Látod, Feri, lehet ezt így is!
2012. január 15. írta: Fedor

Látod, Feri, lehet ezt így is!

Ceglédi Zoli írásának minden egyes szavával egyetértek, így nem csak a Facebook-on osztom meg, hanem itt is, a teljes szöveget, minden kommentár nélkül.

Schiffer András elejét szeretné venni, hogy az utóbbi hetekben személyét érő támadások ártsanak pártjának, ezért leköszönt az LMP-frakció éléről. Deklaráltan háttérbe vonul, minimálisra korlátozza a szerepléseit, hogy a személyével kapcsolatos averziókat ne húzza rá a közösségére.

Pedig ő volt az LMP legfontosabb vezetője, arca, nyilván rengeteg trükkel húzhatta volna még a dolgot. Zsarolással, megosztással, a szervezetet szétszedő falósejtekkel. Lehetett volna pártszavazás, indíthatott volna LMP-ellenes honlapot az LMP pénzén, ráküldhette volna valaha újságíróként jegyzett kritikátlan rajongóit a vele egyet nem értő párttársaira, hogy nyilvánosan szapulják azokat. Tolhatná kartácsként a Facebookon a jegyzeteket, hogy az őt felemelő és a közösség érdekeivel szemben is fenntartó párt egyébként milyen szar. Játszhatna nyilatkozat-gyorsasági versenyt, hogy önjáró módon keresztülhúzza a párt önálló véleményformálását.

Követelhette volna, hogy mindenki más mondjon le.

Ehhez képest Schiffer egyszerűen csak vette a kalapját, mert a jelek szerint fontosabb neki az LMP sorsa, mint saját aktuális hatalmát folyamatosan szorítani. Igen, szerintem is követett el hibákat, és igen, a legjobb formában lévő ökoszociális Schiffer is messze van attól a liberális minimumtól, aminek magam is tapsolni tudnék. De ez a húzás most mégis megérdemli a gratulációt.

Tapsoltam volna 2006 őszén is, egyébként. Vagy legkésőbb 2007 elején. Csak egy pillanatra képzeljük el, hogy már akkor Bajnai áll a kormányrúdhoz, amikor még épp csak peremig ért a redva. Ha nem három év küszködése után kap lehetőséget, hogy kipucolja a fajanszot, ha nem az trónol addig a cucc tetején, aki miatt akkorára nőtt a halom.

Schiffer András a legelső alkalommal hátrébb lépett, amikor erre komoly ok és lehetőség volt. Lehet ezt így is.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr463549398

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az önsorsrontás vége? 2012.01.16. 23:08:58

Senki ne igyon még a medve bőrére: egyelőre kérdésként kell kezelni, hogy Schiffer András hét végi hajótörése érdemi és tartós irányváltást jelent-e az LMP életében. Sokan remélik, hogy ez nem így lesz. Mindenek előtt Orbán Viktor  – de nem csak ő. Ja...

Trackback: Miért bomlik az LMP? 2012.01.15. 21:07:45

Kaufer Virág visszaadja a mandátumát, Scheiring Gábor borítja a bilit, Schiffer András lemond. Eddig ezek a hírek, de lehet holnap tovább omlik az LMP épülete.Hogyan és miért jutott idáig ez a szépreményű banda? Törvényszerű-e, hogy ide jutottak?Szerin...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2012.01.15. 22:40:06

Én nem látok különbséget. Mindkettő közvetlenül azelőtt mondott le, mielőtt a pártja látványosan kihátrált volna mögüle. Abban egyetértek Ceglédivel, hogy fletónak 2006-ban le kellett volna rögtön mondania, mindenkinek jobb lett volna.

Most ennél egyszerűbb a helyzet, leszóltak az amcsi nagykövetségről, hogy vagy beállnak libajnai mögé egy olajfába a maszoppal és a dekásokkal, vagy elapadnak a támogatások... Schiffernek most esett le végleg, h nem lehet más a politika, őket nem azért hozták létre, h önállóak legyenek, csak kellett egy szadesz klón. Az önállóság képviseletével kisebbségbe szorult a párton belül és inkább lelép, mintsem elküldjék. De legalább nyugodt lesz a lelkiismerete, amikor vmi nímand bejelenti, h a centrum párt útjára lépnek. Talán ő még emlékszik a szadesz árulására és végső soron a teljes bukásának kezdetére, amikor koalára léptek a maszoppal, ezzel mintegy rehabilitálva azokat. Haj, mennyire máshogyan alakulhattak volna a dolgok, ha akkor ezt nem teszik meg...

A fideszt tartják a nagy beolvasztónak, de láthatóan megtanulták balról is a leckét.

trabant 2012.01.15. 23:31:26

@DeMarco:
Van különbség. Gyurcsány miniszterelnökként akkor mondott le, amikor nem látta a kivezető gazdasági szakaszt, mert az euró 317 forintos csúcsot döntött. Nem politikai, hanem gazdasági szempont vezérelte.

Schiffer akkor mondott le, amikor a véleménye kisebbségbe került családon és párton belül is. Mégis is késve jött, mert már nyiladoznak a varrások.

(Vajon Orbán mikor fog lemondani? Az ország elszigetelése és az árfolyam csúcsdöntögetése láthatóan közel sem zavarja annyira, mint Gyurcsányt.)

istvankah 2012.01.16. 07:57:29

A ceglédiur is a gyurcsánymumus viziójától retteg!Pedig ö csak antipolitikus!Az ilyen egy vállalat élén király!A grazi-beteg már a szemétdombon sem kukorékolhatna,mert hamis az egész ahogy van!Az országot a szarból egy Deák nagyságú politikus,Vagy egy Gazdasági Szakember Csapat tudná kimenteni!Az Összefogás híánya viszont csödbe rántja ezt a valamikor úgy a 70-es években még mükődő országot!

Ékszíj 2012.01.16. 08:12:18

Ha ezt követné mindenki kevesen maradnának, de milyen jó lenne!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.16. 08:46:32

@istvankah: "Az országot a szarból egy Deák nagyságú politikus,Vagy egy Gazdasági Szakember Csapat tudná kimenteni!"

És ebből melyik lenne Gyurcsány?

Vidéki 2012.01.16. 09:20:28

„Schiffer András a legelső alkalommal hátrébb lépett, amikor erre komoly ok és lehetőség volt. Lehet ezt így is.”
De miért lépett hátra?
„Leszóltak az USA nagykövetségről Schiffer Andrásnak, hogy be kell menni az olajfába az MSZP-vel és Gyurcsánnyal, ennyi.

Mivel ők adják a pénzt, nem mondhatott ellen.”

Egyet mondott: lemondott.

„Hogyha fúj a szembeszél,

Okos ember nem beszél”!

Vidéki 2012.01.16. 09:22:59

"Ha jobban fúj a szembe szél,

A száj hallgat, s a szem beszél!"

DeMarco 2012.01.16. 09:27:34

@istvankah: "Deák nagyságú politikus,Vagy egy Gazdasági Szakember Csapat tudná kimenteni!Az Összefogás híánya"

Óriási tévedés. A nyugatnak nem kiegyezés kell, hanem teljes behódolás. Semmi önállósodás, csak az abszolút kiszolgáltatottság. Nekik nem Deák kell, hanem libajnai, vagy mari néni, aki becsukott szemmel ír alá mindent amit csak elétesz az imf és az eu. Meg volt már "szakértői" kormányunk, tele "szakértőkkel", kösz inkább nem kérünk belőle.

Összefogás is volt már, annyira összefogtunk, hogy egyből kétharmad lett belőle...

szemtanú 2012.01.16. 09:29:05

@Fedor: Jellemző magyar politikai választói dilemma: Ki, kihez képest jó, vagy rossz éppen most.

Vidéki 2012.01.16. 09:57:51

@DeMarco:

"A szakértői kormány gondolata valami felsőbbrendűséget képvisel. Mintha azt mondaná a politikusoknak, hogy jó, jó játszadozzatok, most kiélhetitek magatokat, aztán, ha nehéz terepre érünk, mi vesszük át a kormányt, és mindegy, ti hová akartatok eljutni, a mi számunkra kedvező irányba megyünk.

A szakértői kormány gondolata azt sugallja, hogy a politikusok igazából nem értenek hozzá, a demokrácia csak egy díszlet. Ha a pénzvilág nem látja biztosítva az érdekeit, félre lehet söpörni politikusokat, pártokat, demokráciát. Azzal ki nem mondott gondolattal, hogy bizonyos politikusokat, bizonyos pártokat nem állítanak félre.

Mert a balliberálisok a szervilizmusukból kifolyólag mindig függetlenek és mindig szakértők." (Mandiner)

doxi2 (törölt) 2012.01.16. 10:54:35

A szakértelem ebben az esetben az írni-olvasni tudást, az összeadás-kivonás némi ismeretét, ill. sportszeretet helyetti esetenkénti újságolvasást jelenti.
Mert ugyebár van egy analfabéta álamfönk, számolni nem tudó gazd. miniszterünk, focista min.elnökünk, bolti tolvaj szóvivőnk,és üveges tekintetü dicsérő kórus.Ja és az intelligens Tompika.

loláb 2012.01.16. 13:40:52

"Schiffer András elejét szeretné venni, hogy az utóbbi hetekben személyét érő támadások ártsanak pártjának..."

Milyen támadások? Tudtommal Schiffer azért mondott le a frakcióvezetésről, mert az ő általa képviselt, az MSZP-től független politizálást képviselő irányvonal a párton belül elbukni látszik, ráadásul a bázisdemokrácia álcáján vállalhatatlan figurák váltak a megkerülhetetlenné...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.16. 18:50:56

@loláb: "Tudtommal Schiffer azért mondott le a frakcióvezetésről, mert az ő általa képviselt, az MSZP-től független politizálást képviselő irányvonal a párton belül elbukni látszik"

Pont ennek kapcsán érték támadások, balról, lásd pl. a kedves gyurcsányista nagynéni nyílt levelét...

Tallono 2012.01.17. 03:59:46

Hihetetlen, hogy a szart azt akkor is csokisbanánnak fogod becézni, hogy bűzlik és az előbb tolták az orrod alá... Az LMP-nek vége, a kapitány menekül a süllyedő hajóról.

Ennek az egésznek az van a hátterében, hogy nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért nem kapnak több pénzt az amerikai zsidóktól és át kell adniuk a helyüket és a kapott támogatást Bajnai és bandájának...

loláb 2012.01.17. 08:27:31

@Fedor:
"...a kedves gyurcsányista nagynéni nyílt levelét..."

Ez nincs meg.

Viszont a párhuzam annyiból mindenképpen fals, hogy bármi Schiffer személyét egészen biztosan nem érheték olyan megalapozott, magvas, hangos támadások, mint amilyenek Gyurcsányt -joggal- érték.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.17. 13:01:00

@loláb: "Ez nincs meg."

galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=111803%3Alevel-unokaoecsemnek-schiffer-andrasnak&catid=9%3Avendegek&Itemid=66

"Schiffer személyét egészen biztosan nem érheték olyan megalapozott, magvas, hangos támadások, mint amilyenek Gyurcsányt -joggal- érték"

Ez igaz, de ez csak erősíti a példa értékét...

@Tallono: Látom, te továbbra is jól elvagy magadban...

loláb 2012.01.17. 15:48:59

@Fedor: Ez azért támadásnak elég karcsú, egy lemondás indokaként hivatkozni rá pedig legfeljebb a hírszerzőnél megy el.

Tallono 2012.01.17. 16:14:33

@Fedor: Cáfolj meg. Az LMP amerikai üzletemberektől kapta a pénzt? Igen. Ott volt az amerikai nagykövet a kampányváró rendezvényükön? Igen. Bajnait amerikából pénzelik? Igen. Bajnai attól a CAP-tól(Center for American Progress) kap támogatást, amit a cionista Clinton család szellemi hátországaként is jellemeznek, és 2003-as alapításának ötlete a cionista zsidó Soros Gyuri bától származik, aki azóta is a fő szponzorok közé tartozik Herbert és Marion Sandler multimilliomos házaspár mellett? Igen.

Nos láthatóan összeérnek a szálak, szóval ne akard megmagyarázni Schiffer háttérbe vonulását önkéntes döntéssel, mert egyszerűen NEM IGAZ! Schifferben és Bajnaiban sok közös nevező van, elsősorban cionista elkötelezettségük és kommunista családi hátterük. Amúgy félreértés elkerülése végett, nem utálom Schiffert, veled ellentétben beszélgettem vele egyszer a Parlamentben, már amikor hajlandó volt betenni a lábát hétfőnként...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.17. 18:48:19

@loláb: "Ez azért támadásnak elég karcsú"

Ez csak a felszín, ami hozzánk kis eljut, gondold el mi mehet zárt ajtók mögött.

@Tallono: Mit cáfoljak meg? Hogy egymás mellé raksz random tényeket meg ferdítéseket, és nagyívű következtetéseket vonsz le belőlük, ami alátámasztja prekoncepcióidat? Melyik párt nem kap külfödről támogatást?

"veled ellentétben beszélgettem vele"

Honnan tudod, hogy én kivel beszélgettem, és kivel nem? Kiolvastad a blog forráskódjából?

loláb 2012.01.18. 09:24:02

@Fedor:
"Ez csak a felszín, ami hozzánk kis eljut, gondold el mi mehet zárt ajtók mögött."

Nem gondolok el semmit, mivel vannak ismerőseim az LMP-ben, pontosan tudom, mi zajlik bent. Éppen ezért mondom, hogy Schiffer személyét érintő támadásokról (már a párton belül) szó nincs, politikai-elvi egyet nem értés van a lemondás hátterében.

Az LMP-ben normálisan gondolkodó kisebbség Schiffer véleményét osztja, csakhát sajnos ők vannak kisebbségben. A párt támogatói, tagjai rettenetesen sok pénzt beleöltek a pártépítésre, és kormányozni akarnak, minnél előbb, míg Schifferék inkább az önálló arcél megmutatását akarják, mégha ennek az is az ára, hogy 2014-ben kimaradnak a koalícióból.

Ez a konfliktus lényege, és ennek ismeretéhet még csak borzasztó bennfentesnek sem kell lenni. Ha ezt Ceglédi elhazudja, annak nyilván oka van...

mikénehavóna 2012.01.18. 14:12:26

@loláb: miert kellene elhinnunk, hogy te olyan nagyon bennfentes vagy, bemondasra?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.18. 16:06:26

@loláb: "Schiffer személyét érintő támadásokról (már a párton belül) szó nincs."

Már csak a kérdés, hogy ki beszélt párton BELÜLI támadásokról... Olvasd már el újra a cikk első két mondatát:

"Schiffer András elejét szeretné venni, hogy az utóbbi hetekben személyét érő támadások ártsanak pártjának, ezért leköszönt az LMP-frakció éléről. Deklaráltan háttérbe vonul, minimálisra korlátozza a szerepléseit, hogy a személyével kapcsolatos averziókat ne húzza rá a közösségére."
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0