Egy kép többet mond ezer szónál...
2013. augusztus 12. írta: Fedor

Egy kép többet mond ezer szónál...

elelmiszer_kosar_1376305975.jpg_460x450

A Privátbankár hosszú évek óta minden hónapban fog egy harminc tételből álló bevásárlólistát, és elmegy három hipermarketbe, hogy összehasonlíthassa az árakat. A fenti, hat évet átölelő grafikon a legutóbbi beszámolójukból származik, némi kiegészítéssel, amit szerénységem eszközölt. Igen, a piros határvonal az én művem, félidőnél. 

Sok magyarázatra nem szorul a dolog: Míg a kormányváltást megelőző három évben (világválság, kormányválság és egyéb inyencségek jutottak arra az időszakra) az árak egy aránylag szűk, valamivel több, mint ezer Ft-os sávban ingadozva lényegében alig változtak (az időszak eleje és vége között pár száz Ft a különbség), a kormányváltás után az átlagár meredeken emelkedni kezdett, és mostanra már nagyjából háromezer Ft-tal több annál, mint amennyinél átvették az ország irányítását. 

És ez csak egy apró szelete a valóságnak, a közel negyven új adó még szóba se került...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr595457575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 14:36:48

Át kellett volna számolnod évenként ezt százalékban is.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.08.12. 14:56:59

@Fedor: nem érted te ezt, akkor Kumminisan lehetne szépíteni a képet ;)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.12. 14:59:20

@Cirbolya_sentinel Narancs himnusz -: Hát de épp ez az, hogy úgyis pont ez a grafikon jönne ki, csak a számok lennének mások a bal szélén...

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.08.12. 15:08:37

@Fedor: mások a számok ;)
Lehet nyomni, hogy a növekedés igazából csökkenés, há' de kérem szépen, aljas matematikai csűrés csavarás, ami a zellenség aknamunkájának eredménye. Mint ez is:

hvg.hu/gazdasag/20130812_Itt_az_1000_forintos_cigi

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.08.12. 15:12:21

BRÉÉÉÉÉ KING:
/azt hiszem megint egy kilőtt média/

Orbánék kedvence vette meg a Napi Gazdaságot

Megvásárolta a Napi Gazdaság Kiadó Kft.-t a Századvég Gazdaságkutató Zrt. - közölte a Századvég Zrt. igazgatóságának elnöke hétfőn. A most megvett lap tavasszal írt arról, hogy a Századvég konzorciuma az elmúlt három évben összesen bruttó 4,7 milliárd forint értékű állami megbízásokat kapott.

hvg.hu/gazdasag/20130812_Orbanek_kedvence_vette_meg_a_Napi_Gazdasa

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 15:39:07

@Fedor:

Több infót adott volna. Ezen kívül össze lehetett volna hasonlítani az inflációs adattal.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.12. 16:14:59

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: 1. A grafikont nem én csináltam, csak kiegészítettem.
2. Az árak növekedése az maga az infláció... Oké, a teljes körűbe nem csak az élelmiszer tartozik bele, de azoknak, akiknek az egykulcsos adó nem több tízezer pluszt jelentett (mint a sokszázezret keresőknek), hanem többezer mínuszt (mint pl. a minimálbéreseknek) ez számít igazán, nem az, hogy a LED TV meg közben olcsóbb lett...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.12. 16:17:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Amivel érdemes lenne összevetni, az bérek alakulása, de van egy olyan érzésem, hogy abból se jönne ki jól a kormány :-)

Vidéki 2013.08.12. 16:27:04

1. A Privátbankár erről is ír:

"Ami az árak alakulását illeti: kellemes meglepetésben volt részünk, ami jó hír olvasóinknak, a vásárlóknak is. Míg júliusban még régen látott tempóban emelkedtek az élelmiszerárak a hipermarketekben, augusztusban mindhárom áruházban komolyabb korrekciónak lehettünk szemtanúi: 5-7 százalékkal csökkentek az árak egy hónap alatt."

2. A KSH-ban hozzáértő emberek dolgoznak, akik tudományosan elfogadott módszerekkel , meghatározott fogyasztói kosár alapján számítják ki az inflációs rátát.

Normális emberek azt is képesek felfogni, hogy ha az inflációs ráta sok évtizedes rekordot döntve alacsonyra szállt, akkor a más területen szerzett megtakarításból bőben lehet fedezni mondjuk a hús ár esetleges növekedését.

3. Fedor csodálatos diagramjával azt próbálja bizonygatni, hogy 2007 februártól 2010 júniusig itt volt Magyarországon a tejjel-mézzel folyó Kánaán és azóta a béka feneke alá süllyedtünk.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 16:29:02

@Fedor:

Igen, ezt is bele lehetett volna venni, ebben igazad van.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 16:31:06

@Fedor:

Az infláció egy statisztika adat. Viszont az élemiszerek áremelkedése MINDIG az infláció felett van. Az ok az is, amit említesz.

Az egykulcsos adó pedig pont egy helyes intézkedés volt, szóval azt hagyd ki ebből.

CSENDES 2013.08.12. 16:45:56

@Fedor: Kedves Fedor!

Jó lesz ám,ha szót fogadsz és azt a szuper extra egykulcsos adót, mint pont helyes intézkedést kihagyod birca tanácsára. Tudd ám, mit irkálhatsz itt a blogodon össze-vissza:-)

@Vidéki:" Míg júliusban még régen látott tempóban emelkedtek az élelmiszerárak a hipermarketekben, augusztusban mindhárom áruházban komolyabb korrekciónak lehettünk szemtanúi: 5-7 százalékkal csökkentek az árak egy hónap alatt."

Jártál te mostanában hipermarketben????

uud 2013.08.12. 17:24:23

az egykulcsoson nyert 200ezer nálam kompenzálja a dolgot. a butaság ma jó biznisz, de persze nem a butáknak.

Le_Penseur 2013.08.12. 17:27:56

@Vidéki:
Fedor semmiféle Kánaánról nem tesz említést.

"A Privátbankár hosszú évek óta minden hónapban fog egy harminc tételből álló bevásárlólistát, és elmegy három hipermarketbe, hogy összehasonlíthassa az árakat."

Fedor arra próbál rávilágítani, hogy a kormányváltás után szépen megdrágult ez a harminc tételből álló kosár.

nandras01 2013.08.12. 17:44:17

@Le_Penseur: ne erőlködj.
vidékinek a negatív növekedés is növekedés :)
persze, ha a grafikonról levesszük, hogy miről is van szó, akkor még akár büszkének is lehet lenni, hogy lám milyen szépen kilőtt az akármi, amióta orbán gondoskodik a népéről.
ha esetleg ugyanezen mutatókat -persze, szintén mifeneez megjelölés nélkül- mondjuk, egybevetjük a német/svájci/norvég/piréz grafikonnal, akkor lehet csak igazán büszke egy igazmagyar...

anonymand 2013.08.12. 17:52:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Tisztelt birca!

"Az infláció egy statisztika adat. Viszont az élemiszerek áremelkedése MINDIG az infláció felett van. Az ok az is, amit említesz." - igazad van!
A kormánynak ehhez semmi köze. Vegyenek a nyugdíjasok, a minimálbéren levők, a szociális segélyt élvezők, a minimálbérnél is minimálabb bért elherdálók, az ellátás nélkül maradottak ezentúl a megszokott libamáj, bélszín, valamint kaviár helyett csirkelábat.

"Az egykulcsos adó pedig pont egy helyes intézkedés volt, szóval azt hagyd ki ebből." - ebben is maximális az egyetértünk. Az ország fele még nem elég szegény.
"Egyre nagyobb a magyar népességen belül a szegények aránya. Az úgynevezett relatív jövedelmi szegénységet jellemző mutató, a szegénységi ráta 2005 óta folyamatosan emelkedik, s az elmúlt évtized közepén mért 12 százalékról a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb számításai szerint 2012-re 17 százalékig kúszott fel. Ez az indikátor a szegénységi küszöb alatt élők arányát mutatja, ahol a küszöbértéket az éves háztartásjövedelem mediánértékének 60 százaléka jelöli ki. Ez tavaly nettó 792 ezer forint volt, ami egy hónapra vetítve havi 66 ezer forintnak felel meg. Vagyis az elmúlt esztendőben a népesség 17 százalékának ennél kevesebb jövedelemből kellett megélnie.

A legmarkánsabb romlás az utóbbi három évben következett be, amikor a szegénységi ráta 3 százalékponttal romlott."
ado.hu/rovatok/ado/megugrott-a-szegenyek-aranya
De ne aggódj, Magyarország jobban teljesít, van még néhány hónap, még néhány új adót is bevezethetnek.
Akár.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: ha kívánod, még tudok idézgetni...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 17:58:54

@anonymand:

"A kormánynak ehhez semmi köze. Vegyenek a nyugdíjasok, a minimálbéren levők, a szociális segélyt élvezők, a minimálbérnél is minimálabb bért elherdálók, az ellátás nélkül maradottak ezentúl a megszokott libamáj, bélszín, valamint kaviár helyett csirkelábat."

Nem értem, hogy ez hogy jön ide...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 17:59:33

@anonymand:

"Az ország fele még nem elég szegény."

S ennek mi köze a nagyon helyes egykulcsos adóhoz?

anonymand 2013.08.12. 19:08:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Tisztelt birca!

"S ennek mi köze a nagyon helyes egykulcsos adóhoz?" - helyesebben fogalmazva adórendszerhez.
Lehet, hogy elkerülte a figyelmedet, de van egy ragyogó (már nem egészen újdonságnak számító) találmány, a világháló.
Azon kívül, hogy rajta felnőtt továbbképzés folytatható autodidakta módon, lehetőséget biztosít a tájékozódásra.
Az egykulcsos adórendszer tervezett bevezetése és megvalósítása óta számtalan cikkhez lehet hozzáférni, amely azt részletezi, hogy ez az általad oly nagyon helyesnek tartott adórendszer honnan csoportosít át és hova.
Pénzet.
Zum Beispiel a minimál,- és minimálnál is minimálabb bérek megadóztatásával.
Lehet, hogy számodra a meglepetés erejével hat, de ez nem a szegényebb rétegek felzárkózását segíti.
Sőt!

Röviden ennyi.

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2013.08.12. 19:13:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Tisztelt birca!

"Nem értem, hogy ez hogy jön ide..." - én azt hiszem, hogy nem ez az egyetlen amit nem értesz.

"Az infláció egy statisztika adat. Viszont az élemiszerek áremelkedése MINDIG az infláció felett van." - írtad volt.
Namármost, ha végiggondolod, hogy az élelmiszerek árának inflációja a legelesettebbeket sújtja, akkor talán felfogod ironikusnak szánt reagálásomat.

Tisztelettel:
anonymand

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 19:29:15

@anonymand:

"Az egykulcsos adórendszer tervezett bevezetése és megvalósítása óta számtalan cikkhez lehet hozzáférni, amely azt részletezi, hogy ez az általad oly nagyon helyesnek tartott adórendszer honnan csoportosít át és hova."

Az egykulcsos adó egy intézkedés volt a korábbi adórendszer kirívó igazságtalanságának RÉSZLEGES orvoslására.

"Lehet, hogy számodra a meglepetés erejével hat, de ez nem a szegényebb rétegek felzárkózását segíti."

Segíti a szegényebb réteg felzárkózását, ha mindenkit lenyomunk a szegény rétegbe?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 19:31:27

@anonymand:

Reagálásod nem irónikus volt, hanme értelmetlen.

Az meg, hogy a szegényebbeket jobban sújtja az élelmiszerek árának emelkedése nyilvánvaló, hiszen ők elsősorban erre költenek.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 19:34:34

@anonymand:

"Zum Beispiel a minimál,- és minimálnál is minimálabb bérek megadóztatásával."

Erre van érv pro és contra is, jól tudod. Mindenki tudja, hogy a minimálbéresek többsége csak álminimálbéres. Azaz súlyos igazságtalanság a tisztességesen adózókkal szemben az adójóváírás vagy a nullás adókulcs.

De nem is ez a lényeg. Ez akár lehetne is. A baj nem ez volt, hanem a magasabb jövedelmek állami lerablása. Ez ellen lépett az egykulcsos adó.

Vidéki 2013.08.12. 20:21:29

@CSENDES:

Kérded: "Jártál te mostanában hipermarketben????"

Jártam, nem élek elefántcsonttoronyban.

De te ha figyelmesen tudnál olvasni, és vennéd a fáradságot, hogy elolvasd, mit írt a Privátbankár, rájöhetnél arra, hogy a Privátbankár is járt ott és az ő megállapítása, a Privátbankár erről is ír:

"Ami az árak alakulását illeti: kellemes meglepetésben volt részünk,

ami jó hír olvasóinknak, a vásárlóknak is.

Míg júliusban még régen látott tempóban emelkedtek az élelmiszerárak a hipermarketekben,

augusztusban mindhárom áruházban komolyabb korrekciónak lehettünk szemtanúi:

5-7 százalékkal csökkentek az árak egy hónap alatt."

Tetszik érteni magyarul?

Vidéki 2013.08.12. 20:29:52

@anonymand:

Írja: "Az egykulcsos adórendszer tervezett bevezetése és megvalósítása óta számtalan cikkhez lehet hozzáférni, amely azt részletezi, hogy ez az általad oly nagyon helyesnek tartott adórendszer honnan csoportosít át és hova."

De ugyancsak számtalan cikkhez lehet hozzájutni, amely az egykulcsos adórendszer kedvező vonásait ecseteli.

Anonymand pesszimista lelkialkata a negatív véleményeket képes csak befogadni.

anonymand 2013.08.12. 20:53:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Tisztelt birca!

"Az egykulcsos adó egy intézkedés volt a korábbi adórendszer kirívó igazságtalanságának RÉSZLEGES orvoslására." - tudom, értelek.
A többkulcsos adórendszer kirívóan igazságtalan, mert Te az egykulcsossal jó jártál.

"Az meg, hogy a szegényebbeket jobban sújtja az élelmiszerek árának emelkedése nyilvánvaló, hiszen ők elsősorban erre költenek." - akkor minek is örülsz?

"Segíti a szegényebb réteg felzárkózását, ha mindenkit lenyomunk a szegény rétegbe?" - lemondom a vicclap megrendelésemet, mert Te sokkalta jobbakat tudsz, mint amiket ott olvasni lehet.
Nézz már utána, hogy az EU-ban milyen kulcsokkal nyomták le a jobban keresőket a szegények közé.

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2013.08.12. 21:31:29

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

"Anonymand pesszimista lelkialkata a negatív véleményeket képes csak befogadni." - életem értelme, Te!

"De ugyancsak számtalan cikkhez lehet hozzájutni, amely az egykulcsos adórendszer kedvező vonásait ecseteli." - szóba nem hoztam, hogy milyen (egyéb, akár kedvező, akár kedvezőtlen) vonásai vannak.

Nem arról írtam, hogy helyesnek tartják-é, vagy sem, hanem arról, hogy honnan hova megy a pénz.
A szegényektől a jobb módúak fele.
Ez nem pesszimizmus, hanem tény.
(Tény=ami Lencsés Istvánnak van, meg amit én írtam)

Tisztelettel:
anonymand

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 21:32:11

@anonymand:

"A többkulcsos adórendszer kirívóan igazságtalan, mert Te az egykulcsossal jó jártál."

Én sehogy sem jártam vele, mivel Mo-n pontosan nulla forintot adózom.

Ha meg kételkedsz, hogy a 2010 - de különösen a 2009 - előtti adórendszer igazságtalan volt, akkor nézd meg az akkori kulcsokat és küszöböket.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 21:34:57

@anonymand:

"Nézz már utána, hogy az EU-ban milyen kulcsokkal nyomták le a jobban keresőket a szegények közé."

Nézz utána, s meg fogsz lepődni... nagyon meg fogsz lepődni. A magyar adórendszer vesz el a legtöbbet az EU-ban az emberektől: még MOST IS, amikor a SZJA egykulcsos lett, ugyanis csak az SZJA lett csökkentve, a többi nem. Te meg még kevesled is... észnél vagy te?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.12. 21:36:03

@Vidéki: Igen, ebben a hónapban némileg korrigált az előz havi brutális növekedés után. De én nem erről a hónapról írtam posztot, hanem az elmúlt hat évről...

De úgy látom mást se tudsz megetetni a gyengus terelési próbálkozásaiddal...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.12. 21:42:17

@Vidéki: "Normális emberek azt is képesek felfogni, hogy ha az inflációs ráta sok évtizedes rekordot döntve alacsonyra szállt, akkor a más területen szerzett megtakarításból bőben lehet fedezni mondjuk a hús ár esetleges növekedését."

A más területen szerzett megtakarítást elviszi a negyven új adó...

"Fedor csodálatos diagramjával azt próbálja bizonygatni, hogy 2007 februártól 2010 júniusig itt volt Magyarországon a tejjel-mézzel folyó Kánaán és azóta a béka feneke alá süllyedtünk."

Fedor azt próbálja bizonygatni, hogy hiába voltunk 2010 előtt is már a béka feneke alatt, itt a bizonyíték, hogy mindig van lejjebb :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.12. 21:45:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Maradjunk annyiban, hogy az egykulcsos adó nem lenne elvetélt ötlet, de nem így, és nem most, mert szemmel láthatóan nagyon rosszra és igazságtalanra sikerült.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.12. 21:57:27

@Fedor:

Önmagában lehetne jól többkulcsos adót is csinálni, pl. nézd meg a szlovák adórendszert.

anonymand 2013.08.12. 22:43:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Tisztelt birca!

"Az adóbevételek bruttó hazai termékhez viszonyított aránya az
európai uniós tagállamokban, 2008
(a társadalombiztosítási hozzájárulásokat is beleértve)"
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/jel/jel31007.pdf
Tudod?
Egy kép többet mond ezer szónál...

"A KPMG felmérésben szereplő 87 országból 33-ban csökkentették, 7 államban pedig növelték az adókulcsokat. A legfelső szja-kulcsok világviszonylatban a 2003-as átlagos 31,3%-os szintről 28,8%-ra estek vissza 2008-ban. Ugyanakkor még mindig az unió adófizetőit sújtják a legmagasabb adók, átlagosan 36,4%-os mértékben, őket követik az ázsiai és csendes-óceáni térség átlagosan 34,6%-kal, majd a latin-amerikaiak 26,9%-kal – olvasható a KPMG sajtóközleményében.

A legdrágább Dánia, a legolcsóbb Bulgária

Az uniós országok tekintetében a legmagasabb adót Dánia polgárai fizetik, ahol az elmúlt hat évben a legfelső adókulcs 59% volt. A másodikként „befutó” Svédországban az adókulcsot tavaly csökkentették 57%-ról 55%-ra. Hollandiában 52%-ot fizettek a teljes időszak során az adózók. Németországban 48,5%-ról 45%-ra csökkentették az adó mértékét, miután 2005-ben és 2006-ban rövid időre Berlinben már a 42%-os határt is kiszabták. Franciaországban hajtották végre a legjelentősebb adócsökkentést az elmúlt 6 év alatt."

"Az adóbevételek értéke és megoszlása az európai uniós tagállamokban, 2008" 1. tábla
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/jel/jel31007.pdf

Megnéztem.

Egyébként engem is meglepett a hír, hogy "Dániából úszva menekülnek a felső adókulcsba tartozók", "A svéd felső tízezer vietkong mintájára készült alagutakon hagyja el a túladóztató államot", hogy a többit ne is idézzem.

"Te meg még kevesled is... észnél vagy te?" - jelentem igen!
És Te igazat írsz-e?
Legközelebb...

Tisztelettel:
anonymand

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.13. 00:53:09

@Vidéki:

"Normális emberek azt is képesek felfogni, hogy ha az inflációs ráta sok évtizedes rekordot döntve alacsonyra szállt, akkor a más területen szerzett megtakarításból bőben lehet fedezni mondjuk a hús ár esetleges növekedését."

- Normális emberek azt is képesek felfogni, ha a hús ára drágul, akkor nem beszélünk alacsonyra szállt inflációról.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.13. 00:55:21

@uud:

"az egykulcsoson nyert 200ezer nálam kompenzálja a dolgot. a butaság ma jó biznisz, de persze nem a butáknak."

A két kiló ott is marad a zsebedbenm, vagy elviszi az emelt ÁFA, baleseti adó, tranzakciós adó, ...... ?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.13. 01:14:01

@anonymand:

Meggondolnám a svéd adók megfizetését, ha egy svéd államot kapnék érte.

Vidéki 2013.08.13. 08:20:25

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Írja: "- Normális emberek azt is képesek felfogni, ha a hús ára drágul, akkor nem beszélünk alacsonyra szállt inflációról."

Savanyúkúti úr normális embernek tartja magát (alaptalanul), ezért ilyen valóságtól elrugaszkodott axióma alapján építgeti légvárait.

Szerencsére a KSH-ban normális emberek dolgoznak, akik tisztában vannak az infláció fogalmával.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.13. 08:41:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Gondolom egykulcsost akartál írni (Szlovákiában tudtommal az van), akkor egyet is értünk, csak épp a szlovák és a magyar verzió ég és föld.

Vidéki 2013.08.13. 11:53:35

A Világgazdaság szaklap írja 2013. 8. 13. 09:10|Gazdaság » Makrogazdaság cikkében:

"A kisebb emelkedést feltételező várakozások helyett

1,8 százalékra csökkent az infláció júliusban az előző havi 1,9 százalékról

– hangsúlyozta Suppan Gergely .

A TakarékBank vezető közgazdásza kiemelte: A maginfláció 3 százalékról 2,8 százalékra mérséklődött.

Suppan szerint a meglepetést az élelmiszerárak számottevő, 1,4 százalékos havi áresése okozta,

így egy év alatt az élelmiszerárak emelkedése 2,8 százalékra mérséklődött a júniusi 4,1 százalék után.

Az élelmiszerárak csökkenését döntő mértékben az idényáras élelmiszerárak 11 százalékos zuhanása okozta, ami a tavalyinál érdemben kedvezőbb termésnek köszönhető – tette hozzá."

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.08.13. 12:20:29

@Vidéki: "Míg a kormányváltást megelőző három évben (világválság, kormányválság és egyéb inyencségek jutottak arra az időszakra) az árak egy aránylag szűk, valamivel több, mint ezer Ft-os sávban ingadozva lényegében alig változtak (az időszak eleje és vége között pár száz Ft a különbség), a kormányváltás után az átlagár meredeken emelkedni kezdett, és mostanra már nagyjából háromezer Ft-tal több annál, mint amennyinél átvették az ország irányítását."
Felfogtad agyhalott?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 12:29:33

@Fedor:

Szlovákiában januártól ismét többkulcsos van és az jó rendszer, nem olyan, mint a magyar többkulcsos volt.

Ezért mondom: bár az egykulcsos alapvetően jó, mégsem varázserejú, hiszen pl. a mostani szlovák többkulcsos kifejezetten jó.

Ha a többbkulcsos nem marxista szellemiségű, mint amilyen a magyar volt, semmi gond.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 12:59:49

@Fedor:

"Fedor azt próbálja bizonygatni, hogy hiába voltunk 2010 előtt is már a béka feneke alatt, itt a bizonyíték, hogy mindig van lejjebb"

Gyakorlatilag 2000 óta lejtmenet van, ezen sem Orbán, sem Medgyessy, sem Gyurcsány, sem Bajnai, sem II. Orbán nem segített.

Én egy jól érthető példát szoktam mondani: 2000-ben a mai ex-komcsi EU-tagok közül csak Szlovénia és Csehország előzte meg Mo-ot, míg jelenleg mindenki megelőzi Mo-t, kivéve Litvániát, Romániát és Bulgáriát.

Vidéki 2013.08.13. 13:46:11

@MolnarErik:

Felfogtad agyhalott, hogy a Privátbankát nem a KSH, hanem csak korlátozottan vizsgálódott?

"Augusztus 7-én sokéves szokásunknak megfelelően újra végigjártuk

három hipermarket-lánc egy-egy áruházát.

Azt vizsgáltuk, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára az előző hónaphoz illetve tavaly augusztusi felmérésünkhöz képest."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.13. 13:57:27

@Vidéki: Továbbra is csak azt tudom mondani, mint az előbb, hogy ez a mostani hónapra vonatkozik, én viszont az elmúlt hat évről összességében írtam.

Na további jó trollkodást.

Szilárd bácsi 2013.08.13. 15:53:05

@Vidéki: Nem csak próbálja, be is bizonyította. A számok nem hazudnak, csak akiket arra kényszerítenek, hogy hazug számokat hitessenek el a Néppel, /szóvivők/ hogy aztán legyen mit "megmagyarázni".. De ettől a jelenlegi kormány bizonyítványa BIZONY HITVÁNY

Pernahajder Viktor 2013.08.13. 16:02:35

Nőtt, csökkent ennyit annyit. Bla-bla-bla-bla. Mutassatok a függőleges piros vonal jobb oldaláról - Orbán kormány - egyetlen pontot ami kisebb mint bármelyik baloldali pont. Na pont ennyit tud a kormány. Pont ennyire jó bármi amit gazdaságilag tesz értünk.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.08.13. 17:30:39

@Vidéki: Te a KSH-tól beraktál egy egy hónapra vonatkozó ármérséklődést, amiről ott is leírják, h szezonális oka van.
Arról már nem is beszélve, h a KSH is korlátozottan vizsgálódik, nem pedig az összes lehetséges élelmiszer összes előforduló árát számítja.

Vidéki 2013.08.14. 08:10:39

@Szilárd bácsi:

Meggyőződése szilárd, mint a szikla.

A tények sem képesek változtatni rajta.

Szilárd bácsi látomásait tekinti igazságnak, a valóságot pedig hazugságnak nyilvánítja, nagyvonalúan.

A Világgazdaság szaklap írja 2013. 8. 13. 09:10|Gazdaság » Makrogazdaság cikkében:

"A kisebb emelkedést feltételező várakozások helyett

1,8 százalékra csökkent az infláció júliusban az előző havi 1,9 százalékról

– hangsúlyozta Suppan Gergely .

A TakarékBank vezető közgazdásza kiemelte: A maginfláció 3 százalékról 2,8 százalékra mérséklődött.

Suppan szerint a meglepetést az élelmiszerárak számottevő, 1,4 százalékos havi áresése okozta,

így EGY ÉV ALATT az élelmiszerárak emelkedése 2,8 százalékra mérséklődött a júniusi 4,1 százalék után.

Az élelmiszerárak csökkenését döntő mértékben az idényáras élelmiszerárak 11 százalékos zuhanása okozta, ami a tavalyinál érdemben kedvezőbb termésnek köszönhető – tette hozzá."

Feltételezem, hogy a szilárd meggyőződésű Szilárd bácsit

nem helyeznék "a TakarékBank vezető közgazdásza" pozícióba,

legfeljebb csak egy olyan forradalmi helyzeteben

ami a Nagy Októberi Forradalomban (november 7.-én) állott elő annak idején.

Vidéki 2013.08.14. 08:27:03

@MolnarErik:

Kifogásolja: "a KSH is korlátozottan vizsgálódik, nem pedig az összes lehetséges élelmiszer összes előforduló árát számítja."

Minden statisztikai hivatal a világon így működik:

Tudja miért?

Mert akkor soha sem érmének végére egy felmérésnek.

De a tudomány lehetőséget ad arra, hogy megfelelő eljárásokkal kellően pontos képet kapjunk a valóságról.

A való életben is vannak szabványok, amelyek lehetővé teszik a minősítést, noha ismert, hogy nagyon sok vizsgálati eljárás csak szórással reprodukálható.

Létezhet determináltság, azonban ha körülnéz a való világban, ahol szükség szerűen nap mint nap racionális döntéseket kell hozni, rá kell jönnie, hogy van egy egy fontos tényező (mint a versenysakkban): az idő.

A életben széles körűen elterjedtek a különféle vizsgálati eljárások, melyek csak szórással reprodukálhatók.

A pontos érték itt elvileg végtelen számú mérés átlagából lenne kiszámítható.

A szórás elemzésből, a matematikai statisztika felhasználásával kiszámítható, hogy véges számú mérésből számított eredmény mekkora valószínűséggel esik egy adott tűrési tartományba.

Az elfogadhatónak tartott értékeket szabványokban rögzítik (a méréseket ennek figyelembevételével validálják).

Ezek a szabványok a gyakorlati élet követelményeit jól (de nem kockázatmentesen) kielégítik.

Úgy tűnik, a kockázatot nem tudjuk száműzni az életünkből.

ElPadre 2013.08.14. 09:53:58

ez a sok okos ember, és egyik sem jön rá arra, hogy:

az infláció a fizetőeszköz FOLYAMATOS értékvesztést jelenti. a FOLYAMATOSat. tehát ha azt mondjuk, hogy az inflációs ráta 1.9%ról 1.8%-ra csökkent, akkor ez nem azt jelenti, hogy az árak lejjebb mentek, hanem azt, hogy kisebb mértékben DRÁGULTAK. de attól még DRÁGULTAK.

szóval mielőtt hallelujázni kezdenének azok, akik csillogó szemmel figyelik e csodakormány minden intézkedését, azok vegyék figyelembe, hogy ez mindössze azt jelenti, durván leegyszerűsítve, hogy most nem százzal ment fel a parizer kilója, hanem csak ötvennel. de az még mindig ötvennel több, mint tegnap...

az, hogy a kosár ára időről időre csökken, az sok mindentől lehet. pl. a hipermarketekben rendszeresen vannak akciók "normális" termékekre is, illetve a szezonalitástól függően bizonyos termékek olcsóbbak bizonyos időszakokban. ami a szomorú, az az általános trend, ami tényleg egyre jobban felmenő árakat mutat.

azt se tessék elfelejteni, hogy a hipermarketeket is sújtani fogja pl. az e-útdíj rendszer bevezetése, csak még egyelőre azok a készletek fogynak el, amik már a raktárakban voltak. amint kifogynak a készletek, jönni fognak szépen az áremelkedések, hiszen a cuccokat szállítani kell... az pedig sokkal drágább lett. (e-útdíj, eléggé magas benzin- és dízel-árak...)

DeMarco 2013.08.14. 15:10:12

@ElPadre: Na végre. Nagyjából végigfutottam a kommenteket, de csak a tiéd volt érdemi hozzászólás.

Ez a táblázat önmagában egy nagy semmi, az égvilágon semmit sem mutat, de hát nyilván nem várjuk el fedortól, hogy egy minden elemében megfelelő táblázatot csináljon, neki csak arra kell egy táblázat, hogy fikázhassa a fideszt. Arra meg ez pont jó szerinte.

Valójában ez egy igen összetett folyamat, amit rengeteg változó változtat folyamatosan.

Például az adók, köztük az élelmiszerek áfája, az adók természetének változása, elmozdulás a fogyasztási adózás felé például, a chipsadók, stb.
Érdemes lenne mellétenni a benzin árának változását ami jelentősen befolyásolja az élelmiszerek árát, épp ezért lesz nagy áremelkedés ősszel, amikor, - ahogy te is említetted - kifutnak a meglévő készletek és rárakódik az útdíj. Aztán az infláció mértéke.
A gabona magok és a tápok, permetszerek árának növekedését.
A krumpli mennyiségi változását, ami mozgatta az elmúlt években az árát. A banán, kakaó világpiaci csökkenését.

Vagy például mi a fax közünk van ahhoz, hogy Brazília felrúgta a korábbi egyezségét az unióval és beszüntette egy ideig a cukorbehozatalt, ami az uniós szerződésünk miatt, amiért le kellett dózerolni a cukorgyárainkat (és még újjá sem lehet építeni) megdrágult egy időre.

Az egész unióban érezhetően drágulnak az élelmiszerek és ez a trend csak növekedni fog. Kormánytól függetlenül.

De ezek mit se számítanak Fedornak. Csak végre talál egy táblázatot, amit kicsit átrajzolva fikázhatja a fideszt.

Igen, a kaja nem olcsó. De nem is lesz az. Aki húszforintos kenyérre vágyik, az szimplán hülye...

ElPadre 2013.08.14. 15:51:12

@DeMarco: de, a táblázat jól mutatja, hogy tényleg emelkednek az árak.

mondjuk abban egyetértek fedorral, hogy a fidesz alatt a kelleténél jobban romlott a helyzet (persze ez a táblázat ezt nem mutatja). mégpedig ezek miatt:

- matolcsy. kósa. varga. rémhírek. forint döntögetés. nagyon sokat esett a forint árfolyama 2010-hez képest, és amiben importra szorulunk, az így mind drágul. biztos, hogy néhány rohadtszemét londoni shortoló dög is közrejátszott ebben, de vastagon benne van a kormányzati kommunikáció, az EU-val való birkózás is. az árfolyam-problémák legdurvább mindennapi kiütközése a benzin/dízel, amit ugyebár importálnunk kell. ha szar a forint, akkor drága a nafta, ha drága a nafta, akkor drága a szállítás, és ha drága a szállítás, akkor drágul a szállított termék is.

- útdíjrendszer totális elcseszése: az útdíjra szükség van (és remélem, a szörnyű állapotú utak javítására fogják használni, nincs kedvem évente cserélni a kocsi futómű-elemeit), viszont a hibásan meghozott döntések, a túlszámlázó rendszer szépen vissza fog ütni a szállított termékek árában.

- tranzakciós adók, megtakarítások újabb adóztatása: az egy dolog, hogy konkrétan tőlünk is veszi el a pénzt (igaz, egy hónapban nem olyan sokat), de a gazdasági szereplőktől is, így ez már okot adhat egy minimális szintű áremelkedésre.

- bankadók, amik miatt a bankok céghitelezési kedve a nullához közelít: ha egy vállalkozás nem kaphat hitelt, akkor kénytelen árakat emelni a további beruházásai finanszírozásához.

- telkomadók, matelcsy: szintén kis mértékben, de emelte a telekommunikáció árát, és nincs gazdasági szereplő telekommunikáció nélkül, tehát be fogják ezt is építeni az árakba.

- rezsicsökkentés vs. ipari áram/gáz árának emelése: az oké, hogy a nép kevesebbet fizet (meglesz ennek még a böjtje, amikor az infrastruktúra-fejlesztések elmaradnak emiatt), viszont az áramot/gázt a termelésükhöz használó cégeknek megint csak emelniük kell az árakat.

szóval azért ez a kapkodó, nem egyeztető, vagy egyeztetéseket felrúgó, erőből kormányzó fidesz is vastagon benne van a diagramban. (és ahhoz képest, hogy a fidesz demagógiájának stabil eleme, hogy nejazemberekkelfizettessékmeg, eddig a legtöbb ilyen intézkedésüket dejazemberekfizettékmeg.) de tény, hogy az emelkedő árak nem kizárólag nekik köszönhetőek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.14. 21:58:57

@DeMarco: Nagyon érdekes ez a sok szép dolog a benzinről, meg a többiről, csak akkor azt meséld el nekem, hogy ezek a dolgok miért nem befolyásolták a kaja árát 2010 előtt? Akkor talán nem drágult a benzin? Az meg külön vicces, hogy az élelmiszerek adótartalmának a változásáról úgy beszélsz, mint valami természeti csapásról, amihez a kormánynak semmi köze, csak úgy lett :-)

De azért annak örülök, hogy mint mindig, most is sikerült megnyugtatnod magad, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, és mindennel meg vagy elégedve :-)

DeMarco 2013.08.21. 14:03:19

@Fedor: És akkor megint kiderül, hogy mennyire felesleges volt az előre hisztizés:

index.hu/gazdasag/2013/08/21/elkeszult_matolcsyek_uj_logoja/

Teljesen rendben van az új logó, szemben a korábbi pálcikás izével.
Az is kiderült, hogy kik készítették és honnan merítették az ötletet.

Az egyetlen valóban vitatható pont az ár, amit ezért a két utóbbi logóért kifizettek...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.23. 14:10:08

@DeMarco: Nem hisztizés volt, hanem gúnyolódás. Nagy különbség :-)

Amúgy meg nagy összegekbe mertem volna fogadni előre, hogy neked tetszeni fog :-)

DeMarco 2013.08.24. 09:20:37

@Fedor: "Amúgy meg nagy összegekbe mertem volna fogadni előre, hogy neked tetszeni fog :-)"

Hát mint mondjak? Cola, popcorn és széles vigyor... ahogy várható volt, még azon sem tudnak megegyezni, hogy ki kapjon ki jobban jövőre...
Mesterházy súlytalan, de mégis van mögötte egy profi szervezet, tapasztalt öregekkel és egy profi kampánystáb, akik fel tudják készíteni. És sorban villantja fel a jobbnál jobb védekezéseket. A tegnapi zseniális volt. Bajnai megint fejjel futott a falnak. Nem hiszem, h egy percig is komolyan gondolta, h az mszp belemegy a "független" kamuközvéleménykutatásba. Vagy hogy az erős helyi jelöltek belenyugszanak, h egy alig mérhető pártocska noname emberei elhalásszák előlük a helyeket.

Mindig is mondtam, választásokat CSAK szavazókkal lehet megnyerni. Tessék szavazókat szerezni! Jah, hogy azok nincsenek?? Na, ezért fogunk megint nyerni...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0