A devizahitelesek megsegítésére szánt ócsai program nagyjából mindent elmond a kormányról. 2,36 milliárdból, tehát rózsadombi négyzetméter árakkal felépítettek 80 házat a semmi közepén, ahonnan minden legalább 4-5 km-re van (buszmegálló, bolt, óvoda, iskola, stb.), munkalehetőség meg egyáltalán nincs. Eddig 20 család jutott át a szűrőn, és még további 23 kaphat pozitív elbírálást az idén, tehát egy-egy család megsegítésére közel 55 milliót költöttek el, miközben a tartozásuk, ami miatt bajba kerültek, jellemzően 5-20 millió Ft. Ha fogta volna a kormány, és egy az egyben kifizette volna a hiteleket, legalább a felét megspórolta volna az elköltött pénznek, és a megsegítettek is maradhattak volna a saját tulajdonukban, a megszokott környezetükben.
De akkor mi értelme ennek az egésznek?
A választ az elmúlt hetek-hónapok botrányai adhatják meg. Eljutottunk ugyanis odáig, hogy bármilyen törvényt hoz ez a kormány, nem az a kérdés merül fel, hogy miért jó ez az embereknek, hanem az, hogy miképp keres rajta a fideszes gazdasági hátország? Mert sajnos mindenről az derül ki, hogy a törvények végső célja mostanában ez, Lajos & co gyarapodása (még ha ehhez magyar kisvállalkozókat is kell kisemmizni, ahogy trafikügyben tették), és persze szorgalmasak a nyomok eltüntetésében is, még az Alkotmánybíróság megregulázása sem jelenthet akadályt. Legyen szó akár kampány-finanszírozásról, akár a földügyekről, akár az olyan hangzatos jelszavakról, mint a népegészségügy, vagy az adócsalás visszaszorítása, vagy a fiatalok párválasztásának elősegítése (ami eleve röhejes ötlet volt, kudarcba is fulladt), a háttérben a haveroknak becsatornázható pénzről szól minden, semmi másról.
A legfrissebb eset az egyelőre még csak tervezett reklámadó, amelyről a lényeget már megírta a Mérték blog:
Az internetes kommenteket olvasva úgy tűnik, hogy a közönség nem túl szomorú, valószínűleg nem ez lesz az a törvény, ami miatt tömegek vonulnak az utcára. A jellemző komment az, hogy „úgysem nézem" és „legalább nem lesz több szennyműsor", mintha sokan azzal akarnák demonstrálni értelmiségi attitűdjüket, hogy élesen elutasítják a kereskedelmi csatornákat. Persze ezt felesleges az interneten közölni, a távirányítón leadott szavazat számít, és kétségtelen, hogy a két országos kereskedelmi csatorna műsorát nézik a legtöbben. Aligha gondolták végig a most kajánul kommentelők, hogy a Transparency International által state capture-ként, azaz foglyul ejtett államként leírt jelenség iskolapéldájával állunk szemben: a magyar kormány beterjeszt egy törvényjavaslatot azért, hogy egy adott gazdasági csoport érdekeit szolgálja, ez esetben egy kereskedelmi csatornához juttassa. Ha ezt a Parlament megszavazza, azt nem a magyar állampolgárok, hanem egy gazdasági társaság érdekében teszi, még akkor is, ha ezt a hivatalos kommunikáció Brüsszelre és a túlzottdeficit-eljárásra fogja.
Nagy jelentőségű ez az ügy, és nemcsak azért, mert az adó boríthatja a televíziós piacot és a TV2 megvásárlása minden eddiginél értékesebb médiatulajdonhoz juttatja a közismerten Simicska Lajos és Nyerges Zsolt nevével fémjelzett üzleti kört. Azért is beszélhetünk fordulatról, mert vége a médiával szembeni óvatoskodásnak: a médiatörvényt kísérő felháborodásból a kormányzat alighanem megérezte, hogy a tűzzel játszik, kerülte a nyílt konfrontációt, a Médiatanács sem használta ki a törvényben rejlő eszköztárat (pl. bírságolás). A mostani törvénytervezet azt sugallja, hogy vége a médiapolitikai célok fű alatt történő megvalósításának, kezdődik a nyílt harc.
Szóval biztos vagyok benne, hogy Ócsa esetében is valahol itt kell keresni a választ. Ennek legalább lenne értelme, bár nem túl nagy vigasz, hogy nem inkompetens hülyék vezetik az országot, hanem gátlástalan harácsolók.
A végeredmény ugyanaz.
