Emberek az embertelenségben
2011. december 28. írta: Fedor

Emberek az embertelenségben

Év végén mindenki kényszeresen listákat készít. A Guardian pl. többek között az év szerintük legjobb sajtófotóiból készített galériát, benne két képpel, amely megfogott engem. Két kép, amely egy embertelen szituációban ragadott meg egy első látásra egyáltalán nem odaillő, váratlan, ugyanakkor mégis mélységesen humánus momentumot.

Az első kép nyáron már egyszer körbejárta a világot. A vancouveri NHL döntő utáni zavargások alatt készült fotón egy párocska csókolódzik látszólag önfeledten a rendőrségi oszlatás kellős közepén. Később kiderült, hogy nem elfelejtkeztek magukról és a körülöttük zajló eseményekről, hanem pont ellenkezőleg: a fiú ezzel a csókkal csak nyugtatgatta a rohamrendőrök által elsodort, rémült párját, de ez csak még emberibbé teszi tettüket.

A másik fotó kevésbé ismert (legalábbis én még nem találkoztam vele), de ha lehet, még az előzőnél is szürreálisabb pillanatot örökít meg, amely olyan, mintha egy Csupasz Pisztoly típusú paródiából lenne egy jelenet, miközben maga a (szó szerint) véres valóság.

2011 ugyanaz volt az arab világnak, mint nekünk, K-európaiaknak 1989. Évtizedes diktatúrák rendültek meg és dőltek össze dominószerűen, köztük Kadhafi rezsime. Líbiában véres harcok dúltak, többek azon az utcasarkon is, amely képünk helyszíne, és ahol a fegyverropogás közepette a sok davaj gitár* között egyszer csak feltűnik egy igazi is. A tűzharc közepén megjelenik egy fickó, és gitározni kezd. Mi volt ezzel a célja? Egy örök mókamestert láthatunk, aki még az életét is hajlandó kockáztatni egy jó poénért? Vagy épp ellenkezőleg, valami buzdító dallal a harcoló társaiban próbálja a lelket tartani?

Azt hiszem ezt már sohasem fogjuk megtudni.

* Kedves fegyverbuzi szőrszálhasogatók: Igen, tisztában vagyok vele, hogy a képen nem PPS-41-esek láthatóak, de engedtessék meg nekem ennyi általánosítás.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr853501572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandeláber 2011.12.28. 12:27:09

Ha egyik kép sem beállított, akkor valóban lenyűgözőek. Félek azonban attól, hogy miután elillant a pillanat, amely a képeket szülte, a csókolódzó párt agyba-főbe verte néhány, a lírára nem igazán fogékony rohamosztagos, a gitárost pedig eltalálta egy golyó.
Mert valljuk meg őszintén: a hatalom pretoriánus gárdája a világon mindenütt egyforma, az erőszakra tenyésztett szörnyetegek nem dísznek hordanak magukkal gumibotot és fegyvert.

Vidéki 2011.12.28. 15:02:27

Az első kép azt is illusztrálhatja, hogy a való világ nem olyan, amilyennek az utópisták szép lelke elképzeli, hogy milyen lehetne.

Eddig nem sikerült belőle száműzni az erőszakot.

Az erőszak pedig erőszakot szül.

Katonai kifejezés: járulékos veszteség jellemzi lány szerepét az eseményekben: a fiú ezzel a csókkal csak nyugtatgatta a rohamrendőrök által elsodort, rémült párját.

A másik kép a nagy túlerőben lévő harcoló félnek azt az életérzését fejezi ki, hogy noha ő hatalmas mennyiségben pazarolja a muníciót, neki gyakorlatilag nem kell veszélytől tartania, ezért megengedheti magának, hogy egy gitárossal szórakoztathassa magát az ennyire kockázat mentes harci helyzet közepette.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.28. 15:29:44

@Vidéki: A második képpel kapcsolatos értelmezésed elég zavarosra sikerült. Kik érzik magukat annyira nyeregben, hogy gitárossal szórakoztatják magukat? A Kadhafi-ellenes felkelők? Vagy mi van?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.28. 15:59:22

@Vidéki: Amúgy meg:

"Az első kép azt is illusztrálhatja, hogy a való világ nem olyan, amilyennek az utópisták szép lelke elképzeli, hogy milyen lehetne.

Eddig nem sikerült belőle száműzni az erőszakot."

De törekedni kéne rá...

Neon Fu 2011.12.28. 17:01:27

Én vagyok az egyetlen, akit taszít az első kép? Ha engem elsodornának a rendőrök és elesnék, akkor azt várnám el a kedvesemtől, hogy felsegítsen, ha ehelyett mellémheveredne és a nyelvét próbálná a torkomon lenyomni -miközben kint a csupasz fenekem, ezért esélyes, hogy hamarosan csoportos nemi erőszak áldozata leszek, a nagy zavargásban- hát erőteljesen orrba vágnám a kis kanos, töketlen marhát. De mindenki olvadozik ettől a képtől, biztos én nem vagyok eléggé romantikus lelkű. :(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.28. 17:58:19

@Meta Flóra: Miből gondolod, hogy nyelves csók volt, és nem védelmező ölelés, csititgató puszikkal? Egyébként a belinkelt cikkben van videó is, ahol a csaj elmeséli, hogy miképp emlékezik ő erre.

Vidéki 2011.12.28. 18:53:15

@Fedor:

Kérdezed:

" Kik érzik magukat annyira nyeregben, hogy gitárossal szórakoztatják magukat? A Kadhafi-ellenes felkelők? "

Eltaláltad.

A NATO légiereje elpusztította Kadhafi nehézfegyverzetét, logisztikai bázisait, óvóhelyeit.

A felkelőknek csak fel kellett tenni az i-re a pontot.

Vidéki 2011.12.28. 19:02:53

@Fedor:

Eddig nem sikerült a világból száműzni az erőszakot.

De törekedni kéne rá...

Ajánlom figyelmedbe hogy az Investigation Discovery ismeretterjesztő csatornán az USA-ban megtörtént bűneseteket ismertetnek, amelyek tartalmazzák azt is, hogy ott hogyan sikerül a bűnözőket elkapni és kivonni a forgalomból.

Az is kiderül belőle, hogy rengeteg erőszakra hajló ember él a világban, akik úgy viselkednek mint a ragadozók, embertársaik iránt semmi kíméletet nem érezve, zsákmánynak tekintik őket.

Naív utópisták fogadják el azt a gondolatot, hogy az ékesszólás, a racionális érvelés a szép szó eltérít minden a potenciális törvénysértőt szándékától és ezért a kényszert ki lehet küszöbölni a társadalom életéből.

antisocialnetwork 2011.12.28. 19:44:21

@Vidéki: Lőfegyvert mindenkinek :) lsd. Usa

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.28. 21:06:19

@Vidéki: Jöhetsz bármilyen példával, ATTÓL MÉG TÖREKEDNI KELL RÁ. Természetesen teljesen erőszakmentes világ soha nem lesz, de már most is jóval kevesebb az erőszak, mint volt mondjuk 100 évvel ezelőtt (az ne tévesszen meg, hogy a szenzációhajhász média minden negatív dolgot felnagyít, attól ez még tény).

És ismét sikerült jól eltérni az eredeti témától.

DeMarco 2011.12.28. 21:53:11

Az első képen két matt részeg, vagy bedrogozott "csóró" kanadai fiatal látható, akik miután kikerültek az újságba, kitaláltak egy mesét, hogy a szüleik ne rakják őket két hónap szobafogságba...

A második képen meg egy forradalmár, vagy afrikai zsoldos látható egy AK-val, amit egy vicces júzer átmontírozott gitárrá.

Mit lehet nyerni a helyes megfejtéssel? :)

Tallono 2011.12.29. 03:42:31

@DeMarco: A második tényleg montír, asszem a kuruc is megírta :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.29. 08:22:20

@Tallono: Hát ha a kuruc is megírta, az más, akkor az szentírás...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.29. 08:24:58

@DeMarco: Te meg nézd már meg a belinkelt videót...

csoko20 2011.12.29. 09:21:32

A második képen a faszi biztos Djangonak képzelte magát vagy látta a Desperadót, de a nagy kapkodásban otthon rossz gitártokot kapott fel.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.12.29. 20:54:12

@Meta Flóra: Nem légy egyedül!
Azért ez több volt egy ártatlan csóknál.
Ha a rendőrök nem lennének a képen, mindenki tudni vélné, hogy itt szexuális bántalmazás dokumentálásának esete forog fenn (vagy egy pornófilm forog - szintén fenn)
Szerintem sem egy tüntetéssel sújtott főút aszfaltja a legalkalmasabb az ilyen légyottok abszolválására. Ilyenkor, pláne turistaként, legjobb eltávolodni, a gumi, és nem gumi botokkal felszerelt rendelírözőktől, és esetleg a szállodai szoba magányában folytatni a... csókot. Ott nagyobb valószínűséggel nem tapos agyon a tömeg...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.30. 06:04:11

@vadász2: Neked is ajánlom, hogy nézd meg a belinkelt videót...

dibbler 2011.12.30. 08:33:19

@Kandeláber: a rohamrendőrök profik, a feladatra koncentrálnak. Az Ön által leirt paranoid változat nagyon valószinűtlen.

dibbler 2011.12.30. 08:42:26

@Meta Flóra: ha a srác tényleg előadóművész, valószinűleg felkészülve mentek oda. Persze felkészülve ment oda a rengeteg fotós, ujságiró is...

Jól beállitott jelenet ... csak ez most tényleg giccsesre sikerült.

kisa 2011.12.31. 19:55:19

Mindenkinek méltóságteljes, boldog(abb) új évet kívánok!

valójábannemberci 2011.12.31. 21:45:34

a líbiaiak megadták a módját annak, hogy kiérdemeljék az epic jelzőt - gitárral, banánnal, antik fegyverekkel, epic is epic: epiclibyan.tumblr.com/

Vaandor 2012.01.03. 23:15:14

@csoko20:
"A célszemélyhez érve előkapta fegyverét,
De ravasz helyett nem tanáta rajta csak a C-t"

Videóval az igazi! :-) www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/40478/fustifecskek/aj-aj-aj-zeneszoveg.html

Anti-politikusok · http://antipolitikusok.blog.hu/ 2012.01.08. 17:43:06

mi ez a fene nagy hitetlenkedés? a centrális határeloszlás tétele (gy.k.: nagy számok törvénye) szinte garantálja, hogy ilyen és ehhez hasonló esetek szép számmal fordulnak elő ill. kerülnek a nyilvánosság elé. welcome to the real world...

Anti-politikusok · http://antipolitikusok.blog.hu/ 2012.01.08. 17:46:14

@vadász2: ja, a piás kiscsávó (valószínűleg azért volt benne egy kis alkohol) pont azt fogja mérlegelni, hol kisebb az agyontaposás / halál, stb. valószínűsége: egy olyan placcon, ahol MÁR nincsenek tüntetők, vagy a szállodai szobában, ahol meg benn is éghet akár :)

...ha megnézed a képet, közel s távol nincs már senki a környezetükben... olyan, mintha a zsaruk épp őket védenék :)

Anti-politikusok · http://antipolitikusok.blog.hu/ 2012.01.08. 17:49:08

"A tűzharc közepén megjelenik egy fickó, és gitározni kezd. Mi volt ezzel a célja? Egy örök mókamestert láthatunk, aki még az életét is hajlandó kockáztatni egy jó poénért? Vagy épp ellenkezőleg, valami buzdító dallal a harcoló társaiban próbálja a lelket tartani?"

lehet, hogy neki már nem jutott fegyver :)
és/vagy ő a gitárhúros fojtogató, aki közelharcban tudja használni álcának sem utolsó hangszerét :)

Anti-politikusok · http://antipolitikusok.blog.hu/ 2012.01.08. 17:54:42

@Vidéki: "Az is kiderül belőle, hogy rengeteg erőszakra hajló ember él a világban, akik úgy viselkednek mint a ragadozók, embertársaik iránt semmi kíméletet nem érezve, zsákmánynak tekintik őket."

igazából nem csak az erőszakra igaz ez, de a jogra vagy a politikára is: az emberi faj tele van élősködő férgekkel, akiktől rövid úton meg kellene szabadulni, de a jog ilyenkor mindig a férgeket védi, hiszen azt is korrupt férgek hozták létre (tisztelet a kivételnek)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0