21 millió. Tetszik érteni?
2013. június 13. írta: Fedor

21 millió. Tetszik érteni?

dunst_eszter.jpgTöbb helyen is megjelent az a hír ma, hogy amíg évtizedes szakmai múltra visszatekintő nőszervezetek alig kaptak pénzt a Nemzeti Együttműködési Alapból, szemben az alig kétéves, gyakorlatilag nulla tevékenységet végző Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesülettel, amely a cégdokumentumokban tisztségviselőként Gipsz Jakabot, Iksz Ipszilont, Piros Aranyt és Hát Izsákot jelölte meg (bár ez utóbbi csak a trehányságukat jelzi a 444 szerint, lévén, hogy ezek a nevek szerepelnek a letölthető mintadokumentumban, és csak nem írták át).

Egyébként valóban vannak rendes vezetői is ennek a szervezetnek, és személyük egyben talán magyarázatul is szolgálhat erre a meglepő sikerre, hisz pl. az alelnöknek, Dunst Eszternek a neve, és még inkább a bájosan buta, de cserébe csontig hatoló szervilizmusa a Kedves Vezető iránt hetek óta ismert az internet közönsége előtt, az alábbi írása révén, aminek minden szava kincs:

Kedves Merkel Asszony!

Hallom, jó, avagy a helyes útra akar minket magyarokat téríteni.
Vagy terelni?
Fordítás kérdése. Valószínúleg úgy hangzott: „auf den richtigen Weg bringen..."
Danke. Köszönjük, Merkel asszony, de nem kérünk belőle!
Se a terelésből, se a térítésből.
Se állatok nem vagyunk, se megtévelyedettek.
Keresztények vagyunk, kezicsókolom, már vagy ezer éve.
Tudja mit, Merkel asszony?! Volt egy költőnk, úgy hívták: József Attila. Maguk aligha ismerik... mindegy. Ő írta: „mint állatot terelni értik..." mármint az embert, úgy nagy általánosságban... Csakhogy azok a bolsevista idők elmúltak.
A magyar nem hagyja tovább tereltetni magát. Senki által. Tetszik érteni? Még a németek által sem. Senki emberfia által többé.
Maguk fordítva ülnek a lovon, kezicsókolom, ha észre vették, ha nem...
A helyzet ugyanis az, hogy tegyen meg mindent Németország, hogy a helyes útra térjen! Milyen alapon tukmálja rá megint Németország a saját eszméit Európára?Milyen alapon diktál? Mért gondolják megint, hogy egyedül a német út az üdvözítő?
Hogy merészelnek minket kioktatni demokráciából, mikor nekünk, magyaroknak köszönhetik az újra egyesítést?!?
Ha mi akkor nem bontjuk meg a vasfüggönyt, miről beszélnénk most, kedves Merkel asszony?!?
Nem a maga útja helyes, kedves Merkel asszony, hanem Orbán Viktor útja.
Maga, kérem, Merkel asszony, még az esernyőjét sem vihetné Orbán úrnak.
Maga hatalmas, Merkel asszony, mert rengeteg pénz áll maga mögött.
Maguk kétszer romba döntötték Európát.... mégis mindig győztesként kerülnek ki mindenből.... mint a fociban... ez is valahogy mindig így alakul....
De kérem, most elég. Elég ebből. Ki van kint és ki van bent? Azért, mert maguk kb. 80 millióan vannak, még nem biztos, hogy igazuk van. Ahogy már említettem, volt már effajta tévedésük.... nem is oly rég....
De most nekünk van igazunk. Tetszik érteni??? Mert nekünk van egy államférfink, olyan, aki minden száz évben terem egyszer. Mármint Európában! Aki távlatokban gondolkodik. Aki érti a helyzetet minimum egy emberöltőre előre. Aki a népéért küzd a nagy globális lötty ellenében...aki a kereszténységben hisz, mint Európa alapvetésében...(a Fundament, kedves Merkel asszony! Maga protestáns, ugyebár?! Tudnia kellene.... ) Aki nemzetben gondokodik az internacionalizmus ellenében. Csak nem hallatszik a szava, mert egy kicsiny népet képvisel. Vagy ami hallatszik, azt sem akarják meghallani...mint a kis Vuk kiáltozását.... (tetszik tudni, a kis Vuk legalább olyan fontos, mint József Attila, mert a kis Vuk ugyan sírva kiabált, hogy kicsi vagyok, éhes vagyok, fázok, de életben maradt, győzött, felnőtt, és boldogult, és nemzetséget alapított! )
Mi is ordítottunk és harcoltunk Európa védelmében, kedves Merkel asszony, majd ezer évig.... de nem árt tudni, hogy a harang nem csak értünk szól déli 12 órakor! Európáért szólt anno... és szól most is, ha ugyan nem késő, s ha tudni tetszik, mire gondolok... de ez is mindegy.
Nekünk magyaroknak csak ez maradt. A Himnusz és a déli harangszó.
A lényeg: nincs joguk minket se terelgetni se téríteni.
Nincs erkölcsi alapjuk.
Semmilyen alapjuk.
Tetszik érteni?

Igen, most már értjük. Tényleg jó helyre ment az a pénz.

UPDATE

Eszterke a legújabb írásában olyan magasra rakta a lécet, hogy azt még maga Obersovszky mester se tudná megugrani:

Egy biztos: nem ember kezében volt mindez. Ember nem tudta volna megtartani a győrújfalui gátat. Volt itt még velünk valaki más is...aki megszánta ezt a maroknyi kis népet és megtartotta a gátat... és azon túl még valami - valaki mást is...ámen.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr375358989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2013.06.13. 14:20:28

kedves fedor, azt hiszem, nem kellett volna a képpel is súlyosbítani az amúgy mellbevágó történetet.

és, hogy a poszthoz is szóljak... ehhez?
mit lehetne még hozzátenni..?

nandras01 2013.06.13. 14:51:47

@Fedor: vidékit már meg sem említed?
hát vidéki már szart sem ?!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.13. 14:54:39

@nandras01: Vidéki szöveggyűjteményből dolgozik, DeMarco meg ez nő viszont saját kútfőből osztja az észt, ez a különbség.

Bryan élete 2013.06.13. 15:25:43

mintha ez az alakulat tartott volna szetmisét a törpi 50. szülinapja alkalmából, vagymi.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.13. 15:38:28

@Spániel: Nem, az a "Lányok és Asszonyok Orbán Viktorért Egyesület" volt.

DeMarco 2013.06.13. 17:18:20

@Fedor: Nem érek rá, mert nem jöttél betonozni, de a 21 millát akkor ezek szerint nekem is utalhatnák... nem mondanék nemet... még ennél jobbakat is tudnék írni, becsszó... :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.13. 18:38:31

@DeMarco: Jé, te tudsz önironikus is lenni? Ezt jól rejtegetted eddig...

DeMarco 2013.06.15. 07:38:48

@Fedor: Egyébként minden sza..ra van pénz, miért ne erre legyen. A maszop nőegyletének mégsem lehetett adni. A cikk egyébként is ferdít sztem, mert ugyan keveslik a pénzt a többi hasonszőrű szervezetnek, de azt nem írják le, hogy mennyi is az, amit kevesellnek. Semmi összehasonlítás, csak a szimpla kötözködés.
Ahogy bár két éve létezik a szervezet, de annak munkájáról, programjairól ugyancsak szó sem esik.
Durva, személyeskedő, irigy a cikk eredeti hangvétele is.

Ami meg a második bevágott idézetet illeti, vettem a fáradságot és végigolvastam a teljes írást. Értelmesen, logikusan, világosan megfogalmazott írás az emócióiról a Duna áradásáról és a védekezési munkákról. Meg a háláról, amit a Gondviselésnek és az Úrnak köszön meg a végén, hogy nem szakadt át a gát. Nincs ezzel semmi baj, őszinte beszéd, szívből jövő.

Ha már hasonlítgatni akarsz, akkor ebben hasonlítunk. Azt írjuk, amit gondolunk, ami szívből jön és nem műmájerkodunk.

Például tűzoltó haverok mesélték, h elvitték őket egy hétig a gátra zsákot pakolni. És igazad volt, vittek oda cigányokat is, sőt ahogy én akartam, még fizettek is nekik, 9000 forintot naponként. Igaz, ezért a pénzért nem pakoltak zsákot, mer' az munka, viszont cserébe végigfosztották a környéket. Az talán még halványan a médiába is megjelent, h amíg a rendőrök pakolták a zsákot a gáton, a cigányok kifosztották a hátrahagyott autóikat és a benne lévő cuccaikat.
Persze nyilván voltak becsületesen dolgozók is, ez csak egy személyes szubjektív vélemény és még csak nem is az enyém.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.15. 12:48:29

@DeMarco: "A cikk egyébként is ferdít sztem, mert ugyan keveslik a pénzt a többi hasonszőrű szervezetnek, de azt nem írják le, hogy mennyi is az, amit kevesellnek. Semmi összehasonlítás, csak a szimpla kötözködés.
Ahogy bár két éve létezik a szervezet, de annak munkájáról, programjairól ugyancsak szó sem esik."

Nincs itt semmiféle csúsztatás, az eredeti cikkekben részletezve van minden. Az is, hogy ez a szervezet nagyjából semmit nem csinált (ja de, egy pár tízezer forintos honlapot, amít felnyaltak tíz millát), viszont cserébe a vezetők anno fideszes képviselőjelöltek voltak.

"A maszop nőegyletének mégsem lehetett adni."

Na látod, ez az a fideszes mentalitás, amit utálok.

1. Egy korrekt pályázattal miért nem? Nem a Fidesz osztogat a saját pénzéből, hanem egy állami alap, elvileg szakmai alapon, és elvileg bármely magyar szervezetnek.
2. Nem szoci nőegyleteknek nem jutott pénz, hanem totál civil szervezeteknek több évtizedes szakmai múlttal. De persze ha te meg tudod nyugtatni a lelkiismereted azzal, hogy mindenkit válogatás nélkül lekomcsizol...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.15. 20:58:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nincs igazad.

1. A demokrácia működéséhez szükség van pártokra. Ha nem kapnak pénzt az államtól, akkor kapnak mástól, aki viszont ellenszolgáltatást is várnak cserébe. Nem megszüntetni kell az állami támogatást, hanem bővíteni, hogy minél kevésbé legyenek rászorulva másra (erre felé történtek most lépések, ezért jó pénz jár a Fidesznek.

2. Egyesületnél egyértelműen a feladattól függ, amire kapják. Elviekben ez most is így van, de a gyakorlaton finomítani kell, mint ahogy pont a fenti példa is mutatja.

3. Az egyházaknál a túlzásokat persze le kell nyesegetni, főleg a legfrissebb népszámlálási adatok fényében, de végeznek ők is olyan tevényegeket is (oktatás, műemlékvédelem, stb.), amihez miért ne kaphatnának támogatást, ugyanúgy, mint mások?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.15. 21:00:54

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: jó pénz jár a Fidesznek = jó pont jár a Fidesznek, csak az nyavalyás automata korrektor a mobilon...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.15. 21:31:32

@Fedor:

A pártokat tartsák el a tagjaik.
Hány párt van Magyarországon, ezek mennyi támogatást kapnak, és ezen támogatás mögött mennyi a párttag?
Ez az akar érte valamit jelenleg is így működik.

Egyesület: Mely egyesületnek mire adnál pénzt? Egy egyesületnek pont az a lényege, hogy külső donor nélkül valósítja meg a tagok szándékát.

Az egyházak esetében a műemlékvédelemmel még egyet is értek. Állami támogatást az oktatási tevékenységükhöz csak akkor adnék, ha elfogadják az állami normákat. Volt ugye az eset, hogy az egyházi iskola eltanácsolt egy hallgatót, mert beismerte másságát....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.15. 23:04:19

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "A pártokat tartsák el a tagjaik."

Nem jó. Leírtam, hogy miért. A mostani alapelv, hogy szavazatarányosan kapnak pénzt működésre, és külön a kampányra, alapvetően jó, csak ugye a részletek...

"Egy egyesületnek pont az a lényege, hogy külső donor nélkül valósítja meg a tagok szándékát."

Te mit értesz egyesület alatt?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.16. 00:01:33

@Fedor:

Jelenleg a pártok kapnak az államtól pénzt, nem keveset. Kapnak másoktól is, akik cserébe akarnak valamit.

Szedjenek a pártok a tagjaiktól tagdíjat. Adakozzanak a párttagok. Végezzenek önkéntes munkát. Lakhelyemen az ÖK választásokkor mindig támogatom a nekem szimpatikus jelöltet. Néha szórólapozókkal (gyerekem és haverja), néha nyomtatással, néha aktívabban is besegítek. És igen, akarok érte valamit.

Azt akarom, hogy munkájukkal javítsanak a közösségem környezetén, az életfeltételeink javításán.

Ha a pártok VALÓBAN függenének a szavazóktól, akkor jobban törekednének a választóval való kapcsolatra, ezáltal szélesedne a demokrácia.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.16. 18:35:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Szednek tagdíjat, de nem divat párttagnak lenni, szóval az kevés. Kapnak az államtól pénzt, de az csak neked, magánszemélynek sok, amúgy... Azt meg ne akarjuk, hogy az döntsön el egy választást, hogy ki mögött áll több nagy cég.

És persze a legfontosabb, legyen nyílt kampányszámla.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.17. 19:54:49

@Fedor:

Ez egy jó téma (És még az egyesületekre ki sem tértünk!), de a héten nem lesz elég időm, ezért ne haragudj, hogy kurtán fogalmazok, de azt sem akarom, hogy egy-másfél hétig tartson, mire válaszolok.

"Szednek tagdíjat,"
- Amit most adóból adnak oda támogatásként, esetleg az 1% mintájára le lehetne írni az adóból, és én direktben adnám nekik pusztán szimpátiából? Tagdíjon felül?

" de nem divat párttagnak lenni"
- Erről nem mi választók tehetünk, hanem a választottak, tehát mi, választók tehetünk róla.
/-Gondolom, hogy érted-/

" Azt meg ne akarjuk, hogy az döntsön el egy választást, hogy ki mögött áll több nagy cég."
- Jelenleg is ez dönti el, csak nem valljuk be. És ezen cégek jelenleg is benyújtják a számlát.

"És persze a legfontosabb, legyen nyílt kampányszámla."
- SŐT! Egy pártnak minden kiadása-bevétele legyen nyilvános.

Tudom, hogy az álláspontom meghökkentő és merev, de jeleneleg a pártnak elég négyévente leígérni (hazudni) a sajtot az égboltról, és onnantól kezdve haverok buli hanta megy négy éven át.

Ha keményen tőlem, választótól függene a párt, akkor esetleg értem dolgoznának, és nem csak négyévente keresnék velem a kapcsolatot.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.06.17. 21:05:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Megértem én a véleményed elvi alapjait, csak épp életidegennek tartom őket. így ha olyanokat írsz, mint pl.:

"Jelenleg is ez dönti el, csak nem valljuk be. És ezen cégek jelenleg is benyújtják a számlát."

Arra csak azt tudom mondani, hogy épp ezért kéne a nyílt számla, és a NAGYOBB állami támogatás, hogy ne legyenek erre rászorulva.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.17. 22:06:07

@Fedor:

Mennyivel támogatta a fidesz kampányát a CBA? (Itéletidő)

Lex CBA.

A véleményemben foglaltak, és ezt elismerem, szűkebb, de vallom, jobban működő demokráciát szülnének.
NEm holnapra, de talán holnaputánra.

DeMarco 2013.06.23. 22:07:42

@Fedor: Nyaralsz??

Most írogass faxa posztokat, mert bőven lenne miről...

Kezdve a kádározó részeg fletóval, (legalábbis teljesen magán kívül volt, ha nem volt részeg, amit kétlek, az csak súlyosbító feltételezésekre ad okot), folytatva a keresztény egyházakat becsmérlő kijelentéseivel, aztán a rémüldöző bajnaival és a csúcs a mostani szárszói balliba dzsembori, amin hangosan röhög az egész ország... :)

A fidesznek ilyen kényelmes kampánya sem volt még, nem is kellenek, a legjobb ha halkan és diszkréten röhögnek. A komplett balliba tábornak nem a fidesz az ellenfele, hanem saját maguk...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0