A Hajdú-Bét ügy, első kézből
2012. november 16. írta: Fedor

A Hajdú-Bét ügy, első kézből

Sok mindenről szó esik a Bajnai Gordonnal készült tegnapi, közel háromnegyed órás videóinterjúban. Felmerült témaként 2006 ősze is többek között, de most mégse ezt emelném ki (az erről elhangzottakat jól visszaadja a a Haza és Haladás blog szintén tegnapi bejegyzése). 

Egy másik, pár perces részletet vágtam ki az beszélgetésből, mert úgy gondolom, ekörül a téma körül még az előzőnél is nagyobb a homály a jobbos fejekben, még több a hamis legenda, már csak azért is, mert az ügy főszereplője nem szívesen beszélt eddig erről. Nem azért, mert bármi rejtegetnivalója lenne (bírósági ítéletek tömege bizonyítja igazát), hanem mert mert nem szívesen haknizott ezzel.

Most viszont, hogy kimondva, kimondatlanul is Orbán kihívója lett, egyszerűen nem tehette meg, hogy nem áll ki a nyilvánosság elé, hogy tisztázza ezt a kérdést:

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr154908763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. jenőke (jenőke) 2012.11.16. 17:31:01

HajduBét
2004. január elejére a bankok felmondták a hitelszerződéseiket, és gyakorolták a korábbi biztosítéki szerződéseikből eredő jogaikat. A legnagyobb hitelező pénzintézet a 2002-ben megkötött hitelszerződésben biztosított egyoldalú vételi opciós jogát érvényesítette, a Hajdú-Bét Rt. nagy értékű ingatlanjaira vételi jogát bejelentette, és az ingatlanokat a Hajdú-Bét Rt. vagyonából egyoldalú jognyilatkozatával kivonta. Az elvonási értékkel a hitelállományt csökkentette. 2004. január 12-én az APEH is inkasszót nyújtott be a cég bankszámlái ellen, ezt követően a Hajdú-Bét Rt. már a bankszámlára érkező árbevétellel sem rendelkezhetett. A januári munkabéreket még a debreceni gyár előre kifizetett bérleti díjából rendezték, azonban a február 10-én esedékes munkabérek kifizetésére már semmilyen fedezet nem állt rendelkezésre, ezért a január 22-én megtartott közgyűlés határozott arról, hogy a társaság bejelenti fizetésképtelenségét, és azonnali felszámolást kért önmaga ellen, tekintettel arra, hogy a bankszámlák zárolása csak a felszámolás jogerős megindulásával oldható fel.
A felszámolási eljárás megindítása 2004. január 29-én vált jogerőssé" - olvasni abban a négyoldalas összefoglaló anyagban, amelyet a hitelezők tájékoztatása érdekében állított össze Hajdú Ágnes felszámolóbiztos, a Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Rt. vezérigazgatója. Ennek az anyagnak a legfontosabb száma, hogy a cég záró mérleg szerinti vagyona 10,5 milliárd forint, míg a vele szemben megfogalmazott követelések 14,6 milliárd forintra rúgnak.

magyarnarancs.hu/belpol/a_hajdu-bet_rt_felszamolasa_testkozelbotildel_egy-egy_szarnyat_combot-54525

kvadrillio 2012.11.16. 17:34:07

@fradra: NE MOSDASD..., NE MOSDASD....., MERT EGYRE FEKETÉBB A VÍZE.....b+

dr. jenőke (jenőke) 2012.11.16. 17:36:34

@félázsiai 2llkedő:
nekem rémlik, hogy volt munkaképessé visszaminősített rokkantnyugdíjas is.
Valahogy a jobboldalon ez nem téma.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.16. 17:36:41

minden fideszes troll két új szavazót hoz bajnainak

gazell16 2012.11.16. 17:40:55

@komplikato:
Legyen, de ez semmit nem változtat a mondanivalom Lényegen.

gazell16 2012.11.16. 17:42:46

@félázsiai 2llkedő:
Olvastam egy statsiztikat valahol, annyiba kerul nekem is mint neked megkeresni a halon. De tekintsuk el ettol az adattol, ha egyetlen egy ember megöllte magat emiatt akkor a lelekiismeretet nyomnia kellene. EZt MINDEN esetben elmondanam barkirol.
De nala nem latok megbanast sot mosdatja magat rendesen pedig feket a lavor mar reges regen szerintem
HOL VAN A GERINC a "ZEMBEREKBŐL"?

2llkedő 2012.11.16. 17:45:58

@gazell16: "ha egyetlen egy ember megöllte magat emiatt akkor a lelekiismeretet nyomnia kellene."

Te is meséld már el, hogy miért is lett Bajnai miatt öngyilkos bárki is?

Egyébként pedig az öngyilkolászás az menkeülés a probléma elől, és a gond átpassszolása a szeretteknek.

2llkedő 2012.11.16. 17:47:36

@gazell16: "HOL VAN A GERINC a "ZEMBEREKBŐL"?"

Piktorból, meg Kuszaszemből bezony nagyon hiányzik.

gazell16 2012.11.16. 17:51:22

Statisztikat visszavonom bizonyitas hianyaban.
a lenyeges pontok:
'A Hajdú-Bét Rt. tulajdonosi körében a 21 százalék tulajdoni hányaddal jelen lévő Wallison kívül három, Cipruson bejegyzett cég szerepel. Ám mint kiderült, ezekben is van a Wallisnak érdekeltsége'--------
Kivonta a Hajdú-Bét vagyonát a cég tulajdonosa - a Bajnai Gordon által vezetett Wallis Rt. - mielőtt a baromfifeldolgozót felszámolták volna. Ez derül ki a 2003 decemberi és 2004 januári közgyűlési jegyzőkönyvekből.----
testületben lévő ciprusi, arab emírségekbeli, luxemburgi és amerikai cégek ezen kívül megszavazták, hogy eladják a Hajdú-Bét ingatlanjainak egy részét. Különös, hogy ekkor a cég már elvileg fizetésképtelen volt, beszállítóit és dolgozóit alig fizette.

A tulajdonos Wallis Rt. egy hónap múlva már a társaság felszámolását kezdeményezte. A jegyzőkönyvet Bajnai Gordon írta alá a Wallis vezérigazgatójaként. Azt nem tudni, hogy mi állhatott a tranzakciók hátterében, feltehetően az ingó és ingatlan vagyont akarták kimenteni.

NEkem ennyi eleg a szemoldokhuzogatasra.

gazell16 2012.11.16. 17:52:27

@félázsiai 2llkedő:
Tudod, értelmes vitát nem lehet így folytatni. Nézzél ki magadnak egyenrangú szinten állo emberkét.

gazell16 2012.11.16. 17:53:47

@félázsiai 2llkedő:

Köztudott tény, idézek:" Beszállítóinak jelentős része nagy veszteségeket szenvedett (egyikük emiatt öngyilkos lett[3]). "
Maradjon ez az egy. HOgy miért: sétalj el oda és kerdezd meg a családját. De ne emlitsd meg h te csotanyitsa vagy

dean23 2012.11.16. 17:54:24

Tök mindegy mit mond és hány pert nyer Bajnai a jobberek ellen, azok így is úgy is libásozni és gyilkosozni fogják.

gazell16 2012.11.16. 17:55:03

Kuszaszem, Piktor, Gyurcsotány, Libagyilkos stb stb stb, ezek a néphumor alkotásaii, nem hatnak meg, ez nem vitaalap.

gazell16 2012.11.16. 17:58:09

@félázsiai 2llkedő:
Öngyilkosság: látod egyetértek ebben. De olvastam már olyan szakértői véleményt is ami nem minősit minden onygilkossgaot ennek, es az is allt a laban ervszeruen. De en is azt vallom amit te. De el tudok kepzelni oylan pillantot jomagamrol is amikor inkabb ongyilkos lennek minthogy .....mondjuk megegyen egy idegen faj kepviseloje aki a foldet igazza le epp es az ajtom elott all. Detto hulyeseg de kifejezi a lenyeget

2llkedő 2012.11.16. 18:02:10

@gazell16: "Köztudott tény, idézek:" Beszállítóinak jelentős része nagy veszteségeket szenvedett (egyikük emiatt öngyilkos lett[3]). ""

Bajnai beszállítóinak?
Mikor volt Bajnai a Hajdú-Bét vezetője?

2llkedő 2012.11.16. 18:04:07

@gazell16: "Libagyilkos stb stb stb, ezek a néphumor alkotásaii, nem hatnak meg, ez nem vitaalap."

""""""De ne emlitsd meg h te csotanyitsa vagy"""""

???????

antiforradalmár 2012.11.16. 18:05:08

Bajnait nem tudják a libázással sem befeketíteni! Főhet a feje a mostani tróger bandának, hogy mi mást találjanak ki, amivel megállíthatják őt! De ezzel elkéstek! Simán nyerni fogja a 2014-es választásokat! Hajrá Bajnai!

2llkedő 2012.11.16. 18:06:01

@gazell16: "mondjuk megegyen egy idegen faj kepviseloje aki a foldet igazza le epp es az ajtom elott all."

Az a Te problémád, és senkire nem hagysz semmit.

Aki "Bajnai miatt" lett öngyilkos, az megoldotta a problémát? Elvitte azt a sírba?

gazell16 2012.11.16. 18:07:21

@félázsiai 2llkedő:
Kérlek a reflexszerű kételkedés támadás ehlyett googlizz, en is megteszem , tessek kereken:

"A Wallis még 1998–99-ben, Bajnai Gordon vezérigazgatósága előtt lett a Hajdú-Bét Rt. többségi tulajdonosa. A cég a víziszárnyaspiac összeomlása miatt 2003-ban – a megmentésére tett többszöri tulajdonosi próbálkozás ellenére – 5,5 milliárd forint adósságot hátrahagyva csődbe ment. Beszállítóinak jelentős része nagy veszteségeket szenvedett (egyikük emiatt öngyilkos lett[3])"

gazell16 2012.11.16. 18:08:48

@félázsiai 2llkedő:
nem, de nem ertetted meg a peldam lenyeget, az egy PÉlda volt.
Bucsuztam

2llkedő 2012.11.16. 18:08:49

@gazell16: ""A Wallis még 1998–99-ben, Bajnai Gordon vezérigazgatósága előtt lett a Hajdú-Bét Rt. többségi tulajdonosa.""

Kérdés ismét: mikor volt Bajnai a Hajdú-Bét vezérigazgatőja?

tass-tass 2012.11.16. 18:11:59

Én csak annyit tennék hozzá, hogy a kiegyensúlyozottság elve ebben a blogban sem érvényesül.

Egy érintett "libást" vagy jogi képviselőjüket igazán megkérdezhettek volna valaki.

Azért az elgondolkodtató, hogy az állam nem csak 100+ közintézményt, céget működtet. Ha valahol probléma lesz (összeomlik valami), akkor azt mondani leendő??? (inkább ne) miniszterelnökként, hogy semmi közöm nem lesz hozzá, hát elég ciki.

2llkedő 2012.11.16. 18:14:00

@gazell16: Látom, Te is feladod. Jól teszed, mert nehéz védeni a véghetetlent.

2llkedő 2012.11.16. 18:15:28

@tass-tass: "hogy semmi közöm nem lesz hozzá, hát elég ciki."

Ha nincs köze hozzá, akkor mit mondjon?

komplikato 2012.11.16. 18:21:17

@gazell16: "Azért, mert a kezdetben még vehemens antikommunista SZDSZ koalícióba állt az MSZP-vel. Nélkülük nem tudtak volna nyerni."

Tök hihető. A Wallis benyomott 10 milliárdot a Hajdú Bétbe, ami ugyan eltűnt, de a Wallis "kivonta" valahogy a tőkéjét. Aham. A bank még is le tudott nyúlni egy 10.4 milliárdos ingó/ingatlan tőkét. Annyira reális matematikailag, hogy csak na.

jog-ász 2012.11.16. 18:22:41

nem tudom miért tesz úgy mindenki mintha csak a hajdu bét ment volna tönkre, százezres nagyságrendben számolnak fel társaságokat, milliárdok nem jutnak azokhoz vissza akinek ezek a társaságok tartoznak, sport lett ma magyarországon eladósitani és felszámolni cégeket.

.de ha már öngyilkosok : ki felel annak a rokkantnyugdijasnak a haláláért aki a TB épületében szurta sziven magát miután úgy megmentették a nyugdijunkat, hogy ő már nem kaphatott rokkantnyugdijat tovább!?

2llkedő 2012.11.16. 18:24:38

@jog-ász: ".de ha már öngyilkosok : ki felel annak a rokkantnyugdijasnak a haláláért"

Ejh! Ezt se nem tudod? Hát a Gyurcsánybajnai.

komplikato 2012.11.16. 18:25:19

@gazell16: Azért én megint megkérdezem, hogy a Hajdú bét vezetősége nem felelős? Egyik embere sem? A 172 céget igazgató Wallis igazgatója meg de? Miért is?

Ráadásul tök jó, hogy bemásolsz egy szöveget link nélkül, mert az egész vita arról szól, hogy a HírTV, Pesty szaki és az Echo által leadott "közismert tények" közül mi az ami kamu vagy ferdítés. Na most ha tőlük idézel, akkor az mitől hitelesebb a vitában?

A halottak száma meg már volt 1, 9, 10, 30(!) a Pesty féle "riportban", de konkrét adat semmi, ha így folytatjuk 2014-re meghaladja a több milliót vagy mi?

tass-tass 2012.11.16. 18:32:55

@félázsiai 2llkedő: "Ha nincs köze hozzá, akkor mit mondjon?"

Lénygében azt mondta az interjúban, hogy mielőtt ő lett volna a főnök, már minden szar volt a H.B.-ben.

Analóg módon, ha ő lesz (másvalaki nem lehetne?) OV utódja, akkor majd azt fogja mondani, hogy már minden szar volt akkor is, mielőtt beült OV székébe, ő csak áldozat, hogy éppen ráborul a bili...

Már alig várom, hogy megszólaljon és _SZÁMOKAT_ rendeljen nyugdíj, sávos adózás, adókedvezmények, szociális juttatás, stb. kérdésekben.

2llkedő 2012.11.16. 18:38:51

@tass-tass:
"Lénygében azt mondta az interjúban, hogy mielőtt ő lett volna a főnök, már minden szar volt a H.B.-ben."

Minek a főnöke lett? A HB-é?

tass-tass 2012.11.16. 18:48:10

@félázsiai 2llkedő: "Minek a főnöke lett? A HB-é?"

A Wallis volt a tulaj. Szerinted kié a kockázat, nyereség, felelősség?

Ha működésképtelen lesz az egészségügy, oktatás, stb., akkor a kórház-, iskolaigazgatók lesznek a felelősek vagy a kormány, élén a főnökkel?

kettöspont 2012.11.16. 18:52:50

Szerintem rá fog baszni a Milla erre a választásra, mert egy kevésbé az előző ciklusokhoz köthető vezért kéne indítani OV ellen. A HB ügyben nem látok tisztán.

2llkedő 2012.11.16. 18:54:28

@tass-tass:

Szerintem mielőtt leállsz vitatkozni, tájékozódj! Hidd el, nem árt.

cegvezetes.hu/2008/01-02/a-vezeto-tisztsegviselok-felelossege-a-ceggel-szemben/

Hajdú-Bét és Wallis két különböző cég két különböző vezetőséggel.
Innentől kezdve gondold végig, mielőtt válaszolnál.

tass-tass 2012.11.16. 18:54:35

@kettöspont: "A HB ügyben nem látok tisztán."

Nem állt jót a vállalásaiban. Te nem lennél mérges?

kettöspont 2012.11.16. 19:01:00

@tass-tass: Biztosan van alapja, de nem tudom, hogy mennyit kent rá a fityisz. (Azt hiszem a bíróságok felmentették.)Csak annyit mondanék, hogy szerintem rossz jelölt, mert erőst használt.

tass-tass 2012.11.16. 19:01:51

@félázsiai 2llkedő: "Hajdú-Bét és Wallis két különböző cég két különböző vezetőséggel.
Innentől kezdve gondold végig, mielőtt válaszolnál."

Ez a jogi csűr-csavarás engem nem érdekel.

A tény ellenben az, hogy egy vállalat- csoportot vezetett, mely jelentős kárt okozott, jelentős számú embernek. Ezt nem lehet vitatni. Pont.

SzénAtom 2012.11.16. 19:06:06

@tass-tass: Ez igaz valószínűleg, de az öngyilkosságok előidézése a nagyobb vád (lopni mindenki lop :().
kettospont.blog.hu/

fradra 2012.11.16. 19:12:15

@kvadrillio:

Nem szorul rá, hogy mosdassam. Tény, hogy az alföldi megyékben évente átlagosan "n" számú ember követ el öngyilkosságot. Az okok különbözőek (testi vagy lelki betegség, alkoholizmus, szerelmi bánat, hozzátartozó elvesztése stb.). Mivel a térségben ez "n" a Hajdú-Bét csődje idején és utána sem változott, vagy ha mégis, akkor (szerencsére) csökkent, két dolog lehetséges: 1. az öngyilkosságok szokványos okai hirtelen megszűntek, és mindenki Bajnai miatt lett öngyilkos 2. Bajnai miatt senki nem lett öngyilkos. (Ja, és persze van egy 3. lehetőség is: a Fidesznek érdeke lejárató kampányt folytatni Bajnai ellen. De ezt te tudod a legjobban, hiszen te is részt veszel a kampányban. Legfeljebb az a kérdés, hogy fizetnek is érte, vagy csak szimplán ostoba vagy.)

komplikato 2012.11.16. 19:13:24

@tass-tass: "A tény ellenben az, hogy egy vállalat- csoportot vezetett, mely jelentős kárt okozott, jelentős számú embernek. "

Akarod mondani a Wallis befektetői cégnek a Hajdú Bét cég és annak jeles vezetősége okozott jelentős károkat, nem?

komplikato 2012.11.16. 19:14:28

@fradra: Occam meg dögöljön meg. ;)

2llkedő 2012.11.16. 19:14:39

@tass-tass: "Ez a jogi csűr-csavarás engem nem érdekel."

Ja? Hogy a valóság nem érdekel?

"""""A vezető tisztségviselő a társaság érdekeit védi

A társaság képviseletében eljáró vezető tisztségviselők eljárását, magatartását magának a társaságnak mint önálló jogalanynak kell "betudni", hiszen a vezető tisztségviselők, amikor az ügykörükben eljárnak, nem a saját nevükben, hanem a társaság nevében, képviseleti jogkörben járnak el. Márpedig: "A képviselő cselekménye által a képviselt válik jogosítottá illetőleg kötelezetté [Polgári Törvénykönyv 219. § (2) bekezdés]. Ez a magyarázata (dogmatikai háttere) annak, hogy: "A társaság felelős azért a kárért, amelyet vezető tisztségviselője e jogkörében eljárva harmadik személynek okozott" [Gt. 30. § (1) bekezdés], magának a vezető tisztségviselőnek a felelőssége pedig - főszabályként - csak "befelé", a saját társaságával szemben áll fenn. A felelősségnek ez az irányultsága a legfontosabb, amit a vezető tisztségviselő felelősségével kapcsolatban tudni kell. Kivételes esetben a jogalkotó dönthet úgy, hogy kifejezett rendelkezéssel mintegy "átviszi" a kifelé, harmadik személyek felé fennálló felelősséget a társaságról a vezető tisztségviselőre. Ilyen kivételes jogszabályi rendelkezés a vezető tisztségviselőknek a "jogszerűtlen gazdálkodás miatt" a hitelezőkkel szemben fennálló ún. "wrongful trading" felelőssége a Gt. 30. §-ának (3) bekezdése alapján.

Felelősség a polgári jog szerint

A Gt. valamennyi társasági forma összes vezető tisztségviselőjének a felelősségét egységesen szabályozza. A Gt. 30. §-ának (2) bekezdése szerint: "A vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal - és ha e törvény kivételt nem tesz - a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A vezető tisztségviselők a polgári jog általános szabályai szerint felelnek a gazdasági társasággal szemben a jogszabályok, a társasági szerződés, illetve a gazdasági társaság legfőbb szerve által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségeik felróható megszegésével a társaságnak okozott károkért." Az idézett felelősségi szabály leglényegesebb elemét már az előzőekben említettük, nevezetesen azt, hogy a vezető tisztségviselő felelőssége a társasággal szemben áll fenn, míg a károsult harmadik személyekkel szemben (ideértve a társaság tagjait, részvényeseit is) - a Gt. 30. §-ának (1) bekezdése alapján - a társaság lesz felelős a vezető tisztségviselő által e jogkörében eljárva okozott kárért. Külső harmadik személy tehát nem perelheti közvetlenül a vezető tisztségviselőt azon az alapon, hogy az valamilyen e jogkörében tanúsított magatartással vagy mulasztással neki kárt okozott. A kárt ugyanis ilyenkor jogi értelemben nem a társaság nevében eljáró vezető tisztségviselő, hanem maga a társaság okozza a külső harmadik személynek. A vezető tisztségviselő, amikor az ügykörében jár el, nem jelenik meg önálló károkozó jogalanyként, nem válik a kárkötelem alanyává, hanem a kárkötelem a képviselt társaság és a harmadik személy között keletkezik. A vezető tisztségviselők felelőssége szempontjából külső harmadik személynek minősülnek a társaság tagjai (részvényesei) is, ők sem perelhetik közvetlenül a vezető tisztségviselőt.""""""

2llkedő 2012.11.16. 19:16:28

@tass-tass: No Pá! És hinni a templomban kell, meg Orbán Istenedben.

tass-tass 2012.11.16. 19:18:21

@kettöspont: "Csak annyit mondanék, hogy szerintem rossz jelölt, mert erőst használt."

Már a 2009-es miniszterelnöké választása is bohózatba illett. Lénygében azért lett ő, mert senki sem vállalta előtte.

Most meg úgy tekintenek rá, mint a megváltóra.

Annak idején azt mondták demokrataferire, hogy lottóötös a fideszenek. Nem jött be nekik. Szerintem most Bajnainál be fog jönni, ha sokáig előtérben marad ebben a 2014-es csoportosulásban.

Ha már az alkotmányosságot, demokráciát akarják helyreállítani (amíg nyitott a határ, addig engem ez sem érdekel különösebben), akkor inkább jelöljék mondjuk Sólyom Lászlót 1 évre miniszterelnöknek. Legyen neki is miniszterelnök helyettese, aki a napi ügyekkel foglakozik, mint most Navrasics, Sólyom pedig koncentráljon csak az alkotmányosság visszaállítására.

Aztán legyen új választás. Talán ezt forgatókönyvet tudnám támogatni.

dr. jenőke (jenőke) 2012.11.16. 19:23:59

@gazell16:
Az gondolom, rossz helyről idéztél:

2004. január 12-én az APEH is inkasszót nyújtott be a cég bankszámlái ellen, ezt követően a Hajdú-Bét Rt már a bankszámlára érkező árbevétellel sem rendelkezhetett. A januári munkabéreket még a debreceni gyár előre kifizetett bérleti díjából rendezték, azonban a február 10-én esedékes munkabérek kifizetésére már semmilyen fedezet nem állt rendelkezésre, ezért a január 22-én megtartott közgyűlés határozott arról, hogy a társaság bejelenti fizetésképtelenségét, és azonnali felszámolást kért önmaga ellen.

Tallono 2012.11.16. 19:25:43

Pff nem volt köze a felszámoló-folyamathoz, mi? Ezekre a kérdésekre miért nem volt hajlandó válaszolni a parlamenti vizsgálóbizottság előtt? Miért nem kérdezik meg a károsultakat? Baloldali ember akkor is hazudik, ha kérdez...

hackbard.celine 2012.11.16. 19:26:05

@tass-tass: a Wallis 25 Mrd adóssággal vette át a céget.
A Hajdú-Bét Rt. 14,6 Mrd adóssággal lett felszámolva.
Akkor mégis hogy képzeled ezt az egészet? A Wallis rengeteget bukott offshorral együtt is.
A Hajdú-Bét egyik fő részvényese korábban amúgy az OTP volt, később az egyik legfőbb hitelezőjeként be is állt a felszámolási sorba.
Onnantól hogy az OTP, a Raiffeisen és az APEH felé végképp fizetésképtelenné vált a cég, a felszámolás kielégítési rendje szerint kellett rendezni az adósságot.
Ez nem Bajnain múlik, ez a törvény.

tass-tass 2012.11.16. 19:26:30

@félázsiai 2llkedő: "Ja? Hogy a valóság nem érdekel?"

Tudod hány embert forgatnak ki naponta a vagyonából teljesen jogszerűen? Nézzél emberi sorsokat a tv-ben és érezz empátiát a szerencsétlenek iránt. Persze te okos, ravasz és dörzsölt vagy, és veled ilyen soha nem történhet meg.

Olyan ember iránt érzel empátiát, akinél nem lehet.

komplikato 2012.11.16. 19:27:19

@tass-tass: "Már a 2009-es miniszterelnöké választása is bohózatba illett. Lénygében azért lett ő, mert senki sem vállalta előtte."

A vita sorban amihez hozzászóltál valaki leírta, hogy ez miért nem igaz. Az állítólagos "jelölteket" a sajtó találgatta, a valós jelölt pár ember volt. Egy közülük a nevezett.

Pszt! 2012.11.16. 19:28:23

Be vannak sz@rva a viktorosok a Bajnaitól rendesen! Muhahahahaha.....

tass-tass 2012.11.16. 19:28:37

@hackbard.celine: Neked is mondom: Olyan ember iránt érzel empátiát, akinél nem lehet.

tass-tass 2012.11.16. 19:36:06

@komplikato: "Az állítólagos "jelölteket" a sajtó találgatta, a valós jelölt pár ember volt. Egy közülük a nevezett. "

"2009-ben - miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök március 21-én bejelentette, hogy átadja a helyét egy olyan miniszterelnöknek, aki képes parlamenti többséget biztosítani az elengedhetetlenül szükséges gazdaságpolitikai kiigazításnak - a kisebbségben kormányzó szocialisták és az ellenzéki Szabad Demokraták Szövetsége tárgyalásain Surányi György neve is felmerült. Miután a szocialisták Glatz Ferenc és Vértes András mellett lehetséges jelöltként nevezték meg és támogatásukról biztosították a szabad demokraták is, ő látszott az esélyes jelöltnek. Surányi azt szabta feltételül, hogy valamennyi parlamenti párt valamilyen fokon támogassa. A közvéleménykutatásokat vezető Fidesz azonban előrehozott választásokat követelt, ezért Surányi nem vállalta a miniszterelnöki posztot."

hu.wikipedia.org/wiki/Sur%C3%A1nyi_Gy%C3%B6rgy

Tehát Surányi György, Glatz Ferenc, Vértes András után hivatalosan csak negyedik volt a sorban...

kettöspont 2012.11.16. 19:43:01

Én ismerem Hajdú B.-t:

[IMG]http://i48.tinypic.com/b87a7q.jpg[/IMG]

tass-tass 2012.11.16. 19:46:46

@komplikato: "Akarod mondani a Wallis befektetői cégnek a Hajdú Bét cég és annak jeles vezetősége okozott jelentős károkat, nem?"

Ha befektetek valahova, akkor azért akarok tudni ezt-azt arról, mit is kezdenek a pénzemmel...

hackbard.celine 2012.11.16. 19:50:14

@tass-tass: ahhoz azért jókora empátia kell, hogy ha zárolják a bankszámlákat a számlavezető bankok, az APEH meg inkasszózza a bevételeket, akkor a piaci folyamatok (madárinfluenza, külpiacok összeomlása) és cégvezetés helyett a tulajdonost okoljuk.
Bűnbak és ellenségkép keresésben persze elég erős a Párt.
Mesélj csak arról, hogy a -1,5% GDP "növekedés" és az ipari termelés 4% csökkenése hogy is jött össze? Az export irányú ipari feldolgozás az IT, telekom, optikai miért csökkent 17,7%-al? Egy év alatt.
Ezek az aktuális kérdések, erre várunk válaszokat, nem kannásboros hőbörgést.

komplikato 2012.11.16. 19:50:39

@tass-tass: Oké ezen a linken ez van írva. És így is történt? Mindegy Wiki-t érvként ne használj kérlek.

És ki mondta, hogy nem érdekelte őket? Szerintem volt egy pár száz ideges telefonálgatás meg ígérgetés a H.B. vezetőség részéről. De ott volt még 171 másik cég és volt olyan akin lehetett is segíteni, ellentétben a H.B.-vel. Meg olyan is amin nagyobbat buktak.

dr. Bértollnok 2012.11.16. 19:59:54

na már most, ha én vállalkozóként a hülye magyar törvények miatt elbocsátok 20 embert és azok közül egy felakassza magát, akkor én erkölcsileg felelek-e?
Ha nem tudok fizetni az embereknek, mert egyik pillanatról a másikra ellehetetlenültem, mert nekem sem fizetnek, vagy mert egyszerűen egyik pillanatról a másikra letaroltak a piacról egy minimálbér emeléssel (azzal ugye nem csak a minimálbér emelkedik, hanem a teljes bérlista), akkor én vagyok-e a felelős hogy családok maradnak kenyér nélkül?

tass-tass 2012.11.16. 20:03:14

@hackbard.celine: "Mesélj csak arról, hogy a -1,5% GDP "növekedés" és az ipari termelés 4% csökkenése hogy is jött össze? Az export irányú ipari feldolgozás az IT, telekom, optikai miért csökkent 17,7%-al? Egy év alatt.
Ezek az aktuális kérdések, erre várunk válaszokat, nem kannásboros hőbörgést."

Talán azért van ez sok szarság, mert pénz kell arra, hogy visszafizessék a felvett hiteleket az IMF-nek, EU-nak.

A megoldásban két felfogás ütközik.
1. Fizessenek azok is, akik eddig nem, vagy csak nagyon kevéssel járultak hozzá az adóbevételekhez (bankok, külföldi multik, minimálbéresek, stb.).

2. Fizessenek többet az eddigieknél is azok, akik eddig is fizettek (átlag vagy afölötti bérből és fizetésből élők, gazdagok, kkv-k, stb.).

E két opció közül mindenki azt választja, amelyik a szívéhez közelebb áll...

dr. Bértollnok 2012.11.16. 20:08:46

A Wallis-nak a HB-n kívül még volt száz-akárhány cége. Tételezzük fel, hogy ismét beletol 10 milliárdot és megmenti a HB-t, akkor hogy is van ez? Nyilván kivonja a másik cégekből. 10 milliárd azért nagy pénz. Ebbe belerokkanva, most nem egy, hanem 110 cégről beszélnénk.

ob.szerver 2012.11.16. 20:14:23

Azért annyira nem kellene lenézni a lakájmédiát valamint főnökeiket a fidesz agitprop osztályán, hogyha HB ügyben képesek lettek volna fogást találni Bajnain, akkor nem kellett volna minden mondatukat helyreigazítani bírósági ítélet alapján.

Persze, ettől még gágoghattok tovább. Az eszetek legalább megvan hozzá.

tass-tass 2012.11.16. 20:15:47

@komplikato: "De ott volt még 171 másik cég és volt olyan akin lehetett is segíteni"

Segíteni? Ilyen romantikus befektetőt, csak a Pretty Woman-ben láttam :)

rtomix 2012.11.16. 20:17:07

Az csak egy kis érdekesség a konkrét információkkal, tényekkel kapcsolatban, hogy Magyarországon az a bizonyos emlékezetes és a baromfi ágazatot egy időre agyon vágó madárinfluenza járvány 2006-ban volt. Ja, hogy az 3 évvel a Hajdú-Bét csődje után volt? Ki emlékszik már arra...

ob.szerver 2012.11.16. 20:22:32

@tass-tass:

"Talán azért van ez sok szarság, mert pénz kell arra, hogy visszafizessék a felvett hiteleket az IMF-nek, EU-nak."

Tehát a hiteleket a gazdasági recesszióból fizetik vissza, ugye? Milyen kár, hogy a sok visszafizetés közben nőtt az államadósság.

Egy újabb közgazdasági zseni, aki az Echo tv-ből diplomázott.

Fell Bandi 2012.11.16. 20:26:40

Libatolvaj, semmit nem tisztáztál, gyenge próbálkozás volt. Erről a niemandról soha senki nem mossa le a libatolvaj és a gyilkos nevet!

hackbard.celine 2012.11.16. 20:27:59

@tass-tass: persze-persze: a szokásos hazugságpanelek, de hát ezen sem kell csodálkozni. :)
A lejáró IMF hiteleket konkrétan az MNB devizatartalékból fizetik vissza.
Így történt a múlt héten is.

gigacherry 2012.11.16. 20:37:56

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Sajnálom, ha kinevette. Ez tényleg nem volt szép tőle.

hackbard.celine 2012.11.16. 20:39:37

@rtomix: hiányos emlékezetre orvosság a gugli:
www.fvm.hu/main.php?folderID=1103&articleID=4591&ctag=articlelist&iid=1
ÁÁÁÁ, dehogy is volt madárinfluenza. 2002-ben csak úgy hipp-hopp rendelkeztek ott fenn a minisztériumban.

tass-tass 2012.11.16. 20:45:53

@ob.szerver: "Tehát a hiteleket a gazdasági recesszióból fizetik vissza, ugye? Milyen kár, hogy a sok visszafizetés közben nőtt az államadósság."

A felvett hitelt nyilván nagyobb boldogság elkölteni, mint visszafizetni.

Mindenki Matolcsy tündérmeséjét idézi manapság.

Nézzük már egy kicsit vissza demokrataferi mit mondott 2008-ban a hitelfelvételkor.

"...az m1 tévének adott rendkívüli interjút Gyurcsány Ferenc az IMF-től, az Európai Uniótól és a Világbanktól kapott 25 milliárd dolláros hitelkeretről. A miniszterelnök szerint Magyarország azért kapott a saját kvótájánál sokszorosan több hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól,

'mert nagyjából jól csináltuk a dolgunkat',

'mert nagyjából jól csináltuk a dolgunkat',

'mert nagyjából jól csináltuk a dolgunkat',

vagyis ő és minisztertársai, Bajnai Gordon és Veres János jó érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek."

www.origo.hu/gazdasag/valsag/20081029-imf-eu-vilagbank-es-a-hitel-gyurcsany-szerint-jol-csinaltuk.html

Ma 22.000 Mrd forint azaz kb. 100 Mrd dollár az államadósság.

És ez a Bajnai megint felbukkan a történetben. Igaz neki(k) csak költeni kellett, fizetni már nem.

'mert nagyjából jól csinálták a dolgukat'

tass-tass 2012.11.16. 20:50:58

@hackbard.celine: "A lejáró IMF hiteleket konkrétan az MNB devizatartalékból fizetik vissza.
Így történt a múlt héten is. "

Ha már az index-en kommentelsz, akkor olvashatnád is.

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/meg_mindig_oriasi_penzeken_ul_az_allam_tavaszra_elfogy.175814.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Forintért veszi a devizát az MNB-től, nem csak úgy kapja.

rtomix 2012.11.16. 20:56:04

@hackbard.celine:
te olvasol, vagy csak írsz? amit belinkeltél, az egy általános rendelet, hogy mit kell tenni ezeknek a betegségeknek a jelentkezésekor. Az ilyen kiemelt fontosságú (ú.n. bejelentési kötelezettség alá tartozó )betegségek esetében létezik 100 éve, nyilván nem akkor kell kitalálni a teendőket, mikor már itt van a baj. Ha utánanézel, a hastífusszal kapcsolatban is találsz általános eljárási protokollt, függetlenül attól, hogy nincs ilyen járvány az országban.

ob.szerver 2012.11.16. 20:59:26

@tass-tass:

Csak három kérdés:

1. Tudod-e, hogy miért kellett 2008-ban hitelt felvenni?

2. Tudod-e, hogy ma miből fizetik vissza a hiteleket?

3. Tudod-e, hogy az emútnyolcévben kevesebb hitelt vettek fel (ha levonjuk belőle azt a 20 milliárd eurót, amit nem költöttek el, hanem a devizatartalékokat növelték vele) mint az emútkétésfélben, ha beszámítjuk a nyugdíjvagyon elherdálását?

Fell Bandi 2012.11.16. 21:05:11

@ob.szerver: gyere vissza, ha kijózanodtál, bár én nem tudnék úgy bebaszni, hogy ekkora ökörségeket kérdezzek...

tass-tass 2012.11.16. 21:11:25

@ob.szerver:

"1. Tudod-e, hogy miért kellett 2008-ban hitelt felvenni?"

Ki nem szarja le, a hitelt vissza kell fizetni.

"2. Tudod-e, hogy ma miből fizetik vissza a hiteleket?"

Ki nem szarja le, a hitelt vissza kell fizetni.

"3. Tudod-e, hogy az emútnyolcévben kevesebb hitelt vettek fel (ha levonjuk belőle azt a 20 milliárd eurót, amit nem költöttek el, hanem a devizatartalékokat növelték vele) mint az emútkétésfélben, ha beszámítjuk a nyugdíjvagyon elherdálását?"

Ki nem szarja le, a hitelt vissza kell fizetni.

Egyébként nem tudom...

hackbard.celine 2012.11.16. 21:21:10

@tass-tass: ha már az indexre hivatkozol, akkor ne a portfolio-t linkeld!
Ha már a portfolio-ra hivatkozol, akkor olvass vissza:
www.portfolio.hu/gazdasag/ujabb_nagy_imf-hitelreszlet_torlesztesen_van_tul_magyarorszag.175603.html
"Mivel a magyar állam idén továbbra sem bocsátott ki nemzetközi piacokon devizakötvényt, így a tegnap teljesített IMF-törlesztést nagy valószínűséggel ismét úgy oldotta meg, hogy forint likviditásáért cserébe az MNB-től kért devizát."
Zsenikém, mégis honnan lett a törlesztett deviza?

Blogger Géza 2012.11.16. 21:31:18

@fvipera: Tévedés. A jelentés szerint igenis szivattyúzott ki pénzt a Wallis a Hajdú-Bétből. Az meg, hogy ő mit maximalizált, az egy dolog, ettől még nem fog egy öngyilkos sem feltámadni. Az, hogy egy dolog egy pillanatban üzletileg racionális, még nem jelenti azt, hogy erkölcsös is.

tass-tass 2012.11.16. 21:32:35

@hackbard.celine: "ha már az indexre hivatkozol, akkor ne a portfolio-t linkeld!"

Még mindig címlapon van...

"Zsenikém, mégis honnan lett a törlesztett deviza?"

Mint már írtam: forintért vette a devizát az MNB-től, nem csak úgy kapta.

Olvastad?

"forint likviditásáért cserébe az MNB-től kért devizát."

Anti Anyag (törölt) 2012.11.16. 21:35:08

"Nagy a homály jobbos fejekben" :)))

banzaban 2012.11.16. 21:40:45

Ne csináljunk már szentet Gordonból. Nekünk simán aláírt egy 30 milliós fedezetlen váltót, ami valamiért 30 napig parkolt a bíróságon postázásra várva. Közben meg elmentek felszámolásba.

hackbard.celine 2012.11.16. 21:53:06

@tass-tass:
Azért itt látszik a sötétség:
"forint likviditásáért cserébe az MNB-től kért devizát"
Ez azt jelenti, hogy semmit nem vett a kormány, hanem a devizatartalékot csökkentette.

hackbard.celine 2012.11.16. 22:00:15

@Blogger Géza: ismétlés: a Wallis egy 25 Mrd adóssággal rendelkező cégbe invesztált. 8 Mrd Ft-ot.
A felszámoláskor a cég tartozása már csak 14,6 Mrd Ft volt.
Azért ezt nagyon nehéz máshogy magyarázni az üzletileg veszteséges mérlegek után, mint hogy a Wallisnak egy rohadt nagy vesztesége volt.
A felszámolási eljárással sem vagy tisztában, de egy narancskomcsitól ez nem is elvárás.

hackbard.celine 2012.11.16. 22:02:26

@tass-tass: remélem, a mikro- és makroökonómia közötti különbség megvan. :)
Ja nincs, csak gugli és wikipédia?
Okés ülj le, egyes.

Fell Bandi 2012.11.16. 22:06:19

@hackbard.celine: ezt meg honnan veszed? Ja, elhiszed a libatolvajnak? Nézd már meg a felszámolás mérlegeit, valamint a korábbi beszámolókat, azok egész másról szólnak... persze aki hisz a libásnak, annak hiába beszél az ember...

tass-tass 2012.11.16. 22:20:58

@hackbard.celine:
"Ja nincs, csak gugli és wikipédia?"

A XXI. században a döntést segítő tudást nem ilyen blogokról, meg f@szbúkról próbálja beszerezni az ember, hanem Google, Wikipedia és értelmes tartalom szolgáltatók használatával.

Ide csak szórakozni járok. Én nem szoktam (durván)minősíteni, győzködni másokat, leírom amit gondolok és kész.

Nekem ez helyettesíti a napló írást. Majd 10-20 év múlva visszaolvasom és tükröt tartok magam elé, hogy milyen naiv hülyegyerek voltam (vagy sem).

Nekem tök mindegy ki lesz a góré, én a zsebemmel szavazok. Bajnai nálam jelenleg vesztésre áll, O.V meg még nem nyert.

Ennyi.

tass-tass 2012.11.16. 22:26:51

@tass-tass: Ja, még csak annyit az előzőekhez, hogy az olyan helyeken, ahol mindenben egyetértenek az emberek, mindenki lájkol mindenkit, egy idő után miről beszélnek?

hackbard.celine 2012.11.16. 22:31:09

@Fell Bandi: linkeld csak be a mérlegeket, hadd okosodjunk!

fvipera 2012.11.16. 23:00:48

@gazell16: látom, érted a lényeget.

komplikato 2012.11.17. 03:46:26

@Fell Bandi: "Nézd már meg a felszámolás mérlegeit, ..."
Pont az volt az egész lényege, hogy ahhoz jogilag és más szempontból sem volt kb. se neki, se a cégének köze, mert az inkasszót az OTP és Apeh nyújtotta be, nem?

komplikato 2012.11.17. 03:47:33

@tass-tass: "A XXI. században a döntést segítő tudást nem ilyen blogokról, meg f@szbúkról próbálja beszerezni az ember, hanem Google, Wikipedia és értelmes tartalom szolgáltatók használatával."

Mióta a Wikit bármilyen elmebeteg szerkesztheti, a Google meg csak azt találja meg ami nincs a fekete listán és/vagy fizetnek érte ... hát izé.

2llkedő 2012.11.17. 08:51:37

@tass-tass: "Tudod hány embert forgatnak ki naponta a vagyonából teljesen jogszerűen? Nézzél emberi sorsokat a tv-ben és érezz empátiát a szerencsétlenek iránt."

Nem empátia alapján, hanem jogok alapján élünk. Ha nem tartod be a jogszabályokat, mert empatikus akarsz lenni, akkor bőncselekményt követsz el.
A jogszabályok nem ismerete nem mentesít. Azért pedig ne haragudj, de ne sajnálkozzak már.

2llkedő 2012.11.17. 08:56:08

@tass-tass: """"1. Tudod-e, hogy miért kellett 2008-ban hitelt felvenni?"

Ki nem szarja le, a hitelt vissza kell fizetni.""""

Ez aztán a logikus érvelés!

2llkedő 2012.11.17. 10:11:24

@tass-tass:
"""""1. Tudod-e, hogy miért kellett 2008-ban hitelt felvenni?"

Ki nem szarja le, a hitelt vissza kell fizetni.

"2. Tudod-e, hogy ma miből fizetik vissza a hiteleket?"

Ki nem szarja le, a hitelt vissza kell fizetni.""""""

Todod-e, hogy a devizahitelesek miért vették fel a hitelt?
-Ki nem szarja le, a hitelt vissza kell fizetni?

Tudod-e, hogy a devizahitelesek miből fizetik vissza a hitelt?
-Ki nem szarja le, a hitelt vissza kell fizetni.

Mármint azoknak, akik amőgy is szar helyzetben vannak, a jobbanélőket Piktor megmenti (megmentette)

Tudod-e, hogy az önkormik miért vettek fel annyi hitelt?

-Ki nem szarja le, a hitelt vissza kell fizetni.
Kivéve a Gyevi bírót, meg Hmvhelyet.

Melchi Zadok 2012.11.17. 10:18:55

@gazell16: "Egy átlagos cég költéseginek 3-10 % között van a munkabér. a 10% az kiugróan magas, oda valami extra kell, ritkaság"

ez az egyik legnagyobb baromság, amit valaha olvastam...

Tallono 2012.11.17. 17:36:03

@dr. Bértollnok: Nem, de ha kitolsz milliárdokat off-shore cégbe, akkor igen...

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.11.18. 10:05:11

Le kellene foglalni az összes off-shore számlát. Nem is maradna államadósságunk.
Ennyi. Akinek nem tetszik, annak meg ólmot a fejébe. Ugye, bajnai féreg?

gazell16 2012.11.19. 12:10:58

@komplikato:
Ezt nem en ideztem valamit beneztel...@melchi zadok:

gazell16 2012.11.19. 12:12:58

@melchi zadok:
EZ igy beszed a levegoben
Nalunk a cegnel nem baromsag, 50 fölött dolgozunk össz, szepen nyeresseges a ceg, es 7 % on allunk berkoltsegben MIndenestol 2012, ugy hogy 4 evvel ezelott ez a szam 4,8 % volt
Ennyire baromsag pon amit irtam
Ellenben amit te irtal az egy butaember semmitomondo csakazertislehulyezem a masikat de nem tudom cafolni
Ezeert nem tartom erdemesnek a vitat veletek.

SacraCorona2010 2012.12.13. 13:00:48

Ez egy nagyon színvonalas és tárgyilagos írás! Sajnos viszont a sok korlátolt, agymosott rágalmazót nem érdeklik a tények, csak az, hogy Bajnait vádolhassák és büntethessék. Gondolom, ez okoz nekik kielégülést. ...vagy jól fizetnek nekik érte.

Röszke 2013.02.11. 12:40:46

Na most azért vizsgálgassuk kicsit azt is, hogy a HAJDÚ-BÉT 24 mrdFt-os veszteségében (amibe 10-et Wallis "betett") mekkora tételt képvisel a gépjárműlízingek Wallistól, és az egyéb - Wallis csoporthoz tartozó - vállalatoktól fogadott szolgáltatói számlák.
Szépen hangzik gordonkán a Wallist sajnáló tokáta és fúga, csak nem vagyok meggyőzve róla, hogy "a Wallis 10 milliárdot bukott a Hajdú-BÉT-en" valóságtartalma nagyobb egy lepkesóhajnál.
Az is tény, hogy egy csődgondnoknak joga és kötelessége a felszámolást megelőző két év szerződéseit felülvizsgálni esetleg annulálni-amennyiben nem felelnek meg a törvényességnek. A banki szerződés Bajnai szerint megfelelt? Azért nem lépett?
Bajnai csődgondnoksága mindösszesen abban rejlett, hogyan tud a tulaj részére minél nagyobb kiveendő részt biztosítani a csődeljárásban, ezért tették oda, tudjuk, felesleges a szerecsenmosdatás.
Viszont Bajnai ne kérjen ki magának semmit, ezért lett odatéve, ez volt a felelőssége, tevékenysége, vállalja, hogy hitelessége e konstrukció miatt bizony alaposan csorbát szenved és ne akarjon a tisztesség mintaképeként bemasírozni a magyar történelembe, ahogy manapság szeretné.
Tény, hogy a bank a jelzálogjogot érvényesítette. Nem is értem, az Apeh (NAV) azóta is miért nem tett lépést a bank ellen? Ugyanis az APEH inkasszó élvezett volna előnyt a bankkal szemben.
Aztán: "nem értettünk hozzá". Most meg: "mikor én odakerültem, már csődben volt" akkor most döntse már el gordonka, hogy nem értett hozzá, vagy az események után került oda, vagy annyira nem értett hozzá, hogy nem tudta, mikor került oda?
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0