nincs igazam. (Egyébként a hülye olaszok, spanyolok, franciák, románok is így vannak vele. Máskülönben miért ne adnának autonómiát csak úgy? )

A szlovákoknál(, románoknál) a nemzeti érzés, a nacionalizmus teljesen alap dolog. Ha úgy tetszik az egész szlovák társadalom szélsőséges. A többség nem utálja a magyarok, semmi bajuk velük, személy szerint meg pláne, de Szlovákia a szlovákoké.

Úgyhogy ez tipikusan a mindenki hülye, csak én vagyok helikopter esete.

(Itt egyébként nem ártana azon elgondolkodnod, hogy lettek a ballibek ilyen fene progresszívek. A megoldás igen egyszerű: a zsidók a holokauszttól félnek még mindig( aka: múltba révedés, múlt sérelmeinek felhánytorgatása), a balosok meg 56tól, ezért gyűlölik a magyar nacionalizmust. Sajnos nincs ebben semmi magasztos, emelkedett haladó izé, csak a múltban gyökerező félelmek okozta paranoia. A szomszédainkban nem véletlen, hogy nagyon is csekély az ilyen "európai gondolkodásúak" száma.)

"A szépen kérés és a fölöslegesen provokáló kakaskodás között vannak átmenetek. "
Itt semmilyen fölösleges provokáló kakaskodás nem volt.
Ha nekünk el kell ismerünk azt, hogy a tótok ragaszkodnak a megkapott területeinkhez, akkor nekik is el kell ismerniük, hogy mi meg ragaszkodunk az ottmaradt magyarjainkhoz.

Bős-Nagymaroson megint ők voltak a provokátorok, Kövér meg jelezte, hogy eggyel jöttök nekünk. (A finom utalásokból úgy látszik nem értenek.)

Úgy hiszem sokkal több provokációt tűrtünk, és tűrünk jelenleg is el, mint amit a diplomáciai illemszabályok megkövetelnének.
Pl a tót középsulis történelemkönyv még mindig magyarellenes mítoszgyűjtemény, vagyis a kormány jóváhagyásával és támogatásával magyarellenes nacionalizmusra nevelik a gyerekeket, és ezt soviniszta módon a magyar kisebbség torkán is lenyomják.
(Közben persze a liberálisok nagyon sajnálkoznak, hogy akad 1-2 kopasz amelyik tettlegességre is vetemedik. Hát hogy ne vetemedne, mikor ők nevelték magyargyűlöletre?)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.11. 13:38:42

@TaTa86.: Bájos okfejtésed ott csuklik meg, hogy nem vagyok se zsidó, se balos. De sebaj.

"a tót középsulis történelemkönyv még mindig magyarellenes mítoszgyűjtemény"

Na látod épp ez az, hogy a szlovákok többsége azért olyan, amilyen, mert ilyennek nevelik, és már megint ott tartunk, hogy a régi sérelmeken nem tudtak túllépni, és erre vezethető vissza az egész mostani hajcihő. Én is felháborodtam azon, amikor egy pozsonyi múzeumban egy 1848-as kisdob mellé az volt odaírva, hogy származási hely Ausztria, vagy hogy egy várnál a többszáz éves történelmét sikerült úgy megfogalmazva leírni, hogy még csak utalás se legyen arra, hogy ez valaha magyar terület volt. Volt is próbálkozás arra, hogy közös történelem tankönyv készüljön, ez ha jól emlékszem akkor halt el, amikor Fico-ék hatalomra kerültek. Ez is csak arra bizonyíték, hogy szemléletváltásra van szükség, és még azt is aláírom, hogy odaát inkább, de nem az a megoldás, hogy gárdisták járnak át nagymagyarországos zászlókkal, meg hogy húsz év után az orruk alá dörgöljük, hogy örüljenek, hogy nem támadtuk meg őket, de csak azért, mert milyen jó fejek vagyunk, mert ez akkor is csak ellenérzéseket erősíti, ha egyébként amúgy valóban igazunk van Bős-Nagymaros kérdésében.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.11. 14:15:05

@Fedor: "Bájos okfejtésed ott csuklik meg, hogy nem vagyok se zsidó, se balos. De sebaj."

Ballib vagy, aki alapvetően zsidó értelmiségieken nőtt fel.

Szemléletváltás kell, mondod, de mivel érvelsz egy szlováknak, hogy neki ez jó?

Ficoékra meg kár úgy hivatkozni, mint valami természeti katasztrófára, ami sajnálatos módon bekövetkezett, pedig ha nem...

A tótok többsége most is nyíltan magyarellenes pártokra szavazott, ráadásul azok után, hogy a gazdasági válság alatt voltak kormányon.

A másik gond: amíg a szemléletet megváltoztatjuk, addig bedarálják a magyarokat. Akiket meg ugye nem lehet szúrós tekinteten kívül mással védeni, mert az dacreakciót váltana ki a tótoknál, és akadályozná a szemléletváltásukat.

(Tényleg, mit szólsz ahhoz, hogy most pont a tót, oláh és csigazabáló balosok szóltak be a magyar alaptörvény miatt az EPben? Nem különös, hogy az elvileg antinacionalista balos tömörülés simán támogat ilyen nyilván nacionalista alapú törekvéseket? Nem különös, hogy ahelyett, hogy a magyarok kisebbségvédelmi törekvései mellé állnának, a tótok és oláhok nacionalista asszimilációs politikáját támogatják inkább?)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.11. 14:29:55

@Fedor: Én úgy vagyok vele, hogy tartós békességet a függőségi viszonyok minimálisra nyomása teremthet. Akkor ugyanis nincs min összekapni, nincsen bizalmatlansági faktor.

Tartós megoldás, amibe hosszútávon mindként fél bele tud nyugodni a nagyjából etnikai alapú területi revízió.

Mi visszakapjuk a becsületünket, biztonságban tudhatjuk a honfitársainkat(, a szórvány biztonságát pedig az ide kerülő tót szórvány biztonsága garantálja), a tótok megszabadulnak a magyaroktól, akitől azért láthatóan tartanak, látens ellenségből pedig partnerré válhat az egyik szomszédjuk.

Ráadásul ezután semmilyen érdekellentét nem lenne a két nemzet között, annál több közös probléma.

Innentől aztán tényleg csak a szélsőségesek gondolák majd azt, hogy néhány 100 kétes négyzetkilométerért érdemes feladni az együttműködést.

Most ugye az van, hogy tudják a tótok is nagyon jól: ha Dél-Felvidék valami folytán hozzánk kerülne, itt is maradna, nincs semmilyen racionális ok, ami alapján visszakövetelhetnék.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.11. 15:25:43

@TaTa86.: És még én vagyok álmodozó :-)

nesze nektek két harmad... 2011.06.15. 19:12:19

Ez a büdös, suttyó, bunkó paraszt, aki lenyelte a WC kefét de a szőrös része az orra alatt van....a kapa így nem tud kiesni a száján, is SZÁMON LESZ KÉRVE...A KÖTELET AMIT RÉGEN AJÁNLOTT A MAGYAR NÉPNEK...NEKI NEM KELL MAJD HOZNIA...BOLDOGAN MINDEKI FOG ADNI....hehehehehehehehe:DDD
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0