Jogtipró
2011. október 22. írta: Fedor

Jogtipró

Az újbeszél kormánypárti humor egy egészen abszurdan cinikus példájával szolgált tegnapi bejelentésével a javarészt FIDESZ-es politikusokból álló Szabadság Kör:

Daniel Cohn-Bendit, az Európai Zöld Frakció társelnöke kapta a Szabadság Körtől az idei Jogtipró-díjat. A politikus (aki januárban a legkeményebb hangon csapott össze Orbánnal Strasbourgban) az adományozók közleménye szerint kijelentéseivel Magyarország méltóságához való jogát sértette meg többszörösen.

Tehát van egy ország, ahol mára már első számú gazdasági kockázati tényezővé nőtte ki magát a jogbizonytalanság, mert nem lehet tudni, mikor hoz a kormány maga által tudottan is alkotmánysértő rendelkezéseket akár visszamenőleg is, szembemenve mindennel, ami a demokratikus értékrendhez tartozik, de a Szabadság Kör szerint nem ez a kormány sérti az ország méltósághoz való jogát, hanem az, aki ezeket a jogtiprásokat kritizálni merészeli.

És mindezt kibírták röhögés nélkül.

Pedig pár hónapja még volt gerincük:

"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kínai kormányfő budapesti látogatásával egyidejűleg több Magyarországon élő tibetit rendeltek be a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba" - olvasható Szájer József fideszes EP-képviselő blogján a Szabadság Kör nevében írt közlemény. (...) A Szabadság Kör szerint a gyülekezési jog jogszerű gyakorlásának biztosítása kiemelt fontosságú alkotmányos alapjog, ezért helyteleníti és az alkotmányos renddel ellentétesnek tartja a bevándorlási hivatal intézkedését, amellyel a hazánkban élő tibeti közösség tagjait éppen a kínai miniszterelnök magyarországi látogatásának napján rendelték be a hivatalba.

De úgy látszik azóta felszívódott. Egyedül Elek István tiltakozott tegnap a nevében is kiadott közlemény ellen.

Kölcsönvéve a Mandiner sorozatcímét: Ilyen ország pedig nincs...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr533322103

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Érdekes véletlenek 2011.10.23. 18:10:41

Március 15-én az Egymillióan a magyar sajtószabadságért első tüntetésén, nem adtak élő képet az UTV kamerái. Akkor az illetékesek megpróbálták kimagyarázni magukat:„Rengetegen reklamáltak nálunk a sajtószabadságért tartott tüntetés napján, márciu...

Trackback: Nem tetszik a rendszer? 2011.10.22. 16:35:01

Bródy János, Kulka János, Müller Péter Sziámi. Három ember, akit tisztelek, és akiknek adok a véleményére. Ha valaki nem ismerte volna fel: ez egy régi Sziámi dal volt, versként előadva. Azért nekem zenével jobban bejött :-)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loláb 2011.10.22. 17:29:12

Egy politikailag elköteleződött szervezet elitélő politikai véleményt fogalmaz meg a vele ellentétes oldalon álló szereplőről. Ez skandallum!

Hát baszki, ilyen ország, ahol ennyi hülye lenne, tényleg nincs!

is 2011.10.22. 18:13:52

@loláb: Nana, tagadja, hogy politikailag elköteleződött lenne. Ők a független Szabadság-kör, kikérik maguknak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.22. 18:31:01

@loláb: "Egy politikailag elköteleződött szervezet elitélő politikai véleményt fogalmaz meg a vele ellentétes oldalon álló szereplőről. "

De azért annak a színvonala egyáltalán nem mindegy. Könyörgöm, legalább egy kicsiny kis köze legyen a valósághoz, egy egészen picike! :-)

Tallono 2011.10.22. 18:56:36

Azért nem mindegy, hogy ki kritizál. Egy olyan undorító,... pedofil,... férget, mint amilyen Cohn-Bendit csak elítélni lehet. Olyannyira, hogy az Orbán-imádattal egyáltalán nem vádolható Szegedi Csanád is felszólalt Cohn ellen az EP-ben, hogy ne gyalázza Magyarországot, és hogy a Gyurcsányi-terror alatt miért nem szólalt fel Cohn az emberi jogokért?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.22. 19:06:37

@Tallono: Mondhatod hogy pedofil, csak épp bizonyíték nincs rá. Amúgy meg ha az lenne, ez a díj akkor is abszurd humor kategória lenne.

DeMarco 2011.10.23. 10:07:47

@Fedor: Azért szögezzük le, hogy sztem mindegyikünk úgy gondolja, hogy Kohn Bandita Dániel egy seggfej, akinek bőven kijárna egy pofánvágás.

A Szabadság-körnek ezért igaza van.

Fedornak meg abban, hogy mennyire abszurd a díj odaítélése valakinek, aki annyira buta, hogy észre sem veszi mennyire megvezették, sem azt, hogy kik sustorognak a fülébe Mo-ról. Rossz emberismerő az tuti. Ő csak szócső, semmi egyéb.
De ettől még a díj neki nem jelent semmit sem, kidobja az első wc-be. Valószínűleg már arra sem fog emlékezni, hogy hol van Mo. Vagy ha mégis, akkor akár be is rághat és az ep ülésén fogja üvölteni, hogy zárják be a Szabadság-kört...

loláb 2011.10.23. 11:27:35

@Fedor:
"De azért annak a színvonala egyáltalán nem mindegy."

De, mindegy. Ezek a megszólalások -mindkét oldalról- nem a mondanivaló, hanem a megszólalás miatt születnek meg.
Politikai kommunikáció, első óra.
A lényeg az, hogy mi beszélkjünk. Mindegy, hogy mit mondunk, annak van.e értelme, a szereplés a fontos.

Én komolyan nem hittem volna, hogy te erről posztot fogsz írni, ez a Varánusz blog szintje.

Azt viszont gondoltam, hogy ha véletlenül mégis, akkor csak a fidesszel kapcsolatban bassza a csőrödet az abszurd humor, és a ballib oldal hasonló hülyeségei nem ütik meg az ingerküszöbödet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.23. 11:33:48

@DeMarco: " sztem mindegyikünk úgy gondolja, hogy"

A kulcsszó az, hogy szerinted.

@loláb: "A lényeg az, hogy mi beszélkjünk. Mindegy, hogy mit mondunk, annak van.e értelme, a szereplés a fontos."

A FIDESZ- nél ez valóban így van. Gondolkodó embereknél meg nem.

"csak a fidesszel kapcsolatban bassza a csőrödet az abszurd humor, és a ballib oldal hasonló hülyeségei nem ütik meg az ingerküszöbödet"

MIkre gondolsz? Mert ilyen átlátszó baromságra nem emlékszem. Ha esetleg a szakállas bácsi díjra gondolsz, az meg már régen volt.

loláb 2011.10.23. 11:36:21

Egyébként abba DeMarconak igaza van, hogy Cohn-Bendittel nem illik takarózni.

Ez a csávó, ha pedofil, ha nem, egy vállalhatatlan bunkó, nagyjából annyira tagja a "politikai elitnek", amennyire Le Pen az.

A ballib oldal találhatna más külső szövetségest magának. Lehet, hogy az nem abban az útszéli suttyó stílusban fogja ekézni a kormányt, mint ahogyan Cohn-Bendit teszi, de talán eppen emiatt komolyabban vehető lenne.

Miért van az egyébként, hogy a francia baloldal jelentős része valamilyen szexuális deviancia miatt kerül címlapokra? CB állítólag pedofil, DSK erőszakoló (de legalábbis röptében bassza a legyet) a DSK helyére versengő 3 baloldali elnökaspiráns pedig körbekúrta egymást: biztos, hogy nektek innen kell szövetségest vélasztani?

loláb 2011.10.23. 11:52:27

@Fedor: No komment. A fursztrációidat, és a vakságodat kezeltesd, mert a kettő együtt gyilkos páros: ilyen hülyeségekre ragadtatod magad, mint ez a poszt is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.23. 11:56:11

@loláb: Akármit gondolok is Cohn-Benditről, attól ez a díj még marhaság. Egyébként meg az LMP-nek címezd a kritikáidat, ők sztárolják.

Milyen frusztrációra gondolsz?

loláb 2011.10.24. 08:24:07

@Fedor: Arra a frusztrációra, ami az ilyen hozzászólásaidból süt:

"A FIDESZ- nél ez valóban így van."
Mert bazmeg a többi párt nem tudatosan kommunikál, csak az a geci fidesz használja ki a 21. századi kommunikációs és pr elveket. Szánalom, komolyan...

"Mert ilyen átlátszó baromságra nem emlékszem."
Ez esetben írd fel, el ne felejtsd: Kavinton. Ezt kell kérni a dokitól.

Az mszp kormány MINDEN nyugdíjasnyúzó intézkedést azzal próbált megtámogatni, hogy az egyik országos nyugdíjasszervezet szinte azonnal arról biztosította a kormányt, hogy megértik, az ország nehéáz heylzetét, és a nyugdíjasok vállalják aterheket.
Ja, hogy egyébként ennek a szerv ezetnek a vezetője az MSZP parlamenti képviselője volt? Hát arról általában már nem szóltak a hírek.

Folytassam még, vagy elhiszed, hogy újfent hülyeséget írkáltál?

loláb 2011.10.24. 08:26:06

@Fedor:
"Egyébként meg az LMP-nek címezd a kritikáidat, ők sztárolják."

Az LMP-t hagyjuk, amennyire örültem a feltűnésüknek, és reménykedtem benne, hogy eltakaríják az mszp-t az útból, akkorát csalódtam bennük.

Az elmúlt 21 év legnagyobb hazugsága nem a NER, hanem az, hogy lehet más.-

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.24. 08:33:56

@loláb: "Mert bazmeg a többi párt nem tudatosan kommunikál, csak az a geci fidesz használja ki a 21. századi kommunikációs és pr elveket. Szánalom, komolyan..."

A tudatos kommunikáció és és az egetverő baromságok, átlátszó hazugságok hirdetése az én olvasatomban nem csereszabatos fogalmak.

"Az mszp kormány MINDEN nyugdíjasnyúzó intézkedést azzal próbált megtámogatni"

A 13. havi nyugdíjra gondolsz? :-) Most el kéne lassan dönteni, hogy most az a vád a szocik ellen, hogy nyugdíjasnyúzók, vagy az, hogy kinyalják a seggüket is, mert ők a legbiztosabb szavazóbázisuk :-)

loláb 2011.10.24. 10:31:15

@Fedor:
"A 13. havi nyugdíjra gondolsz? :-) Most el kéne lassan dönteni, hogy most az a vád a szocik ellen, hogy nyugdíjasnyúzók, vagy az, hogy kinyalják a seggüket is, mert ők a legbiztosabb szavazóbázisuk"

Terelj csak nyugodtan, cseppet sem átlátszó, hogy mindezt azért csinálod, mert megind hülyeségeket beszélsz, és én lebuktattalak...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.24. 11:25:32

@loláb: Oké, buktass le tényekkel... Mert arra, amit te írsz, én inkább fideszes példákat tudnék sorolni, mint amikor 2002-ben egyszeri 19000 Ft-os kiegészítést adtak azok a nyugdíjasnyúzók, és mozgalom indult, hogy ne vegyék át a nyugdíjasok, mert a szociktól inkább nem kell...

loláb 2011.10.24. 13:12:32

@Fedor:
"Oké, buktass le tényekkel... "

Írd be a gugliba:

"Nyugdíjas Szervezet is támogatja a megszorításokat"

Sajnos a Magyar Nemzet, 20 év után úgy döntött, lecseréli a honlapját, és az archívumuk még nem érhető el, de a lényeg a következő:

2006-ban egy nyugdíjas szervezet megszorításokat követelt. A bibi csak az volt, hogy ez a nyugdíjasszervezet a köztársaság téri mszp irodaházba volt bejelentve...

De neked erre is nyilván lesz valami, frappánsnak cseppet sem mondható magyarázatod.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.24. 13:34:20

@loláb: Na most 2006-ban sok mindenki rosszul járt, de speciel a nyugdíjakhoz egy ujjal se nyúltak, pedig hát a 13. havit megnyírbálhatták volna. De nem tették. A nyugdíjasnyúzó mindenüket...

loláb 2011.10.24. 14:26:57

@Fedor: Lényeg a lényeg, hogy az álcivil-szervezet által kiadott, párttámogató kommüniké szemmel láthatólag nem fidesz találmány, pedig Te már éppen kezdtél örülni neki, hogy mekkora ordas nagy átverésről rántottad le a leplet.

Sorry, hogyha szétrúgtam a homokváradat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.24. 15:55:43

@loláb: Ezt szeretem benned, hogy azt is megpróbálod diadalnak beállítani, ha sarokbaszorulsz :-)

loláb 2011.10.24. 17:46:34

@Fedor: Miben is szorultam én sarokba?

Írtál egy posztot, hogy a fideszes álcivil szervezet hülye, kormánypárti kommünikét ad ki, és hogy ez mekkora röhely, hogy ilyen ország márpedig nincs máshol...

Erre hoztam neked egy példát a te kormányod regnálásának idejéből, 5,5 évvel korábbról, tehát kiderült hogy ilyen ország márpedig volt, a miniszterelnökét Gyurcsánynak hívtát, és a baloldali és liberális pártok adták a kormány többségét.

Szóval kérdezem alássan: miben szorultam én sarokba?

Szerintem már megint te, a szokásos kettős mércéddel írtál egy totál felesleges, demagóg posztot, és amikor minderre én rávilágítok neked, akkor nyuggerezel, bezzeg 2002-zől, meg terelsz veszettül...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.24. 19:26:48

@loláb: Azt írtad, hogy nyugdíjas szervezet védte a nyugdíjasnyúzó intézkedéseket, de az utóbbira nagyon nem hoztál példát, viszont tény, hogy pont az volt az egyik gond, hogy ők az ország erejét meghaladóan kaptak pluszban. Ezt gondolod te egyenrangúnak a posztban bemutatott cinikus hazugsággal?

Klasz.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.10.24. 19:50:02

@Tallono: Ja, ha már a Szegedi Csanád is felszólalt ellene. Ő aztán tényleg mérvadó ebben a kérdésben, igazi demokrata, a Jobbik is megaszonta, a kurucinfo is megírta.

loláb 2011.10.25. 09:09:54

@Fedor:
"Azt írtad, hogy nyugdíjas szervezet védte a nyugdíjasnyúzó intézkedéseket, de az utóbbira nagyon nem hoztál példát"

Ja, hogy az a problémád, hogy neked példa kell a 2006-os megszorítások közül ahhoz, hogy elhidd, hogy azok "nyugdíjasnyúzók" voltak?
Te komolyan ennyire foggalmatlan vagy, vagy csak engem tesztelgetsz?

Hát parancsolj, csak ami hirtelen eszembe jut:
Dobozdíj, vizitdíj, svájci indexálás megszüntetése, áfaemelés, inflációt jóval meghaladó gáz és áramáremelés.

Ezeket KÖVETELTE 2006 nyarán (az öszödi beszéd elmondása, azaz a helyzettel való szoci szembenézés után) a köztársaság téri mszp székházba bejelentett nyugdíjasszervezet.

Természetesen ezután a kormány igyekezett "megfelelni a népakaratnak", és összeállított egy megszorítócsomagot.

Szóval, ki is a cinikus már megint?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.25. 10:14:32

@loláb: Az általad felsoroltak mindenkit érintettek, nem csak a nyugdíjasokat, viszont pont a nyugdíjasok voltak azok, akiktől nem vontak meg olyan pluszpénzt, amit meg kellett volna, szóval a nyugdíjasnyúzó jelzőt én továbbra is túlzónak tartom.

Egyébként meg akkor is nevetséges vagy. Belekötsz egy olyan félmondatba, ami egyértelműen költői túlzás, és ha elhagytam volna, akkor is kerek egész lenne a poszt, és ezt cincálod napok óta, mintha az életed függne tőle. Állandóan engem vádolsz relativizálással, miközben az iskolapéldáját mutatod éppen azzal, hogy egy fideszesekről szóló kritikát azzal akarsz hárítani, hogy de hát a szocik is, öt évvel ezelőtt. ÉS? Igen, a szocik is csináltak hülyeségeket, de ez mennyiben változtat a posztban említett esemény megítélésén?

Na csá, én eluntam ezt a vitát.

loláb 2011.10.25. 11:34:41

@Fedor: A dobozdíj, meg a vizitdíj mondjuk pont jobban érintette a nyugdíjasokat, mint az aktív réteget.

Ahogyan az energiaköltségek emelkedése is, hiszen a nyugdíjas fogyasztói kosárnak nevezett dologban pont ezek (gyógyszer, energia) vannak felülsúlyozva.
Mondjuk nem lep, hogy neked erről foggalmad sincs, az már igen, hogy milyen büszkén vállalod.

Másrészről pedig teljesen felesleges hisztizned, attól még nem lesz igazad.

Írtál egy posztot egy ostobaságról, miközben a tucatnyi, ellenoldali példát egy kurva szóval soha nem kommentálod.

Ha ez most először fordult volna elő, akkor azt mondom, egye fene.
De nem, rendszeresen ezt csinálod, minden szarért ekézed a jobboldalt, miközben a baloldaliaknak még az olyan válallahatatlan dolgait is gondolkodás nélkül védelmébe veszed, mint a Kertéész cikk.
És amikor én, vagy Demarco számon kérjük rajtad, hogy minek mérsz megint kettős mércével, meg minek relativizálsz, akkor képes vagy azzal takarózni, hogy dehát te nem is, mert írtál már két dicsérő posztot a fideszről, meg kettő olyat, amiben a szociakt fikázod.

Viszont nekem ez nem tetszik A blogolás nem csak annyiból áll, hogy a nekünk szimpatikus mozgalmak számára propagandát folytatunk, és sározzuk az ellent, hanem bizony van egy olyan része is, hogyha faszságokat írunk, akkor viseljük a kritikát.

Ezt persze sokkal rövdebbre is lehetne zárni, hogyha elsimered, hogy tévedtél, vagy butaságot írtál...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.25. 13:55:42

@loláb: "minden szarért ekézed a jobboldalt, miközben a baloldaliaknak még az olyan válallahatatlan dolgait is gondolkodás nélkül védelmébe veszed, mint a Kertész cikk."

Basszus, idézz már tőlem akár egy mondatot is, ahol a Kertész cikket védtem... A vállalhatatlan dolgok kritikátlan védelme amúgy sem az én reszortom (ha az lenne, drukkolnék Gyurcsánynak), hanem a tietek, számtalan példát tudnék mondani, amikor olyan kormányzati intézkedéseket helyeseltetek, amelyek még az olyan, normálisabb fideszes orgánumoknál is kiverte a biztosítékot, mint a Mandiner vagy a Heti Válasz.

"És amikor én, vagy Demarco számon kérjük rajtad, hogy minek mérsz megint kettős mércével, meg minek relativizálsz, akkor képes vagy azzal takarózni, hogy dehát te nem is, mert írtál már két dicsérő posztot a fideszről, meg kettő olyat, amiben a szociakt fikázod."

Egyrészt több volt az, másrészt mégis, mivel mással bizonyíthatom, mint ellenpéldákkal?

"A blogolás nem csak annyiból áll, hogy a nekünk szimpatikus mozgalmak számára propagandát folytatunk, és sározzuk az ellent, hanem bizony van egy olyan része is, hogyha faszságokat írunk, akkor viseljük a kritikát."

Ha nem vállalnám a kritikát, nem engedélyezném a kommentelést. De a kritika se abból áll, hogy mindent szaroztok válogatás nélkül.

"Ezt persze sokkal rövdebbre is lehetne zárni, hogyha elsimered, hogy tévedtél, vagy butaságot írtál... "

Csakhogy itt most nem arról szól már megint a vita, hogy mit írtam, hanem hogy mit nem írtam. Ha tévedek, elismerem, de azt ne várd, hogy mindig mindenre kapásból meghunyászkodjak anélkül, hogy meggyőződnék arról, hogy tényleg hülyeséget írtam.

loláb 2011.10.25. 15:00:50

@Fedor:
"Basszus, idézz már tőlem akár egy mondatot is, ahol a Kertész cikket védtem..."
Két, vagy három poszttal ezelőtt, a hozzászólások között kikerekedett vitában írtál valami olyan értelmezést, hogy Kertész nem is úgy általánosságban értette a magyarokra azt, amit írt, pedig akkor már mindenki (még az értelmesebb balliberálisok is) kielemezték a mondatait, és bizony rájöttek, hogy de, és éppen ezért vállalhatatlanok azok.
Ehyelett választhattad volna azt is, hogy nagyvonalúan nem reagálasz a hozzászólás azon részére (úgy látszik ezt csak velem tudod megtenni, ha sarokba szorítalak), nem, te védelmedbe vetted azt az embert, aki még csak annyira sem árnyalta a mondandóját, mint ahogyan azt Bayer Zsolt tenni szokta.

"mivel mással bizonyíthatom, mint ellenpéldákkal"
Kiegyensúlyozottságra törekvő témaválasztással.
Az "ellenpéldáidról" nekem Moldova novellájából a mesterséges folt jut eszembe, hogy a kommunista politikai elit egyik tagja, amikor az emberek közé ment, akkor direkt olyan nadrágot vett fel, aminek térde foltos volt, hogy mutassa, hogy ő is egy a csóró melósgyerekek, a nép fiai közül.
Persze egy hiteles, autentikus folt varratása az úri zsbaóknál drágább volt, mint amennyibe egy konfekciónadrág került...
Na, hát ilyenek a te ellenpéldáid.

"De a kritika se abból áll, hogy mindent szaroztok válogatás nélkül."

Én nem szarozok mindent. A témaválasztásod kapcsán próbálok meg arra rávilágítani, hogy mennyire kettős mércével mérsz, és mennyire nem vagy hajlandó elismerni a tévedéseidet, mennyire mentegeted, önigazolod a korábbi döntéseidet azok után, hogy azokról teljesen nyilvánvaló, hogy hibásak voltak. Én ennyit teszek, nem többet.

"Ha tévedek, elismerem, de azt ne várd, hogy mindig mindenre kapásból meghunyászkodjak anélkül, hogy meggyőződnék arról, hogy tényleg hülyeséget írtam."

Szerintem elég sokszor bebizonyítottam már, hogy bizonyos dolgokban tévedtél, de én nem emlékszem, hogy egyszer is elismerted volna. Nem kell meghunyászkodnod, de könyörgöm, most például miből tartana azt odabigygeszteni a poszt végére, hogy tévedtél, nem a szabadság kör volt az első aki ilyen arcátlanságot csinál, hanem bizony ez egy létező manipulációs gyakorlat a magyar politikában, amit évek-évtizedek óta alkalmaznak a közéletet felületesebben szemlélők megygőzésére?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.25. 15:16:54

@loláb: "Két, vagy három poszttal ezelőtt, a hozzászólások között kikerekedett vitában írtál valami olyan értelmezést, hogy Kertész nem is úgy általánosságban értette a magyarokra azt"

Sejtem, mire célzol, csak épp akkor azokat a mondatokat nem Kertészről írtam, hanem a vitában résztvevő idelle-ről. Ha figyelmesebben továbbolvastad volna vitát, ez számodra is kiderült volna:

fedor.blog.hu/2011/10/18/kozteren_fekvok/fullcommentlist/1#c14739820

Kertész mondatai számomra is elfogadhatatlanok, mint minden, ami genetikai alapon akar politizálni.

Egyéb vádjaid is ilyen megalapozottak?

"Kiegyensúlyozottságra törekvő témaválasztással."

De hát könyörgöm, ha a posztjaimban nem csak a fidesz hülyeségeit kritizálom, akkor a posztom témájának a megválasztásával teszem, nem? Igen, mostanában kevesebb szó esik nálam az MSZP-ről, ugyanis nem ők vannak kormányon, így kevesebb a lehetőségük is hülyeségete csinálni. Menj csak vissza nyugodtan mondjuk 2010 tavaszára a posztok között, egészen más arányt fogsz találni. Ha meg most kritizálni valót találok, azt is szóvá teszem, utoljára tegnap.

"Szerintem elég sokszor bebizonyítottam már, hogy bizonyos dolgokban tévedtél, de én nem emlékszem, hogy egyszer is elismerted volna."

Utoljára szintén tegnap ismertem el, hogy jogosak a kérdéseid.

"könyörgöm, most például miből tartana azt odabigygeszteni a poszt végére, hogy tévedtél, nem a szabadság kör volt az első aki ilyen arcátlanságot csinál"

De miért tenném, ha egyszer nem is állítottam ilyet? Olvasd már el újra a posztot légszíves...

lehet más a handa-banda 2011.10.25. 23:45:41

Cohn-Bendit hasonló hendikep az Európai Uniónak, mint a görög válság. Egyszemélyben gyanítom sok-sok euroszkeptikust tudott teremteni, és ezzel a ballaszttal nem fog soká felszínen maradni a léket kapott hajó. Kár ilyen paprikajancsik kedvéért fenntartani a cirkuszt Brüsszelben
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0